Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 59. Életmotívumaim, 60. Felelősségem

Almási Lajos alkotása

59. Életmotívumaim. Személyes életemben a változások családom kibontakozásának idejére estek. Sok saját munkával épített házunk éppen az átalakulás alatt épült, olyan időben, amikor az építőanyagokhoz jutás nehéz volt, a szükséges jövedelem megszerzése pedig napi két munka-műszakot igényelt. Nem volt 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. 1988-ban és 1990-ben megszülettek fiaim. Igyekeztem aktívan bekapcsolódni a változásba. Érzek némi lelkiismeretfurdalást, hogy kevesebb idő jutott a családra, mint kellett volna, de minden életfeltételt saját munkával tudtam megteremteni. Gyerekkorom óta szándékom figyelemmel lenni másokra. Igyekszem másokat nem zavarva létezni. Ifjú koromban ehhez a közös boldogulás igénye társult, amit nem mások átalakításával, hanem kölcsönösen elfogadható ügyekkel képzeltem el. Nincs bennem vágy a közös létezésben való feloldódásra, és elfogadom a többiek jogát is az egyéni létmódra. De mindez párosul azzal a határozott igénnyel, hogy másokkal megosszam gondolataimat. Nem az irányelvek, inkább a megoldás-lehetőségek érdekeltek, de azok elméletileg is. Nehezen tűröm személyes szuverenitásom megkérdőjelezését, de kész vagyok a beláthatóan szükséges kompromisszumokra. A rendszer változtatását saját feladatnak tekintettem, de nem voltam felkészülve arra, hogy sokan uralom- és vagyonszerzés lehetőségét látták benne. Én nem „csak egyszer, de akkor nagyon” akartam győzni. A politikát szükséges eszköznek tartom, de nem hivatásként, hanem életfunkcióként tekintek rá. A társadalmi hatalom feladatának az intézményes feltételteremtést, és nem a helyes irányba terelést gondolom, amihez nem karizmára, hanem életfolyamatfenntartó képességre van szükség.

60. Felelősségem. Az evolúció – a társadalmié is –, sajátossága, hogy az állapotot, amit lehetséges/valóságos biztonságnak lehet nevezni, nem fejlődés iránymutatással, hanem a lehetőségek választékával képes nyújtani. A teremtés nem anyagi, hanem szellemi tevékenység, amire az ember képes. Számomra a haladás nem célállapot, hanem létezésmód. A visszamutató felelősség konkrét cselekedetre, vagy annak elmulasztására egyetemes, mert saját cselekedetéért mindenki felelős. Az előremutató felelősség – ami valamilyen értelemben ígéret – részleges, mert szerephez tartozik, és a jövőre vonatkozik. Én, aki éppen a változások alatt haladtam meg a krisztusi kort, nem tudok megbocsátani. Magamnak sem. Ezt a hiányosságomat azzal igyekszem kezelni, hogy próbálok felejteni. Megbocsátás-képtelenségem a bűnhöz való viszonyomból adódik. Tagadom az eredendő bűnt. A bűn személyes, szabad választás eredménye, nem isteni/természeti világtulajdonság. A bűn attól bűn, hogy valaki annak látja. De ki mondja meg mi a bűn, ha a megcselekvők nem érzik, mert nem tudják megkülönböztetni a jót és a rosszat? Ha nincs Isten, honnan vesszük a mércét? Elődeinktől kapjuk? Utódainktól? Bűnmentes kortársainktól? Esetleg mindezektől együttesen? Ha hiszünk Egy Mérce létezésében – én hiszek –, ki felelős a közös bűnökért? Egyáltalán, mit jelent a felelősség? Nekem mindig célom marad felelősséget vállalni az általam vélt jóért, akkor is, ha olykor tévedek és/vagy szembe megyek a többséggel. Megszüntethetetlen vágyam az engem körülvevő világgal összhangban tenni ezt, mert demokráciát szeretnék, ami egyszerűen az élethez szükséges hatalom civilizált megosztása. Ez legalább annyira etikai, mint politikai kérdés.

Vége

Galló Kovács Zsuzsanna: Egy kis kreol történelem

 

Szeretem a régi fotókat. A fenti 1900-ban készült, a Városházáról.

Nem véletlenül kezdem régi képpel ezt a visszaemlékezésemet, hiszen most gondolatban visszamegyünk a múltba és megnézzük, hogyan éltek a 19.században a kreol családok. Nem kell mást tennünk, mint végigsétálni a város fő utcáján, a Rue de Paris-n. Illik rá ez a név, hisz Reunion sziget hivatalos fővárosa Párizs, de a régi nevei Grande, Royale és Imperiale rue is tetszenek. Idegenvezetőnk egy fiatal, kreol, mindig mosolygó férfi, aki lelkesen adja át ismereteit nekünk, az érdeklődő turistáknak. Ilyen élményben sem volt még ezidáig részünk, hogy csak hármunknak legyen külön idegenvezetője.

Kérem jöjjenek velem egy rendhagyó történelemórára!

Ismerkedésünket a kreol történelemmel a régi városháza melletti parkban kezdjük, egy kellemes, szeptemberi, verőfényes délelőtt. Könnyű szellő lengedez, szemben velünk a nap sugarai aranysárgára színezik a Bois de Senteur, (illatos fa) leveleit. A szél rezgésétől olyan hangzást adnak a levelek, mint amikor a nők folyamatosan beszélnek egymással, ezért a népi neve „lanque de femme”, francia tudás nélkül is érthető: nő nyelve. Máris tanultunk valami érdekeset.

