illusztráció: Pixabay

Nem tudok betelni a nyelv rugalmasságával, és még mindig képes vagyok meglepődni a kommunikátorok ügyességén. Azért azt most is megjegyzem, mert nem lehet elég sokszor elmondani, hogy egy nyelvi közlés – ha úgy tetszik, egy mondat – célja az, hogy kommunikáljon, hogy nem-tudást szüntessen meg az érintett felek között. Manapság, amikor mindenki a mesterséges intelligenciáról beszél – többnyire anélkül, hogy tudná, mit is ért alatta – nagyon emberi a természetesség. Vannak, akik szerint az intelligencia azt a kreatív képességet jelenti, amit váratlan helyzetekben használunk. Olyankor az ember – látszólag előzmény nélkül – újat talál ki. A természetességet a ráhibázás adja. A felelősség ugyanakkor kitartó, elszánt törekvés, közös idea, egy cél elérésére, akár a külső hatások ellenében is. Akarat, hogy közreműködőként részt vegyünk a kívánt hatás okozásában. Jelenlét egy közösségi helyen, annak normái szerint. A felelősséget a gyakorlatban többnyire valamilyen társadalmi norma megsértése veti fel. Ezért egy működő társadalomban a felelősség nem bármilyen intelligencián, hanem közösen kialakított, elfogadott, elsajátított és alkalmazott értékeken, törvényeken alapul.

illusztráció: Pixabay

A munka nem dolog, hanem az Ember képessége az alkotásra. A munkaerőpiac szereplői az úgynevezett “közgazdaságtan” szerint a munkaerő: a munkát keresők (emberek), és a munkaadók: munkaerőt keresők (nem emberek: cégek és az állam). A munkavégzés, a kapitalizmusban, a korábbi fizikai vagy törvényi béklyóból, megélhetési kényszerré vált. Alapvető szempont, hogy a „munka” nem választható el az embertől. A piac – elméletileg – olyan hely, ahol egyenjogú szereplők, áruként viselkedő, egyenlő értékű dolgokat cserélnek egymással. Az árak – mértékként –, a kereslet, a vevők megjelenése, és a kínálat, az áruk felkínálása, függvényében változnak. A munkaerőpiacon munkaadók és a munkáltatók nem egyenrangúak. Pedig a felügyelő állam a polgáraié, nem a cégeké. Nem a régi állami eszközök rekonstruálására, hanem újak kialakítására van szükség. A politikusoknak fontos érteniük, hogy az emberek – akiket képviselnek – nem dolgozni, hanem megélni és hasznosan cselekedni szeretnének. A koronavírus az emberekre van pusztító hatással, a munkaerőpiacot nem ez a kór, hanem a mai gazdaság és politika félreműködése pusztítja. Jogai az embereknek vannak, nem a „munkaadóknak”.

Suhajda Zsuzsa fotója Gödöllői Fotós Kör

Ami spirituális, nem üzlet. Ami üzlet, nem spiritualitás. A lélek nem test. A test nem lélek. A kurva nem szűz. A szűz nem kurva. Persze az előbbi trivialitások nem zárják ki a romlott szüzek, és a lélekkel, lelkiismerettel bíró üzletemberek létezését. Ismertem vállalkozót, aki a jógateremben a legjobb síelőnek, a sípályán a legjobb jógásnak mondta magát. Se síelni sem jógázni nem tudott jól, és üzletembernek is csapnivaló volt. Az üzletben ugyanolyan fogyatékosság a lélek, mint az imában az üzlet. Mindig gyanús, amikor valaki az üzletben a kölcsönös, jogszerű viszony helyett valami másra tereli a hangsúlyt. Az üzlet célja áruk, szolgáltatások előállítása oly módon, hogy azok vételéből, eladásából többletjövedelem, haszon keletkezzen. Ha egy ügyletből veszteség keletkezik, például adományoz, vagy gyereket nevel valaki, az nem üzlet. Az élet nem üzleti alapú működés. Alapvető tévedés jelenségeit hatékonysággal – ami a hasznot méri – jellemezni. A lélek az ember szellemi képességeinek összessége, a tudat kialakulása óta az anyagi létet mozgató életerő megtestesítője. Méltatlan összehozni egy olyan kérészéletű fogalommal, mint a profitcélú üzlet.

