kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Olvadó jégkristályok

2019. november 7-én mutattuk be a gödöllői városi könyvtárban Feketéné Bencsik Julianna harmadik könyvét, az Olvadó jégkristályokat. Julika már szinte a kezdetektől részt vesz az Irka munkájában és kérdésemre válaszolva elárulta, hogy ez a regény ötlete is egy irkás házi feladatból született. Míg korábbi két kötetet önéletrajzi ihletésű volt (A XX. század gyermeke voltam, Ablakok), az új kötet szinte teljesen fikció.

Azért szinte, mert bár a szereplők és a történet teljes mértékben a képzelet szüleménye, a könyv bizonyos elemei sok szállal kötődnek a regény írójához. A helyszínek például Julika életének kedves emlékeihez kapcsolódnak, a gyermekkor Kőrös vidéke, és a felnőttkorban nagy szerepet kapó Mátra, melyeket férje, Fekete József is többször megörökített festményein.

Az író férje más vonatkozásban is előkerült a könyvbemutatón. A regény négyes nézőponti felosztásában az egyik elbeszélő ugyanis az álmait meséli el, melyek sorra beigazolódnak a regény cselekményében. Julika elmesélte, hogy a férje évtizedeken át vezetett álmosnaplói adták az ötletet ehhez a szálhoz, majd az esten néhány valós részletet is felolvasott férje kockás füzeteiből.

A regény témájában több fontos problémát dolgoz fel, gyermek elvesztése, szülők elvesztése, identitás keresése, megfelelni vágyás, leszakadás, minden szereplő nehéz utat jár be, míg megtalálja a saját lelki békéjét.

A regény címe és borítója is szóba került az est folyamán, mivel a felhő allegóriája végigvonul a regényen, így igazából nem volt túl nehéz a megfelelő cím kiválasztása, mely aztán segítette Kolozs Kittit is a borítótervezésben. A fiatal lány, aki maga is Irka tag, régóta foglalkozik borítótervezéssel, és beavatott minket a munka kulisszatitkaiba: hogyan lehet borítót tervezni egy olyan könyvhöz, amit még el sem olvasott? A szimbólumok nagyon fontosak a megformálásban, Kitti általában nem saját fotókkal dolgozik, de az Olvadó jégkristályokhoz saját fényképét szerkesztette meg.

A kötelező kérdés sem maradt el a végén, mi lesz az író következő munkája. Julika már tervezi következő regényét, melynek témája igen aktuális: a külföldre költöző fiatalok sorsát szeretné feldolgozni, párhuzamba állítva a mai tendenciákat az 56-os történésekkel, amikor szintén sok fiatal ember hagyta el az országot.

Sütő Fanni: A naplementegyűjtő

pixabay.com

Május első éjjelén kezdődött. A májusfa még peckesen állt a főtéren, de a feltámadó szél már megkezdte merev egyenességét, és a szalagmaradványok fáradt pillangó módjára lebegték körbe. A nap lassan süllyedt a látóhatár mögé, buktában lángra lobbantva a tájat. A szívem a nappal együtt hullott a sötétség felé. Az esti lakoma után átugrottam a parázs fölött, egyenesen az egyik szomszéd legény karjaiba. Nevető, barna szeme volt, és arany szeplők pöttyözték az arcát. Más biztos örült volna, ha ilyen párra talál. Szegény unokatestvéremet a szőrös fülű kereskedő kapta el, aki mindig a lányok hátsójába markol, amikor azt hiszi, senki sem látja. Tényleg szerencsém volt. Mégis azt kívántam, bárcsak nyílt volna meg alattam a végtelen sötétség öle, nyelt volna el a föld, és zuhantam volna a semmibe. Tudtam volna szeretni a nevető szemű legényt, egyszer biztos. De nem most. Sütő Fanni: A naplementegyűjtő bővebben…

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 25. Infláció, 26. Dunaszaurusz

Almási Lajos rajza

 

 

 

 

 

 

 

 

