Ha nincs munka, nincs profit. Ez úgy is igaz, hogy a profit forrása az árukat előállító munka, de úgy is, hogy az áruvásárlás főleg a munkáért kapott bérből történik. A privatizáció azt (is) üzeni, hogy a munkáltatás a (magán)tőke dolga. Nyilvánvaló tény, hogy a munka alapú társadalom tőke alapú társadalom. Nem véletlen, hogy a tőketulajdon megszerzése a hatalomban lévők legfontosabb célja. Ahhoz, hogy alapjövedelem, „segélyezés” és “ingyenes” közszolgáltatások legyenek egy államban, bevételek szükségesek, ami a kapitalizmusban a közvagyon tőkeként való működtetéséből és/vagy beszedett adóból és járulékokból lehetséges. Adóalany a munka és a tőke lehet. A munkából származó vagyon adóztatása teher. A tőkét képviselő jogi személyek beláthatóan számon kérhetetlenek. Egy állam, amely nem nyújt közszolgáltatásokat, pusztán élősködő. Az állam feladata a természetes személyek, a (választó)polgárok érdekképviselete. Az “alapjövedelem” és a “szociális segélyezés” nem hitkérdés a huszonegyedik században, a globalizált és a technológiát egyre intenzívebben használó világunkban, biztosításuk elengedhetetlen kelléke a társadalmi túlélésnek.