Ujj Béla bejegyzései

Ujj Béla: Bábuk vagyunk?

Bábuk vagyunk?

Apa lánya a Bábszínházban[1]

Reggel kirúgtak az egyik munkámból. Mikor végzek a többi még élő napi feladattal, már elmúlt öt óra. Látom a naptárban, hogy 2019. február 25.-én, vagyis ma, játssza a Bábszínház Háy János Apa lánya című darabját. Nagyon régen voltam a Bábszínházban, ezért és Háy miatt, akinek világa közel áll hozzám, írtam be magamnak az időpontot. Most hogy hirtelen lett időm, gyors döntéssel kocsiba ülök. Irány az Andrássy út. Háromnegyed hétkor, alig kétszáz méterre a színháztól parkolok le. Itt ilyenkor már nem kell fizetni. Öt perccel a kezdés előtt kérdezem a pénztárosnőt, van-e jegy. Kicsit furcsán néz, de kiböki, hogy van még egy szakmai. Tulajdonképpen oda is adhatja, mondja, és meg is kapom. Lépcsőzés az emeletre az Ország Lili Terembe. A második sorban ülök. Jó hely. Mindkét oldalamon húszas, csinos nő. A nézők többsége is nő, mindenféle korosztály.

A színpadon megelevenedik, amint a varsói gettó gyerekmentő ápolónője, börtönbe kerülve, saját magát vallatja. Háy megmutatja, hogy nincs kegyetlenebb vallatónk önmagunknál. Azt is jól látja, hogy a bátorsághoz érzéketlenség szükséges. Extrém helyzetben próbálja a szerző értelmezni a szeretetet. Sok kétséget vet fel. Közben boncolja a vállalt(?) magány természetét. Az elvesztett apa egyben meg nem talált férfitárs is. Irena Sendler túlélte a borzalmakat. Nincs más biztosíték, hogy ne ismétlődjenek meg, csak mi magunk. De ahhoz nekünk kell kijutnunk énünk börtönéből.

A darab a történelemben sajnos már megszokottá vált nyomasztó helyzetet eleveníti meg. Vagyunk mi és vannak ők, az idegenek, akik veszélyesek. El kell keríteni őket tőlünk. Van a helyes cselekvés, a miénk, és van bűnös, az övék. A bűnösöket be kell zárni. Inkább vagyunk őrök, mint rabok. Lehet, hogy az ő gyerekeik is ártatlanok, de idegenné nőnek majd, ha nem vigyázunk. Mégis mindig akadnak közöttünk bátrak, akik vállalják a kockázatot, akik szerint nem lehet mást tenni, mint legalább a gyerekeket megmenteni, bármi módon. Mert nincs olyan magas ár, ami nem fizethető meg az életért. Mert minden gyerek, apák lányai és anyák fiai egyaránt, a reményt jelentik. Ők lehetnek azok, akik talán egyszer majd eljutnak oda, ahol már mindannyian mi leszünk.

Örök kérdés, mi van azzal, aki sem bábu, sem bábmozgató nem akar lenni? Miközben a darab végén tapsolok, az jár a fejemben, hogy én nem akarok hős lenni. Az is jó lenne, ha én nem lennék bábu, és nem kényszerülnék saját védelmemre másokat sem manipulálni.

Hoffer Károly rendezése jól kimódolt. Gimesi Dóra dramaturg munkája nyomán, a sokszor bonyolult szövegek jól gördülnek. Az ugyancsak Hoffer által tervezett látvány nem igazán ragadott meg, de alkalmas keretet biztosított Pallai Mara számára, hogy minden minőségében bizonyítson. Egyáltalán nem éreztem, hogy egyedül van a színpadon. Benépesítette, nem csak a különböző bábukkal, hanem elsősorban sokféle saját magával. Legmeggyőzőbben önnön testével bábozott. Férfi-nő páros alakításai különleges élményt jelentettek. A darabvégi egekbe emelkedés nekem feleslegesnek tűnik. Ott fent is csak ugyanolyanok maradnak az emberek, mint a földön, és minden ismétlődik vég nélkül, újra meg újra. Mozgatott és mozgató örök kötésben tartják egymást. De van remény, amíg a mindenkori apáknak születik lánya, aki aztán anyja lesz egy fiúnak, aki idővel apává érik. És így megy ez tovább, mindörökké.