A Városházát 1846-ban kezdték el építeni, és csak 1860-ban készült el. Impozáns épület a gyönyörű oszlopaival és az Óratoronnyal. A restaurálása 2001-ben történt. Ma ancien Hotel de Ville-nek, régi Városházának hívják.

A történelemóra kezdetét veszi az első kérdéssel: tudjuk-e kik fedezték fel a szigetet, és milyen név változásokon ment keresztül? Mindenkinek elsőre a Bourbon név jut eszébe, de a kezdet nem ez. Idegenvezetőnk végigvezeti a korokat teljes részletességgel, jegyzeteltem, figyeljenek, nagyon érdekes.

A 11. századba nyúlik vissza felfedezése, arab hajósok Dina Morgabin, Nyugat-szigetnek nevezik.

Azt a portugál hajóst, aki 1507-ben megpillantotta, ismerjük név szerint, Diego Fernandez Pereira. Mivel ez a nap február 9-e, Apollónia napja volt, ezért lett a sziget neve Ilha Santa Apollonia.

Mascarin, English Forest és Pearl Island nevek után jöttek a franciák, 1638 körül, ekkor lett

Ile Bourbon, a hatalmon lévő Bourbon dinasztia után. Lakatlan volt ekkoriban. Annak kipróbálására, hogy élhető-e a sziget 12 francia rabot hoztak ide, és évekre itt hagyták őket. (Soha rosszabb száműzetést.)

1663-ban 15 önkéntesről szól a fáma, akik közül ketten franciák, a többiek madagaszkáriak voltak, és még azt is tudják, hogy három nő volt közöttük. Ekkorra datálják az első gyerek megszületését a szigeten.

1665-ben Étienne Regnault kormányzóval érkezik húsz telepes, Pál napján, ezért nevezték el a megérkezésük helyszínét Saint Paul-nak, s ezért ez a város lett utána száz évig a sziget fővárosa.
A forradalom idején, 1794 körül keresztelik Ile de la Reunion-ra, ami szó szerinti fordításban egyesítést, összegyűlést jelent, ezzel is kifejezve a sok nemzet, etnikum és vallás együttélését.

1806-tól pár évig viselte a Bonaparte nevet, majd ismét Ile Bourbon lett. A rabszolgák felszabadításához kötik a Reunion név deklarálását, 1848. december 20-at, amit azóta is megünnepelnek. Gyönyörű 17-18.századi térképeket mutatok most Önöknek, és remélem ötöst adtak nekem a fenti összefoglalásért.

A városháza épülete kívülről nagyon tetszik, most megnézzük belülről is. Már a bejárati oszlopcsarnoka láttán elmondhatom, hogy gyönyörű. Az előcsarnok és a folyosók kockás mozaikpadlója tipikusan réunioni jellegzetesség – ez ismerős látvány nekünk, hiszen a magyar verandákon, falusi konyhákban hasonló kövezet volt. Az emeleten megcsodálhatjuk a házasságkötő termet. A zászlón az emblematikus szalmafarkú madár, a paille en queue (pájenkö) látható.

A városháza nyugalmat sugároz az udvarban csordogáló bronz szökőkútjával, a velencei tükörrel díszített báltermével, és a portán kedélyesen beszélgető kreolokkal, akiknek ráérős mentalitásából nem lehet megállapítani, hogy itt dolgozók vagy ügyintézésre várók.

Az állandó kiállításon, ami a sziget történetéről, a város polgármestereiről és egyéb érdekességekről szól, sajnos a szó szoros értelmében végigfutunk. Hiába látom meg a fotót Belmondoról hófehér öltönyben, és Catherine Deneuve-ről menyasszonyi fátyolban, ennek tanulmányozására most nincs idő. Természetesen utánanéztem, hogyan kerülnek ők ide, a sziget hírességei közé. Francois Truffaut 1969-ben a La Siréne du Mississippi filmjét forgatta itt kettőjük főszereplésével.

Most látom, hogy a többiek itt hagytak engem, lemaradtam e kis kitérő miatt, siessünk, mert most kezdődik az igazi séta. A Rue de Paris egy jelkép, hiszen a kreol építészet gyöngyszemei közül tizennyolc palota található ezen az utcán. A CINOR ( Communauté Intercommunale du Nord Reunion) nevű szervezet mindet felújította, így manapság teljes szépségükben csodálhatjuk meg a kreol architektúra remekeit. Természetesen csak néhányat nézünk meg belülről is. Mindjárt az első egy nevezetes épület, a Déramont-Barre villa, ahol 1838-ban a múzeum névadója, a költő Léon Dierx, és 1924-ben Raymond Barre, a későbbi miniszterelnök született. A ház a francia forradalom idején épült, homlokzata szimmetrikus, hátul fedett zsindelyes. A kertben lévő három szökőkút szimbolizálja a gazdagságot, láthatjuk a fotókon a ház fa díszítőelemeinek jellegzetes csipkézettségét.

A 19. századi városi életformát egy nagypolgári család fotóin, és életnagyságú poszterein keresztül ismerjük meg a Carrére házban, ami jelenleg turisztikai irodaként működik.

Raphael Carrére, cukornád nagykereskedő 1905-ben vásárolta meg az 1820-ban fából épült földszintes házat, s mivel öt lánygyermeke született, ezért emeletet építtetett rá.

A módos kreol család eleganciáját tükrözi a szobák bútorzata, kárpitjai, az ablaküvegek szecessziós hangulata. A nagyméretű poszterek látványa olyan, mintha a múlt alakjai életre kelnének mellettünk.

