Galló Kovács Zsuzsanna bejegyzései

Kedélyem és szemüvegem töretlen. Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lettem. " Minden, amit Reunion szigetről tudni érdemes " írásaim a Bienvenue! rovatban olvashatóak. Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor gourmet lehettem a trópusokon

Réunion szigeten 2011-ben a Boucan-Canot – Saint-Leu partszakaszon öt cápatámadás történt. Közülük a legnagyobb megdöbbenést egy szörfbajnok halála keltette. Amikor közeledtünk a luxus hotel étterme felé, furcsa volt kihaltnak látni a tavaly még fürdőzőkkel teli partot. Azt, hogy most itt ebédelhettünk, végeredményben a cápatámadásoknak köszönhettük. A fürdési tilalom miatt annyira lecsökkent a turistaforgalom, hogy az éttermek kénytelek voltak különböző engedményeket kitalálni, így elérhetővé vált nekünk is, az egyszerű turistáknak, egy családi, vasárnapi ebéd.

Az étterem miliője naturális színeivel és egyszerű formáival elegáns volt, de nem kihívóan. Illett a hangulatba a bambuszokkal teli padlóváza, melynek élénk bordó árnyalata megbontotta a környezet sötét tónusát. A luxus áradt a modern berendezésekből, összhangban volt a sziget imázsával, hiszen a kihalt madár, a Dodo itt is jelen volt teljes „szépségében” a falon.

Vidám alaphangulatunkat fokozta az elegáns pincér keltette derültség, aki, hallva a magyar beszélgetést, éppen francia vejemtől kérdezte meg, hogy ,,beszélnek franciául?”.
A piros pezsgős koktél kortyolgatása közben csodálattal néztem az óceánt. A csillogó napfényben a lápis lazuli-kék vízen éppen úszott egy fehér vitorlás.

Amíg ismerkedtünk az ételek költői elnevezéseivel, meglepetésként a csinos kreol pincérnő mindenkinek egyforma falatkát hozott. Ez volt az előétel előtti fogás: rántott csirkeszárnytő zöldségpürén.Natúr, olívás, vagy fügés zsemlét választhattunk a pincérnő kosarából, és máris jöttek az előételek. A vörös pálmát direkt étkezésre termesztik a szigeten.( A fogások francia neveit az étlapról másoltam).

Előételem: Salat de palmiste rouge, condiment datte citron et gingembre brioche au Curcuma-Ginger – Pálmasaláta gyömbéres, kurkumás kaláccsal

Főételem: Tranche de gigot d’agneau de lait marinée et grillée, citron confit et menthe fraiche

A grillezett citromos, mentás báránycomb tökéletesen omlósra sikerült, a tetejére halmozott fűszerek domináns ízét a köretben szereplő töltött tésztácska semlegesítette. Kis aránytalanság látható a sült és a köret mennyiségében, úgyhogy az utolsó falatokhoz már csak fügés zsemle jutott.

Desszert: Papillote d’ Ananas Victoria parfumés à la fleur d’Hibiscus et Citronnelle Sorbet aux fruits de la passion

A celofánban tálalt meleg Viktória-ananászra a hideg passion-gyümölcs (maracuja) fagyit az asztalon csúsztatta rá a csinos pincérhölgy.

A luxus helyszín varázsa, a finomabbnál finomabb ételek, kedves emlék marad örökre. Ínyenc (gourmet) lehettem Boucan-Canot-ban, a cápatámadásokról elhíresült nyaralóhelyen.

illusztráció: a szerző fotói

Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága (2. rész)

Le Jardin des Parfums et des Epices – Illatok és Fűszerek Kertje – a sziget déli vidékén, Saint- Philippe közelében látható. Ez a háromhektáros terület a Mare-Lonque erdőben bújik meg, egy nyolcszáz éves lávafolyás területén. A kerthez vezető út mentén, a fákra felkúszó vaníliák látványa bizonyítja a növény lián mivoltát.

Saint-Philippe környékén erdei fákra futtatják a vaníliát, semmilyen vegyszer nem éri, ezért az itteni Bourbon vanília a legjobb minőségű. Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága (2. rész) bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: A Szent Anna templom és a vacoa

A Szent Anna templom évekig felállványozva állt, alig vártam már, hogy végre elkészüljön és megnézhessem. A kápolnában forgatták Truffaut: „A Missisippi szirénje” című filmjének esküvői jelenetét 1968-ban, Catherine Deneuve-vel és Jean-Paul Belmondo-val.

