kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Böjt nélkül nem megy

„Amilyen mértékben ez a nagyböjt a megtérés ideje lesz, úgy fogja elérni az elveszett emberiséget a kreativitás hulláma: egy új remény felragyogása.”

(mondatértelmezés)

Az ember túlterheli a földet. A fogyasztói társadalomnak titulált nagy zabálás az emberen kívüli természet kárára zajlik. A megoldás a társadalmi szintű böjt, tartózkodás a túlzott fogyasztástól és a felesleges tevékenységektől. A böjt lehet részleges vagy teljes, attól függően, hogy most milyen szintű a belefogók fogyasztása. Lehet azon filozofálni, hogy a lélek – vagy ha úgy tetszik: a tudat – természetes-e, vagy teremtett, az tény, hogy olyan önálló létezőként működik, ami képes cselekvésre, például böjtre bírni a testet. Fenntartható-e a növekedés? Tudjuk-e mennyi az elég? “…utunk akkor válik konkréttá, ha újból meghalljuk ezeket a kérdéseket, és felismerjük, hogy még ma is a fáraó hatalma alatt élünk. Ez az uralom kimerít és közömbössé tesz. Ez olyan növekedési modell, amely megoszt, és elrabolja a jövőnket. Szennyezi a földet, a levegőt, a vizet, megfertőzi a lelkünket is. Bár szabadulásunk a keresztséggel már megkezdődött, mégis megmagyarázhatatlan nosztalgiát érzünk a szolgaság után. Mintha a szabadság helyett a már ismert dolgok biztonságához vonzódnánk” üzeni Ferenc pápa.

*https://hd.gorogkatolikus.hu/Ferenc-papa-uzenete-a-nagybojti-idoszakra-2024-februar-12

Egy házasság-felfogás

„…társkapcsolatukat olyan vállalkozásnak tekintették, amelyben két egyenrangú fél szabad elhatározásából vesz részt: nem a hagyomány vagy a tekintély szabja meg, hanem belső értékrendjük.”*

(mondatértelmezés)

A házasság intézménye szinte minden kultúrában létezik. Hosszú ideig utódgondozási és vagyonkezelési célú “gazdasági” szerződésként funkcionált, ami egyúttal legalizálta a felek közötti szexuális kapcsolatot is. Alapvető értelmezés változást a házasság fogalmában a romantika hozott, azzal, hogy alapjaként a “szerelmet”, két ember egymáshoz való mély, erős kötődését jelölte meg. De a szerelem a különböző kultúrákban mást jelent. Közös értelmezés, hogy lelki és testi vonzalmon alapul, és a másik személy iránti vágyakozásban, ragaszkodásban és odaadásban nyilvánul meg. A neurobiológusok különválasztják a “szerelemet” és a két személy közötti társas kötődést. Az előbbi csak az emberre jellemző, az utóbbi az állatvilágban is létezik. A krisztusi szeretet alapja a kötődés. Gyarmati Fanninak Radnóti Miklóssal való kapcsolata (szerelme, házassága) alatt öt magzatelhajtása volt (a hatodikra 1945-ben egy orosz katona erőszakoskodása következtében került sor). Kapcsolattörténetük alapján ki tudja megítélni a címbeli elveken alapuló házasságuk minőségét?

*https://m.mult-kor.hu/erzelmi-hullamvasut-radnoti-miklos-es-gyarmati-fanni-szerelme-20240123?pIdx=2

