A válság szó egyre gyakrabban hangzik el, leginkább a gazdasággal kapcsolatban merül fel. Ott többnyire negatív változást, bonyolódást, nehézséget, romlást és instabilitást jelez. Ha bővítjük az értelmezést, a válság olyan helyzet, ahol az aktuális működés ellehetetlenül, változásra, változtatásra van szükség. Vagyis, ha nincs válság, nincs fejlődés. Annak, aki elfogadja és érti az evolúció működését, nyilvánvaló, hogy a nehézség generálja a továbblépést, amiből létrejön az új, életképesebb “létforma”. Mondhatná valaki, hogy a haladás nem is olyan fontos, jól megvagyunk úgy, ahogy most élünk. Ez utóbbi nézetet azonban, ha bárki belegondol aktuális létezése körülményeibe, nehezen tudja elfogadni. Szinte mindenkinek van javítani valója az életén. Most hagyjuk azt a tapasztalatot, hogy ez a másokéval van főképpen így. Ha csak saját létezésünk minőségének alakulására koncentrálunk, akkor is sok válságunkat tudjuk azonosítani. Köztük olyanokat is, amelyeknek – minden igyekezetünk ellenére – nem találjuk külső okát. Akkor vagyunk tudatosak, ha képesek vagyunk válságainkra lehetőségként tekinteni.

(Szerkesztő megjegyzése: Jubilálunk! Elérkeztünk a századik Talált mondathoz. Gratulálunk a szerzőnek!)

Ez egy tulajdonos csúcsvezető kijelentése, amiben az a legborzasztóbb, hogy láthatóan büszke volt rá. Sajnálatos, hogy egy ilyen “szellemű” embernek lehetősége van emberekkel rendelkezni. Most hagyjuk a nyelvi elemet, hogy a hierarchiában alacsonyabb fokon lévőket valaki sajátjának tekinti. Azt lehet mondani, hogy a kertem, de azt nem, hogy a kertészem. Egy ember, még ha valaki pénzéért dolgozik is, nem lesz a “bérfizetőé”. Nehéz annak bármit is elmagyarázni, aki ezt nem érti. Egy munkavállaló nem a személyét és szuverenitását, hanem a munkaképességét viszi a “munkaerőpiacra” (sic!). Ebből következik, hogy képességei használatának korlátai vannak. Egy jogállamban a munkaidő, a munkaidő beosztás, a rendelkezésre állás, az elvégzendő feladatok és sok más kapcsolódó feltétel korlátozottak és szabályozottak. Egy önfoglalkoztató, jog szerint, akár észszerűtlenül is rendelkezhet saját magával, de ez még azzal az ürüggyel sem lehet így egy alkalmazott esetében, hogy az “beleegyezett”. Reggel négy óra harminc perc nem lehet indokolható értekezlet időpont egy olyan átlagos szolgáltató vállalkozásnál, amilyenről szó van. Ennél a mondatnál semmi sem indokolja jobban, hogy miért van szükség munkavállalói érdekképviseletre.

(mondatértelmezés)

A mai hazai politika valódi célja a tőkeként működni képes tulajdon megszerzése. De a hatalom szinte mindent elkövet, hogy ezt a legfontosabb törekvést elmaszkírozza. Egy “piacgazdaságban” személyesen befektetett erőfeszítés és idő nélküli jövedelmet csak az realizálhat, akinek tőkéje van. Ha valaki nem örököl tőkét, azt “munkavállalóként” nem képes felhalmozni, úgy hogy versenyképes legyen a már létező jogi személyiségű vállalatokkal. Itt és ma a cégek tulajdonjogának nem piaci eszközökkel történő megszerzésének lehetséges eszköze az államhatalom. Bár a modern állam funkciója az állampolgárok szolgálata, a társadalom és a gazdaság működésének harmonizálásával alkalmas eszköz a tőkeszerzésre is. Ez azért van így, mert a szabadpiac csak elméleti fikció, amit az állam “erőszakkal” befolyásol. Hogy az állam tőkeszerzésre alkalmas eszközzé váljon, fontos visszaszorítani újraelosztó jellegét. Ennek módja, hogy a jövedelem döntő forrásává a “munkát” kell tenni. A tőke is az marad, de ez utóbbi rejtetten, a háttérben érvényesül. A munka dicsőítése a tőkéhez jutottak legfőbb manipulációs eszköze.

