Mersdorf Ilona: Sztambul rózsái

Isztambulhoz valami operettszerű, szirupos tökéletességet képzeltem, Boszporuszon tükröződő naplementével, a minaretek holdjaihoz illő hatalmas csillagokkal kivert nyári éjszakával. November van, de ilyenkor lehet a legjobban örülni egy kis melegnek, még ha langyos záporok mossák is el időnként a zavartalan napsütést.
Égi áldás az eső is ebben a városban, ahol millió templom tornya emeli tekintetünket az ég-, és lelkünket a hitünk szerinti Isten felé. Minaretek őrködnek tojással teli fészeknek tűnő kupolák fölött, de akad kereszttel ékes katolikus templom is, ahol barátilag köszönt bennünket Szent Antal, az utazók védőszentje. Gyújtunk is neki egy gyertyát, a közeledő karácsonyt és a szerencsét köszönve, ami idevezérelt bennünket Isztambulba.
Beszippant ez a város, amiben nem csak tizenhatmillió lakója, hanem az idelátogató ugyanannyi turista is otthon érzi magát. Azon a jó helyen vagyok érzésen túl, ez talán épp a sokszínűségének köszönhető. Nem lehet kirívó foltnak lenni ebben a színforgatagban, jó érzés beleolvadni ebbe a minden viseletet és nyelvet magába fogadó Bábeli kavalkádba.
Bár védősorompók és police feliratú sötét egyenruhások biztosítják a látnivalók környékét, senki sem kirekesztett. Az Agia Sofia mecsetbe úgy lépünk be, hogy a bizánci időkből megmaradt freskókat keressük – szépen csillog az évezredes aranyozás a szentek glóriájára irányított reflektorfényben –, de aztán ott ülünk mi is az iszlám-zöld imaszőnyegen a világ minden tájáról ide zarándokolt ezerajkú tömegben. Bár az ima alatt csak az igazhitű férfiak borulhatnak le Allah elé az oltár nélküli központi szentélyben, míg a nők meghúzódnak a templom külső fala melletti homályban és kendőik alatt, az imák közti szünetben mindenki beléphet ide, a kör közepébe. Kisgyerekek bukfenceznek a süppedős szőnyegen, ami elnyeli mezítlábas lépéseink zaját. Testetlenül lebegünk a félhomályban, a hatalmas belső térben, fejünk fölé glóriát von az alacsonyan függő többszáz kandeláber.
A kék mecset mennyei kék-fehér világosságával bűvöl el, az Elsüllyedt palota mesevilág, egy földalatti ciszterna vizében ázó eklektikus oszlopaival, amiket zöld tündérfények világítanak meg. A Topkapi palotát fél nap is kevés bejárni, már sok is befogadni az újabb burjánzó díszítéseket és kincseket, pihentetnem kell a szememet a zápor áztatta pálmafák zöldjén. Szívesebben ülök kint az udvarban egy márványpadon, mint bent a hárem bársonypamlagján, kőcsipkés ablakokon át lesve a kőedényekben raboskodó rózsákat.
Sztambul rózsái örök életűek, novemberben is beragyogják a várost, a legromosabb épület is idilli látvánnyá válik az ódon köveket egybefonó indáiktól. De ott illatozik a rózsa a híres lókumban, szultánkenyérben is. Nem csoda, hogy olyan potrohosak voltak a szultánok, ha ez a ragacsos cukorszirup volt a kenyerük… Mérik minden élelmiszerboltban kilóra, áttetsző piros-fehér-zöld változatát, de uralja az édességboltok kirakatait is, festői piramisokba tornyozott százszínű falatkáival, megspékelve mandulával, dióval, gyümölcsökkel és persze rózsaszirmokkal.
A bazárok, amik egyébként is az ezeregyéjszaka gazdagságát kínálják, fűszerek, ruhák és minden földi jó formájában, rózsaillattal csábítják a vevőket, nem csak édességekbe, de parfümös üvegcsékbe is zárva a rubinvörös párlatot. A kábult vevők az áruk mellé rögtön bőröndöt is vehetnek, ott sorakoznak tarka sorokban minden bolt előtt. Holtbiztosnak látszik a siker: minden második ember gurulós bőröndöt vezetget az utcán. Olyan ez, mint nálunkfelé a kutyasétáltatás: a vezetett dönti el valójában az útirányt. Ezek a macskaköveken vidáman pattogó bőröndök telhetetlenek, boltról boltra rángatják gazdáikat. Még a város jelképévé vált gyönyörű sztambuli macskák is irigykedve nézik őket, pedig őket aztán igazán eteti-kényezteti mindenki. Kirakatokban, vendéglők székén, kerítéseken és lépcsőkön üldögélnek méltóságteljesen, tűrve a fotózó turisták hadát.
Külön öröm ennyi mosolygós férfit látni. Ők kínálnak, kóstoltatnak a város méretű bazárnegyedekben, nőt elvétve látni csak egy-egy szolid családi üzletben. Minden férfi bajuszos és fekete hajú, a fiatalok csillogó szemmel, táncos mozdulatokkal terelnek be kincses boltocskáikba, az idősebbek szelíd mosollyal, őszinte pillantással dicsérik árujukat. A kötelező „where are you from” kérdésre adott válasz után minden szem felragyog, „áh, Mádzsárisztán!” Máris barátok vagyunk, rég feledve a százötven évnyi háborúskodás. Legkedvesebb egy ősz hajú úr, aki a szintén gyakori „áh, Puskás, Puskás!” társalgási fordulat után előkapja zakója belső zsebéből a tárcáját, és unokája focimezes képét mutatja. Bár törökül beszél, élénk gesztusaiból tökéletesen megértjük a nagytata panaszát, hogy a fiú kissé túlsúlyos, túl sokat ül a számítógép előtt. Univerzális téma, egyetértően bólogatunk.
Mindenki üzletel, ez itt az élet mozgató rugója. A turizmus a húzó ágazat, évente sokmillió külföldit vonz a két kontinenst egybeölelő város, a japántól az amerikaiig. De a recepciósok és árusok oroszul is beszélnek, mindenfelé sok orosz szót hallani. Azt mondja a szobaszomszédunk, itt találkoznak rokonaikkal, akik a háború miatt messzire sodródtak. Mindenki welcome itt, aki pénzt hoz a házhoz.
A turizmusra épül itt minden: amelyik épület nem szálloda, az étterem, bolt, utazási iroda. De a közlekedési szolgáltatások is kitűnőek, van metró is a nosztalgia villamosok mellett, kompok raja kel át percenként a Boszporuszon. Utak, hidak és felhőkarcolók épülnek, piacok ontják a gyümölcsöket és zöldségeket. Láttam kizárólag lámpákat árusító boltokból álló utcát, és olyat is, ahol csak konyhai eszközöket kínáltak. Mintha nem megfojtaná, hanem erősítené itt egymást a konkurencia. Ahogy a Galata hídon is egymás mellett szoronganak a pecások, és mindegyik fog halat. Úgy tűnik, még a sirályok is megtalálják itt a számításukat: rajokban kísérik az Aranyszarv öbölben úszó hajókat.
Kitűnnek itt is a tömegből a vidám fiatal lányok, sok köztük a hagyományos hidzsábot-kendőt viselő, de azokat sem kísérik rosszalló tekintetek, akik haspólóban járnak.
Mintha tényleg valami operettszerű boldogságban úszna a város. A leghangosabb a müezzinek kántálása, de harsog az utcazenészek gitárján és a kávézókban a világot meghódító török rockzene is, és elmaradhatatlanul csilingelnek, itt a mi szállodánkban is, a karácsonyi dalok. Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, dúdolom én is, miközben nézem a terasz körül indázó futórózsák keretében az arany naplementét a Boszporusz felett.

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Illusztráció: Pixabay

Mersdorf Ilona – Gyerekkorában a holdra is eljutott Verne Gyulával, majd húszévnyi kényszerű bezártság után ismét útra kelhetett – igaz, szerényebb úticélok felé. Iránytűje mindig a nagy vizek és az ókori kultúrák felé viszi. Ha nyerne a lottón, venne egy nagyobbacska hajót, amin az egész család elfér, és körbeutazná velük a Földet.

Filep-Pintér Eszter: Amikor az erdei állatok a tisztásra vonultak

Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.

Ujj Béla: “Magyarország egy munka alapú gazdaságot épít, és a kormány nem hisz az alapjövedelemben és a szociális segélyezésben sem” (mondatértelmezés)

Ha nincs munka, nincs profit. Ez úgy is igaz, hogy a profit forrása az árukat előállító munka, de úgy is, hogy az áruvásárlás főleg a munkáért kapott bérből történik. A privatizáció azt (is) üzeni, hogy a munkáltatás a (magán)tőke dolga. Nyilvánvaló tény, hogy a munka alapú társadalom tőke alapú társadalom. Nem véletlen, hogy a tőketulajdon megszerzése a hatalomban lévők legfontosabb célja. Ahhoz, hogy alapjövedelem, „segélyezés” és “ingyenes” közszolgáltatások legyenek egy államban, bevételek szükségesek, ami a kapitalizmusban a közvagyon tőkeként való működtetéséből és/vagy beszedett adóból és járulékokból lehetséges. Adóalany a munka és a tőke lehet. A munkából származó vagyon adóztatása teher. A tőkét képviselő jogi személyek beláthatóan számon kérhetetlenek. Egy állam, amely nem nyújt közszolgáltatásokat, pusztán élősködő. Az állam feladata a természetes személyek, a (választó)polgárok érdekképviselete. Az “alapjövedelem” és a “szociális segélyezés” nem hitkérdés a huszonegyedik században, a globalizált és a technológiát egyre intenzívebben használó világunkban, biztosításuk elengedhetetlen kelléke a társadalmi túlélésnek.

Megbocsátható-e Istennek a populizmus?

Kinek a tragédiája/komédiája, ami van? (EMBTRAG-Keressétek az Urat, amíg megtalálható!)

Ujj Béla színikritikája

Madách Imre Az ember tragédiája tinédzser korom egyik kedvenc drámája volt. De ahogy múlt (felettem?) az idő, egyre több kétségem támadt vele kapcsolatban. Azért időnként újra meg újra megnéztem színpadra állítási kísérleteit. Utoljára a Jankovics Marcell animációs változatával próbálkoztam, úgy tíz éve. Azóta nem.