A kert bejáratánál egy 1920-as meghökkentően nagy poszter fogad, mind az öt lánnyal. Érdekesség, hogy közülük csak a legkisebb ment férjhez. A házban a családi fényképek mellett az utca kreol házainak történetét, felújításuk folyamatát egy állandó kiállítás, a „Rue de Paris, kreol családok kertek és a hátsó udvarok” címmel látható. Céljuk, hogy helyreállítsák az eredeti utcaképet a felújított kreol házakkal és megőrizzék az utókornak. Egyedülállóan különleges ennyire belelátni egy család életébe, a fotókon látni a divat változását, visszatérését. Különösen tetszenek az anya, Amélie cipői, ruhái, akár manapság is hordhatnánk őket.

Az udvar pavilonjai, a konyha és a személyzet lakóhelyének bemutatása és a kert fűszernövényei és egzotikus virágai fokozzák csodálatunkat a kreol miliő iránt. Szívesen éltem volna itt, ebben a környezetben, a 19. században. A kert virágai közül a Hamupipőke virágot mutatom meg Önöknek. Azt, hogy hasonlít-e a híres cipellő alakjára, azt a képzelőerejükre bízom.

Megható érzés visszatérni a múltba a Maison Carrére kiállítás segítségével, és elképzelni a kreol életformát. Amikor a kijáratnál a család dédunokái futnak felém egy 1955 – ben megörökített fotó- poszteren, visszaintegetek nekik, mintha élőben látnám őket.

Bonne journée les enfants!

A harmadik palota amit megnézünk a Villa du Departement. A kertben látható a sziget legmagasabb Royal pálmafája. Az épület jelenleg a Conseil Général (Általános Tanács) székhelye. Idegenvezetőnk szerint ez a legszebb villa az utcában. Itt nézzük meg a kreol villák „leselkedőhelyét”, ahonnan észrevétlenül láthatóak a járókelők. Itt nem padon ültek az asszonyok kinn a ház előtt, mint a magyar falvakban, hanem a kert egyik sarkában épített fedett hely szolgálta ezt a célt. Ahány ház, annyi szokás.

A séta a befejezéséhez közeleg. Elfáradtak? Még megcsodáljuk az Artothéque (Művészeti Könyvtár) kertjében álló impozáns szökőkutat, és már csak az utcáról nézünk be a Léon Dierx Múzeum kertjébe.

Megérkezünk a Jardin de L’État -ba, az Állami Kertbe. Amikor elterveztem ennek a sétának az elmesélését, azt hittem unalmas, száraz ismeretanyag lesz a visszaemlékezés, és még azon is gondolkoztam, hogy egyáltalán nekifogjak-e. Nem bántam meg. Élveztem minden percét, amint írás közben újra sétáltam Önökkel Saint -Denis fő utcáján, a Rue de Paris-on, ami maga a megelevenedett kreol történelem. Pihenjünk most a kertben, és gyönyörködjünk a szökőkút tavirózsáiban.

http://www.mi-aime-a-ou.com/saint_denis_rue_de_paris.php

illusztrációk: a szerző fotói

 

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 57. Identitás, 58. Milettvolnaha

Almási Lajos: Csillag

57. Identitás. Megválaszolatlan kérdés, hogy miért nem alakult ki az 1989-1990-es történésekkel kapcsolatban a többség által elfogadott értelmezés és értékelés. A legvalószínűbb ok, a magyar „polgárok” önmeghatározatlansága. Az én-azonosság, önmeghatározás vállalt szerepeken, magatartásformákon, értékrendszereken keresztül képes a „teljes én” érzését nyújtani. Az identitás személyhez kötődik. A csoportidentitás előtérbe helyezése félrevezető, akkor is, ha tény, hogy a valamely csoporttal való, evolúciós gyökerekből eredő azonosulás szerepet játszik az önértékelés alakulásában. A személyes identitás az életút egységét jelenti. A társadalmi/csoport identitások, az érintett egyének azon részszerepeinek, részértékeinek, résznormáinak összességei, amelyek az adott csoportokhoz kapcsolódásukat fejezik ki. Az identitás legfontosabb jele a lelkiismeret megjelenése. A lelkiismeret arra buzdít, hogy az egyén próbálja saját életét élni, merjen egyedi, önálló lenni, sőt, tudja kezelni akár a magány szorongását is, hogy jobb életet élhessen. Az autentikusság annyi, mint önállóan létezni és szembenézni tudni a létezés terhével. Ennek alternatívája az elmerülés a csordaszellem langymeleg, biztonságos dagonyájában. Egy társadalom akkor emberpárti, ha a polgároknak lehetőségük van arra, hogy önmagukra – a társadalom tagjaként – úgy tekinthessenek, mint értelmes és értékes életet élő egyénre. Van-e egy családnak, nemzetnek, államnak az őket alkotó emberektől független lelkiismerete? Tud-e egy kikényszerített, külsődleges, mesterséges, személytelen „identitás” átvétele boldogító, saját szerves önazonosságot létrehozni? A „rendszervált/oz/tat/ás” ezeket a kérdéseket fel sem tette.