Kifelé elveszek egy gusztusos kiadványt a Bábszínház 2018/19-es évadáról. (Lesz-e jövőre is TAO pénz híján?) A ruhatári sorban nézegetem. A bemutatók között még Irena néven, 90 percesnek jelezve találom meg a darabot. Most olyan 70-75 perces lehetett. Olvasom, hogy Presser Gábor a zeneszerző. A kocsihoz tartva próbálom felidézni a hallott zenét. Nem megy. A sokféle gondolat, ami az előadás nyomán hazáig kavarog a fejemben, az emberi természetről, az este jól járható utakon vezetve, elfedi.

[1] https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-budapest/2018/12/14/apa-lanya-babszinhaz/

Ujj Béla: Rendezővel szexelni (élet)veszélyes

Illusztráció: jelenet a darabból

 

 

 

 

 

Rendezővel szexelni (élet)veszélyes

Ascher Tamás Háromszéken[1], Katona József Színház

Engem tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel, ki ejtette teherbe a külhoni magyar színésznőt. Valódi kérdés az, szülessen-e meg a nem mindkét szülője által várt gyerek. Lényegi dilemma az is, hogyan kezelhető az elhagyottság. Az pedig már igazi dráma, hogyan jut el valaki az öngyilkosságig. Máté Gábornak és Ascher Tamásnak nem nemzőképessége izgat, hanem színpadi működésük. Szerencsére az utóbbi sok élménnyel gazdagított már. Pintér Béla munkái csak az utóbbi években kerültek a látókörömbe. Ez nem azért van, mert nem követem az alternatív színjátszást – már a múlt század nyolcvanas éveiben is nagy élvezettel vártam alternatív Godot-kra, különféle előadásokon –, hanem azért mert így alakult. Néhány hete, a Bajnok megtekintése után határoztam el, hogy megnézem az Ascher Tamás Háromszéken című előadást is. 2018. november 7-én, kimerítő és hosszú munkanap után, az Andrássy úton visszafordulva csíptem el egy parkolóhelyet, a kiskörúthoz közel. Éppen hétre, fáradtan estem be a színházba. Szokásom szerint, most sem volt jegyem. Állóhelyet azonnal kaptam. Dugig telt ház volt, így most tényleg végig álltam a kétórás darabot, amit – ellentétben a szórólapon jelzettekkel – egyfolytában játszottak. Ez a fizikai próbatétel érzékenyebbé tett a minőségre. A darab közben csak egyszer ültem le a lépcsőre, egy hosszabb dialógus idejére nélkülözve a teljes színpadi rátekintést. De a következő „néptánc betét”, amit a színészek nagy élvezettel adtak elő, felállított. A darab népiesch-ség paródiája építő jellegű. Nem lenéző, hanem helyrerakó.

Csehovtól – nehezen magyarázhatóan, de mégis nagyon is érthetően – nem tud szabadulni a teátrumi világ. Mindig műsoron van. Életemben, különböző nyelveken – oroszul több változatban is – tucatnyi Három nővér-t láttam. Mindenkinek, aki rendezőnek gondolja magát, van saját verziója. Ebben a darabban fél tucat rendező játszik különféle módon – mi más lehetne a „színház a színházban”, mint a Három nővér. Már csak azért is, mert azzal jól lehet rendező férfiként színésznőt fogni. A darab végén, a csak narratívan jelzett végkifejletben, a teherbe ejtett színésznő végez magával. Nézői belsőmből ösztönös neheztelés árad ezért Máté felé. Hiába a sok paródia, Pintérnél mindig könyörtelenül helyet követel magának a való élet.