Kristóf Kamilla: Tizenkettőből a legjobb

Játsszunk egy játékot! – combomra csapok, úgy mondom. A kis garázsban vagyunk.  Én, Csenge, Bíbor, Morgó – akinek igazi neve Buzád, csak érthető okokból ezt nem használja – Soma és Nemere. Hallgatunk. Morgó félig a földön, félig Bíbor ölében van elnyúlva, szájából hetykén kilóg a cigi, a földre és a saját pulcsijára hullik a hamu.
– Csak nehogy megint ilyen szar „ide figyelj, Jeromos” féle játékkal gyere elő. – Soma szigorúan néz rám csipszes zacskója fölött.
– Bezzeg anyáékat már élvezted megszívatni vele! – Csenge játékosan megcsapja öccse karját.
– Ez most más lesz! – emelem fel a kezem. – A szabályok egyszerűek, valaki kiválaszt egy embert innen a garázsból, és azt úgy kell leírnia mintha az a hónap lenne, amiben született.
– He?
– Mivan? – Bíbor és Morgó egyszerre értetlenkedtek. Nyitom a számat, hogy elmagyarázzam, de Nemere megelőzz.
– Például Csenge Júniusban született szóval, és ha jól értettem – szelíden rám pillant – valami olyasmit kell mondani, hogy: Olyan a haja mint a fakó sárga gabona amire rásüt az első meleg napsugár. – Féltékenység marja a gyomrom.
– Nekem ez magas. Inkább Jeromosozzunk. – Morgó elnyomja a cigit, majd elpöcköli és beletalál a kukába.
– Én kezdem! – Soma felegyenesedik a méregzöld babzsákban, megköszörüli a torkát és nekikezd. – Szóval akit én választottam igen szomorú hónap, mert vele kezdődik az iskola, de mégis olyan sötét mint az éjszaka. Van még oka szomorkodni bőven, hiszen a szülei még egy normális nevet sem tudtak adni neki. Na ki lehet az?
Gonoszul vigyorogva nézz körbe, Morgó pedig már pattanna fel, de Bíbor visszahúzza. Lagymatagon nevetünk. Nemere leül az üresen hagyott foltos babzsákra, bézs garbós pulcsi van rajta, hosszú ujjai közre zárnak egy gőzölgő bögre teát. Lábait lazán kinyújtja, majdnem elér ide hozzám, ilyen hatalmas is ő. Vagy ilyen kicsi ez a szoba. Lehet mindkettő, mert mikor rám nézz homokszínű szemeivel, megszédülök. Érzem a pillantásának érintését. Keskeny hosszúkás rózsaszín száj, fakó fehér bőrön kétoldalt piros kis foltok. Édes. Szőkésbarna haj, szögletes ragyogó mosoly. Elbűvölő.  Muszáj máshová néznem, a végén még kiesik a szemem a helyéről, és elolvadok, mint hóember a meleg napon.
– Ez szar volt Soma. – Nemere fejét ingatva dől hátra, haja puhán terül szét. Játszik rajta a fény.
– Akkor kezdem én. – szólalok meg. Úgy teszek, mintha gondolkodnék. Izgulok.
– Akit én választottam, ő egy nagyon különleges hónapban született. Az egyik kedvenc hónapom és nem csak miatta, hanem mert abban az időszakban történnek a csodák, ilyenkor varázslatossá válik a táj, és kedvesebbek lesznek az emberek. Ilyen hatással van ő is a körülötte lévőkre, egyszerűen bevilágítja, a teret ahová belép. A válaszai sokszor csípősebbek, mint az ablakra fagyott dér, de mosolya elolvasztja a jégcsapokat is. – A bal mutatóujjamon feljött bőrt kapirgálom, nem merek felnézni. Nem merek bele nézni abba a homokszín szempárba.
– Ötletem sincs, biztos innen közülünk választottál? – Odakapom a fejem. Nemere cinkosan mosolyog. Teától nedves az ajka, felemelkedik ádámcsutkája ahogy nyel. Kíváncsi vagyok, ő hogyan látja magát.
– Itt senki nem ilyen jó ember. – Bíbor játékosan nyakon vágta Morgót ezért a megszólalásért.
– Akkor folytatom. – Szeretném úgy mondani, hogy közben ránézek. Szeretném csak neki mondani, de gyáva vagyok.
– Ez a „hónap” Kedves, nagylelkű, és alázatos. Szeret ajándékozni, ezzel is jelzi, hogy gondol másokra. Folyton élettel teli, még akkor is mikor a legzordabbnak kéne lennie. Ha igazán megörül valaminek, játékos fények suhannak tova arcán, akár a fényes izzók az Andrássy úton ebben az időszakban. Olyan, mint a jó forralt bor a Vörösmarty Téren, ami felmelegít a hideg vásár közben. Illata akár a nagymama által készített mákos bejglié. Képes azt éreztetni, hogy a problémák nem többek, mint apró göröngyök a széles havas úton. De he mégis megcsúszik valaki a jégen, ő az első aki a segítségére siet. Ha egyetlen hanggal kéne jellemeznem, akkor az ártatlan gyerekkacaj írná le a legpontosabban, hogy mi is ő valójában: Tiszta öröm, a boldog fény ami megcsillan a szemekben, vagy  az apró lábak dobogása, ahogy rohannak ki a kertbe hóembert építeni. Gurgulázó nevetés is lehetne, és hangosan cuppanó puszi. Vagy fázós vacogós ölelés, suhogós overál, a szűz hó roppanásának hangja. Meleg-cukros sütemények, csengők, vibrálás. Mindez olyan, mint ő, és mégsem írja le egész pontosan. 