A Szent Teréz kápolna díszítését a helyi plébános, Dobem atya irányítása alatt, a nála katekizmust tanuló gyerekek faragták cementből, ők festették a halvány, zöld, sárga, lila és rózsaszín virágokat, búzakalászt, vízköpőket és angyalkákat. Elképzelhetjük, hogy mennyire aprólékos volt ez a munka, nem csoda, hogy évtizedekig készült, a gyerekek felnőttek közben. Örültem, hogy teljes pompájában csodálhattam meg ezt az egyedülálló, különleges, barokk stílusú műemléket. A kápolna halvány színeivel sajátos bájt sugárzott felém, felemelő érzés volt itt imádkozni. Szívesen maradtam volna még, de indulni kellett tovább a láva útján.

A Sainte-Rose-ban lévő L’Église Notre-Dame des Laves számomra megunhatatlan.  A tény, hogy nem pusztította el a láva 1977. április 11-én, s hogy ez a lávakőzet a mai napig körülveszi a templomot, ráléphetünk és megfoghatjuk, felejthetetlenné teszi az amúgy is érdekes trópusi környezetet. A templom vitrinjében a korabeli fotókat nézve láttuk meg, hogy a láva befolyt a templomba, de nem olyan mennyiségben, hogy teljesen betemesse. Az időjárás nem kedvezett nekünk, folyamatosan esett, de a borús idő ellenére is örültem, hogy újra itt lehettem. Az esernyős szűzanya szobor sajnos már nincs a régi helyén, 2014. január elején megrongálták. Réunion korábban megismert kedvező imázsán nagyot rontott ez a tény, ezek szerint itt is vannak vandálok, nem mindenki békés és barátságos.

régebben itt írtam erről:

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

A La Route des laves a térkép jobb szélén látható, sorrendben a 2004, 2001, 2002, és a 2007-es lávafolyás útján figyelhettük meg az egyre gyérülő növényzetet. Az eső elállt, s mire megettük az ízletes carinkat egy útszéli kerthelyiségben, már a nap is kisütött. Megállapítottam, hogy az egytálételükben, a cariban sehol a szigeten nem lehet csalódni. Bárhol, bármilyen húsból finom, és a tálalás is szemet gyönyörködtető. Itt most megkóstoltuk a vörösboros szarvaspörköltest – civet de cerf.

Az étterem rhum arrangé – ízesített rum választéka, amit digestive-ként kínálnak

A vacoa hím virágzata

Vacoát (Pandanus utilis) mindenhol látni a szigeten, a porózus talajt kedveli, jellegzetes növénye az óceánpartnak. Egyszikű, a csavartpálmafélék családjába tartozik, termése a pimpin, ami ehető, salátát készítenek belőle. Az esernyő alakú leveleiből kosarat, kötelet, hálót fonnak. A hím virágzatát most láttuk először.

A vacoa termése, a pimpin

Távozóban elszörnyedtünk a tövestől kitépett fán, amit az év eleji Bejisa ciklon hagyott maga után. Furcsa ennyire testközelből látni a ciklonok pusztítását.  (2014. febr.)

illusztráció: a szerző fotói

Truffaut filmelőzetese a Szent Teréz kápolna esküvői jelenetével

https://www.youtube.com/watch?v=AFsy8Kzd_fQ

Radnóti László: Szamárfül Newtonnak

 

 

 

 

Csősz- Rada Beáta fotója Gödöllői Fotós Kör

VILÁGSZÁM! – hirdette a takarékosan apró szórólap. (Ezek a szuperlatívuszok mindig gyanúsak és agyonhasználtak, ezért hosszas győzködésre döntöttem úgy mégis, hogy beadom a derekam.)

A cirkusz neve valahonnan ismerős volt, de Világszám-Tónióról még sohasem hallottam. Este hétkor pontosan kezdődött az előadás. Egészen tisztes nézősereg gyűlt össze, csak imitt-amott csúfoskodott egy-egy üres szék. Amióta a csodák házhoz jönnek mindenféle égi csatornákon, azóta egyre nehezebben élnek meg ennek a megvesztegethetetlen művészetnek a művelői. Az állatszámokat nem kedvelem, nem is nagyon figyeltem, inkább sajnálkoztam, de az akrobaták tökéletes koreográfiája és könnyedsége láttán szívesen tapsoltam, mert ez valódi teljesítmény. Itt nincsenek összeköttetések, felsőbb kapcsolatok, felmenők érdemei. Tudni kell a szakmát és kész. Még háló sem feszült a gyűrű alatt, igazi tétje volt minden mozdulatnak. Újabb két kutya- és galambszám után leoltották a lámpákat. Semmi zene, csak dobpergés hívta a reflektor fénycsóvájába Tóniót, aki már az első pillanatban megbabonázta a nézőteret. Hallatlan magabiztossággal, csupán testbeszédével adta tudtunkra: „én vagyok a legjobb!” Radnóti László: Szamárfül Newtonnak bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Aperitif GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

