Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Bojár Cassino: A teremtő dilemmája

Illusztráció: Almási Lajos képe

 

 

 

 

 

 

Valamikor nagyon régen a Teremtő megteremtette az emberpárt. Mivel úgy gondolta, hogy valami szoftvert is ad hozzá, összeütött nekik egy programot. Ez igen egyszerű volt, de hát nem is kellett túlbonyolítani a dolgot, hiszen csak kettejüknek kellett. Ebben szépen megtervezte az időt, és mindazt, amivel azt okosan, kapkodás nélkül ki lehetett tölteni. Hosszú, felettébb emelkedett, lelket formáló fejezetekben fektette le a földi élet alapköveit, szabályait, törvényeit, és mindazt a nyereséget, amit általa nyer teremtménye. Hanem ahogy az ember sokasodott, mind többször kellett frissíteni a szoftvert. Próbálta tartani az eredeti elképzelését, de be kellett látnia, hogy a felhasználó túlnőtt rajta. A teremtménye folyton belepiszkált, mindenféle bővítménnyel egészítette ki, és már régen semmi tiszteletet nem mutatott a rendszergazda iránt. Megunta a hiábavaló figyelmeztetéseket, de a nagy reset előtt tett még egy próbát. Az utolsó figyelmeztető emilkéjébe eldugott egy vírust. Ez volt a covid-19. Most azt figyeli, menthető-e még a földi teremtménye?

Galló Kovács Zsuzsanna: Dávod 1970

A falu szélén
a töltésen
futottunk a kopott
sínek között,
pajtás, gyere katonának
énekelted nekem
évek múlva
kézen fogva
Zeffirelli Rómeó és Júliája
az olajszagú moziban
ugattak a kutyák
hazafelé a temetőn át
a sírok között
a fák mentén
sütött a Hold
a sokszínű csendben
szemüvegünk sután
összekoccant a csóknál
a kapualjban
tizenhétéves vágyam
átölelte patakszagú inged
pajtás gyere katonának
jobb dolgod lesz mint apádnak
nem kell kaszálni kapálni
csak a lányok után járni
szép volt a hangod
hallom ma is
a sokszínű csendben

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

illusztráció: pixabay.com

Karsai Gizella: A vajtartó

Valaha hófehér volt, vagy tört-fehér, amilyenek a nyers kerámiák. Nem tudom, hogy meddig várt rám a kis műhely polcán, amíg rátaláltam. Anyunak szerettem volna egy különleges ajándékot, ami még praktikus is, és minden nap eszébe jutok róla – mintha egyébként nem jutnék.

Igazán csak most tudom, hogy mennyit gondolhatott rám. Én festettem be a vajtartót. Szép, melegsárgára, Anyu kedvenc színére, japán rajzokra emlékeztető faágakkal, fátyolszerű levelekkel, bogyós virágokkal. Még egy kis katica is odakerült, teljesen véletlenszerű helyre, mintha most szállt volna oda.

Anyu nagyon örült neki. Használta is egy darabig. Aztán betette a vitrinbe, mert félt, hogy eltörik. Dísztárgy lett belőle. Anyu halála után, mikor végleg hazatértem, elővettem. Persze megkönnyeztem, amikor a kezemben tartottam, de csak titokban. A páromnak is elmeséltem, hogy ezt én festettem, Anyué volt és mostantól használni fogjuk.

Peti, az egyik unokám volt nálunk. Imádunk együtt lenni. Nagy alkotó, bármit lehet vele ügyködni. Hihetetlen fantáziája és káprázatosan ügyes keze van. Egy reggel a párom segített neki teríteni. Nagy, sietős mozdulatokkal tette szabaddá az asztalt. Valami csörrent.

– Ennek nem fogsz örülni! – nézett rám Peti, őszinte szemekkel.

– Majd megragasztom – igyekezett menteni a helyzetet a párom.

Oda sem néztem. Tudtam, hogy a vajtartóról van szó. Nem szóltam semmit, de nagyon fájt.

Azóta a vajtartó megragasztva, szép tisztán ott kuksol Anyu képe mellett a tálalón. Ismét dísztárgy lett belőle.

A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének  Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.

Szabados Bettina: Szerelem a tömegközlekedés idején

Károly az elmúlt tíz évben heti öt (néha hat!) napon keresztül összesen tíz órát utazott hévvel. Bátran állíthatjuk, hogy ez alatt az idő alatt kifinomult ismerőjévé vált ennek a tömegközlekedési eszköznek. Habár érzelmi kötődés annyi nem is, hacsak az undor és az utálat nem nevezhető annak, testi kapcsolat annál inkább kialakult közte és a hév között, azaz annak egy bizonyos tárgya között.