58. Milettvolnaha. Mi lett volna ha őseink Ázsiában maradnak, ha Koppány legyőzi Istvánt, ha kiegyezünk a tatárokkal, ha Mohácsnál megnyerjük a csatát, ha a törököktől átvesszük az iszlámot, ha elmarad Trianon, ha ezerkilncszáznegyvenötben a szovjet csapatok hazamennek, ha észnél van a „nép” a „rendszervált/oz/tat/ás”-kor. Ehhez hasonlókat gyakran kérdeznek, egyes „társadalomtudósok”. E spekulációkból egy következtetés biztosan levonható, ha nem úgy lett volna ahogy volt, nem úgy lenne ahogy van. De még ez sem „igaz”, mert a kvantumfizikai korában már az okság értelmezése is megváltozott. Ha eddig nem sikerült, legalább ma jó lenne olyan narratívát találni a „rendszervált/oz/tat/ás” történéseire, ami alkalmas arra, hogy – ki-ki a maga módján – levonhassa a tanulságokat. Jó lenne, ha valamiféle társadalmi konszenzus bontakozna ki arról, kik vagyunk és mit akarunk, itt és most, a huszonegyedik században. Meg kell próbálni szembenézni legalább azzal a múlttal, aminek magunk részvevői voltunk. Tapasztalat, hogy ami volt, annak többféle értelmezése lehetséges, ám elvárható, hogy ezek mindegyike falszifikálható tényeken alapuljon. De a megközelítések száma sem végtelen, és meggyőző erejük is nagyon különbözik. A falszifikálhatóság azt jelenti, hogy „meg lehet-e cáfolni” az elméletet, vagyis elvileg lehetséges-e olyan megfigyelést, megállapítást tenni, ami megcáfolja az elméletet. A legtöbb milettvolnaha gondolatról könnyen felismerhető, hogy nincs rendesen tisztázva, hogyan is derülhetne ki az állítás hamissága, az, hogy köze sincs a valósághoz. A múlton gondolkodni azért nem felesleges, mert módosíthat a jelen cselekvéseken, így akár befolyással lehet a jövőre is.

Csiki Krisztina: Csillagtalan GÖMB – IRKA – egy kiállítás lenyomata

Szentiványi – Székely Enikő: Mindenek felett

fotó: Csiki Krisztina

Csiki Krisztina: Csillagtalan

Sorra hunytak ki a csillagok, egymás után tűntek el a csillagképek a nyári égboltról: a Delfin, a Pegazus, a Hattyú, a Kefeusz, a Sárkány. Az Ökörhajcsár volt az utolsó, ami egy ideig megpróbálta beragyogni a nyugati eget, azonban a sötétség még a távozó lelkeket begyűjtő Arkturusz narancssárga, időtlennek hitt fényét is kioltotta. Dani nem félt, miközben a föld árnyékba borult. Tudta, hogy ez a világ rendje. Az anyja mindig azt mondta neki, fény nélkül árnyék sincs, árnyék hiányában pedig semmitől sem kell félned. Dani nyugodtan kivárta, hogy leteljen az Életkönyvben megjövendölt száz nap, melynek végére a sötétség mindent magába nyelt, és csak akkor indult útnak. Csiki Krisztina: Csillagtalan GÖMB – IRKA – egy kiállítás lenyomata bővebben…

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 55. Jövőképhiány, 56. Médiarendszerváltás

Almási Lajos alkotása

55. Jövőképhiány. Mindenki, aki a változás lehetőségét megérezve megszólalt, válságról beszélt, és a megoldás eszközéül a rendszervált/oz/tat/ást jelölte meg. Ezzel vége is szakadt azon dolgok sorának, amelyben valamiféle konszenzus sejlett fel. Alkotmányról, elvekről, jogokról folyt a szó. A jövőkép – mint kívánt elérhető élet – belátható víziója, amit a különböző élethelyzetű, világképű, vallású emberek tudnak közösen vállalni, valahogy nem lett része a közbeszédnek. A létezett szocializmus kudarca után, az olyan tételek, mint „az emberi tevékenységek összemérésének területe a piac”, nem vittek közelebb a reális szükségletek kielégítését lehetővé tévő gazdasági, társadalmi célok közös megfogalmazásához. Az absztrakt jogok emlegetése nem volt megfelelő válasz a biztonságigényre. A jövőkép nem pusztán elérni kívánt anyagi dolgok listája, hanem érzelmekkel telített, nehezen megfogalmazható boldogságtényezők halmaza is. A közös jövő elképzelése egyben a különböző társadalmi csoportokat egy irányba mozgatni képes motivációs hajtóerőt is jelentheti. A magán jövőkép, ha megfogalmazatlanul is, az emberek személyes életének minden jelentős területére kiterjed. A jövőről alkotott elképzelés, elgondolás, olyan közös vízió, ami mindenkinek ígér valamit az általa áhított későbbi állapotból, és biztosítékot jelent a félelmet keltő kifejletek elkerülésére. Ilyen helyzetet csak empátiával bíró és kompromisszumkész emberek, csoportok, pártok képesek kialakítani. A magyar társadalom a rendszerváltáskor történelmileg híján volt ezeknek a készségeknek. Bár voltak, akik ezt felismerték, máig nem sikerült olyan folyamatokat beindítani, amelyek ebbe az irányba fejlesztenék a társadalmat.

