Ujj Béla bejegyzései

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 3. Indíttatásom, 4. Beszervezési kísérlet

 Almási Lajos alkotása

3. Indíttatásom. Nyilvánvaló a felelősségem azért, ami ma itt van. Nem azért, mert hibáztam, hiba nélkül nincs élet, hanem azért, mert többnyire kényelmességből tudomásul vettem mások elkövetett hibáit, anélkül hogy megfelelően reagáltam volna. Így válhattak a hibák bűnökké. Nem új dilemma a vétkesek közötti hallgatás értelmezése. Én magam szándékosan nem követtem el erkölcsi bűnöket, és az írott törvényeket is igyekeztem megtartani. Biztos, hogy az én etikámat nem mindenki fogadja el, ahogy sajnos az is, hogy születtek és érvényesek betarthatatlan törvények. Már nem gondolom, hogy mindenkinek azonosan kellene működnie, és azt sem, hogy a cselekvés mindenképpen haladás. Rengeteg gond és baj oka a meggondolatlan tett. Most, hogy már tudjuk, hogy tetteink nagy része ösztönös, még nagyobb a tudatosság fontossága saját magunk irányításában. Felelősségemet a mostért abban érzem, hogy nem voltam elég aktív – bár volt idő, amikor igyekeztem – a bűnök megakadályozásában. A megbocsátásban nem hiszek, csak a felejtésben. De elfelejteni csak azt szabad, ami elmúlt, azt nem, ami van.

Almási Lajos alkotása

4. Beszervezési kísérlet. Még bőven a „szocializmusban” éltünk, amikor a művelődési központban az előző igazgatóhelyettes a helyi múzeum első számú vezetőjévé lépett elő. Úgy alakult, hogy informatikus mérnök létemre elvállaltam ezt a pozíciót. Akkor már több éve dolgoztam ott mellékállásban, szakköröket és tehetséggondozó alapítványt vezettem, de a fő ok, amiért vállaltam, az igazgató személye volt, aki egy rendkívüli ember. Nagyon rövid ideje voltam a pozícióban, amikor találkozóra hívott egy elvtárs a szomszédos presszóba. Azt ajánlotta, hogy legyek informátor. Mikor azt kérdeztem tőle, miért tenném ezt, azzal győzködött, hogy ugyan, most már!, nem tudnak fizetni, de olyan idők jönnek, amikor a jól informáltság nagyon jelentős előnyökkel fog majd járni. Gondolkodás nélkül azt válaszoltam neki, hogy köszönöm nem, azt is hozzátéve, hogy már az a mennyiségű információ is sok nekem, amit magamtól megtudok. Nem kerestek meg többet. Igaz később, már az „új rendszerben”, amikor néhányszor lehetőség adódott, sem kaptam jelentősebb állami megbízást. Akkor bosszantott, de ma már örülök ennek.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 1. Bekezdésértelmezésem 2. Létező szocializmus

Ujj Béla: Kirajzás- mínusz-plussz

1.Bekezdésértelmezésem. A bekezdések önálló gondolati egységek, amelyek összességükkel közelítik a felvázolni kívánt, teljességre nem törekvő rendszerváltás képemet. A szövegek folyamatosan születnek és tetszőleges sorrendben olvashatók. A szövegekben nincsenek tulajdonnevek. Ez alól a szabály alól csak bizonyos helynevek, szervezetek, intézmények, és az országos ismertségű politikusok nevei kapnak felmentést, őket néha szándékom ellenére néven nevezem. Az ő nevüket az érthetőség és az időbeli tájékozódás miatt használom, vállalva az egyébként kézenfekvő látszatot, hogy a névteleneket nem tartom megnevezendőnek. Ez azért van/lesz így, mert a személyek – a szerzőt is beleértve – egy tömegtársadalomban lényegtelenek. A bekezdések hossza ezer karakter körüli, ennek oka egyrészt az, hogy ennyi egyszerre elolvasható, másrészt az, hogy a szerző ezt a hosszat kedveli. Miután, nagy igyekezettel, kellő mértékben beloptam magam az olvasó szívébe, bele is kezdek. Sorjázhatnak, mostantól kezdve az időben előre haladva, gyarapodó számban a bekezdések.

