Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Ocsovszky Zsófia: vegyrokonság

illusztráció: pixabay.com

vegyrokonság

Még jóval azelőtt, hogy
utoljára vágtad volna rám
életed kurva nehéz vasajtaját,
tudtam, hogy minden
elveszik majd.
Mégis addig tartottam
számban az utolsó szót,
magamnál a
kimondás jogát,
míg szétmállva,
nyelvem két végén
lett belőle
keserű és édes.
Bomlik, éreztem közben tompán –
mondani épp lehetne még;
és nem fájt,
hogy közben cammogva
fogy az affinitás,
és nem fájt, pedig
loptad az időm.

Ülünk hordalékos partján
a semmilyen se életünknek;
lezárt tégelyben
a konyha két, távoli szegletén.

(Megjelent a Műút portálon 2015. augusztus 24-én.)

 

Feketéné Bencsik Julianna: Álom

Fekete József: A Holt-Kőrös Békésszentandrásnál

 

 

 

 

 

 

Az álom ereje

A férj az éjjeliszekrényre készített kockás füzetbe minden reggel leírta az álmát, miután tekintetével végigpásztázta a szoba falán lévő saját festményeit. Ezzel kezdte a napot. Legalább tíz füzete már betelt, időnként visszalapozta őket. Ilyenkor mindig rájött, milyen eseményt jövendölt álmában az a belső énje, mely csak teljes nyugalomban volt képes megláttatni vele a jövőt. Hitt abban, hogy az emberi test nem csak öt érzékszervével és az agyával észleli a világot, hanem van egy megfoghatatlan hetedik is, mely különböző fizikai dimenziókat átszelve, megmagyarázhatatlan információk birtokába juttathatja.
Vallotta, az álom olyan, mint egy könyv, csak a lapjait nem mindenki tudja olvasni. A jövőnket előre megírták. Talán születésünkkor a csillagok állása határozta meg, vagy a lélekvándorlás kapcsán előző életünkből következett, vagy a Mindenható, aki felügyeli a világot. Sorsunk állomásai ezért jelennek meg az álmainkban, időnként megsejtetik életünk szép vagy nehéz pillanatait.
Egyik álmában egy nyílvessző találta el az arcát a bal szeme alatt és hátul a koponyáján jött ki. Megijedt, de egy fehér köpenyes ember azt mondta neki, nem baj, ami kilóg, majd levágjuk.
Sokáig tűnődött, vajon ez mit jelenthet.
Pár héttel később arra ébredt, fáj a foga. Másnap felkereste a fogorvosát, aki kicserélte az egyik tömést, s miután egy hét múlva is fájt, kihúzta a sajgó fogát. Antibiotikumot is kapott, de a fájdalom attól sem szűnt meg. Ezután CT felvételt készíttek a beteg részről, melyből kiderült, a probléma nem a fogban, hanem az arcüregben lakozik.
Kórházba került. Úgy volt, megoperálják, de az újabb CT vizsgálat kiderítette, ebben a stádiumban már nem lehetséges. Egyetlen megoldás a sugár- és kemoterápia, ami összezsugoríthatja a daganatot, és megszűnteti a fájdalmat.
Amíg a szövettani vizsgálat elkészült, a daganat az arcüregből a szemüregbe is átterjedt. Az állandó fájdalom miatt csak ülve tudott röpke pillanatokig aludni, mert ha lefeküdt, az még nagyobb erővel tört rá. A halálra gondolt, mely megszabadítja kínjától. Ruháját is kikészítette, hogy koporsóba téve abban temessék el.
Egyik reggel elgyötörten ébredt. Mikor felesége behozta a gyógyszereit, izgatottan ragadta meg a kezét.
– Képzeld, a szüleiddel álmodtam. Fehér ruhában egy fényességet sugárzó ajtó előtt álltak, s amikor oda akartam menni, ők becsukták előttem az ajtót.
– Látod – mondta a felesége, miközben gyengéden megsimogatta férje arcát – ők sem akarják, hogy itt hagyj! Azt szeretnék, vigyázz még rám.