56. Médiarendszerváltás. A rendszerváltás idején még tömegtájékoztatási eszközöknek nevezték a televíziót, a rádiót és a napi, heti, havi és egyéb alkalmi nyomtatott sajtót. A szocialista időben a tömegtájékoztatás irányítása az uralkodó párt monopóliuma volt és nem piaci alapon működött. Az információ nem volt áru. Az utolsó időszakban már a szakmaiság is előkerült. Televízió és rádió csak egy volt, az írott sajtó azonban nagy fajta- és példányszámban jelent meg. Amikor lehetővé vált – nyilvánosan –, mindenki olyan sajtó szükségességéről beszélt, ami tényszerű, amiben minden újságíró, szerző szabadon kifejtheti a véleményét, állami vagy gazdasági befolyásoltság nélkül, ami fontos a demokrácia szempontjából, mert az állampolgárok így juthatnak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek alapján jó döntéseket tudnak hozni mind a napi életükben, mind a választások során. Eleinte sok új sajtótermék jött létre, de az új politikus réteg hamar rájött, hogy egyszerűbb a média bürokratikus irányítása, mint tartalmi szabadságának kezelése. Minden politikai erő saját médiumokat gründolt, és az egyéb meglévők valamiféle politikai felügyeletére törekedett. Ebbe a célba jól illeszkedett a sajtópiac megjelenése. Amit nem lehetett elérni direkt politikai eszközökkel, azt „megoldotta” a hirdetési piac és az emberek azon hozzáállása, hogy az információnak, mint árunak az értékét nem akarta megfizetni, ahhoz ingyen, juttatásként akart hozzájutni. A helyi és országos médiák így hamar a finanszírozni és/vagy felügyelni képes körök kezébe kerülve monopolizálódtak. Az internet és a szociális médiák megjelenése tovább bonyolította a helyzetet. A kibővült lehetőségek ellenére ma sem könnyebb valódi információhoz jutni.

Almási Lajos: Dermedten GÖMB-IRKA- egy kiállítás lenyomata

Sz. Jánosi Erzsébet: Artjárás

fotó: Braun Katalin

Almási Lajos: Dermedten

ezek azok a reggelek
amikben nem mozdulnék
önként az utcára
sínylődött éjszakán túl
az ágyamon fekszem
a matracom sem barát
fájó háttal indulok
keresem a kiszáradt szavakat
dermedt testem érzése
majd az első kávé felold
könnyebb lesz a folytatás
szónoklatok mosolya
vágy hogy meleg irodában
megérezzem a gondolatokat
az indulatszavak otthon
maradtak párnáim közt
boldogan megyek tovább

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Galló Kovács Zsuzsanna: Tavaszra hangolva

Február 13-án Fóthy Zsuzsanna, a könyvtár igazgatónője tavaszra hangolva, virágmintás blúzba öltözött, hogy stílusosan köszönthesse az érdeklődőket, a Gödöllői Fotós Kör Tavaszra hangolva kiállításának megnyitóján.

Fodor László Kossuth díjas klarinétművész előadásában, az örökzöld My funny Valentine Sinatra dal teljesen elvarázsolt, de nemcsak engem, hanem Danis Jánost is, aki EFIAP/p nemzetközi kategóriás fotóművész, a Duflex Fotográfiai Stúdió vezetője, és ő maga is a Gödöllői Fotós Kör tagja. Egy ilyen zeneszám után nehéz megszólalni – kezdte megnyitó beszédét, majd így folytatta:  Annak ellenére, hogy a fotós kör még csak tavaly májusban alakult, eljött az ideje az első kiállításuknak. Danis János kiemelt pár művet a kiállított anyagból, többek között Almási Lajos esernyőit, Suhajda Zsuzsanna, Lejtényi Judit pipacsait, Hanula Károly túzok képét, Bukovinszki Valéria óriás cinkéjét, Csiki Krisztina képének mediterrán hangulatát, Juhász Tamás kék kökörcsinjét, Rimán Dorottya portréit, Braun Katalin virágait, és Kreisz Ferenc sirályait. A tavaszról mindenkinek virágba borult fák, növények, állatok, madarak jutnak eszébe, de a tavaszi természetbe beletartozik az ember is. Portrét fotózni nem könnyű – mondta a fotóművész – neki is volt olyan időszaka, hogy évekig nem fényképezett arcokat. Szerinte most ezen a kiállításon kicsivel több portré lehetett volna.

Braun Katalin következett, aki elmesélte, hogy tavaly májusban, egy kávézóban ültek össze páran a fotóskör ötletét megbeszélni. A megvalósításban nagy szerepet játszott, hogy a könyvtár lehetett az összejövetelek helyszíne, s ma már a könyvtár egyik művészeti klubjaként működnek. Köszönet érte Kovács Ibolya fotóskörös, könytári dolgozónak és az igazgatónőnek.

A Gödöllői Fotós Kör tagjainak fő motivációja egymás inspirálása, és szakmai fejlődésük támogatása ingyenes képzésekkel és programok szervezésével. Folyamatosan keresik az együttműködést más közösségekkel, művészeti ágakkal. Jó példa erre ez az első kiállításuk, melyet az IRKA íróival, költőivel közösen hoztak létre.

 A kiállításon résztvevő fotósok:

Almási Lajos
Által Anikó
Braun Katalin
Bukovinszki Valéria
Csiki Krisztina
Faludi Ildikó
Hanula Károly
Juhász Tamás
Kovács Ibolya
Kreisz Ferenc
Lejtényi Judit
Nagyné Erzsi
Oláhné Nyáry Zsuzsanna
Rimán Dorottya
Seesink Dániel
Somogyvári Zsóka
Suhajda Zsuzsanna
Török Tamara
Varga Tamás

 Akik a képekhez a verseiket adták:

Bojár Cassino
D. Tóth Norbert
Filep-Pintér Eszter
Galló Kovács Zsuzsanna
Juhász Tamás
Kenéz Árpád
Nádas Péter
Pataki Pál
Pap-Klára Márta
Somogyvári Zsóka
Szabó Anikó
Szolnoki Irma
Tóth M. Erika


Az IRKA képviseletében Bojár Cassino és Nádas Péter olvasta fel Galló Kovács Zsuzsanna: Emlékezés boldog nyarakra, Bojár Cassino: Tavaszváró, és Kenéz Árpád : Hosszú tél című versét. Egyéni előadásmódjukkal vidám hangulatot keltettek.

