Galló Kovács Zsuzsanna bejegyzései

Kedélyem és szemüvegem töretlen. Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lettem. " Minden, amit Reunion szigetről tudni érdemes " írásaim a fiókban kiadóra várnak. Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.

Galló Kovács Zsuzsanna: A megállt idő Hell-Bourg-ban

Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok” (Goethe)

A csoda megtörtént. Egy tündéri kis faluban, Hell-Bourg-ban az idő megállt egy pillanatra, s a suhanó percek vártak. Egy pár napra visszamentünk egy régebbi évszázadba, a csendbe, a nyugalomba, a háborítatlan természetbe.

Hell – Bourg a Cirque de Salazie völgykatlanban, magas hegyekkel körülvéve, a tengerszint fölött körülbelül kilencszáz méterre fekszik. Nevét Luis de Hell-ről kapta, aki 1838-től 1841-ig volt az akkor még Bourbon sziget kormányzója. Az egyetlen tengerentúli falu, melyet beválasztottak a „Legszebb falvak Franciaországban” kategóriába. A kiválasztó szervezetet 1982-ben hozták létre a gazdag kulturális örökséggel, és festői látképpel rendelkező kis vidéki falvak turisztikai vonzerejének támogatására. Galló Kovács Zsuzsanna: A megállt idő Hell-Bourg-ban bővebben…

GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Szinvai Pál: Ritornell 2

fotó: Braun Katalin

D. Tóth Norbert: Barátság (részlet)

Két igazi barát között nem számítanak a külső hatások. Nem számít a társadalmi hovatartozás, az iskolai végzettség, az anyagi különbség.

Két barát nem azért barát, hogy a saját, önös érdekeiket nézzék. Két barát mindig, minden helyzetben számíthat a másikra.

Olyan biztos hátteret nyújtanak egymásnak, mintha egy jól működő anya-gyermek kapcsolatban lennének. Egy barát néha még biztosabbnak érzi a barátját, mint a saját szüleit. Az igaz barátság egyik alap pillére az őszinteség, melynek során nincsenek tabuk, nincsen szégyenérzet a másik előtt. Minimálisan csiszolják egymást, de semmiképp nem baltával akarják egymást a sajátjuk képére faragni.

Elhangzott dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Boldog Új Évet!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

illusztráció: pixabay.com

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 

„Óriási karácsonyfákra emlékszem, a lakás gyönyörű, nagy, magas szobájában, ahol mindig hideg volt. Ilonka nénivel együtt ragasztgattuk a színes papírfűzért, amit a Jézuskának elküldtek.

– Aki jó kislány volt egész évben annak a Jézuska visszahozza – mondták, s én ezt még az ajándékoknál is jobban vártam. Amikor a csengő csilingelésére berohantam, és  elém tárult a fa, rajta a színes papírfüzérrel, boldogan kiáltottam:

– Visszahozta!

A Jézuska szerint jó voltam.”

(Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu, részlet,  megjelent a Karcvonások kötetben)

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Árokba lépve

A világ veszélyes, a baleset lehetősége lappang az élet minden helyzetében és cselekedetében, ez a veszély és esély egyértelmű az emberi élettel. …a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban.” (Márai)

Mire Cilaos-ba értünk, a túrázásról végleg lemondtam. Nem volt meg bennem a kellő elszántság, a kellő akarat, és nem volt velem egy olyan ember, aki sulykolta volna belém, hogy „meg tudod csinálni!” Az biztos, hogy erős szuggesztivitás kellett volna ahhoz, hogy kizökkentsen a túlzott félelemből, de a szívem mélyén vágytam a segítségre.

Cilaos – a nyugodt kis falu, hófehér templomával – egykoron a szökött rabszolgák búvóhelyéül szolgált. A legenda szerint a Cirque de Cilaos „a hely amely nem hagyható el”, a malgas „tsilaosa” szó jelentése szerint.