Nemerére nézek. Ismerős rajta minden. Keze tartása, ahogy a bögrét szorítja, féloldalas ülése, álla vonala. Orrán a két fakó szeplő.  Nézem a halvány félkör alakú fehér foltot hüvelykujján, nézem az apró karikákat a szeme alatt, és a pulcsiját ahogy gyűrődik az övénél. Nézegetem mint egy fényképet, ami lassan megfakul. Ismerős rajta minden. Belül, a véremet pumpáló szívemben érzem a honvágyat. Talán ezeregy életet leéltünk ezelőtt. 
– Annyi szóval és jelzővel lehetne illetni – folytatom, – és még mindig messze lennék attól, hogy tökéletesen írjuk le őt. Olyan mint egy hópehely: egyedi és megismételhetetlen. – Csend van. Csak néznek rám, majd lassan szinte egyszerre Nemerére. Homokszínű szemei rám tapadnak, szokatlanul komoly és felnőttes. Nem mondd semmit. Szűkülnek a falak. Izzad a tenyerem. Feszül a koponyám. Hirtelen állok fel, pár lépés és már az ajtónál vagyok. Nem nézem jön-e utánam, kinyitom és megyek. Először Morgó majd Bíbor szólal meg.
– Most ti vágjátok ez melyik hónap volt?
– Ember, ember December!

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Kristóf Kamilla, törvény szerint 18 éves, de ha a szükség úgy kívánja lélekben 6 és 80 év között bármilyen korosztályba besorolható. Mindenevő, a fantasy könyvektől a thrillereken keresztül, a szerelmes ponyvaregényekig mindent szívesen elfogyaszt, bár az utóbbit inkább csak köretnek, a másik kettő a főfogás.

Új nemi megosztottság

“A legtöbb országban az a tendencia, hogy a nők balra tolódnak, miközben a férfiak egyhelyben állnak, de vannak arra utaló jelek, hogy a fiatal férfiak aktívan jobbra mozdulnak.”*

(mondatértelmezés)

Egyes tanulmányok szerint vannak olyan – nem csak nyugati – országok, ahol “ideológiai” szakadék nyílik meg a fiatal férfiak és nők között. Fiatal emberek tízmilliói, akik ugyanazokban a városokban, munkahelyeken, osztálytermekben mozognak és esetenként közös otthonokban is laknak, már nem érzékelik egymást. Az ezt vizsgáló tudományos kutatások adatai mutatják, hogy évtizedekkel ezelőtt a nemek nagyjából egyenlően vallottak liberális és konzervatív világnézetet. Az utóbbi évtizedben azonban jól láthatóan jelentős különbség keletkezett az egyre konzervatívabb fiatal férfiak és a progresszív irányba mozgó női kortársaik között. Lehet azt mondani, hogy ez csak időszakos trend, egy olyan szakasz, amely elmúlik, de az ideológiai szakadék mérhetően nő, pedig az adatok azt is jelzik, hogy az emberek alap politikai attitűdjét ma is nehéz alakítani. Az is hozzájárul a szakadék képződéséhez, hogy az okostelefonok és a közösségi média terjedése miatt a fiatal férfiak és nők egyre inkább külön virtuális élet-terekben élnek, és külön csoport kultúrákat hoznak létre.

https://www.ft.com/content/29fd9b5c-2f35-41bf-9d4c-994db4e12998

    Bartos-Elter Bettina: Két élet között

    Az egyik előző életem nem úgy sikerült, mint ahogy elterveztem. Akaratom ellenére lett túl korán vége. Halálom pillanatában annyi keserűség keringet bennem, hogy egyszerűen itt rekedtem. Naphosszat kóboroltam a szürke lépcsőházban, éjszakánként pedig visszatértem a kis lakásba, ahol életem utolsó óráit töltöttem. Sötétségben bolyongtam két világ közé rekedve, miközben az idő úgy folyt át rajtam, mint egykor ujjaim közt a puha barna homok. Olykor csak  álltam a sarokban, és  a kopott halszálka parkettát bámultam. Máskor  a megsárgult tapétát tépkedtem a hűs falakról, miközben nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valahonnan elkésem.

