illusztráció: Által Anikó Gödöllői Fotós Kör

A fenti megállapítás az érintett lények biomasszájára vonatkozik. Bárki, aki képes elvonatkoztatni attól, hogy maga is ember, ebből nyilvánvalóan arra következtet, hogy a fenntarthatóság alapvető feltétele az emberek számának korlátozása. Még mielőtt bárki emberirtást, vagy kannibalizmust emlegetne, fontos megjegyezni, hogy az ember nem csak emlősökkel képes táplálkozni, és a populációt a szaporodás visszafogásával is lehet csökkenteni, a már élők “boldogítása” mellett is. Fontos tudni azt is, hogy halakkal, sőt növényekkel sem állunk túl jól. A tengeri lényeket túlhalásszuk, a növények teljes mennyisége a Földön fokozatosan csökken, az egy főre eső pedig rohamosan. Mindeközben az ember a természetességről ábrándozik, táplálékának egyre nagyobb része módosított – nemesített vagy kitenyésztett – élőlényekből, ipari módon kerül előállításra. A vágyak és lehetőségek diszkrepanciája ordító. Bár nem hiszek az egyéni megoldásokban, én egyre inkább hajlok arra, hogy azt egyem meg, ami magától terem. Már többször ettem gyermekláncfű levest. Dédelgetett tervem valami új étel lapulevélből, a kedvenc növényemből.

Sokan, sokszor elmélkedtek azon, hogy bármely jogrendszer képes-e igazságot szolgáltatni. A megoldáshoz mindenekelőtt az igazság fogalmának konszenzusos meghatározására lenne szükség, de az nehezen hozható létre. Krisztus vonatkozó üzenete egyszerű: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” De ezt mindenkinek magának kell(ene) tudni alkalmazni a napi gyakorlatban. Az igazság kettős alapproblémája, hogy egyrészt fogalmat kell alkotni a viszonyítási alapról, másrészt egy életképes praxist kell létrehozni, hogy érvényesülni tudjon. Nyilvánvaló, hogy jog és igazság két különböző fogalom. A jog és a jogértelmezés folyamatosan változik. A kulcskérdés az igazság természete. A joggal való visszaélés és csalárd, testre szabott jogalkotás, jogértelmezés elkerülése alapvető társadalmi érdek. Az igazságkeresés pedig emberi alapérték. A szinkronizáció a politikai feladata. A címmondat Barack Obama emlékirataiból származik, akinek egykori alelnöke ma az Egyesült Államok elnöke.

illusztráció: pixabay.com

illusztráció: pixabay.com

A mesterséges dolgok létének oka valamilyen természet által nem kielégíthető igény. Ha példának a főzést tekintjük, akkor a konkrét igény régóta az ételek melegítése, forralása, sütése valamilyen tűzhelyen. Ehhez ma már legtöbben vezetékes gázt használnak. Az ételkészítéshez, meleg biztosításhoz képest lényegtelen, hogy milyen módon kerül a gázszámla kifizetésre, az sem bír semmilyen jelentőséggel, hány szervezet szolgáltat. Szükséges fejlődés-e, hogy egy pénzbeszedő országos cégnek, okostelefonról, ágyban fekve lehet fizetni, ahhoz képest, hogy a házhoz jövő díjbeszedőnek a fizettünk készpénzzel? Javult-e ettől a “szolgáltatás”, a gáz, vagy végső soron a főzés minősége? Biztonságosabb lett-e? Olcsóbb? Hatékonyabb? Tudjuk-e mi a helyzet a sparhelthez, vagy a napelemes villanyrezsóhoz képest? Az a szolgáltatás, hogy jön a gáz, a fogyasztó szempontjából, aki fizet érte, semmit nem változott. A többi körülmény költséges és szükségtelen szemfényvesztés. Amikor meglátogat a mérőóra leolvasót, ma is nyugodtan beszedhetné a szolgáltatás díját. A valódi fenntarthatósághoz elengedhetetlen az igénykielégítés megtisztítása a rárakódott árfelhajtó manipulációktól.

