Galló Kovács Zsuzsanna bejegyzései

Kedélyem és szemüvegem töretlen. Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lettem. Minden, amit Réunion szigetről tudni érdemes - írásaim a Bienvenue! rovatban olvashatóak. Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.

Galló Kovács Zsuzsanna: Vers a padlizsánlila-szoknyás boszorkáról

Boszorkányok ábrázolása Martin Le France,
Le champion des dames” című művében, 1451

Luca napján

A boszorka alacsony volt és sovány
az Óceán felé suhant
padlizsánlilán

A trópusi forróság lázas párájában
feküdtem a kövön,
a Katedrális előtt

Csipkefehérben csilingeltek
a ministránsok, mint
régmúlt roráték idején

December tizenharmadikán
nem engedtem, hogy a boszorka

lerúgjon a lépcsőn


a megálltidő pillanatában
így csak a bokámat színezte
padlizsánlilára

 

A helyszín festői. A már oly sokszor megcsodált Katedrális és kertje, a három gráciát ábrázoló díszkúttal. Nem méltó ehhez a szép környezethez semmiféle negatív esemény. Mégis megtörtént, pontosan úgy, ahogyan megfogalmaztam a versben. Ott kellett lennie egy boszorkánynak, hogy a bal lábamat teljesen magam alá gyűrjem. Az adott pillanatban nem a fájdalom dominált, hanem az ijedtség. Sántikálva félre húzódtam a bal bokám egyre növekvő duzzanatát nézve, s legjobban azon csodálkoztam, hogy senkinek nem tűnt fel sérülésem a Katedrális bejáratánál. Kicsivel több odafigyelést vártam a misére igyekvőktől, de az is lehet, hogy a boszorkány egy fátyolt vont körém, hogy ne láthasson senki. Félig ülve, félig fekve néztem a lenn virágzó bougainvillier bokrot, a szökőkutat, s arra gondoltam, mi lesz, ha elájulok, és senki nem veszi észre. Nem véletlenül jutott ez eszembe, hiszen kezdett elsötétülni előttem a tér, s a trópusi forróság lázas párájában már úgy éreztem, ég és föld között lebegek.

Másnap a vers megírta önmagát. Gondolkodás nélkül jöttek a mondatok a boszorkáról, aki meglökött, s padlizsánlila szoknyában suhant tova az óceánparti sétány, a Barachois felé. Kvízként elküldtem a verset írótársaimnak, kíváncsian várva a megfejtést. Kitalálják-e, hogy mi történt velem a trópusi hőségben, Luca napján misére várva a Katedrális előtt. Nagy örömömre rengetegen válaszoltak. Volt aki hosszan reagált, volt aki csak egy mondatban, s volt aki versben.  A helyszínhez csak tíz nap múlva merészkedtem el megnézni az ominózus bejáratot, ahol egy lépcsőfoknyit „léptem félre”. Minden rosszban, van valami jó: örültem, hogy ennyivel „megúsztam”, és megszületett a fenti versem a 2014-es Luca napjáról.

Galló Kovács Zsuzsanna: Le Volcan

Réunion sziget vulkánja, a Piton de la Fournaise egyike a Föld ma legaktívabb és legszebb tűzhányóinak, azonban a gyakori kitörések ellenére sem tartják igazán veszélyesnek. A hozzá vezető út érdekessége a táj metamorfózisa.
Az autó időgéppé alakul, amikor átrobogunk a különböző földtörténeti korokon. Kezdetben még minden zöldellő, virágos, a legelésző szarvasmarhák láttán mintha az osztrák Alpokban lennénk.

Nem sokkal később egy cryptomeria-erdőn keresztül visz az út, majd a gazdag növényzet ritkulni kezd és sivatagi látvány váltja fel, a Plaine des Sables homokmező, ahol már csak itt-ott egy-két hangafű búslakodik.

A kanyargós út mellett hatalmas sziklák sorakoznak. A talaj barnából fokozatosan vörössé válik.
Ilyen lehetett a sziget több millió évvel ezelőtt. A Pas de Bellecombe parkolótól már gyalog kell folytatnunk utunkat ezen a holdbéli tájon, a 2311 m magasan fekvő kilátóig. A panoráma lenyűgöző, egyedi, különleges. Egy 360 fokos körtérképen tanulmányozhatjuk a látványt, a helyszínt és néhány nagyváros, például Párizs, Moszkva, Sydney irányát is.

