Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Filep-Pintér Eszter: Amikor az erdei állatok a tisztásra vonultak

Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.

Kenéz Árpád: Dr. Ávai Pál

Kenéz Árpád
Hódmezővásárhelyen született, a Tisza partján, Mártélyon nőtt fel. Iskoláit Szegeden, majd Gödöllőn végezte, végül itt is telepedett le. A természet és a történelem mindig is érdekelte. Polihisztornak tartják. Laboratóriumigazgató, történelmi újrajátszó, kísérleti régész, néprajzkutató, bicskakészítő, író-költő. Nem hisz a csodákban. Minden okkal történik. Vallja, ha figyelünk, meglátjuk az összefüggéseket, ám a mai rohanó világban ez egyre nehezebb. Ilyenkor hajlamosak vagyunk értetlenül, rácsodálkozni a történésekre…

In memoriam

Enid
Kati
lóri

„Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… „
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

(Kosztolányi)

  Nádaspétër: Fölvillanó nyári emlékképek 

1945 március, Komárom. A szovjet hadsereg már az Észak-Komáromi téglagyárnál járt, míg mi a szomszéd pincéjében kuksoltunk. De jött a Wehrmacht kétszáz zuhanó bombázója és kegyetlenül eltakarította őket.

Vasúti kocsiba költöztünk, hogy Hollandiába meneküljünk Ácsig jutottunk. A pálya további része lebombázva. Sándy százados kínált kiutat. Leventéivel egy sor szekéren indult nyugatnak. Két üres szekéren mehettünk velük.

Délkomáromból a már megrongált hídon vergődtünk á meg-megakadva. A hídon egy fiatal német katona nyújtott valamit felém, aki a cókmók tetején ültem. Kísérő szöveg édesanyánkhoz: Asszonyom, az alkalomhoz illő játékszer a fiának. Páncélököl volt. Nem sokkal ezután csak a híd a Dunába robbantott roncsa uralkodott a színtéren.

Ekelnél (Okolicsná nad Osztrove) kezdett esteledni. A főútról északra tértünk le. Rövidesen Margitfalvára értünk. Nem igazán falu, csak majorság. Az iskolában találtunk helyet. Szemben Csente Imre gazdálkodó kis családjával.

Imre bácsi, háború ide, háború oda, folytatta a tavaszi ártó átázott földjén a művelést, amint az ár levonult. Állatait ellátta, szikkadó szántóit szántotta, boronálta, bevetette, hengerezte. Vele tartottam. Amikor a politika ismét visszavette a Csallóközi magyarok ország-részét, elbúcsúztunk. Imre bácsi megjegyezte rám: Kár ezt a fiút elvinni úrnak, olyan jó lenne parasztnak.

Következő két nyár júliusa Kisberk Imre plébániáján nyaralással telt Ráckevén. A plébános atya, később Székesfehérvári püspök, még a pesti egyetemről volt ismerőse édesanyánknak. A háború utáni ínségből menekített ki. Naponta ministráltunk kora reggeli szentmiséjén latinul, aztán szabadok voltunk. Csak ebédre, meg este jöttünk be a Dunáról.

Aztán megint Komáromi nyaralás nagymamánál. Akkoriban a mai tömbházak helyén kukoricás díszlett. Egy alkalmi baráttal oda kocsiztunk ki ekekapázni. Akkor ültem először, és sajnos utoljára ló hátán.

Elérkeztünk 1949-be. E nyáron csak két hét jutott a falura. Édesapám jegyet váltott s mondta, hogy Balatonszentgyörgynél át kell szállnom a Türje felé morgó motorvonatra. (Hol van már ez a szép emlékű vonal sok társával együtt?) Zalacsányban leszálltam. Megtaláltam Szőnyi Mihály rokonunkat, a hét holdas kulákot. Tamás bátyám már ott segédkezett. Beszálltam. Lelkesen csapdostam ostor nyéllel a dimbes-dombos szántót elözönlő pocok áradatot.

A következő nyárra léha nyaralás jutott Bodrossy Félix nagybátyánk Angyali-szigeti nyaralójában. Ladikozás, keszegezés töltötte ki az időt. Mindkét tevékenységben sokat tanultam. Hja, nem tankönyv, ám élvezhető gyakorlat volt!

Majd ’51 nyarán Szigetbecse-Királyrét jött Lipsz Márton és Bözsi néni otthonában és pici bolgár gazdaságában. Dolgom Rózsa tehén és borjának legeltetése volt a Duna-parti dús gyepen. Egyszer Lipszékkel mehettem Ráckeve piacára. Amikor elmentek pár kortyra és falatra, én árusítottam a gyönyörű paprikát. Kilónként az akkori átlag órabér háromszorosáért. Elkapkodták.

Hívtak következő nyárra is. Vaktában lementem, de akkorra már működött a bolsi gazdaság-politika. Lipszék is csak tengtek- lengtek megfosztva tavaly még bimbózó reményeiktől. A szovhoz ideje jött el. Pár nap után elköszöntem.