Az ember tragédiája több mint százhatvan éve jelent meg. A magyar drámák közül az egyik legtöbbet játszott darab. A művel való első találkozásomkor nem zavart nyelvének archaikussága. Akkor még kihívásnak fogtam fel (mindent!), amit nem könnyen értettem. Később már fogyott a (vonatkozó) türelmem. A Katona József Színházban nemrég bemutatott EMBTRAG előadást talán éppen azért választottam mégis magamnak születésnapi ajándékul, mert olvastam, hogy Nádasdy Ádám – akinek nyelvhez való viszonyát osztom – “lefordította” mai prózára.

Bármi is inspirálta Madáchot a monumentális “történelmi” tabló megalkotására, maradandó megfogalmazása lett az ember saját létezése értelmével kapcsolatban felmerülő kérdéseinek, kétségeinek. Ha mindent isten teremtett, akkor felelőssé tehető-e mindenért, ami lett/van? (Vagy inkább felejtsük el, mint felesleges absztrakciót?) Ha tételezzük Istent (ahogy Madách tette), és Ő maga az időtlenség, akkor Lucifer az idő, ami (talán) az egyetlen olyan dimenzió, amely nem felfogható örökké létezőnek. A haladás, mivel időben történik, szintén értelmezhetetlen az örök Egy felől nézve, pedig ez az ember talán legfontosabb (nem materiális) mozgatóereje. Ezt ragadja meg hatásosan a szerző bizonyítva, hogy az igazi remekmű nemegyszer túlmegy alkotója szándékán.

A Madách Tragédiája a duális, kauzális gondolkodás lehetetlenségének és tehetetlenségének grandiózus példázata. A mechanikai világképe – amin az emberiség máig nem igazán tud túltekinteni – a kvantumfizika korában is része a valóságnak, de nem elég a létezés teljes megértéséhez. A dolgok túl egyszerűsítésére kiváló példa, ahogy sokan a nemiségről gondolkodnak (ma is). Egy emberi személy nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb “nemi spektrummal” bír, minthogy besorolható lenne a nő vagy férfi (duális) kategóriájába, mégis ez a nézet próbál dominálni elutasítva minden pontosító finomítást. A komplexebb megközelítés igényét jelzi, hogy az EMBTRAG-ban mind Istent, mind Lucifert nő alakítja. (Ráadásul anya és lánya!)

Az első (három) és az utolsó keretszínek bekerültek az EMBTRAG változatba is. Az előadás a történeti színeket egyrészt leegyszerűsítette, másrészt nyelvileg és tartalmilag közelebb hozta a mához. (Szándékosan nem használom az aktualizálás szót.) Ezt úgy tette, hogy nem sérült azok eredeti szelleme.

Székely Kriszta rendező, miközben értelmezi a madáchi szöveget, megtartja az eredeti mű gondolati lényegét, ebben a kényes egyensúlyteremtésben partnerre találva mind Nádasdy Ádám “mai prózára fordítóban”, mind Szabó-Székely Ármin dramaturgban. Az ábrázolt gondolati dualitások a kezdő keretszín(ek)ben az Isten – Lucifer, teremtő – teremtés, Isten – Ember, Paradicsom – Ember diskurzusokban, a “történeti” színekben az egyén – tömeg, test – lélek, mai én – múltbeli én, mostani eszmék – meghaladott eszmék, elmélet – valóság, tudás – hit fogalompárok ütközése által jelennek meg. A (le)záró keretszínben a kétségbeesés – remény néz farkasszemet egymással. Eredendő “problémája” a Tragédiának a befejezés “földhözragadtsága”.

A cselekmény állandó díszletéül egy kivilágítható, üveges (áru)vitrinek által uralt tér szolgál, közepén egy körüljárható pulttal. Ez az időtlen szupermarket, ami (a jelmezekkel együtt) Izsák Lili munkája, kis változtatásokkal képes felidézni a szerző által bejárni kívánt összes helyszínt. A szereplők ruhái is időn és téren átívelően jelképesek.

Az előadás pazar színészgárdát mozgósít. (Igaz, a Katonában könnyű jól meríteni.) Szirtes Áginak az Úrként sikerült megfosztania Isten figuráját a poros, közhelyes sallangoktól. Pálmai Anna rendkívüli beleéléssel képes úgy ábrázolni az árnyékként mindenhol jelenlévő Gonoszt, hogy nem prédikált példázatként, hanem megtapasztalt jelenségként áll elénk. Az a manapság bevett színreviteli megoldás, hogy egy ábrázolt személy változása nem a játszó színész maszkírozásával, hanem többes szereposztással valósul meg, bevált. A fiatal Ádámot Lengyel Benjámin, a középkorút Elek Ferenc, a meglettet pedig Bezerédi Zoltán alakítja. Mindhárman legjobb saját képességeiket adva bújtak bele az “első ember” nem könnyen megjeleníthetőre formált figurájába. Mentes Júlia hamvas, Rezes Judit érett Évaként méltó társnak bizonyulnak. (Annak ellenére, hogy Madáchnak nem erőssége az árnyalt nőábrázolás.) A többi megjelenő alakot életre keltő stáb tagjai: Béres Bence, Bodnár Erika, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Ujlaki Dénes, kivétel nélkül nagyszerűen formálják magukra a kapott (sok esetben újragondolt) figurákat.

Meg kell említeni, hogy a csoportos mozgások látványa különleges élményt adott. A Vadas Zsófia Tamara koreográfiájára épülő, a darabot indító és a színeket összekötő mozgásszínházi “betétek” jelentősen támogatták a hatást. Ugyanez mondható el Török Marcell belógó monitorokon megjelenő videó betéteiről, a Juhász András és Pető Gergő által létrehozott fényhatásokról, és a Csizmás András és Fodor Tamás játékhoz rendelt zenéiről és hangeffektektjeiről.

A több mint három óra “történelmi játék” gyorsan eltelt. A jól lezárt részek után, a két szünet jó alkalom volt az elgondolkodásra. A darab végén a hálás közönség többször is visszavastapsolta a láthatóan kedvvel játszó színészeket.

Ez az előadás annak a felismerésnek a tudatában készült, hogy az isten teremtette mechanisztikusan determinált világ, amelyben a valóság és annak grammatikai interpretációja sajátos logikán kívüli kapcsolatban van egymással, és ahol az ember dolga, hogy “küzdjön” és szolgálja-tisztelje az isteneket, nem restaurálható.

Az, hogy a szerző nem talált olyan felmutatható tudást, ami segíthetne az Embernek, nem zavarta a művét interpretáló társulatot abban, hogy azért megkíséreljen valamiféle “tanulságot” felmutatni a küzdés értelmeként. Végül is Madách a művében feltárt (lét)ellentmondásokat (jobb híján) az ember egyik fő evolúciós mozgató erejével, a szaporodási kényszerrel “oldja fel”. Ebben az előadásban is változtatás nélkül hangzik el a jól ismert mondat: “Anyának érzem, óh, Ádám, magam.” Isten ezzel (az akár demagógnak is nevezhető) kifejlettel “gyűri le”(?) Lucifert. Ez van, sugallja a színpadra állító, ezt kell szeretni, teszi hozzá a néző. Ma, mikor már több mint nyolc milliárd ember terheli a földet, a “létkérdések” megválaszolásának következő generációra hárítása nem lehet megoldás. Már nem elég “bízva bízni”. Az EMBTRAG előadás (saját kialakult előítéleteim ellenében is) azt bizonyította, hogy a Tragédia annak ellenére, hogy egy maitól sokban különböző korban, akkori világnézet által inspiráltan, egy nehéz életet élő szerző tollából született, ma is átélhető, aktuális figyelemfelhívás arra, hogy az embernek dolga van a létezésben. A Katona József Színház szájbarágós agitáció nélkül is képes eljuttatni Madách Imre keserű “üzenetét”. És (talán) hozzá tud járulni ahhoz is, hogy ne „a világ az ember nélkül kezdődött, és az ember nélkül fog véget érni” summázatban összefoglalt pesszimizmus uralkodjon el rajtunk, akkor sem, ha ma már egyértelmű, hogy az istentételezés (vélelmezett) populista pozitivizmusa kevés a túléléshez. Gyökeres változ(tat)ás kell. Nem elég, ha nézők vagyunk, fel kell menni a színpadra, és aktívan be kell kapcsolódni az (élet)játékba.

kiemelt kép: a színház honlapjáról

In memoriam

Enid
Kati
lóri

„Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… „
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

(Kosztolányi)

“… ahhoz, hogy valaki szerződéses formában áruba bocsáthassa a saját munkaidejét, elengedhetetlen, hogy az önmaga feletti rendelkezést tulajdonviszonyként fogja fel, … amely … egyfajta fantombirtoklás.” Ujj Béla – mondatértelmezés

A fantombirtoklás fogalma első rátaláláskor megfogott. Mai világunkban iszonyatos mértékű (tömeg)fogyasztáshoz vagyunk szokva, amelyről mindenki (aki akarja) tud(hat)ja, hogy csak fenntarthatatlan termelési módokkal előállítható. A kényszeres fogyasztás elfedi a tényt, hogy személyes szuverenitásunk saját szabadságunk alapfeltétele. Egyre többen vannak, akik nem ismerik fel, hogy az emberi méltóság szabadság nélkül csak illúzió. Ezt a problémát a kereszténység a “szabad akarat” fogalmával próbálja kezelni. Létező igény, hogy a méltóságot a(z állam)polgárság biztosítsa. Ehhez a polgárnak azt kell éreznie, hogy az állam az övé. Nem fantom birtoka, hanem valódi élettere. Ezért kell mindenkinek értenie, hogy a sulykolt “fantombirtoklás szerepe az, hogy kárpótolja a tulajdon nélkülieket, akik így a kedvezőtlen tulajdonviszonyok ellenére is magukénak érezhetik a rendszert.” Az idő nem birtoklás tárgya, hanem életünk talán legfontosabb dimenziója. A valódi emberkénti létezéshez nem tulajdoként, hanem létfeltételként kell tekintenünk magunkra és a világunkra.

