Ezt is apámtól örököltem, hogy minden szerepet lehet jól alakítani, csak azt a maszkot kell feltenni, amihez a közönség tapsolni fog. Igyekeztem nem túl nyilvánvalóvá tenni, hogy ilyenformán kilógok én is egy kicsit a családból, ahol a feddhetetlen becsületesség és egyenesség volt az úr, mert így belülről tudtam eligazítani a konfliktusokat. Anyu folyton megsértődött, a húgom hisztériásan lázadt apánk ellen, hírből sem ismerte a megalkuvást. Mama elnézően, Tata szigorúan ítélte el apám másságát, egyedül én próbáltam megérteni még őt is.

Mi ketten, ha szembe kerültünk egymással, az sportszerű küzdelem volt, mert egyikünk sem sérült meg benne. Én sem szeretem, ha kímélni kell az ellenfeleimet, mert gyengék.

A megátalkodott önfejűség az mindkét ágon ránk öröklődött. Apunak az is kedvenc története volt, hogy tizennyolc évesen visszaadta az apjának egyetlen ajándékát, egy ezüst cigarettatárcát és öngyújtót. Ha mást nem tudsz adni, ez nem kell, mondta neki, és sohase gyújtott rá. Őrizgetem ezeket is az emlékes dobozban, valahogy mégis hozzánk kerültek aztán. Nincs közös fényképem apai nagyszüleimmel. A másik nagyapámat egyszer láttam csak, pár percre, nagyanyámat is szégyellte előttünk apám. Nem engedett minket a közelükbe, ezzel állt bosszút az árva gyerekkoráért. Nem akart semmit a falujából magával hozni, de mikor nagy néha káromkodott, akkor tudtam, hogy hol tanulta.

Mersdorf Ilona (1953-2024)

A Bánságban, a Temesvártól 100 kilométerre fekvő Resicabányán születtem 1953 március 4-én. Közel húsz évet éltem Gödöllőn, lányaim ott jártak iskolába, és ma is sok szál fűz Gödöllőhöz. Néhány éve kiköltöztünk falura, most Ikladon, Aszód mellett lakom. Írásaimban gyakran foglalkozom azzal a mára már eltűnt világgal, ahol gyermekkoromban éltem. A sokszínű, soknemzetiségű szórványvidéken ma már alig hallani magyar szót. Remélem, egyszer majd meg fogom írni azt a regényemet, amely azt a kort, és azt a világot mutatja be. Egyenlőre leginkább rövidprózát írok, bár emellett dolgozom egy gödöllői ihletésű krimin is.