 Dercsényiné Horváth Gabriella:

Különböző valóságok

fotó: Rimán Dorottya

Galló Kovács Zsuzsanna:  Aperitif

évek óta őrzöm
annak a csokinak a papírját
amit akkor a kastélyban vettél
a jobb kezedre mutatva
enyém lett a sissis a császári párból
mint akik összetartoznak
egymás mellé írtuk nevünket
a vendégkönyvbe
a parkban a máriaterézia szobornál
hópelyhek hulltak homlokunkra
kalapod sapkámhoz simult
a fogason a cukrászdában
unikumot ittunk
dideregtem
pedig ez még csak
hiányod aperitifje volt
rövid szárú
gyűszűnyi kelyhű
pohárban szervírozva

Elhangzott 2019. dec. 2- án az Artjárás könyvbemutatón

Ocsovszky Zsófia: Evolúció: Sorozatfelvétel GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Posztobányi Péter: …és dúdol, dúdol…

fotó: Braun Katalin

Ocsovszky Zsófia: Evolúció: Sorozatfelvétel
egy
túl nagy a zaj.
sokadik a sorban,
még egy gyerek vagyok.
 
hét
Biciklin ülve felfelé mosolygok,
isten figyel.
Viharban, ha vakuz, ne pislogj.
 
tizennégy
negatív szűrés.
legjobb barátom a szomorúság.
 
tizenkilenc
saját tükörképem leszek
bizonyítom magam.
huszonegy
korai következtetés.
ha széttárom a lábam
-teszt-re-teszt-
bejön-e ott az egyetlenegy?
 
huszonhat
magam után itt hagyom neked
fotelban a langyos süppedést-
testmeleg egyenetlenség
leszek én benned.
 
harminc
lézer pontossággal vágok el
minden fontosnak tűnőt;
csak az épet metszem,
a halott szövet érintetlen marad.
Növeszt majd bele
új eret a kétségbeesés.
 
harmincegy
tévedek
 
harminchárom
tévedünk
 
harminchét
kritikus pont:
az ürességet célzom magamban.
nem lehet nem eltalálnom.
 
harminckilenc
hajszálvékony egyenes
a felező, ami elválaszt
az igazságtól.
Még mindig
korai a következtetés.
 
negyvenkettő
És dúdol, dúdol, mintha volna,
mintha volna, mintha volna
mintha élete az övé volna.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

 

 

 

 

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Egy kis kreol történelem

 

Szeretem a régi fotókat. A fenti 1900-ban készült, a Városházáról.

Nem véletlenül kezdem régi képpel ezt a visszaemlékezésemet, hiszen most gondolatban visszamegyünk a múltba és megnézzük, hogyan éltek a 19.században a kreol családok. Nem kell mást tennünk, mint végigsétálni a város fő utcáján, a Rue de Paris-n. Illik rá ez a név, hisz Reunion sziget hivatalos fővárosa Párizs, de a régi nevei Grande, Royale és Imperiale rue is tetszenek. Idegenvezetőnk egy fiatal, kreol, mindig mosolygó férfi, aki lelkesen adja át ismereteit nekünk, az érdeklődő turistáknak. Ilyen élményben sem volt még ezidáig részünk, hogy csak hármunknak legyen külön idegenvezetője.

Kérem jöjjenek velem egy rendhagyó történelemórára!

Ismerkedésünket a kreol történelemmel a régi városháza melletti parkban kezdjük, egy kellemes, szeptemberi, verőfényes délelőtt. Könnyű szellő lengedez, szemben velünk a nap sugarai aranysárgára színezik a Bois de Senteur, (illatos fa) leveleit. A szél rezgésétől olyan hangzást adnak a levelek, mint amikor a nők folyamatosan beszélnek egymással, ezért a népi neve „lanque de femme”, francia tudás nélkül is érthető: nő nyelve. Máris tanultunk valami érdekeset.

A Városházát 1846-ban kezdték el építeni, és csak 1860-ban készült el. Impozáns épület a gyönyörű oszlopaival és az Óratoronnyal. A restaurálása 2001-ben történt. Ma ancien Hotel de Ville-nek, régi Városházának hívják.