Már megközelíteni is félelmetes hatalmas hegyeken és szakadékokon valószínűtlenül szűk alagutakon keresztül vezető úton. Az útikönyvek szerint négyszáz kanyar után érkezünk meg. Ahogy imbolyogtunk a szerpentinen, úgy éreztem, mintha egy mesekönyv oldalai elevenednének meg velem, s ezt az érzést csak fokozta az időnként szembejövő rózsaszín autóbuszok szürrealista látványa. Illett rá a Barbie busz elnevezés, ahogyan magunk között emlegettük.

Elsuhantunk a hegyoldalon kövekkel kirakott „Bienvenue Cilaos” felirat mellett, és elénk tárultak a tipikus színes kreol házak, és a piac melletti falatozó. A francia szokás szerint kézzel írt Plat du jour”, a napi menü az étkezde bejáratánál látható.

A Boucané baba de figue (füstölt szalonnás cari) nagyon finom volt. Sajnáltam, hogy a rizs és lencse már elfogyott, hiszen a Cilaos-i lencse a leghíresebb a szigeten.

Pihenésre nem volt idő, máris indultunk Madame Margaux botanikus kertjébe. A pici házacska melletti, ugyancsak picinek tűnő kertet alig találtuk meg, annyira elbújt a hatalmas hegyek között. A háziasszony a kreolok jókedvével és barátságosságával fogadott. A munkája iránti szeretete sugárzott lényéből, és ezt a lelkesedést nekünk is átadta kertjének bemutatásakor. Az őshonos és betelepített fák, növények, virágok közül már többet láttunk az elmúlt években, de sok újat is tanultunk a precízen kézzel írt táblákról és a kedves kertésznőtől. Még dicséretet is kaptam, hiszen a Bois de rempart láttán a tavaly Tevelave-ban tanultak eszembe jutottak: ez az a fa, melynek egyetlen levelétől elpusztulhat a tehén, és még a füstje is mérgező.

A hosszú séta végén jólesett a közös teázás. A citronell zöld tea kortyolgatása közben arra gondoltam, hogy ez a kert bizonyítéka annak, hogy mindegy hol élünk a világban, ha a munkánkban örömünket leljük.

A szálláshelyen megkóstolhattuk a házigazda saját termésű borát, és rácsodálkoztunk a cari és rizs főzésére szolgáló hatalmas alumínium edényekre, amiket kreolul marmit-nek hívnak. Már készülődtek az esti meglepetés bulira, amit a szomszédjuk tiszteletére rendeztek, elnézést kérve, ha kicsit zajosak lesznek majd éjszaka.

Jólesett sétálni a falusi utcákon, olyan érzéssel, mintha tegnap jártam volna itt, s közben nem is telt volna el két és fél év. Minden ismerős volt és örömteli, a hangulatos éttermek, házak, terek.
A vacsora fenséges volt, már megszoktuk, hogy a kreol ételek ízeiben ritkán csalódik az ember. Előételnek Chou-chou gratin-t választottam (susu csőben sütve).

főétel: kacsacomb rizzsel és a Cilaos-i lencsével

Hazafelé az Orion (Égi Vadász) csillagképet kerestük az égbolton. Felismertem a trapéz alakú négy fényt, a közepén átlósan lévő hármat is, de a kicsivel távolabbi kardot nem találtam. Talán túl sokat néztem a csillagokat, és ezért vonzott a közelben egy kivilágított kert. Lassú léptekkel közeledtem a kerítéshez, és ezzel a lassú mozdulattal estem le a mélybe. Én, aki annyira féltem a túrázástól, most egy másfél méter mély, beton árokban találtam magam. Fájdalmat nem éreztem, annyira hirtelen történt a zuhanás, hogy nem volt időm pánikba esni. A családtagok jobban megijedtek, azonnal beugrottak mellém, és segítettek kimászni.

Orion csillagkép forrás: wiki

Másnap kitört rajtam a „mitől menekültem meg” szindróma. Elképzeltem a lehetséges sérüléseket: zúzódás, rándulás, ficam, kéz- és lábtörések jöttek szóba, vagy akár csigolya és koponyatörés, lebénulás és agyrázkódás. A család eleinte türelmesen meghallgatott, de amikor már képzeletben az egyetlen lehetséges módon, mentőhelikopteren szállítottak a közeli kórházba, kellő határozottsággal véget vetettek képzelgéseimnek. Nem szabad aggodalmaskodni a meg nem történteken. A csodának kell örülni, hogy sértetlenül, csupán bal vállam elviselhető fájdalmával, megúsztam a mélybe lépést.