– Igen, talán meggyógyulok, van még hivatásom a földön, amit teljesítenem kell – szólt és mosolyogva a feleségére nézett. Szemében a betegséggel való küzdelem ereje tükröződött, mert az álom reményt adott neki.
Az Onkológiai Intézetben, a sugárkezelés megkezdése előtt, egy nyilatkozatot kellett aláírnia: ”vállalja-e a kezelést, ha hatására a bal szemére megvakulhat”. Megrémült.
– Vakon nem tudok festeni, ahhoz mindkét szememre szükségem van – mondta, és kérdőn nézett a doktornőre.
– Ez csak lehetséges következmény, mellyel számolnia kell – próbálta az vigasztalni –, nem biztos, hogy megvakul.
A két hónapja nem szűnő fájdalom a férjet beleegyezésre késztette. A terápia során a második hét végére tizenkét kilót fogyott, ereje napról-napra gyengült, de kitartott, és befejezte a huszonöt sugárkezelést. A célzott kobalt-kezelés nemcsak a rákos sejtekre, de a fél arcára is roncsoló hatással volt. Leégette a szempilláit, bajuszát, arcbőrét, látása rohamosan romlott, a szája belseje és nyelőcsöve kisebesedett, de mérséklődött a fájdalom, a tumor zsugorodni kezdett. Reménykedett. Ismét kezébe vette az ecsetet. Tájképet festett. Igaz, a térlátása romlott, az ecsetvonások nem úgy alakultak a vásznon, ahogyan szerette volna. Lassabban bontakozott ki a kép, de az alkotás öröme mindent felülírt, feledtette betegsége fájdalmait. Most feleségének festett. Őt kívánta megajándékozni szeretett szülőfalujának Körös parti tájaival.
A sugarazás után a kemoterápiás kezelésekre négyhetente kellett mennie. Ilyenkor egy héten át minden nap kapta a gyógyszeres infúziót. Hányinger, étvágytalanság, szédülés követte a kórházi beavatkozásokat, s mire a mellékhatások mérséklődtek, ismét mennie kellett. Már a negyedik kemoterápiás hónapban voltak, és a legújabb CT eredményre vártak, amikor ismét álmodott.
– Mély gödörbe estem – közölte feleségével, aki a reggeli kávét hozta be neki – és nem tudtam kimászni. Felfele kapaszkodtam, de mindig visszaestem. Egyszer, a tíz éve halott nővérem keze nyúlt felém, és felhúzott.
Ismét egy jel, egy oldal a sors és az álmok könyvéből. Azon a reggelen tudta meg, az MR és a CT vizsgálat eredményei nem jók. Másfajta, erősebb kemoterápiát kell alkalmazni, mert több belső szervet is megtámadott a rák. A hír lesújtó volt. Orvosa közölte, meggyógyítani már nem tudják, de szenvedéseit mérsékelhetik, és pár hónappal meghosszabbíthatják az életét.
Később az álmok eltűntek. Megszűnt a jövendölés. Még kétszer váltottak kemót, de egyik sem gátolta meg a további áttétek kialakulását. A negyedik típusú infúzió adagolását gyengeségére és laboreredményeire hivatkozva már nem kezdték el. Hazaküldték és további kezelésével háziorvosát bízták meg. Felesége éjjel-nappal mellette volt, mindent megtett, hogy a lehető leggondosabb ápolásban részesüljön. Nem akarta kórházba vitetni, hogy ott idegen emberek között élje le utolsó perceit. Amikor már nem reagált a környezetére, kapkodva vette a levegőt, felesége az utolsó leheletéig fogta a kezét és beszélt hozzá. Egy hónappal az elhalasztott onkológiai kezelés és a másfél évig tartó kemény harc után álmában érte a halál.
Már semmije sem fáj. Békésen nyugszik, de az ötvennégy évi hazásság emlékei, a festményei és az álmait tartalmazó füzetek itt maradtak.

*
A görög mitológia szerint Hüpnosz az álom, Thanatosz a halál istene, akik Nüx, az éjszaka istennőjének iker gyermekei voltak.

