Galló Kovács Zsuzsanna bejegyzései

Kedélyem és szemüvegem töretlen. Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lettem. Minden, amit Réunion szigetről tudni érdemes - írásaim a Bienvenue! rovatban olvashatóak. Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.

Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában

illusztráció: pixabay.com

 

 

 

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle. (Forrest Gump)

Suhan a limuzin velem Buffalo felé. Kibámulok az ablakon, nézem a tájat, ami esztétikai élményt nem jelent, hisz zömmel a sztráda mellett visz az út.

Csak egy keveset beszélek angolul – jelzem a sofőrnek elinduláskor, hogy társalgásra ne számítson, de feltételezem, hogy ezzel nagy csalódást nem okozok. Neki most az a feladata, hogy engem, egy lökött magyar turistát, épségben elszállítson a Buffalo-i reptérre. Igen, jól olvasták, lökött a legjobb kifejezés rám. Balek, gondolom önmagamról a kényelmes limuzin hátsó ülésén Buffalo felé suhanva, hisz ahelyett, hogy most New York látnivalóiban gyönyörködnék,vagy a Central Parkban sétálnék, limuzinnal utazom egyedül a Niagarától úgy, hogy nem is láttam közelről a zuhatagot. Nem sajnáltam rá időt, pénzt, fáradságot, és bevállaltam ezt az egynapos kirándulást repülővel New Yorkból. Hajnali hat óra óta talpon vagyok, hogy rápillanthassak a világ egyik legszebb természeti látványosságára, amiről eddig mindenki csakis szuperlatívuszokban mesélt. Nekem ma szó szerint valóban csak a rápillantás jutott ebéd közben, fentről, a Skylon Tower kilátótoronyból. Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában bővebben…

Szabados Bettina: A Vilmos lába büdös

illusztráció: pixabay.com

A Vilmos lába büdös. Megjön a munkából délután ötkor, áttrappol a frissen felmosott kövön, lerúgja a drága bőrcipőjét, és lerogy a fotelbe a nappaliban. Az egész lakást belengi a lábszag, hiába szellőztetek szinte állandóan. Nálunk nem a harangszó jelzi a vacsoraidőt, hanem az ötórai lábszag. Próbálkoztam talpbetéttel, hegyi patak illatú sprével, naponta mosom a zokniját – ez a tényen mit sem változtat, hogy a Vilmos lába büdös. Az orvos szerint krónikus betegség lehet. Viszont én már lassan más illatot nem is érzek: kifőzöm a tésztát – lábszagú, összekeverem a piskótatésztát – lábszagú. Ez maradt már csak nekem: Vilmos és az ő lábszaga. A gyerekek külföldön, az unokák is már inglisül köszönnek, a szépészeti vállalkozásom csődben. A behajtókat is csak ez az örökös lábszag tartja vissza. És hát kérdem én: Mit tehet egy asszony, ha a férje vénségére megbüdösödik, hörgő húspogácsává fonnyad, s ráadásként úgy készül meghalni, hogy véres veszedelemben hagyja a feleségét?

Az Irka “első mondatból utolsó” sorozatból

 

In memoriam

illusztráció: pixabay.com

Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

https://www.youtube.com/watch?v=F9pVoj1A3n4

Galló Kovács Zsuzsanna: Hogyan lettem Csipkerózsikából Dr. Rosalie Chipke-Perrault?

illusztráció: pixabay.com

Amikor felébredtem a mély, és főleg hosszú álmomból, tudtam, hogy ez nem múlhat el nyomtalanul az életemből. Határozottan éreztem, hogy a jövőben ezzel a témával kell foglalkoznom. Ezért beiratkoztam a berlini Humbold Egyetem Orvostudományi Karára. Férjem, a herceg, aki a hosszú álomból csókjával felébresztett, s aki a francia meseíró, Charles Perrault leszármazottja, mindenben támogatott. A folyamatos alvás periódusaiban megtanultam angolul, franciául, olaszul és spanyolul, így nyelvi akadálya nem volt annak, hogy Berlin mellett a tanulmányaimat más városokban is folytassam. Vonzottak a régi egyetemek, mint a világ legrégebbije Bolognában, Párizsban a Sorbonne, az Oxford University, és az Egyesült Államokban, a Harvardon is eltöltöttem fél évet.