Fodor László Kossuth díjas klarinétművész a You raise me up (Felemelsz) dal varázslatos előadásával zárta a megnyitót, majd baráti beszélgetések mellett, a kiállított fotókban és versekben gyönyörködve, tavaszra hangolódtunk.

A fotókiállítás április 10-ig tekinthető meg a könyvtár olvasó- és rendezvénytermében.

A kiállítás kialakításáért köszönetet mond a fotóskör Kovács Ibolyának és Seres Imrének.

Bercsényi Gábor videója

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 53. Szovjet jelenlét, 54. Egyéni vállalkozás

Almási Lajos alkotása

53. Szovjet jelenlét. Az oroszok a spájzban is ott voltak, de katonáik végül rendben kivonultak. Kevesen vitatják, hogy a rendszer megváltozásának lehetőségét a Szovjetunió belső erjedése teremtette meg. A szovjet fejlemények tették lehetővé az „ellenzékiség” gyorsuló kiterjedését. A szakértők a fegyverkezési versenyt, az olajpiaci történéseket, Afganisztánt és Csernobilt említik az okok között. De valójában az ébredő – részben kívülről gerjesztett –, a létező rendszerben kezeletlen egyéni és nemzetiségi jóléti igények vezettek el a „szovjet rendszer” 1990-es felbomlásáig. Gorbacsov, az utolsó elnök-pártfőtitkár próbálta megmenteni a megzápult rendszert. Peresztrojka (átalakítás), glasznoszty (nyilvánosság) és uszkorenyije (gyorsítás) jelszavakkal meghirdetett reformjai későn jöttek, már nem tudtak segíteni a bomló unión. Ez vezetett el a külföldi pozíciók fokozatos feladásához és egy új orosz állam létrejöttéhez. A szovjet haderő a második világháború győzteseként érkezett Magyarországra, és 1990. március 12. és 1991. június 16. között vonult ki, negyvenhét évig tartó megszállás után. Az Egyesült Államok haderői még ma is jelen vannak Németországban. 1988 végén hazánkban a Szovjet Déli Hadseregcsoport száz körüli telephelyet, helyőrséget használt, majd hatezer ingatlan formájában. Jelen voltak harcászati rakéta- (egy időben atomtöltetekkel), hadműveleti-harcászati rakéta-, harckocsizó-, gépesített lövész egységek. Több katonai repülőtér működött, állomásoztak itt helikopteregységek, és egyéb kiszolgáló alakulatok. Összesen több mint százezer szovjet állampolgár hagyta el Magyarországot, a távozók közel fele katona, a többi családtag és polgári alkalmazott volt.

54. Egyéni vállalkozás. A vállalkozás piacgazdasági alapintézmény, aminek célja – a piaci túlélés mellett – vállalkozói jövedelem és vagyon, profit elérése, hangoztatott eszköze pedig a megjelenő fogyasztói igények kielégítése. A vállalkozást a kapitalizmus személlyé tette. A képződmény, a vállalat, jogi személy, ami (aki?) vagyonképes és törvény szabta keretek között saját felelőséggel bír és önállóan gazdálkodhat. Az egyéni vállalkozás, mint konstrukció, egyfajta „kapitalizmus előzmény” pótlék. Azonban mikorra az ezt lehetővé tévő 1990. évi V. törvény kimondta, hogy minden személy feltételekkel ugyan, de szabadon vállalkozásba kezdhet, a tőkeként működtethető, múltban felhalmozott vagyon sorsa már jórészt eldőlt. A rendszervált/oz/tat/ás „(nagy)vállalkozás” részét az elit elvégezte. Az egyéni vállalkozás lehetőségét a nehezülő munkavállalás alternatívájának szánták. A polgárok haszonszerzés céljából folytatott gazdasági tevékenységét tette lehetővé, olyan területen, ami nem az állam, állami szerv vagy állami gazdálkodó szervezet részére volt fenntartva. A dolog tényleges munkahely-helyettesítő jellegét jelzi, hogy az egyéni vállalkozó köteles személyesen közreműködni a tevékenység folytatásában. Jellemző korszakbeli momentum, hogy az utolsó MSZMP főtitkár, miniszterelnök, gödöllői házába visszavonultan azt nyilatkozta, hogy ha megvonják a nyugdíját, saját vállalkozásba kezd. 1990. március 21-én a Fidesz rendszerzáró buliján a résztvevők „demokrata szendvicset” és „Molotov koktélt” kaptak, ugyanaznap megnyitották Budapesten az első IKEA áruházat. Ma már majd félmillió egyéni vállalkozó van. Kevesen értik, hogy ez a megélhetésben magárahagyottságot is jelenti.

Bojár Cassino: Betörpöltem

Almási Lajos alkotása

Az ember a teremtés/természet – választható opció – csúcsterméke. Különleges, egyedi, értékes. Saját teljesítményével nyomot hagy – miben is? – a többi emberben és a természetben. Sőt a látszólag élettelenben is. Az emberek egy csoportja építi a világot, más csoportja élvezi az épített világot, és van csoport, amelyik rombolja a világot. Az egyed rendelkezésére álló idő behatárolt és nem kiszámítható. Ezért nem vesztegethet el egyetlen percet sem, csatlakoznia kell valamelyik csoporthoz. Nagyobb részt saját döntése szerint.