Még akadt nyári találkozás az akkor már bolsevik módra szabott mezőgazdasággal. Szőnyi Mihály rokonunk a Csopaki Növényvédő Állomáson dolgozott. Akkoriban kezdett betörni a burgonya bogár honunkba. ’54 nyarára Csopak is megszervezte földerítő csapatát Veszprémi gimnazista fiúkból Bakos testnevelő tanár úr vezetésével. Köztük kaptam helyet én is. Mozgalmas, szép nyár, tisztességesen javadalmazott időszak volt.

Számomra nem városi “úri”, de “szocreál” sors távlata nyílt meg. Néhány év tétova cikk-cakkja után 1964-ben jutottam  a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetbe. Országos intézmény lévén, Magyarország sok helyén járhattam. Láthattam és tapasztalhattam a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kétségtelen eredményeit, de kudarcait és ellentmondásait is.

A zárt kertekből nekem is jutott. Bérelhettem 1312 négyzetmétert 1979-ben Szadán ötven évre. Néhány év után tulajdonommá válhatott. Itt modellezhetem, hogy miként működtetnék egy kisközösségi önellátó kert gazdaságot …ha legalább húsz-harminc évvel később születtem volna. Így a tapasztalatok és élmények maradnak, melyeken el-elmerenghetek. Vagy ha számít még valakiknek, közzé adhatom őket.

Galló Kovács Zsuzsanna: Hozzánk nem!

Nem hiszem el, hogy már megint Ági hív. Nem veszem fel. Úgyis tudom mit akar. Ezerszer megmondtam, hogy nem hozhatják hozzánk Magdát. Két hétre sem. Nem tudjuk vállalni, nincs helyünk a három gyerek mellett. Meg különben se. Klári a lánya, vigyék hozzá, tavaly is ott volt. Különben is nem hinném, hogy Magdának tetszene a mi lakótelepi lakásunk.Tudom, hallottam már elégszer, ezt is neki köszönhetjük. Ha András halála után nem fizetnek ki, ez se jött volna össze. Maradtunk volna a tízemeletesben. És akkor mi van, most örök életre legyek hálás? Különben is hagyjuk, hogy ki mennyit kapott. Magda özvegyen nem akart egyedül élni a pasaréti, hatalmas családi házban, de megválni sem akart tőle. Senki nem csodálkozott, hogy Bandiék költöztek oda. Bandi volt mindig is a libling, a jó gyerek, orvos, mint az apja. Ágival, a tipp-topp feleségével, és a két jólnevelt gyerekükkel ők a tökéletes család. Állítólag Magda velük olyan, mint egy kezesbárány. Ezt mi Tomival nem hisszük el. Klári a tavalyi két hét után azt mesélte, hogy Magda mindenbe beleszólt, számonkérte mikor, mit csinált, hova ment, kivel találkozott, mikor ért haza, miért késett. Az is kiborító lehetett, hogy folyamatosan rakodott, állandóan keresett valamit, sose volt jó helyen semmi. Pokol volt így az a két hét, szó se róla. De Klári is jócskán kapott az örökségből, egy lakáscserére a budai luxus társasházban nem futotta volna még közgazdász fizetésből sem. Nem is értem minek neki három szoba? Gyereke már úgysem lesz, szingli marad örökre. A nagy seggével, kinek kellene. Meg az ellentmondást nem tűrő modorával. Tomit mindig is lenézte, hogy nem tanult tovább, és fiatalon kénytelen volt elvennie engem, mert jött Bence. Zsófika után meg képzelem milyen gúnyosan vette tudomásul, és újságolta az ismerőseinek, hogy Ildi már újra terhes.

Ági kitartó, még mindig nem tette le. Klárival már biztos beszélt, Tomit meg nem tudta elérni, mert az építkezésen csak ebédidőben mobilozhatnak. Nekem se szokta felvenni, nemhogy Áginak. Nincs nagy kapcsolatuk egymással. A családi ebédeken se beszélgetnek. Jobb is, ha Tomival még nem beszélt. Ő, amilyen jószívű, elvállalná Magdát.

Na végre! Abbahagyta. Fogadni mernék, hogy Balira mennek nyaralni. Most az dívik elitéknél. Vigyék magukkal Magdát. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Legközelebb halál komolyan ezt fogom mondani. Vagy még jobb ötlet, hagyják itthon vigyázni a házra. Két hét nem nagy idő, el lesz a takarítónővel.

Az Irka áprilisi házi feladata volt a fotó alapján belső monológot írni.

Szabó Anikó: Öt érzék

Szégyen
A szégyen pírja skarlátvörös,
íze a sós véré.
Pórusba ivódott izzadtságszaga 
folyton kísér.
Tapintása nyálkás, hangja a
duruzsoló szélé.
 
Éhség
Az éhség lángvörösen marja gyomrom,
keserű íze számig elér.
Szaga az öregek kipárolgása,
nyilalló fájdalom a tapintása,
hangja az üvöltő farkasoké.
 
Orgazmus
A napkitörés narancsszín lángcsóvája égeti a testet,
melyet a gyönyör édes mámorában 
térből s időből kilépve egyetlen pillanatra 
néma csönd vesz körül, hogy alázuhanva,
a verejtékszagú gyűrött lepedő ráncain 
eszmélve megértse, nem a test éri el a végtelent.