Dr. Rosalie Chipke-Perrault néven szereztem meg a diplomámat, summa cum laude fokozattal. Férjem családi birtokán, a Luzerni-tó vidékén telepedtünk le. Létrehoztunk egy Alvás Klinikát, ahol férjem az igazgató, én pedig szomnológusként dolgozom. Kifejlesztettem az orsószúrás indukálta elalvás terápiát. Pácienseink a klinikán megtanulják a megfelelő szúrási technikát, amit az általunk tervezett és gyártott egyszerhasználatos orsóval otthonukban tudnak alkalmazni. A módszer iránt hatalmas az érdeklődés. Többéves előjegyzéssel dolgozunk. Jelenleg negyvennyolc országban száztizenkét intézetünk működik. Büszke vagyok rá, hogy a hosszú álomból felébredve nem unatkozó királykisasszony maradtam, hanem sikeres orvos-üzletasszonnyá váltam. A Time Magazin az idén az év emberének választott, és bekerültem a világ száz legbefolyásosabb személye közé.

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból

Szabados Bettina: Pocahontas

illusztráció: pixabay.com

Úgy egy hónapja a British Library online katalógusában ráleltem egy archív kézirat rekordjára, ami feltehetően 1617 januárjában keletkezett. Szenzitív dokumentumként a digitalizálása gyakorlatilag lehetetlen, és hosszas levelezés után sem tudtak kielégítő válaszokat adni a könyvtár munkatársai a dokumentum mibenlétére vonatkozó kérdéseimre. Így hát kénytelen voltam az utazás mellett dönteni, habár sosem szívleltem Anglia nyirkos levegőjét – a reumám mindig kiújult tőle. Már megérkezésem másnapján felkerestem a könyvtár kézirattár gyűjteményét, és a korábbi ködös sejtésem beigazolódott: A pohatan törzsfőnök leányának, Pocahontasnak a feljegyzéseire találtam rá! Pocahontas 1616-ban hátrahagyja törzsét és követi férjét, John Rolfe-ot Angliába, itt viszont felkészületlenül érik az 1600-as évek Angliájának életkörülményei, és fekethimlőben meghal. A most felfedezett dokumentumot haldoklásának utolsó hónapjaiban írta, és mindezidáig rejtve maradt a kutatók elől, tekintve, hogy asszonynevén – Rebecca Rolfe – írta alá, és így is lett meta-adatolva a könyvtári katalógusban. A barnára színeződött és törékeny papíron gyerekírásszerű ákombákom betűk díszelegnek – Pocahontas megpróbált angolul írni, de egyszerű szókészlete megakadályozta abban, hogy hűen kifejezze rövid életének hányattatásait. Egy hónapig minden nap zárásig maradok az archívumban, egyszerűen beszippant a napló: a ma már Virginia állam területén fekvő Jamestown-ba érkező telepesek megpróbálták kultúremberekké nevelni a vadembereket, köztük Pocahontas törzsét is. A nevelés célja, hogy áttérjenek a kereszténységre, azonban rémképeket plántálnak el a bennszülöttek szívében. Pocahontas kannibalizmusként írja le a keresztény vallást, és retteg az élénk képekkel lefestett pokoltól. Biztosra veszi, hogy hamarosan elevenen elégetik olyan bűnökért, amelyek eddig természetes cselekedetek voltak a törzse körében. Megfenyegetik, hogyha nem szolgálja I. Jakab angol királyt, lemészárolják a tüzet köpő botokkal a népét, így hát nőül megy a sápadt arcú és beteges John Rolfe-hoz. Idegenkedik a viktoriánus ruháktól, állandóan viszket tőlük a bőre, és a merev társadalmi szokásoktól szenved. 1616-ban Angliába hívja őket a király, mint a párt, amely megbékélést hozott a vadak és a telepesek közé – egyedül Pocahontas emlékezik már csak az igazságra, hogy emberrablás és zsarolás alapozta meg ezt a békét. Angliába érve elképesztő a mindent betöltő bűz, a szűkös lakóházak, az állandó eső és köd. A „művelt” angolok a saját mocskukban közlekednek az utcán, folyamatosan ordibálnak és utcai harcokba keverednek. Bőrszíne láttán mindennapos, hogy leköpik, trágárságokat ordítanak utána, vagy éppen ököllel fenyegetik. Az úri bálok, amelyekre hivatalosak, még rosszabbak, itt valamilyen attrakcióként mutogatják és ámuldoznak, mikor képes angolul megszólalni. Az európai kultúra ismét győzedelmeskedett, mondogatják. A szegényes angol étkezés következtében egészsége gyorsan romlik, sorvadni kezdenek izmai, vért köhög fel, folyamatosan lázas. Lázálmaiban ismét az erdőt járja és a földeken dolgozik, gyereket nevel, halászni megy a folyóra. Ahányszor csak kitisztul a tudata, kín járja át, hogy a dohos fogadószoba mennyezete fogadja. A halált megváltásként várja.