Remsey Benjámin: Megfigyelések

illusztrációk: pixabay.com

Családomban mindig fontos volt a természet szeretete. A természetközeli élet a nagy- és dédszülők kertjére is igaz volt. A gondozott kerekágyás, és a kertkapu közti keskeny telekrészen ültetett gyümölcsfák mellett a vadon termő növényzet az idő múlásával madárbarát kertté változott. Az ide beröppenő, fészkelő és inni járó madarakat nagyapám és testvérei lelkes örömmel figyelték meg, sőt a kipottyant, magukra maradt fiókákat etették-nevelték. Bár én sosem lettem olyan gondos ismerője, megfigyelője a madaraknak, mint az ősök, de gyerekkoromból nekem is maradt hozzájuk kapcsolódó élményem. András nagybátyám rendszeresen utánozta a rigók füttyét, hol fütyülve, hol énekelve, sőt még zongorán is leképezte a dallamokat. Én viszont azt figyeltem meg gyerekként, hogy a rigók nem csak az emberi fül számára kellemes dallamokat trilláznak, hanem kellemetlen, idegesen cserregő hangot is ki tudnak adni. Rögtön tudtam, hogy ezt a rigók félelemből csinálják, bár kezdetben azt hittem, hogy én vagyok az, akitől félnek. Azután rájöttem, hogy nem az ember, akitől tartanak, hanem a ragadozóktól, főleg a rájuk és fiókáikra vadászó macskáktól. Egy alkalommal, amikor meghallottam a kertben a rigók cserregő figyelmeztetését, észrevettem, hogy a bokrok között lassan, a földhöz közel lapulva egy macska sompolyog. Amikor a macskát elkergettem, kis idő múltával a madarak elhallgattak. Ezt a megfigyelést többször is megismételtem. Rájöttem, hogy a rigók figyelmeztetése nem csak fajtársaiknak, hanem minden élőlénynek szól, akire a ragadozó veszélyt jelenthet. Sőt, sokszor hívó funkciója is van a jelzésnek, melyre összegyűlnek a környékbeli rigók, és egységesen támadnak rá a betolakodóra, hogy azt elűzzék.

A folytatás olvasható az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.

A kötet megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 000 Ft

Emericzy Enid: Negyvennyolc, tíz, nullahárom

Negyvennyolc, tíz, nullahárom

Negyvennyolcban születtem. Nem 1848. Száz év. Magány. És októberben. Nem abban, egy másikban. És harmadikán. Mi három? A magyar igazság. Na, csak semmi komolytalankodás. Két dalra emlékszem ovis koromból. Farsang, én hóvirág vagyok: ”Nap felé fordulok, szirmaimmal nyújtózok.” Két sort elfelejtettem. A másik dalt még ma is tudom, végig:
„Mi tudjuk, ki volt nagy Le-e-nin, bölcs útmutató s jó apánk,
Ha élne, lágy mosolyá-á-val így szólna ma is hozzánk:
Nos, hogy vagytok, aprósá-á-gok, hát hogy vagytok, gyermekeim?
Mi szólnánk: boldogan é-é-lünk, hisz példánk te vagy, Lenin”.
Mindig éhesek voltunk az oviban. Chips, ropi, mogyoró meg ilyesmi a Holdban. A repeta mindig kevés. Emericzy Enid: Negyvennyolc, tíz, nullahárom bővebben…

Nádašpétër: Kettős mérce

Illusztráció: flickr.com

 

 

 

 

 

Kettős mérce

„Quod licet Iovi, non licet bovi.”

Rég ismerős kettős mérce.
Rég ismerős fordítása:
„Ami szabad Jupiternek,
az nem, bizony, az ökörnek!”

Van ám újabb áttétele:
Ami szabad az ökörnek,
Az nem szabad a tinónak!
Érvényës a kettős mérce…

Hát ha kettős lënne jérce?
Kakas miként herécëlje?
El van szabva hát e dolog!
Ketrecében bolond boldog…

Szada, 2019.Förgeteg hava 31.

Ocsovszky Zsófia: Örökhullám

Illusztráció: Horváth Piroska miniatűrje

 

 

 

 

 

 

Örökhullám
Anyunak

Úgy akarok rólad írni,
hogy ne kelljen írnom.
Beszélni rólad mindig,
mondani semmit.

