Bár a bölcsesség, miszerint “nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” elég régen ismert, minden korban akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy léteztek és feltámaszthatók az “elmúlt szép idők”. A fenti kijelentés azt a gondosan elrejtett üzenetet is hordozza, hogy megfogalmazója vissza szeretné kapni a “régi életét”. Amiből a “józan paraszti ész” birtokában lévő olvasó arra következtet, hogy az biztosan kívánatosan megfelelő volt. A nyelv már csak ilyen, nem tud védekezni, különösen akkor, ha “ügyes” kommunikátorok formálják meg segítségével jól kifundáltan csalárd manipulációs üzeneteiket. Ez a mondat ennek állatorvosi lova. Most nem jó, de nyárra, ami a boldog évszak, jó lesz. Akár, mert mi nem ígérünk felelőtlenül. Nem mondunk konkrétan semmit arról, mi lesz. Ami a miénk volt már, jó volt, csak a külső gonosz erők – az ellenség – elvette. De mi – akik egyek vagyunk veletek a ránk rótt szenvedésben – visszaszerezzük, ami a miénk, a tegnapi boldogságot. Talán nem véletlen, hogy nekem az ilyen fajta gondosan kimódolt közlésről egy kicsit borostás, de találó vicc jut eszembe. “Jean, szerezzen örömet a macskának. Hogyan, uram? Fogja be a farkát a satuba, jól szorítsa meg, aztán eressze el.”

Nem cáfolta a személy, akinek e mondatot tulajdonítják, hogy ezt mondta. De azt hozzátette, hogy – a nagy gyógyszercégek munkájára gondolva – viccnek szánta. És kijelentette, hogy aki mondását közzétette, nagyon felelőtlen volt. Nem tudom kacagott-e bárki is, aki hallotta a megállapítását. Kevesen vannak, akik nem tudják, hogy a termékek jó részének eladhatósága a kapitalizmusban a marketingnek köszönhető. Ez nem tréfa, hanem a valóság. A legtöbb dolgot nem azok veszik meg, akiknek szükségesek, igényük van rájuk, hanem azok, akiknek eladják őket. Aminek nincs reklámja, annak esélye sincs a piacon. Ez fokozottan igaz a gyógyszerekre. Kevéssé ismert tény, hogy az egészségipar – aminek vezetője a gyógyszergyártás – piaci részesedése a fejlett gazdaságokban vetekszik a hadiiparéval. A koronavírusnál nem nagyon kell jobb marketing a vakcináknak. A vakcinákra olyan korlátlan ma a kereslet, hogy bármilyenből, bármennyit, bármennyiért el lehet adni. A “piac” nem ár-, de nem is minőség érzékeny. A mondat Boris Johnson angol miniszterelnök száját hagyta el. Ő, mint vevő, már csak “ismeri a dürgést”, a lakosság átoltottsága ma az Egyesült Királyságban az egyik legmagasabb a világon.

Kiemelt kép: Ujj Béla: FöldBeoltás

Igyekszem korlátozni a mozgásomat, megfogadva a már klasszikus “maradjon otthon” szlogent. Nem bátorodtam fel azon, hogy már rendelkezek védettségi igazolvánnyal. Mondhatja valaki, hogy nekem könnyű, mert munkámat, ha éppen a kovid miatt nem szünetel, korábban is nagyrészt távmunkában végeztem. Igazolványra általában akkor van szükség, ha olyan dolgot bizonyít, ami nem nyilvánvaló. Akinek nincs lába, annak egy normális országban ennek igazolására nincs szüksége bizonyító okiratra. Ha mégis, sokat elárul a helyi hatóságok polgárbarátiságáról. A védettségi igazolványnak nem lehet más célja, mint tulajdonosa védettségének igazolása, mert a védettség nem látszik úgy, mint a lábhiány. Ha ezt a feladatot nem látja el, felesleges. Egy egyszerű oltási könyv, ami elvileg ma is létezik – elektronikusan mindenképpen –, alkalmas arra, hogy a védettséget igazolja. Hiszen, ha aki ellenőriz rendelkezik az aktuális (!) védettség megállapító protokollal, az oltási adatokból meg tudja állapítani, fennáll-e a védettség. A mostani plasztikkártya legjobb esetben propaganda eszköz, a legrosszabban dilettáns pótcselekvés. Nincs köze a járványokat kezelni képes közegészségügyhöz.