illusztráció: Pixabay

Mára a kommunikáció, szerte a világban, cselekvéshelyettesítővé vált. A nyelv eszközeinek és szabályainak alkalmazásával tetszőleges szövegkonstrukciók hozhatók létre. Az a mondat, hogy “A gyermek vérfarkasok biológia órán Mickey egereket boncolnak”, még csak különösebb megrökönyödést sem vált ki olvasójában, és akár helye is lehet egy sci-finek besorolt fikcióban. A kormány az állam végrehajtó hatalmát irányító emberek csoportja. Ha egy csapatnak tekintjük, tagjainak akár lehet közös hite is. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy higgyen valamiben. Ez a lehetőség a miniszterektől sem tagadható meg. De a hit magánügy, így az is, miben hisznek kormánytagok. Az adócsökkentés törvényalkotói feladat, a parlament dolga. Az adózás alakításának célja a közjó szolgálata, az állam működéséhez szükséges források biztosítása. Alakítása mindenkit érintő racionális közfeladat. Vannak, akik a komplett nagymosásban hisznek, de olyanok is vannak, akik a nyilvános, megvitatott célokat kitűző, ellenőrizhető minőségű, felelős kormányzásban.

illusztráció: Rimán Dorottya: Mongol varázslat (Gödöllői Fotós Kör)

A szómágia régi emberi rítus. A varázsló – vagy sámán – szertartása szimbolikussá vált, a cselekvés helyét mágikus szavak vették át. Egyes mítoszi hősök énekükkel tudták alakítani környezetüket. A monoteista hit istene a szó erejével: igével teremtette a világot, és bele az embert. Az író szövegből alkot irodalmi valóságot. A cselekvés – a társadalomban különösen – nem szimbolikus rítus, hanem a külvilágban változást előidéző aktus. A társadalmi cselekvés az emberek szükséglet-kielégítésének eszköze és/vagy feltétele, amely érdek és/vagy kényszermotivált, de magába foglalja a másokra hatás, és a másokhoz való igazodás igényét is. Bármely tettekkel kapcsolatos terv alapértelmezésben tartalmazza a végrehajtás igényét. A megvalósítás külön hangsúlyozása elértékteleníti, hitelteleníti az elhatározás komolyságát. Csak a felvállalt, elvégzett, tárgyiasult, mások által anyagi értelemben is megtapasztalható, változtató tettek sora cselekvés, az igehirdetés nem az.

Nincs olyan fontosember-interjú, amelyben a megkérdezett el ne mondaná, mennyire lényeges számára, hogy együtt legyen a családjával. Ez a kijelentés többnyire akkor hangzik el, mikor már kiderült, hogy a sikere odaadó, komoly munka eredménye, ami minden idejét lefoglalja. Többnyire az is kiderül, hogy a szükséges jelentős, olykor erőfeletti erőfeszítések miatt alig marad ideje másra. Esetenként arról is szó esik, hogy egyáltalán nem marad szabadideje. Ilyenkor a nyilatkozó már olyan hősként tűnik fel, aki feláldozza magát a munka oltárán. Ekkor logikusnak tűnik a következtetés, hogy nem jut ideje szeretteire sem. Érdemes belegondolkodni abba is, mit jelent az, hogy szabadidő. Mitől, milyen kényszertől, rabságtól szabad? Csak nem a munkának nevezett tevékenységtől? Az is megfontolandó, hogy a családdal milyen időt töltünk. Szabadot? Hogyan nevezhető legfontosabb társadalmi alapegységnek egy olyan közösség, amire csak akkor jut idő, ha marad szabad? És egyáltalán, kategorizálható-e a valódi jelenlét ideje?

illusztráci: Pixabay