Csiki Krisztina: A Walk by the Sea – interjú

A Walk by the Sea címmel jelent meg első regényed, melynek témája az emberi kapcsolatok bonyolultsága. Több éve ismerjük egymást, az Irka tagja vagy, mindig is szerettem a krisztis novellákat, melyekben összesűrítetted azt, amit a fenti témáról gondolsz. Miért és hogyan jutottál el oda, hogy magyar nyelv helyett angolul írd meg első regényedet?

Tetszik a „krisztis novellák” elnevezés! Külön dicséretnek veszem, ugyanis éveken keresztül féltem attól, hogy nincs saját írói hangom. Sok szerző stílusa hatott rám, illetve örülnék, ha hatott volna rám. Hazai pályán Szabó Magda a példaképem, mind a tartalmat, mind a stílust illetően; emlékszem arra, mennyire letaglózott „Az ajtó”, de még inkább a „Pilátus”… A kortárs és élő szerzők közül mindenféle fényezés nélkül téged emelnélek ki, mert az írói nyelvezetedtől el kell alélni, a tartalom pedig agytornás, mégis szórakoztat, olvasmányos, de aki akar, az elmélyülhet a mindenféle rétegekben. A külföldiek közül az angol realista, Thomas Hardy és az ausztrál posztmodernista, Patrick White hatottak rám leginkább. Hardy úgy csinálja ki lelkileg az embert, hogy közben gyönyörködtet a leírásaival, Patrick White-ot viszont egyszerűen képtelenség magyar nyelven visszaadni. Egyszerre abszurd és realista, a szereplői esendők és nagyon gyakran szimbólumként bolyonganak a lapokon. A nyelvezete úgy adja vissza a tartalmat, mint egy mangós csiliszósz vagy egy fokhagymás fagylalt, tele van váratlan képekkel és szerkezetekkel. (A fokhagymás fagyit még nem kóstoltam…)
A regényem gondolata tizenhárom évvel ezelőtt született, pár évvel az angol szak elvégzése után, amikor még bitang jól tudtam angolul. Valahogy adta magát, és ugyan lefordítottam magamnak az első fejezetet magyarra, de annyira idegenül hatott, hogy eldöntöttem, ezt angolul kell befejeznem.

Miben más angolul írni, melyek az előnyei, hátrányai?

Magyarul jól írni sokkal nehezebb, mint angolul. Ez persze sarkítás, ráadásul bizonyos tartalmakhoz jobb a magyar nyelv, másokhoz pedig az angol. A magyar mondatszerkezet bonyolultabb számomra, és mivel érettségi után azonnal következett egy ötéves angol nyelvű „agymosás”, gyakorlatilag pont a magyar nyelv finomságairól maradtam le, amiket utólag vagyok kénytelen pótolni. Angolul írni sok előnnyel jár, a férjem perfekt angolos, hiszen ő is az ELTÉ-n végzett, és így remek szerkesztői tanácsokkal tud ellátni. Ezen kívül nemrég találtam rá egy szövegszerkesztő szoftverre, ami a nyelvtani hibáktól kezdve a szóismétléseken át mindenféle stílusbeli finomságokig bezárólag kielemzi a kéziratot és változtatásokat javasol. Ez (vagy ehhez hasonló szoftver) tudtommal csak angol nyelven létezik (még). Végül pedig sokkal több olvasóhoz eljuttathatom a regényt, persze ha a promóció meg mindenféle kapcsolati tőkézés sikeres lesz.

Kaptál-e már olvasótól visszajelzést a regény nyelvezete kapcsán?

Igen. Három lektorom volt, egyik a férjem, aki felbecsülhetetlen férfi szemszögből javította át a regényt, másik az Irka megbecsült tagja, szintén volt angol szakos és jelenleg is két nyelven író, publikáló Sütő Fanni, és végül anyanyelvűként egy ötvenes értelmiségi amerikai hölgy, aki végtelenül intelligens és kíméletlen módon cincálta meg a regényt. A javasolt változtatásokon túl kiemelte a regény nyelvi gazdagságát, aminek örültem, mert az átírások nagy része az elmúlt két-három évben történt meg, és mostanra rengeteget romlott a nyelvtudásom.

pixabay.com

Miért magánkiadásban jelenik meg, hogyan működik egy angol nyelvű regény eljuttatása az olvasóhoz?