Bezerédi Zoltán saját magát is a tőle megszokott hitelességgel és színvonalon hozza. Keresztes Tamás Ascher-figurája azt ábrázolja, amit én eddig gondoltam a rendezőről. (Többet vártam!?) Fekete Ernő Mátéja életszerű, egyaránt jól ragadja meg a köznapiságot és az emelkedettséget. Mikor először színre lépett, elborzadtam Jordán Adél erdélyi színésznő alakításának túlkarakterizáltságán. Be kell vallanom, hogy még a ripacs szó is agyamba villant. De ahogyan haladt előre az előadás, játéka valamilyen értelemben megragadta figyelmemet. Az önmagát zárójelbe helyező, de olykor mélyen autentikus nőciségével végül is döntően járult hozzá a darab rám gyakorolt hatásához. Van egy olyan érzésem, hogy a nő színészek valahogy jobban értik Pintér Bélát. Ez ebben az előadásban is így volt. Néhány férfi szereplő valahogy kiesett a megteremteni kívánt atmoszférából. (Miközben valószínűleg arra gondolt, hogy a szamovárt is zseniálisan el tudná játszani a Három nővérben). Pintér, mint színész is, csak férfi, ebből a szempontból. A két személlyel játszatott igazgató érdekes és talányos rendezői élmény (és vélemény?). A próza, zene, tánc a helyén van. Az élő zene élvezetes. Tapasztalatom: állva, rogyadozó térddel is, lehet élvezni a produkciót.

Ha nem sajogna a lábam, én is tapsolnék, de az ütemes és tartós tenyérzenét már az előcsarnok egyik kényelmes székében ülve hallgatom végig. A néptelen kávézóban az utcafronti ablak melletti asztalnál az igazi Máté Gábor beszélget átszellemülten egy érett, szépsége teljében lévő nővel. Mikor, rövid ücsörgést és friss ímél-nézést követően, már a tömeg kiáradása után elhagyom a helyszínt, az ablakon át még egyszer megnézem a beszélgetőket. Most bizony irigylem Mátét, aki mellesleg kortársam. Mire a kocsihoz érek, teljesítem az okostelefon egészségprogramja által mára ajánlott tízezer lépést. Jó nap volt.

[1] http://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/42816-ascher-tamas-haromszeken

 

 

Ujj Béla: Egyperces életképek

Ujj Béla: BüszkeIndiánNyár

 

 

 

 

 

 

 

 

Életképek

Ki vagyok én?

Egyedül megy be a kávézóba. Gyerekei már kirepültek és ő elvált. Rengeteg ideje lett. Korához képest jó karban lévén, talál magának partnert. De most teljes ürességet érez. Mintha mindazok a dolgok, amik eddig kitöltötték, elillantak volna. Minden régi érték fokozatosan eltűnt. Testét – nem sikertelenül, de egyre több munkával –, igyekszik formában tartani. De most valahogy teljesen idegennek érzi. Hirtelen felvillan előtte saját arca, amire reggel a fürdőszobatükörben nem ismert rá. Ablak melletti helyre ül le. Az időből mintegy kiesve, üres tekintettel bámul maga elé. Mikor észreveszi a már jó ideje az asztala mellett szótlanul várakozó pincért, hirtelen azt kérdezi tőle: Tudja, ki vagyok én? A felszolgáló először kérdőn fordul felé, majd egykedvű lassúsággal végignéz rajta. Mikor az arcához ér, szenvtelen hangon megszólal: halvány fogalmam sincs. A nő szenvtelenül mered a semmibe, majd kisvártatva csendesen, mintegy csak magának megjegyzi: a nagyobb baj az, hogy nekem sincs.

Életvezetés tanfolyamismertető

Exkluzív pince a felújított belvárosban. A közönség egy része a padlón ül pokrócokon. Még nincs elég szék, de már beszerzés alatt van. Az elmélyedéshez a guru lekapcsolja a felső világítást. Padlófényekkel zajlik a bevezető meditáció. Akik a mormolás közben érkeznek leghátul telepednek le zajosan. A közönség több mint kilencven százaléka nő. A tanító harmincas farmeros, kockás inges férfi. A meditáció után elkezd beszélni a tanfolyamról. Az érdeklődők sötétben jegyzetelnek. A jelenlévők megtudják, hogy a tanítás képességét előző életből kapta, sugallatként, arra épül rá saját rendszere. A tartalom egyéni, a más tanokkal való szóhasználat-azonosság a megértést szolgálja. A tananyag nem csak elmélet lesz, hanem gyakorlás is. Sőt annak aki igényli, magán problémáit is kezelni fogja majd. Kérdésre kiderül, hogy néhány foglalkozás kihagyása nem végzetes, és az is, hogy fontos a megjelenési pontosság. A guru az érdeklődőtől a kijáratnál energiaöleléssel búcsúzik.