Senki sem  bíztatott maradásra.
Minden elhallgatott azóta
örökhullámként verődik vissza.

Faltól – falig ér,

mint az a hang.

Karcol.

Ágak csikorgása
a kórházi szobád ablakán
kétezer tizenhét
február valahanyadikán.

Nem hívlak.
De most már gyere vissza.

Amit neked nem mondtam,
ne mondhassa senki.
Örökhullámként hordja a szív,
vagy amíg el nem felejti.

(Megjelent az Új bekezdés portálon 2018.02.16-án)

Tóth M. Erika: Képtelenség

illusztráció: pixabay.com

Nagyapám lejött a képről. Reggel kávéfőzés közben történt. Te jó ég! Egyszer csak ott állt az ajtó és a hűtőszekrény között, embernagyságban. Ugyanabban a fekete nadrágban, kissé rövidre szabott zakóban, amiben már sokszor láttam őt a megsárgult fényképen, nagyanyám mellett.

– A rothadt életbe, hogy nem üt bele a kénköves mennykő! – szólalt meg. A döbbenettől egy pillanatra megállt a lélegzetem.

– Így kell köszönni? Lehetne végre finomabb, mint életében volt!

– Te ne szólj bele, nagyanyád hol van, nincs itt az a vén boszorka?

– Úgy látom, ő magára nem kíváncsi, épp elég a képen együtt lenniük, nem gondolja?

– Na, hagyjuk, van pálinkád?

– Van, de nem adok.

Abban a pillanatban megmozdult. Azt hittem álmodom vagy hallucinálok, le, vagy fölment a vérnyomásom, a franc se tudja. Elkezdte nyitogatni a szekrényajtókat, de nem találta a snapszot.

– Hűtőben tartod? Nem kéne, hidegen nem jön ki az íze.

Megtalálta. Meghúzta az üveget rendesen.

– Dohányod van?

– Nincs a házban cigaretta.

– Elég baj, elszívnék egyet.

– Ez vitte a sírba, a cigirita.

– Nem lehetett másképp, az anyám már hatévesen munkára fogott. Minden hajnalban fölrázott, hogy Józsikám, aranyom kejjé fő, mer menni kő, és számba nyomott egy cigarettát, hátha úgy nagyobb kedvem lesz kimenni kondáskodni. Sohasem szerettem disznókat őrizni. Mind büdösek voltak, piszkítottak mindenfelé, nem lehetett úgy végigmenni a falun velük, hogy ne rondítottak volna az utcára.

– Meddig akar itt maradni? – Tudom én? Azt hiszed?

– Magának senki nem parancsolt se életében, se most.

– Nem is.

– Eljutott Isten színe elé?

– Én? Egy fészkes nyavalyát, nem is akarnék, minek az nekem? Nem mondom, azé’ jó helyre kerültem, lehet kártyázni.

– De jó dolguk van ott, a nem is tudom, hol. Mit játszanak?

A novella folytatása az Irka 10 jubileumi kiadás c. kötetben olvasható.

Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft

Szabó Fruzsina: Akarsz-e játszani?- 21. század

 

Illusztráció: Almási Lajos

 

Boldogabb ember, mond, akarsz-e lenni,
akarsz-e végre, végre váltani,
akarsz-e új csomagot venni,
ájfón héttel fontosnak látszani,
élettelen a mekbúk elé ülni,
lájkból, disből jobb kattal küldeni,
posztot dobálni, kommentnek örülni,
bájcsetelve az időt tölteni?
Akarsz-e játszani mindent, ami filter,
kutyafejet, virágkoszorús szűzt?
Miközben fut még a háttérben a tinder,
és élvezed, ahogy ezer „pasi” fűz.
Akarsz-e teljes virtéletet élni,
a hazug valótól hallgatólag félni,
wazén át fázni a kora novembert,
jutyúbon nevetni minden olyan embert,
aki még fütyörész ablakok alatt?
Akarsz-e játszani rájdört, kendikrast,
májnkraftot, lolt, klesofklenst, pijánót,
fifa tizennyolcat, ket máriót,
rialitit, ami valóra vált?

S akarsz-e játszani kékbálna-halált?

Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.