Egyrészt a türelmetlenség, másrészt a szerzői egoizmusom vitt rá. Pár éve elküldtem a kézirat első 50 oldalát egy neves angliai irodalmi ügynöknek, visszautasították, de azóta a kézirat sokat változott, szikárabb lett, igyekeztem minden túlírtságot kihúzni belőle, kábé 30%-át kukáztam az eredeti szövegnek, és a megmaradtnak a 70%-a átírásra került… szóval, megpróbálkozhattam volna ismét, de nem akartam kivárni a több hónapos visszajelzési időt, arról nem beszélve, hogy szinte biztos, hogy át akarták volna íratni a regényt. Az Amazon mindenki számára lehetővé teszi a magánkiadást. Ezt egy hosszú és bonyolult procedúra előzi meg, mert a tördelésen és formai elvárásokon túl rengeteg mindent el kell végezni ahhoz, hogy az embernek akár csak esélye legyen bárminemű sikerre. Tengernyi könyv jelenik meg rendes kiadókon keresztül és még több magánkiadásban, ezért mindenképpen ki kell tűnni valahogyan. Erre vannak trükkök, amiket a férjem a maga alapos kutatói módszereivel feltérképezett és hosszú listáról kezdte kipipálni, amikor valamit elvégeztünk. Nem csak, hogy nem voltam tisztában a folyamat bonyolultságával, de elég gyakran el is vesztettem a türelmemet. A párom pedig türelmesen végig noszogatott, húsz éve volt kiismerni a rigolyáimat.
Az olvasókhoz közösségi hálós hirdetésekkel fogjuk eljuttatni a könyvet, továbbá számos olyan szolgáltatás révén, ahol az adott könyv digitális könyvtárba kerül, és a szolgáltatásra előfizető tagok célzott hirdetéseket kapnak attól függően, hogy milyen zsánert szeretnek olvasni.
De persze a promótálás előtt be kell gyűjteni néhány Amazon-os könyvértékelést, aminek szintén megvannak a buktatói… egyelőre itt tartunk.
A hagyományos és a magánkiadás közti legnagyobb különbség, hogy az előbbi esetében a szerző kényelmesen hátradőlhet, az utóbbi esetében pedig a könyv megírása után is vért kell izzadni. Nem bánom, hajlandó vagyok megfizetni a szerzői szabadság árát. Igyekeztem a mostani tudásom legjavát beletenni a könyvbe, biztosan nem tökéletes, de a mostani Kriszti java benne van.

Kinek írtad a regényt? Voltak benne valóságos személyek, vagy teljesen fikció?

Elsősorban magamnak. Merielt, az idősödő festőnőt érintőlegesen az anyukám ihlette, de a jellemrajza teljesen más. Egy idő után azt vettem észre, hogy elég sok megnyilvánulása, gondolata tőlem származik, vagy saját magamra emlékeztet. Azt hiszem, minden író akaratlanul is, vagy tudat alatt becsempészi magát valamelyik szereplőbe, hiszen az írás valamilyen szinten – terápia. Samuelt, a harmincas zenészt pedig egy ma is alkotó előadóról mintáztam; persze igyekeztem a lehető legjobban elrugaszkodni tőle, és azt hiszem, sikerült Samuelt úgy megírnom, hogy az illető (remélhetőleg) nem ismerne magára. Különösen azért nem, mert a kiadás előtti utolsó pillanatban jogi megfontolásból megváltoztattam a keresztnevét. A harmadik szereplő, a festőnő fia, Philip teljes mértékben fiktív alak, és a visszajelzések alapján ő a legszerethetőbb. Merielre a férjem azt mondta, hogy módfelett izgalmas és érdekes, mint könyvszereplő, de nem feltétlenül „lógna vele” – ezt azért emésztenem kellett! Az amerikai lektorom kifejezetten unszimpatikusnak érezte, neki Philip volt a kedvence. Fanni volt az egyetlen, aki Merielt is szerette, amiért nagyon hálás voltam.
Most, hogy elengedtem a szereplőim kezét, elsősorban nők visszajelzésére számítok, harminctól felfelé. Mivel Meriel 68 éves, a határ a csillagos ég, illetve az olvasók kognitív és látási képessége…
Nagy bánatom, hogy anyukám már nem olvashatta. Mivel idős korban elkezdett angolul tanulni, nyelvgyakorlásnak akarta használni, illetve nagyon büszke volt rám… Elkéstem a könyvvel, pedig ő szerette volna a regényt.