2. Létező szocializmus. A magyarországi szocialista berendezkedés még üzemeltetői számára sem volt „minden világok legjobbika”. Erre az a legfőbb bizonyíték, hogy állandóan reformálni akarták. Arról nem is beszélve, hogy csak átmeneti megoldásnak szánták, amíg meg nem valósul a „kommunizmus”. Amikor én friss diplomásként dolgozni kezdtem, a rendszer már több mint féltucat évvel idősebb volt nálam. Az csak érdekesség, hogy az ötvenhatos „rendszermódosítási kísérlet” alig több mint egy tucat napjának egyikén születtem. Nem azért nem lázadoztam a rendszer ellen, mert megfelelőnek találtam, hanem azért, mert azt gondoltam, hogy nekem jobban megfelel, mint az előző rendszerek, amelyekről korántsem annyi információm volt csak, amennyit az iskolában tanultam. Akkori változtató szándékomnak az is megfelelt, hogy úgy tűnt, a reformálásban nekem is lehet szerepem. A szocializmust működtető egypártrendszer vezetője, Kádár János, nem volt hős. Mivel nekem nem igényem az „államférfi”, csak az engem szolgáló, feltételbiztosító állam, nem érdekel, az volt-e. Egy biztos, nem volt büszke arra, hogy „suttyó”, sőt támogatta, hogy mások se legyenek azok.

Ujj Béla: Előítéletmentesen

 

(borönbeszély)

A napokban hallottam egy filozófustól, hogy nem én vagyok impotens isten nélkül, inkább ő az nélkülem. Belegondoltam a dologba, én tényleg akármit megtermékenyítek, legalábbis gondolatban, miközben a teremtett világ tele van terméketlenséggel. Elmélkedésem oda vezetett, hogy kivettem az alföldi kövidinkát a hűtőből. Kortyolgattam a hirtelen jött melegben. Miközben határozottan élvezhetőnek találtam, apám jutott eszembe, aki szerette a bort, de a kövidinkára azt mondta, üveges fröccs, amiben túl sok a víz. A múlt század végén dán barátom elvitt kedvenc bor áruházba, ahol több mint száz országból származó bort lehetett kapni. Magyar csak tokaji és és egri volt. Akkor és ott ő hívta fel figyelmemet a kövidinkára, mint hiányra és általa kóstolt legérdekesebb borra. Itthon próbáltam találni neki minőségit. Magam is meglepődtem, mennyire más élvezet ez a bort.  Azóta keresem, néha olcsó, sokszor drága, amit találok. Nagyon potensnek érzem magam, ha elérhető áron veszem a jót.

Elhangzott 2019.  május 3-án a Bor-Sajt-Irka esten.

illusztráció: pixabay.com

Ujj Béla: Élvezhetően attraktív, ellenzékieskedő közhelyek (indulatok a Vígszínház Diktátor[1] előadásáról)

illusztráció: pixabay.com

2019. május 24-én délután az autópályán, mostanában általános gyakorlat szerint, valamilyen hozzánemértésből adódóan olyan időszakban is dugó tudott keletkezni, amikor nem szokott. Így, miután este a Vígszínház környékén parkolni legalább akkora művészet, mint a színészet maga, öt perccel az előadás kezdete előtt estem be a jegyirodába. Nem sok jót ígért, hogy nem volt ott senki, de aztán végül, a pénztárosnő javaslatára, inkább egy földszinti pótszékért fizettem 2500 forintot, mint egy rendesért az erkélyi magaslesre. Ugyan a színpadi helyzetnek megfelelően mozgatott thonet székemről, amit magam vittem be a terembe, csak a színpad nyolcvan százalékát láttam, ez csak néhány jelenetben korlátozta, akkor is csak a hallásban, az élményemet. Ez volt az évadban az utolsó előadás, így talán ezért is volt totális teltház. Nem tudtam kihasználni a jegyszedőnő javaslatát, hogy üljek be valami jó üres helyre, mert olyan nem volt.