A család – mint elsődleges közösség – megjelenésekor az emberek másfél emberöltőnyit éltek, nem négyet, mint ma, és még nem léteztek összetettebb társadalmi intézmények. Már az állam megjelenése előtti törzsi társadalom is kulturálisan absztraktabb volt, mint a családi. A ma tapasztalható atomizáció nem lebomlás, hanem ellenkezőleg, egy működőképesebb, fenntarthatóbb társadalom létrejöttének feltétele. A család megkérdőjelezhetetlenné merevített primátusának kiemelése az elkülönülést és az anakronisztikus vérségi függőséget támogatja, nem az olyan bonyolultabb közösségek megalkotását, amelyekre szükség van a globalizált és informatizált világban. A család szerepének állami szintű túlhangsúlyozása valójában azt a hatalmi törekvést leplezi, ami meg akar szabadulni a polgárok iránti demokratikus állami kötelezettségektől, a társadalombiztosítási elvektől, és ki akarja sajátítani az erre szolgáló közvagyont. Az is nyilvánvaló, hogy ha nincsenek magasabb szintű közösségek, könnyebb uralkodni a társadalmon.

illusztrációk: pixabay.com

Mióta nincs aranyfedezete, a pénz értéke hitkérdés. Az, hogy a munkáért kapott színes papírért, vagy egy távoli adattárban lerakott információért élelmiszerhez juthatunk egy boltban, bizalom kérdése. Az, hogy valaki jelentős számítógép kapacitással és ahhoz szükséges áramfogyasztással “bányászott” valamiért jut bármihez, egyszerűen csodavárás. A csodák persze nem teljesen lehetetlenek, csak annyira kicsi a valószínűségük, hogy mindennapi megélhetést nem érdemes alapozni rájuk. Adtak már közönséges piszoárért műtárgyként közepes polgári vagyont. Sőt virtuális alkotást is el lehetett már adni jelentős pénzösszegért. Nekem a pénz értékéről az az élményem jut eszembe, amikor egyetemista koromban helikopter vitt egy olyan helyre csónaktúrázni, ahol a legközelebbi lakott település több tucat kilométerre volt. Akkor nem volt még mobiltelefon. Amikor egy zúgón beborultunk a folyóba, mindenünk csuromvizes lett. A parton szárítottuk meg holmijainkat, köztük a ronggyá elázott bankókat is. A kövekre kiterített csatakos papírdarabok nagyon haszontalan valamiknek tűntek. Ott, akkor semmit nem értek. Bármi mástól sokkal nehezebben tudtunk volna megválni, mint tőlük.

illusztráció: pixabay.com

Az „élj érdekes időben” igazi, a nyugalom megvonásával fenyegető kínai átok. Nehezen érthető nyugati szemmel. Kína messze van és túl idegen ahhoz, hogy egy kis ország játszadozzon vele, anélkül, hogy megértené szándékait. Lord Palmerston mondta: “We have no eternal allies, and we have no perpetual enemies. Our interests are eternal and perpetual, and those interests it is our duty to follow.” Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak. Ez fokozottan igaz Kínára. A magyar változat öröknek “fordítja” mind az eternal, mind a perpetual kifejezést, pedig a mindörökké tartó és a mindig ugyanolyan nem szimplán örök angolul sem, hát még „kínaiul”. Ezesetben nem az ördög, hanem az isten lakozik a részletekben. Ha a keresztény, európai, angol gondolkodás is ferdül magyarul, fontos hogyan értelmeződik a több ezeréves, távoli kínai. Mielőtt bárki „próbálkozik” Kínával jó, ha megérti a jól ismert “nem számít, hogy fehér a macska, vagy fekete a macska – amíg megfogja az egeret, addig jó macska” pragmatizmusának lényegét.