25.Infláció. Nyilvánvaló – nem csak közgazdasági – igazság, hogy a bevételek és a kiadások egyensúlya nyújthatja a megélhetés biztonságát. Ez hétköznapian egy tőke nélküli polgárnál azt jelenti, hogy a bérének fedeznie kell a kiadásait. 1988-ban és 1989-ben a “fogyasztói árszint” hivatalosan is majdnem évi húsz százalékkal nőtt. A rendszer, ami éppen leváltás alatt volt, azon alapult, hogy az árak és bérek egyensúlyát bürokratikus úton teremtette meg. A dolgoknak nem az volt az ára, amennyiért előállították őket, és a dolgozók nem annyi fizetést kaptak, amennyi a munkájukért járt. A jólét növekedése, amit mindenki áhított, ebben a dimenzióban azt jelenti, hogy ugyanannyi/kevesebb munkával több/jobb javakhoz juthatnak az emberek. A “megvalósult szocializmus” úgy működött, hogy ezt az egyensúlyt nem az egyén szintjén, és nem csak piaci eszközökkel próbálta biztosítani. A bruttósítás mindenkit érintett, de keveseknek tűnt fel a megváltozott adórendszer lényege. Ami – a forgalmi adó (ÁFA) és a személyi jövedelemadó (SZJA) bevezetésével – az egyén szintjére mozgatta át ezt az egyensúlyozást. Evidencia, hogy többet elosztani csak több termelésből lehet. A rendszerváltó humán értelmiségiek semmit nem értettek ebből. Nekik mindegy volt, milyen jelzőjű állam fizeti ki a közalkalmazotti bérüket, csak az érdekelte őket, hogy ők ne járjanak rosszul. Az előrelátóbb rendszerváltók már az állami tőke magánosítására összpontosítottak, a várható privatizációra. Az infláció – ami mindig jövedelem átcsoportosítás – végezte el az átstrukturálás piszkos munkáját. Ez zajlott, miközben folyt a kerekasztalozás a “jogi megoldásokról”.

26.Dunaszaurusz. Durva, de találó, korabeli vicc. “Egy ember rohan az utcán zászlóval a kezében, és azt üvöltözi: Menstruáció, menstruáció, menstruáció! Valaki odalép hozzá és megkérdezi: Nem demonstráció? Azonnal érkezik a válasz: Mindegy, csak vér folyjon!” Ennél szelídebb, de ugyanarra a jelenségre utaló idézet későbbről: “Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Tapasztalati tény – bár volt néhány kivétel –, hogy az emberek sokszor olyan dologért mentek (mennek) nálunk utcára, ami messze nem a lényeg. A “Vízlépcsőt vagy demokráciát” jelszó komplett képtelenség. Legjóhiszeműbb értelmezés szerint is tudatlanság, de legvalószínűbben tudatosan felépített provokáció, amire a szocializmus által kiherélt szolidaritású és hiányos politikai műveltségű tömegek vevők voltak. Egy bő hozamú folyón épített vízlépcső a világban mindenhol, az USÁ-tól a Szovjetunióig, “megalomán” és természetátalakító volt. De az sem lehet véletlen, hogy a vízierőmű környezeti hatásait soha senki nem hasonította az olajkitermelés, vagy az atomenergia lehetséges ártalmaihoz. A rendszerváltáskor számtalan olyan valódi társadalmi probléma volt, ami tömegeket mozgathatott volna. A “Dunaszaurus” és a “falurombolás” elleni tiltakozó mozgalmak legjobb esetben is csak pótcselekvések voltak, amiken az aktuális és leendő “politikusok” kapva kaptak. Levezették velük a tömegindulatokat, hogy a háttérben “törvényes keretek között” megszülethessenek a szűk körben kialkudott „változtató megoldások”.

Feketéné Bencsik Julianna: Olvadó jégkristályok

Arisztotelész írja a Poétikában: “A művészet legfőbb feladata, hogy mélyreható igazságokat fogalmazzon meg az életünkről.” E könyv szerzője ehhez hozzáteszi: az igazságnak akkor is ki kell derülnie, ha ezzel másoknak fájdalmat okozunk.

Feketéné Bencsik Julianna Irka tagnak 2019 őszén jelent meg harmadik kötete, mely a korábbiaktól eltérően most egy fiktív regény. Szereplőinek élete nemvárt fordulatokból áll, álmok, jóslatok, titkok, várakozások lengik be a könyv atmoszféráját, és vezetik a cselekmény szálát.

A könyv bemutatójára 2019. november 7-én kerül sor 18 órakor a gödöllői városi könyvtárban.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 23. Önszerveződő társadalom, 24. Városi tanács

Almási Lajos alkotása

23. Önszerveződő társadalom. „… nem hiszek a hivatásos forradalmárságban. Ha szervezethez elsődleges egzisztenciális érdekkel kapcsolódnak emberek, azok érdeke szükségszerűen tér el az önkéntes aktivistákétól, az egyszerű tagokétól. Egy (tömeg)szervezet nem válhat intézménnyé (egy párt sem!), ha azzá válik, megszűnt eredeti funkciójában létezni. A civil társadalom önszerveződő képessége az a talaj, amit meg kell teremteni, hogy abból kisarjadzhassanak, ill. esetleg abba beültethetők legyenek a társadalom szerves intézményei.” … „Az államnak és intézményeinek működnie kell, ez ma mindenkinek érdeke. De a hatalom gyakorlásának új módjait kell kialakítani, a saját képünkre formálva azt, de nem vágyaink, hanem a valóság alapján. A mindenkori hatalom ellenőrzését, korrigálását erős civil társadalom, és annak a hatalom gyakorlóitól független, szabadon szerveződő szervezetei kell végezzék, teret adva azoknak a gondolatoknak is, melyekből a jövő új lehetőségei kialakulhatnak.” … „Ma minden öntevékeny és a társadalmat erősíteni, szervezni képes erőre szükség van, mert hiányzik a bizalom abban, hogy másokkal együttműködve többet lehet tenni magunkért is. Közös forrásaink végesek, de nekünk itt kell egymás mellett és egymással boldogulnunk.” … „A helyi társadalmi intézmények hiányoznak, újjá és újra kell építeni őket.”

(Gödöllői Mindenes, 1989/5 szám, Ujj Béla: Az egyén, a szervezet és a társadalom – Miért kell nekünk önszerveződő társadalom?)

24. Városi tanács. A Népköztársaságban, 1985-től kezdve, a helyhatósági választáson már kötelező kettős jelölés volt. Akkor először, és még senki által nem sejtetten utoljára, minden tanácstagi pozícióra legalább két jelöltet kellett találni. Engem is, aki aktív voltam a helyi közügyekben, megkerestek, hogy vállaljam a tanácstag jelöltséget, a város egyik viszonylag új lakótelepén. Nyugodtan mondtam igent, mert a másik jelölt egy olyan tapasztalt elvtársnő volt, akinek komoly múltja volt már a közéletben. Eljött a választás ideje és kiderült, hogy rám szavaztak többen. Még nem volt olyan kampány, mint mostanában, csak néhány alkalom, amelyeken a jelöltek megjelentek és elmondták elképzeléseiket. Így lettem „önhibámon kívül” a városi tanács tagja. Nem számoltam azzal, hogy ahol egy nő és egy férfi indult, országosan, szinte mindenhol a férfi nyert. Ez a “szabályszerűség” utólag derült ki, a szavazatok adatait elemezve. De, ha már úgy alakult, igyekeztem jól végezni a feladatot, már csak azért is, mert a saját lakókörnyezetemről volt szó. A képviseletet társadalmi munkában, értsd anyagi díjazás nélkül láttam el. Annyi kedvezmény járt, hogy ha az ülések munkaidőben voltak, elengedtek a munkahelyemről. A tanács rendszeresen ülésezett, és a körülményekhez képest valamennyi nyilvánosságot azért biztosított a helyi közügyeknek. A tanácstagság, mint a képviselt lakótelepi lakosság hétköznapi ügyes-bajos dolgainak ügylefolyója, jó iskola volt az emberi természet megismeréséhez.

Kolozs Kitti: Áramszünet

illusztráció: pixabay.com

Csend. Erre ébredsz reggel. A televízió feketén dereng, kikapcsolt. Csak azért hagytad éjszaka bekapcsolva, hogy ne érezd magad egyedül, hogy elűzd vele a magányt. Reflexből a lámpa kapcsolójáért nyúlsz, halkan kattan, de nem történik semmi. Áramszünet van. Semmi sem működik. Felhúzod a redőnyöket, hogy legyen egy kis fény. Az egész házban szürkeség van, úgy, ahogy az egész utcában. Mindenhol csend. Nem félsz, de kellemetlen érzés lesz úrrá rajtad. Lerázod magadról és felöltözöl.
Automatikusan a konyhába mész, csak hogy belásd, hogy felesleges, mert áram nélkül nem tudsz kávét főzni. A régi kotyogós rég elfeledve hever valahol, emlékét is belepte már a rozsda és a por. Gondolkozol, hogy mitévő lehetnél, de aztán belátod, hogy nem lenne értelme megkeresni, a tűzhely elektromos gyújtója sem működik. Tejet sem tudnál melegíteni. Nem iszod olyan sötéten a kávét, amilyen sötétnek érzed most a lelked. Már gyufát sem keresel, mert reménytelennek látod a helyzeted. Hiába nézel a mikrohullámú sütőre, az is tanácstalanul mered rád vissza. Hosszú idő után ez az első reggeled, amit kávé nélkül kell átvészelned.
A mobiltelefonod is az utolsókat rúgja. Úgy voltál vele, hogy amikor felkelsz, majd feltöltöd. Ha most használod, akkor lemerül, mire beérsz. Így nincs internet-használat. A Facebook enélkül nem létezik, és úgy érzed, hogy ez által te sem. Senkinek sem tudsz írni, senkinek nem látod az üzenőfalát, nem vagy képes elterelni a figyelmed az internetes társadalmi élet drámáival. Youtube-on szoktál zenét hallgatni, most ezt sem lehet. Pedig az véget vethetne a csendnek.
Kolozs Kitti: Áramszünet bővebben…

Kemény volt-e a Kemény est?

Ritkán olvasunk verset. Talán azért, mert a túlmagyarázott iskolai verselemzések jutnak a versekről eszünkbe. Talán azért, mert úgy érezzük, nem fér bele a hétköznapi kis életünkbe a líra emelkedettsége. Vagy, mert nem értjük a kötelezően modern művészeteket, valahol lemaradtunk.

Belelapozva Kemény István legutóbb megjelent Nílus című verseskötetébe, mindezek a kibúvók semmivé lesznek. Ezek a versek se nem életidegenek, se magyarázatra nem szorulnak. Olyanok, mint egy jó, őszinte beszélgetés, valakivel, aki érti a problémáinkat. Szó van bennük elmagányosodásról, gyerekek és eszmék elengedéséről, a Nílusként áradó, vagy csak tovafolyó életről, „pár csepp cinizmus és lórúgásnyi öniróniá”-val. Kemény volt-e a Kemény est? bővebben…

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 21. Ellenzéki Kerekasztal, 22. Demokráciafeltételek

Almási Lajos alkotása

 

21. Ellenzéki Kerekasztal. Miközben a helyi értelmiség pártokat grundolt a terepen, a fővárosi jogászok létrehozták az Ellenzéki Kerekasztalt. Miközben az alakuló új mozgalmak, pártok az uralkodó pártot legitimációs hiányosságait hangsúlyozva támadták, a Kerekasztal, formálisan felhatalmazatlan, ad hoc, nehezen átlátható személyi összetételben állt fel. A helyi ellenzéki szervezetek minimális információval rendelkeztek a részletekről, és nem befolyásolhatták a tartalmakat. A “demokráciába való átmenetre” koncentrálás szükségszerűen vezetett a nyilvánosságot kizáró jogi voluntarizmushoz. A Kerekasztal az MSZMP-re és a személyi kérdésekre koncentrált, és nem a helyzetre és az emberekre. A még ki sem alakult többpártrendszeri politika nem a közügyintézés, az intézményekben gondolkodás, hanem a személyes mutyi felé indult el. Az azóta nyilvánosságra került részletek és a politika tényei nyilvánvalóvá tették, hogy a társadalom valódi gazdasági és társadalmi problémái, a helyi szervezetek igényei nem játszottak szerepet az EKA tárgyalásaiban. Semmilyen közös alternatív társadalmi jövőkép nem került felvázolásra, az alkudozás kizárólag a hatalomról szólt. A világpolitika nyújtotta változási lehetőséget a résztvevők többsége elsődlegesen személyes ambíciói kielégítésére használta, ez az akkori vitában is felsejlik, de igazán az azóta befutott pályájuk igazolja.

22. Demokráciafeltételek. „… a társadalom politikai kultúrájának fejlesztése csak az emberi személyiség önállóságának, tiszteletének, szabadságának és jogainak jegyében képzelhető el. Itt az előttünk álló legnagyobb feladat, az emberi jogok eddigi filozófiai értelmezésének megváltoztatása. Ennek olyan magatartás felel meg, mely szerint nem az embereknek kell az államot, a társadalom intézményeit szolgálnia, hanem fordítva! A szociális-társadalmi apátia felszámolásának ez a szemlélet az alapvető feltétele. Az emberi személyiség abszolút érték, az álammal és intézményeivel szemben. A szabadság a természetes állapot a korlátozással szemben. Az állam szerepe az emberek közötti kapcsolatok szabályozása, oly módon, hogy lehető legkevésbé korlátozzák egymás jogait és szabadságait. Az Emberi Jogok-nak az ember nembeli tartását kell biztosítania. Erre az embereket nevelni kell! A nevelés természetes kereteinek, így pl. a tömegkommunikációnak, az iskolának, a közművelődésnek, a társadalmi szervezeteknek, a gazdasági egységeknek, civil szerveződéseknek stb. elsődleges feladata a jogok tudatosítása. Csak a jogaikban otthonos, tudatos állampolgárok lehetnek a demokrácia alanyai és egyben biztosítékai, csak ők állhatnak ellen mindennemű monopolisztikus és így emberi jogokat szükségszerűen csorbító nyomásnak, teljesíthetik ki a társadalom szabadságát.” (Gödöllői Mindenes, 1989/2 szám, Ujj Béla: A személyiség és a törvény – az Ember és Jogai)

Kenéz Árpád: Home Fogg Laló kalandjai

Avagy tornácóra magyar módra. Hogyan támadtatik meg rossz népek által egy szerény magyar dalia.

Home Fogg Laló vitéz nyargalt lován zordan

Nyálkahártyája már fuldokolt a porban.

Feltűnt egy fogadó, hol jó muzsika szólt,

Kint egy frank egy hun nőt hun itt, hun ott faszolt.

A kidobó egy nagy se ki se besenyő,

De neki is jutott egy merkit beste nő.

Főhősünk elszántan lépett be az ajtón,

Bemutatkozom hát, a nevem nem Ajtony,

Hanem Laló, kinek nemzetsége magyar.

Erre felkurjantott egy félrészeg kabar,

Ám bolgár pukkasztás nyomta el halk szavát,

Na meg a zenebona, mit lantolt egy szavárd.

Furulyán kíséri egy barna szaracén,

De gé dúrban játszik, mert nagyon szar a cén.

A dalt énekelte egy rövid longobárd,

A ritmus szekciót adta egy bongós szárd.

A sarokban csendes, öregember, székely,

Szag alapján olyan, mint, aki beszékelt.

Egy ittas szláv éppen egy avart égetett,

De, egy füles után birkaként bégetett.

Hogy ezzel, vagy mással indult a haddelhadd,

Nem tudni, nem írja Ibn Dúl Hadd El Hadd.

Úgy mentek a népek a lovas vitézre,

Mint egy csapat moa egy nagy polinézre.

Először egy szkíta nézte ki e harcost,

Könyökkel kapott is egy irdatlan arcost.

Hiába küldött rá egy bazi nagy pártust,

Figuránk ennek is bevitt vagy kétpár tust.

Majd a már említett barátunk az avar,

Hadonászott egy sort, nem sok vizet zavart,

Úgy látszik, nem másén, hanem saját baján

Tanulja a mórest e nagyképű kagán.

