Bienvenue! kategória bejegyzései

“Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.” (Márai Sándor)

Kenéz Árpád: A Világ körül

– részlet –

Eurázsia

Kíváncsi voltam, hogy menyire ül stabilan Ulán Bátor. Miután kibámészkodtuk magunkat, megmutatta nekünk, milyen nagy a maga készítette jurta. Bent a tűz mellett aztán elővett egy festményt, ami azt ábrázolta, hogy semmilyen ruha sincs Dzsingisz Kán.

Török Tamara: Zászlók

Én nagyon kedvelem Tibet, így felmásztunk megnézni, hogy milyen a Csomolung ma, mert holnap már Bhután kell lennünk. Utaztunk tovább, hogy megismerhessük, milyen sokféle teafajtát termesztenek Ceylon.

Később megtekintettük, hogy az oroszok fővárosa hogy meg lett Moszkva. Megállapítottuk, hogy Putyin ugyanolyan stílusú öltöny van, mint Jelcin, Sztálin vagy éppen Lenin volt korábban.

Jöttek a török. Messziről láttalak téged is, ahogy titokban ott gyrosztál a sarki büfében.

Ám gyorsan elegünk lett Isztambul, így elindultunk Ankara. Később Juannal gyorsan összespanyoltunk. Ő nem volt zavarban, de Pinto csak ott portugált a sarokban szótlanul.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Kenéz Árpád – Dél-alföldi származású gödöllői lakos. Egyesek szerint igazi reneszánsz embör. Író, költő, kézműves, történelmi újrajátszó, néprajzos. Egyszóval igazi gyüttment „polisztirol”. Nagy vágya, hogy élete párjával „nemkétgyerekkel” négykerékkel gasztrotúrázza végig hazánkat, majd egész Európát.

Istók Anna: Halott tojás, kenguruegér és marha lóháton

– részlet –

Ancy-le Franc volt a második kastély, a szokásos, mértanilag tervezett franciaparkkal, monokróm (itt most sárga-barna) freskókkal, és egy olyan elefántcsonttal és kagylóval díszített intarziás szekrénykével, melynek értéke megközelítheti a mi gödöllői kastélyunk értékét. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez a gyerekek szemében messze nem érte fel a falucskában található francia pékség kínálatát: a házi lekvárral buján töltött fánkokat, a karamellás kéregben hivalkodó croissantokat, az aprócska, vaníliáskrémtől kibuggyanó gyümölcsös kosárkákat, és persze a fenséges, roppanós bagetteket.

A falucska egyetlen nyitva tartó, folyóparti éttermével már nem voltunk ennyire szerencsések. Farkaséhesen ültünk le a kellemes kerthelyiségbe, és mobilinternetünk egy részét felhasználva próbáltuk megfejteni a francia nyelvű étlapot. A napi ajánlat itt is három ételre korlátozódott: anyósommal a dallamos hangzású Andouillette-re (ejtsd körülbelül így: ondujett) esett a választásunk. A természetesen salátával és sült krumplival gazdagon tálalt étel íze leírhatatlan volt. Kinézetre egy vastag, hullaszínű kolbászról van szó, melybe vélhetőleg az állat minden emészthetetlen, ehetetlen részét beleaprították: köröm, gyomor, fül, farok, nemakarodtudnimi. Az aprítás igazából túlzás, a megnevezhetetlen, kissé ecetes, gyomorsavas íz mellé társul az étel darabossága, melytől az embernek öklendezni támad kedve. A gyerekek pacalhurkának keresztelték el az ételt, és gyakorlatilag az utazás végéig szívattak ezzel az élménnyel. Az étterem mentségére legyen mondva, a többiek rendelésével nem volt probléma, sőt, itt ettük az utazás legfenségesebb desszertjét is, mely még az almatortán is túltett: Fondant au chocolat – egy kívül roppanós, belül krémesen folyós csokoládélávát, mely selymes bevonattal látta el háborgó gyomrunkat.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Istók AnnaTíz évesen kezdte. Azóta nem tudja abbahagyni. Külföldre, belföldre, autón, vonaton, ébren, képzeletben. Két nagy álma van: a transzszibériai vasúton végigutazni, és Skóciában élni. Valószínűleg egyik sem fog teljesülni.