Píszí

„Azért a cigány gyerekek között is vannak helyesek”. Ez a mondat fogalmazódott meg a nőben kutyasétáltatás közben a parkban, amikor szembe jött vele két hatéves forma kölyök, egy tarka kiskutyával. Folyamatosan követte őket tekintetével mióta feltűntek. A következő gondolata már az volt, nem szép dolog, hogy ilyenek jutnak eszébe. Azzal nyugtatta magát, hogy ez csak a fejében jár, nem mondta ki, és nem is írta le. A srácok közben, virgonc korcsukkal ellenkező irányba tartva, már el is tűnt a szeme elől. Mivel nem látott senki mást, levette a pórázt golden retrieveréről és szabadon engedte. Az eb azonnal elrohant felfedezni a szagokat. A nő, ösztönösen megigazítva gondozott szőke haját, boldogan figyelte, amint futkározik. Szerette nézni az állat harmonikus mozgását és arányos testalkatát. Furcsa módon az ötlött fel benne, milyen jól tette, hogy miután előző házikedvencük elpusztult, nem engedett a férjének, amikor az azt javasolta, hogy a kutyamenhelyről hozzanak maguknak új kutyát.

Ujj Béla: Egy hegedű meg egy zongora bőven elég a katarzishoz – Lajkó Félix és Balázs János koncertje

illusztráció: https://kiralyikastely.jegy.hu/program/evbucsuztato-koncert-lajko-felix-es-balazs-janos-97645#gallery

A 2018. december 29-én megtartott remek előadás ismét bizonyította, hogy egy kastély, mint élő kulturális intézmény, igazi fából vaskarika. A gödöllői kastély – Mária Terézia jogi gázszerelője hübriszének szüleménye –, teljesen alkalmatlan huszonegyedik századi kulturális tömegrendezvény céljára. Hogy mégis ezzel kísérleteznek a volt lovardában (sic!) a fenntartók, korunk árulkodó jellegzetessége. Szomorú tapasztalat, hogy a mindenkori „urak” szeretnek az általuk valakiknek vélt „történelmi” elődeik díszletei között pózolni. Egy feudális főúr szolgasereg által fenntartott, „fényűző” lakhelyét nem lehet észszerű költséggel, üzemeltethetően, mai közfunkcióra átalakítani. A józanabb „történelem-értelmezők” a múzeum intézményében vélik megtalálni a „várak” és „kastélyok” mai feladatát. Ez valamilyen mértékben elfogadható lehet. De érdemes meggondolni, nincs-e fontosabb bemutatni való jobbágyaik leszármazottainak, mint a mindenkori „főnemesek” életmintája,. Amit történelemnek neveznek, egyáltalán nem a mai élet tanítómestere. Ujj Béla: Egy hegedű meg egy zongora bőven elég a katarzishoz – Lajkó Félix és Balázs János koncertje bővebben…

Ujj Béla: Mit takar a Köpeny? Katona József Színház: Bajnok

illusztráció:pixabay.com

2018. október 11-én délután hatkor, munkám végeztével, éppen Pesten voltam a belvárosban. Hirtelen igény támadt bennem arra, hogy színházba menjek. A Katona József Színházat választottam. A neten láttam, hogy a Bajnok megy a nagy színpadon. Pintér Béla rendezését, a Puccini ihlette darabot, már több mint két éve játsszák. Korábban is szerettem volna megnézni. Tíz perccel kezdés előtt érkezve, a pénztárban egyedüli vásárlóként, sor nélkül kaptam egy állójegyet. Miközben vártam a rendes jegyesek érkezése utáni bebocsátásra, jött egy fiatal társaság, akiknek nyolc jegyéből egy szabad volt. Mondtam a csoport jegyeit átadó harminc körüli srácnak, hogy azt szívesen elfogadom ingyen, mert állójegyem már van. Nem reagált, bement, majd kisvártatva visszajött, és szó nélkül kezembe nyomta a jegyet. Telt ház volt, de azért senki nem állt. Ujj Béla: Mit takar a Köpeny? Katona József Színház: Bajnok bővebben…