A kráter mentén több órás gyalogtúrákat is lehet tenni.Ilyenekre természetesen csak sportos előélettel rendelkezők vállalkozhatnak, nekem elég volt fentről megcsodálni az 1713-as kitörés kis vulkánkúpját, a Formica Leo-t.

Visszafelé újra átvágunk a homoksivatagon, a cryptomeria-erdőn, az „osztrák Alpokon”, majd megérkezünk a Vulkán háza múzeumhoz, a La Maison du Volcan-hoz.

Minden, amit a vulkánokról tudni lehet – mondhatjuk a múzeumról, hiszen nemcsak a Piton de la Fournaise-ről mutatnak be posztereket, maketteket, vitrinben lévő térképeket, tájékoztató filmet és háromdimenziós filmet is, hanem a világ minden táján előforduló vulkánokról is precíz, tudományos, áttekinthető ábrákat tanulmányozhatunk több órán keresztül. Nekem legjobban a kronológiai sorrendben leírt vulkánkitörések tetszenek, napra pontosa leírva a kitörések dátumait, és az áldozatok számát is.

A háromdimenziós film a speciális szemüvegen keresztül az újdonság erejével hat rám, hamar szívembe zárom a csúnya kis narrátor figurát, aki félelmetesen közelről sulykolja belém a vulkán-ismereteket. Egy életre megtanultam az akkori még legutóbbi kitörés dátumát: 2007. április 2. hétfő. A kitörések számát tekintve a Piton de la Fournaise a világ egyik legaktívabb vulkánja: tíz év alatt több mint húsz alkalommal lépett működésbe. (2009)

A Piton de la Fournaise kitörései 1972-2000-ig

illusztráció: a szerző fotói

Galló Kovács Zsuzsanna: Chateau Lafite

illusztráció: pixabay.com

A fenyőfák tűleveleire
hópelerinjét teríti rá a tél
álmomban
csíkos drapéria mellett
fenyőzöld ruhában
dacosan nézek
a polc előtt
vöröshajú lány
aranylabdával
a gyermekkor
kecses ujjakkal
árnykutyát formáz
Chateau Lafite-ízű
éjszakák veled
napok kiszabott órái
a szerelemnek
a hétköznapok
panelrózsaszín
vasszorításából
oda-vissza
a menedékház
végeláthatatlan
bekötőútján

(A vers egy kreatív írásfeladatként készült, a fenti képek alapján kellett egy rövid történetet írni úgy, hogy nem tudtuk, mi lesz a következő képen.)

Galló Kovács Zsuzsanna

Kedélye és szemüvege töretlen. 2012 óta Irka tag. Családi indíttatásból francia-rajongó, trópusokra utazó nagymama. Minden, amit Réunion szigetről tudni érdemes – írásait a blog Bienvenue! rovatában olvashatják. Az élet tartogatott számára valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickol benne.

Galló Kovács Zsuzsanna: Túléljük!

Nem én öregszem
csak a papagájvirágos
ruhámon kopik
a narancssárga
a szekrényben
hónapok óta
hol van a tavalyi hó!
a vírusmentes élet
Nem is öregszem
csak maszktól párás
szemüvegben
botorkálok
ködös reggeleken
teszem a dolgom
nem ülhetünk otthon
ölbe tett kézzel – írta
a Múzsa a Viberen​,​
s hogy túléljük,
neki még ezt is
elhiszem

 

A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa
illusztráció: pixabay.com

Galló Kovács Zsuzsanna

Kedélye és szemüvege töretlen. 2012 óta Irka tag. Családi indíttatásból francia-rajongó, trópusokra utazó nagymama. Minden, amit Réunion szigetről tudni érdemes – írásait a blog Bienvenue! rovatában olvashatják. Az élet tartogatott számára valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickol benne.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

 

 

 

 

 

Babits: Karácsonyi ének

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

Márai: December

Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt, nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban.
A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.

illusztráció: pixabay.com

Kodály: Adventi ének

Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában

illusztráció: pixabay.com

 

 

 

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle. (Forrest Gump)

Suhan a limuzin velem Buffalo felé. Kibámulok az ablakon, nézem a tájat, ami esztétikai élményt nem jelent, hisz zömmel a sztráda mellett visz az út.