A történelemóra kezdetét veszi az első kérdéssel: tudjuk-e kik fedezték fel a szigetet, és milyen név változásokon ment keresztül? Mindenkinek elsőre a Bourbon név jut eszébe, de a kezdet nem ez. Idegenvezetőnk végigvezeti a korokat teljes részletességgel, jegyzeteltem, figyeljenek, nagyon érdekes.

A 11. századba nyúlik vissza felfedezése, arab hajósok Dina Morgabin, Nyugat-szigetnek nevezik.

Azt a portugál hajóst, aki 1507-ben megpillantotta, ismerjük név szerint, Diego Fernandez Pereira. Mivel ez a nap február 9-e, Apollónia napja volt, ezért lett a sziget neve Ilha Santa Apollonia.

Mascarin, English Forest és Pearl Island nevek után jöttek a franciák, 1638 körül, ekkor lett

Ile Bourbon, a hatalmon lévő Bourbon dinasztia után. Lakatlan volt ekkoriban. Annak kipróbálására, hogy élhető-e a sziget 12 francia rabot hoztak ide, és évekre itt hagyták őket. (Soha rosszabb száműzetést.)

1663-ban 15 önkéntesről szól a fáma, akik közül ketten franciák, a többiek madagaszkáriak voltak, és még azt is tudják, hogy három nő volt közöttük. Ekkorra datálják az első gyerek megszületését a szigeten.

1665-ben Étienne Regnault kormányzóval érkezik húsz telepes, Pál napján, ezért nevezték el a megérkezésük helyszínét Saint Paul-nak, s ezért ez a város lett utána száz évig a sziget fővárosa.
A forradalom idején, 1794 körül keresztelik Ile de la Reunion-ra, ami szó szerinti fordításban egyesítést, összegyűlést jelent, ezzel is kifejezve a sok nemzet, etnikum és vallás együttélését.

1806-tól pár évig viselte a Bonaparte nevet, majd ismét Ile Bourbon lett. A rabszolgák felszabadításához kötik a Reunion név deklarálását, 1848. december 20-at, amit azóta is megünnepelnek. Gyönyörű 17-18.századi térképeket mutatok most Önöknek, és remélem ötöst adtak nekem a fenti összefoglalásért.

A városháza épülete kívülről nagyon tetszik, most megnézzük belülről is. Már a bejárati oszlopcsarnoka láttán elmondhatom, hogy gyönyörű. Az előcsarnok és a folyosók kockás mozaikpadlója tipikusan réunioni jellegzetesség – ez ismerős látvány nekünk, hiszen a magyar verandákon, falusi konyhákban hasonló kövezet volt. Az emeleten megcsodálhatjuk a házasságkötő termet. A zászlón az emblematikus szalmafarkú madár, a paille en queue (pájenkö) látható.

A városháza nyugalmat sugároz az udvarban csordogáló bronz szökőkútjával, a velencei tükörrel díszített báltermével, és a portán kedélyesen beszélgető kreolokkal, akiknek ráérős mentalitásából nem lehet megállapítani, hogy itt dolgozók vagy ügyintézésre várók.

Az állandó kiállításon, ami a sziget történetéről, a város polgármestereiről és egyéb érdekességekről szól, sajnos a szó szoros értelmében végigfutunk. Hiába látom meg a fotót Belmondoról hófehér öltönyben, és Catherine Deneuve-ről menyasszonyi fátyolban, ennek tanulmányozására most nincs idő. Természetesen utánanéztem, hogyan kerülnek ők ide, a sziget hírességei közé. Francois Truffaut 1969-ben a La Siréne du Mississippi filmjét forgatta itt kettőjük főszereplésével.

Most látom, hogy a többiek itt hagytak engem, lemaradtam e kis kitérő miatt, siessünk, mert most kezdődik az igazi séta. A Rue de Paris egy jelkép, hiszen a kreol építészet gyöngyszemei közül tizennyolc palota található ezen az utcán. A CINOR ( Communauté Intercommunale du Nord Reunion) nevű szervezet mindet felújította, így manapság teljes szépségükben csodálhatjuk meg a kreol architektúra remekeit. Természetesen csak néhányat nézünk meg belülről is. Mindjárt az első egy nevezetes épület, a Déramont-Barre villa, ahol 1838-ban a múzeum névadója, a költő Léon Dierx, és 1924-ben Raymond Barre, a későbbi miniszterelnök született. A ház a francia forradalom idején épült, homlokzata szimmetrikus, hátul fedett zsindelyes. A kertben lévő három szökőkút szimbolizálja a gazdagságot, láthatjuk a fotókon a ház fa díszítőelemeinek jellegzetes csipkézettségét.