A darab Chaplin Diktátor című filmje alapján készült, amit ifjúkoromban többször is láttam, gyakori filmklub látogatóként. Az Oscar díjas alkotás érdekessége, hogy a szerző első hangos filmje, ami eszperantóul is elérhető. Ujj Béla: Élvezhetően attraktív, ellenzékieskedő közhelyek (indulatok a Vígszínház Diktátor[1] előadásáról) bővebben…

Ujj Béla: Mozart tus és Haydn zuhany

Kép a zágrábi koncertről

 

 

 

 

 

Ujj Béla: Mozart tus és Haydn zuhany

(Wolfgang Amadeus Mozart: Symphony No. 36 in C major, K.425 Linzer és Franz Joseph Haydn: Mass in D minor, Hob.XXII:11 Missa in Angustiis)

2019. március első napján újra a Vatroslav Lisinski Koncert Teremben találtam magam. Közel tíz éve, hogy hónapokat dolgoztam Zágrábban, akkor több mint két tucatszor voltam itt, a legkülönbözőbb koncerteken. Szabad estéimen a népzenétől a modern dzsesszig mindenféle zenét hallgattam itt.
A legemlékezetesebb élményem, talán, a Zágrábi Filharmonikusok, számomra ismeretlen, horvát klasszikusok műveit bemutató sorozatának előadása volt. Azon az estén, az akkori horvát köztársasági elnök mögött ültem, ingyen jeggyel, amit a pénztáros adott. Már ismert mint törzsvendéget, valószínűleg ezért kaptam, többször is, valamelyik nagykövetség fel nem használt tiszteletbelépőiből. Sok jó zeneszerző van, akinek zenéit nem ismerjük, pedig a szülőhazájukban joggal büszkék rájuk.
A mai előadás a Zágrábi Filharmonikusok miatt keltette fel érdeklődésemet. A vendégkarmester Gabriel Bebeselea, közreműködik az Ivan Goran Kovacic Akadémiai Kórus[1]. A program: Mozart: 36. szinfóniája és Haydn Nelson Miséje.
Fárasztó nap után ülök be, kicsit korábban érkezve, a nagyterembe. Végignézem, amint a zenekar felveszi a munkát. Itt van elég hely a lábamnak, és most mellettem sem ül senki. Jól esik a semmittevés.
A Mozart darab olyan mint egy könnyű, hűsítő tusolás. Teljesen felüdülök tőle.
A négytételes szimfónián – ami egy azok közül, amiket germánnak neveztek – állítólag látszik Haydn hatása, de én ezt a művet is igazi Mozartnak érzem. Mozart az a szerző, akinek zenéje vezetett el engem a komolyzenéhez. Műveiben van valami semmi máshoz nem hasonlítható természetesség. Azt sem gondolom, hogy jogos lenne a műre a „hanyatt-homlok” jelző, amit maga a szerző akasztott rá, mert nagyon is kerek, pezsdítő, megragadó zenéről van szó. Az első, az Adagio-Allegro spiritoso tétel lassú bevezetéssel indul, de összességében mégis a mozgalmasság jellemzi. Lubickolnak is benne a zenészek. A második, a Poco adagio tétel olyan mintha egy odaadó szerenád lenne, jó elandalodni rajta. A harmadik, a Menuetto tétel úgy szólal meg, mintha a névadó tánc harsány, vérbő paródiája lenne. Humorát az előadók is láthatóan értik és élvezik. A negyedik, a Prestó tétel, vidám karneváli hangulatú fináléja friss, derűs hangulatban zárja a művet.
A szünetben nézem a közönséget. Többségben vannak a nálam idősebbek. A közönség majd kétharmada nő. A férfi vécében nem is kell sorban állni. Hamar visszamegyek a terembe, így végig követem, amint felállt a körülbelül száz tagból álló akadémiai kórus. Az énekkarban kisebbségben vannak a férfiak. Az jár a fejemben, hogy több fiatal nő van a színpadon, mint a nézőtéren. Az is jelez valamit, hogy a második részre kibővülő zenekarban viszont – még – több a férfi. Az orgonát is próbálják. Az előkészületek jelezik, hogy a megszólaltatásra váró Haydn mű nagyszabású. Amikor az énekesek is bejönnek és elhelyezkednek, a köpcös, Liszt hajú, fiatal román karmester intésére felhangzik a zene. Túl a könnyű tusoláson, várakozással telve várom az áradó zuhanyt. Meg is jön.
A Haydn mű hangszer-apparátusa gazdag. A szerző utolsó miséinél szinte tobzódik ebben a változatosságban. A mű szövegének eredete, kissé átírva ugyan, a katolikus egyház latin miséje. A Nelson megnevezés szerintem érdektelen, ahogy a „Missa in Angustiis” cím sem igazán fontos. Jó lenne, ha a szorongattatás, félelem mindenkiben csak olyan hatást keltene, mint a szerzőben. A hat részből álló mise minden magát az élménynek odaadni képes hallgatót elragad, hittől függetlenül. A nyitó tételben, Kyrie („Uram, irgalmazz”), jól szólnak a fúvósok. A Gloria („Dicsőség”) lassú középrésze, valóban a világ bűneit megszenvedő Jézus felidézése. A Credo-ban („Hiszekegy”) a gyors, lassabb és újra gyorsabb, jó érzékkel váltja egymást. A Sanctus („Szent vagy”) melankóliája felemel. A Benedictus („Áldott, aki jön az Úr nevében”) megvillantja a világosság eljövetelének ígéretét. Végül az Agnus Dei („Isten báránya”) szólista kvartettje hatásosan készíti elő a záró kórus monumentális megszólalását.
Az énekesek hozzák, amit kell, az elemi hangzású kórus és a zenekar összhangja biztosítja a megszólalás hatásosságát. Katartikus, amikor a mű végén a kórus ragyogva zengi „Dona nobis pacem” („Adj nekünk békét”).
Az előadást nem fergeteges, de azért decens taps követi. Nem hangzik el ráadás, de ez nem okoz hiányérzetet, mert a kapott élmény kitölt. A ruhatárban, elnézve a jegy számomat, rossz sorba állok, amit a fantasztikus lábú ruhatáros lány mosolyogva fogad, és szó nélkül megy át a megfelelő részbe a kabátomért.
Már a villamosra várva elégedettség tölt el, hogy a kimozdulás mellett döntöttem, hogy a koncertlátogatást választottam a korai lepihenés helyett. Már-már olyan érzésem támad, mintha szabad lennék.