Galló Kovács Zsuzsanna: Réunioni anzix

– részlet –

Nem győzök csodálkozni. Kiderül, hogy a fiú, miközben trópusi nyaralását tervezte, olvasta Réunionról írt blogomat. Az ott látott fotók alapján ismert fel, s mert megszólítani. Reggel, teljesen véletlenül, ő is a bőbeszédű reptéri hölgyhöz került, aki szerintem azóta is azon töri fejét, hogy mégiscsak turistaparadicsom lehet az a Réunion, ha ma négyen is utaznak oda Budapestről.

A de Gaulle – Orly repterek közötti egy órás buszutat kedélyesen végigbeszélgetjük újdonsült ismerősömmel. Ő rácsodálkozik arra, hogy én már többedszerre vállalom a tizenegyórás repülést a családi találkozások kedvéért, én meg azon csodálkozom, hogy ő éppen Réunion szigetet választotta  idei, kéthetes nyaralására.

Az Orlyn udvarisasan elköszönünk egymástól, ebédelek egy szendvicset a Paul bisztróban. A biztonsági ellenőrzésen bonyodalom nélkül jutok át, még a laptopot sem kérik, hogy kivegyem a tartójából. A benti váróban rengetegen vannak, keresgélnem kell ülőhelyet, a nem sokkal utánam érkező magyar fiú már nem is talál.

A tizenegyórás repülés alatt minden kényelem adott. Van saját monitorunk, filmeket nézhetünk, hallgathatunk zenét. Van füldugónk, alvószemüvegünk, pokrócunk, párnánk. Rómánál jön a vacsora, a citromos csirkefalatok halványzöld péppel és kuszkusszal nem ízlik, erre mondaná nagymamám: se íze, se bűze. Hideg van az erős légkondi miatt, folyamatosan fázom a puha takaró alatt is. Lady Gagát és Chopint hallgatok, saját verseimet mondogatom magamban. Úgy érzem, már sokat aludtam, amikor megnézem az órámat, reménykedem, hogy már hajnalodik. Három óra van még hátra. Ez múlik el a legnehezebben.

A csomagokat együtt várom új magyar ismerősömmel a Roland Garros reptéren. Van időnk beszélgetni, mert a szállítószalagon utolsók között fordul be bőröndünk. Kellemes vakációt kívánunk egymásnak, s boldogan, az utazási fáradalmakat máris elfelejtve pillantom meg kéthónapos unokámat, s most már elhiszem, hogy nagymama lettem.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Galló Kovács Zsuzsanna – Gyermekkorában elérhetetlen vágy volt Párizsba eljutnia, manapság unokái miatt évente átrepüli a fél világot. Tervezi, hogy a Mindent, amit Réunion szigetről tudni érdemes – írásait könyvbe szerkeszti. Trópusi tudósításai, és egyéb kalandos úti élményei az irkave.gvkik.hu blog Bienvenue! rovatában olvashatóak.

Filep-Pintér Eszter: Idén Peru

– részlet –

Anyám is felkel velem ebben a korai órában, szemében ott gubbaszt a meg nem értés. Egy kis asztalnál ülünk egészen közel egymáshoz, miközben a feketét kortyoljuk, mégis úgy érzem, gigantikus a távolság köztünk. Talán éppen Peru hosszúságú. Nem szólunk egymáshoz.

Miután végeztem, felpattanok a konyhaszékről, becsukom magam mögött az ajtót. Lehúzom a redőnyt, elindítom a számítógépet, kényelembe helyezem magam, és kezdődhet a játék. Képzeletben felülök a KLM Légitársaság Limába induló járatára, lejátszom a repülőhangeffektet, meghallgatom a kapitány köszöntését, a személyzet utasításait. Felszálláskor – a hatás kedvéért – rágógumit majszolok. A tizenkét órás menetidőt önkényesen lerövidítem, így már kora délelőtt Limában landol a gép.

Fotó: Somogyvári Zsóka

Alkudozok egy sort a Limalimo taxi sofőrjével, aki a végén akarja eldönteni a viteldíjat, én pedig ragaszkodom hozzá, hogy az elején állapodjunk meg. Jóval többet ajánl, mint amennyi elvárható. Elköszönök tőle azzal, hogy inkább megvárom a következőt. Pedro persze rögtön előzékenységbe vált: mesél a családjáról, a rokonokról – mindenkit ő tart el –, kell az a pénz. – Én ráérek – vetem oda nyeglén magamnak. Végül pontosan annyiért visz el, amennyiért akartam.