“… ugyanazért a pénzért … kevesebb szolgáltatást kapunk. Például, ha eddig 1 km-re kellett mennem a háziorvoshoz, most azonban a körzetösszevonások miatt 10 km-re kell járnom, és esetleg kevésbé elérhető a háziorvos, az bizony azt jelenti, hogy ugyanazért a pénzért … kevesebbet kapok, ráadásul még az explicit költségeim (idő, üzemanyag) is nőnek. Ez infláció, de semmilyen statisztikában nem jelenik meg. Ugyanígy infláció, ha bizonyos orvosi vizsgálatok/beavatkozások, amik eddig ingyenesek voltak, mostantól pénzbe kerülnek, vagy a várólisták hosszának növekedése. Szintén infláció az is, hogy az oktatásban egyre kevesebb szolgáltatást kapnak a gyerekek, mivel nincs elegendő tanár.” Ujj Béla – mondatértelmezés

A pénz elinflálása a piacgazdaság legkegyetlenebb fegyvere. A polgár egyénként nem tud védekezni ellene. Különösen igaz ez a csak bérből, fizetésből, juttatásból élőkre. A mindennapi élet feltételeit pénzért kapható áruk és szolgáltatások, és az “ingyenes” és “támogatott” közszolgáltatások biztosítják. Ezeket is mind el lehet inflálni. Az infláció a legalávalóbb “megszorítás”, aminek szándékos alkalmazását nehéz bizonyítani, de az nyilvánvaló, hogy egy olyan hatalom, amely a forgalmi jellegű adókra és járulékokra helyezi a hangsúlyt, nem érdekelt az infláció megfékezésében.

Ujj Béla: “Belefáradtunk a személyes kockázatok vállalásába annak a világnak a falába ütközve, ahol úgy tűnik, mindig a legravaszabbak törvényei jutnak érvényre” (mondatértelmezés)

Az önkényuralom egyik, sőt talán legfontosabb feltétele, hogy az emberek atomizált állapotban legyenek. Ezért a vezérek mindent meg is tesznek. Az atomizáltság nem keverendő össze az individualitással. Az individualitás olyan egyediség, ami változatosságával lehetővé teszi a társadalomban élő sokaság alkalmazkodását a változó környezethez és körülményekhez. Atomizáltnak azt a környezetet nevezzük, ahol az egyéneket többnyire mesterségesen kreált félelem, előítélet, gyűlölet, irigység és egyéb negatív viszonyulások teszik képtelenné az egymással való szolidaritásra, együttműködésre. Az egymástól való elszakítottság lehetetlenné teszi a személyes kommunikációt. Pedig van olyan tudományos hipotézis, hogy a gondolkodás maga is közösségi cselekvés, egyedül gondolkodni sem lehet kellő mélységgel. A személyközi párbeszéd hiányának legrombolóbb következménye, hogy az egyének nem magánigények konszenzusos korlátozásával megteremtett, mindenkinek egyaránt járó közjóra, hanem a hatalom által nyújtott előnyök megszerzésére törekednek. Éppen ez a viszonyulás az önkényuralmak legfőbb támasza.

Ujj Béla:”A modern világban az emberi tőke a növekedés fő hajtóereje, és nem lehet könnyen rákényszeríteni, hogy termelékeny legyen.”(mondatértelmezés)

A jog deklarálta törvénynek nevezett szabályok nem azért vannak, hogy valakinek jó legyen, hanem azért, hogy lehetővé tegyék az együttélést. Ezzel szemben a tudomány által feltárt “természeti” törvény(szerűség)ek maguktól “működnek”, érvényesülnek. Felmerül a kérdés, hogy a növekedés törvényszerű-e, vagy csak egy a tudat által létrehozott törekvések közül. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ahogyan az ember alkotta jog nem veszi figyelembe a természet törvényeit, úgy a „tudományos” közgazdaságtan sem teszi. Az emberi tőke kifejezés nagyon árulkodó, hiszen tőke alapvetően a hosszabb időre befektethető, már előállított javakat jelöli, amelyeknek nem tagadott, de nem is hangsúlyozott tulajdonsága, hogy hasznot (profitot!) képesek termelni. A mai profitkényszer emberi konstrukció, amit a jogrendszer intézményesít. A termelékenység annak mértéke, hogy a befektetett erőforrások mennyi többlet hasznot hoznak. Az ember, aki alapvetően természeti lény, “idegeneknek” hasznot csak fizikai kényszerre és/vagy társadalmi ráhatásra hajlandó létrehozni. A természetes emberi viszonyokban a profit és következésképpen a hatékonyság értelmezhetetlen.

Ujj Béla: “Kínában…a világgal szemben soha nem alakult ki feszültség, mert hiányzott egy világ fölött álló isten képzete, akinek transzcendens értékmércéje szerint a világ nem más, mint a norma szerint megformálandó anyag”(mondatértelmezés)

A világfalu kifejezés divatos volt, mint a globalizáció jellemzése. Mára az emberek többsége számára világossá le(hete)tt, hogy a Föld problémáit nem lehet elkülönült országok szintjén megoldani. Sem az erőforrás korlátok, sem a klímaváltozás, sem – a részben annak folyományaként létrejött – népességmozgások nem kezelhetők a “nemzetállam” fogalmi szintjén. Az emberként történő túléléshez a Földön, szükség van a korábbi elszigeteltségben kialakult kultúrák szinergiájára, legjobb gyakorlatainak harmonizációjára. A közös túléléshez közös mítoszokra, vagy legalábbis a meglévők egymás mellett élésének biztosítására van szükség. Régi „felismerés, hogy a “Kelet” az ember feladatának a világhoz való alkalmazkodást, míg a “Nyugat” a világ átalakítását tekinti. Nem nehéz belátni, hogy a mai válságban mindkét megközelítésre szükség van. Nincs más kiút, mint dolgozni az összehangoláson. A régi bölcsesség segít: “varietas delectat”, a változatosság gyönyörködtet, már csak azért is, mert a címmondatot a több mint száz éve halott Max Weber fogalmazta.

Ujj Béla:”Amit nap mint nap tapasztalunk, az nem anomália, hanem a rendszer lényege” (mondatértelmezés)

A naponta szembeötlő, (köz)erkölcsöt sértő jelenségek száma szinte végtelen. Államilag nem támogatnak egy alternatív energia termelő eljárást addig, míg nem az övék a vonatkozó gyártó kapacitások többsége. Előre megvesznek bagóért egy területet, amit aztán, amikor valamilyen beruházás felértékeli, többszöröséért értékesítenek. Saját értéktelen földjükre terveznek egy utat, autópályát, egyéb állami építkezést. Rengeteg hasonló ügyet lehetne felsorolni. Mind azt bizonyítja, hogy független, egymást kontrolláló – konszenzusos közjó orientált – intézmények nélkül az állam (köz)pénzmosó maffia mechanizmussá züllik. A törvények sem segítenek. A jog – jelenlegi formájában – tehetetlen, kiheréli a felelősségre nem vonható jogi személyek léte. Fontos tudomásul venni, hogy a tőkévé tett vagyonnak nincs erkölcse. A morál emberi sajátosság, nem lehet elidegeníteni a fizikai/biológiai/társadalmi személyektől. Az állam – mint eszköz – minősége végső soron csak az egyének szintjén mérhető. Nagyon csodálkoznék, ha egy egyébként mindenben teljesen gátlástalan hatalom pont a forint árfolyamon nem nyerészkedne. A mindenre kiterjedő csalárdság csak a fennálló rendszerrel együtt szüntethető meg.

“Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet…”

(mondatértelmezés)

Nincs igazságosabb “közjószág” megosztási mód, mint a természetes személyek egyenlő részesedése belőlük. Ennek megvalósítása mindaddig, amíg vannak, akik többet vesznek ki a közösből, mint amennyi jár nekik, többlet lehetőséget jelenthet az alul-részesedő többségnek. De nem ez a legfontosabb hatás, hanem az, hogy az egyenlően elosztás közvetlen viszonyt teremt az egyén és a köz gyarapodása között. Az egyenlő részesedés ugyanazokon az örök emberi alapelveken alapul, mint a “jog” maga. Belátható, hogy a jogrendszer tapasztalható eróziójának oka a természetes személyhez kötöttség háttérbe szorulása. Hiába nyilvánvaló, hogy szenvedni és szeretni csak élő emberek tudnak, ha más mesterséges entitások, olyanok, mint csoport, vállalat, vagyon(tárgy) stb. is szerephez jutnak a jogban és a javak elosztásában. Ezen szereplők “büntethetetlensége” aránytalan terhet ró a bűn-képes hús-vér emberekre. Az egyenlő juss csak az embernek biztosíthat a “jognak asztalánál” egyenrangú helyet. De az egyenlőséget nem csak deklarálni, hanem tudatosítani is szükséges, nem csak azokban, akik eddig nélkülözték, hanem azokban is, akik “felette” éltek. A Kánaán csak azután lehet majd közös, de teljesen soha el nem érhető cél.

kiemelt kép: pixabay.com

“A magas intelligencia nem véd meg minket a rossz pénzügyi döntésekkel szemben, ellenkezőleg, még hátráltathatnak is bennünket.”

(mondatértelmezés)

Azt is olvasom, hogy “sokszor azok a döntések, amelyek a hétköznapokban jól működnek, nem lesznek megfelelőek a befektetések esetében.” A cikk, amiből a mondatot kiemeltem, arról szól, hogy a normális emberi psziché nem alkalmas befektetésre, ezért módosítani kell. De ha így van, akkor ki hajt szemben a forgalommal? A “befektetés” abnormális vagy az emberek? A befektetés “értelme” azon a vélekedésen alapul, hogy a jövőbeli jövedelmünk nem lesz elég szükségleteink fedezésére. Ha elég lenne, nem mondanánk le “önként” aktuális bevételünk egy részéről. Vagy nem végeznénk több “munkát”, mint ami fedezi szükségletünket, hiszen már tudjuk, hogy azzal többlet erőforrást vonunk el a természettől és önmagunktól. A megtakarítás tulajdonképpen egy olyan felesleg, amire az adott pillanatban valójában nincs szükség. Az pedig, hogy a jövőben egyáltalán felhasználható lesz-e, nem a megtakarítótól függ. A megtakarítás tipikus hamis tudat. Ha az elvont többlet jövedelem természetbeni járadékká lesz, biztonságot ad, ha puszta “pénz”, marad kamat haszon üzemanyag. A mondat egyébként egy nyugdíjmegtakarítást propagáló fizetett “szakcikkből” való.

kiemelt kép: pixabay.com

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok könyvbemutató, amikor én lettem az egyik helyes válasz

December 20-án, a könyvtár rendezvénytermében az IRKA kilencedik könyvének bemutatójára gyűltünk össze nagy-nagy lelkesedéssel és megelégedéssel, hogy az idén is sikerült új kötetet létrehoznunk.