Amíg a családtagok délelőtt túráztak, én az L’Église Notre-Dame des Neiges-ben imádkoztam. A templom békéje alázatra és türelemre intett. Ahányszor ellátogatok Cilaosba, mindig megnézem az „árkomat”. Nekem ez a kis falu a világ másik felén örökre a csillagokat jelenti, amiket nézve, az Égi Vadászt keresve árokba léptem úgy, hogy észre sem vettem. (2011)

Illusztrációk: a szerző fotói

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval

Talán a hirtelen beköszönő zord tél, vagy a város Főterén éppen egy időben zajló Cimbaliband koncert miatt, a megszokottnál kissé kevesebb érdeklődő gyűlt össze december 2-án, a könyvtár rendezvénytermében, az „Artjárás, egy kiállítás lenyomatai” című könyv bemutatójára.

A kötet egy különleges kiállítás különleges katalógusa. A júniusban nyílt tárlatban két művészeti ág képviselői vállalkoztak arra, hogy egymást inspirálva alkotnak közös műveket az irodalom és a képzőművészet kellékeit felhasználva. Most egy harmadik művészeti ág csatlakozott a könyv megvalósításához: a fotográfia. Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval bővebben…

Ocsovszky Zsófia: Recesszív

A müncheni átszállásnál pillantom meg a kék szemű férfit. Tetszik. Rögtön tudom, hogy része lesz az erre a repülőútra berendezett világomnak. Kiemelt helyet kap, fénylik. Szép új serleg a polcon. Lassan gyülekezünk a kapunál. Ki igyekvőn, fontoskodva, ki játékosan húzza gurulósát maga után. Szeretem nézni, mások hogyan utaznak. Amikor már elolvastam mindent, kinéztem a tájból a befogadhatót, a felhőkből a habot, mások megfigyelésével ütöm el az időt. Utastársaimra mint izgalmas velejárókra tekintek. Így összeadódva a táj, épület, közlekedési eszköz részeiként adják ki az utazás egységét. Caplatunk a gép felé. Együtt a csapat, összeállt az úti világ. Ocsovszky Zsófia: Recesszív bővebben…

Kolozs Kitti: Áramszünet

illusztráció: pixabay.com

Csend. Erre ébredsz reggel. A televízió feketén dereng, kikapcsolt. Csak azért hagytad éjszaka bekapcsolva, hogy ne érezd magad egyedül, hogy elűzd vele a magányt. Reflexből a lámpa kapcsolójáért nyúlsz, halkan kattan, de nem történik semmi. Áramszünet van. Semmi sem működik. Felhúzod a redőnyöket, hogy legyen egy kis fény. Az egész házban szürkeség van, úgy, ahogy az egész utcában. Mindenhol csend. Nem félsz, de kellemetlen érzés lesz úrrá rajtad. Lerázod magadról és felöltözöl.
Automatikusan a konyhába mész, csak hogy belásd, hogy felesleges, mert áram nélkül nem tudsz kávét főzni. A régi kotyogós rég elfeledve hever valahol, emlékét is belepte már a rozsda és a por. Gondolkozol, hogy mitévő lehetnél, de aztán belátod, hogy nem lenne értelme megkeresni, a tűzhely elektromos gyújtója sem működik. Tejet sem tudnál melegíteni. Nem iszod olyan sötéten a kávét, amilyen sötétnek érzed most a lelked. Már gyufát sem keresel, mert reménytelennek látod a helyzeted. Hiába nézel a mikrohullámú sütőre, az is tanácstalanul mered rád vissza. Hosszú idő után ez az első reggeled, amit kávé nélkül kell átvészelned.
A mobiltelefonod is az utolsókat rúgja. Úgy voltál vele, hogy amikor felkelsz, majd feltöltöd. Ha most használod, akkor lemerül, mire beérsz. Így nincs internet-használat. A Facebook enélkül nem létezik, és úgy érzed, hogy ez által te sem. Senkinek sem tudsz írni, senkinek nem látod az üzenőfalát, nem vagy képes elterelni a figyelmed az internetes társadalmi élet drámáival. Youtube-on szoktál zenét hallgatni, most ezt sem lehet. Pedig az véget vethetne a csendnek.
Kolozs Kitti: Áramszünet bővebben…

A slam(p)os író. Bojár Cassino könyvbemutatója

Az Országos Könyvtári Napok keretében Bojár Cassino: Vakri című könyvének bemutatójára gyűltünk össze október 4-én az olvasóteremben.

