2024. december 20-án mutattuk be a gödöllői városi könyvtárban az IRKA 10. antológiáját. Az estről készült beszélgetés most felkerült a könyvtár youtube csatornájára, itt visszanézheti, aki lemaradt róla. Sajnos a játék már nem lett felvéve, de higgyétek el, nagyon szórakoztató volt az is!
Istók Anna bejegyzései
Nagy-Laube Csilla: Anyadémon
Idő ütötte lyuk tátong jobb térdem vásott szövetén, rajtam fakult férfiing, hajam szanaszét táncol. Vége. Vége a napnak a lassan ölő gyilkos rabszolgasorsnak. Mint szétmarcangolt Hamupipőke állok egyedül a tükör előtt. Egy órám van levedleni anyai mivoltomat és feltenni hajdani hajadon álarcomat. A tükörből visszanéző tekintetem akár az űzött vadé: Hol van az a szikra és a démoni láng szememből? A homlokomra ráncot vető jó néhány év ellenére ma újra randevúzunk. De ki van az én tükrömben magam helyett? Nem ismerem fel ezt az új alakot. Félek, hogy csalódni fog. Hiszen engem is cserben hagyott ez a tükör. Torzít ez az ócska berendezés! Persze a világítás is csapnivaló. Nem kell sok: egy kis smink, egy kis volumen, egy jó ruha, egy magassarkú cipő és egy vadító parfüm. Ennyi kell csupán. Az nem lehet, hogy ne menne újra! Csak még egyszer, csak utoljára! Azt kívánom Tündérkeresztanyám, hogy legyek újra saját magam! (Ujjával csettint.)

A novella folytatását az Álarcaink, jubileumi Irka kötetben találjátok. A kötet megvásárolható és kikölcsönözhető a gödöllői városi könyvtárban. Kötetbemutató: 2024. december 20. péntek 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár. Mindenkit szeretettel várunk!
Nagy-Laube Csilla
Mi lenne, ha alkalomadtán letépném az összes álarcomat? Ha sikerülne mindtől megszabadulni egy csapásra? Mit találnék alatta? Van-e egyáltalán olyan, hogy álarcok nélküli én? Az álarc mindig üzenetet hordoz, közvetít valamit rólunk, és mondunk valamit magunkról a segítségével. Álarc az öltözködési stílusunk, a smink, amivel hangsúlyozunk vagy elfedünk. Álarcok a szavaink is, a kifejezéseink. Álcáz vagy kiemel egy magas sarkú, de egy bakancs is. Álarc az ugyanolyanság. Álruha az uniformis, az egyén felelősségének elbújtatása. Az álarcok egymásra rakódnak. A rétegekből kialakult kép, amit magunkról másokba kivetítünk minden élményünkkel, interakciónkkal épül, egyre bonyolódik. Valójában akkor vagyunk a leginkább önmagunk, amikor beazonosíthatatlanok vagyunk: az internet arctalan rengetegében, beöltözve egy álarcosbálon vagy felismerhetetlenre festve, mint a legyek urában a társadalomtól elszigetelten.
Álarcaink
December 10-től a könyvtár regisztrációján kapható az Irka 10. antológiájának kötete. Ára: 2500,- forint.
Karácsonyi ajándéknak is kiváló a 21 gödöllői szerző alkotását tartalmazó könyvecske.
Álarcaink – illusztrációk
Régóta hagyomány, hogy az IRKA antológiákat a körhöz kapcsolódó művészek fotói, grafikái színesítik. A jubileumi, tizedik Irka kötet illusztrátorának különleges művészt kértünk fel, aki nem csak azért különleges, mert a WMN magazinja mellett a Pagony kiadónál is jelennek meg munkái, hanem mert az írókörünk alakulásakor sokáig tagja volt a csapatnak. Nem csak rajzai, de versei is különlegesek voltak Fodor Katalinnak, Katusnak, akinek a mostani kötet borítóját és belső grafikáit is köszönhetjük.
A kötet bemutatójára 2024- december 20-án 18 órakor került sor a gödöllői városi könyvtárban, ahova sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Álarcaink – kötetbemutató
Az IRKA 10. antológiájának bemutatójára sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.
A Karácsony a könyvtárban program részeként 2024. december 20-án lesz lehetőség az új kötet megvásárlására is kedvezmények áron, mely kiváló ajándék is egyben az olvasni szerető barátoknak, rokonoknak.