Az adventi hangulatot fokozta Karsai Gizella pszichedelikus zenéje, melyet egy különleges, handpan elnevezésű hangszeren adott elő. A handpan egy acélból készült ütőhangszobor. Ámulva hallgattam Gizi varázslatos dallamait, és az egyre kellemesebb meditatív állapotban szinte már el is felejtettem hol vagyok, amikor Istók Anna, az IRKA vezetője köszöntötte a közönséget. Heltai Zsófia moderátor egy szomorú eseménnyel kezdte a beszélgetést. Miért ajánlottuk a kötetet a nemrég, tragikus hirtelenséggel elhunyt kabai lóránt költő emlékének?

Lóri, 2013-tól öt évig volt az IRKA mentora. Kurzusaival, a nyári táborainkkal és egyéb rendezvényekkel felejthetetlen pillanatokat éltünk át vele, aki szerteágazó tárgyi tudásával, fanyar humorával és kitűnő pedagógiai érzékkel egyengette írói, költői ambícióinkat. Én konkrétan neki köszönhetem, hogy verseket írok. Az előszóban igyekeztünk méltóképpen megemlékezni a lórival eltöltött pillanatokról, versben, levélben, vagy csak szavakban.

Zsófi témaválasztás kérdésére Mersdorf Ilona elmesélte, hogy most az előző kötetekhez képest könnyedén megegyeztünk a csodában, ami nagyon szerteágazó, bármit jelenthet. Lehetőséget kaptak a hétköznapi dolgok és egyéb írások is. Az írókör költőitől pedig a semmi minden lírai fejezetben olvashatunk. Panni szerint ez utóbbi lett most hangsúlyosabb. Teljesen véletlenül a versek ívet alkotnak, a megszületéstől, gyermekkoron, kamasz-szerelmen, felnőttkoron át az elmúlásig. Szinvai Dániel grafikus, a kötet illusztrátora nagyon személyesnek érezte a műveket, érdekes, hogy zömében E/1-ben íródtak, emiatt választott hozzájuk portrékat. A borítón szereplő gyufaskatulya a kötet méretére is utal, kicsi, de annál csodásabb.

A kvízhez mobiltelefon applikáció kellett, így csatlakozni a mai világban már gyerekjáték. A közönség többségének sikerült is. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az egyik helyes válasz, miszerint nekem van a legtöbb művem a kötetben.

A fogadás csemegéivel mint már eddig is, most is kitettünk magunkért. Rengeteg zakuszkás és májas szendvics, krumplis pampuska, pisztáciás süti, a tipikus Bordeaux-i canelé és egyebek kínálták magukat kóstolásra.

Az estet a Könyvtári Angyalok kórusának karácsonyi koncertje zárta, megkoronázva az adventi hangulatot a kivilágított, kályhákkal fűtött udvarban. Még sok ilyen kellemes hangulatú könyvbemutatót kívánok magunknak! Jövőre veletek ugyanitt!

“… a totális szabadság … valójában jóval kevesebb választási lehetőséget hagy meg az egyénnek, mint egy fékek és ellensúlyok által ellenőrzött, erősebb állami kontrollal irányított piac és társadalom működése.”

(mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A piacgazdaságot legitimáló fő állítás, “ha az egyén a saját érdekei érvényesítésére törekszik, azzal mindenki jól jár”, beláthatóan nem érvényes. Mégis ez az elv legitimálja olyan “spekulánsok” működését, akik tisztában vannak vele, hogy az ő hasznuk valaki más kára. “Ilyen a világ, ezt kell szeretni.” Az individuális érdekek és értékek fontosak, mert azok hozzák létre a lehetőségek választékát, de az olyan komplex technológiai és szociális rendszerek, amelyek ma működtetik a világot, csak fokozódó együttműködésre való törekvéssel, egyre erősebb társadalmi kohézióval és megemelt biztonságú szociális védőháló mellett tarthatók fent. A mindenkire kiterjedő közjó csak úgy biztosítható, ha közben a társadalom tagjai bizonyos dolgokról képesek lemondani, cserében azért, hogy ők maguk is részesülnek abból, amihez hozzájárultak. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász úgy fogalmaz: “A szabadság eléréséhez némi kényszert kell alkalmazni – az a láthatatlan kéz pedig, ami a szabad piac önszabályozásáról gondoskodna, azért láthatatlan, mert nem is létezik.”

“Jean szerezzen örömet a macskának. Hogyan Uram? Fogja be a farkát a satuba aztán eressze el.” (mondatértelmezés)

Illusztráció: Pixabay

Ez egy szakállas vicc, ma úgy mondják, búmer szöveg. Pedig a módszer ma is mindennapi a politikában. Alkalmazói az újabb generációkhoz (x, y, z stb.) tartoznak és azt hiszik, baromi innovatívak. A pitiáner ügyeskedés akkor sem lesz államférfiúi tett, ha azt “think-tank”-nek nevezett csapatok teszik, többnyire mást nem csinálva, mint felfedezve a csőtésztában a lyukat. Egy agytrösztnek, ha valóban az, ami, nem a sötét ösztönökre “illik” támaszkodnia, hanem az agyakra és az azokban lakozó tudatosságra. Valakit átverni, becsapni, félrevezetni, kihasználni, benne irigységet, félelmet, dühöt, agressziót kelteni akkor sem erény, ha ez a tevékenység jól mérhető haszonnal jár, ha a hatást “tudományosan”, az ember létező gyengeségeit használva, nagyon hatékonyan és eredményesen váltják ki. Aki fokozza és nem csillapítja az ösztönösséget, gyakran lesz maga is az áldozata. Satu is mindig lesz. De van egy másik ok is, ami az efféle működés ellen szól, mégpedig az, hogy akinek a “farka” már volt satuban, és rájön ki fogta be, nehezen felejt. És ha tudatosan moderálja is magát, számonkérés után jöhet csak megbocsátás, az is csak akkor, ha elég őszinte lesz a bocsánatkérés.

“… sérülékeny azoknak a lapoknak, tévéknek, rádióknak a helyzete, amelyeket politikai vagy anyagi haszonszerzésből tartanak fenn.” (mondatértelmezés)

Illusztráció: Pixabay

Látni kell, hogy a “piacgazdaságot” döntően a haszonszerzés vágya működteti. A legfőbb mozgatóerő a “profitkényszer”, ami lehetővé teszi a “növekedést”. Ami nem növekszik, az ellehetetlenül. Hiába nyilvánvaló, hogy bármilyen versenyben csak egy győztes lehet – a többiek vesztesek -, aki indul győzni akar, vagyis kielégületlen marad, mert mindenki nem végez(het) az élen. “Kattintásban” éppúgy egyértelmű az elsőség, mint a megszerzett “pénzben”. Ez a médiumoknál – a print és elektronikus sajtótermékek esetében, ha piaci (sic!) vállalkozások – sincs másképpen, mint bármilyen egyéb “befektetésnél”. Ne feledjük: a haszon a befektetés feletti bevétel. Itt ma ugyanúgy elválik az igény: információ, vélemény nyújtás/kapás és a működés: befektetésből profit szerzés, mint bárhol máshol a kapitalizmusban. Ami áru lett, az nem tud nem áruként viselkedni. Egy bármilyen médiumot – “piac” mentesen – csak a közlés és/vagy a befogadás önmagáért valósága működtethet, vagyis a közlők és befogadók ellenszolgáltatást nem igénylő – nem “munka” – tevékenységévé kell válnia, csak a szükséges erőforrások bevonásával, akkor is, ha ez ma még „álom”.

Ujj Béla: lefelé a Maslow piramison

Illusztráció: Pixabay

itt a vég
elegem van mindenből
nem érdekel semmi
már csak azt élvezem
ha tele hasam
magamat is megeszem
bolyongok
degeszre tömött beleimben
mikor a kijárathoz érek
kinézek
jó-e odaki?
kimegyek
és mélán
feltekeredek

(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)

“A válságüzemmódnak most már az általános tudatosság részévé kell válnia, meg kell tanulnunk, hogy a válságjelenségek hozzátartoznak a mindennapi életünkhöz.”(100-ik mondatértelmezés!)

Illusztráció: Pixabay

A válság szó egyre gyakrabban hangzik el, leginkább a gazdasággal kapcsolatban merül fel. Ott többnyire negatív változást, bonyolódást, nehézséget, romlást és instabilitást jelez. Ha bővítjük az értelmezést, a válság olyan helyzet, ahol az aktuális működés ellehetetlenül, változásra, változtatásra van szükség. Vagyis, ha nincs válság, nincs fejlődés. Annak, aki elfogadja és érti az evolúció működését, nyilvánvaló, hogy a nehézség generálja a továbblépést, amiből létrejön az új, életképesebb “létforma”. Mondhatná valaki, hogy a haladás nem is olyan fontos, jól megvagyunk úgy, ahogy most élünk. Ez utóbbi nézetet azonban, ha bárki belegondol aktuális létezése körülményeibe, nehezen tudja elfogadni. Szinte mindenkinek van javítani valója az életén. Most hagyjuk azt a tapasztalatot, hogy ez a másokéval van főképpen így. Ha csak saját létezésünk minőségének alakulására koncentrálunk, akkor is sok válságunkat tudjuk azonosítani. Köztük olyanokat is, amelyeknek – minden igyekezetünk ellenére – nem találjuk külső okát. Akkor vagyunk tudatosak, ha képesek vagyunk válságainkra lehetőségként tekinteni.

(Szerkesztő megjegyzése: Jubilálunk! Elérkeztünk a századik Talált mondathoz. Gratulálunk a szerzőnek!)

Sztavridisz Alexandra: Kákaporsos utak

Apám falujában mindig olyan csuszbogósak voltak az utak, hogy reggelente, amikor musványlott és kelt fel a nap a látóhatáron, néztük a kákaporsos úton csuszbogó teherautókat.  A rakományuk ide-oda csuszbogott, és ha még szelehalló szél is fújt, az autók hátsó franyudlija egymásnak koccant. Most is szeretem a kákaporsos út szagát , a pokol bűzére emlékeztet.

A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.

Istók Anna: Nagyon alanyi vers (Peer Krisztián után szabadon)

Illusztráció: Pixabay

hajnalban kelni hogy tied legyen
az első fél óra
lesütött szemmel várni a napot
a reggel egyedül hozzád tartozik
öltözni kimenni elindulni
mindkét kézben lóbálni valamit
szatyrot pórázt cigarettát
semmitmondó szavakat tanulni
tennivalót keresni ha nincs is
társalogni és társsal élni
ne érjen hozzád senki

(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)

Ujj Béla: A franyudlis csuszbogó dicsérete

A csupasz csuszbogó lehangol. A franyudli nem a teremtés tévedése, hanem szükséges kellék. A bodros franyudli fokozza a kákaporcsomat. Azért, ha néha a szelehallómon akad egy franyudli szál, öklendezek. De olyankor egy korty ital lemossa az irritáló franyudli szálat. A franyudli a csuszbogón afrodiziákum, de a levesben undorító. A kákaporcs örök, ám a férfiérő mulandó.