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból

Filep-Pintér Eszter: Szegény Dzsoni utóélete

Szegény Dzsoni még egy ideig tovább fütyörészett az ezerszínű kerek erdő közepén, de a füttyszó visszapattant a bádog edényekről, a gyerekágy rácsairól, Árnika kacsazsíros kötényéről. A családot el kellett tartania valamiből. A Százarcú Boszorka is rajtuk maradt, mint egy levakarhatatlan mamajegy, akit lézerrel sem lehet eltávolítani. Így hát mit volt mit tenni, el kellett hagynia a vidám erdőjárást, a gondtalan naplemente nézegetést, a zavarosban halászást. Senki nem volt már kíváncsi a szalmakalapjába tűzött búzavirágra. Abból ugyan nem lehetett kifizetni a gyerek menzáját, különóráit, és Árnika csillámló iPad tokját. Szegény Dzsoniból Dzsoki Ewing lett, aki saját vállalkozásba kezdett. Először erdei szafarikat szervezett medv-betekintéssel, de a medve hol a barlangban aludt, hol túl közelre tekintett be valakinek a belsejébe. A vállalkozás hamar megszűnt. A Százarcú Boszorkával, – hogy valami hasznát vegye –, pálinkafőzésbe kezdtek, de annak csak az lett a vége, hogy mamika túl sokat hallucinált, és szerette volna kondérban megfőzni Dzsoni és Árnika gyerekeit: Jancsikát és Juliskát. Végül a napraforgóolaj iparba fektetett be, ami olyan jól kezdett jövedelmezni, hogy kis kerti házikójukhoz szaunát és medencét is építettek. Árnika is unta már a csipkebogyót az erdőben, így hát szarvasgomba keresésbe fogott a kacsájával, ami szintén hozott pár garast a konyhára. A Százarcú Boszorkát beutalták a Svábhegyre, ahol jókat beszélgetett egy Kautzky Armand nevű vándorszínésszel az erdő ezerarcú szépségéről. Miután meggyógyult, Gyere a Kondérba névvel családi napközit üzemeltetett. Dzsokiék inkább a helyi óvodába járatták a gyerekeket, ahová a jó útra tért Ipiapacs kölykei is jártak. Minden a maga erdőszéli patakmedrébe kezdett serényen és fenntarthatóan folyni, csak Árnika nem tudta eldönteni, hogy miért hívják az erdő borzát Kispálnak. Itt a vége, hidd el, végre!

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból

kiemelt kép illusztráció: pixabay.com

D. Tóth Norbert: Az utolsó dalmata

illusztráció: pixabay.com

Ezerkilencszázhetvenkilencet írunk. A kandalló ropogó tüze bevilágítja a nappali félhomályát és az őszpofájú dalmata arcát. A fekhelye előtt a tálban lévő víz megmelegedett. Napok óta egy kortyot sem ivott belőle. Szemei csukva, nagy erőfeszítés árán, szűkön tudja kinyitni őket, és a kandalló feletti képre néz. A képen a tizennyolc évvel ezelőtti portré látható, ahol apró kölyökként vannak lefotózva mind a százegyen. Emlékszik, hogy csupán egy képet lehetett csinálni róluk, annyira izegtek-mozogtak. Az önfeledt játékot és mind a száz kiskutyát elfújta az elmúlt tizennyolc év. Ő maradt az utolsó „kiskutya”.

A bordája alatti rekeszekben egyre fojtóbb a halál szorítása, miközben próbálja visszaidézni az elmúlt éveket, a gazdájával együtt tett kirándulásokat, az önfeledt csaholó éveket. Egy állat nem ismeri a halál kifejezését. Nem tudja, mégis felismeri, mielőtt bekövetkezik. Megkoptak az ízek, halványak a színek, alakok, és nem érzi már a gazdája tenyerének illatát.

De utoljára még lehunyja szemét, és álmodik egyet azokról az időkről, mikor mind a százegyen menekültek a gonosz Szörnyella elől, miközben érezte az összetartozás legyőzhetetlen erejét. Egy álom, ami ebben a pillanatban örökké tartóvá lesz…

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból

Galló Kovács Zsuzsanna: A téma a Schiphol reptéren dekkolt

A többször ismételt tumóró határozott volt, és ellentmondást nem tűrő. Nem volt mit tennem, mint elfogadnom, hogy most egy hotelben fogok aludni, és majd egy nap késéssel érkezem meg. Automatik – mondta a vilcser szervizes nő a mi lesz a csomagokkal kérdésemre. Első hallásra hihetetlennek tűnt, hogy amit Budapesten feladtam, automatikusan megérkezik Réunionra a jelenlegi bonyodalom ellenére is, de amikor egy angolul tudó magyar fiú megerősítette, hogy a bőröndjeinket most valahol tárolják, nekünk nem kell velük foglalkozni az út során, akkor már elhittem, hogy így lesz. Galló Kovács Zsuzsanna: A téma a Schiphol reptéren dekkolt bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Le Lazaret du Grande – Chaloupe, a karantén

A téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte.”