Az írás órai műhelyfeladatra készült: az öt érzéket kellett egy-egy érzelemhez társítani.

Szabó Anikó – Mindene az utazás. Úton lenni – ötven éve éppúgy, mint ma – egy életérzés számára: a megszokott környezetétől való eltávolodás kíváncsisággal fűszerezett izgalma. De jelenti a kilépést is a komfortzónából, ami új tapasztalatokhoz, megélésekhez vezet. Megannyi lehetőség a horizont tágítására, a rácsodálkozásra bonyolultságában is egyszerű világunkra.

Karsai Gizella: Élet-képek

Batyuval érkeztem,
Batyuban kereszttel.
Engem a pap is még
titokban keresztel.

Anyám még ártatlan,
Apám már pártatlan,
Nagyapám vezető,
Kutyabőr terelő.

Gyönyörű szeme kék,
Hallom az énekét.
Az autó Volga volt, 
Kerültünk Balatont.

Az emlék ködbe száll.
Repül üvegpohár,
Repül és összetör’,
Minden gyász meggyötör.

Gyásza a pohárnak, 
Gyásza a halálnak,
Gyásza a válásnak,
Árvává válásnak. 

Szerettem - elvesztem
Egyre nő keresztem.
Nagymamák elmennek,
Virágot teremnek.

Sírjukon krizantém,
Kelyhében élek  én, 
Tinédzser újszülött,
Valóságtól szökött,

Menekül paripán,
Lónyál a homlokán, 
Nincs Apám, nincs Anyám.
Születésnapi bál

Sosem volt, sosem lesz,
Csoki-tortát sem vesz
Senki már, senki már,
Nincs több tél, nincs több nyár.

Társsal is egyedül
A szívem elvegyül
Városi tömegben,
Illatos  ligetben.

Komposztált hulladék
Szép emlék, rossz emlék.
Lassan már ébredek,
Reális képletek

Gyötörnek éberen,
Szagokkal érnek el.
Szájápolás helyett
Jókora felleget

Habzsolok szüntelen,
Étvágyam végtelen.
Vattacukor-szerű
Édes és keserű

életem egy narancs,
fahéjból rá agancs.
Villanó képekkel
Kusza beszédekkel,

Ébren is álmodott
Rettenet filmekkel
Fut velem, fut, rohan
Az idő, boldogan,

Nem tudja, 
Nem sejti 
mi t érzek 
én.

Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Feketéné Bencsik Julianna: Úton

Színek kavalkádjában ballagok
a hajnali ködöt már áttörte a nap
lónyálas felhők alatti léptem
a Pireneusok szikláin
úgy koppan mint üvegpohár 
amikor földet ér
a hegyek orma oly fehér
mint szájápoláskor a fogkrém
a lélek útján haladok 
felejteni a gyászt e fésűkagylós úton
Santiago felé
keresek valamit
talán önmagamat 
a krizantém ne csak a gyászt jelezze
az autó a tragédiát
harmóniámat megtalálva
süthessek csokitortát
újszülött unokám névnapjára
de zarándoklatom célja
még messze van.

Borítókép: Fekete József festménye
Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Nagy Magdolna: 2056

New Yorkban megváltozott az idő. 
A hatalmas viharban a huzat kidobta
a cserép krizantént és az üvegpoharat. 
Egy közeli autó tetején landolt a születésnapi
csokitorta. Újszülött és felnőtt üvöltött, mint
kiöntött lónyál a linóleumon borított be mindent
az Új Köd. 2056. Az emberiség a szájápolási
termékek fénykora felé halad. 

Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Richter Anikó: tűnő idő

Felsír a szél, mint kapuba kitett
vacogó, fázó, lila újszülött.
Tovatűnt autó ablakát,
Hunyt szemű házak homlokát,
fásliba kötözi a tejfehér köd.
 
Távolból fölsejlik
akár egy csálé csokitorta
az alvó kisváros barna dombja.
Csatakos foltokban olvad a
szürke hó.
Kék karámban szunnyad
egy kiscsikó.
Lába gyönge még,
épp csak ácsorog.
Anyja fölnyerít. Lónyál csorog.
 
A sűrű ködlepel
szanaszét szakad
vad szél szór
krizantém szirmokat.
Virágok fehére őrzi
a tűnő időt.
Befednek mindent.
Házakat, tájat, kiscsikót
és kapuba kitett
kis csecsemőt.
 
Pitymallik lassan.
S mint szájápolás után a
fogkrém maszatját őrző
üvegpohár
Úgy sejlik elénk lágyan a 
derengő, tél végi táj. 

Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Richter Anikó
Az ötvenes évek elején születtem, majdnem áldozatául esve a ténynek, hogy megkereszteltek. Csoda-e, hogy mégis itt, e világban hetvenkedhetek? Életművem a pedagógus pályán töltött fél évszázad, valamint mesebeli három lányom, és az unokák. Ötcsillagos nagymamaként is hobbim az írás, gyerekversektől az ötpercesekig.