Ujj Béla: Ki a bolond? Száll a kakukk fészkére… Club Színház

illusztráció: muza.hu

2018. október 13-án este, egy jó délutáni úszás után, elmentem a gödöllői Művészetek Házába. Véletlenül láttam meg a MUZA programjában, hogy egy Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére művére épülő amatőr előadás lesz. Öt perccel a kezdés előtt alig találtam parkolót, de gondoltam, mégis megpróbálok bejutni. Hamar kiderült, hogy az érdeklődés a helyi Szimfonikus Zenekar Remekművek Gödöllőn bérlete aktuális programjának szól, így gond nélkül kaptam jegyet. Ujj Béla: Ki a bolond? Száll a kakukk fészkére… Club Színház bővebben…

Ujj Béla: Szabadságról többféleképpen

Ujj Béla: Napszélverés

 

 

 

 

 

Szabadságról többféleképpen

(válogatott törpeesszék)

Nyaralás

Van olyan hely, ahol mindig nyár van. Akinek nyaralásra van szüksége, gondolom, nem jól él. A nyaralás mindenki által megélt esete az “iskolai szünet”. Ha a tanulás olyan természetes emberi funkcióvá vált volna, mint az evés, akkor nem lehetne szüneteltetni. Étkezésben nincs nyári szünet. Ha nem eszünk, éhen halunk. Ha a munka társadalmilag nem természetellenesen intézményesült volna, nem áhítozna mindenki (fizetett) szabadságra. Ez utóbbi fogalom létezésével maga igazolja közösségi működésünk anakronisztikusságát. A szabadság alatti nyaralás a felénk szokásos létezésmódok adott kereteinek alkalmatlanságát bizonyítja. Egy oroszlán nem vágyik turistának a tengerpartra, ahol müzlit szolgálnak fel, miközben ő heverészik a homokon. A nyaralás igénye megélhetésünk biztosításának mai formájából, annak elidegenedett és manipulált jellegéből fakad. Nem több nyaralásra kell törekednünk, hanem jó, boldogító – pazarlás nélkül éltető, alkotó tevékenységgel, szabadságban töltött – mindennapokra.

Jólétbiztosíték

Az egyes életek hasonlóak és különbözőek. A személyességnek kisebb tere van, mint tűnik. A hasonlóság okai egyszerre belsők és külsők. Az emberek testi és tudatos mechanizmusai, algoritmusai azonosak, adottak. A természeti és mesterséges környezet – a társadalmi viszonyokkal kiegészülve – korlátokat állít az egyedek és közösségek kiválása, elkülönülése elé. Ez fokozottan igaz a nemzetfogalomra is, bárhogyan definiálják. Ezt az objektív körülményt hívják globalizációnak, ami maga is az emberi faj evolúciójának terméke. Az individualitás szerepe az, hogy lehetőségeket teremtsen a külső, embertől független változásokhoz való alkalmazkodásra. Az egyéni sokféleség védelme képes a fékezhetetlen globalizáció uniformizáló hatásait ellensúlyozni, nem a kezelhetetlen lokális-nemzeti különbözésre törekvés. Az utóbbit elkerülhetetlenül emészti fel a szűkülő világ. Az előbbi színesség pedig tulajdonképpen maga az élet értelme. Az emberség védelmének legjobb eszköze az egyének szabadsága.

Metadinamika

Az eddigi gondolkodók szövegeiből lepárolható, hogy Istennek, szabadságnak és halhatatlanságnak nincs tárgyiasult alakja. Az „Egy” és a „sok lélek” között van a „valószínűségek tere”. A metadinamika tárgya az „összes létenergiák” kölcsönhatása a „teljes mindenséggel”. Tételezzük, hogy a világ, mint rendszer, szavakba foglalható fogalmakkal leírható. A metadinamika eszköze a nyelvi reprezentáció és a szimuláció, amely során megbecsüljük a dolgok helyét a kezelt változók által kifeszített ideatérben, és jelentéseket társíthatunk a feltűnő „fogalmi tájakhoz”. Ily módon közelíthető a „valóság”. E tevékenység filozófiai értelemben a megismerés. A leírás időbelisége ellehetetleníti a korábbi állapotokhoz visszatérést. A megismételhetetlenség oka az „idő”, ami meghatározott iránnyal bír. A valóság jellemzői információként rögzíthetők, így olyan, újabb dimenziók jönnek létre, amelyekben a világ képes saját magát modellezve kiterjedni. Az ebben a szabadságban létrejövő új a „teremtés”.