Az olcsó szálláson elszopogatom az ágyamhoz odakészített perui kakaóbabos cukorkát. Elindítom a párásítót, meggyújtom a mécsest. Bors, szegfű, szantálfa és narancsillat keveredik a szoba páradús levegőjével. Pihenek egy keveset, leheveredek, és készülök a találkozásra az óceánnal.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Feketéné Bencsik Julianna: Határokon át

– részlet –

Miután elbúcsúztunk a többi magyartól, mi Annemasse felé vettük az irányt. Afelé a csodálatos völgy felé, mely egy lapos fenekű katlanra hasonlít, melynek széleit hirtelen emelkedő magas hegyek alkotják. Mielőtt a városnézés után hazaértünk volna, unokáim kitalálták, felvonóval menjünk fel a Salevé hegyre, ott szeretnének még szaladgálni és fagylaltot enni. A fagyi lehetőségét én is örömmel fogadtam, de előtte megnéztem, látszik-e a hegycsúcs. Eszembe jutott az a nyári nap, amikor lent a völgyben olyan meleg volt, hogy majdnem hőgutát kaptunk, de mire felértünk, már köd takarta a csúcsot, egymást is alig láttuk. Az ecetszagú hideg köd szinte pár pillanat alatt ült le a csúcsra, akár csak egy hósapka, és nedvessége a bőrünkre tapadt. Még a hideg is kirázott, és pár méter megtétele után szinte menekültünk a lefelé induló felvonóba. Ezt nem szerettem volna megismételni.

Fent ragyogóan sütött a nap, ködnek, hidegnek nyoma sem volt. Genf szinte a lábunk alatt terült el, és a távolban a kék ég összeolvadt a kifli alakú tó vizével. Sokan voltak a lejtős hegyoldalban, ahol éppen egy fiatal nőt kötöttek be egy tandem repülés felszállásához. A nő az izgalomtól sikoltozott, de miután felszálltak, már nem lehetett hallani a hangját. Vagy elveszett a levegőben, vagy az eléje táruló látványtól még a lélegzete is elállt. Sokáig néztem, amint Genf felé szálltak, majd a növekvő távolság miatt egyre kisebb lett az ernyő, végül eltűntek.

– Egyszer, majd én is felrepülök! – kiabálta Zsombor, miközben nővérével futva indultak a fagyis felé.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Csiki Krisztina: Határok

– részlet –

Egy ideig csendben álltak egymás mellett, nézték a napnyugtát. A nyári szellő hűvösre váltott, Maja önkéntelenül megborzongott pántos felsőjében. A hullámok bronzbarnán és haragos kéken tajtékzottak, csapkodásuk mégis megnyugtatóan hatott rá. Aggódnia kellett volna, hiszen legalább egy órányira voltak a leparkolt autótól, a hosszú sétától a lába is fájt, ehelyett örömmel fogadta teste jelzéseit. Nem csak a megtett kilométereket érezte, hanem azt is, ahogy a hátrahagyott érzések nyomán fellélegzik. Azt vette észre, hogy évek óta először nem haraggal, hanem szeretettel gondol a volt férjére. A ráeszmélés őt is meglepte, és mint annyiszor barátságuk hosszú évei során, azonnal Timihez fordult, hogy elújságolja neki. Barátnője mozdulatlanul nézte a tengert. Szokásával ellentétben most nem izgett-mozgott, hanem szinte kővé dermedve állt a homokos parton. Maja összekulcsolt karral figyelte barátnőjét, és valami azt súgta neki, hogy ismeretségük kezdete óta sosem álltak ennyire közel egymáshoz.

Angyal Nikoletta: Skócia

– Milyen volt a túra? – kérdezte Timit, aki mosolyogva fordult felé.

– Kurva nehéz – felelte.

Nevettek.

– Te miket láttál? – kérdezte a barátnője, és Maja felsóhajtott.

– Gyönyörű moszatos köveket, apró tiszta tengerszemeket. Sirályokat és valami fekete madarat, fogalmam sincs, mi volt, de lefényképeztem – sorolta, és elővette a mobilját.

– Én nem fotóztam, örültem, ha nem gurulok le a sziklákról – kuncogta Timi. – Azt hiszem, jó döntés volt, hogy nem jöttél velem. Ja, és Glencoe előtt még gyakorolni kell, mert ha ez nehéz volt, akkor ott mindketten ki fogunk purcanni.

– Tudom, ismerem a határaimat – mosolyogta el magát Maja.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Csiki Krisztina – Szeret utazni. Írás közben, a mentális dimenzióban tett utazásai során legalább annyi impulzus éri, mint amikor testben is utazhat. Az életet egyetlen egybefüggő barangolásnak tekinti, és reményei szerint eljuthat az ismert világegyetem távolabbi zugaiba is, a modern technológiának köszönhetően talán nem csak gondolatban.

