Ujj Béla: „A klímaberendezések kapcsán nem lehűtésről van szó, mivel lehűteni csak természetes módon tudjuk a lakásainkat, mégpedig fákkal. Ezért valójában nem lehűteni, hanem hűvösen tartani kell egy lakást.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A klímaberendezések többlet energiát hoznak a környezetükbe, nem hűtik, hanem valójában fűtik lakóhelyünket. Lehet, hogy a lakásunk hűvösebb lesz, de az utcánk melegebb. A nyári villamosenergia felhasználási csúcsok már meghaladják a télieket. És – a környezetkímélőnek mondott – áram termelése még ma is jelentős mértékű széndioxid kibocsátással jár, tovább fokozva a felmelegedést. A természetes megoldás mifelénk otthonaink hűvösen tartása lehet, aminek legkézenfekvőbb eszközei a növények, azok közül is leginkább az árnyékot adó lombos fák, amelyek nyáron szűrik, télen áteresztik a napfényt. De minden növény párologtat, ami – energiát vonva el – hűti élőhelyünket. Forróságcsökkentő lehetőség a vízfelületek növelése is, amellyel szintén mérsékelhető a hőség. A meglévő fákat és erdőket nem kivágni, hanem gondozni érdemes, ahol pedig nincsenek, újakat kell ültetni. Ha nem akarunk saját levünkben megfőni a hétköznapi és a szellemi “köztereken”, ezek kialakításához sokkal kevesebb rideg térkő és beton, és lényegesen több élő növény és vízfelület volna szükséges.

Galló Kovács Zsuzsanna: Gyászversek és Spanyol lépcső – szubjektív beszámoló az Irka napról

Könnyű Katót, jelen esetben Zsuzsát, táncba vinni, ha maga is akarja – jutott eszembe ez a régi magyar szólás, amikor Ilona kedvesen telefonált augusztus 7-én délután, hogy ne hagyjam ki az idei Irka napot.

Jó lesz kizökkenned a mindennapokból, és főleg felvidulnod közöttünk – biztatott, s ennek nem lehetett ellenállni. Amikor kicsit késve megérkeztem, Panni éppen Závada Péter második, a 2015-ben megjelent Mész című gyászverses kötetét ismertette. Az idézett sorok megérintettek. Egyszerűek voltak, és különlegesek. Külön érdekes, hogy a vers fölötti hívószavak oda-vissza irányuló nyilakkal jeleznek. A címkéket nézve többféleképpen is sorba állíthatók a versek.

nap » szem « kút

Remíz

Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta.
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.

süllyed » rés » űr

Bűnjel (1)

Leválasztom magamról
a hiányodat, mint egy foghíjtelket.

báb « fagy

Bűnjel (3)

Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak. Nem tudom,
te hiányzol-e, vagy csak az,
hogy eszembe juss

A versekben sok a személyes motívum, de ezekből semmi nem történt meg, vagy nem úgy történt meg. A szövegbe néhol utólag beleírt anya szó konkretizálja a gyászt, de sokszor keveredik a kedves elvesztésével.

A feladat adta magát: írjunk úgy gyászverset, amiben sokáig ne derüljön ki, hogy kinek az elvesztéséről szól.

Nesze neked felvidulás! – kezdtem összeszedni a gondolataimat. Anyukám velem volt, fiatalon és vidáman, ugyanúgy mint 1974 nyarán Rómában, az egyik legszebb helyszínen, a Spanyol lépcsőn. Az emlék gyönyörű volt, megszületett a mű, és az Irka nap végére, köszönhetően a Fedőnevek társasjátéknak, sikerült felvidulnom is.

Galló Kovács Zsuzsanna: Spanyol lépcső

Már nem rezzenek
össze minden
harangzúgásra
mint nyolc éve
vasárnaponként
este fél hétkor
magányosan
búcsú nélkül
hagytál el
álmomban
még visszajársz
színes ruhában látlak
a Spanyol lépcsőn
zúgnak a harangok
vajszínű táskád
horgolt csipkéjén
megcsillan a római nyár
ez volt a kedvenced
őrzöm a fiókban
a többi kacattal
porladó raffiabetéte
ujjaimra ragad
ha néha hozzáérek
 