A fenti mondás jutott eszembe most, amikor visszaidézem látogatásunkat a fővárostól mindössze hat kilométerre fekvő területen, melyet La Grande-Chaloupe -nak neveznek.1860 és 1936 között Réunionra több tízezer munkavállaló jött, főleg Indiából, Madagaszkárról, Comore-szigetekről, Mozambikból, Kínából és Európából is. A fertőző betegségek – himlő, pestis, kolera – megelőzésére a gyarmati hatóságok úgy döntöttek, hogy karanténköteles minden utas és a szállított áru is. A “lazaret” szó vesztegelő-intézetet jelent. Nincs nagy hírverése a kiállításnak, hiszen rajtunk kívül senki nem volt itt, néztek is ránk, mint a csodabogárra a kreol dolgozók. Már százötven éves ez a hely, olvashattuk a bejárati hatalmas transzparensen. Nekem különösen érdekes volt a régi orvosi iratokat látni, kézírásos feljegyzéseket, táblázatokat, az itt dolgozó orvosok fotóit, életrajzát, a fertőző betegségek számát, az akkor alkalmazott gyógyszereket, sőt még recepteket is felfedeztem. A terület makettje látható az alábbi fotón, érdekes, hogy a feliratokat mindenhol a földre festették.

a chloroform szó kiolvasható

az alapító okirat

Réunion növényeiről, állatairól is megnézhettünk egy kiállítást. A gyógynövények, gyümölcsök precíz ismertetése a korongok alatt olvasható.

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor gourmet lehettem a trópusokon

Réunion szigeten 2011-ben a Boucan-Canot – Saint-Leu partszakaszon öt cápatámadás történt. Közülük a legnagyobb megdöbbenést egy szörfbajnok halála keltette. Amikor közeledtünk a luxus hotel étterme felé, furcsa volt kihaltnak látni a tavaly még fürdőzőkkel teli partot. Azt, hogy most itt ebédelhettünk, végeredményben a cápatámadásoknak köszönhettük. A fürdési tilalom miatt annyira lecsökkent a turistaforgalom, hogy az éttermek kénytelek voltak különböző engedményeket kitalálni, így elérhetővé vált nekünk is, az egyszerű turistáknak, egy családi, vasárnapi ebéd.

Az étterem miliője naturális színeivel és egyszerű formáival elegáns volt, de nem kihívóan. Illett a hangulatba a bambuszokkal teli padlóváza, melynek élénk bordó árnyalata megbontotta a környezet sötét tónusát. A luxus áradt a modern berendezésekből, összhangban volt a sziget imázsával, hiszen a kihalt madár, a Dodo itt is jelen volt teljes „szépségében” a falon.

Vidám alaphangulatunkat fokozta az elegáns pincér keltette derültség, aki, hallva a magyar beszélgetést, éppen francia vejemtől kérdezte meg, hogy ,,beszélnek franciául?”.
A piros pezsgős koktél kortyolgatása közben csodálattal néztem az óceánt. A csillogó napfényben a lápis lazuli-kék vízen éppen úszott egy fehér vitorlás.

Amíg ismerkedtünk az ételek költői elnevezéseivel, meglepetésként a csinos kreol pincérnő mindenkinek egyforma falatkát hozott. Ez volt az előétel előtti fogás: rántott csirkeszárnytő zöldségpürén.Natúr, olívás, vagy fügés zsemlét választhattunk a pincérnő kosarából, és máris jöttek az előételek. A vörös pálmát direkt étkezésre termesztik a szigeten.( A fogások francia neveit az étlapról másoltam).

Előételem: Salat de palmiste rouge, condiment datte citron et gingembre brioche au Curcuma-Ginger – Pálmasaláta gyömbéres, kurkumás kaláccsal

Főételem: Tranche de gigot d’agneau de lait marinée et grillée, citron confit et menthe fraiche

A grillezett citromos, mentás báránycomb tökéletesen omlósra sikerült, a tetejére halmozott fűszerek domináns ízét a köretben szereplő töltött tésztácska semlegesítette. Kis aránytalanság látható a sült és a köret mennyiségében, úgyhogy az utolsó falatokhoz már csak fügés zsemle jutott.

Desszert: Papillote d’ Ananas Victoria parfumés à la fleur d’Hibiscus et Citronnelle Sorbet aux fruits de la passion

A celofánban tálalt meleg Viktória-ananászra a hideg passion-gyümölcs (maracuja) fagyit az asztalon csúsztatta rá a csinos pincérhölgy.

A luxus helyszín varázsa, a finomabbnál finomabb ételek, kedves emlék marad örökre. Ínyenc (gourmet) lehettem Boucan-Canot-ban, a cápatámadásokról elhíresült nyaralóhelyen.

illusztráció: a szerző fotói