Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Sütő Fanni: A naplementegyűjtő

pixabay.com

Május első éjjelén kezdődött. A májusfa még peckesen állt a főtéren, de a feltámadó szél már megkezdte merev egyenességét, és a szalagmaradványok fáradt pillangó módjára lebegték körbe. A nap lassan süllyedt a látóhatár mögé, buktában lángra lobbantva a tájat. A szívem a nappal együtt hullott a sötétség felé. Az esti lakoma után átugrottam a parázs fölött, egyenesen az egyik szomszéd legény karjaiba. Nevető, barna szeme volt, és arany szeplők pöttyözték az arcát. Más biztos örült volna, ha ilyen párra talál. Szegény unokatestvéremet a szőrös fülű kereskedő kapta el, aki mindig a lányok hátsójába markol, amikor azt hiszi, senki sem látja. Tényleg szerencsém volt. Mégis azt kívántam, bárcsak nyílt volna meg alattam a végtelen sötétség öle, nyelt volna el a föld, és zuhantam volna a semmibe. Tudtam volna szeretni a nevető szemű legényt, egyszer biztos. De nem most. Sütő Fanni: A naplementegyűjtő bővebben…

Kolozs Kitti: Áramszünet

illusztráció: pixabay.com

Csend. Erre ébredsz reggel. A televízió feketén dereng, kikapcsolt. Csak azért hagytad éjszaka bekapcsolva, hogy ne érezd magad egyedül, hogy elűzd vele a magányt. Reflexből a lámpa kapcsolójáért nyúlsz, halkan kattan, de nem történik semmi. Áramszünet van. Semmi sem működik. Felhúzod a redőnyöket, hogy legyen egy kis fény. Az egész házban szürkeség van, úgy, ahogy az egész utcában. Mindenhol csend. Nem félsz, de kellemetlen érzés lesz úrrá rajtad. Lerázod magadról és felöltözöl.
Automatikusan a konyhába mész, csak hogy belásd, hogy felesleges, mert áram nélkül nem tudsz kávét főzni. A régi kotyogós rég elfeledve hever valahol, emlékét is belepte már a rozsda és a por. Gondolkozol, hogy mitévő lehetnél, de aztán belátod, hogy nem lenne értelme megkeresni, a tűzhely elektromos gyújtója sem működik. Tejet sem tudnál melegíteni. Nem iszod olyan sötéten a kávét, amilyen sötétnek érzed most a lelked. Már gyufát sem keresel, mert reménytelennek látod a helyzeted. Hiába nézel a mikrohullámú sütőre, az is tanácstalanul mered rád vissza. Hosszú idő után ez az első reggeled, amit kávé nélkül kell átvészelned.
A mobiltelefonod is az utolsókat rúgja. Úgy voltál vele, hogy amikor felkelsz, majd feltöltöd. Ha most használod, akkor lemerül, mire beérsz. Így nincs internet-használat. A Facebook enélkül nem létezik, és úgy érzed, hogy ez által te sem. Senkinek sem tudsz írni, senkinek nem látod az üzenőfalát, nem vagy képes elterelni a figyelmed az internetes társadalmi élet drámáival. Youtube-on szoktál zenét hallgatni, most ezt sem lehet. Pedig az véget vethetne a csendnek.
Kolozs Kitti: Áramszünet bővebben…

Kenéz Árpád: Home Fogg Laló kalandjai

Avagy tornácóra magyar módra. Hogyan támadtatik meg rossz népek által egy szerény magyar dalia.

Home Fogg Laló vitéz nyargalt lován zordan

Nyálkahártyája már fuldokolt a porban.

Feltűnt egy fogadó, hol jó muzsika szólt,

Kint egy frank egy hun nőt hun itt, hun ott faszolt.

A kidobó egy nagy se ki se besenyő,

De neki is jutott egy merkit beste nő.