A 19. századi városi életformát egy nagypolgári család fotóin, és életnagyságú poszterein keresztül ismerjük meg a Carrére házban, ami jelenleg turisztikai irodaként működik.

Raphael Carrére, cukornád nagykereskedő 1905-ben vásárolta meg az 1820-ban fából épült földszintes házat, s mivel öt lánygyermeke született, ezért emeletet építtetett rá.

A módos kreol család eleganciáját tükrözi a szobák bútorzata, kárpitjai, az ablaküvegek szecessziós hangulata. A nagyméretű poszterek látványa olyan, mintha a múlt alakjai életre kelnének mellettünk.

A kert bejáratánál egy 1920-as meghökkentően nagy poszter fogad, mind az öt lánnyal. Érdekesség, hogy közülük csak a legkisebb ment férjhez. A házban a családi fényképek mellett az utca kreol házainak történetét, felújításuk folyamatát egy állandó kiállítás, a „Rue de Paris, kreol családok kertek és a hátsó udvarok” címmel látható. Céljuk, hogy helyreállítsák az eredeti utcaképet a felújított kreol házakkal és megőrizzék az utókornak. Egyedülállóan különleges ennyire belelátni egy család életébe, a fotókon látni a divat változását, visszatérését. Különösen tetszenek az anya, Amélie cipői, ruhái, akár manapság is hordhatnánk őket.

Az udvar pavilonjai, a konyha és a személyzet lakóhelyének bemutatása és a kert fűszernövényei és egzotikus virágai fokozzák csodálatunkat a kreol miliő iránt. Szívesen éltem volna itt, ebben a környezetben, a 19. században. A kert virágai közül a Hamupipőke virágot mutatom meg Önöknek. Azt, hogy hasonlít-e a híres cipellő alakjára, azt a képzelőerejükre bízom.

Megható érzés visszatérni a múltba a Maison Carrére kiállítás segítségével, és elképzelni a kreol életformát. Amikor a kijáratnál a család dédunokái futnak felém egy 1955 – ben megörökített fotó- poszteren, visszaintegetek nekik, mintha élőben látnám őket.

Bonne journée les enfants!

A harmadik palota amit megnézünk a Villa du Departement. A kertben látható a sziget legmagasabb Royal pálmafája. Az épület jelenleg a Conseil Général (Általános Tanács) székhelye. Idegenvezetőnk szerint ez a legszebb villa az utcában. Itt nézzük meg a kreol villák „leselkedőhelyét”, ahonnan észrevétlenül láthatóak a járókelők. Itt nem padon ültek az asszonyok kinn a ház előtt, mint a magyar falvakban, hanem a kert egyik sarkában épített fedett hely szolgálta ezt a célt. Ahány ház, annyi szokás.

A séta a befejezéséhez közeleg. Elfáradtak? Még megcsodáljuk az Artothéque (Művészeti Könyvtár) kertjében álló impozáns szökőkutat, és már csak az utcáról nézünk be a Léon Dierx Múzeum kertjébe.

Megérkezünk a Jardin de L’État -ba, az Állami Kertbe. Amikor elterveztem ennek a sétának az elmesélését, azt hittem unalmas, száraz ismeretanyag lesz a visszaemlékezés, és még azon is gondolkoztam, hogy egyáltalán nekifogjak-e. Nem bántam meg. Élveztem minden percét, amint írás közben újra sétáltam Önökkel Saint -Denis fő utcáján, a Rue de Paris-on, ami maga a megelevenedett kreol történelem. Pihenjünk most a kertben, és gyönyörködjünk a szökőkút tavirózsáiban.

http://www.mi-aime-a-ou.com/saint_denis_rue_de_paris.php

illusztrációk: a szerző fotói

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Tavaszra hangolva

Február 13-án Fóthy Zsuzsanna, a könyvtár igazgatónője tavaszra hangolva, virágmintás blúzba öltözött, hogy stílusosan köszönthesse az érdeklődőket, a Gödöllői Fotós Kör Tavaszra hangolva kiállításának megnyitóján.