    Forrongó, vörös düh öntött el, mikor egyetlen pillanatra lehunytam szemem, a következőben pedig eltűnt a parkettám, a falak pedig vakító csupasz fehérséggel taszítottak ki maguk közül. Beköltöztek az otthonomba, és olyan élettelivé vált az elhagyatott kis lakásom, hogy már csak ritkán, az éjszaka közepén tudtam újra visszatérni. Helyette újra a lépcsőket kezdtem róni, a fortyogás azonban nem hagyott fel a gyomrom helyén. Olykor olyan erőssé vált, hogy a lámpák fénye is megremegett tőle. Talán napokat, de lehet hogy éveket töltöttem a lépcsőfordulóban, és egyedül az adott halvány vigaszt, amikor a közelembe érve egyesek gyorsabban kezdték kapkodni a lábukat. Szerettem figyelni, hogyan merednek égnek leheletemtől a kicsiny szőrszálak az emberek tarkóján. Amikor meguntam, belestem más otthonokba, és új kedves helyeket kerestem sötét sarkokban, ahová az utcai lámpák narancssárga fénye sosem világított be. Alkalmanként visszatértem a régi kis lakásba, de minden egyes látogatásom magasabbra korbácsolta lelkem viharos tengerének hullámait. Nem tudtam elfogadni, hogy az élet utánam is változatlanul folyik tovább saját medrében, miközben én egyre inkább egy visszhangokkal teli kőszoborrá változom.

    Egyik látogatásom alkalmával észrevettem, hogy a kisszoba teljesen megváltozott. Halálom óta először meleg, sós könnycseppek folytak szemhéjamon befelé. A bölcső fölé hajoltam, és meglátva a szuszogó kisgyermeket, a magány megdermesztett. Többé nem vonzott, hogy lépcsőfordulókban, vagy más sötét sarkokban kísértsek. Csak lebegtem a kisszobában a könnyen szálló porral, és bámultam a gyermeket. Kezdtem elfeledni ki voltam, csak a bús vágyódás derengő sziluettje maradt belőlem. Egy éjjel azonban, miközben az alvó gyermeket néztem, annak arca hirtelen megváltozott, szeme ijedtséggel telve hatalmasra nyílt, szájának apró sarkai legörbültek, majd bömbölni kezdett. A felkapcsolódó lámpa fénye elől a szekrénybe hátráltam, az anyja pedig a nagyszobában saját ágyukba fektette a gyermeket. A jelenet újra és újra megismétlődött, egyszer pedig, miközben a nappali fényben nyitott szemmel szenderegtem, arra lettem figyelmes, hogy a gyerek engem bámul. Méregzöld harag öntött el. A falakba bújtam, és belülről körmeimmel a betont kapartam. A kis szobába még egy rózsaszín-fehér csíkos labdán egyensúlyozó elefánt is beköltözött. A belőle áradó éji fény olykor egészen megszelídítette borongó lelkemet.

    Egy korán sötétedő este a kisszoba egy sarkában vártam, hogy aludni térjen a család és birtokba vehessem az otthonukat. Révedő tekintetem magára vonta a különös aurával belépő gyermek. Kezében egy apró tárgyat szorongatott, pillantása hol rám, hol verejtéktől nedves markára tévedt. Határozott léptekkel sétált felém. Kíváncsiság lett úrrá rajtam, hát leereszkedtem hozzá. Felém nyújtotta markát, és kinyíló rózsára emlékeztetve, lassan szétnyitotta apró ujjait. Tenyerének közepén egy fehér porcelán angyalka álldogált. A szobor és a gyermek köré vonódó halvány derengés tojáshéjként repesztette meg kemény burkom. A repedéseken halványsárga melegség kezdett csordogálni befelé. Elkezdtem felolvadni, mint ahogy a jégcsapok olvadnak el az első meleg tavaszi napokon, amikor lucskos hó illata telíti a levegőt. Béke szállt rám, és miközben örökre lehunytam szemem, a gyermek így szólt selypesen dallamos hanggal: “mennyből az Angyal”.