Főhősünk elszántan lépett be az ajtón,

Bemutatkozom hát, a nevem nem Ajtony,

Hanem Laló, kinek nemzetsége magyar.

Erre felkurjantott egy félrészeg kabar,

Ám bolgár pukkasztás nyomta el halk szavát,

Na meg a zenebona, mit lantolt egy szavárd.

Furulyán kíséri egy barna szaracén,

De gé dúrban játszik, mert nagyon szar a cén.

A dalt énekelte egy rövid longobárd,

A ritmus szekciót adta egy bongós szárd.

A sarokban csendes, öregember, székely,

Szag alapján olyan, mint, aki beszékelt.

Egy ittas szláv éppen egy avart égetett,

De, egy füles után birkaként bégetett.

Hogy ezzel, vagy mással indult a haddelhadd,

Nem tudni, nem írja Ibn Dúl Hadd El Hadd.

Úgy mentek a népek a lovas vitézre,

Mint egy csapat moa egy nagy polinézre.

Először egy szkíta nézte ki e harcost,

Könyökkel kapott is egy irdatlan arcost.

Hiába küldött rá egy bazi nagy pártust,

Figuránk ennek is bevitt vagy kétpár tust.

Majd a már említett barátunk az avar,

Hadonászott egy sort, nem sok vizet zavart,

Úgy látszik, nem másén, hanem saját baján

Tanulja a mórest e nagyképű kagán.

Egy-két füles után egy víg dákó román,

bekómázva csücsült egy fadákó romján.

Támadásra lendült a kantinpult mögül,

Majd szablya által halt az aljas kultvogul.

Alánok, alánok, alánok angyalok,

Ettől függetlenül kaptak egy nagy balost.

Egy asztalnál ez állt: doni roxolánok,

Dárda szállt közéjük, egy se volt jó látnok.

Fülesért állt sorba a mazo cool varég,

Mivel nem verte el senki sem kurva rég.

A legnagyobbat tán a kis jázig kapta,

Pedig ő lett volna DJ házigazda.

Egy cigány fogai szanaszét hevertek,

Egy rőt skót homlokán a púpok McKeltek.

Olyan rúgást kapott a bátor teuton,

Hogy Göncöl szekérrel zötyög a tejúton.

Meghallotta Laló, hogy egy észt és osztják,

Okoskodik nagyon, épp a lettet osztják.

Nem hallgathatta ezt, rögtön odaugrott,

És ketté fejelte a mocskos finnugrot.

Ha már ott volt kéznél, olyat vert a kvádba,

Hogy az holtan rogyott bele egy fakádba.

Nem okoznak több bajt a bajszos kipcsákok,

Lovagló korbácstól pirult ki picsájok.

Az egyetlen ütést egy sovány kopt adta,

Ám torkát nemsoká késpenge koptatta.

Tiszta fejjel támadt a drogos markomán,

De félúton mégis kidőlt a narkomán.

Laló többet várt most az izmos vandáltól,

Simán kirántotta a juhbőr szandálból.

Lándzsával támadott egy szőrös vizigót,

Patarúgás törte ketté e víziót.

Besegített hát a magyarunk hű lova,

Meghajolt ez előtt egy migráns kajova.

Akkor még nem gondolt senki sem Viktorra,

Ne fussunk előre, most tört egy pikt orra.

Vitézünknek íja fél automata,

Átlőtt nyakkal hörgött egy szauromata.

Hadd mondjak néhány szót a gengszter örményről,

Pajzs éle kapta le mind a tíz körméről.

Az egyetlen élő egy beszari pun volt,

Bevégezte ő is, hasztalanul puncsolt.

Így fogyasztotta hát a népet barátunk,

Ily mészárlást talán csak moziban látunk.

Lalónak, ki beszól, azonnal szörnyet hal,

Itt ér véget ez a Tarantinódi dal.