– Honnan a címválasztás? – kezdte a beszélgetést Istók Anna, és mindenkit arra buzdított, hogy a könyv ismerete nélkül próbáljuk kitalálni. A megfejtés mindjárt a kötet elején található:

„Volt egy ismerős családnak két lánya meg egy fia, akik már a gimnáziumot nyűtték, amikor született egy kishúguk. Arra utalva, hogy öregecske szüleik őt már a maradékból kapargatták össze, el is nevezték vakarcsnak. Kedves, cserfes, szép kislány volt és nem haragudott, ha vakrinak becézték. Ő jutott eszembe, amikor könyvem címén töprengtem. Én is úgy gondolom ez lesz a harmadik, és egyben utolsó könyvbe szedett írásaim gyűjteménye, ezért összekapartam-vakartam, amim még maradt a ládafia alján.”

János a Vakri első fejezetét önmagának gyűjtötte össze, s mindjárt a beszélgetés elején leszögezte, hogy ő nem tud, és nem is akar divatosan írni. „Az én történeteimben nem találsz szado-mazót, gyilkos szektákat, vagy zöld kis emberkéket. Ezért az én történeteim békések, túlnyomó részt megtörténtek, vagy megtörténhettek volna.”

A 2. fejezet is a saját életéből merítődött: IV.B. Mindhalálig. A gimis évekről szól, az 56-os érettségivel, az évfordulókon elhangzott beszédekről, és a gimis barát bugaci tanyáján rendezett emlékezetes találkozókról.

– Hogyan kerültél az írókörbe? – adódott a kérdés, a 3. fejezet – IRKA – kapcsán.

Jó pár évvel ezelőtt János meglátta az Irka írói kurzus felhívását, és gondolkodás nélkül elsőnek jelentkezett. Szerinte az írás lehetőség a kiteljesedésre, amihez társakra, barátokra van szüksége.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a próza mellett a lírában is remekel. A 4. fejezetben versei olvashatóak, a gimis évektől napjainkig. Közülük kiemelendő a „Slam poetry” pályázatra készült mű, amit János most is előadott. Halad a korral, mutatta tetovált alkarját, s így kérte a hallgatóságot, hogy „ha nem érted, ne bánkódjál, de ha tetszett majd lájkoljál.”

(János humorát ismerve, bíztam benne, hogy a tetoválás nem valódi.) Köszönjük Ilona padlizsánkrémes falatkáit, a könyvtár vendégváró pogácsáit és süteményeit, a vodkát és borokat.

Gratulálunk a Vakrihoz, és bízunk benne, hogy maradt még egy negyedik kötetre való vakarék abban a ládafiában

Eddig megjelent könyvei:

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

Reunion sziget Madagaszkár és Mauritius között található az Indiai óceánban. Franciaország tengerentúli megyéje, ahol Úniós szabályok érvényesek. A magas hegyek között megbúvó kis települések, az ezernyi vízesés, a türkizkék óceán egzotikus nyaralóhelyei és a világ ma is működő vulkánjainak egyike, a Piton de la Fournaise teszik változatossá ezt a trópusi szigetet. 2010-ben vulkáni csúcsait, völgykatlanait és sziklafalait az UNESCO a Világörökség kincsei közé választotta.

A sziget dél-keleti részét Sud Sauvage -nak, Vad Délnek nevezik. Saint-Philippe, Saint-Joseph, Saint-Pierre városok, a Cascade de Langevin vízesés, és a kissé keletebbre eső láva folyások útja tartozik ehhez a vidékhez. Pár napot itt töltöttünk egy gazdaságban, hogy jobban megismerjük a kreol emberek életét. Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon bővebben…