pixabay.com

Milyen konkrét veszteségeket, problémákat dolgoz fel a regény?

Philip mindent elveszített, a kislányát, a feleségét és az anyjával is megromlott a viszonya. Meriel élete alkonyához közeledve döbben rá arra, hogy sem alkotóként, sem családanyaként, sem nőként nem teljesedett ki. Samuel pedig azért menekül az Államokból az angliai kisvárosba, mert egy trauma következtében elveszíti az önkifejezési eszközét, a hangját. A három sors rövid ideig összefonódik, és a szereplők találkozásai révén kicsúcsosodnak a problémák, a szereplők pedig valamilyen szinten feldolgozzák a veszteségeiket.

Hogyan fog eljutni a magyar olvasókhoz?

A Facebook-os és más hirdetések által a magyarországi, angolul olvasó közönséghez is el fog majd jutni. Legalábbis remélem! Ami a könyv magyar nyelvre történő lefordítását illeti, már van fordítójelöltem. Aki ismeri az Irkát, az sejti, hogy ki az… de még rá kell szánnom magam, illetve vele is egyeztetnem kell. Az elsődleges megkeresés megtörtént.

Tervezed-e, hogy magyarul is fogsz írni regényt?

Igen, a jelenleg futó három ötletből egy – magyar nyelvű, a szereplők és a motivációik már egész jól összeálltak a fejemben. A témát egy megtörtént eset ihlette, de még alaposan ki kell dolgoznom a struktúráját, viszont sokat foglalkoztat, úgyhogy azt hiszem a következő angol regény és a magyar nyelvű versenyt fognak futni az ezüstért. Az elmúlt pár év alkotói ténykedése viszont egyértelműsítette számomra, hogy írni akarok, és a második regényemet nem fogom olyan sokat húzni, mint az elsőt.

Hogyan lehet hozzájutni a könyvedhez?

Készítettünk egy honlapot, rövid angol nyelvű szerzői bemutatkozással, amin elolvasható a regény első három fejezete. A honlap címe www.awalkbythesea.com Innen link vezet az Amazon-hoz, ahol a könyv megrendelhető Kindle olvasóra illetve papírkötésben is, saját tervezésű borítóval. Bárki megrendelheti, aki szeret angolul olvasni és van e-olvasója. Bármilyen visszajelzésnek örülni fogok, ugyanis az irkának köszönhetően megtanultam értékelni a konstruktív kritikát, illetve azt, hogy a visszajelzéseket nem a személyes, hanem az írói szűrőmön keresztül kell megvizsgálnom.

Csiki Krisztina

Azt mondják, az ember már nagyon fiatalon tudja, mit szeretne kezdeni az
életével, de aki nem elég tudatos, az nem követi a gyerekkori álmait. Csiki
Krisztina korán megsejtette, hogy író szeretne lenni, de sokáig butuska
hobbinak tekintette és nem vette komolyan. A gödöllői Irodalmi Kerekasztal
tagjaként elkezdte kitanulni az írás technikai oldalát és végre megfelelő
visszajelzés birtokában befejezte első, angol nyelven íródott regényét. A
következő regényei angol, illetve magyar nyelvűek lesznek, és eltökélt
szándéka, hogy sokkal kevesebbet kell majd rájuk várni.