A jó irodalmi szöveg kíméletlenül őszinte, hiszen egy jó író kiváló lélekelemző is. Mélyre ás, megmutatja a dolgok színét és fonákját, a jó írás nem ismeri a szemérmet, a szégyent, lefejti az álarcokat, beles a maszkok mögé. Végső soron az okokat kutatja, azt, hogy mi mozgat minket, embereket.
Az Irka tizedik antológiájában huszonegy szerző tárja az olvasó elé pőrén önmagát és hív mindenkit önismereti utazásra. Mert álarcokat mindannyian viselünk, a novellák, versek olvasása közben megértjük, mennyire hozzánk ragadtak ezek a szerepek, és talán kicsit közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük, kik is vagyunk valójában, ha lehullanak a maszkok és előtűnik az igazi valónk.
Várunk mindenkit!
Kreatív prózaíró kurzus
Kreatív írókurzust hirdetünk felnőtteknek 2025. januárjában a gödöllői városi könyvtárban. Oktató: Istók Anna, négykötetes szerző, az Irka alapítója. Az intenzív, 3 napos tanfolyamra emailben lehet jelentkezni. Elsősorban gödöllőiek, környékbeliek, könyvtárunk használóit várjuk. A helyek telnek, ne maradj le róla!
A részletes tematikát lásd itt:
Búcsúzunk
Mersdorf Ilona: Időtlenségbe hullva
Előbb a “muszáj” partja omlott le,
aztán a “kell” is utánadőlt.
A “lehet” peremébe is hiába kapaszkodtam,
szétporladt az ujjaim között.
Ott lebegtem a semmiben,
mint egy űrhajós,
akit a nemléttől egy vékony ruha választ csak el,
amit egy mozdulat levetni.
De a Föld, az élet, egyre szebbnek látszott,
ahogyan távolodtam tőle.
Kitárt karokkal repülni kezdtem
vonzás és taszítás,
lét és nemlét határán,
időtlenül.
Ilonát sokat foglalkoztatta az idő kérdése. Szeretett volna sokkal több mindent belegyömöszölni az idejébe, küzdött vele, vagy inkább ellene, megpróbált kibékülni vele és együtt úszni vele, elkerülve az örvényeket, nem keresve a halhatatlanság mélységeit.
Ha megkérdezték tőlem, kik voltak az Irka alapító tagjai, mindig közéjük soroltam Ilonát. Pedig az írókör 2008-ban jött létre, és Ilona csak 4 évvel később, 2012-ben csatlakozott hozzánk, mikor egy gyors tussal megnyerte az első Gödöllői Irodalmi Díjat próza kategóriában. Pórázon, ez volt a nyertes novellájának a címe. Ilona 59 éves volt ekkor. Jött, látott, győzött és maradt. És úgy hozzánőtt az irkához, hozzánk, olyan szerves részünkké vált, hogy most, amikor itt állok előttetek és arról kell gondolkoznom, mi lesz velünk Ilona nélkül, cserben hagynak a szavak. Sokan szokták rám azt mondani, hogy én vagyok az Irka anyja, a mozgatórugója, kitalálója, fenntartója, stb. Talán igazuk van, de ha mindez én vagyok, akkor az is igaz, hogy Ilona volt kis társaságunknak a másik gondviselője. Ilona a legaktívabb irkásunk volt, nélküle nem volt műhelytalálkozó, felolvasóest, antológia, nyári tábor, költészeti vagy prózaíró kurzus, éppúgy szívén viselte az írókör jelenét és jövőjét, mint én, rengeteg energiájából szívesen adakozott és végzett felbecsülhetetlen munkát is. Sokszor volt, hogy döntéseimben Ilona véleményét kérdeztem meg, voltak ügyes-bajos dolgaink sokszor, mikor szükség volt az ő higgadt, bölcs meglátásaira. Remekül tudta a dolgok színe-fonákját megvilágítani, sokszor segített nehéz döntéseket meghozni nekem pusztán azzal, hogy higgadtan végigelemezte a helyzetet és megmutatta, hogyan kerüljem el az érzelmi csapdákat, buktatókat.
