Nádas Péter, azaz Nádašpétër, a mi Péterünk, az Irka alapító tagja június utolsó napjaiban elment. Egyik utolsó versével búcsúzunk tőle.

Sorsív  

hetyke ifjúság 
hajlott, hálakész vénség 
kit jóság éltet 

Szada, 2024. förgeteg hava 25. (10:45)	 
Nádašpétër

Búcsúztatása a Veresegyházi Szentlélek templomban lesz, július 12-én 16.00 órakor.

Ünnep van!  A 182. könyvhét első napja. 
A városi könyvtár felé sokan igyekeznek a gödöllői írók első antológiájának centenáriumára. Igaz, papírformában ma már alig jelenik meg könyv, de ez a sárga színbe öltözött antológia faximile kiadása – mely 2011-ben „A parkon át” címmel jelent meg – kivételt képez. Azóta már sok kötet jelent meg a gödöllői IRKA műhelyében készült alkotásokból.
Az ünnepi köszöntők után Tudósfalvi Benjámin irodalomtörténészt kérdezi a rendezvény moderátora, Kiss János.
 -  Professzor Úr! Kutatásai során mit sikerült feltárnia az első gödöllői antológia bemutatásáról?
 -  Sajnos, írott emlékünk alig van, mindössze egy újságcikk, a 2011. június 8-án megjelent Gödöllői Szolgálatból, amely csak arra utal, hogy ez a mű megjelent. Ezért megkerestem az akkori írók dédunokáit, és sikerült kiderítenem, miként zajlott az akkori ünnep.
 -  Kérem, ossza meg velünk kutatási eredményeit  - mondta izgatottan a moderátor.
 -  Ezért vagyunk most itt, hogy megemlékezzünk róluk! – szögezte le a professzor. – 2011. június 2-án, az akkori könyvnapi ünnepség megnyitóján az írók a közönséggel szemben félkörben ültek. 12-en! Igen, 12-en, mint az apostolok, mert ők is azok voltak, az irodalom gödöllői apostolai. Három éve Istók Anna vezetésével havonta találkoztak. Megvitatták, értékelték egymás írásait.  Időnként mestereik, Képes Gábor költő és Galántai Zoltán prózaíró útmutatásait követve átdolgozták és javították azokat, mígnem elérkezett a nagy nap, és be kellett mutatkozniuk. Egy kicsit szorongtak, szívük is hevesebben vert a közönség előtt,  de arcukat adták az írásaikhoz. Volt köztük 16 éves tanuló, egyetemista, tanár, mérnök, közgazdász, háziasszony és nyugdíjas, az élet különböző szakaszait ízlelő személy, akiket az írásra való késztetés kovácsolt egybe, egy jó kis csapattá. Amikor a közönség kíváncsi tekintete Képes Gáborra, az akkori moderátorra szegeződött, rövid bevezetője után megnevezte a szerzőket, akik röviden bemutatkoztak. Ezután kezdődött a felolvasás: vers – próza, igaz történet, fikció, szomorú és derűs írások, melyeket elismerő taps köszöntött. Az írók feszültsége lassan feloldódott, éreztél, megmérettetésük sikerrel járt. Felszabadultan, ismét felidézték a havi IRKA hangulatát, amikor Emerenczy Enid lakásán, a nagy asztalt körbe ülve teázgatás közben először olvasták fel a műveiket. A könyvnapi siker, ami még a levegőben is érezhető volt, lendületet adott a csapatnak, újabb és újabb írások születtek, melyeket mát nagyobb önbizalommal publikáltak.
 -  Hova vezetett ez az út? Milyen irodalmi értékeket teremtettek? – faggatta tovább a moderátor a professzort.
 -  Messzire! A most megjelent antológiájukat irodalomjegyzékkel egészítettem ki, melyben felsoroltam azokat a köteteket, melyeket együtt és külön-külön megjelentettek a száz év alatt. Számos verses kötet, novella gyűjtemény, kis- és nagyregény szerepel köztük. Visszatekintve, nem mindennapi dolgot vittek véghez, hiszen megalapoztak egy gödöllői irodalmi műhelyt, utat mutatva, hogy az akkori reklámok, valóság show és a szappanoperák világában is lehet és kell valami igényeset és maradandót alkotni.
 -  Köszönöm Professzor Úr, hogy megosztotta velünk az alapítók történetét, és most idézzünk fel pár gyöngyszemet abból a sárga első antológiából.

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

A hang, ami nyivákol. Messze van ahhoz, 
hogy elérjem. Inkább süvöltök utána.
Hiába a sűrű ágak, mégis utolérem. 
Tarzanként szökellek, ismétlem a nevet.
Majdnem majom lettem. Valaki emlékeztet,
a majmok kihaló félben. Van még félszem. 
Testet váltok. Macsakaként somfordálok. 
De jaj nekem különleges angol kéknek. 
Tejet már nem ad tehén a réten. 
Ennem kell. Talán ha bogár és sváb, 
jut nekem élet a halál után. 
Halljátok, új hírt mondok. 