A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.

Karsai Gizella: Landolat

Illusztráció: Pixabay

Döglött gyík, élettelen madár, halott vakond,
Egyik itt csonka, másik ott.
Lelkem darabjai szerteszét.
Karom, szívem, agyam, mind-mind külön hullák,
külön személyek.

Beléd pusztulok naponta. Anyámmal vagyok viselős.
Hamvaid fölött építek élettereket
vidámságnak, játéknak, evésnek-ivásnak.
A lelkiismeretem pókhálójába gabalyodva,
hisztérikusan tépem a hajam gubancait,
megoldatlan ellentmondásaimat.

Holtan is élni akarnék még?
Élve kilépni, fölébe kerülni mindennek,
elsüvíteni, elpárologni…

…aztán kicsapódni egy nevetésben,
mosolyban, ölelésben.

(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)

“… hajnali fél ötre hívtam össze a felső vezetőimet.” (mondatértelmezés)

Illusztráció: Pixabay

Ez egy tulajdonos csúcsvezető kijelentése, amiben az a legborzasztóbb, hogy láthatóan büszke volt rá. Sajnálatos, hogy egy ilyen “szellemű” embernek lehetősége van emberekkel rendelkezni. Most hagyjuk a nyelvi elemet, hogy a hierarchiában alacsonyabb fokon lévőket valaki sajátjának tekinti. Azt lehet mondani, hogy a kertem, de azt nem, hogy a kertészem. Egy ember, még ha valaki pénzéért dolgozik is, nem lesz a “bérfizetőé”. Nehéz annak bármit is elmagyarázni, aki ezt nem érti. Egy munkavállaló nem a személyét és szuverenitását, hanem a munkaképességét viszi a “munkaerőpiacra” (sic!). Ebből következik, hogy képességei használatának korlátai vannak. Egy jogállamban a munkaidő, a munkaidő beosztás, a rendelkezésre állás, az elvégzendő feladatok és sok más kapcsolódó feltétel korlátozottak és szabályozottak. Egy önfoglalkoztató, jog szerint, akár észszerűtlenül is rendelkezhet saját magával, de ez még azzal az ürüggyel sem lehet így egy alkalmazott esetében, hogy az “beleegyezett”. Reggel négy óra harminc perc nem lehet indokolható értekezlet időpont egy olyan átlagos szolgáltató vállalkozásnál, amilyenről szó van. Ennél a mondatnál semmi sem indokolja jobban, hogy miért van szükség munkavállalói érdekképviseletre.

Filep-Pintér Eszter: A szelehalló és a Szörheteg

– Csuszbogonak jelentem, ma két franyudli nem jött iskolába. Az egyik betegség miatt musványlik, a másik a mai dolgozat miatt musványlik. – Erre a franyudlik közül néhányan nevetni kezdtek.  
– Köszönöm, üljetek le! – A két franyudli leült a helyére, csuszbogo pedig apró hatásszünetet tartva folytatta: 
– Most pedig kérem mindenki vegye elő a kákaporsát! 
– Kákaporsot mondott csuszbogo? – kérdezte egy franyudli. 
– Igen, jól hallottad! 
– A kákaporsot? – kérdezték többen. 
– Igen azt. Mindenki jól nézze meg magát benne! Aki szelehallónak látja magát, az beírhat a mai dolgozatra egy ötöst! 
– Egy ötöst? – kérdezték a meglepődött franyudlik. 
– Igen, egy ötöst. 
– S aki nem? – szólalt meg egésze halkan egy franyudli a leghátsó sorból. 
– Az addig nézze magát, amíg szelehallónak nem látja magát!
– De hát én nem vagyok szelehalló. 
– Mutasd csak a kákaporsod! Add csak ide! – csuszbogo odalépett a franyudlihoz, lehajolt mellé, belenézett a kákaporsba. 
– Odaadom az enyémet, az én kákaporsomban szelehallónak fogod látni magad, hidd el! – azzal csuszbogó odahozta a saját kákaporsát. 
– Nézzünk bele együtt! Ugye te is látod, milyen szelehalló vagy! Én annak látlak! Írd be nyugodtan az ötöst!

A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.

Szabados Bettina: Gyászvers (cím nélkül)

Illusztráció: Pixabay

Hirtelen öregszem, mint az állat,

amely végét érezve,

elválik a többitől.

Úgy vonultam én is

e bánatból szőtt magányba.

A festék barnája megkopott,

fekete helyett őszbe öltözöm.

Hogy sirassam el azt, aki csak bennem élt?

(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)

Musványló franyudlik a kilencedik Irka táborban

Tényleg nem viccelünk, jövőre a tizedik lesz, és mivel már pár éve csak egynapos Irka tábort tudtunk szervezni, biztosra ígérjük, hogy 2023-ban legalább 2, de inkább 3 napos jubileumi eseményre készüljetek!

Na de előtte még ejtsünk szót az ideiről is, melyet hosszas vívódás után, hétköznap tartottunk Béla hangulatos kertjében, és nem is tudott mindenki eljönni, úgyhogy elsősorban nekik küldjük az élménybeszámolót, aztán majd folyamatosan érkeznek a blogra a tábori írások is.

Egyszóval, a szokásos Well, come! Drink! programpont teljesítése után Béla betartotta a hívogatóban írtakat: hűvös árnyék várt bennünket a diófa alatti nyárikonyha előtetője alatt, és a rotyogó 16+-os zöldségleves. (A 16+ itt nem korhatárt jelent, hanem a levesben fövő zöldségek számát).

Ezután némileg késve kezdődött a szakmai program Bettivel és Peer Krisztiánnal. Főként a 42 című kötettel foglalkoztunk, melynek lapjait – kicsit közhelyesen, állapítottuk meg közösen – fel kell szakítani, akárcsak a régi sebeket. A bevallottan alkoholista Peer munkássága némileg megosztó volt, akárcsak néhány verse. A feladat ez volt: írjunk egy erős hangú alanyi lírai verset. Mielőtt elvonultunk volna az udvar szegleteibe alkotni, parázs vita alakult ki arról, vajon a mai (vagy mindenkori?) lírában miért a letaglózóan sötét hang a domináns, igényli-e, elviseli-e ezt az olvasó. Divat-e ez vagy belső késztetés? A felolvasott saját szövegek aztán meg is válaszolták a függőben maradt kérdést: megírni való traumája mindenkinek akadt.

Ennyi (Mersdorf Ilona)

Ne legyen muszáj emlékezni –

akkor inkább a semmi.

Búcsúznak, visszasírom –

ragozom a halált, de hiába,

nem lehet egyes szám

második személybe tenni.

 (A többi szöveget később közöljük a blogon!)

A ránk telepedett szomorúságot egy játékos feladattal oldottuk fel: halandzsa szöveget kellett írni öt megadott szó felhasználásával: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors. Már a szavakat leírni is kihívás és élvezet volt, a színes megoldásokon aztán nagyokat nevettünk. Hogy mi mindent bele lehet néhány szóba vetíteni?! Igazából ezek a szövegek mind remekművek lettek, ezért ezek közlése egyesével várható a blogon a nyár folyamán! Addig is lehet gondolkozni, kinek mit jelentenek ezek a szavak 😊

Harmadik témánkról Béla beszélt. Friss könyvélményét, Nádas Péter Rémtörténetét boncolgatta, közben kifejtve, hogy ez az igazi próza: nem kell a történet, a mozaikszerű jelenetekből, párbeszédekből, a szereplők egymáshoz való viszonyából összeáll egy sajátos világ. Ezen természetesen megint hosszasan elvitatkoztunk, de mindig akadt köztünk time-keeper, (köszi Szandra!) aki visszaterelt bennünket a feladatainkhoz.

Ezen a ponton már néhányan passzoltunk, mert a hőség, az elfogyasztott ételek, és nem utolsó sorban a román konyakok beható ismertetése (Béla ebben is szakértőnek bizonyult) némileg lefárasztotta az agyunkat. Így néhányan csak házi feladat keretében vállaltuk a feladatmegoldást, bár Béla nagylelkűen két lehetőséget is felajánlott: találjunk ki egy történetet a komódon kiállított installációról (háttérben zöld tájkép, előtte két „szobor”: egy falloszánál alig nagyobb hímnemű lény és egy magát kellető nő), vagy írjunk le egy hétköznapi párbeszédet – akár a jelenlevőkről –, és a szereplők mögöttes belső monológjait. Bettina frappáns megoldásán könnyesre kacagtuk magunkat.

Akasztják a hóhért (Szabados Bettina)

A levegő megült a műanyag tető alatt, kövér legyek kergetőztek. Röptüket néha egy-egy hessentő mozdulat zavarta csak meg. Nádas ismertetője egyre bonyolódott:

„Hiába a szex, a gyilkosság és még Kierkegaard is, ezeket nem lehet feltüzelni!” – dohogott magában Béla. – „Hogyan lehetne elérni a metafizikait, átadni ezt az abszolút élvezetet, amit Nádas olvasása okozott?”

Béla elbizonytalanodott, tekintete segélykérőn kereste Panniét.

„Talán, ha alternatívaként felajánlom egy fallosz műleírását, megmenthetem a helyzetet!” – villant fel agyában a gondolat.

Negyedik, egyben utolsó témánkról, Krusovszky Dénes költészetéről Panni beszélt. (A szerzővel személyesen is megismerkedhettünk az elmúlt évben a gödöllői könyvtárban). A feladat ismét választható volt, a felolvasott versekhez kapcsolódott. Mi kit vinnénk magunkkal Noé bárkáján? Folytassuk Krusovszky felsorolását a Te partod felé című vers alapján. Vagy írjunk verset a Beszédzavarról, a kommunikáció ellehetetlenüléséről, Krusovszky kedvenc verstémájáról.