Ilona egyik legfontosabb írókörös feladata volt, hogy ő vezette az Irka blogját, az Írkávét, melynek a nevét is ő találta ki. Az ide kerülő írásokat szerkesztette, lektorálta és töltötte fel fáradhatatlan buzgalommal és szövegekkel az oldalt. Ő volt az antológiáink megkerülhetetlen lektora, verseket és novellákat egyaránt értelemmel, érzelemmel kritizált, igyekezve nem megbántani a szerzőt. Sokszor pillantottam bele egy-egy lektorálásába, és örömmel tapasztaltam, hogy sokszor egyezik a véleményünk, hasonló kifogásokkal él, mint én, de számtalan alkalommal fordult elő olyan is, hogy észrevett olyat, amit én nem, vagy éppen máshogy értelmezett egy szöveget. Igazi szellemi kihívás volt vele egy-egy írást együtt boncolgatni, néha meglehetősen el is kanyarodva a témától, belemerülve aztán valamilyen teológiai, metafizikai, vagy esztétikai vitába. Mert Ilonával bármiről lehetett beszélgetni, hosszú órákon át, nem emlékszem, hogy valaha is tudtunk volna röviden eszmét cserélni, még a telefonbeszélgetéseink is mindig hosszúra nyúltak.
Ilona volt, aki Enid halála után kézbe vette a hatalmas mennyiségű kéziratának összefésülését, kötetbe szerkesztését. Az ő érdeme, hogy megszülethetett a Felkapkodott gyöngyök posztumusz életmű. Nem tudom, Ilona után mennyi félbehagyott írás, kézirat maradt, adós maradt még egy gödöllői krimivel, nem tudom, elkezdte-e már írni. De temérdek szövegötlet kígyózott a fejében és ha csak egy mód van arra, hogy írásait összefogjuk egy kötetbe, megérdemelné az olvasó közönség, hogy elolvashassa ezeket a remek szövegeket.
Ilona az ész embere volt. Ő volt a racionális elme, az elemző, gondolkodó agy, erős volt, rendíthetetlenül hitt az életben, szerette a jó ételeket, filmeket, könyveket, beszélgetéseket, szeretett utazni, játszani, nem ismertem nála pozitívabb embert. És persze ott volt neki a gyönge oldala. A sebek, a ki nem beszélt fájdalmak, érzések papírra kerültek és általa megismerhettük egy életvidám ember másik, olykor komor, olykor, önmarcangoló oldalát is. Szerettem azt az Ilonát is, olyan húsbavágó verseket tudott írni, hogy nem csak irigyeltem tőle, de néha egyszerűen azt éreztem, pont azt mondja ki, pont úgy, ahogy bennem van.
Ilona a szív embere volt. Reggelente alászállt abból a másik világból, ahol a lélek szabad, ahol sokkal jobb nekünk, ahol mi magunk alakítjuk az életünket, ahol bármilyen testbe beköltözhetünk. Ahová ingyen röpít el bennünket a leggyorsabb utaztató: a fantáziánk.
Ilona alkotó ember volt. Nem csak mert írásban alkotott, hanem az élet minden területét alkotásnak tekintette. Művész volt, alkotásként élte meg egy étel megfőzését, egy virág elültetését, egy faliszőnyeg elkészítését, egy könyv elolvasását.
Nem tudom, hogyan lesz Ilona nélkül. Hirtelen távozott, azt hittük, még sok időnk van együtt, nem gondolkoztunk még lehetséges forgatókönyveken. Talán úgy élünk majd, ahogy ő írta Enidnek a kötet végén: „Nem búcsúztál el tőlünk. Hiszen velünk akarsz maradni örökre.”
Drága Ilona, igyekszünk helyt állni és folytatni nélküled a munkát. Hamarosan elkészül az új könyvünk, melyet még te lektoráltál, apád álarcairól írtál benne, és melyet szomorú szívvel ajánlottunk neked. Talán nem bánod, hogy egy alig egy évvel ezelőtti versedet beválogattuk még a kötet elejére. Ezzel búcsúzunk most tőled.
Mersdorf Ilona: Menekülés
süllyedő arcotok
még zengő billentyű
a lecsukódó zongorán
egy családfa utolsó
levelei hullnak le
a kopár ágakról
és nincs hová bújnom
mi lesz most?
álmaimba költöztök
elindulunk
Gyászhír
Nádas Péter, azaz Nádašpétër, a mi Péterünk, az Irka alapító tagja június utolsó napjaiban elment. Egyik utolsó versével búcsúzunk tőle.
Sorsív hetyke ifjúság hajlott, hálakész vénség kit jóság éltet Szada, 2024. förgeteg hava 25. (10:45) Nádašpétër
Búcsúztatása a Veresegyházi Szentlélek templomban lesz, július 12-én 16.00 órakor.
