Bojár Cassino bejegyzései

Bojár Cassino: Jeruzsálem (Lorand Gaspar francia költő versének fordítása)

Illusztráció: Pinterest

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresd bár újra meg újra,
ne fordulj meg, ne nézz a múltba,
mert előtted áll a végtelen,
melynek kezdete nem volt soha.
Mint szürkés-rózsaszín tüdő
ha ujjaid között sikamlik,
tapintani vágyod a semmit.
Talán egy este, vagy tétova hajnalon
a lét titkos bimbója felfakad,
átjárja illatával az életfa koronáját,
tündöklő jázmincseppeket hullatva alá.
Itt egy füge meztelen kérge felreped,
s ott mandula rügyek vágynak születni,
téli álmuk szűk ketrecéből.
Itt gyors szárnyakon repülnek álmatlan éjek.
Balra a fenyők alatt, egy üres vályú mellett
verebek versengnek, keresve morzsát
a szikkadt trágya alján.
Amott varjúk lesik az álmos kőfalat,
hol nem messze innen
magányos macska mereng magában.
Vágyna az elmúlt fénylő messzeségbe,
hajnalig csevegni régi cimborákkal,
újra látni a szikkadt, szomorú földek nászát,
és harmatos hajnalokon hallani ismét
suhanó szárnyak szívverését,
a végtelenség harmóniáját.

Bojár Cassino: Bátorságpróba (Alex történeteiből)

1944-ben Kolozsváron éltünk. Apám mérnök hadnagy volt és ahányszor áthelyezték mi mentünk utána. Alig nyolc évesen már több várost és iskolát megismertem, de arra kevés volt az idő, hogy barátokat is szerezzek. Én nem kerestem a bajt, nem voltam verekedős, de nem is szaladtam el, ha arra került a sor. Apám mindig azt mondta: történjen bármi, nem kell gatyába szarni. Ezt egy életre megjegyeztem. Félni is csak Estillától féltem. Egyrészt mert személyesen soha nem láttam (a magas kerítés eltakarta) másrészt mert rekedtes, borízű hangjától a hideg is kirázott. Ez az Estilla naponta rendre megjött úgy este öt óra tájban és már messziről kiabálta: jön az Estilla, itt az Estilla. Ilyenkor húgommal együtt rohantunk anyánkhoz, bújtunk mögé, mint a riadt malacok, ő pedig megnyugtatott minket, hogy nem kell félnünk, mert igaz hogy ez egy rettenetes boszorkány, de csak a rossz gyerekeket fogdossa össze, mert kell neki a pénz, amit a cirkuszos cigányoktól kap értük. Azok meg kötéltáncra, oroszlán idomításra fogják őket és száraz kenyéren tartják mindet. Mondhatom, a dolog teljesen bevált, ha nem fogadtunk szót anyánk csendesen megjegyezte, este behívja Estillát és megalkuszik vele a bőrünkre. Aztán már évekkel később egyszer elszólta magát és kiderült, hogy szegény Estilla csak egy rikkancs volt, aki így kínálta az Esti-lapot.Amint említettem apámat gyakran áthelyezték, így kerültünk Sopronba. Hanem a háború jött utánunk, szorított minket egyre nyugatabbra. Az Orsolya tér 4-ben volt szállásunk, amíg ki nem bombáztak minket. Időm sem volt megijedni, másnap a romok közül bányásztak ki minket. Apám ekkor a határon túl, Vöcklabruckban keresett nekünk új szállást és talált is a Braungasse 5 alatt, bizonyos Ridi asszonyságnál. A ház a Vöckla folyóhoz közel, egy vízimalom mellett állt. Két szoba, konyha, fürdőszoba jutott nekünk, ami a körülményekhez képest úri összkomfortnak számított. Ridi lencsefőzelékkel várt minket, de mindjárt tudtunkra is adta, hogy ez csak egyszer, a vendégszeretet jegyében történt, az ellátásról magunknak kell gondoskodnunk. A befogadásunk volt minden, amit értünk tehetett. Hiszen Anyánk tudott volna főzni, ha lett volna mit, de másnak sem volt. A tisztek családtagjai jegyeket kaptak, amit naponta kétszer lehetett beváltani a főtéri vendéglőben. A választék kenyérlevesből és kenyérgombócból állt, délben hús ízű, este paradicsommártással. Nehéz idők jöttek, apámnak minden leleményére szükség volt, hogy éhen ne vesszünk. Persze a háború is utolért minket, átrobogott felettünk, szerencsésen megmaradtunk. Bojár Cassino: Bátorságpróba (Alex történeteiből) bővebben…