Ujj Béla: „A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól!” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Mindenekelőtt említendő, hogy egy vasárnap este előzetes egyeztetés nélkül beadott, kedden megszavazott és szerdán hatályba lépő törvényt nem lehet ismerni. A törvény társadalmi eszköz, ami nem eseti előnyszerzésre való. Az alkalmazás – talán – legfontosabb feladata a közösen megfogalmazott nemkívánatos cselekvési kimenetelek elkerülése. Biztosan nem véletlen, hogy magyarul a törvény és a jog nem fejezhetők ki egy szóval. Aki normatívan közelíti meg a törvényességet azt kérdezi, hogy “mi legyen a törvény?”, aki analitikusan, azt, hogy “mi a törvény?” Egy bármilyen módú “szabályozás” akkor jó, ha megalkotása szükséges, egyszerűen alkalmazható és a kívánt hatást eredményezi. Nem feltétlenül előnyös bárkinek és nem korlátoz mindenkit. Egy törvényt nem hasznossága, hanem az általa teremtett módosult, közös életfeltételek minősítenek. Az írott és kanonizált jogszabályokkal ellentétben az erkölcsi törvények nem kikényszeríthetők, de a közérdekű hivatalos jogrend támogathatja őket. Amikor még a Néphadseregben fegyveres őrszolgálatot teljesítettem, azt sulykolták a parancsnokok, hogy ha mégis lőni kell, ne legyen minden golyó az áldozatban, mert a fegyverhasználat csak figyelmeztető lövéssel “törvényes”.

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Dávod 1970

A falu szélén
a töltésen
futottunk a kopott
sínek között,
pajtás, gyere katonának
énekelted nekem
évek múlva
kézen fogva
Zeffirelli Rómeó és Júliája
az olajszagú moziban
ugattak a kutyák
hazafelé a temetőn át
a sírok között
a fák mentén
sütött a Hold
a sokszínű csendben
szemüvegünk sután
összekoccant a csóknál
a kapualjban
tizenhétéves vágyam
átölelte patakszagú inged
pajtás gyere katonának
jobb dolgod lesz mint apádnak
nem kell kaszálni kapálni
csak a lányok után járni
szép volt a hangod
hallom ma is
a sokszínű csendben

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

illusztráció: pixabay.com

Ujj Béla: “A belterületen megjelenő és ott megtelepedő, a lakosság mindennapi életét zavaró, vadászható vadfajok helyzetéről és annak megoldásáról folyamatos szakmai párbeszéd zajlik az érintettekkel.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A mondat gyönyörű példája a hivatali zsargonnak, de bizonyítéka a nyelv határtalan rugalmasságának is. Tartalmilag arról van szó, hogy a nagyobb, látható vadállatok jelenléte az ember lakóhelyein és egyéb élettereiben nemkívánatos. Még senki sem hallott patkány vadászati engedélyről, a nyest határeset, a róka, a farkas már tárgyai a “párbeszédnek”, de az igazi fókuszban – mifelénk – a veszélyesnek tartott vaddisznó és medve van. A szintén nagytestű őzek és szarvasok – növényevőként – kevesebb félelmet keltenek. Az érintettek körébe a formális logika magukat a vadászható vadfajokat is belesorolja, de nem nagyon létezik olyan módszer, amivel az ő “véleményük” is becsatornázható lehetne a “párbeszédbe”. A kívánatos helyzet az, amikor legalább a “vadászható vadfajok” távol tartják magukat az ember élőhelyeitől. A kézenfekvő kölcsönösséget az nehezíti – vagyis inkább ellehetetleníti – hogy a homo sapiens a teljes Föld bolygóra igényt tart. Ezért – bár van benne némi lelkiismeret furdalás – az ember számára nem látszik más megoldás, mint a behatolók további “gyérítése”.

Karsai Gizella: A vajtartó

Valaha hófehér volt, vagy tört-fehér, amilyenek a nyers kerámiák. Nem tudom, hogy meddig várt rám a kis műhely polcán, amíg rátaláltam. Anyunak szerettem volna egy különleges ajándékot, ami még praktikus is, és minden nap eszébe jutok róla – mintha egyébként nem jutnék.

Igazán csak most tudom, hogy mennyit gondolhatott rám. Én festettem be a vajtartót. Szép, melegsárgára, Anyu kedvenc színére, japán rajzokra emlékeztető faágakkal, fátyolszerű levelekkel, bogyós virágokkal. Még egy kis katica is odakerült, teljesen véletlenszerű helyre, mintha most szállt volna oda.