    (Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

    Életek és parancsolatok  –  Betartani vagy kitartani?  

    (Székely Csaba: 10  – a Radnóti Színházban)

    Kép forrása: https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/10-2/

    A 10 című darabra alapvetően azért figyeltem fel tavaly, mert egyetemi évfolyamtársam fia játszik benne. De érdeklődésemet egy másik dolog is fokozta az előadás iránt, az hogy a szerző és a rendező kolozsváriak. Mára jelentős változás állt be az erdélyi magyar értelmiség egy részének világ értelmezésében. Régebben úgy tűnt, hogy főleg egyfajta provinciális nemzeti megközelítés a jellemző magatartás, ezzel szemben mára már sokan lettek olyanok is, akiknek jóval nyitottabb és befogadóbb a magyarságtudatuk, mint a ma Magyarországon hatalmon lévőké.

    Székely Csaba író és Sebestyén Aba rendező tíz ember egymásét keresztező élettörténetét mutatja meg. A közös origó egy Remény nevű lakótelep, ami akárhol lehet a szocializmust “megjárt” kelet-európában. Ez a közeg egy olyan ember gyűjtőhely, ahol könnyű egymással találkoztatni a látszólag nagyon eltérő élethelyzetű szereplőket, ahol könnyen kreálható véletlenszerűség. Székely csak számozza a figurákat, mint ahogy parancsolatokat szokták. A színen, a valóságot reprezentatívan tükrözni szándékozva, öt női és öt férfi sors kivonat bontakozik ki. 

    Nyilvánvaló írói szándék, hogy  parancsolatok és a személyek “számozása” összefüggésben legyen. Végül is nem zavaró, hogy ez világosan látszó mélyebb tartalommal nem igazán telítődik meg az egyébként meglehetősen összetett darab építkezésben. Ennél a dimenziónál sokkal fontosabb a személyek közötti – térben és időben egyaránt szabadon ugráló – mozaikos megjelenítésben kibontakozó kapcsolatrendszer. Talán ez a darabban a legkidolgozottabb – jól működő –  konstrukciós elem, ami a valóság tényleges bonyolultságát hivatott ábrázolni. Ez a célkitűzés jórészt sikerül is. 

    Úgy is felfogható a társadalom (vagy a szűkebb környezet), mint egy színház, ahol mindenki eljátssza a saját jeleneteit és nézi a többiekét. Ez zajlik a színpadon. Érdekes volt látni, hogy az éppen aktív szereplőket hogyan követik az éppen nem résztvevő színészek. Úgy tűnt nézőként is élvezték a játékot. 

    A tízparancsolat sajátos szentencia gyűjtemény. Nem vitathatóan fontos együttélési esszencia, ami sok évszázados lepárlással keletkezett. Négy (spirituális) életviteli szabályt: Csak Isten igaz, Istent magát keresd, Szánj Istennek időt és Tiszteld szüleidet és hat (alapvető) tilalmat tartalmaz: Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj, Ne hazudj, Ne sérts más frigyét, Ne akard a másét. Ha az Isten kifejezést bármilyen élet-lényeget jelentő más fogalommal helyettesítjük a tartalom relevanciája nem változik.

    A Radnóti Társulata (mint szinte mindig most is) csapatként működött. Minden “játékos” folyamatosan a pályán volt, csere nélkül játszotta végig a “meccset”. És minden elért “találat” közös teljesítmény volt. A jeleneteket jól koreografált kórusének kötötte egymáshoz.