Azért ez elég összetett program.

Tegnap álmomban értékelnem kellett az életemet. Különösen az ismertség, vagy remélt hírnév szempontjából. Kaptam egy centimétert hozzá. Egy centiméter egy évnek számított, és az volt a feladat, hogy mérjem meg, mennyire voltam hasznos egyede az emberiségnek, számíthatok-e az emlékezetükre? Például helyezzem el magam az idővonalon, és arányítsam történetemet a többiekéhez. Soha nem voltam jó matekos – tanár úr én készültem, stb. – de azonnal éreztem, hogy ez valami beugratós kérdés. Az emberiség kb. hetven millió éves, tehát ennyi centiméter van mögöttem. Aztán jön kb. nyolcvankettő, amit úgy-ahogy megismertem, majd ezt követően még további végtelen számú centi. Mármost, ha nem ismerhetem az elkövetkező centik mennyiségét, nem tudom arányítani ahhoz, amit ismerek. Rémlik, ha egy egyenletben valótlan szám van, az egész mehet a levesbe.

Tejfeles, csipetkés, fejtett bablevest szeretnék, ha kérhetem.

Galló Kovács Zsuzsanna: Egy sodró regény sodró bemutatóján

Newton harmadik törvénye helyett Semmiért egészen

Február 7-én, Fóthy Zsuzsanna, a könyvtár igazgatónője, a meghatódottságtól remegő hangon kezdte munkatársa, Istók Anna második könyvbemutatójának megnyitóját a szép számmal összegyűlt érdeklődők előtt. Az igazgatónőnek furcsa érzés írói szerepkörben köszönteni legkedvesebb helyettesét, akivel az évek során nemcsak kollegiális, hanem baráti lett a kapcsolata. A regényírás kulisszatitkait a hagyományokhoz híven egy beszélgetőtárs-moderátor segítségével ismerhettük meg, aki ezen az estén egy régi könyvtári kolléga és Irkás írótárs, Ocsovszky Zsófia volt. Zsófi a fülszöveggel kezdte a felvezetést:

“Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol az ügyeletes szépfiú elcsavarja a gépészkarra járó, komoly lány fejét. Senki nem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak. A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap, az egyensúly felborul?”

Az, hogy a cselekmény többrétegű, sodró, lendületes, könnyen olvasható, a könyv előnye, de egyben hátránya is lehet. Tanultál az előző regényed karaktereinek megírásából?

Csak látszólag könnyű a történet, hiszen az alapsztori mellett súlyosabb témákat is boncolgatok. Azon igyekeztem, hogy a karakterek ne éljenek “önálló” életet, a történet jusson el az eltervezett végkifejletig. Tudatosan építettem fel a regény szerkezetét, amire már azért is szükség volt, mert három különböző karakter szemszögéből láttatom a történetet. Nándién és Flóráén kívül van egy harmadik, transzcendentális nézőpont is, amivel kapcsolatban sok, egymásnak ellentmondó visszajelzést kaptam. Ezek alapján most úgy látom, hogy ha az olvasót sodorja a cselekmény, nem figyel a részletekre, így jelen esetben észre sem veszi a harmadik személyt, bár megjelenik már a regény elején. Ez derült ki például nemrég egy férfi blogger recenziójából is. Mindezek alapján a regényre nagyon találó az “újraolvasós” jelző, amit egy könyvmolyos kommentben olvastam.

Az pozitívum, hogy a történet, a mondanivaló több rétegű, ha az olvasók megtalálják benne azt, ami érdekli őket. Nem zavart, hogy a ” transzcendens igazságosztó”-t kevesen tudták kitalálni? Honnan jött ez az ötlet?

Pár éve volt egy ilyen feladatunk az Irkában, hogy egy görög mitológiai alakot helyezzünk kortárs tematikájú novellába. Narcissust választottam, s a történetben egy olyan fickóról írtam, aki felemésztődik az internetes világban.

Éreztem, hogy ebben a témában sokkal több van, mint egy novella. A nárcizmus olyan aktuális kollektív jelenség, amivel foglalkozni kell. Azon kaptam magam, hogy megírtam egy regényt, a kiadómtól pedig érkezett a kérés, hogy szeretnének új könyvet tőlem. Elővettem a nárciszos sztorit, de teljesen újraírtam.

Emlékeztetőül Nárcissus legendája:

Echo and Narcissus (1903), a Pre-Raphaelite interpretation by John William Waterhouse (wiki)

Narcissus szép szál ifjúvá serdült, akibe sok nimfa beleszeretett, ő viszont mindet elutasította (közöttük Ekhót is). Az egyik nimfa azonban nem törődött bele kikosarazásába, s Nemeszisz istennőnek, a bosszúállás istennőjének tett panaszt. Nemeszisz meg is hallgatta és teljesítette a kívánságot. Narcissus vadászat közben egy folyó partjára ért, és mivel inni akart, belenézett a folyótükörbe. Ekkor megpillantotta önmagát és azon nyomban magába szeretett. Egész nap ott maradt és hasztalan próbálta magához ölelni tükörképét. Így ugyanazt a kínt élte át, amit a nimfák, amikor nem kaphatták meg. Reggelre Narcissus helyén az odasiető nimfák már csak néhány sárga szirmú virágot, nárciszt találtak. A nárcisz azóta is az önimádat jelképe, mivel magának a virágnak a szirma is egy kicsit önmaga felé hajlik. (wiki)

Sok kompromisszumot kellett kötnöd a kiadóval?