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

mikor nem tudok megszólalni
a csend ajándék
fakó szürke nappal
kopott szőnyeg előttem
vonakodó viszonyokról
ábrándozok a pillanatban
 
csak valahol egy rezdülés
megrántja vállam
nem láthatok senkit itt
képtelenség megmozdulni
mély illat árad valahonnét
csokorba szedett lehetőség
tudom az emlékek mozaikjai
szorongatnak fejem zsibbad
 
most az elmúlás sodor
és újra megérint
az általam ismert illat
a mézeskalács lassan szénné válik
és még mindig itt ülök
kezemben forró kávéval
szivarom lassan körmömre ég
az ajtó kivágódik és a hang
majd az illat belém áll…
Jöjjetek dicsérni…

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Almási Lajos
Életem első csodája Sajószentpéteren ért ahol egy erdőben sétálva, a fák között fényjátékot láttam a levelek között, számomra ez egy varázslatos találkozás volt a Szépséggel.

a lemenő nap
bíborvörösében
leheletfinom
fátyolban
lebegnek a fák
a négy hársfasornál
múltat idéző
légies sziluettre
gesztenyebarna
vállkendőjét
teríti rá az ősz

könnyű ködfátyol alól
nézem hiányod 
mint ömlik
magányom
bús poharába

álmomban emléked 
hófehér pelerinjét
borítja ránk 
a csendes éj 

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Galló Kovács Zsuzsanna: Kedélye és szemüvege töretlen. Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lett. Az élet tartogatott számára valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickol benne.

Kicsi vagyok a nagy házban
és „oda” nem szabad bemennem.
Barátaim a sarkok, a függöny mögötti
sikátoros sötét,
a brummogó medve hangú szekrény,
az egyetlen bútor, amiben elbújhatok apám elől.
Barátaim a fák, ők is nagyok,
égbe meredőek, fölém magasodnak,
de nem förmednek rám, mint anyám.
Barátaim azok az emlékek,
amiket én szültem meg, anyám helyett
az emlék, hogy valaki
szeretett.
A legkisebb vagyok a saját életemben
és fázom.
A hógömb pelyhei bennem havaznak.
Te is kicsi voltál, mégsem fáztál.
Engedd meg, hogy barátod lehessek
ilyenkor télen.
Engedd meg, hogy oda bújhassak melléd
hogy a szívedben melegedjek
én a bolyongó vendég,
akinek nem jutott szállás a saját házában.
Barátom ilyenkor hadd legyél te: kisded
engedd, hogy a szalmádra heveredjek:
Itt állok jászolod felett.

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Álnok tél közelít felém,
sajnos nem tudok elmenni,
és igazán nincs is hová.
Korgó gyomor csak a „Semmi”,
melynek mindkét ága foglalt.
Egyiken vacog a remény,
a becsület már csak csontra
fagyott egykor csalfa erény.

Zárt szemem vetítővászon,
a kőpadlón fekszem hanyatt.
A betonkeverőben pont
egy talicska anyag maradt.
Belekötött, mint a lelkem
rég elmúlt ifjúságomba,
majd, mint az óra homokját,
csúf erők kifújták onnan.

Ütemtelen a forgásom,
szinte már-már émelyítő.
A zsebemben még tán maradt
egy aprócska tégely idő,
amit kölcsön kéne adnom
a bizonytalan holnapnak.
Majd útba ejtem a boltot,
Ami Non-Stop, ahol adnak…

Hirtelen hull az arcomra
az üvegszilánkkemény ég,
Ha ez próbatétel, akkor
jöhet a hideg, jöhet még!
Föltápászkodom, és meleg,
mélyleheletemmel, halkan,
átölelem a mindent, hisz’
Jézus ágyán nincsen paplan.

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Kenéz Árpád
Hódmezővásárhelyen született, a Tisza partján, Mártélyon nőtt fel. Iskoláit Szegeden, majd Gödöllőn végezte, végül itt is telepedett le. A természet és a történelem mindig is érdekelte. Polihisztornak tartják. Laboratóriumigazgató, történelmi újrajátszó, kísérleti régész, néprajzkutató, bicskakészítő, író-költő. Nem hisz a csodákban. Minden okkal történik. Vallja, ha figyelünk, meglátjuk az összefüggéseket, ám a mai rohanó világban ez egyre nehezebb. Ilyenkor hajlamosak vagyunk értetlenül, rácsodálkozni a történésekre…

Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.

DR. ÁVAi Pál pszichiáter viszi a bérem.
Emlékezetem már csak giGARAMban mérem

TI SZAbadok vagytok, én meg rab,
RÁBAsztak a századok, de nem most, már hamarabb.

MA ROStokolok, holnap brusztolok,
Hogy aZ AGY VAduljon, kis pluszt tolok,

TschiBO, DROG, pia...bármit beverek,
KÖRÖS körül csak értéktelen sereg.

Attól, hogy saját szaBÓD VAn,
Még nem vagy ebben a valóban.

Nálam az aDU, NA pá!

Kenéz Árpád
Hódmezővásárhelyen született, a Tisza partján, Mártélyon nőtt fel. Iskoláit Szegeden, majd Gödöllőn végezte, végül itt is telepedett le. A természet és a történelem mindig is érdekelte. Polihisztornak tartják. Laboratóriumigazgató, történelmi újrajátszó, kísérleti régész, néprajzkutató, bicskakészítő, író-költő. Nem hisz a csodákban. Minden okkal történik. Vallja, ha figyelünk, meglátjuk az összefüggéseket, ám a mai rohanó világban ez egyre nehezebb. Ilyenkor hajlamosak vagyunk értetlenül, rácsodálkozni a történésekre…

„Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… „
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

(Kosztolányi)