illusztráció: Ujj Béla alkotása

illusztráció:Ausburgi polgári család 1680 (wiki)

A „polgár” egy olyan szó, ami a közelmúltban sokféle szándékkal és tartalommal került elő, anélkül, hogy közösen elfogadott értelmezést nyert volna. A polgár fogalma a vár/kastély és város viszonylatában keletkezett. A vár/kastély a hűbérurat és jobbágyait jelképezte, város lett az a hely, melynek lakói – a polgárok –, jogaikat és kötelezettségeiket illetően egyenlővé váltak. Sajátos, hogy nálunk az emberek máig felnéznek az „fenséges várakra/kastélyokra” és lenézik a „romlott városokat”. Ennek nem csak az az oka, hogy a várost ismerik, a várat/kastélyt csak elképzelik. Ez a viszonyuk önmagában jellemzi polgáriságuk érettségét. Odáig mindenki eljut, hogy legyen neki legalább ugyanolyan joga, mint másnak, de azzal már sokkal kevesebben tudnak megbékélni, hogy másoknak is annyi joguk van, mint nekik. A polgárság lényege az egyén aktív részvétele a társadalomban, egyszerre jog és kötelesség hatást gyakorolni a politikára. A polgárság társadalmi szerep. A vár/kastély körül nem épül város, csak (ki)szolgáló település. Ideje belátni, hogy a várak/kastélyok kiváltsága és a mindenkinek járó szabadság nem összeegyeztethető. A polgárnak lenni folyamatos, békés cselekvés.

Az ember tökéletességre vágyik. Ez az igény gyakran megihleti a gyártókat is, akik szívesen hirdetik úgy portékájukat, hogy az rendkívüli tulajdonságokkal bír. Nehéz elfelejteni a mosószert, amit úgy kínáltak, hogy az fogmosásra, mosakodásra, mosásra és felmosásra egyaránt alkalmas. A különböző igényekre piaci környezetben többnyire eltérő hatékonyságnövelő megoldások születnek. Egyik az eldobhatóság, ami tömérdek szemetet termel. Másik nyereségnövelő gondolat a kombájn termékek, amelyek egyben több funkciót kínálnak. Az otthoni lomtárak és a bolhapiacok tele vannak minden képességükben soha nem használt konyhai robotgépekkel. Közben mára az egy-egy célra sokáig használhatóság nosztalgia tárgya lett. De az évente cserére szánt technikai kütyüknél nem tud érvényesülni. Más termékfajtákat keres, amelyeknél megvalósulhat. A tiszta fehérnemű kulturális vívmány. Ha természetes anyagokból van, újrahasznosítható, nem különösebben szeméttermelő. Cseréje a testi higiéniához kötött. Az öntisztító alsónemű feltételezhetően nem mosakodás helyett van és remélhetően barna színben is kapható lesz, hogy a rosszul kitörölt fenék következményei ne látsszanak meg rajta.

illusztráció: pixabay.com

illusztráció: Rigó József

A fenti mondatból úgy tűnik, mintha egy működő állam működő egészségügye várna az egészségproblémáit megoldani kívánó polgárra. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az akut esetben jelentkezőknek időpontot kell kérniük ahhoz, hogy majd időpontot kaphassanak a szakrendelőkbe. De jelenleg a „normál” procedúra is akadályozott. Ellátás gyakorlatilag nincs. Egy egyszerű laborvizsgálat esetében az időpont kéréstől a vizsgálathoz jutásig, a pandémia előtti békeidőben is, több hét kellett. De az is csak akkor volt lehetséges, ha előtte a háziorvos már ellátott beutalóval. Az orvoshoz fordulásra buzdító nyilatkozó azt is mondta, hogy a kivizsgálás a sportolóknak különösen ajánlott, mielőtt folytatnák a további edzéseket. Megnyugtató, hogy a hivatásos sportolók, a lezárások ellenére is zavartalanul folytathatják a felkészülést és – ha covidosok lesznek – kivizsgálja őket a (sport)egészségügy. Hallom, hogy ők fontosak, mert idén olimpia lesz(?). Jó lenne, ha a profi élsport, nem a rendes ellátás rovására lenne prioritás. Arra mindenképpen szükségem lenne, hogy ha új kivizsgálásra nem is, de a kötelező éves szakorvosi kontrollra ne csak fél évvel(?) később mehessek.