A hidak középen nem találkoznak (Karsai Gizella)

Már nem beszélek.
Némán tátog a szám.
Hanghullámoktól lobog, csapkod a hajam,
indulatoktól rongyos, szakadt a lelkem.
Már nem beszélek.
Szavaim kifordított szennyes ruhák.
Hazugság áradat mossa el,
amit igaznak éltem meg.
Már nem beszélek.
Értelmetlen zagyvasággá ütik-verik
tiszta, egyenes gondolataimat,
lopott, hatásvadász, silány szónoklatok.
Már nem beszélek.
Kérdésre választ úgysem kapok.
Tőlem nem kérdez senki sem.
Nem a szavaim fontosak. Nem is én.
Már nem beszélek.
De némán ordítanak mozdulataim,
üvöltenek és dübörögve robbannak sejtjeim,
hömpölyögnek a hídon át, feléd…
…s te észre sem veszed.

A felolvasott alkotások utáni szomorkás-töprengő hangulatnak az vetett véget, hogy játszani kezdtünk. Sajnos a felhalmozott játékok közül csak egy került sorra, mert kilenc óra volt már, többen távoztak is, köztük Hadnagy, a kutya, aki addig mindent értő szemekkel ült közöttünk. Az Imagine társasjáték, aminek rejtelmeibe Eszter vezetett be bennünket, ráébresztett, hogy maradt bennünk még kreativitás a hosszú forró nap után is és az utolsó musványló franyudlik kitartottak egészen fél 11-ig.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatjuk, hogy egy igazán jól sikerült tábort zártunk idén is, és jövőre most már ha törik, ha szelehallik, 3 napos lesz!

Istók Panni és Mersdorf Ilona

“… az első babát volt hajlandó saját maga megszülni, a másodikat béranyával hozták a
világra… “(mondatértelmezés)

Illustráció: Pixabay

Olyan világban élünk, ahol harc folyik annak meghatározására, mikortól kezdődik az élet. A lehetséges origin egyre közelebb került a biológiai fogamzáshoz. Egy túlnépesedett világban az abortuszellenesek elvi alapon növelnék a megtermékenyítés hatékonyságát. Hasznosuljon mindenki kilőtt sperma, virágozzék minden eltalált pete. A való világban a helyzet ezzel szemben az, hogy aki megteheti, már most kiszervezi magától az anyaságot, mással hordatja ki gyermekét. Már a műméh sem fantazmagória. Egy öregedni képtelen, de technológiában lehetetlent nem ismerő világban a fiatal, szülőképes gazdag nők és a nemzőképes gazdag férfiak teljesen uralni tudják reprodukciójukat. A nem kívánt magzat megszülése csak azoknak lesz életre szóló teher, akik nem engedhetik meg maguknak nemzésük folyamatának felügyeletét. Az abszolutizált magzatvédelemmel a szabadon megélhető szexualitás, mint a szaporodást örömforrássá tévő ösztöncselekvés, kizárólag azok privilégiumává fog válni, akik számára elérhető szaporodásuk totális irányíthatósága. Nincs megállás, ha a megtermékenyített petesejt mindenáron védendő lesz, az abortuszellenesek szabályozni akarják majd a szexuális életet is.

Borítótervező pályázat

És végre! Idén megjelenik harmadik regényem, úgyhogy ha van kedvetek, segítsetek nekem, hogy ismét olyan szuper borítója legyen, mint az előzőknek!

Egy kis segítség a tervezéshez:

SZERZŐ, CÍM: Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine

RÖVID TÖRTÉNET spoiler nélkül, amolyan fülszöveg féle:

Lilla és Eszter két ellentétes személyiség, a gimnáziumi évek alatt barátkoznak össze. Egyikük sorsa sem könnyű, mindkettejük életét meghatározza egy bántalmazó kapcsolat, vagy család, a barátságuk jelenti számukra a menekülést. Mindaddig, míg mind a ketten egyszerre bele nem szeretnek Olivérbe, a nehéz sorsú zenészbe. Innentől árulások, titkok övezik hármuk kapcsolatát, melynek végkifejlete csak tragédia lehet.

Évek múltán Eszter lesz az, aki felvállalja, hogy végigmegy még egyszer azon az úton, amit közösen tettek meg, hátha meg lehet még egymásnak bocsátani és újrakezdeni. A dolog azonban nem talál viszonzásra, Lilla hallgat, Olivér pedig halott. Az egyetlen, ami az igazsághoz elvezet, ha Lilla és Eszter mindketten hazamennek és végiglépkednek az ismerős utakon, minden akkordon, minden utcán, minden apró kis kövön. Ahogy a zenében is felcsendül újra meg újra a refrén, ahogy a darab végére érve, az elejétől meg kell ismételni a végéig a zeneművet (da capo al fine), úgy kell az olvasónak is újra meg újra végigmennie a történteken, hogy meglássa az igazságot. A másik ember igazságát, mely mindegyik szereplő nézőpontjában másként hangzik.

Vajon milyen új titkokra, árulásokra derül fény az utazás alatt?

Hogyan lesznek az árulókból elárultak, és vajon meg lehet-e állítani a (tragédiák sorát) zenét, és befejezni a végénél a (történetét) dalt, vagy az egész folytatódni fog, ismétlődni újra és újra?

ÉRINTETT TÉMÁK:

családon belüli erőszak

bántalmazó kapcsolat

barátság

szerelmi háromszög

árulás, megbocsátás

hazatérés, szembenézés az igazsággal

FONTOS SZIMBÓLUMOK a regényben:

– a zene, és azon belül is az ismétlődés (pl. refrén, vagy a da capo al fine)

– az idő és a dolgok végtelensége, ismétlődése, pl. Möbiusz-szalag

– az utazás, pontosabban a hazatérés, mely egyszerre belső és fizikai utazást is jelent.

HELYSZÍN:

A történet Magyarországon játszódik a jelenben, a helyszínnek nincs konkrét jelentősége, csak magának az utazásnak

SZEREPLŐK KÜLSEJE:

Lilla: szőke, dekoratív, impulzív, nagyon csinos nő

Eszter: sötét göndör hajú, légies nő, művészlélek

Olivér: nagyon magas, inkább érdekes, mint szép arcú férfi, zenész

A regény több főszereplős, összességében egyikük sem hangsúlyos, hármójuk kapcsolata a fontos, tehát ha megjelennek a borítón, akkor egyszerre mind legyen ott. A könyvben egyébként még számos mellékszereplő felbukkan, akiknek a személyes sorsa szintén hangsúlyos.

A regény a Könyvmolyképző Kiadó Arany Pöttyös sorozatában jelenik meg.

Egy pályázó több tervet is beadhat, de fontos, hogy ezek valóban különbözzenek egymástól, szóval ha egy képhez többféle betűtípussal terveztek borítót, küldjétek azt, ami nektek a legjobban tetszik.

A NYEREMÉNY:

Idén is választani fogok a pályázati tervek közül több olyat, amit Katona Ildikó kiadóvezető figyelmébe ajánlok, és egyet, ami számomra a legkifejezőbb. Ennek készítője dedikált példányt kap tőlem a könyvből.

A végleges borítóról minden esetben a Könyvmolyképző Kiadó vezetője dönt.

Kérlek, nagyon figyeljetek arra, hogy jogtiszta fotót használjatok. Vagy saját munkával dolgozzatok, vagy a következő két oldal valamelyikén nézelődjetek: https://www.dreamstime.com/

https://hu.123rf.com/

HATÁRIDŐ ÉS LEADÁS:

– a tervek leadási határideje 2022. augusztus 21. (vasárnap) éjfél

– a leadás módja: küldd el a képet üzenetben a Facebook oldalamra!

Jó munkát!

A sport játék

“Vannak bizonyos dolgok, amiket jobban csinálunk a világnál, nem csak a franciáknál.” *

(mondatértelmezés)

Az emberek testi versengésének ókori hagyományát Coubertin báró amatőr tevékenységként élesztette fel. Azt, hogy valami – sokszor életidegen – testi aktusban emberek, önkényesen kiválasztott paraméterek szerint, összemérjék magukat, a báró “úri passzióként”, olyan tevékenységként képzelte el, amit bárki, saját örömére, nem ellentételezésért végez. A mai gyakorlat ellenkezik ezzel. Az (él)sportolók és a rájuk települt “ipar” szereplői a sportból élnek. Az itt elérhető jövedelmek aránytalanok, mind a befektetett erőfeszítéshez, mind a dolog társadalmi hasznosságához (sic!) képest. Az élsport díjazása sérti a társadalmi igazságosság elveit is. A valamilyen versenyre alkalmasnak nyilvánított tevékenységre való megfelelés a mai viszonyok között sokkal inkább múlik a született adottságokon, a sportiparon és az orvosi módszereken, mint az adott egyén személyes teljesítményén. Ebből adódóan a mai élsportnak nincs köze az eredeti társadalmi célhoz, az emberek társadalmi egészségének támogatásához. Ennek bizonyítéka, hogy ma már nyilvánvalóan a győzelem a fontos. Az igazi sport játék, célja nem a görcsös nyerésvágy, hanem a közben elérhető valódi közös jelenlét.

*https://m.hvg.hu/cimke/Gyulay%20Zsolt  

Látszat és valóság

“… egy horgonyt tetováltatott a bal vállára. A második tetoválása még ennél is látványosabb volt a farokcsontja fölött. Egy sast ábrázolt.” *

(mondatértelmezés)

Egy személyről alkotott kép, különösen, ha az illető már nem él, erősen el tud térni attól, amilyen az illető ténylegesen volt. Ha valakiről azt olvassuk, hogy a magánytól depresszióban szenvedett, amit úgy kezelt, hogy gyakran kokaint fecskendezett az ereibe, nem feltétlenül tekintjük követendő példaképnek. Az sem tesz senkit feltétlenül vonzóvá, hogy az unokatestvérével házasodott. Mint ahogy az sem, hogy magának egészségkárosodást okozóan erős mértékben dohányzott. Ha még az is kiderül róla, hogy nem nagyon törődött gyermekei nevelésével, főleg nem ébred iránta különösebb szimpátia. De ha mindezen tulajdonságait nem ismerjük és csak azt tudjuk róla, hogy jó kiállású, és a környezetéhez képest pozitívabban viszonyult népünkhöz, olyan vonzó kép is kialakulhat róla, amit a “hagyomány” generációkon keresztül gondosan ápol. És ha ehhez még az utódoknak előnyös, politikai- és identitás marketing érdekek is kapcsolódnak, akkor jön létre egy olyan legenda, amilyen esetünkben Sissié, a magyarok Erzsébet királynéjáé, példaként arra, hogy a “történelem” sokkal inkább számító hazudozó, mint tanítómester.