A hév ülése egy hétköznapi, jellegtelen eszköz – gondolnánk – de a napi 10 órás utazás intimmé varázsolhat bármilyen együttlétet. Károly esetében ez szokatlan módon nyilvánult meg.
Ülepe az elmúlt tíz év alatt tapasztalhatta más fenekek melegét; miután tulajdonosuk kellő idejű kotlás után felállt és Károly végre fáradtan lerogyhatott, kellemetlenül érezte ezt a különös kapcsolódási pontot. A testmelegen kívül az előző fenék benyomódási formájából meggyőződhetett a méretről is. Rossz szájízzel vette tudomásul, hogy napi kapcsolatba kerül így különböző fenekekkel és általuk tulajdonosaikkal. Minderről a hév
ülésének ergonomikus kialakítását és természetesen az aktuálpolitikát okolta.

A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének  Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.

Bojár Cassino: A vírus után 5 perccel

(Aktuális hívószavak: mutáció, vírus, virulékony, terjed, covid, variáns, góc, beágyazódik.)

Én már készítettem magamról másolatotokat (mutációt). Sőt! A másolataim is készítettek másolatot magukról. Ha a folyamat nem szakad meg, örök életű leszek. Ráadásul, ha a covid eltűnik, a másolataim azért megmaradnak. Ebből is látható, hogy mint többségemben idős, krónikus beteg, elképesztően előrelátó és virulékony vagyok.

Mivel magamról (most talán nem részletezném miért) több másolatot nem fogok készíteni, a meglévőkkel kell beérnem. Szkeptikus lévén csak azt hiszem el, amit látok (néha azt sem), tehát oda kell mennem, megnézni őket. Azért ez nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Az igaz, hogy már kimozdulhatok barlangomból és van egy négykerekűm is hozzá, de ezek a másolatok nem ültek meg a fenekükön, egy helyen, hanem terjedtek. Egy részük a fővárosban, más részük vidéken alakított ki magának gócot. És ezek ketten még humán variánsok voltak a harmadik részükhöz képest. Ők bezzeg földrészekkel odébb ágyazódtak be. Annyit nem tudok úszni, a repülőjegy meg drága.

Maradnak a közelebbi célok, ámbár a szándék és a valóság nem mindig járnak egy cipőben. Tavaly készültem a művházi nyugdíjas bálra, (a korábbiakról szép emlékeim voltak), aztán közbejött a vesztegzár. Pedig két éve megígértem egy fiatalos nagyanyónak, hogy majd jól megtáncoltatom. Szegény azóta is petrezselymet árul, ha csak az ördög nem kérte fel. Aztán lesz még IRKA, meg könyvbemutató, és talán végre egy osztálytali is összejön a megmaradtakkal, egy csendes budai kerthelyiségben. A szomszéd faluban, Pécelen lakó iskolatársam nem tudta kivárni. Pedig december 9-én a skype-on még azt írta: „remélem minden rendben lesz”. De már soha többé nem lesz rendben semmi.

Majd lesznek hangversenyek a kastélyban, és még mozi is lesz talán. És el ne felejtsek benevezni a városi asztalitenisz bajnokságra. Szép emlékem volt három éve a csapatbajnokság, ami éppen a szülinapomra esett.

Ha jól összeszámolom, mozgalmas hónapokra készülhetek, ha Isten, a kormány és a covid is úgy akarja.

Legyen meg az én akaratom.

Mersdorf Ilona: Prófécia

„Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Hegyi beszéd)

 

Boldogok, akik nem akarnak semmit,

akiknek jó a van, nem kell a lesz.

Boldogok a magányosok,

mert nem kell senkit féltsenek.

 

Boldogok a meg sem születettek,

a már megszületni sem vágyók,

nekik nem kell az életért sorba állniuk,

és sohasem lesz halálvágyuk.

 

Boldogok a mások helyett élők,

a mindent maguknak akarók –

könnyen ledobják majd magukról

ezt a megunt, szétszakadt élet-takarót.