Utólag úgy tűnik, nem, csak apróságok voltak. De azt például nagyon szerettem volna, hogy az egész regény jelen időben játszódjon, és azt nem engedték. Így csak a titokzatos harmadik személy esetén maradt meg a jelen idejű elbeszélés, ezzel is érzékeltetve, hogy számára nem létezik az idő.

A cím választás miatt sokan kritizáltak?

Mindig nagyon nehezen adok címet. Ennek a regénynek nagyon sokáig Nárciszok volt a munkacíme, de ez túl direktnek tűnt, töröltem.

Nem én vagyok az első, aki híres művek címét választom, például nemgrég láttam meg egy török írónak, Elif Batuman-nak A félkegyelmű c. regényét, aki ugyanazt a témát dolgozta fel, mint Dosztojevszkij.

Közösen a kiadóval kitaláltuk, hogy legyen valamilyen irodalmi reflexió a címben. Ady: A magunk szerelme és Szabó Lőrinc: Semmiért egészen jött szóba, hiszen mindkét költő narcisztikus személyiség volt.Végül ez utóbbi győzött, s egy versrészlet szerepel is a regény elején. A Newton harmadik törvénye címet sem fogadták el, mert szerintük ebből az olvasó fizikai témára gondolna – tette hozzá Panni nevetve.

“Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.”

(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)

 

Beszéljünk a könyvborítóról. Úgy tudom, neked volt egy másik kedvenced.

Igen, egy sakktáblás, ahol szemben áll egymással a király és a királynő, egy tükör előtt.

Fogalmam sincs, a tervező hogyan talált rá a sakk motívumra, ami a regény vége felé kerül elő, és szimbolizálja mindazt, ami történik.

A regény Gödöllőn játszódik. Miért érezted ezt fontosnak?

Ez a lustaságomból adódott, hiszen könnyebb ismert helyszínt leírni hitelesen. De a lokálpatrióta válaszom az, hogy nagy boldogság volt Gödöllőre helyezni a szereplőimet. Egyetemistaként nem voltam kollégista, ennek ellenére egy kommentelő szerint a fikcióként megírt kollégiumi élet pontosan ilyen volt. A következő regényemben is szerepelni fog a kedvenc gödöllői rockzenekarom, a Toxic Traces.

Kik a példaképeid? Tervezel -e kiadót váltani?

A finn írók stílusát, légiességét emelném ki, és Szabó Magdát. Már készül harmadik regényem, amely aktuális témáról, a metoo-ról szól. Maradok a Könyvmolyképző Kiadónál, ami főleg zsánerkiadó. Bennem hosszas dilemma volt az, hogy hol adjam ki a könyvem.

El kellett döntenem, hogy mit akarok. Azt, hogy a Könyvmolynál magas példányszámban adják ki a könyvem, jelentős olvasói táborhoz fog eljutni, vagy kilincselek évekig szépirodalmi kiadóknál. A döntésem végül az lett, hogy próbáljuk meg a két tábor közt megtalálni a rést a Könyvmoly segítségével, azaz olyan zsánert fogok írni, ami nem ponyva, de mégsem a hardcore magas szépirodalom. Helyesen döntöttem, szerintem sikerült az, amit szerettem volna. Megtaláltam a magam igényes olvasórétegét, még akkor is, ha a szépirodalmi placcon nem létezem, mint regényíró.

A könyvbemutató végén az igazgatónő stílusosan egy-egy nárcisszal köszöntötte Pannit is Zsófit.

A Semmiért egészen regényt egy nap alatt elolvastam. Amennyire lendületes volt a cselekmény, ugyanennyire volt sodró a beszélgetés, köszönhetően Zsófi értő, lényegre törő kérdéseinek. Pannit hallgatva nemcsak az olvasásra kapott az ember megállíthatatlan késztetést, hanem a regényírásra is. Ma reggel gondolatban elővettem az évek óta érlelődő témámat, és Panni hatására a napokban elkezdem a levél-regényem írását. A címét már kitaláltam: La passion virtuelle. Addig is újraolvasom a Semmiért egészent.

Jövőre veled ugyanitt, Panni! Gratulálunk, és további jó munkát kívánunk!

Idézetek a könyvből:

“Nincs jelentősége, mikor történnek a dolgok. Mert egyszer úgyis megtörténnek.
Jóvátenni a rosszat nem lehet. Ha valakit megbántottál, az örökre seb marad. “

“Lehet tagadni az igazságot, de az attól még létezik.”

“Nincs nagyobb boldogtalanság annál, ha még a bosszú lehetősége sem okoz örömet.”

“Ez nem fog működni.
– Miért ne működne?
– Newton harmadik törvénye miatt – válaszolja Flóra gúnyosan. – Ha egy test erőt fejt ki egy másik testre, akkor a másik test az elsőre ugyanolyan nagyságú és ellentétes irányú erőt fejt ki. De nem mindegy, melyik testnek nagyobb a tömege és ki horpad be jobban az ütközésnél.”

“De hát, végül is csak az emberek mérik az időt, számunkra ez éppolyan megfoghatatlan, mint a történelem, a gravitáció, a közgazdaságtan, a szabadvers vagy a halál.”

” Az ember nem szívesen néz szembe a kudarcaival. Nem szívesen ismeri be a tévedését. Ezért tart olyan sokáig a legtöbb kapcsolat.”

“Igazából minden ember önmaga illúziójába szerelmes.”

“Vannak szavak, amik anélkül ütnek, hogy gonoszak lennének.”

a szerző és a könyvtár fotói

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.