    Egyesként Baki Dániel egy autisztikus, intézetet megjárt, naiv fiút formál meg, aki a László Zsolt alakította nyolcas, kispályás hedonista álmodóval összefutva kergeti játékgépen a szerencsét. A kettes Pál András, mint az esztétika megszállottja jelenik meg, aki saját arcát alakítva keresi a szépséget és annak viszonyát a boldogsághoz. Majd feltűnik hármasként Berényi Nóra Blanka, mint fiatalon magát kiáruló, “karrierjét” pályaudvaron kábultan összerogyó roncsként végző kurva, aki kapcsolatba kerül a négyes Kováts Adél által játszotta doktornővel, akinek féktelen, elvakult bizonyítási vágya saját életét is nyomorítja. Közben megjelenik ötösként Márfi Márk mint jóképű, nagyravágyó “strici”, akinek nincsenek gátlásai, ha arról van szó, hogy szabaduljon a Remény lakótelepről. Az ő szerelme hatos, a Sodró Eliza által játszott lány, aki folyamatosan kéri „Édes Jézus” segítségét a létező világban való eligazodásához. Hetesként Lovas Rozi tűnik fel olyan “lakótelepi lányként”, aki az érvényesülést jól célzott férjhezmenéssel igyekszik elérni. Több van benne, de az “egyszerűbb utat” választja, amihez a boldogság csak „ferde úton” jár a már megismert nyolcas személyében. Közben megjelenik Schneider Zoltán által prezentált kilences, a férfi, aki meggazdagodott és nagykanállal eszi az életet, mégsem tud megelégedni. Ő hetes “álom lovagja” és mint kiderül egyes apja és nyolcas ifjúkori barátja. A tízes egy szabálytalan mégis archaikus „anya” Tóth Ildikó alakításában, aki művész (is) és, sok korábban megismert szereplőhöz fűzi viszony. A szereplők kapcsolatai olyan szövevényt alkotnak, aminek pontos ismertetése inkább zavarná az áttekintést, mint segítené. A viszony dzsungel szerepe az, hogy érzékeltesse a valóságos társadalmi létezés bonyolultságát, mint olyan környezetet, amelyben a tízparancsolatnak nincs reális esélye még a részleges érvényesülése sem. Mindezt az előadás úgy tárja a nézők elé, hogy közben egy pillanatra sem sugallja azt, hogy ne lenne fontos betartani a “törvényeket”. 

    A már említett a jeleneteket egymáshoz és a parancsolatokhoz kötő oratórium szerű kóruséneklés mellett, a szereplők szelfiznek is, megörökített “arcaik” láthatók a játéktér feletti három nagy képernyőn, mozgó és álló képként, tovább bővítve ezzel az értelmezés dimenziót. A történetmesélés élőképes verbalitása így feliratokkal, előre felvett videókkal és fotóalbummal bővül, segíteni próbálva ezzel a mai mediatizált világ komplexitásának lehető leghűbb ábrázolását.

    Feltétlenül meg kell említeni, hogy az előadás jól integrált része az élőben előadott zene. A Cári Tibor szerezte muzsika elemi erővel, szinte már-már sámánisztikusan hat. A két élőben, színpadi elemként folyamatosan jelenlévő zenész, Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter integráns részei a megjelenésnek, amibe időnként Sodró Eliza hegedű és Lovas Rozi fuvola játéka is besegít. Feltétlenül megemlítendő a jelmezeket tervező Bianca Imelda Jeremias és a díszlettervező Bartha József kreatív hozzájárulása az összképhez. 

    Nem lehet egyik játszó színészt sem kiemelni, mind a tizen nagyon egyenletesen magas nívón játszanak és  kórusként is remekelnek. A tízparancsolatot latinul kántálják, a szövegét kivetítve is sulykolják, hogy a néző ne felejtse el, éppen mit nem tartanak be a “szereplők” és általában mit szeg meg folyamatosan az Élet.

    A két felvonásban előadott mű végén a közönség hosszan és lelkesen ünnepelt. A Székely Csaba által jól kifundált Sebestyén Aba rendezésével tovább fokozott, bonyolult – néha nehezen átlátható -, de jól szervezett színpadi munka eredményeként létrejött a hatás.

    Mostanában sokat járok színházba. Jól teszem, mert a jó Színház, mint amilyet most láttam, lehetséges Út a jelenléthez. Még a látottak hatása alatt, hazafelé a Tízparancsolat érvényessége járt a fejemben, pontosabban az, hogyan lehet olyan “törvényeket” hozni amelyeknek megfelelően lehet élni. A törvények megnevezik a “bűnöket”, de képesek-e meg is előzni elkövetésüket? Ha nem, mi más képes erre? Mi a büntetés és a bűnbocsánat helyes aránya? A 10 hatásosan vetette fel ezeket a kérdéseket.