http://www.lisinski.hr/en/events/zagreb-philharmonic-orchestra-br-blue-cycle-br-gab/

Ujj Béla: Bábuk vagyunk?

Bábuk vagyunk?

Apa lánya a Bábszínházban[1]

Reggel kirúgtak az egyik munkámból. Mikor végzek a többi még élő napi feladattal, már elmúlt öt óra. Látom a naptárban, hogy 2019. február 25.-én, vagyis ma, játssza a Bábszínház Háy János Apa lánya című darabját. Nagyon régen voltam a Bábszínházban, ezért és Háy miatt, akinek világa közel áll hozzám, írtam be magamnak az időpontot. Most hogy hirtelen lett időm, gyors döntéssel kocsiba ülök. Irány az Andrássy út. Háromnegyed hétkor, alig kétszáz méterre a színháztól parkolok le. Itt ilyenkor már nem kell fizetni. Öt perccel a kezdés előtt kérdezem a pénztárosnőt, van-e jegy. Kicsit furcsán néz, de kiböki, hogy van még egy szakmai. Tulajdonképpen oda is adhatja, mondja, és meg is kapom. Lépcsőzés az emeletre az Ország Lili Terembe. A második sorban ülök. Jó hely. Mindkét oldalamon húszas, csinos nő. A nézők többsége is nő, mindenféle korosztály.