Papp Csanád: Elveszve egy vízsugárban

Fotó: Által Anikó (Gödöllői Fotós Kör)

Most, ahogy megmosom a kezem, túl hangosnak érzem a csapból folyó vízsugarat. Elveszek a hangjában, már nem a fürdőszobában vagyok, hanem egy vízesés közvetlen közelében. Szúrnak a bőrömre hulló vízcseppek, mégse leszek vizes. Átsétálok a víz falán. Az esőfüggöny túloldalán egy jégfalat találok, elsőre tükörüvegnek tűnne, de sugárzik belőle a hideg (és az élet hiánya). Tudom, nem fogy a jég, mégis olvad. Csupasz a tükörképem, pedig van rajtam ruha. Testem hibáit semmi sem takarja, mégis az emberi harmónia és egység a szembetűnőbb. Vérem súrlódásának a hangja felerősödik az ereim falán, a rekeszizmomban felszabadul az ATP energiája. A jégfalon egy papucsállatka pihen, ő az egyetlen élőlény itt rajtam kívül. Elkezdem hallani, majd érezni az egysejtű lüktető űröcskéjének működését. Várom, hogy a kis csillag alakú sejtalkotó összegyűjtse az állatban megrekedt vizet és kilökje magából, ezzel megakadályozva a felrobbanását. Már csak erre az egy sejtre koncentrálok, kizárom a vízfüggöny és a vérem zúgását, az olvadó jég szagát, csak a sejthártyán belüli tér van előttem, csak az számít. Órákig, vagy másodpercekig figyelem a sejtet minden érzékszervemmel, amikor elkezd egyre vörösesebbé válni. Körbenézek, és minden a piros sötétebb árnyalataiban tündököl,  félelmetesen hat. Kizökkenek ábrándozásomból – féltem, hogy erre már sosem leszek képes – a hosszú és erős vízsugártól a sebem felszakadt, és vérzik. Elzárom a csapot, és miközben kimegyek az ajtón, hogy bekötözzem a kezemet, meglátom a tükörben az orromat – olyan piros, mintha épp most jöttem volna be a hideg utcáról.

Papp Csanád egy álmodozó, aki akarata ellenére már kezd felnőni. Imádja a (rajz)filmeket.  Szabadidejében olvas, ír vagy zenét hallgat, miközben kézműveskedik.

Ujj Béla: “Egyszer kell győzni, de akkor nagyon.” (mondatértelmezés)

Illusztráció: Rimán Dóri, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Ez a mondat már korántsem friss. Így már van elég távlat, hogy megítélhető legyen tartalma, a valósághoz való viszonya. Az mindenképpen megállapítható, hogy nagyon győzni meglehetősen kifizetődő. Mégis érdemes megvizsgálni ezt a kijelentést. A győzelem döntően emberi viszony. Bár vannak, akik más tényezőkkel – például a természettel – kapcsolatban is értelmezik. A győzelem előnyös helyzet, amelyet valamiféle küzdelemben lehet megszerezni. Alapvető különbség, hogy a másik fél ellenség vagy ellenfél-e. Ellenség az, akit legyőzni élet-halál kérdése. Mindenáron győzni csak ellenséggel szembeni, elkerülhetetlen harcban kívánatos. Az ellenfélnek, az élet különféle játékaiban, mindig jár a visszavágó lehetősége. A harc, aminek lényege a győzni akarás, mindig veszteseket is teremt. A játék önmagában is lehet cél, ahol a nyerés csak egy a tényezők közül. Ha a nagyon győzés a további küzdelem lehetőségének megszüntetését célozza meg, a legyőzöttből mindenképpen ellenséget teremt. A vesztes megsemmisítésének kísérlete nem hosszú békét eredményez, hanem egy újabb háború magját veti el. Belátható, hogy az életet fenntartó evolúció folyamatos küzdelem, de az is, hogy nagyon nyerni nem csak értelmetlen, hanem lehetetlen is.