Bojár Cassino: A rendszerváltó (részlet) – Te kit választanál?

Csima 1985 tavaszán, negyvenhét éves korában került az intézmények-hez. Már nem volt kezdő, megjárt néhány munkahelyet és a szamárlétrát is derekasan megmászta. Legalábbis tehetségéhez meg szorgalmasan gyűjtögetett ismereteihez képest. Egyébként az intézmények nevet még az „átkos”-ban találták ki a kortárs művészet e nagy múltú palotájára. Volt másik, közismertebb neve is, de Csimában valahogy ez maradt meg, ezt találta jellemzőnek rá. Persze nem az épületet, inkább az intézményesített tevékenységet tisztelték meg vele. Akkor még mindent intézményesítve engedtek, vagy nem engedtek, egy sejtelmes, arc nélküli társaság – a párt – nevében. Mindent ez a párt csinált, kivéve egyet: soha nem tévedett. De hát ez lerágott csont, nem erről szól a történet. Ami ebből lényeges: hogy Csima odakerült. Bojár Cassino: A rendszerváltó (részlet) – Te kit választanál? bővebben…

Bojár Cassino: Covid, kedvesem!

illusztráció: pixabay.com

Minap egy baráti társaságban a Covidra emeltem poharam. Furán néztek rám. Pedig én nagyon sokat köszönhetek neki. Mindenek előtt, hogy életben hagyott, ámbár ez nem csak rajta múlt. Még az elején voltam olyan szerencsétlen, hogy már nem sokan remélték a viszontlátásomat. Pesti kórház, lélegeztető gép meg minden. Ám volt egy ápolónő is, aki nem mondott le rólam. Amikor magamnál voltam, mindig őt láttam. Fáradt, kialvatlan tekintete biztatást sugárzott, fogta a kezem és húzott vissza, vissza az életbe. Megszerettem ezt a csodás, fekete szempárt, és éreztem még látni akarom, látnom kell őt. Azóta már a jegyesem.  A Covidtól kaptam.

Bojár Cassino: Teremtéstörténet – Windows version

Illusztráció: pixabay

 

 

 

 

 

 

1./ Kezdetben teremtette az Úr a bit-et és a byte-ot. És teremté ezekből a SZÓ-t.

2./ És a SZÓ-ban 2 byte volt és nem létezett semmi más. És az Úr elválasztotta az Egyet a Nullától. És látta az Úr, hogy ez jó.

3./ És mondá az Úr: legyen ADAT, és így történt. És mondá az Úr: foglalja el az ADAT a neki megfelelő helyet. És megteremtette az Úr a floppy disket, hard disket és a compact disket. És látta az Úr, hogy ez jó.

4./ És mondá az Úr: legyen számítógép, ahová a floppy disket, a hard disket és a compact disket be lehet helyezni, és elnevezte hardvernek. És látta az Úr, hogy ez jó.

5./ És softwer még nem létezett akkor. De az Úr megteremtette a programokat, nagyokat és kicsiket, mindegyiket az ő fajtájuk szerint. És mondá az Úr: szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a memóriát.

6./ És mondá az Úr: teremtsünk programozót, és alkosson a programozó új programokat és irányítsa a számítógépeket, a programokat és az adatokat.