Fodor László Kossuth-díjas klarinétművész előadásában, az örökzöld My funny Valentine Sinatra dal mindenkit elvarázsolt. Egy ilyen zeneszám után nehéz megszólalni – kezdte megnyitó beszédét Danis János EFIAP/p nemzetközi kategóriás fotóművész, a Duflex Fotográfiai Stúdió vezetője, aki ő maga is a Gödöllői Fotós Kör tagja. Annak ellenére, hogy a fotós kör még csak tavaly májusban alakult, eljött az ideje az első kiállításuknak – folytatta Danis János, majd kiemelt pár művet a kiállított anyagból. Többek között Almási Lajos esernyőit, Suhajda Zsuzsanna, Lejtényi Judit pipacsait, Hanula Károly túzok képét, Bukovinszki Valéria óriás cinkéjét, Csiki Krisztina képének mediterrán hangulatát, Juhász Tamás kék kökörcsinjét, Rimán Dorottya portréit, Braun Katalin virágait, és Kreisz Ferenc sirályait. A tavaszról mindenkinek virágba borult fák, növények, állatok, madarak jutnak eszébe, de a tavaszi természetbe beletartozik az ember is. Portrét fotózni nem könnyű – mondta a fotóművész – neki is volt olyan időszaka, hogy évekig nem fényképezett arcokat. Szerinte most ezen a kiállításon kicsivel több portré lehetett volna.

Braun Katalin következett, aki elmesélte, hogy tavaly májusban, egy kávézóban ültek össze páran a fotóskör ötletét megbeszélni. A megvalósításban nagy szerepet játszott, hogy a könyvtár lehetett az összejövetelek helyszíne, s ma már a könyvtár egyik művészeti klubjaként működnek. Köszönet érte Kovács Ibolya fotóskörös, könyvtári dolgozónak és az igazgatónőnek.

A Gödöllői Fotós Kör tagjainak fő motivációja egymás inspirálása, és szakmai fejlődésük támogatása ingyenes képzésekkel és programok szervezésével. Folyamatosan keresik az együttműködést más közösségekkel, művészeti ágakkal. Jó példa erre ez az első kiállításuk, melyet az IRKA íróival, költőivel közösen hoztak létre.

 A kiállításon résztvevő fotósok:

Almási Lajos
Által Anikó
Braun Katalin
Bukovinszki Valéria
Csiki Krisztina
Faludi Ildikó
Hanula Károly
Juhász Tamás
Kovács Ibolya
Kreisz Ferenc
Lejtényi Judit
Nagyné Erzsi
Oláhné Nyáry Zsuzsanna
Rimán Dorottya
Seesink Dániel
Somogyvári Zsóka
Suhajda Zsuzsanna
Török Tamara
Varga Tamás

 Akik a képekhez a verseiket adták:

Bojár Cassino
D. Tóth Norbert
Filep-Pintér Eszter
Galló Kovács Zsuzsanna
Juhász Tamás
Kenéz Árpád
Nádas Péter
Pataki Pál
Pap-Klára Márta
Somogyvári Zsóka
Szabó Anikó
Szolnoki Irma
Tóth M. Erika


Az IRKA képviseletében Bojár Cassino és Nádas Péter olvasta fel Galló Kovács Zsuzsanna: Emlékezés boldog nyarakra, Bojár Cassino: Tavaszváró, és Kenéz Árpád : Hosszú tél című versét. Egyéni előadásmódjukkal vidám hangulatot keltettek.

Fodor László Kossuth – díjas klarinétművész a You raise me up (Felemelsz) dal varázslatos előadásával zárta a megnyitót, majd baráti beszélgetések mellett, a kiállított fotókban és versekben gyönyörködve, tavaszra hangolódtunk.

A fotókiállítás április 10-ig tekinthető meg a könyvtár olvasó- és rendezvénytermében.

A kiállítás kialakításáért köszönet Kovács Ibolyának és Seres Imrének.

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Egy sodró regény sodró bemutatóján

Newton harmadik törvénye helyett Semmiért egészen

Február 7-én, Fóthy Zsuzsanna, a könyvtár igazgatónője, a meghatódottságtól remegő hangon kezdte munkatársa, Istók Anna második könyvbemutatójának megnyitóját a szép számmal összegyűlt érdeklődők előtt. Az igazgatónőnek furcsa érzés írói szerepkörben köszönteni legkedvesebb helyettesét, akivel az évek során nemcsak kollegiális, hanem baráti lett a kapcsolata. A regényírás kulisszatitkait a hagyományokhoz híven egy beszélgetőtárs-moderátor segítségével ismerhettük meg, aki ezen az estén egy régi könyvtári kolléga és Irkás írótárs, Ocsovszky Zsófia volt. Zsófi a fülszöveggel kezdte a felvezetést:

“Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol az ügyeletes szépfiú elcsavarja a gépészkarra járó, komoly lány fejét. Senki nem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak. A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap, az egyensúly felborul?”