A színpadon megelevenedik, amint a varsói gettó gyerekmentő ápolónője, börtönbe kerülve, saját magát vallatja. Háy megmutatja, hogy nincs kegyetlenebb vallatónk önmagunknál. Azt is jól látja, hogy a bátorsághoz érzéketlenség szükséges. Extrém helyzetben próbálja a szerző értelmezni a szeretetet. Sok kétséget vet fel. Közben boncolja a vállalt(?) magány természetét. Az elvesztett apa egyben meg nem talált férfitárs is. Irena Sendler túlélte a borzalmakat. Nincs más biztosíték, hogy ne ismétlődjenek meg, csak mi magunk. De ahhoz nekünk kell kijutnunk énünk börtönéből.

A darab a történelemben sajnos már megszokottá vált nyomasztó helyzetet eleveníti meg. Vagyunk mi és vannak ők, az idegenek, akik veszélyesek. El kell keríteni őket tőlünk. Van a helyes cselekvés, a miénk, és van bűnös, az övék. A bűnösöket be kell zárni. Inkább vagyunk őrök, mint rabok. Lehet, hogy az ő gyerekeik is ártatlanok, de idegenné nőnek majd, ha nem vigyázunk. Mégis mindig akadnak közöttünk bátrak, akik vállalják a kockázatot, akik szerint nem lehet mást tenni, mint legalább a gyerekeket megmenteni, bármi módon. Mert nincs olyan magas ár, ami nem fizethető meg az életért. Mert minden gyerek, apák lányai és anyák fiai egyaránt, a reményt jelentik. Ők lehetnek azok, akik talán egyszer majd eljutnak oda, ahol már mindannyian mi leszünk.

Örök kérdés, mi van azzal, aki sem bábu, sem bábmozgató nem akar lenni? Miközben a darab végén tapsolok, az jár a fejemben, hogy én nem akarok hős lenni. Az is jó lenne, ha én nem lennék bábu, és nem kényszerülnék saját védelmemre másokat sem manipulálni.

Hoffer Károly rendezése jól kimódolt. Gimesi Dóra dramaturg munkája nyomán, a sokszor bonyolult szövegek jól gördülnek. Az ugyancsak Hoffer által tervezett látvány nem igazán ragadott meg, de alkalmas keretet biztosított Pallai Mara számára, hogy minden minőségében bizonyítson. Egyáltalán nem éreztem, hogy egyedül van a színpadon. Benépesítette, nem csak a különböző bábukkal, hanem elsősorban sokféle saját magával. Legmeggyőzőbben önnön testével bábozott. Férfi-nő páros alakításai különleges élményt jelentettek. A darabvégi egekbe emelkedés nekem feleslegesnek tűnik. Ott fent is csak ugyanolyanok maradnak az emberek, mint a földön, és minden ismétlődik vég nélkül, újra meg újra. Mozgatott és mozgató örök kötésben tartják egymást. De van remény, amíg a mindenkori apáknak születik lánya, aki aztán anyja lesz egy fiúnak, aki idővel apává érik. És így megy ez tovább, mindörökké.

Kifelé elveszek egy gusztusos kiadványt a Bábszínház 2018/19-es évadáról. (Lesz-e jövőre is TAO pénz híján?) A ruhatári sorban nézegetem. A bemutatók között még Irena néven, 90 percesnek jelezve találom meg a darabot. Most olyan 70-75 perces lehetett. Olvasom, hogy Presser Gábor a zeneszerző. A kocsihoz tartva próbálom felidézni a hallott zenét. Nem megy. A sokféle gondolat, ami az előadás nyomán hazáig kavarog a fejemben, az emberi természetről, az este jól járható utakon vezetve, elfedi.