illusztráció:pixabay.com

Meglehetősen nehéz megmondani, hogyan határozza meg valaki emberi minőségét az, hogy mi van a lába között. Gyerekkoromban az iskolai nyári – akkor úttörőtábornak nevezett – üdülés alatt lábszépségversenyt tartottunk. Úgy zajlott, hogy combközép felett egy függöny takarta az elvonuló versenyzőket. Az eredmény a zsűri pontszámai alapján alakult ki. Az első helyezett egy fiú osztálytársam lett, aki viccből vett részt a „megmérettetésen”. A mit sem sejtő zsűri jelentős előnnyel őt hozta ki győztesnek. Úgy emlékszem nem volt feltétel, hogy csak lányok indulhatnak, mégis mindenki meglepett az eredmény. Sokáig az sem fordulhatott elő, hogy férfi sakkversenyen nő induljon, mégis megtörtént és nyert is. A középiskolát lezáró bálban, a téltemető, felszabadulást szimbolizáló tavaszi mulatságok tradíciói szerint a résztvevők szimpátiája alapján választanak királyt és királynőt, összetartozásukat is díjazva. Ha a királyi pár nem hercegek előállítására szövetkezik, nem világos, mi a jelentősége genitáliáik milyenségének. A szokásoknak akkor, mikor kialakultak, racionális okuk volt, de ha közben változott a világ lehet, hogy meg kell változzanak a hagyományok is.

illusztrációk: pixabay.com

Medve, sicc! Na éppen ez az, amit nem szabad mondani, ha egy bármekkora maci jön szembe velünk. Ahogy az sem használ, ha azt mondjuk, lopás, sicc, ha egy jól észrevehető lenyúlással találkozunk. Megint medvét láttak a speciális éjszakai leleplező kamerák – az adó egy százalékával tudja támogatni ezt a tevékenységet – most a Börzsönyben. Éppen ideje tehát megtanulni a medvével találkozás szabályait. Én már többször találkoztam medvével, de azért jóval kevesebbet láttam belőlük, mint korrupcióból, aminek kezeléséhez még nem találkoztam nyilvánosan közzétett szabályokkal. Legutóbb a Bucsin-hágón autózva éjszaka kellett megállnom, amíg egy medvemama bocsaival komótosan átkelt a fényszórók csóvájában az úton. A család nem nagyon izgatta magát a jelenlétünktől. Igaz, utólag megismerve a jó tanácsokat arra az esetre, ha medve kerülne a közelembe, ösztönösen betartottam az “Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet!” szabályt. A Mátra egyik falujának végén piros tábla figyelmeztet a medveveszélyre. Mélyen meg vagyok hatva, hogy mennyire óvnak engem a “hatóságok” a medvé(k)től. De, ha bármilyen akkurátus kockázatelemzést végzek a rám leselkedő valós veszélyekkel kapcsolatban, én medvét a fasorban sem látok.

illusztráció: Ujj Béla: MedveÜzenet

Mindenki valamilyen valaki akar lenni. Ez a törekvés nem jó vagy rossz, hanem megfigyelhető tény. Az igazi kérdés, hogy ez mit jelent. Egyet biztosan, valamilyen értelmű megkülönböztethetőséget, ami feltételezi a határt a saját és a más között. Az immunrendszer olyan védekező mechanizmus, aminek célja az immunitás: védettség, mentesség, képesség a behatoló veszélyes idegen eltávolítására, megsemmisítésére. A kultúra, a magyar is, a társadalom azon képességeinek tárháza, amelyek az együtt élők összetartozását és együttes fennmaradását biztosítják. A fontos értékek és normák összessége. A szervezetünkben lévő nem saját sejtek száma meghaladja a sajátokét. Nehezen elképzelhetően gazdag élővilágot alkot. A legkülönbözőbb baktériumok, archeák, gombák, vírusok és állati egysejtűek alkotta mikrobiom egy olyan belső mikrokozmoszt formál, aminek jelentősége jócskán alulbecsült. Az idegennek nyilvánítás tehát a valóságban gondos mérlegelést jelent, képességet a hasznos és az ellenséges másság megkülönböztetésére. A valamilyenség nemcsak elkülönülés, hanem illeszkedés és összekapcsolódás is. A kultúra nem harc, hanem kifinomult, mérlegelésen alapuló folyamatos viszonyulás önmagunkhoz és másokhoz, kívül és belül egyaránt.