*https://ujszo.com/panorama/sissi-csaszarne-az-igazi-messze-volt-a-filmbelihez-kepest

Futball identitás

“Klasszisokkal jobban játszott, mint legutóbb, de így is kikapott a magyar válogatott.” *

(mondatértelmezés)

A foci játék. Jó lenne ezt a helyén kezelni tudni. A csapat összességében nyilvánvaló kudarcot szenvedett. Két válogatott legyőzte a magyart, az egy nyert meccsen száz perc kellett a nyerő egy gólhoz. A németek elleni meccset (a vélhetően) legjobb sportriporter közvetítette. Nem tudósított, hanem drukkolt. A bíróról megjegyezte, hogy nincs velünk, pedig “Montenegrót vele vertük meg három egyre.” Az ellenfél egyik játékosával kapcsolatban kijelentette “Kár, hogy nem volt egy kicsit ügyetlenebb.” A nyilvánvaló vereségről azt tudta mondani, hogy “Komoly erőfeszítésre késztettük Németországot.” A hozzáállása objektivitást nyomokban is alig tartalmazott. A végén a dolog úgy alakult, hogy mások ilyen-olyan teljesítménye miatt hiúsult meg a továbbjutás. Nagy baj van azzal a nemzeti identitással, ami a focidrukkerségre hajaz. Egy nemzet, mint együtt élő közösség, nem alapozhatja önbecsülését sem (vágyott) sport eredményekre, sem (előkelő) ősöktől való leszármazási képzelgésekre, sem áldozatiságra, de még (relatíve sok) idegenben kapott Nobel Díjra sem. Itthon, egymással kell jól együtt lennünk, és egymásnak kell megfelelnünk ahhoz, hogy mások becsüljenek.

*https://focieb2024.24.hu/kozvetitesek/2024/06/19/foci-eb-2024-nemetorszag-magyarorszag-a-csoport-meccs-elo/?_gl=1*o7mkqz*_gcl_au*MTk0OTI4NzcxMy4xNzE4ODY3MTky*_ga*ODU4MTkzMDgxLjE3MTg4NjcxOTI.*_ga_WQCPVWN1XZ*MTcxODg2NzE5Mi4xLjEuMTcxODg2NzI3NS4wLjAuMA

Már tízévesek lettünk!

„Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok” (Goethe)

Elrohant velünk tíz év. Fájdalmas szembesülni a rohan az idő igazságával, és belegondolni, hogy 2014. augusztusában, szinte napra pontosan az ideivel, nyaraltunk együtt először. Azt szokták mondani, hogy az a legjobb olvasmány, amit nem lehet letenni. Így jártam az Irka táborok tudósításaival. Miközben összeállítottam a tíz év anyagát, beleolvastam, javítgattam, teljesen hatása alá kerültem, nem bírtam abbahagyni az olvasását. Rám zúdultak az emlékek, éreztem az Ilonával közösen készített Mojito menta ízét, láttam lórit, a főszakácsot hagymát pucolni, és Mártát, ahogy süti az isteni bundás kenyeret reggelire. Nem szégyellem bevallani, megkönnyeztem a fotókon látva Katit, lórit és Pétert, akik már nincsenek közöttünk. Felröhögtem a feladatok láttán, aminek zömét már elfelejtettem, de most a beszámolók alapján érdekes volt felidézni. Az biztos, hogy a legérdekesebb, a Hitler-bajuszos, fehér, Leninfej szobor örökre beleívódott a retinánkba. Akkor bebizonyítottuk Csukás István mondását, miszerint bármiről lehet verset írni, nekünk még erről is sikerült.

Az idei, jubileumi táborozásra, augusztus 16-18-ig, már többedszerre Mátrakeresztesen, Béla nyaralójában gyűltünk össze. Ki-ki kedvére, ottalvással, vagy ahogy én jöttem, csak egy napra. A helyszín mit sem változott az évek során, a tornác horgolt angyalkái, bár sokat veszítettek üde fehérségükből, beleillettek a nosztalgikus hangulat megálltidő érzésébe.

Az ottalvók komótos reggelije után Magdival kezdődött az írói program. Borsik Miklós (1986) kortárs költő műveit olyan élvezettel tárta elénk, hogy már várom, hogy a nyári szünet után a könyvtárból megkaparinthassam az említett Átoknaptár (2020) és Futárlíra (2024) köteteket. Ezek mellett megemlítendő a Turista és zarándok címmel megjelent Kemény István munkásságát összefoglaló kiadvány, ami a JAK füzetek 200. darabjaként látott napvilágot Borsik és társai szerkesztésében. Magdi vicces világlátásnak nevezte a bemutatott verseket. Külön érdekesség, hogy az Átoknaplóban cím nélküli, számozott művek szerepelnek. Spiró György nagyon találóan úgy fogalmaz a könyvhöz írt ajánlójában, hogy a versek egy tudat „cikkanásai”, a Futárlírát egyszerre tartja „totál realistának és teljesen elvontnak”. Olyan érzésünk van, mintha a gondolatok állandóan kézben akarnák tartani az irányítást az úton levés állapotában észlelt, hiperrealista jelenségek fölött, amelyek így is képesek egyik pillanatról a másikra megakasztani az elme működését. Magdi ráhangolódásul pár verset fel is olvasott Eszter közreműködésével.

„Választunk egy beszédmódot, egy módszert, de nem érezzük, hogy ez a megtalált beszédmód, módszer lenne, talán mi is olyasmit mondanánk, ami a tárgyunk összes pozitív tulajdonságát magán viseli, ugyanakkor nem vers, hanem értelmező magyarázat” – így fogalmaz Borsik Miklós egy 2018-as kerekasztalbeszélgetés során, arra utalva, hogy a „sajátos figyelmet kérő szövegek” esetében a keresésnek kell szentelnünk magunk.

Magdi a versekhez hasonló hangulatot egy argentin írónő, Samanta Schweblin: A madárevő c. kötet novelláiban érzett. Az írónő hétköznapi keretek közé helyezve állít fókuszba teljesen mindennapos szituációkat, melyek egyúttal súlyos problémákat is boncolgatnak. Egy-egy novellát olvasva bizonyos pontig azt gondolja az ember, hogy egészen átlagos dologról szól, aztán hirtelen megjelenik benne valami, ami a valóságból kitaszítja az egész történetet, és egy sajátságos világba repíti. (moly.hu)

Borsikot pályatársa, Dunajcsik Mátyás 2015-ben a következőképpen jellemezte: „ő az a halkszavú, végtelenül figyelmes irodalmár, aki sokszor egészen addig nem tűnik ki a felolvasóestek és kritikai beszélgetések közönségéből, amíg el nem kezd beszélni, és pontos megfigyeléseivel, értő kommentárjaival helyre nem teszi a dolgokat. Vagy pont kimozdítja őket a helyükről.

A legérdekesebb verseket többször is felolvastattuk, hogy megértsük, végül megállapítottuk, hogy elég a hangulat, nem kell mindent megérteni. Íme az egyik a Futárlíra kötetből.  

Beszorultam két nyugalom közé

Hogy a világ nyüzsgés, azt ismételgeti a város
és az erdő, csak a fák között több a csend.
Vagy akkor jártam ott, amikor hazudozott
az ösvény, a lomb, a kéreg. Minden állat elbújt.
Futottam. Beszorultam két nyugalom közé,
helyben jártam, aztán a kalimpálás véget ért,
a béke körbevett. Véletlenül láttam
semminek. Összekevertem a békét
a semmivel, bocsánat. Hogy a világ nyüzsgés,
amiatt is elnézést kérek, ilyet nem állított
az ösvény, a lomb, a kéreg, amikor minden állat
elbújt. Futottam. Azt hittem, szétbarmolhatok
egy kupac szótagot: falevelek voltak.
Látszott a mező, rémisztgetett. Hogy a szálai
mennyibe fájnak, nem világos, ahogy az sem,
hogyan fizetek. A harkálycsőrpergésben
a tranzakciós költség némán vándorolt.
Közben tárt karok vártak, persze,
kifordult gyökerek gesztusaiban a majomszeretet.

A másik gyöngyszem az Átoknaplóból (50. oldal)

XII.

Jól érzi magát bőrében a ránc,
ahogy uralkodik az arcon.
Vetélkedik a kivilágított
pogácsák barázdáival.
A kalácsok előtt toporogsz,
kilépve a buszmeleg szélből,
a lábszárad fonta be. Hallgasd
végig a kezedben csörgő aprót.
A csarnok zajait utánozzák
az emberek, de többnyire túl
lassúak. Túl nehezek. Ott, a fal
mellett viszont megtalálod
a legkönnyebbiket. Ahol
nappali álmában pléddé
változik egy hajléktalan.

A feladat adta magát, a Borsik stílusú versek jelenleg még születőben, de a fent említett Leninfej óta biztos vagyok benne, hogy nemsokára remekműveket olvashatunk. Ennyi tömény líra után nem csoda, hogy elpilledtünk. Jólesett kicsit elvonulni és a Panninak készített meglepetés fotókönyvet dedikálni.

Béla, mint mindig, újfent remekelt az ebéddel, mutatom a jóllakott társaságot az asztal mindkét végéről fotózva.

S eljött az ebéd fénypontja, az ünnepi, csokis-málnás torta, tetején meringue habcsókokkal és tíz kicsi gyertyával. Az almákba szúrt tűzijátékkal Julika kedveskedett. Panni meghatottan, úgy láttam könnyezve fogadta a kettős köszöntést, hiszen a tábor jubileumán kívül neki is születésnapja volt aug. 12-én. A fotók önmagukért beszélnek.

A torta tömény csokija buján omlott szét ízlelőbimbóinkon, a málna friss gyümölcsössége remekül kompenzálta édességét, s a habcsók csillagjaival nemcsak látványában, de ízében is tökéletes harmóniát alkottak.

A szakmai program mindezek után nem igazán hiányzott, de hősiesen figyeltünk Pannira, aki az erotikus irodalom rejtelmeibe próbált bevezetni. Murakami és a kortárs magyarok, Bartis Attila, Krusowszky regényeiből felolvasott részletek alapján próbáltunk ráhangolódni a várható feladatra, ami természetesen egy erotikus jelenet megírása volt. Már önmagában ez sem könnyű úgy, hogy ne legyen vulgáris vagy pornográf, de ezt még Panni megfejelte pár ételfotó hozzáadásával. Lóri elégedetten bólogatott ránk mindezeket látva, ebben biztos vagyok. Fél óra gondolkodás után, vért izzadva megszültem egy több sornyi terjedelmű, már-már Krasznahorkai mondatot, amit nem most, hanem majd a többiekével együtt teszek közkinccsé. Mutatok két ínycsiklandó ételt, az enyém a steak lett.