Bojár Cassino: A Châteauroux-i boszorkány esete

részlet

Második évemet is sikerrel zártam a Sorbonne-n, és az éppen csak elegendő állami ösztöndíjat kiegészítendő, munkát vállaltam több tervezőirodában. Amikor már a lépcsők tervezése is ment (ez amolyan mérce a kezdőknek), szépen kamatozott szorgalmam. Havi kilencven-száz órás különmunkával megközelítettem otthoni élsportolói jövedelmemet. Beiratkoztam egy gépjárművezetői tanfolyamra. Aztán a vizsga előtti héten eszembe jutott Jutkának tett ígéretem, és úgy döntöttem, veszek egy Vespa robogót, és azzal meglátogatom. Châteauroux-ban van. Amilyen a szerencsém, a város előtt pár kilométerrel megállított két motoros zsandár. A papírjaim rendben voltak, csak a jogsi hiányzott. Összeszedve minden francia tudásomat, szívhez szóló történetben ecseteltem, hogy a szerelmemhez igyekszem, akit két éve nem láthattam, és már nem bírtam kivárni azt a négy napot sem, amikor jogosítványt kapok. Bizony, ismerni kell a franciák lelkét, és én jól beletaláltam. Innentől kezdve rendőri felvezetéssel mentem Châteauroux-ba. Csak azt kellett megígérnem, hogy visszafelé vonatra rakom a Vespát. (Persze eszemben sem volt, de szerencsémre nem találkoztam velük.)

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Bojár Cassino – Szkeptikus lírikus, aki anagrammát csinált a nevéből, aki az „utolsó békeévben” született, majd túlélte a világháborút, később egy forradalmat és egy rendszerváltást. Megélte a század- és ezredfordulót is. Van miről mesélnie.

Almási Lajos: elment

Somogyvári Zsóka Utazás

 

 

 

 

 

emlékszem a közös sétáinkra

fogta a kezemet hazafelé

kisgyermek voltam

a málnaszörp ízét megőriztem

keze melegsége tenyeremben

 

reggel az a hír fogadott: meghalt

megszépült emlékek közt állok

itt hagyott  pillanatképei

zakatolnak fejemben

 

még készült a feladatokra

de a halál megpöckölte homokóráját

lepergett ideje

a szorongató félelem

hozzám csapódott útitársként

gépiesen róttam tovább a napokat

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Almási Lajos – Sajószentpéterről indult fiatal felnőttként, majd Miskolc után megérkezett Gödöllőre. Számára minden újabb útban ott van az a csoda, amit Isten ad az embereknek, az motiválja őt, hogy ezt képes legyen átadni az olvasónak. Szeret olyan helyeken megállni, ahol más sohase tette még, legyen ez egy házrom, vagy csak egy kereszteződés, és azon tűnődik hány élete érintette ezt a helyet az elmúlt években, és szinte látja a lépéseik nyomát.

Galló Kovács Zsuzsanna: Vers a padlizsánlila-szoknyás boszorkáról

Boszorkányok ábrázolása Martin Le France,
Le champion des dames” című művében, 1451

Luca napján

A boszorka alacsony volt és sovány
az Óceán felé suhant
padlizsánlilán

A trópusi forróság lázas párájában
feküdtem a kövön,
a Katedrális előtt

Csipkefehérben csilingeltek
a ministránsok, mint
régmúlt roráték idején

December tizenharmadikán
nem engedtem, hogy a boszorka

lerúgjon a lépcsőn


a megálltidő pillanatában
így csak a bokámat színezte
padlizsánlilára

 

A helyszín festői. A már oly sokszor megcsodált Katedrális és kertje, a három gráciát ábrázoló díszkúttal. Nem méltó ehhez a szép környezethez semmiféle negatív esemény. Mégis megtörtént, pontosan úgy, ahogyan megfogalmaztam a versben. Ott kellett lennie egy boszorkánynak, hogy a bal lábamat teljesen magam alá gyűrjem. Az adott pillanatban nem a fájdalom dominált, hanem az ijedtség. Sántikálva félre húzódtam a bal bokám egyre növekvő duzzanatát nézve, s legjobban azon csodálkoztam, hogy senkinek nem tűnt fel sérülésem a Katedrális bejáratánál. Kicsivel több odafigyelést vártam a misére igyekvőktől, de az is lehet, hogy a boszorkány egy fátyolt vont körém, hogy ne láthasson senki. Félig ülve, félig fekve néztem a lenn virágzó bougainvillier bokrot, a szökőkutat, s arra gondoltam, mi lesz, ha elájulok, és senki nem veszi észre. Nem véletlenül jutott ez eszembe, hiszen kezdett elsötétülni előttem a tér, s a trópusi forróság lázas párájában már úgy éreztem, ég és föld között lebegek.