Álarcaink
2024-ben az IRKA új antológiát tervez, Álarcaink munkacímmel. A kötetben helyet kapnak az újonnan csatlakozott tagok is, akiknek ez lesz az első írásos megjelenésük, hiszen a karácsonyi felolvasóesten már debütáltak szóban. Összesen 22 irkatag verse és novellája esett túl a lektoráláson az év első felében. Jelenleg a legizgalmasabb dolog zajlik, a kötet összeszerkesztése. Amint elkészül a kézirat, már megy is az illusztrátornak, aki ebben az évben egy olyan fiatal művész lesz, aki az Irka bölcsőjénél maga is tevékenykedett nem csak, mint grafikus, hanem íróként is. Ő pedig Fodor Katalin, aki azóta már saját kötetillusztrációval is büszkélkedhet. Az új Irka kötet várhatóan decemberre készül el és karácsony előtt lesz a bemutatója.
Szalai Katalin: Tea a padlón
A Kuckó teaház ajtaja halk csilingeléssel nyílt ki. Liza először csak bekukucskált az ajtón, de amikor meglátta a hátsó asztalnál ülő barátnőjét, felbátorodott és belépett. Elmotyogott egy csókolomot Nusi néninek a tulajdonosnak, aki minden bizonnyal a Kuckóban született és az idők végezetéig teákat fog főzni a vendégeknek. Liza alaposan körbenézett és látta, hogy az elmúlt egy hétben semmi nem változott. Nusi néni ugyanabban a kiscicás kötényben volt, mint mindig, ugyanaz a halk zene duruzsolt, mint mindig, a kis asztalkák, a puha fotelek, mind olyanok voltak, mint amikor Iza legelőször itt járt. És Lotti is a füzetébe temetkezve ült a leghátsó asztalnál, két fonott copfja (az egyik égővörös a másik zöld) is éppúgy elütött a teaház ódon berendezésétől, mint eddig. Liza hátrament Lotti asztalához és halkan köszönt neki: - Szervusz -Szia - felelte Lotti fel sem nézve a matekjából. Liza állt egy darabig, hol a két székre nézett kétségbeesetten hol pedig Lottira, a mindig színes Lottira, akin olyan furcsán állt a fekete. Majd gondolt egyet és felült a matekfüzet mellé az asztalra. Lotti felnézett. - Nem ülsz a székre? - Furcsán néz ki az egy üres szék. Mintha várnánk valakit. Lotti is a két székre meredt majd visszatért a matekjához. - Igaz - válaszolta. Megint hallgattak. Furcsa volt ez a csend. Bezzeg ha hárman voltak együtt Sárival. Vele nem lehetett hallgatni. Be nem állt a szája. Mindig valami új hülyeség jutott eszébe. Ismert minden pletykát, titkot. - Mondd Lotti - törte meg a csendet Iza - Milyen az opel emblémája? Újabb csend következett. - Villám - szólalt meg végül. - Stílusos - sóhajtotta Liza Nagyon kínosan érezte magát. Nem tudott mit mondani. Legszívesebben haza ment volna sírni. - Nagyon csendes vagy - jegyezte meg Lotti kis idő múlva. - Te is - vont vállat a lány. - A picsogás nem hoz vissza senkit - csukta be a füzetét Lotti. - Az nem - húzta fel a térdét Iza. - Na akkor beszélgessünk. - Jó. Újabb csend állt be. - Lotti, ha el kellene képzelned a halált, milyen állathoz hasonlítanád? - Talán farkas vagy tudom is én! Minek kérdezel ilyen hülyeségeket? - Láttad a gyalog galoppot? - kérdezte Iza elmélázva. - Aha. - Emlékszel a szörnyű nyúlra? - Aha. - Szerintem a halál is pont ilyen. Egy ronda nyuszika, akin az ember hatvan év alatt csak röhög. Aztán egyszer csak széttép. - Hülye vagy teljesen - állt fel Lotti. - Rendelek teát. Azzal elment a pulthoz. Pár perc múlva jött vissza a kezében három gőzölgő bögrével. Egy macis. Iza bögréje Egy csíkos. Lotti bögréje. És a bal kezében egy smileys. Sári bögréje. - Minek a három bögre? - nézett fel Iza. - Basszus, én hülye - sápadt el Lotti. A csörömpölésre Nusi néni is odanézett. A földön egy sárga smiley cserepei hevertek szanaszét. A csipkebogyó tea szétfolyt a padlón. - Hát így nézhetett ki - suttogta Iza. Hát így nézhetett ki a tizennégy éves Faragó Sári, akin egy héttel ezelőtt áthajtott egy ezüstszürke opel.