 

 

Gödöllő, 2018. október, Kenéz Árpád ©

 

 

 

 

 

Bojár Cassino: Lajos

A Lajos apám régi társaságából való behemót termetű, igen csendes, visszahúzódó ember volt. Mondanám, hogy a baráti köréből, de ebben nem vagyok biztos. Apám korán meghalt, hét éves se voltam, alig-alig emlékszem rá. Azért sem, mert előtte, ha éppen nem hívták be a seregbe, gyakran feküdt szanatóriumban a tüdejével. Szóval jobbára csak fényképekről ismertem, amiket sok évvel később megtaláltam. Anyám nem sokat beszélt róla, rövid ismeretség és még rövidebb házasság volt. Épp csak összehoztak engem, talán hogy majd anyám ne maradjon egészen egyedül. Kellettem neki, jó nagy púpnak a hátára. Háború volt, a férfiak jó része odaveszett, ő pedig tizenkilenc évesen már dajkálhatott. És persze valamiből meg kellett élnie, munkába is eljárt, gyakran két műszakot vállalva. De mázlija volt, mert ’49-ben talált egy fickót magának (életem megkeserítőjét), aki aztán kitartott mellette haláláig. Nekem ez volt az egyetlen jó benne. De az egy másik történet. Nos, ez a Lajos az ötvenes évek elejétől néha meglátogatott minket. Gyanítom, korábban gyengéd reményeket táplált (mint a brancsból való régi ismerős), és fájlalta, hogy anyám özvegysége után máshoz ment férjhez. Bojár Cassino: Lajos bővebben…

Sütő Fanni: Az igazi kincs

illusztráció: pixabay.com

Az aranyló búza közé ezüst szálakat sző a tekergő köd, lassan őszül a határ. Beletúrok a lábamnál tornyosuló kincshalomba, az aranyérmék hűvösen dörgölőznek a kezemhez, aztán kacagva elgurulnak, de a rubin szinte éget, a gyémánt pedig túl éles, elvágja az ujjam. Vér serken, de észre sem veszem. Vágyakozón nézek ki az ablak nehéz ólomüvegén túlra, a fák rezesen rezgő levelei táncolnak a szélben, alattuk sárga alma villan. Soha sem leszek olyan gazdag, mint a természet.

Volt egyszer egy király, aki olyan nagy országon uralkodott, hogy még a dunalépő cipőt viselve is napokig tartott volna a birodalom egyik végéből a másikba érni. Gazdagságáról messze földön is legendák keringtek, de még többet beszéltek három lánya szépségéről. Ragyogóbbak voltak, mint a nap, a hold és az esthajnalcsillag. Hiába volt sok udvarlójuk, apjuk mindet elhajtotta, nem akart gyermekei szépségén osztozni senkivel. Amikor a király harmadjára látta a Halált a bástya oromzatán sétálni, megijedt, hogy érte jött, így magához hívatta a lányait, hogy eldöntse, melyikük örökli a trónt. Sütő Fanni: Az igazi kincs bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Vízió

illusztráció: pixabay.com

A városba indult. Miután átment a felüljárón, meghallotta a HÉV sípoló jelzését, és ebből tudta, azonnal indul a szerelvény. Szaladni akart, de a lába nem engedelmeskedett. Integetni szeretett volna, hogy várjanak, de nem volt képes megmozdítani a karját. Kiabálni akart, de nem jött ki hang a torkán. Nem értette, mi történt vele. Amikor elment a HÉV, végtagjai lassan megmozdultak. Úgy gondolta, majd a parkon át besétál a város központjába. Elindult. Átment a zebrán, majd elhaladt a mozaikkövekkel kirakott kis tér díszes padsora mellett, mélyen beszívta az erdei fenyők mézgás illatát. Élvezte ezt az illatot, mely olyan üde és tiszta volt, mint a növények leveleit beborító hajnali harmatcsepp. Úgy érezte magát, mint a madár, amelyik kirepült a város zajából, és egy faágon megpihent. Leült az egyik padra, és elvarázsolta a csend. Csak a park rezdüléseit figyelte, megleste a kopácsoló harkályt, feketerigókat, csuszkát, pintyet, sőt még a verebeket is, amint repkedtek, vagy csőrükkel felcsipegették az apró magvakat. Szerette a természetet, az egyszerűt, a szépet. Feketéné Bencsik Julianna: Vízió bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