7./ És megteremtette az Úr a programozót, és elhelyezte őt a számítógépközpontban. És megmutatta neki az Úr a könyvtárszerkezetet, és mondá neki: használhatsz minden könyvtárat és alkönyvtárat, de soha ne használd a WINDOWS-t.

8./ És mondá az Úr: nem jó a programozónak egyedül. Álmot bocsáta reá, és kivéve egyik oldalbordáját másik lényt teremte belőle, aki felnéz a programozóra, aki szereti azt amit a programozó csinál, és elnevezte az Úr ezt a lényt felhasználónak.

9./ És ott volt a programozó és a felhasználó a csupasz DOS alatt, és látá az Úr, hogy ez jó.

10./ De Bill okosabb volt az Úr minden más teremtményénél. És Bill megkérdezte a felhasználót: mondta-e az Úr, hogy ne futtass egyetlen programot sem?

11./ És a felhasználó válaszolt: azt mondá az Úr, hogy használhatunk minden programot, minden adatot, de soha ne használjunk windowst, különben elkárhozunk.

12./ És mondta Bill a felhasználónak: hogyan beszélhetsz olyasmiről, amit még ki sem próbáltál? Abban a pillanatban, hogy a windows-t futtatod, olyan leszel, mint az Úr. Képes leszel bármit létrehozni egy egyszerű egérkattintással.

13./ És a felhasználó látta, hogy a windows gyümölcsei szebbek és könnyebb őket használni. És látta a felhasználó, hogy minden tudás haszontalan, mert a windows képes azt helyettesíteni.

14./ És a felhasználó installálta a számítógépén a windowst és mondá a programozónak, hogy ez jó.

15./ És a programozó azonnal elkezdte keresni az új drivereket. Megkérdezte őt az Úr: mit keresel? És a programozó válaszolt: új drivereket keresek, mert nem találom őket a DOS-ban. És mondá az Úr: ki mondta neked, hogy driverekre van szükséged? Futtattad a windowst? És a programozó válaszolt: bizony, mert Bill mondá nekünk, hogy az jó.

16./ És mondá az úr Billnek: Azért amit tettél gyűlölt leszel minden programozó előtt. És a felhasználó boldogtalan lesz miattad. És bűneidért mindörökre windowst kell árulnod.

17./ És mondá az úr a felhasználónak: azért amit tettél csalódni fogsz a windowsban, és az megeszi majd minden erőforrásodat. Lassú programokat kell majd használnod és örökkön örökké a programozó segítségére fogsz szorulni.

18./ És mondá az úr a programozónak: azért mert hallgattál a felhasználóra, soha nem leszel boldog. Programjaidban hemzsegni fognak a hibák, és ki kell javítanod őket újra és újra, az idők végezetéig.

19./ És akkor az Úr PC-t adott a kezükbe, kiűzte őket a számítógépközpontból, az ajtót bezárta és jelszóval védte le.

20./ GENERAL PROTECTION FAULT.

 

 

Bojár Cassino: A teremtő dilemmája

Illusztráció: Almási Lajos képe

 

 

 

 

 

 

Valamikor nagyon régen a Teremtő megteremtette az emberpárt. Mivel úgy gondolta, hogy valami szoftvert is ad hozzá, összeütött nekik egy programot. Ez igen egyszerű volt, de hát nem is kellett túlbonyolítani a dolgot, hiszen csak kettejüknek kellett. Ebben szépen megtervezte az időt, és mindazt, amivel azt okosan, kapkodás nélkül ki lehetett tölteni. Hosszú, felettébb emelkedett, lelket formáló fejezetekben fektette le a földi élet alapköveit, szabályait, törvényeit, és mindazt a nyereséget, amit általa nyer teremtménye. Hanem ahogy az ember sokasodott, mind többször kellett frissíteni a szoftvert. Próbálta tartani az eredeti elképzelését, de be kellett látnia, hogy a felhasználó túlnőtt rajta. A teremtménye folyton belepiszkált, mindenféle bővítménnyel egészítette ki, és már régen semmi tiszteletet nem mutatott a rendszergazda iránt. Megunta a hiábavaló figyelmeztetéseket, de a nagy reset előtt tett még egy próbát. Az utolsó figyelmeztető emilkéjébe eldugott egy vírust. Ez volt a covid-19. Most azt figyeli, menthető-e még a földi teremtménye?