Anyu nagyon örült neki. Használta is egy darabig. Aztán betette a vitrinbe, mert félt, hogy eltörik. Dísztárgy lett belőle. Anyu halála után, mikor végleg hazatértem, elővettem. Persze megkönnyeztem, amikor a kezemben tartottam, de csak titokban. A páromnak is elmeséltem, hogy ezt én festettem, Anyué volt és mostantól használni fogjuk.

Peti, az egyik unokám volt nálunk. Imádunk együtt lenni. Nagy alkotó, bármit lehet vele ügyködni. Hihetetlen fantáziája és káprázatosan ügyes keze van. Egy reggel a párom segített neki teríteni. Nagy, sietős mozdulatokkal tette szabaddá az asztalt. Valami csörrent.

– Ennek nem fogsz örülni! – nézett rám Peti, őszinte szemekkel.

– Majd megragasztom – igyekezett menteni a helyzetet a párom.

Oda sem néztem. Tudtam, hogy a vajtartóról van szó. Nem szóltam semmit, de nagyon fájt.

Azóta a vajtartó megragasztva, szép tisztán ott kuksol Anyu képe mellett a tálalón. Ismét dísztárgy lett belőle.

A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének  Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.

Szabados Bettina: Szerelem a tömegközlekedés idején

Károly az elmúlt tíz évben heti öt (néha hat!) napon keresztül összesen tíz órát utazott hévvel. Bátran állíthatjuk, hogy ez alatt az idő alatt kifinomult ismerőjévé vált ennek a tömegközlekedési eszköznek. Habár érzelmi kötődés annyi nem is, hacsak az undor és az utálat nem nevezhető annak, testi kapcsolat annál inkább kialakult közte és a hév között, azaz annak egy bizonyos tárgya között.

A hév ülése egy hétköznapi, jellegtelen eszköz – gondolnánk – de a napi 10 órás utazás intimmé varázsolhat bármilyen együttlétet. Károly esetében ez szokatlan módon nyilvánult meg.
Ülepe az elmúlt tíz év alatt tapasztalhatta más fenekek melegét; miután tulajdonosuk kellő idejű kotlás után felállt és Károly végre fáradtan lerogyhatott, kellemetlenül érezte ezt a különös kapcsolódási pontot. A testmelegen kívül az előző fenék benyomódási formájából meggyőződhetett a méretről is. Rossz szájízzel vette tudomásul, hogy napi kapcsolatba kerül így különböző fenekekkel és általuk tulajdonosaikkal. Minderről a hév
ülésének ergonomikus kialakítását és természetesen az aktuálpolitikát okolta.

A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének  Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.

Ujj Béla: “… decentralizáltabb hatalmi struktúrára van szükség … ugyanis a mai liberalizmus, miközben individualista, paradox módon egyúttal az állami kontrollt is erősíti – épp azért, hogy fenntartható legyen az individualista, atomizálódó társadalom.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az állam a társadalom eszköze. Hatalmi szuverenitásának tényleges “tárgya” a birtokolt fizikai földterület. Az emberek – természeti lényként – területhasználók. Állampolgárságot alapvetően a valahol, valamilyen szülőktől születés keletkeztet. E státusz társadalmi absztrakció, nincs természetes eredete. Az “individualizmus” az egyéni autonómia primátusát hirdeti, akár az állammal szemben is. Az egyénközpontúság nem a közösségi formák fontosságának tagadása, hanem a fiktív, manipuláló faji, nemzeti és bármilyen más csoportérdekek elsődlegességének elvetése. Megölni és büntetni is csak egyéneket lehet. A jogintézmények csak a természetes személyeknél értelmezhetők egyértelműen. A kisebbség jogainak védelme a legkisebb kisebbség: az egyén érdekében történik. A szabadság egyéni létmód, akkor is, ha csak a társadalmi jó részeként tud érvényesülni. Az atomizáció szülte egyszemélyes csoport nem akadálya, hanem feltétele az egyéni boldogulásának a társadalomban és – beláthatóan – a társadalom túlélésének is feltétele.