Kerék Rebeka: Ballonkabát

Fotó: Csősz-Rada Beáta (Gödöllői Fotós Kör)

a széken hagytad a kabátod

zsebében még maradt pár szál a hiányod

pulzál a helyeden

ott áll még a kávéscsészéd üresen

benne kihűlt hosszúkávéd maradéka

csönded hiánya beleolvadt

a sárga kanapékba

a borravaló néhány apró és a magányod

a széken hagytad a ballonkabátod.

 

Kerék Rebeka, 2002-ben született Budapesten, jelenleg is ott tanul. Szereti a regények első és utolsó mondatait, a hosszú sétákat, a kliséket és a napfelkeltét.

 

Ujj Béla: “Most mi jövünk!” (mondatértelmezés)

 

Illlusztráció: Által Anikó, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

 

 

Mielőtt belekezdenék, jelzem, én nem akarok egyetlen „mi”-nek sem része lenni, aki „jön”. És azt rendkívüli módon rühellem, ha más akar. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy „menni” sem akarok, bárhogyan alakulnak a dolgok. Itt vagyok otthon, és ezt senki nem kérdőjelezheti meg, mert ez polgári létem sarokköve. Erre az indulatos bevezetésre szükség volt, hogy bele tudjak fogni a racionális értelmezésbe. A „mi” fogalma egyrészt mozgósító, másrészt elidegenítő, mert szükségszerűen teremti meg az „ők”-et. Az „ők” minden külsődleges identitás alapfeltétele, hiszen sokkal könnyebb megfogalmazni és hangoztatni, kik nem vagyunk, mint azt, kik vagyunk. A választék hatalmas, mert annyi mindenki nem voltunk még. És milyen kevesek voltunk. Azért kell, hogy „jöjjünk”, mert ők vannak ott, ahol mi szeretnénk lenni. Vágyni valamire egyszerűbb, mint valóra váltani. Mást okolni könnyebb, mint próbálkozni. Valódi megmérettetés akkor történik, ha tényleg mi következünk, ha megnyílik előttünk a lehetőség. Azon múlik minden, hogy viselkedünk azokkal, akik előttünk voltak, hogy kirekesztjük-e vagy éppen ellenkezőleg, megtartjuk őket is. Jó lenne, ha mindenki megértené, nem jönni és menni kell, hanem folyamatosan itt lenni és látszani. Ez az igazi jelenlét.

Szabó Fruzsi: Osztályrész

Fotó: Juhász Tamás (Gödöllői Fotós Kör)

foglalom a helyet
a fogalom helyett
csak lejegyzett sejtés
egy eljegyzett sejt és
a kancsal törpeszervezet,
mit kan csal tőrbe. szervezett.

rendszerekben áll ott
a rend. szerekbe állott
időt tölt ő, s fojtott
időtöltő foltot
hagy a mára. én foglak,
és a hagymára foglak

ki végeztet sírást,
kivégzettnek sírt ás
a padok között
apadok: közöd
kiégett minőség
kiéget, mi nőség,

mert elkövettem érted,
e követ te mérted
mint a sértőn késett
minta. s értő késed
halvány útján a nyúl
halván utánad nyúl.

Szabó Fruzsi (ötvennyolcadik ezen a néven) felemás zoknikban kergeti a jövőképeit baráti kajaszünetekkel, és ha már végképp nincs mi tennie, kujtorog egyet, vagy napokat rajzol.