Bojár Cassino: A vírus után 5 perccel

(Aktuális hívószavak: mutáció, vírus, virulékony, terjed, covid, variáns, góc, beágyazódik.)

Én már készítettem magamról másolatotokat (mutációt). Sőt! A másolataim is készítettek másolatot magukról. Ha a folyamat nem szakad meg, örök életű leszek. Ráadásul, ha a covid eltűnik, a másolataim azért megmaradnak. Ebből is látható, hogy mint többségemben idős, krónikus beteg, elképesztően előrelátó és virulékony vagyok.

Mivel magamról (most talán nem részletezném miért) több másolatot nem fogok készíteni, a meglévőkkel kell beérnem. Szkeptikus lévén csak azt hiszem el, amit látok (néha azt sem), tehát oda kell mennem, megnézni őket. Azért ez nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Az igaz, hogy már kimozdulhatok barlangomból és van egy négykerekűm is hozzá, de ezek a másolatok nem ültek meg a fenekükön, egy helyen, hanem terjedtek. Egy részük a fővárosban, más részük vidéken alakított ki magának gócot. És ezek ketten még humán variánsok voltak a harmadik részükhöz képest. Ők bezzeg földrészekkel odébb ágyazódtak be. Annyit nem tudok úszni, a repülőjegy meg drága.

Maradnak a közelebbi célok, ámbár a szándék és a valóság nem mindig járnak egy cipőben. Tavaly készültem a művházi nyugdíjas bálra, (a korábbiakról szép emlékeim voltak), aztán közbejött a vesztegzár. Pedig két éve megígértem egy fiatalos nagyanyónak, hogy majd jól megtáncoltatom. Szegény azóta is petrezselymet árul, ha csak az ördög nem kérte fel. Aztán lesz még IRKA, meg könyvbemutató, és talán végre egy osztálytali is összejön a megmaradtakkal, egy csendes budai kerthelyiségben. A szomszéd faluban, Pécelen lakó iskolatársam nem tudta kivárni. Pedig december 9-én a skype-on még azt írta: „remélem minden rendben lesz”. De már soha többé nem lesz rendben semmi.

Majd lesznek hangversenyek a kastélyban, és még mozi is lesz talán. És el ne felejtsek benevezni a városi asztalitenisz bajnokságra. Szép emlékem volt három éve a csapatbajnokság, ami éppen a szülinapomra esett.

Ha jól összeszámolom, mozgalmas hónapokra készülhetek, ha Isten, a kormány és a covid is úgy akarja.

Legyen meg az én akaratom.

Bojár Cassino: A Châteauroux-i boszorkány esete

részlet

Második évemet is sikerrel zártam a Sorbonne-n, és az éppen csak elegendő állami ösztöndíjat kiegészítendő, munkát vállaltam több tervezőirodában. Amikor már a lépcsők tervezése is ment (ez amolyan mérce a kezdőknek), szépen kamatozott szorgalmam. Havi kilencven-száz órás különmunkával megközelítettem otthoni élsportolói jövedelmemet. Beiratkoztam egy gépjárművezetői tanfolyamra. Aztán a vizsga előtti héten eszembe jutott Jutkának tett ígéretem, és úgy döntöttem, veszek egy Vespa robogót, és azzal meglátogatom. Châteauroux-ban van. Amilyen a szerencsém, a város előtt pár kilométerrel megállított két motoros zsandár. A papírjaim rendben voltak, csak a jogsi hiányzott. Összeszedve minden francia tudásomat, szívhez szóló történetben ecseteltem, hogy a szerelmemhez igyekszem, akit két éve nem láthattam, és már nem bírtam kivárni azt a négy napot sem, amikor jogosítványt kapok. Bizony, ismerni kell a franciák lelkét, és én jól beletaláltam. Innentől kezdve rendőri felvezetéssel mentem Châteauroux-ba. Csak azt kellett megígérnem, hogy visszafelé vonatra rakom a Vespát. (Persze eszemben sem volt, de szerencsémre nem találkoztam velük.)