Megvásárolható a Gödöllői Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft

 

Ujj Béla: Egyperces életképek

Ujj Béla: BüszkeIndiánNyár

 

 

 

 

 

 

 

 

Életképek

Ki vagyok én?

Egyedül megy be a kávézóba. Gyerekei már kirepültek és ő elvált. Rengeteg ideje lett. Korához képest jó karban lévén, talál magának partnert. De most teljes ürességet érez. Mintha mindazok a dolgok, amik eddig kitöltötték, elillantak volna. Minden régi érték fokozatosan eltűnt. Testét – nem sikertelenül, de egyre több munkával –, igyekszik formában tartani. De most valahogy teljesen idegennek érzi. Hirtelen felvillan előtte saját arca, amire reggel a fürdőszobatükörben nem ismert rá. Ablak melletti helyre ül le. Az időből mintegy kiesve, üres tekintettel bámul maga elé. Mikor észreveszi a már jó ideje az asztala mellett szótlanul várakozó pincért, hirtelen azt kérdezi tőle: Tudja, ki vagyok én? A felszolgáló először kérdőn fordul felé, majd egykedvű lassúsággal végignéz rajta. Mikor az arcához ér, szenvtelen hangon megszólal: halvány fogalmam sincs. A nő szenvtelenül mered a semmibe, majd kisvártatva csendesen, mintegy csak magának megjegyzi: a nagyobb baj az, hogy nekem sincs.

Életvezetés tanfolyamismertető

Exkluzív pince a felújított belvárosban. A közönség egy része a padlón ül pokrócokon. Még nincs elég szék, de már beszerzés alatt van. Az elmélyedéshez a guru lekapcsolja a felső világítást. Padlófényekkel zajlik a bevezető meditáció. Akik a mormolás közben érkeznek leghátul telepednek le zajosan. A közönség több mint kilencven százaléka nő. A tanító harmincas farmeros, kockás inges férfi. A meditáció után elkezd beszélni a tanfolyamról. Az érdeklődők sötétben jegyzetelnek. A jelenlévők megtudják, hogy a tanítás képességét előző életből kapta, sugallatként, arra épül rá saját rendszere. A tartalom egyéni, a más tanokkal való szóhasználat-azonosság a megértést szolgálja. A tananyag nem csak elmélet lesz, hanem gyakorlás is. Sőt annak aki igényli, magán problémáit is kezelni fogja majd. Kérdésre kiderül, hogy néhány foglalkozás kihagyása nem végzetes, és az is, hogy fontos a megjelenési pontosság. A guru az érdeklődőtől a kijáratnál energiaöleléssel búcsúzik.

Píszí

„Azért a cigány gyerekek között is vannak helyesek”. Ez a mondat fogalmazódott meg a nőben kutyasétáltatás közben a parkban, amikor szembe jött vele két hatéves forma kölyök, egy tarka kiskutyával. Folyamatosan követte őket tekintetével mióta feltűntek. A következő gondolata már az volt, nem szép dolog, hogy ilyenek jutnak eszébe. Azzal nyugtatta magát, hogy ez csak a fejében jár, nem mondta ki, és nem is írta le. A srácok közben, virgonc korcsukkal ellenkező irányba tartva, már el is tűnt a szeme elől. Mivel nem látott senki mást, levette a pórázt golden retrieveréről és szabadon engedte. Az eb azonnal elrohant felfedezni a szagokat. A nő, ösztönösen megigazítva gondozott szőke haját, boldogan figyelte, amint futkározik. Szerette nézni az állat harmonikus mozgását és arányos testalkatát. Furcsa módon az ötlött fel benne, milyen jól tette, hogy miután előző házikedvencük elpusztult, nem engedett a férjének, amikor az azt javasolta, hogy a kutyamenhelyről hozzanak maguknak új kutyát.

Pecze István: csak te

illusztráció: Horváth Piroska

csak te

 Áthallatszik a fény a másik szobából.
Tükrözi a csókod hiányát.
A másik szobában te vagy.
Közöttünk szivárvány.
Kopp-kopp.
Jön a megszokott mozdulat:
A kéz ökölbe, ököl a falhoz.
Kopp-kopp.
De válasz sehol.
 
Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.
Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft