kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Ujj Béla: „A távoktatás az oktatás olyan formája, ahol a tanár és a diák nem egy helyen vannak.” (mondatértelmezés)

Suhajda Zsuzsa fotója, Gödöllői Fotós kör

 

 

 

 

 

 

Az iskola az egyik társadalmi alapintézmény. Ez nem volt mindig így. A földművelő társadalmakban az alapvető tudást a család és a helyi közösség adta át, az iskola csak kiegészítés volt. Ma az emberek többsége napi, lakóhelyén kívüli elfoglaltsággal járó bérmunkából él, és az iskola a gyerekek nem nélkülözhető életterévé vált. Bár mindenki, különböző hangsúllyal, csak az oktatás és nevelés szempontjairól beszél, az iskola felügyeleti, gyermekjóléti és egészségkezelő – csak általa nyújtott – közfunkciókat is kapott. A kialakult életforma részévé vált, hogy az iskola – idejük egy részében, családjukon kívül – ellátja a gyerekeket. Az ehhez szükséges infrastruktúrába a társadalom jelentős erőforrásokat fektetett. A gyerekek számára az „iskola” olyan hely lett, ahol idejük jó részét töltve élnek, ahol otthon kell érezniük magukat. A távoktatás nem jelentheti azt, hogy az iskolának, mint élettérnek szerepe csökkenthető. Abban segíthet, hogy a tanulás helyére kerüljön, és az iskola az életre magára koncentrálhasson. Az „iskola” ugyanis nem majd elkövetkező életre nevel, hanem magának a „nagybetűs életnek” része. Ma már az is világosan látható, hogy nem csak a gyermekkorban.

Liska Dóra: Fehér lepkék

Fotó: Somogyvári Zsóka (Gödöllői Fotós Kör)

Fehér lepkék, olyan fehérek,

hogy együtt tarkábbak, mint a téged körülvevő virágoskert.

Felnevetsz rájuk, ahogyan ijedtükben felrepülnek.

Ezután rám nézel, és hirtelen

én is azok közé a fehér lepkék közé akarok tartozni,

hogy finoman hozzád érhessek,

megcsiklandozzalak, mielőtt megijedek és itt hagylak.

Pávakék szemed most arcomra száll.

Nem tudok és nem is akarok megmozdulni.

Te viszont lassan felém rebbensz,

az egész világ közelebb jön hozzám.

Kilépsz a liliomok közül. Már csak egy lepkényi távolság van közöttünk.

Négyen vagyunk.

A kert, örökké tartó táncával és zenéjével,

az én egész lényem

és a tiéd, amik így még egészebbek lettek,

és a lepkék, akik ebben a pillanatban ragadtak, akárcsak mi.

Gyönyörű, meleg, időtlen.

 

Liska Dóri: 18 éves, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulója. Szabadidejében legszívesebben gitározik, a barátaival van, filmekről szövegel, illetve az irodalom bugyraiban mászkál, legyen az könyv, színház, vagy az írás.

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor gourmet lehettem a trópusokon

Réunion szigeten 2011-ben a Boucan-Canot – Saint-Leu partszakaszon öt cápatámadás történt. Közülük a legnagyobb megdöbbenést egy szörfbajnok halála keltette. Amikor közeledtünk a luxus hotel étterme felé, furcsa volt kihaltnak látni a tavaly még fürdőzőkkel teli partot. Azt, hogy most itt ebédelhettünk, végeredményben a cápatámadásoknak köszönhettük. A fürdési tilalom miatt annyira lecsökkent a turistaforgalom, hogy az éttermek kénytelek voltak különböző engedményeket kitalálni, így elérhetővé vált nekünk is, az egyszerű turistáknak, egy családi, vasárnapi ebéd.

Az étterem miliője naturális színeivel és egyszerű formáival elegáns volt, de nem kihívóan. Illett a hangulatba a bambuszokkal teli padlóváza, melynek élénk bordó árnyalata megbontotta a környezet sötét tónusát. A luxus áradt a modern berendezésekből, összhangban volt a sziget imázsával, hiszen a kihalt madár, a Dodo itt is jelen volt teljes „szépségében” a falon.

Vidám alaphangulatunkat fokozta az elegáns pincér keltette derültség, aki, hallva a magyar beszélgetést, éppen francia vejemtől kérdezte meg, hogy ,,beszélnek franciául?”.
A piros pezsgős koktél kortyolgatása közben csodálattal néztem az óceánt. A csillogó napfényben a lápis lazuli-kék vízen éppen úszott egy fehér vitorlás.

Amíg ismerkedtünk az ételek költői elnevezéseivel, meglepetésként a csinos kreol pincérnő mindenkinek egyforma falatkát hozott. Ez volt az előétel előtti fogás: rántott csirkeszárnytő zöldségpürén.Natúr, olívás, vagy fügés zsemlét választhattunk a pincérnő kosarából, és máris jöttek az előételek. A vörös pálmát direkt étkezésre termesztik a szigeten.( A fogások francia neveit az étlapról másoltam).

Előételem: Salat de palmiste rouge, condiment datte citron et gingembre brioche au Curcuma-Ginger – Pálmasaláta gyömbéres, kurkumás kaláccsal

Főételem: Tranche de gigot d’agneau de lait marinée et grillée, citron confit et menthe fraiche

A grillezett citromos, mentás báránycomb tökéletesen omlósra sikerült, a tetejére halmozott fűszerek domináns ízét a köretben szereplő töltött tésztácska semlegesítette. Kis aránytalanság látható a sült és a köret mennyiségében, úgyhogy az utolsó falatokhoz már csak fügés zsemle jutott.

Desszert: Papillote d’ Ananas Victoria parfumés à la fleur d’Hibiscus et Citronnelle Sorbet aux fruits de la passion

A celofánban tálalt meleg Viktória-ananászra a hideg passion-gyümölcs (maracuja) fagyit az asztalon csúsztatta rá a csinos pincérhölgy.

A luxus helyszín varázsa, a finomabbnál finomabb ételek, kedves emlék marad örökre. Ínyenc (gourmet) lehettem Boucan-Canot-ban, a cápatámadásokról elhíresült nyaralóhelyen.

illusztráció: a szerző fotói

Ujj Béla: „A hír szent, a vélemény szabad!” (mondatértelmezés)

Fotó: Braun Katalin, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez egy évszázados mondat, amit a világ változása tesz újravizsgálandóvá. A hír a valóság tényeinek lehető legtorzításmentesebb, legobjektívebb tükrözése, rögzítése valamilyen formában, abból a célból, hogy másokkal megosztható legyen. Itt a szöveges formáról lesz szó. A hírekre azért van szükség, mert a világ történéseiből több dolog érdekli az embereket, mint amit képesek személyesen megtapasztalni. A hír azzal több, mint az egyszerű adat, hogy története van. A hír alapvető kérdésekre válaszoló információhalmaz: kivel vagy mivel, hol, mikor, mi történt, történik vagy fog történni, olykor kiegészítve a miérttel, illetve a hogyannal is. Nem a hír, hanem a tájékozódás lehetősége „szent” jog. A hír leírva, önálló létezőként, már profán, véleményeknek kitett. A vélemény szubjektív reflexió a befogadót ért hatásokra, élményekre, adatokra és hírekre. Véleménye mindenkinek van, annak is, aki nem osztja meg. A véleménymódosítás a megértés alapja. Az, hogy valaki, mások hatására, mennyire tudja módosítani a véleményét, az egyik legfontosabb szociális képesség. Nem a vélemény „szabad”, hanem a véleménymondás. A hírek és vélemények megkülönböztetése és a feleslegesek elvetni tudása az, ami elvezethet a „szent és szabad” tényekhez.

Mersdorf Ilona: Cséplés Füzesen

Annyi élet van ezen a képen, hogy inkább filmnek látom, mint pillanatfelvételnek. A háttérben inget-bő gatyát viselő férfiak hányják vasvillával a búzakévéket a cséplőgépbe. A nők talán épp az ebédet hozták, rajtuk tiszta ruha van.

Cséplés Füzesen, ezt a címet adtam a képnek. Nagyapám fiatalkoráról szól, őt mégsem ismerem fel rajta, és ettől még izgalmasabb. Az biztos, hogy ő az egyik főszereplő, de hogy melyik a két cséplőgépen pózoló fiatalember közül, azt nem tudom. A szőke, aki az olajozókannát tartja a magasba, mintha meg akarná keresztelni a masinát? Vagy a másik, aki az embermagasságú lendkerék előtt áll, és színpadias mozdulattal nyúl a kormánykerék felé?

Egyikük sem hasonlít arra az emberre, akit én ismertem. Nekem nagyapám az a kopasz, mosolygós arcú, kefebajuszú kis öregember, akinek a meséire úgy emlékszem, mintha velem történtek volna.

Ezt a történetet is ismerem. Hol volt, hol nem volt Tatának egy cséplőgépe. 45-ben eladta, mielőtt elrekvirálták volna, de a háború előtti években épp volt, és ennek köszönhette a szép legényéletét.

Kapósak voltak, ő és a tót barátja, a Tóni. Mindenfelé hívták őket csépelni, még a szomszéd falvakba is, fel egészen Királykegyig. Ott is aludtak a gép mellett, a szalmában. Egyik oldalt a lányok, asszonyok, másik oldalt a férfiak. A lányok jártak el vízért a kútra, esténként, amikor letették a munkát. A legények meg kísérték őket. Sok minden megesett azokon a nyári éjszakákon, a csillagos ég alatt.

Tatának is volt szeretője, egy szép román lány. Ő lehet az, ott a kép közepén. Az a babaarcú, karcsú, az azsúrozott kötényben. Olyan magakelletőn teszi csípőre a kezét, mint aki tudja, hogy mindenki őt nézi majd a képen, még száz év múlva is.

Nagymama rosszallóan ingatta a fejét, mikor nagytata a szeretőjéről beszélt. Én élvezettel ízlelgettem az új szót, azt is Tatától tanultam meg, hogy mit jelent. A királylányos mesékben nem volt szó együtt hálásról, szalmáról, ilyesmiről. Nem tudtam elképzelni, mi történik attól, hogy első látásra megszerették egymást, addig, hogy ásó, kapa, s a nagyharang választja el őket.

Tatát a szép szeretőjétől az anyja választotta el. Mintsem hogy szegény lányt vegyen el, inkább elvitette a fiát katonának. Két évig nem várt az a lány, mással járt csépelni, mire Tata hazakerült. Tata bánatában ivott, még a gép mellett is, egyszer majdnem leszakította a karját az a nagy lendkerék. Az első bálján megkérte tizenhat éves nagyanyám kezét. Ő is ott van már ezen a képen, csak nem lehet észrevenni a széplány mellett.

Pár évvel később ismét csináltatott Tata egy cséplőgépes képet. Azon már rajta van a négyéves anyám és az öccse is. De nagyapámat azon a képen sem ismerem fel. Még mindig nem elég öreg ahhoz, hogy hasonlítson az igazi önmagára, aki az én Tatám.

Ujj Béla: „Sosem volt még ilyen fontos a készpénzmentes fizetés.” (mondatértelmezés)

Fotó: Csősz-Rada Beáta, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Vírusos időben lehet arra hivatkozni, hogy a papírpénz és az érmék fertőznek. Kérdés, mennyivel jobban teszik ezt, mint az áru, amit értük kapunk. Az is, mitől „olcsóbb” a készpénz „fertőtlenítése”, mint a „pénzügyi rendszer” fenntartása. A Lehman Brothers csődjére gondolva az sem hangzik hihetőnek, hogy az „elektronikusan teremtett pénz” biztonságosabb, mint a készpénz. Az új pénzügyi szolgáltatások jórésze a korábbi szolgáltatások elektronizálását, vagy az állam fokozódó központi kontroll igényének kielégítését szolgálja. Nagyon kevés köze van az ügyfelek igényeihez. Megjegyzendő, hogy minden szükséges fizetési művelet megvalósítható készpénzzel. Ez alól talán a könyvelési műveletekkel fedezett – sokak szerint valódi fedezet nélküli – bankszámlapénz-teremtés kivétel. Gyakran elhangzik, milyen jó, hogy okostelefonnal lehet fizetni. Az ritkábban, hogyan miből lesz költeni való? Arról is keveset beszélnek, hogy minden kézpénzkímélő műveletnek díja van. Ha ma valaki készpénzt tesz a bankba, a „feldolgozás” után kevesebbet fog tudni felhasználni, mint amit betett. Tényleg sohasem volt ilyen fontos a készpénzmentes fizetés a pénzügyi szolgáltatóknak és magának az államnak, mert ők már főleg abból élnek.

Csiki Krisztina: A Walk by the Sea – interjú

A Walk by the Sea címmel jelent meg első regényed, melynek témája az emberi kapcsolatok bonyolultsága. Több éve ismerjük egymást, az Irka tagja vagy, mindig is szerettem a krisztis novellákat, melyekben összesűrítetted azt, amit a fenti témáról gondolsz. Miért és hogyan jutottál el oda, hogy magyar nyelv helyett angolul írd meg első regényedet?

Tetszik a „krisztis novellák” elnevezés! Külön dicséretnek veszem, ugyanis éveken keresztül féltem attól, hogy nincs saját írói hangom. Sok szerző stílusa hatott rám, illetve örülnék, ha hatott volna rám. Hazai pályán Szabó Magda a példaképem, mind a tartalmat, mind a stílust illetően; emlékszem arra, mennyire letaglózott „Az ajtó”, de még inkább a „Pilátus”… A kortárs és élő szerzők közül mindenféle fényezés nélkül téged emelnélek ki, mert az írói nyelvezetedtől el kell alélni, a tartalom pedig agytornás, mégis szórakoztat, olvasmányos, de aki akar, az elmélyülhet a mindenféle rétegekben. A külföldiek közül az angol realista, Thomas Hardy és az ausztrál posztmodernista, Patrick White hatottak rám leginkább. Hardy úgy csinálja ki lelkileg az embert, hogy közben gyönyörködtet a leírásaival, Patrick White-ot viszont egyszerűen képtelenség magyar nyelven visszaadni. Egyszerre abszurd és realista, a szereplői esendők és nagyon gyakran szimbólumként bolyonganak a lapokon. A nyelvezete úgy adja vissza a tartalmat, mint egy mangós csiliszósz vagy egy fokhagymás fagylalt, tele van váratlan képekkel és szerkezetekkel. (A fokhagymás fagyit még nem kóstoltam…)
A regényem gondolata tizenhárom évvel ezelőtt született, pár évvel az angol szak elvégzése után, amikor még bitang jól tudtam angolul. Valahogy adta magát, és ugyan lefordítottam magamnak az első fejezetet magyarra, de annyira idegenül hatott, hogy eldöntöttem, ezt angolul kell befejeznem.

Miben más angolul írni, melyek az előnyei, hátrányai?

Magyarul jól írni sokkal nehezebb, mint angolul. Ez persze sarkítás, ráadásul bizonyos tartalmakhoz jobb a magyar nyelv, másokhoz pedig az angol. A magyar mondatszerkezet bonyolultabb számomra, és mivel érettségi után azonnal következett egy ötéves angol nyelvű „agymosás”, gyakorlatilag pont a magyar nyelv finomságairól maradtam le, amiket utólag vagyok kénytelen pótolni. Angolul írni sok előnnyel jár, a férjem perfekt angolos, hiszen ő is az ELTÉ-n végzett, és így remek szerkesztői tanácsokkal tud ellátni. Ezen kívül nemrég találtam rá egy szövegszerkesztő szoftverre, ami a nyelvtani hibáktól kezdve a szóismétléseken át mindenféle stílusbeli finomságokig bezárólag kielemzi a kéziratot és változtatásokat javasol. Ez (vagy ehhez hasonló szoftver) tudtommal csak angol nyelven létezik (még). Végül pedig sokkal több olvasóhoz eljuttathatom a regényt, persze ha a promóció meg mindenféle kapcsolati tőkézés sikeres lesz.

Kaptál-e már olvasótól visszajelzést a regény nyelvezete kapcsán?

Igen. Három lektorom volt, egyik a férjem, aki felbecsülhetetlen férfi szemszögből javította át a regényt, másik az Irka megbecsült tagja, szintén volt angol szakos és jelenleg is két nyelven író, publikáló Sütő Fanni, és végül anyanyelvűként egy ötvenes értelmiségi amerikai hölgy, aki végtelenül intelligens és kíméletlen módon cincálta meg a regényt. A javasolt változtatásokon túl kiemelte a regény nyelvi gazdagságát, aminek örültem, mert az átírások nagy része az elmúlt két-három évben történt meg, és mostanra rengeteget romlott a nyelvtudásom.

pixabay.com

Miért magánkiadásban jelenik meg, hogyan működik egy angol nyelvű regény eljuttatása az olvasóhoz?

Egyrészt a türelmetlenség, másrészt a szerzői egoizmusom vitt rá. Pár éve elküldtem a kézirat első 50 oldalát egy neves angliai irodalmi ügynöknek, visszautasították, de azóta a kézirat sokat változott, szikárabb lett, igyekeztem minden túlírtságot kihúzni belőle, kábé 30%-át kukáztam az eredeti szövegnek, és a megmaradtnak a 70%-a átírásra került… szóval, megpróbálkozhattam volna ismét, de nem akartam kivárni a több hónapos visszajelzési időt, arról nem beszélve, hogy szinte biztos, hogy át akarták volna íratni a regényt. Az Amazon mindenki számára lehetővé teszi a magánkiadást. Ezt egy hosszú és bonyolult procedúra előzi meg, mert a tördelésen és formai elvárásokon túl rengeteg mindent el kell végezni ahhoz, hogy az embernek akár csak esélye legyen bárminemű sikerre. Tengernyi könyv jelenik meg rendes kiadókon keresztül és még több magánkiadásban, ezért mindenképpen ki kell tűnni valahogyan. Erre vannak trükkök, amiket a férjem a maga alapos kutatói módszereivel feltérképezett és hosszú listáról kezdte kipipálni, amikor valamit elvégeztünk. Nem csak, hogy nem voltam tisztában a folyamat bonyolultságával, de elég gyakran el is vesztettem a türelmemet. A párom pedig türelmesen végig noszogatott, húsz éve volt kiismerni a rigolyáimat.
Az olvasókhoz közösségi hálós hirdetésekkel fogjuk eljuttatni a könyvet, továbbá számos olyan szolgáltatás révén, ahol az adott könyv digitális könyvtárba kerül, és a szolgáltatásra előfizető tagok célzott hirdetéseket kapnak attól függően, hogy milyen zsánert szeretnek olvasni.
De persze a promótálás előtt be kell gyűjteni néhány Amazon-os könyvértékelést, aminek szintén megvannak a buktatói… egyelőre itt tartunk.
A hagyományos és a magánkiadás közti legnagyobb különbség, hogy az előbbi esetében a szerző kényelmesen hátradőlhet, az utóbbi esetében pedig a könyv megírása után is vért kell izzadni. Nem bánom, hajlandó vagyok megfizetni a szerzői szabadság árát. Igyekeztem a mostani tudásom legjavát beletenni a könyvbe, biztosan nem tökéletes, de a mostani Kriszti java benne van.

Kinek írtad a regényt? Voltak benne valóságos személyek, vagy teljesen fikció?

Elsősorban magamnak. Merielt, az idősödő festőnőt érintőlegesen az anyukám ihlette, de a jellemrajza teljesen más. Egy idő után azt vettem észre, hogy elég sok megnyilvánulása, gondolata tőlem származik, vagy saját magamra emlékeztet. Azt hiszem, minden író akaratlanul is, vagy tudat alatt becsempészi magát valamelyik szereplőbe, hiszen az írás valamilyen szinten – terápia. Samuelt, a harmincas zenészt pedig egy ma is alkotó előadóról mintáztam; persze igyekeztem a lehető legjobban elrugaszkodni tőle, és azt hiszem, sikerült Samuelt úgy megírnom, hogy az illető (remélhetőleg) nem ismerne magára. Különösen azért nem, mert a kiadás előtti utolsó pillanatban jogi megfontolásból megváltoztattam a keresztnevét. A harmadik szereplő, a festőnő fia, Philip teljes mértékben fiktív alak, és a visszajelzések alapján ő a legszerethetőbb. Merielre a férjem azt mondta, hogy módfelett izgalmas és érdekes, mint könyvszereplő, de nem feltétlenül „lógna vele” – ezt azért emésztenem kellett! Az amerikai lektorom kifejezetten unszimpatikusnak érezte, neki Philip volt a kedvence. Fanni volt az egyetlen, aki Merielt is szerette, amiért nagyon hálás voltam.
Most, hogy elengedtem a szereplőim kezét, elsősorban nők visszajelzésére számítok, harminctól felfelé. Mivel Meriel 68 éves, a határ a csillagos ég, illetve az olvasók kognitív és látási képessége…
Nagy bánatom, hogy anyukám már nem olvashatta. Mivel idős korban elkezdett angolul tanulni, nyelvgyakorlásnak akarta használni, illetve nagyon büszke volt rám… Elkéstem a könyvvel, pedig ő szerette volna a regényt.

pixabay.com

Milyen konkrét veszteségeket, problémákat dolgoz fel a regény?

Philip mindent elveszített, a kislányát, a feleségét és az anyjával is megromlott a viszonya. Meriel élete alkonyához közeledve döbben rá arra, hogy sem alkotóként, sem családanyaként, sem nőként nem teljesedett ki. Samuel pedig azért menekül az Államokból az angliai kisvárosba, mert egy trauma következtében elveszíti az önkifejezési eszközét, a hangját. A három sors rövid ideig összefonódik, és a szereplők találkozásai révén kicsúcsosodnak a problémák, a szereplők pedig valamilyen szinten feldolgozzák a veszteségeiket.

Hogyan fog eljutni a magyar olvasókhoz?

A Facebook-os és más hirdetések által a magyarországi, angolul olvasó közönséghez is el fog majd jutni. Legalábbis remélem! Ami a könyv magyar nyelvre történő lefordítását illeti, már van fordítójelöltem. Aki ismeri az Irkát, az sejti, hogy ki az… de még rá kell szánnom magam, illetve vele is egyeztetnem kell. Az elsődleges megkeresés megtörtént.

Tervezed-e, hogy magyarul is fogsz írni regényt?

Igen, a jelenleg futó három ötletből egy – magyar nyelvű, a szereplők és a motivációik már egész jól összeálltak a fejemben. A témát egy megtörtént eset ihlette, de még alaposan ki kell dolgoznom a struktúráját, viszont sokat foglalkoztat, úgyhogy azt hiszem a következő angol regény és a magyar nyelvű versenyt fognak futni az ezüstért. Az elmúlt pár év alkotói ténykedése viszont egyértelműsítette számomra, hogy írni akarok, és a második regényemet nem fogom olyan sokat húzni, mint az elsőt.

Hogyan lehet hozzájutni a könyvedhez?

Készítettünk egy honlapot, rövid angol nyelvű szerzői bemutatkozással, amin elolvasható a regény első három fejezete. A honlap címe www.awalkbythesea.com Innen link vezet az Amazon-hoz, ahol a könyv megrendelhető Kindle olvasóra illetve papírkötésben is, saját tervezésű borítóval. Bárki megrendelheti, aki szeret angolul olvasni és van e-olvasója. Bármilyen visszajelzésnek örülni fogok, ugyanis az irkának köszönhetően megtanultam értékelni a konstruktív kritikát, illetve azt, hogy a visszajelzéseket nem a személyes, hanem az írói szűrőmön keresztül kell megvizsgálnom.

Csiki Krisztina

Azt mondják, az ember már nagyon fiatalon tudja, mit szeretne kezdeni az
életével, de aki nem elég tudatos, az nem követi a gyerekkori álmait. Csiki
Krisztina korán megsejtette, hogy író szeretne lenni, de sokáig butuska
hobbinak tekintette és nem vette komolyan. A gödöllői Irodalmi Kerekasztal
tagjaként elkezdte kitanulni az írás technikai oldalát és végre megfelelő
visszajelzés birtokában befejezte első, angol nyelven íródott regényét. A
következő regényei angol, illetve magyar nyelvűek lesznek, és eltökélt
szándéka, hogy sokkal kevesebbet kell majd rájuk várni.

Papp Csanád: Elveszve egy vízsugárban

Fotó: Által Anikó (Gödöllői Fotós Kör)

Most, ahogy megmosom a kezem, túl hangosnak érzem a csapból folyó vízsugarat. Elveszek a hangjában, már nem a fürdőszobában vagyok, hanem egy vízesés közvetlen közelében. Szúrnak a bőrömre hulló vízcseppek, mégse leszek vizes. Átsétálok a víz falán. Az esőfüggöny túloldalán egy jégfalat találok, elsőre tükörüvegnek tűnne, de sugárzik belőle a hideg (és az élet hiánya). Tudom, nem fogy a jég, mégis olvad. Csupasz a tükörképem, pedig van rajtam ruha. Testem hibáit semmi sem takarja, mégis az emberi harmónia és egység a szembetűnőbb. Vérem súrlódásának a hangja felerősödik az ereim falán, a rekeszizmomban felszabadul az ATP energiája. A jégfalon egy papucsállatka pihen, ő az egyetlen élőlény itt rajtam kívül. Elkezdem hallani, majd érezni az egysejtű lüktető űröcskéjének működését. Várom, hogy a kis csillag alakú sejtalkotó összegyűjtse az állatban megrekedt vizet és kilökje magából, ezzel megakadályozva a felrobbanását. Már csak erre az egy sejtre koncentrálok, kizárom a vízfüggöny és a vérem zúgását, az olvadó jég szagát, csak a sejthártyán belüli tér van előttem, csak az számít. Órákig, vagy másodpercekig figyelem a sejtet minden érzékszervemmel, amikor elkezd egyre vörösesebbé válni. Körbenézek, és minden a piros sötétebb árnyalataiban tündököl,  félelmetesen hat. Kizökkenek ábrándozásomból – féltem, hogy erre már sosem leszek képes – a hosszú és erős vízsugártól a sebem felszakadt, és vérzik. Elzárom a csapot, és miközben kimegyek az ajtón, hogy bekötözzem a kezemet, meglátom a tükörben az orromat – olyan piros, mintha épp most jöttem volna be a hideg utcáról.

Papp Csanád egy álmodozó, aki akarata ellenére már kezd felnőni. Imádja a (rajz)filmeket.  Szabadidejében olvas, ír vagy zenét hallgat, miközben kézműveskedik.

Ujj Béla: “Egyszer kell győzni, de akkor nagyon.” (mondatértelmezés)

Illusztráció: Rimán Dóri, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Ez a mondat már korántsem friss. Így már van elég távlat, hogy megítélhető legyen tartalma, a valósághoz való viszonya. Az mindenképpen megállapítható, hogy nagyon győzni meglehetősen kifizetődő. Mégis érdemes megvizsgálni ezt a kijelentést. A győzelem döntően emberi viszony. Bár vannak, akik más tényezőkkel – például a természettel – kapcsolatban is értelmezik. A győzelem előnyös helyzet, amelyet valamiféle küzdelemben lehet megszerezni. Alapvető különbség, hogy a másik fél ellenség vagy ellenfél-e. Ellenség az, akit legyőzni élet-halál kérdése. Mindenáron győzni csak ellenséggel szembeni, elkerülhetetlen harcban kívánatos. Az ellenfélnek, az élet különféle játékaiban, mindig jár a visszavágó lehetősége. A harc, aminek lényege a győzni akarás, mindig veszteseket is teremt. A játék önmagában is lehet cél, ahol a nyerés csak egy a tényezők közül. Ha a nagyon győzés a további küzdelem lehetőségének megszüntetését célozza meg, a legyőzöttből mindenképpen ellenséget teremt. A vesztes megsemmisítésének kísérlete nem hosszú békét eredményez, hanem egy újabb háború magját veti el. Belátható, hogy az életet fenntartó evolúció folyamatos küzdelem, de az is, hogy nagyon nyerni nem csak értelmetlen, hanem lehetetlen is.

Kerék Rebeka: Ballonkabát

Fotó: Csősz-Rada Beáta (Gödöllői Fotós Kör)

a széken hagytad a kabátod

zsebében még maradt pár szál a hiányod

pulzál a helyeden

ott áll még a kávéscsészéd üresen

benne kihűlt hosszúkávéd maradéka

csönded hiánya beleolvadt

a sárga kanapékba

a borravaló néhány apró és a magányod

a széken hagytad a ballonkabátod.

 

Kerék Rebeka, 2002-ben született Budapesten, jelenleg is ott tanul. Szereti a regények első és utolsó mondatait, a hosszú sétákat, a kliséket és a napfelkeltét.