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Bojár Cassino – Szkeptikus lírikus, aki anagrammát csinált a nevéből, aki az „utolsó békeévben” született, majd túlélte a világháborút, később egy forradalmat és egy rendszerváltást. Megélte a század- és ezredfordulót is. Van miről mesélnie.

Bojár Cassino: A hegyi beszéd

Jeruzsálemtől nem messze a Kaperneum melletti hegy oldalában gyülekeztek az emberek. Pásztorok botjukra támaszkodva, szolgák és házi mindenesek, kereskedők, ráérős kufárok, koldusok, pénzváltók, vízhordó fiúk, földművelők és belső cselédek.  Három-négy környékbeli, aki tanítványnak hívatta magát, azt mondta, ma megláthatják a varázslót, aki el fogja mondani a titkot. Azt senki nem tudta, mi történik majd utána. Ha már megtudták a titkos szavakat, mit kell csinálni vele? Vagy működik magától is? Látó lesz a vak? A félkarúnak újra kinő a karja? A leprásnak eltűnnek a foltjai, kisimul a bőre? A béna járni fog? Vagy majd találnak egy zacskó aranyat? Egy üvegcse életelixírt és örökké fognak élni? Mire lesz jó az a titkos varázsszó? És biztosan megtudják? Eközben megint új emberek jöttek, már ellepték a hegy oldalát.

Talán száz lépésre tőlük egy férfi ült a hegy oldalában, alakja beleveszett a szürkésfehér mészköves sziklafalba. Fehér kapucnis gyolcsköpeny volt rajta, derékkötője lazán fogta át a derekát. Nem vették észre. A

Által Anikó: A Margitán

földön ült, háttal a tömegnek a kőfal felé fordulva, mozdulatlanul, keresztbe tett lábakkal, kezét a két térdén nyugtatta kifordított tenyérrel. Szeme csukva volt, meditált.

 

Már jó idő eltelt, a gyülekezet egyre hangosabban morajlott, egymást kérdezték, híreket cseréltek. Volt, aki felállt és csalódottan elindult vissza a városba. Néhányan csatlakoztak, de a többség még várakozott.

A meditáló férfi végre felállt, megfordult, lassan kinyitotta a szemét, és szétnézett a lenti tömegen. – Itt az idő – sóhajtott az égre nézve, és lassú léptekkel megindult a lentebb várakozók felé. Hirtelen csend lett, amikor észrevették. Mélységes, lélegzetvisszafojtott, várakozó csend. Minden szem az övét kereste. A férfi átérezte a néma várakozás kavargó mélységét. Tudta, hogy beszélnie kell, tudta, hogy el kell mondania a titkot, mert az emberek csak tőle várják, csak ő mondhatja meg nekik. És azt is tudta, hogy most még nem fogják megérteni, hogy bizonyságul az életét is oda kell adnia.

Amikor közéjük ért, karjait széttárta és hangosan szólt – szeressétek egymást és bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek.

Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat.  Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.