Egy-két füles után egy víg dákó román,

bekómázva csücsült egy fadákó romján.

Támadásra lendült a kantinpult mögül,

Majd szablya által halt az aljas kultvogul.

Alánok, alánok, alánok angyalok,

Ettől függetlenül kaptak egy nagy balost.

Egy asztalnál ez állt: doni roxolánok,

Dárda szállt közéjük, egy se volt jó látnok.

Fülesért állt sorba a mazo cool varég,

Mivel nem verte el senki sem kurva rég.

A legnagyobbat tán a kis jázig kapta,

Pedig ő lett volna DJ házigazda.

Egy cigány fogai szanaszét hevertek,

Egy rőt skót homlokán a púpok McKeltek.

Olyan rúgást kapott a bátor teuton,

Hogy Göncöl szekérrel zötyög a tejúton.

Meghallotta Laló, hogy egy észt és osztják,

Okoskodik nagyon, épp a lettet osztják.

Nem hallgathatta ezt, rögtön odaugrott,

És ketté fejelte a mocskos finnugrot.

Ha már ott volt kéznél, olyat vert a kvádba,

Hogy az holtan rogyott bele egy fakádba.

Nem okoznak több bajt a bajszos kipcsákok,

Lovagló korbácstól pirult ki picsájok.

Az egyetlen ütést egy sovány kopt adta,

Ám torkát nemsoká késpenge koptatta.

Tiszta fejjel támadt a drogos markomán,

De félúton mégis kidőlt a narkomán.

Laló többet várt most az izmos vandáltól,

Simán kirántotta a juhbőr szandálból.

Lándzsával támadott egy szőrös vizigót,

Patarúgás törte ketté e víziót.

Besegített hát a magyarunk hű lova,

Meghajolt ez előtt egy migráns kajova.

Akkor még nem gondolt senki sem Viktorra,

Ne fussunk előre, most tört egy pikt orra.

Vitézünknek íja fél automata,

Átlőtt nyakkal hörgött egy szauromata.

Hadd mondjak néhány szót a gengszter örményről,

Pajzs éle kapta le mind a tíz körméről.

Az egyetlen élő egy beszari pun volt,

Bevégezte ő is, hasztalanul puncsolt.

Így fogyasztotta hát a népet barátunk,

Ily mészárlást talán csak moziban látunk.

Lalónak, ki beszól, azonnal szörnyet hal,

Itt ér véget ez a Tarantinódi dal.

 

 

Gödöllő, 2018. október, Kenéz Árpád ©

 

 

 

 

 

Bojár Cassino: Lajos

A Lajos apám régi társaságából való behemót termetű, igen csendes, visszahúzódó ember volt. Mondanám, hogy a baráti köréből, de ebben nem vagyok biztos. Apám korán meghalt, hét éves se voltam, alig-alig emlékszem rá. Azért sem, mert előtte, ha éppen nem hívták be a seregbe, gyakran feküdt szanatóriumban a tüdejével. Szóval jobbára csak fényképekről ismertem, amiket sok évvel később megtaláltam. Anyám nem sokat beszélt róla, rövid ismeretség és még rövidebb házasság volt. Épp csak összehoztak engem, talán hogy majd anyám ne maradjon egészen egyedül. Kellettem neki, jó nagy púpnak a hátára. Háború volt, a férfiak jó része odaveszett, ő pedig tizenkilenc évesen már dajkálhatott. És persze valamiből meg kellett élnie, munkába is eljárt, gyakran két műszakot vállalva. De mázlija volt, mert ’49-ben talált egy fickót magának (életem megkeserítőjét), aki aztán kitartott mellette haláláig. Nekem ez volt az egyetlen jó benne. De az egy másik történet. Nos, ez a Lajos az ötvenes évek elejétől néha meglátogatott minket. Gyanítom, korábban gyengéd reményeket táplált (mint a brancsból való régi ismerős), és fájlalta, hogy anyám özvegysége után máshoz ment férjhez. Bojár Cassino: Lajos bővebben…