Az, hogy a cselekmény többrétegű, sodró, lendületes, könnyen olvasható, a könyv előnye, de egyben hátránya is lehet. Tanultál az előző regényed karaktereinek megírásából?

Csak látszólag könnyű a történet, hiszen az alapsztori mellett súlyosabb témákat is boncolgatok. Azon igyekeztem, hogy a karakterek ne éljenek “önálló” életet, a történet jusson el az eltervezett végkifejletig. Tudatosan építettem fel a regény szerkezetét, amire már azért is szükség volt, mert három különböző karakter szemszögéből láttatom a történetet. Nándién és Flóráén kívül van egy harmadik, transzcendentális nézőpont is, amivel kapcsolatban sok, egymásnak ellentmondó visszajelzést kaptam. Ezek alapján most úgy látom, hogy ha az olvasót sodorja a cselekmény, nem figyel a részletekre, így jelen esetben észre sem veszi a harmadik személyt, bár megjelenik már a regény elején. Ez derült ki például nemrég egy férfi blogger recenziójából is. Mindezek alapján a regényre nagyon találó az “újraolvasós” jelző, amit egy könyvmolyos kommentben olvastam.

Az pozitívum, hogy a történet, a mondanivaló több rétegű, ha az olvasók megtalálják benne azt, ami érdekli őket. Nem zavart, hogy a ” transzcendens igazságosztó”-t kevesen tudták kitalálni? Honnan jött ez az ötlet?

Pár éve volt egy ilyen feladatunk az Irkában, hogy egy görög mitológiai alakot helyezzünk kortárs tematikájú novellába. Narcissust választottam, s a történetben egy olyan fickóról írtam, aki felemésztődik az internetes világban.

Éreztem, hogy ebben a témában sokkal több van, mint egy novella. A nárcizmus olyan aktuális kollektív jelenség, amivel foglalkozni kell. Azon kaptam magam, hogy megírtam egy regényt, a kiadómtól pedig érkezett a kérés, hogy szeretnének új könyvet tőlem. Elővettem a nárciszos sztorit, de teljesen újraírtam.

Emlékeztetőül Nárcissus legendája:

Echo and Narcissus (1903), a Pre-Raphaelite interpretation by John William Waterhouse (wiki)

Narcissus szép szál ifjúvá serdült, akibe sok nimfa beleszeretett, ő viszont mindet elutasította (közöttük Ekhót is). Az egyik nimfa azonban nem törődött bele kikosarazásába, s Nemeszisz istennőnek, a bosszúállás istennőjének tett panaszt. Nemeszisz meg is hallgatta és teljesítette a kívánságot. Narcissus vadászat közben egy folyó partjára ért, és mivel inni akart, belenézett a folyótükörbe. Ekkor megpillantotta önmagát és azon nyomban magába szeretett. Egész nap ott maradt és hasztalan próbálta magához ölelni tükörképét. Így ugyanazt a kínt élte át, amit a nimfák, amikor nem kaphatták meg. Reggelre Narcissus helyén az odasiető nimfák már csak néhány sárga szirmú virágot, nárciszt találtak. A nárcisz azóta is az önimádat jelképe, mivel magának a virágnak a szirma is egy kicsit önmaga felé hajlik. (wiki)

Sok kompromisszumot kellett kötnöd a kiadóval?

Utólag úgy tűnik, nem, csak apróságok voltak. De azt például nagyon szerettem volna, hogy az egész regény jelen időben játszódjon, és azt nem engedték. Így csak a titokzatos harmadik személy esetén maradt meg a jelen idejű elbeszélés, ezzel is érzékeltetve, hogy számára nem létezik az idő.

A cím választás miatt sokan kritizáltak?

Mindig nagyon nehezen adok címet. Ennek a regénynek nagyon sokáig Nárciszok volt a munkacíme, de ez túl direktnek tűnt, töröltem.

Nem én vagyok az első, aki híres művek címét választom, például nemgrég láttam meg egy török írónak, Elif Batuman-nak A félkegyelmű c. regényét, aki ugyanazt a témát dolgozta fel, mint Dosztojevszkij.