Bojár Cassino: A szivárvány

Csókos Mari szivárványt látott amikor hazafelé ment. Olyan szép szivárvány volt, meg-meg kellett állnia, hogy nézze. Az út gödreiben kis pocsolyák gyűltek és visszatükrözték. Mezítelen lábával dagasztotta a sarat és vigyázott, ne lépjen a szivárványra. A délutáni zápor már elvonult, csak a frissen ázott mező illatát sodorta felé egy fuvallat. Jó érzése lett. Kerülgette a tócsákat, hol aprózva, hol átugorva. A lába szára térdig sáros volt, amire hazaért. Eszter, az anyja már messziről integetett felé, sürgette és mondta a magáét, hogy ki volt az a gazember, aki kitalálta a délutáni iskolát, hogy a radairossebb egye meg a máját. Amikor úgy is annyi munka van, és minden csak rászakad. Itt a kicsi is, a malacot is zárni kellene és a tikok is szanaszét vannak.

Mari nem szólt, tudta a dolgát, ment és csinálta, de ahányszor, csak egy pillanatra is behunyta a szemét, a szivárványt látta, még fényesebben, mint az égen. Tavasszal múlt kilenc éves. Az iskolának örült, mert reggel volt ideje az állatokkal és déltől pihenhetett az iskolában. Ezt azért találta ki a jegyző úr, hogy a gyengébbek, főleg cigányok, ne zavarják a gazdák gyerekeit. Régebben sok volt a verekedés, a lopás, a tanító teljesen tehetetlen volt. Most egymásközt, ki-ki a sajátjával jobban elboldogult. Az ő csoportjukban a tanulnivalókat sem nagyon erőltették, a cél az volt, hogy a negyedik év végére tudjanak írni, olvasni, számolni. Amennyire is nekik majd szükségük lesz. Nem volt könyv és füzet sem, palatáblára karcoltak, palavesszővel. Azt le lehetett törölni akárhányszor is. Közülük kevesen értették meg, fogták fel az első két leírt szó jelentőségét: úr ír.

Eszterék a falu szélén laktak, a putrisoron. A többiekéhez képest úri módon, mert a zsúptetős házuk vastag vályogfalai két szobát és egy konyhát fogtak közre, és volt rajta tokosajtó meg ablak és a szobának hajópadlója is. A konyha téglával volt kirakva, igazi égetett téglával, azon jártak. A konyha sarkában samott téglás vályogból rakott tűzhely simult a falhoz. Az első szobában nagy kemence volt padkával, kenyeret is lehetett benne sütni. Itt volt a gyerekek fekhelye is, egy házalótól vásárolt nagy sodronyos franciaágy, amin pokrócokkal letakart szalma volt, azon feküdtek. A belső szoba a felnőtteké volt. Eszter szülei is itt laktak, amíg éltek, most már csak ő maradt egyedül. A férje Csókos Géza fuvaros, a Galíciai harcokban tűnt el. Mondogatták is a soron: nagy szerencséje van ennek az Eszternek, mert nem kell magyarázkodnia a gyerekek miatt. A két nagylány, hét és kilenc évesek még rendben vannak, de a három éves fiúcska két évvel Géza eltűnése után jött e világra. És ezen az sem segített, hogy őt is Gézának keresztelték. Eszter ezekre nem válaszolt, rossebezett egyet és ment a dolgára.

Mire sötétedni kezdett, végeztek a napi dologgal. Volt az udvaron két kibetonozott fenekű kútgyűrű, abba fogták az esővizet. Az egyikből főzéshez mertek, a másik mosakodásra és minden másra szolgált. Volt még egy méretes dézsa is, abba álltak bele fürdőzni, magukra merve a vizet. Mari meg a húga megmosták az öccsüket, aztán derékig egymást is és mentek feküdni. Az éjszaka közepén Mari valami zajra ébredt, óvatosan felkelt és kinézett az ablakon. A csillagos ég vissza tükröződött a kútgyűrű vizén és tisztán látta benne a szivárványt. Tudta, hogy nem lehetne, pedig mégis ott volt. Mosolyogva aludt vissza.

Bojár Cassino (alias Cs.J.I.)

Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat.  Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.