    Feketéné Bencsik Julianna: A kitartás nagymestere

    Daisy azonnal az ajtóhoz rohan, amikor gazdája megközelíti azt. Bármilyen álmos, vagy csak lustán nyújtózkodik szőrös pokrócán, ez a mozdulat rögtön talpra állítja őt. Sötét, göndör bundájába belesimuló szénfekete szeme kíváncsian tekint a kijárat felé. A kulcsok zörgését és a póráz előkerülését vakkantásokkal üdvözli és már ugrásra készen várja a szabadságot jelentő ajtó kitárását. Szinte átrepül a kinti lépcső két foka felett, majd eszeveszett nyargalásba kezd. Jól nevelt kutyaként ugyan megáll minden útkereszteződésnél, bevárja gazdáját, aki utasításokat ad, merre menjen. Most a hegy oldalán levő fenyőerdő felé irányítják. Örömében körbe-körbe rohangál, s közben minden arra lakó macskát megkerget és megugat.
    Szereti ezt az erdőt, a zizegéseket, a koppanásokat és a szél búgását a lombok között. Itt a lehullott fenyőtobozokkal is jól lehet játszani. Szájába veszi, jól megrázza, majd eldobja. Akkor a legboldogabb, ha az a lejtőre esik, és gurulni kezd. Mancsával tovább görgeti, majd utána szalad. Gazdája élvezi a játékosságát, ezért sokszor jönnek erre.
    Jól megfuttatva érkeznek haza a családi házukba, ahol bármikor kimehet a kertbe, de az erdőt ez sem pótolhatja. Igaz, egy fenyőfa itt is van, de bánatára a lehulló tobozokat gazdája mindig összeszedi.
    Hamarosan vacsorához ül a család. Daisy is megkapja kedvenc falatait, amit gyorsan felfal, majd a pokrócára ül. Nem fekszik rá, – mint általában az étkezések után – hanem szimatolva fürkész a gyerekek nyúlketrece felé. Lassan felkel és kúszva indul az alomnak használt szalmacsomaghoz. Ott leül és vár. A család kíváncsiam tekint tá, majd folytatják a vacsora közbeni társalgást.
    Hirtelen nagy zaj támad. Daisy, mint az őrült rohan az ebédlőn át a nappali felé, közben mindent felborít, ami az útjába kerül, majd vészfékezve megáll a rökamié előtt, és leül a szőnyegre. A család megdöbbenve figyel fel rá, nem értik, mi ez a rombolás. Befejezve a vacsorát, kutyájukat korholva mindent a helyére tesznek, de ő rájuk sem horkant, csak mereven ül.
    Mielőtt mindenki nyugovóra térne, kinyitják a kertbe vezető ajtót, hogy a kedvencük elvégezhesse a dolgát, majd választása szerint valamelyik családtagot a hálószobájába kísérje. Daisy azonban meg sem mozdul. Még mindig a szőnyegen ül és tekintete a rökamié alját kutatja.

    Hajnali kettőkor az alvók nagy robajra ébrednek. Daisy dübörög a lépcsőn, majd gazdája szobájába ront be, egy egérrel a szájában. Lelkesen mutatja, mit fogott.
     – Ne tedd le – mondja az álmából ébredve, szinte nem is érti, amit lát – gyere, vidd ki a kertbe.
    A nappaliba érve őrült rendetlenség fogadja őt, semmi sincs a helyén. Nagy csata lehetett itt, gondolja, miközben kinyitja a kertre nyíló ajtót. Daisy kirohan, és úgy teszi le a fenyőfa alá az egér hulláját, mintha az egy fenyőtoboz lenne, majd lepisili. Befelé menet megkönnyebbülten hallgatja gazdája dicséretét melynek hangszíne olyan, mint amikor kedvenc erdejében suttog a fenyves.

    (Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

    Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

    nincs egyidejűleg globalizáció, nemzetállami szuverenitás és demokratikus politika

    „… nem lehet azt a három célt egyszerre megvalósítani, … vagyis nincs egyidejűleg nagyvállalati dominanciájú globalizáció, nemzetállami szuverenitás és az emberek számára kedvező szabályokat hozó demokratikus politika.”