A fotókönyvbe egy német költőtől idéztem: Ne szomorkodj, hogy elmúlt. Örülj, hogy megtörtént! (Ludwig Jacowoski). Remélem, még sok-sok évet tudunk ugyanilyen vidáman együtt táborozni, mint amilyenre az idei sikeredett Mátrakeresztesen. Köszönet a vendéglátónak és a résztvevőknek, hogy a tizediket méltóképpen megünnepelhettük együtt tizenhárman. Jövőre veletek ugyanitt! (vagy máshol).

Ujj Béla: In memoriam N. P.

in memoriam N. P.
(természet és nyelv)

nehezen viselted
hogy anyagi hazádat
a természetet
és szellemi otthonodat
az anyanyelvet
a gyarló emberiség
balgán szennyezi
tisztaságuk visszaállítása
lett a szívügyed
mérnök létedre
megtértél a földhöz
amiből vétettél
tömegközlekedtél
kerülted a fogyasztást
magad termelted ételedet
közben másokat
szóval és énekkel tápláltál
és gyakran néztél fel az égre
ahova most megérkeztél
immár mindörökre

“Vállalat” újraértelmezés

“A gépi tanulás és a nagy nyelvi rendszerek alkalmazása számos vállalati feladatra remekül alkalmazható, és hatékonyan alkalmazva sok emberi munkát szabadít fel más feladatok elvégzéséhez.” *

(mondatértelmezés)

Egy vállalat, mint jogi személy, a kapitalizmus terméke. A római jog csak természetes személyeket ismer. Egy cég mesterséges képződmény, ami önállóan gazdálkodik és “megszerzett” erőforrásai használatával, kockázatot vállalva nyereség szerzésére törekszik.

A kapitalista tulajdonosok (vállalkozók, befektetők) álma egy olyan “vállalat”, ami olyan árukat állít elő, lehetőleg autonóm módon, problémát okozó (jogaikat érvényesítő) emberek alkalmazása nélkül, amelyek maximális profitot hoznak. Ezzel ellentétben egy fenntarthatóságra törekvő társadalom igényeinek olyan “gazdasági szervezet” felel meg, ami képes az egyéni és közösségi szükségleteket kielégítő termékeket és szolgáltatásokat úgy előállítani, hogy az embereket (lekötve életidejüket) csak a szükséges mértékben vonja be a tevékenységekbe. Mindezt úgy, hogy az a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon. A MI alkalmazása rendkívül hasznos lehet az emberek kiváltásában, de egyáltalán nem mindegy, hogy magának a termelésnek mi a célja. Egy késsel kenyeret szelni és ölni egyaránt lehet.

*https://www.vg.hu/velemeny/2024/05/a-nagy-nyelvi-rendszerek-elonyei-es-korlatai

Gyászhír

Nádas Péter, azaz Nádašpétër, a mi Péterünk, az Irka alapító tagja június utolsó napjaiban elment. Egyik utolsó versével búcsúzunk tőle.

Sorsív  

hetyke ifjúság 
hajlott, hálakész vénség 
kit jóság éltet 

Szada, 2024. förgeteg hava 25. (10:45)	 
Nádašpétër

Búcsúztatása a Veresegyházi Szentlélek templomban lesz, július 12-én 16.00 órakor.

Kommunista kapitalizmus?

“Optimista becslések szerint minden német háztartásnak jutna egy üres kínai lakás.” *

(mondatértelmezés)

“Kínában több tízmillió üres, gyakran félkész lakás van, a világ végén, ahol senki nem akar és soha nem is fog akarni lakni.” Karl Marx 1853-ban fogalmazta meg a kommunizmus leegyszerűsített meghatározásává lett “mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” mondatát. A Kínai Népköztársaság, ahol a Kommunista Párt van hatalmon, láthatóan nem vallja a marxi elvet. Az üres lakásokat nyilvánvalóan nem a szükséglet hozta létre, hanem a kínai “kommunista kapitalizmus”. Semmi sem jellemzőbb a kapitalizmusra, mint hogy olyan dolog lehet befektetés – vagyontárgyak megszerzése jövőbeni profit reményében – ami konkrétan senkinek sem igénye. Hiába nem racionális olyan lakóingatlant építeni, finanszírozni, amiben soha senki nem fog lakni, mégis megtörténik, ha profitot ígér. A marxi utópia kritikusai szerint a “kommunista” világban “mindenki tétlenül élne, egekbe szökő szükségletekkel”. Valódi kísérlet nélkül ezt nehéz cáfolni, de az biztos, hogy a profit hübrisz szülte Németországnyi üres lakásokra pazarolt erőforrás-tömeg nagy valószínűséggel ökológiai és társadalmi katasztrófához vezet, miközben a Földön tömeges a hajléktalanság.

*https://kiszamolo.hu/a-kinai-szellemvarosok/

Feketéné Bencsik Julianna: Könyvnap, 2111

Ünnep van!  A 182. könyvhét első napja. 
A városi könyvtár felé sokan igyekeznek a gödöllői írók első antológiájának centenáriumára. Igaz, papírformában ma már alig jelenik meg könyv, de ez a sárga színbe öltözött antológia faximile kiadása – mely 2011-ben „A parkon át” címmel jelent meg – kivételt képez. Azóta már sok kötet jelent meg a gödöllői IRKA műhelyében készült alkotásokból.
Az ünnepi köszöntők után Tudósfalvi Benjámin irodalomtörténészt kérdezi a rendezvény moderátora, Kiss János.
 -  Professzor Úr! Kutatásai során mit sikerült feltárnia az első gödöllői antológia bemutatásáról?
 -  Sajnos, írott emlékünk alig van, mindössze egy újságcikk, a 2011. június 8-án megjelent Gödöllői Szolgálatból, amely csak arra utal, hogy ez a mű megjelent. Ezért megkerestem az akkori írók dédunokáit, és sikerült kiderítenem, miként zajlott az akkori ünnep.
 -  Kérem, ossza meg velünk kutatási eredményeit  - mondta izgatottan a moderátor.
 -  Ezért vagyunk most itt, hogy megemlékezzünk róluk! – szögezte le a professzor. – 2011. június 2-án, az akkori könyvnapi ünnepség megnyitóján az írók a közönséggel szemben félkörben ültek. 12-en! Igen, 12-en, mint az apostolok, mert ők is azok voltak, az irodalom gödöllői apostolai. Három éve Istók Anna vezetésével havonta találkoztak. Megvitatták, értékelték egymás írásait.  Időnként mestereik, Képes Gábor költő és Galántai Zoltán prózaíró útmutatásait követve átdolgozták és javították azokat, mígnem elérkezett a nagy nap, és be kellett mutatkozniuk. Egy kicsit szorongtak, szívük is hevesebben vert a közönség előtt,  de arcukat adták az írásaikhoz. Volt köztük 16 éves tanuló, egyetemista, tanár, mérnök, közgazdász, háziasszony és nyugdíjas, az élet különböző szakaszait ízlelő személy, akiket az írásra való késztetés kovácsolt egybe, egy jó kis csapattá. Amikor a közönség kíváncsi tekintete Képes Gáborra, az akkori moderátorra szegeződött, rövid bevezetője után megnevezte a szerzőket, akik röviden bemutatkoztak. Ezután kezdődött a felolvasás: vers – próza, igaz történet, fikció, szomorú és derűs írások, melyeket elismerő taps köszöntött. Az írók feszültsége lassan feloldódott, éreztél, megmérettetésük sikerrel járt. Felszabadultan, ismét felidézték a havi IRKA hangulatát, amikor Emerenczy Enid lakásán, a nagy asztalt körbe ülve teázgatás közben először olvasták fel a műveiket. A könyvnapi siker, ami még a levegőben is érezhető volt, lendületet adott a csapatnak, újabb és újabb írások születtek, melyeket mát nagyobb önbizalommal publikáltak.
 -  Hova vezetett ez az út? Milyen irodalmi értékeket teremtettek? – faggatta tovább a moderátor a professzort.
 -  Messzire! A most megjelent antológiájukat irodalomjegyzékkel egészítettem ki, melyben felsoroltam azokat a köteteket, melyeket együtt és külön-külön megjelentettek a száz év alatt. Számos verses kötet, novella gyűjtemény, kis- és nagyregény szerepel köztük. Visszatekintve, nem mindennapi dolgot vittek véghez, hiszen megalapoztak egy gödöllői irodalmi műhelyt, utat mutatva, hogy az akkori reklámok, valóság show és a szappanoperák világában is lehet és kell valami igényeset és maradandót alkotni.
 -  Köszönöm Professzor Úr, hogy megosztotta velünk az alapítók történetét, és most idézzünk fel pár gyöngyszemet abból a sárga első antológiából.

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Boldogság mérés

„… nem minden intézkedés működik a gyakorlatban, sok szociális problémával küzd az ország, de maga a gesztus, hogy a kormány nemcsak a gazdasági növekedésre kíváncsi, hanem a lakosság lelki, mentális és fizikai jóllétére is, már önmagában értékelendő, éppen ezért mindenképp hasznos lehetne itthon…” *

(mondatértelmezés)

Azt, hogy Bhutánban boldogságban mérik az ország fejlettségét, sokan tudják. A szkeptikusok hozzáteszik, Bhután messze van és nálunk nem a buddhizmus a fő hit. Az azonban, hogy boldogságügynökök mérik fel a lakosság boldogságszintjét figyelemre méltó. A “boldogság interjú” 148 kérdésből áll. A mindennapi létezés olyan területeit ölelik fel, mint a lelki egyensúly, az életszínvonal, a közösségi élet, a kulturális sokszínűség, az időbeosztás, a hatékony kormányzás, a természeti környezet, az egészség és az oktatás. Biztosan lehetne lokalizált, helyi kérdéscsoportokat is alkotni, de az a tény, hogy a társadalmat szolgálni hivatott állam legalább foglalkozik a polgárok közérzetével, és ezt ráadásul olyan módon teszi, hogy az alkalmas legyen valamiféle fejlődésmérésre, olyan gyakorlat, amit minden állam polgára igényelne. Miért nem követelik ezt meg mindenhol? Miért nem vezeti be az Európai Unió? Egy közös életminőség mutatóra égető szükség lenne.

*https://m.hvg.hu/360/hetilap360/2024/20/20242011szellem4

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.