Ujj Béla: “Maradványok vagyunk, egy valaha volt hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai.” (mondatértelmezés)

Által Anikó fotója ( Gödöllői Fotós Kör)

Elveszett, megsemmisült, elpusztult, csoportból hátra maradt még meglevő résznek lenni nem jó. A maradvány túl van a saját idején. Teljessége letűnt, nagy valószínűséggel eredeti voltának immár csak csökevénye. Nem lehet csodálkozni azon, ha a jelen teljességében élők nem tudnak mit kezdeni valami olyasmi romjaival, ami már nem létezik. A kortársban nem becsülhető csak a múltja. Az együttéléshez itt és most gyakorolható minőségek kellenek. Az olyan identitás, ami múlt-orientált, nem lehet a jelenben megdönthetetlen erejű. A sztyeppe egyike az ókorban gyökerező civilizációs régióknak, amely az akkori egy-kétszáz milliós világnépesség organikus élettéreként jól működött, de sohasem volt egységes élettér, sem nyelvileg homogén. Lakói iráni, török, finnugor és sok egyéb nyelvet beszéltek, változó összetételben és megoszlásban. Ahogy a sztyeppei nyelv alkalmazkodott a változó világhoz, a kultúra is hozzá-átalakult a létrejött környezethez. Ahogy a nomádok mai utódai, jelen élőhelyükön, a változó klímában, nem fátlan pusztában való vándorlásra vágynak, úgy van szüksége a virágozni kívánó, sztyeppei kultúrának – a kultikus romok mellett – lakható otthonokra, kifejező nyelvre és élhető kultúrára.

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága (2. rész)

Le Jardin des Parfums et des Epices – Illatok és Fűszerek Kertje – a sziget déli vidékén, Saint- Philippe közelében látható. Ez a háromhektáros terület a Mare-Lonque erdőben bújik meg, egy nyolcszáz éves lávafolyás területén. A kerthez vezető út mentén, a fákra felkúszó vaníliák látványa bizonyítja a növény lián mivoltát.

Saint-Philippe környékén erdei fákra futtatják a vaníliát, semmilyen vegyszer nem éri, ezért az itteni Bourbon vanília a legjobb minőségű. Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága (2. rész) bővebben…

Ujj Béla: “Az intézkedés pozitív hatással lehet az ingatlanok értékére.” (mondatértelmezés)

Suhajda Zsuzsa fotója (Gödöllői Fotós Kör)

 

 

 

 

 

Azt talán mindenki tudja, hogy az ingatlanok jelentős része lakóhely. A lakóingatlan telekkönyvben nyilvántartott, mindennapi életre alkalmas épület. A lakás egy életfunkció. A lakhatás sok helyen „polgárjog”, de mindenhol – többnyire jövedelemből – finanszírozandó létfeltétel. „Közgazdaságilag” nem haszonforrás, hanem a munkaerő előállítás egyik költsége. De az ingatlan lehet üzleti kellék, tőke is, amelynek legfontosabb tulajdonsága a profittermelő képesség. A saját ingatlan, amiben valaki lakik – az otthon –, nem befektetés. Világosan el kell tudni választani a funkciókat. Ez az elválasztás a piacgazdaságban történelmileg megoldatlan. Ha a nemi szervek hasznosítását tekintjük analógiának, azok alapvető funkciója a szaporodás, de ugyanakkor jövedelemszerzésre is használhatók. Ez esetben sincs valódi korlátozás, de az anyát mindenki meg tudja különböztetni a kurvától. Nem széleskörűen tolerált, ha valaki mindkettő akar lenni egyszerre. De térjünk ki az értékre gyakorolt pozitív hatásra is. Ez az áremelkedés eufemisztikus körülírása. Utalás arra, hogy többet fog érni az ingatlan. De kinek jó, ha drágábbak lesznek az ingatlanok, mint eszközök? Annak, aki csak lakni akar bennük, biztosan nem.

Kolozs Kitti: Az erdő lelke

Vörös Eszter Anna alkotása www.facebook.com/eyciirartshopandgallery

Már akkor tudom, mekkorát vétek, amikor meghúzom a ravaszt. Az ütőszeg lecsap, a töltény pedig belevész az éjszakába. Remélem, hogy örökre ott marad, és soha nem látom viszont. Főleg nem egy másik élőlénybe fúródva. Nagyot szitkozódok, amikor a rengeteg mélyéről felreppennek a madarak és néma csend támad. Eltaláltam valamit… Kolozs Kitti: Az erdő lelke bővebben…

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.