Csak egy keveset beszélek angolul – jelzem a sofőrnek elinduláskor, hogy társalgásra ne számítson, de feltételezem, hogy ezzel nagy csalódást nem okozok. Neki most az a feladata, hogy engem, egy lökött magyar turistát, épségben elszállítson a Buffalo-i reptérre. Igen, jól olvasták, lökött a legjobb kifejezés rám. Balek, gondolom önmagamról a kényelmes limuzin hátsó ülésén Buffalo felé suhanva, hisz ahelyett, hogy most New York látnivalóiban gyönyörködnék,vagy a Central Parkban sétálnék, limuzinnal utazom egyedül a Niagarától úgy, hogy nem is láttam közelről a zuhatagot. Nem sajnáltam rá időt, pénzt, fáradságot, és bevállaltam ezt az egynapos kirándulást repülővel New Yorkból. Hajnali hat óra óta talpon vagyok, hogy rápillanthassak a világ egyik legszebb természeti látványosságára, amiről eddig mindenki csakis szuperlatívuszokban mesélt. Nekem ma szó szerint valóban csak a rápillantás jutott ebéd közben, fentről, a Skylon Tower kilátótoronyból. Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában bővebben…

Szabados Bettina: A Vilmos lába büdös

illusztráció: pixabay.com

A Vilmos lába büdös. Megjön a munkából délután ötkor, áttrappol a frissen felmosott kövön, lerúgja a drága bőrcipőjét, és lerogy a fotelbe a nappaliban. Az egész lakást belengi a lábszag, hiába szellőztetek szinte állandóan. Nálunk nem a harangszó jelzi a vacsoraidőt, hanem az ötórai lábszag. Próbálkoztam talpbetéttel, hegyi patak illatú sprével, naponta mosom a zokniját – ez a tényen mit sem változtat, hogy a Vilmos lába büdös. Az orvos szerint krónikus betegség lehet. Viszont én már lassan más illatot nem is érzek: kifőzöm a tésztát – lábszagú, összekeverem a piskótatésztát – lábszagú. Ez maradt már csak nekem: Vilmos és az ő lábszaga. A gyerekek külföldön, az unokák is már inglisül köszönnek, a szépészeti vállalkozásom csődben. A behajtókat is csak ez az örökös lábszag tartja vissza. És hát kérdem én: Mit tehet egy asszony, ha a férje vénségére megbüdösödik, hörgő húspogácsává fonnyad, s ráadásként úgy készül meghalni, hogy véres veszedelemben hagyja a feleségét?

Az Irka “első mondatból utolsó” sorozatból

 

In memoriam

illusztráció: pixabay.com

Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

https://www.youtube.com/watch?v=F9pVoj1A3n4

Galló Kovács Zsuzsanna: Hogyan lettem Csipkerózsikából Dr. Rosalie Chipke-Perrault?

illusztráció: pixabay.com

Amikor felébredtem a mély, és főleg hosszú álmomból, tudtam, hogy ez nem múlhat el nyomtalanul az életemből. Határozottan éreztem, hogy a jövőben ezzel a témával kell foglalkoznom. Ezért beiratkoztam a berlini Humbold Egyetem Orvostudományi Karára. Férjem, a herceg, aki a hosszú álomból csókjával felébresztett, s aki a francia meseíró, Charles Perrault leszármazottja, mindenben támogatott. A folyamatos alvás periódusaiban megtanultam angolul, franciául, olaszul és spanyolul, így nyelvi akadálya nem volt annak, hogy Berlin mellett a tanulmányaimat más városokban is folytassam. Vonzottak a régi egyetemek, mint a világ legrégebbije Bolognában, Párizsban a Sorbonne, az Oxford University, és az Egyesült Államokban, a Harvardon is eltöltöttem fél évet.

Dr. Rosalie Chipke-Perrault néven szereztem meg a diplomámat, summa cum laude fokozattal. Férjem családi birtokán, a Luzerni-tó vidékén telepedtünk le. Létrehoztunk egy Alvás Klinikát, ahol férjem az igazgató, én pedig szomnológusként dolgozom. Kifejlesztettem az orsószúrás indukálta elalvás terápiát. Pácienseink a klinikán megtanulják a megfelelő szúrási technikát, amit az általunk tervezett és gyártott egyszerhasználatos orsóval otthonukban tudnak alkalmazni. A módszer iránt hatalmas az érdeklődés. Többéves előjegyzéssel dolgozunk. Jelenleg negyvennyolc országban száztizenkét intézetünk működik. Büszke vagyok rá, hogy a hosszú álomból felébredve nem unatkozó királykisasszony maradtam, hanem sikeres orvos-üzletasszonnyá váltam. A Time Magazin az idén az év emberének választott, és bekerültem a világ száz legbefolyásosabb személye közé.

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.