illusztráció: Rigó József

Szerencsére olyan korban élünk, amikor honfitársaink túlnyomó többsége nem élt meg háborút. Az a kisebbség, aki volt besorozott vagy önkéntes katona, tisztában van azzal, hogy a feltételezett ellenséget a tábornokok mindig könnyedén legyőzik. A feltételezett ellenséggel ellentétben – ami valóságos, csak éppen nem támad – a kitalált nem is létezik, ezért még kisebb dicsőség legyőzni. Egy normális emberi közösség nem keres folyamatosan ellenségeket, de felkészült és képes a valódi élet kihívásainak kezelésére. A vírus létezik, de nem ellenség, hanem megoldandó társadalmi, közegészségügyi feladat. Amely, mivel mindenkit érint, olyan megoldásokat igényel, amik mozgósítani képesek a polgárokat. A háborúban van katonaság és hátország, a pandémiában nem használhatók a katonai fogalmak, ezért azok sikeresen nem is alkalmazhatók. A járványok csak minden határon inneni és túli ember és társadalmi intézmény bevonásával leküzdhetők. A világ népei egészségének közös védelme nem csak nem háború, hanem még csak nem is sportverseny, ahol a célegyenes után, a célszalagot átszakítva, nyugodtan hanyatt lehet feküdni a füvön. A közegészség ügye folyamatos, rendszeres és szisztematikus békefeladat.

illusztráció: Almási Lajos

Az „ország”, mint identitás képző fogalom, ellentmondásosan élhető meg a mai globalizált világban. Van jelentősége az országnak, mint hazának, de nincs a fő élet-meghatározó tényezők között. Túlhangsúlyozása inkább külsődleges szándékok jelzése, mint belső motiváció. A szuverenitás kevesek által igazán megértett absztrakt politikai és jogi fogalom. A politikai szuverenitás az adott közösségen belüli hatalombiztosítás gyakorlata. A jogi szuverenitás az adott közösségen belül létező legfőbb hatalom törvényekkel történő megalapozása. Az állami szuverenitás szükségképpen konfliktusban van minden más létező belső és külső szuverenitás igénnyel. Ezért időről időre hatalmi vágyak és harcok célpontja. A függetlenség és önállóság minden társadalmi szereplőnek, csoportnak fontos, de polgári alapjogként csak személyes szinten értelmezhető. A fő különbség nem a liberális és konzervatív felfogás között van, hanem az egyéni szabadságot, a magántulajdont tiszteletben tartó, a centralizációt ellenző – és az egyéni szabadságjogokat és a magántulajdont a „nemzet” nevében elvető, az állam szuverenitását hangsúlyozó gondolkodás között. Az utóbbit sokan államszocializmusnak is nevezik.

illusztráció:pixabay.com

Közismertebben: „nehéz jósolni, különösen a jövőre vonatkozóan”. E kijelentés azt is tartalmazza, hogy a múltat is nehéz megjósolni. Nincs baj, ha az éppen érvényes történelemfelfogást jóslásként értelmezzük, valószínűségeket rendelve az aktuális narratívákhoz. A probléma ott kezdődik, ha a történelmet tudománynak tekintjük, mert akkor belép a tudományosság leghasználhatóbb kritériuma, a cáfolhatóság. Egy tudományos elméletet egy áltudományos képzelgéstől az különböztet meg, hogy az előbbihez lehet rendelni olyan eseményeket, amelyek, ha bekövetkeznek, cáfolják az elmélet. A természettudósok a kísérletekben, mint falszifikációs eszközökben „hisznek”, abban, hogy két versengő elmélet között választani lehet, mert a gyakorlatban az egyik szükségszerűen megcáfolódik. A történelmet nem lehet – az alternatívákat kipróbálva – újra játszani. Az történelmi tények csak relatív állítások. Ettől még lehetnek közöttük falszifikálhatók. Például a genetikai eredet újabb módszerei, helyesen alkalmazva, egyértelmű bizonyítékokkal szolgálhatnak egy adott országban élők felmenőire. De arra, hogy kinek az utódai fognak élni ugyanott, nem lehet válaszolni.