 

Ujj Béla: Fúzióvarázs

Zsidó Kulturális Fesztivál 2018: Budapest Klezmer Band & Barcelona Gipsy Balkan Orchestra koncertje
Zsidó Kulturális Fesztivál 2018: Budapest Klezmer Band & Barcelona Gipsy Balkan Orchestra koncertje

Fúzióvarázs

(mások zenéjétől elbűvölve)

Vasárnap (2018. 08. 26) este amikor a Budapest Klezmer Band & Barcelona Gipsy Balkan Orchestra (Sztárvendég: Palya Bea, közreműködik: Szokolay Dongó Balázs)[1] koncertjére igyekeztem lógott az eső lába. A helyszín, a Dohány utcai zsinagóga, gyönyörű. A koncert késéssel kezdődött, mert a hely jellegéből adódóan, a szükséges biztonsági beléptetés áteresztő képessége valószínűleg nem olyan teltházra lett kalkulálva, amilyen volt. A csillárokon azért nem lógtak, viszont a várakozó bámészkodásban a több ezer csillár izzóból egyet sem láttam kiégve. A késés jól is jött, mert a helyek számozási logikája, nyomtatott útmutató híján, többeknek időigényes volt. A program, elviselhető hosszú megnyitó beszéd után, a barcelonai zenekar fergeteges muzsikálásával kezdődött. A nemzetközi zenész társaságból a produkcióba mindenki a legjobbik énjét vitte. Aki dolgozott már csapatban, tudja, ez mekkora teljesítmény. A megszólaló “balkáni” zene nem tudományosan autentikus volt, hanem harmonikusan szintetizált, megragadó és megmozgató. A zenekar tagjainak különbözősége adta a teljesen egyedi közös megszólalást. A katalán énekesnő és az olasz zenekarvezető akcentusai egyáltalán nem zavarták a megszólaló zenei értelmezés érvényesülését. A barcelonaiak tapsának elülése után technikai szünet volt. A tömött nézőtér miatt pragmatikus rendezői döntés volt nem tartani igazi kivonulós szünetet, bár az előadás hossza elbírta volna. Ujj Béla: Fúzióvarázs bővebben…

Ujj Béla: Akarat

Horváth Piroska: Összefüggések

 

 

 

 

 

 

 

 

„Ha az agy olyan egyszerű lenne, hogy megértsük, akkor olyan buták lennénk, hogy nem érthetnénk meg.” Ez a mondat villan fel a férfi fejében, munkába menet az autóban ülve. Miközben próbálja leküzdeni az indulatot, amit a dugóban pofátlanul előzni próbálók mindig kiváltanak belőle. A munkába meneti forgalmi helyzet és bunkó vezetők mindig felizgatják, pedig hosszú évek óta próbálja tudatosan kezelni ezt a reakcióját. Fiatal korában megszállottan hitt az akarat racionalitásában. Abban, hogy az ember képes tudatos döntések mentén élni. Valószínűleg ez is oka volt annak, hogy végül agykutató lett. Ujj Béla: Akarat bővebben…

Ujj Béla: Vadvirágkert

Horváth Piroska miniatűrje

 

 

 

 

 

Vadvirágkert

(önbeszély)

Erdő mellett jó lakni, pedig sok fát kell hasogatni, ha fával fűt az ember. Manapság a médiában mindenki a természettel való harmonikus együttélésről papol, és közben isteníti az évszázados praxissal tükörsimára gondozott gyepeket. Vidéki házamban, ha nem nyírom a növényzetet, pont olyan lesz, mint a szomszéd erdőben. Mégis, aki benéz megjegyzi, hogy itt nem gondozzák a kertet. Ez nem véletlen, mert én szeretem nézni, mint most is az ablakon át, írás közben, a szabadon burjánzó vadvirágokat. Azért, ahol járok, levágom az aljnövényzetet, mert a bokámra felcsimpaszkodó kullancsokat én sem kedvelem. Mostanában az foglalkoztat, hogyan lehet nem ártva élni a világban. Már túl vagyok a minden áron használni akaráson. Rájöttem, nem tudom mi a haszon, sőt azt sem igazán, mi a jó. Leginkább már afféle hajlok, hogy a jót nem létrehozni, hanem megtalálni kell. Az egyetlen változatlan bennem a meggyőződés, hogy a jelenlét eszköze az alkotás; nem javítgatás a múlton, hanem jövőteremtés.