    (mondatértelmezés)

    Régi “vicc”, hogy az ingyenes, mindenkinek járó és magas színvonalú orvosi ellátás kritériumaiból egyszerre csak kettő tud teljesülni. Nézzük meg a címbeli célok megvalósíthatóságát páronként. A nagyvállalati dominanciájú globalizáció és a nemzetállami szuverenitás csak az emberek (a demokratikus politika) rovására harmonizálható, úgy sem nagyon könnyen. A nagyvállalati dominanciájú globalizáció eredményezhet az emberek számára kedvező szabályokat hozó demokratikus “politikát”, de ez (maximum) az adott “vállalaton” belüli alkalmazottakra vonatkozóan lehetséges, a többi ember kirekesztésével. A nemzetállami szuverenitás, szinte minden esetben, az emberek számára kedvező szabályokat hozó, demokratikus politika megvalósításához szükséges források átcsoportosításával valósítható meg (ha egyáltalán). A nagyvállalati dominancia teljes megszüntetése így sem elérhető törekvés. Az orvoslásnál az “igények” kreáltsága és a gyógyító “javak” áru volta a korlát. De mindkét esetben a fő ok a kapitalizmus, vagyis az, hogy a profit fontosabb, mint a közjó.

    a kormány a nyugdíjak értékét garantálja

    “…a kormány a nyugdíjak értékét garantálja, sőt, miután az infláció mértékét magasabbra becsülték, mint amekkora valójában lesz, a nyugdíjak értéke némileg emelkedhet…”

    (mondatértelmezés)

    A befizetett járulékok alapján járó nyugdíjak értékállóságának garantálása alapvető társadalmi érték. Azt, hogy valami – például az infláció mértéke – valójában milyen lesz, nyilvánvalóan csak utólag lehet (majd!) megmondani. Decemberben – amikor ez a kijelentés elhangzott – a következő évre biztosan nem lehet tényekre vonatkozó igaz kijelentéseket tenni, a jövőre vonatkozóan legfeljebb szándékokat lehet kinyilvánítani. Aki ezt nem tudja, nem vehető komolyan. Egy komplex valami – mint a nyugdíj – valós értéke egy dinamikus környezetben nehezen mérhető. Pedig ahhoz, hogy garantálni lehessen a valaminek az értékét, mindenekelőtt mérni kell tudni. A nyugdíjak értékének meghatározása nem megbízható. Egy élethelyzethez szükséges javak köre irányadó lehet az adott személy megélhetési költségének meghatározásához. Egy ilyen – tartalmilag folyamatosan az élethez igazított – fogyasztói kosár kezelése egy nyugdíjrendszer egyik alapvető közszolgáltatása. Ami nélkül értékemelkedési lehetőségről beszélni – jóindulattal közelítve – vágybeszéd, reálisan tekintve: közönséges manipulációs propaganda-hazugság.

    Filep-Pintér Eszter: In memoriam gyerekkor

    Kicsi vagyok a nagy házban
    és „oda” nem szabad bemennem.
    Barátaim a sarkok, a függöny mögötti
    sikátoros sötét,
    a brummogó medve hangú szekrény,
    az egyetlen bútor, amiben elbújhatok apám elől.
    Barátaim a fák, ők is nagyok,
    égbe meredőek, fölém magasodnak,
    de nem förmednek rám, mint anyám.
    Barátaim azok az emlékek,
    amiket én szültem meg, anyám helyett
    az emlék, hogy valaki
    szeretett.
    A legkisebb vagyok a saját életemben
    és fázom.
    A hógömb pelyhei bennem havaznak.
    Te is kicsi voltál, mégsem fáztál.
    Engedd meg, hogy barátod lehessek
    ilyenkor télen.
    Engedd meg, hogy oda bújhassak melléd
    hogy a szívedben melegedjek
    én a bolyongó vendég,
    akinek nem jutott szállás a saját házában.
    Barátom ilyenkor hadd legyél te: kisded
    engedd, hogy a szalmádra heveredjek:
    Itt állok jászolod felett.

    (Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

    Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.