Másnap a vers megírta önmagát. Gondolkodás nélkül jöttek a mondatok a boszorkáról, aki meglökött, s padlizsánlila szoknyában suhant tova az óceánparti sétány, a Barachois felé. Kvízként elküldtem a verset írótársaimnak, kíváncsian várva a megfejtést. Kitalálják-e, hogy mi történt velem a trópusi hőségben, Luca napján misére várva a Katedrális előtt. Nagy örömömre rengetegen válaszoltak. Volt aki hosszan reagált, volt aki csak egy mondatban, s volt aki versben.  A helyszínhez csak tíz nap múlva merészkedtem el megnézni az ominózus bejáratot, ahol egy lépcsőfoknyit „léptem félre”. Minden rosszban, van valami jó: örültem, hogy ennyivel „megúsztam”, és megszületett a fenti versem a 2014-es Luca napjáról.

Galló Kovács Zsuzsanna: Le Volcan

Réunion sziget vulkánja, a Piton de la Fournaise egyike a Föld ma legaktívabb és legszebb tűzhányóinak, azonban a gyakori kitörések ellenére sem tartják igazán veszélyesnek. A hozzá vezető út érdekessége a táj metamorfózisa.
Az autó időgéppé alakul, amikor átrobogunk a különböző földtörténeti korokon. Kezdetben még minden zöldellő, virágos, a legelésző szarvasmarhák láttán mintha az osztrák Alpokban lennénk.

Nem sokkal később egy cryptomeria-erdőn keresztül visz az út, majd a gazdag növényzet ritkulni kezd és sivatagi látvány váltja fel, a Plaine des Sables homokmező, ahol már csak itt-ott egy-két hangafű búslakodik.

A kanyargós út mellett hatalmas sziklák sorakoznak. A talaj barnából fokozatosan vörössé válik.
Ilyen lehetett a sziget több millió évvel ezelőtt. A Pas de Bellecombe parkolótól már gyalog kell folytatnunk utunkat ezen a holdbéli tájon, a 2311 m magasan fekvő kilátóig. A panoráma lenyűgöző, egyedi, különleges. Egy 360 fokos körtérképen tanulmányozhatjuk a látványt, a helyszínt és néhány nagyváros, például Párizs, Moszkva, Sydney irányát is.

A kráter mentén több órás gyalogtúrákat is lehet tenni.Ilyenekre természetesen csak sportos előélettel rendelkezők vállalkozhatnak, nekem elég volt fentről megcsodálni az 1713-as kitörés kis vulkánkúpját, a Formica Leo-t.

Visszafelé újra átvágunk a homoksivatagon, a cryptomeria-erdőn, az „osztrák Alpokon”, majd megérkezünk a Vulkán háza múzeumhoz, a La Maison du Volcan-hoz.

Minden, amit a vulkánokról tudni lehet – mondhatjuk a múzeumról, hiszen nemcsak a Piton de la Fournaise-ről mutatnak be posztereket, maketteket, vitrinben lévő térképeket, tájékoztató filmet és háromdimenziós filmet is, hanem a világ minden táján előforduló vulkánokról is precíz, tudományos, áttekinthető ábrákat tanulmányozhatunk több órán keresztül. Nekem legjobban a kronológiai sorrendben leírt vulkánkitörések tetszenek, napra pontosa leírva a kitörések dátumait, és az áldozatok számát is.

A háromdimenziós film a speciális szemüvegen keresztül az újdonság erejével hat rám, hamar szívembe zárom a csúnya kis narrátor figurát, aki félelmetesen közelről sulykolja belém a vulkán-ismereteket. Egy életre megtanultam az akkori még legutóbbi kitörés dátumát: 2007. április 2. hétfő. A kitörések számát tekintve a Piton de la Fournaise a világ egyik legaktívabb vulkánja: tíz év alatt több mint húsz alkalommal lépett működésbe. (2009)

A Piton de la Fournaise kitörései 1972-2000-ig

illusztráció: a szerző fotói