Reunion sziget Madagaszkár és Mauritius között található az Indiai óceánban. Franciaország tengerentúli megyéje, ahol Úniós szabályok érvényesek. A magas hegyek között megbúvó kis települések, az ezernyi vízesés, a türkizkék óceán egzotikus nyaralóhelyei és a világ ma is működő vulkánjainak egyike, a Piton de la Fournaise teszik változatossá ezt a trópusi szigetet. 2010-ben vulkáni csúcsait, völgykatlanait és sziklafalait az UNESCO a Világörökség kincsei közé választotta.

A sziget dél-keleti részét Sud Sauvage -nak, Vad Délnek nevezik. Saint-Philippe, Saint-Joseph, Saint-Pierre városok, a Cascade de Langevin vízesés, és a kissé keletebbre eső láva folyások útja tartozik ehhez a vidékhez. Pár napot itt töltöttünk egy gazdaságban, hogy jobban megismerjük a kreol emberek életét. Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon bővebben…

F. Szabó Luca: Dávid és Góliát

illusztráció: pixabay.com

III. Richardra is
a te szeplőidet rajzolom két év múlva
megtalálják a tartóskönyvesek addig
sem kell lebuknom.

én szemhéjam szabadságában
szeplőtlen szeretkezem a szeplőiddel.

te meg. csak köpd ki
a hupilila felhőszavaidat, hadd foszoljanak
rózsaszín köddé, fullasztó. valahogy
nem tudlak se megölni se megölelni.
mert már mindegy neked.
és a széthasadt éjszakában csak azért
imádkozom, hogy ne legyenek szeplőid.

A vers megjelent az Olvasók Diadala 2019 honlapon, a Pusztítók csapat könyvhöz készült antológiájában:

https://www.gvkik.hu/olvasokdiadala2019/jenny_han_a_fiuknak_akiket_valaha_szerettem_

Kerék Rebeka: Napáldozat

illusztráció: pixabay.com

a nevetéseid is napfelkelték voltak

külön-külön

lassan, ömlesztve borítottak el

fényükkel túl örömön…

egyre erősödve és egyre jobban fájt,

ahogy sötéthez szokott szememmel,

megbűvölve imádtalak

ahogy elkaptak a nevetéshullámok

élesen és megállíthatatlanul

aztán ha már nem a pulzáló

fénynyalábodba néztem

szédültem és kékes derengésű volt minden.

 

A vers megjelent az Olvasók Diadala 2019 honlapon, a Pusztítók csapat könyvhöz készült antológiájában:

https://www.gvkik.hu/olvasokdiadala2019/jenny_han_a_fiuknak_akiket_valaha_szerettem_

 

Ocsovszky Zsófia: Ősz

Utolsó búcsú előtt-

maradója a nyárnak-
kapkodva, izgulva
melyik gyümölcsét, zárnám üvegbe
mind, mi itt marad utánad.

Negyvenegy év hetvenkét napja,
talán már ezt is untad:
gyermeked voltam, tehát rabló.
Vidd hát magad, vidd el
miden vakondtúrását a múltnak.

Tenyeremre teszlek,
mutatod nekem a világot.
Szóródó fényedben
figyelem apát, kicsi prizma,
megtörik-e rajta vajon az átok.

Hiányzol, apró iránytű.
Mintha nem is én lennék.
Kopik a szín,
szúrni kezd, majd finoman
csonthéjat növeszt minden emlék.

Megjelent a Tiszatáj folyóirat 2018. decemberi lapszámában.

illusztráció: pixabay.com