Liska Dóra: Szeged

Rakpart. A sétány nevét nem tudom, senki nem hívja úgy. Talán valami fasor. Nagyjából öt fával. Ez azért ironikus. Vaserőd véd minket a „magyarság csöndes, nemes folyójától”. Lábujjhegyre kell állnom, hogy kihajolva lenézhessek és megláthassam a kifürkészhetetlen mocsárbarna vizet.

Sétálás közben a túlpartot nézem. Ha kinyújtanám a kezem, elérném. Egy barátnőm, mesélte, hogy sokan átússzák. Persze ott, ahol nem ekkora sodrás. Itt halálos lenne.

A különböző klinikák és zeneiskolák társaságában megérkezem a lépcsőkhöz, a hivatalos rakpartra. Előttem az oszlop a Tisza áradásainak magasságát mutatja. Nem volt semmi ez a folyó anno. Vajon képes lenne rá most is?

Leülök, kezemet a térdemre rakom. Baszki, nyáron nem voltak ilyen hidegek ezek a kövek. Bár persze a nyárról nem ez maradt meg: üvöltő retro, pia mindenhol, toj-toj wc, ahol inkább nem kapcsolsz lámpát, mert akkor meglátnád a mocskot körülötted. És persze az emberek. Az emberek, akik mellett a világgal is meg tudnék küzdeni. Az emberek, akik annyi kalandot és meglepetést tartogatnak számomra, hogy ha rágondolok, sírok. Ez most is megtörténik.

Az összekönnyezett vásznamon hamarosan új szereplők jelennek meg: egy társaság a Roosevelt tér felől. Üvöltő retro, pia mindenhol. Az eufória végigkacag a mellkasomon: Hát itt vagytok? Gyertek, üljetek mellém! Az italt én állom.

A társaság lekocog mellettem a lépcsőn, a víz felé. Nem ők azok, fiatalabbak, mekis zacskókkal. Nem tudják, hogy mi a jó.

A naplemente óva int, hogy lassan hazafele kéne mennem. Felkelek. Elindulok felfelé. Egy utolsó kívánsággal fordulok csöndes, nemes barátnémhoz: Sodord ide nekem őket!

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

Kolozs Kitti Anna: Tolcsva, ahova emlékezni jársz

A poros úton, amire nem volt pénze a falunak, hogy lebetonozzák, még mindig látom a lábnyomod. A régi parasztházak sorban haladnak el mellettünk, a nevetésed felém sodorja a nyári szellő, beleborzongok. Az első borospince hűvősében még mindig érzem a meleg, óvó, érintésed.

A vöröslő nedűben, amit egy pohárban nyújtanak át nekem, a fényben megcsillanva téged fedezlek fel. Gyorsan megiszom, hogy ne lássam mosolyod, de a mohás falakon is a te arcod vigyorog.

A következő úti célunk már egy lebetonozott útra ér, a házak is modernebbek, de az emlékek, amik ide kötnek, régiek. Itt mondtad elsőnek azt, hogy szeretsz, úgy, hogy már jócskán volt benned ital. Azt mondják, részeg ember soha nem hazudik, ebben én már erősen kételkedem.

Tovább megyünk, hisz több pincészet is vár ránk. A Kopasz-hegyre tartunk, ami a nevét meghazudtolva tele van szőlőlugasokkal. A hegyoldalba vájt pincészet levezet a mély sötétbe, te is ezt tetted velem. A hideg megcsap, mint a felismerés, hogy itt vagy. A hangodat hallom visszaverődni a borászat falairól. A gyér fényben alig lehet észrevenni bármit, talán ezért látom, azt, amit. Egy beugróban, amiben nem lehet más, csak borok, két alak áll, a szemközi falon táncol az árnyékuk. Valójában nem tangóznak, szeretik egymást. A férfialak felkapja a nőt és úgy pattogtatja magán, mint egy gumilabdát. A nő sikít és élvezi, a torkát kéjes nyögések hagyják el. A férfi sem reagál másként, gyorsít a tempón, a két egymásnak feszülő test hangjától majdnem összetörőm a kezemben lévő poharat.

A zaj még mindig visszhangzik az elmémben, amikor a barátom a vállamra teszi a kezét és megkérdezi, hogy minden rendben van-e? Igennel felelek, pedig legszívesebben sikítanék, hogy megalázásom eme pillanatát újból át kellett, hogy éljem.

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.