Braun Katalin (Gödöllői Fotós Kör)

Bojár Cassino: A hegyi beszéd

Jeruzsálemtől nem messze a Kaperneum melletti hegy oldalában gyülekeztek az emberek. Pásztorok botjukra támaszkodva, szolgák és házi mindenesek, kereskedők, ráérős kufárok, koldusok, pénzváltók, vízhordó fiúk, földművelők és belső cselédek.  Három-négy környékbeli, aki tanítványnak hívatta magát, azt mondta, ma megláthatják a varázslót, aki el fogja mondani a titkot. Azt senki nem tudta, mi történik majd utána. Ha már megtudták a titkos szavakat, mit kell csinálni vele? Vagy működik magától is? Látó lesz a vak? A félkarúnak újra kinő a karja? A leprásnak eltűnnek a foltjai, kisimul a bőre? A béna járni fog? Vagy majd találnak egy zacskó aranyat? Egy üvegcse életelixírt és örökké fognak élni? Mire lesz jó az a titkos varázsszó? És biztosan megtudják? Eközben megint új emberek jöttek, már ellepték a hegy oldalát.

Talán száz lépésre tőlük egy férfi ült a hegy oldalában, alakja beleveszett a szürkésfehér mészköves sziklafalba. Fehér kapucnis gyolcsköpeny volt rajta, derékkötője lazán fogta át a derekát. Nem vették észre. A

Által Anikó: A Margitán

földön ült, háttal a tömegnek a kőfal felé fordulva, mozdulatlanul, keresztbe tett lábakkal, kezét a két térdén nyugtatta kifordított tenyérrel. Szeme csukva volt, meditált.

 

Már jó idő eltelt, a gyülekezet egyre hangosabban morajlott, egymást kérdezték, híreket cseréltek. Volt, aki felállt és csalódottan elindult vissza a városba. Néhányan csatlakoztak, de a többség még várakozott.

A meditáló férfi végre felállt, megfordult, lassan kinyitotta a szemét, és szétnézett a lenti tömegen. – Itt az idő – sóhajtott az égre nézve, és lassú léptekkel megindult a lentebb várakozók felé. Hirtelen csend lett, amikor észrevették. Mélységes, lélegzetvisszafojtott, várakozó csend. Minden szem az övét kereste. A férfi átérezte a néma várakozás kavargó mélységét. Tudta, hogy beszélnie kell, tudta, hogy el kell mondania a titkot, mert az emberek csak tőle várják, csak ő mondhatja meg nekik. És azt is tudta, hogy most még nem fogják megérteni, hogy bizonyságul az életét is oda kell adnia.

Amikor közéjük ért, karjait széttárta és hangosan szólt – szeressétek egymást és bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek.

Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat.  Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.

Karsai Gizella: Boldogok-e a boldogok, Uram?

Hadd kérdezzelek, hadd nézzek a szemedbe, amikor válaszolsz!

 Boldogok, akik szomorúak?

…a vidámak között, hogyan?

– Nem hiszem! Csak lesznek, amikor

megvigasztalják őket.

 

Boldogok a szelídek?

…az ordasok között, miképpen?

– Nem. Csak, ha majd övék lesz a föld.

 

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot?

…mert már az írmagja is kiveszett?

– Majd akkor, ha eltelnek vele.

 

Boldogok az irgalmasok?

…az irgalmatlanság földjén?

– Ha majd irgalmaznak nekik. Akkor igen.

 

Boldogok a tiszta szívűek?

… tisztátalanok gyűrűjében?     

– Majd akkor, ha meglátnak Téged, Uram.

 

Boldogok a békességben élők?

…a békétlenek, a csúfolók között?

– Majd, ha világossá válik, hogy ők is Isten fiai.

 

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért?

…a Te igazságodért, Uram.

– Övék a mennyeknek országa.

…s az ő igazságukért?                       

Az ő igazságukért, csak élni szeretnének. Csak élni, félelem nélkül, – mint a többiek – békességben.

Márai Sándor: A nőkről általában

illusztráció: pixabay.com

Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél.
És neked, aki a feleségem voltál.
És neked, te harmadik, tizedik, ezredik,
aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget,
egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
vigasztaltál, mikor magányos voltam,
elringattál, mikor a haláltól féltem.

Köszönet neked, mert szőke voltál.
És neked, mert fehér voltál.
És neked, mert a kezed szép volt.
És neked, mert ostoba és jó voltál.
És neked, mert okos és jókedvű voltál.
És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.

És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott testemnek,
mikor fáztam az élet magányában.
És neked, mert gyermeket szültél nekem.
És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.

És neked, mert kenyeret és bort adtál,
mikor éhes és szomjas voltam.
És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
És neked, mert testednek olyan illata volt,
mint a földnek az élet elején.

Köszönet a nőknek, köszönet.