Közösen a kiadóval kitaláltuk, hogy legyen valamilyen irodalmi reflexió a címben. Ady: A magunk szerelme és Szabó Lőrinc: Semmiért egészen jött szóba, hiszen mindkét költő narcisztikus személyiség volt.Végül ez utóbbi győzött, s egy versrészlet szerepel is a regény elején. A Newton harmadik törvénye címet sem fogadták el, mert szerintük ebből az olvasó fizikai témára gondolna – tette hozzá Panni nevetve.

“Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.”

(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)

 

Beszéljünk a könyvborítóról. Úgy tudom, neked volt egy másik kedvenced.

Igen, egy sakktáblás, ahol szemben áll egymással a király és a királynő, egy tükör előtt.

Fogalmam sincs, a tervező hogyan talált rá a sakk motívumra, ami a regény vége felé kerül elő, és szimbolizálja mindazt, ami történik.

A regény Gödöllőn játszódik. Miért érezted ezt fontosnak?

Ez a lustaságomból adódott, hiszen könnyebb ismert helyszínt leírni hitelesen. De a lokálpatrióta válaszom az, hogy nagy boldogság volt Gödöllőre helyezni a szereplőimet. Egyetemistaként nem voltam kollégista, ennek ellenére egy kommentelő szerint a fikcióként megírt kollégiumi élet pontosan ilyen volt. A következő regényemben is szerepelni fog a kedvenc gödöllői rockzenekarom, a Toxic Traces.

Kik a példaképeid? Tervezel -e kiadót váltani?

A finn írók stílusát, légiességét emelném ki, és Szabó Magdát. Már készül harmadik regényem, amely aktuális témáról, a metoo-ról szól. Maradok a Könyvmolyképző Kiadónál, ami főleg zsánerkiadó. Bennem hosszas dilemma volt az, hogy hol adjam ki a könyvem.

El kellett döntenem, hogy mit akarok. Azt, hogy a Könyvmolynál magas példányszámban adják ki a könyvem, jelentős olvasói táborhoz fog eljutni, vagy kilincselek évekig szépirodalmi kiadóknál. A döntésem végül az lett, hogy próbáljuk meg a két tábor közt megtalálni a rést a Könyvmoly segítségével, azaz olyan zsánert fogok írni, ami nem ponyva, de mégsem a hardcore magas szépirodalom. Helyesen döntöttem, szerintem sikerült az, amit szerettem volna. Megtaláltam a magam igényes olvasórétegét, még akkor is, ha a szépirodalmi placcon nem létezem, mint regényíró.

A könyvbemutató végén az igazgatónő stílusosan egy-egy nárcisszal köszöntötte Pannit is Zsófit.

A Semmiért egészen regényt egy nap alatt elolvastam. Amennyire lendületes volt a cselekmény, ugyanennyire volt sodró a beszélgetés, köszönhetően Zsófi értő, lényegre törő kérdéseinek. Pannit hallgatva nemcsak az olvasásra kapott az ember megállíthatatlan késztetést, hanem a regényírásra is. Ma reggel gondolatban elővettem az évek óta érlelődő témámat, és Panni hatására a napokban elkezdem a levél-regényem írását. A címét már kitaláltam: La passion virtuelle. Addig is újraolvasom a Semmiért egészent.

Jövőre veled ugyanitt, Panni! Gratulálunk, és további jó munkát kívánunk!

Idézetek a könyvből:

“Nincs jelentősége, mikor történnek a dolgok. Mert egyszer úgyis megtörténnek.
Jóvátenni a rosszat nem lehet. Ha valakit megbántottál, az örökre seb marad. “

“Lehet tagadni az igazságot, de az attól még létezik.”

“Nincs nagyobb boldogtalanság annál, ha még a bosszú lehetősége sem okoz örömet.”

“Ez nem fog működni.
– Miért ne működne?
– Newton harmadik törvénye miatt – válaszolja Flóra gúnyosan. – Ha egy test erőt fejt ki egy másik testre, akkor a másik test az elsőre ugyanolyan nagyságú és ellentétes irányú erőt fejt ki. De nem mindegy, melyik testnek nagyobb a tömege és ki horpad be jobban az ütközésnél.”

“De hát, végül is csak az emberek mérik az időt, számunkra ez éppolyan megfoghatatlan, mint a történelem, a gravitáció, a közgazdaságtan, a szabadvers vagy a halál.”

” Az ember nem szívesen néz szembe a kudarcaival. Nem szívesen ismeri be a tévedését. Ezért tart olyan sokáig a legtöbb kapcsolat.”

“Igazából minden ember önmaga illúziójába szerelmes.”

“Vannak szavak, amik anélkül ütnek, hogy gonoszak lennének.”

a szerző és a könyvtár fotói