[1] https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-budapest/2018/12/14/apa-lanya-babszinhaz/

Ujj Béla: Rendezővel szexelni (élet)veszélyes

Illusztráció: jelenet a darabból

 

 

 

 

 

Rendezővel szexelni (élet)veszélyes

Ascher Tamás Háromszéken[1], Katona József Színház

Engem tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel, ki ejtette teherbe a külhoni magyar színésznőt. Valódi kérdés az, szülessen-e meg a nem mindkét szülője által várt gyerek. Lényegi dilemma az is, hogyan kezelhető az elhagyottság. Az pedig már igazi dráma, hogyan jut el valaki az öngyilkosságig. Máté Gábornak és Ascher Tamásnak nem nemzőképessége izgat, hanem színpadi működésük. Szerencsére az utóbbi sok élménnyel gazdagított már. Pintér Béla munkái csak az utóbbi években kerültek a látókörömbe. Ez nem azért van, mert nem követem az alternatív színjátszást – már a múlt század nyolcvanas éveiben is nagy élvezettel vártam alternatív Godot-kra, különféle előadásokon –, hanem azért mert így alakult. Néhány hete, a Bajnok megtekintése után határoztam el, hogy megnézem az Ascher Tamás Háromszéken című előadást is. 2018. november 7-én, kimerítő és hosszú munkanap után, az Andrássy úton visszafordulva csíptem el egy parkolóhelyet, a kiskörúthoz közel. Éppen hétre, fáradtan estem be a színházba. Szokásom szerint, most sem volt jegyem. Állóhelyet azonnal kaptam. Dugig telt ház volt, így most tényleg végig álltam a kétórás darabot, amit – ellentétben a szórólapon jelzettekkel – egyfolytában játszottak. Ez a fizikai próbatétel érzékenyebbé tett a minőségre. A darab közben csak egyszer ültem le a lépcsőre, egy hosszabb dialógus idejére nélkülözve a teljes színpadi rátekintést. De a következő „néptánc betét”, amit a színészek nagy élvezettel adtak elő, felállított. A darab népiesch-ség paródiája építő jellegű. Nem lenéző, hanem helyrerakó.

Csehovtól – nehezen magyarázhatóan, de mégis nagyon is érthetően – nem tud szabadulni a teátrumi világ. Mindig műsoron van. Életemben, különböző nyelveken – oroszul több változatban is – tucatnyi Három nővér-t láttam. Mindenkinek, aki rendezőnek gondolja magát, van saját verziója. Ebben a darabban fél tucat rendező játszik különféle módon – mi más lehetne a „színház a színházban”, mint a Három nővér. Már csak azért is, mert azzal jól lehet rendező férfiként színésznőt fogni. A darab végén, a csak narratívan jelzett végkifejletben, a teherbe ejtett színésznő végez magával. Nézői belsőmből ösztönös neheztelés árad ezért Máté felé. Hiába a sok paródia, Pintérnél mindig könyörtelenül helyet követel magának a való élet.

Bezerédi Zoltán saját magát is a tőle megszokott hitelességgel és színvonalon hozza. Keresztes Tamás Ascher-figurája azt ábrázolja, amit én eddig gondoltam a rendezőről. (Többet vártam!?) Fekete Ernő Mátéja életszerű, egyaránt jól ragadja meg a köznapiságot és az emelkedettséget. Mikor először színre lépett, elborzadtam Jordán Adél erdélyi színésznő alakításának túlkarakterizáltságán. Be kell vallanom, hogy még a ripacs szó is agyamba villant. De ahogyan haladt előre az előadás, játéka valamilyen értelemben megragadta figyelmemet. Az önmagát zárójelbe helyező, de olykor mélyen autentikus nőciségével végül is döntően járult hozzá a darab rám gyakorolt hatásához. Van egy olyan érzésem, hogy a nő színészek valahogy jobban értik Pintér Bélát. Ez ebben az előadásban is így volt. Néhány férfi szereplő valahogy kiesett a megteremteni kívánt atmoszférából. (Miközben valószínűleg arra gondolt, hogy a szamovárt is zseniálisan el tudná játszani a Három nővérben). Pintér, mint színész is, csak férfi, ebből a szempontból. A két személlyel játszatott igazgató érdekes és talányos rendezői élmény (és vélemény?). A próza, zene, tánc a helyén van. Az élő zene élvezetes. Tapasztalatom: állva, rogyadozó térddel is, lehet élvezni a produkciót.