Olyan világban élünk, ahol harc folyik annak meghatározására, mikortól kezdődik az élet. A lehetséges origin egyre közelebb került a biológiai fogamzáshoz. Egy túlnépesedett világban az abortuszellenesek elvi alapon növelnék a megtermékenyítés hatékonyságát. Hasznosuljon mindenki kilőtt sperma, virágozzék minden eltalált pete. A való világban a helyzet ezzel szemben az, hogy aki megteheti, már most kiszervezi magától az anyaságot, mással hordatja ki gyermekét. Már a műméh sem fantazmagória. Egy öregedni képtelen, de technológiában lehetetlent nem ismerő világban a fiatal, szülőképes gazdag nők és a nemzőképes gazdag férfiak teljesen uralni tudják reprodukciójukat. A nem kívánt magzat megszülése csak azoknak lesz életre szóló teher, akik nem engedhetik meg maguknak nemzésük folyamatának felügyeletét. Az abszolutizált magzatvédelemmel a szabadon megélhető szexualitás, mint a szaporodást örömforrássá tévő ösztöncselekvés, kizárólag azok privilégiumává fog válni, akik számára elérhető szaporodásuk totális irányíthatósága. Nincs megállás, ha a megtermékenyített petesejt mindenáron védendő lesz, az abortuszellenesek szabályozni akarják majd a szexuális életet is.

Keresés

Keresés

Keresés

Keresés

 

 

 

Vannak olyanok, akiknek az a fixa ideájuk, hogy nekik dolguk van. A keresztény tanítás szerint az ember dolga az, hogy “képmási létében” kiteljesedve a teremtés őrzője legyen. Ez a “teremtésvédelem” elfogadható, mert a nélkülözhetetlen fenntarthatóságot célozza. Az embernek nincs eleve elrendeltetett “dolga”. Sokak tévedése, hogy azt gondolják magukról, hogy nélkülük nem forogna a föld. Az igazsághoz vezető megigazulás és a békesség magasztos célok. A hit, az üdvösségkeresés, a lélek létének elfogadása lehetőség azoknak is, akik nem hisznek felsőbbrendű erőkben. A csillag nem pontosan szépen, hanem a gravitáció és egyéb természeti törvények szerint megy az égen. Nem “dolgozik”, hanem egyszerűen csak van, és nem “képzel” magának semmilyen magasztos “dolgot”. A bibliában áll: „csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát”. Ez a felvérteződés sem kötelesség, de az öncélú, felesleges “csinálásnál” mindenképpen üdvözítőbb életpraxis.

illusztráció: pixabay.com

 

 

 

Kevés többjelentésű és nehezebben értelmezhető fogalom van, mint a rend. A legáltalánosabb jelentése a dolgok valamiféle szándék alapján kialakított elrendezése, például azért, hogy a nem kívánatos helyzeteket és a kockázatokat meg lehessen előzni. A kialakult szokások a mindennapok valamiféle elképzelt rend szerinti működtetéseként is értelmezhetők. Gyakran társul a rendhez a gondolkodásban valamiféle célszerűség és hatékonyság, ami egyúttal jelzi a rend akaratfüggőségét is hiszen célszerűség és hatékonyság nem egyetemes, objektív, hanem szubjektív fogalmak. Belátható, hogy az emberek társadalmi együttélésének feltétele az egymás iránti empátia. Ezzel az egyének megértik és tudomásul veszik, hogy mások nem ők. A szeretet ennek az elfogadásnak ajánlott, lehetséges módja. Joggal merül fel a kérdés: milyen a szeretet rendje? Megvalósítható-e egyáltalán a való világban? A megoldásként hirdetett “szeretet” érdek nélküli, nem célvezérelt, és nem ismeri a hatékonyságot. Mint emberek közötti viszony nem nélkülözheti a beleérzést a többiek helyzetébe. A szeretet rendje mindenképpen dinamikus, folyamatos egymás és a természet iránti figyelmen alapul, és nincsenek az egyének által nem befolyásolható életidegen “elvi” alapjai.

illusztráció: pixabay.com