Ha nem sajogna a lábam, én is tapsolnék, de az ütemes és tartós tenyérzenét már az előcsarnok egyik kényelmes székében ülve hallgatom végig. A néptelen kávézóban az utcafronti ablak melletti asztalnál az igazi Máté Gábor beszélget átszellemülten egy érett, szépsége teljében lévő nővel. Mikor, rövid ücsörgést és friss ímél-nézést követően, már a tömeg kiáradása után elhagyom a helyszínt, az ablakon át még egyszer megnézem a beszélgetőket. Most bizony irigylem Mátét, aki mellesleg kortársam. Mire a kocsihoz érek, teljesítem az okostelefon egészségprogramja által mára ajánlott tízezer lépést. Jó nap volt.

[1] http://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/42816-ascher-tamas-haromszeken

 

 

Ujj Béla: Egyperces életképek

Ujj Béla: BüszkeIndiánNyár

 

 

 

 

 

 

 

 

Életképek

Ki vagyok én?

Egyedül megy be a kávézóba. Gyerekei már kirepültek és ő elvált. Rengeteg ideje lett. Korához képest jó karban lévén, talál magának partnert. De most teljes ürességet érez. Mintha mindazok a dolgok, amik eddig kitöltötték, elillantak volna. Minden régi érték fokozatosan eltűnt. Testét – nem sikertelenül, de egyre több munkával –, igyekszik formában tartani. De most valahogy teljesen idegennek érzi. Hirtelen felvillan előtte saját arca, amire reggel a fürdőszobatükörben nem ismert rá. Ablak melletti helyre ül le. Az időből mintegy kiesve, üres tekintettel bámul maga elé. Mikor észreveszi a már jó ideje az asztala mellett szótlanul várakozó pincért, hirtelen azt kérdezi tőle: Tudja, ki vagyok én? A felszolgáló először kérdőn fordul felé, majd egykedvű lassúsággal végignéz rajta. Mikor az arcához ér, szenvtelen hangon megszólal: halvány fogalmam sincs. A nő szenvtelenül mered a semmibe, majd kisvártatva csendesen, mintegy csak magának megjegyzi: a nagyobb baj az, hogy nekem sincs.

Életvezetés tanfolyamismertető

Exkluzív pince a felújított belvárosban. A közönség egy része a padlón ül pokrócokon. Még nincs elég szék, de már beszerzés alatt van. Az elmélyedéshez a guru lekapcsolja a felső világítást. Padlófényekkel zajlik a bevezető meditáció. Akik a mormolás közben érkeznek leghátul telepednek le zajosan. A közönség több mint kilencven százaléka nő. A tanító harmincas farmeros, kockás inges férfi. A meditáció után elkezd beszélni a tanfolyamról. Az érdeklődők sötétben jegyzetelnek. A jelenlévők megtudják, hogy a tanítás képességét előző életből kapta, sugallatként, arra épül rá saját rendszere. A tartalom egyéni, a más tanokkal való szóhasználat-azonosság a megértést szolgálja. A tananyag nem csak elmélet lesz, hanem gyakorlás is. Sőt annak aki igényli, magán problémáit is kezelni fogja majd. Kérdésre kiderül, hogy néhány foglalkozás kihagyása nem végzetes, és az is, hogy fontos a megjelenési pontosság. A guru az érdeklődőtől a kijáratnál energiaöleléssel búcsúzik.

Píszí

„Azért a cigány gyerekek között is vannak helyesek”. Ez a mondat fogalmazódott meg a nőben kutyasétáltatás közben a parkban, amikor szembe jött vele két hatéves forma kölyök, egy tarka kiskutyával. Folyamatosan követte őket tekintetével mióta feltűntek. A következő gondolata már az volt, nem szép dolog, hogy ilyenek jutnak eszébe. Azzal nyugtatta magát, hogy ez csak a fejében jár, nem mondta ki, és nem is írta le. A srácok közben, virgonc korcsukkal ellenkező irányba tartva, már el is tűnt a szeme elől. Mivel nem látott senki mást, levette a pórázt golden retrieveréről és szabadon engedte. Az eb azonnal elrohant felfedezni a szagokat. A nő, ösztönösen megigazítva gondozott szőke haját, boldogan figyelte, amint futkározik. Szerette nézni az állat harmonikus mozgását és arányos testalkatát. Furcsa módon az ötlött fel benne, milyen jól tette, hogy miután előző házikedvencük elpusztult, nem engedett a férjének, amikor az azt javasolta, hogy a kutyamenhelyről hozzanak maguknak új kutyát.

Ujj Béla: Egy hegedű meg egy zongora bőven elég a katarzishoz – Lajkó Félix és Balázs János koncertje

illusztráció: https://kiralyikastely.jegy.hu/program/evbucsuztato-koncert-lajko-felix-es-balazs-janos-97645#gallery

A 2018. december 29-én megtartott remek előadás ismét bizonyította, hogy egy kastély, mint élő kulturális intézmény, igazi fából vaskarika. A gödöllői kastély – Mária Terézia jogi gázszerelője hübriszének szüleménye –, teljesen alkalmatlan huszonegyedik századi kulturális tömegrendezvény céljára. Hogy mégis ezzel kísérleteznek a volt lovardában (sic!) a fenntartók, korunk árulkodó jellegzetessége. Szomorú tapasztalat, hogy a mindenkori „urak” szeretnek az általuk valakiknek vélt „történelmi” elődeik díszletei között pózolni. Egy feudális főúr szolgasereg által fenntartott, „fényűző” lakhelyét nem lehet észszerű költséggel, üzemeltethetően, mai közfunkcióra átalakítani. A józanabb „történelem-értelmezők” a múzeum intézményében vélik megtalálni a „várak” és „kastélyok” mai feladatát. Ez valamilyen mértékben elfogadható lehet. De érdemes meggondolni, nincs-e fontosabb bemutatni való jobbágyaik leszármazottainak, mint a mindenkori „főnemesek” életmintája,. Amit történelemnek neveznek, egyáltalán nem a mai élet tanítómestere. Ujj Béla: Egy hegedű meg egy zongora bőven elég a katarzishoz – Lajkó Félix és Balázs János koncertje bővebben…

Ujj Béla: Mit takar a Köpeny? Katona József Színház: Bajnok

illusztráció:pixabay.com

2018. október 11-én délután hatkor, munkám végeztével, éppen Pesten voltam a belvárosban. Hirtelen igény támadt bennem arra, hogy színházba menjek. A Katona József Színházat választottam. A neten láttam, hogy a Bajnok megy a nagy színpadon. Pintér Béla rendezését, a Puccini ihlette darabot, már több mint két éve játsszák. Korábban is szerettem volna megnézni. Tíz perccel kezdés előtt érkezve, a pénztárban egyedüli vásárlóként, sor nélkül kaptam egy állójegyet. Miközben vártam a rendes jegyesek érkezése utáni bebocsátásra, jött egy fiatal társaság, akiknek nyolc jegyéből egy szabad volt. Mondtam a csoport jegyeit átadó harminc körüli srácnak, hogy azt szívesen elfogadom ingyen, mert állójegyem már van. Nem reagált, bement, majd kisvártatva visszajött, és szó nélkül kezembe nyomta a jegyet. Telt ház volt, de azért senki nem állt. Ujj Béla: Mit takar a Köpeny? Katona József Színház: Bajnok bővebben…