Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Kővágó Éva: Gödöllői képeslapok GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

részlet Pirók Irén szerkesztette fóliából

fotó: Juhász Tamás

Kővágó Éva: Gödöllői képeslapok

I.

fehér őrök közt tátongó
reménytelen ürességű
madárka kérdi
kapok tavaszt karácsonyra
a halál jön
hópárnán nyugtatom fejem
tél van

II.

az erdő puha némaságától várom
a választ ki nem mondott kérdésemre
valaki tudja a megoldást

 

III.

belemerülök a szürkeségbe
csábító fekete emel ki a fénybe
új élet vár
cukortól ragad a szám

 

IV.

vörös forgószél havon
kutyám rohan felém
hazaérek
V.
a mohó cethal felzabál minden
engem is elnyel
feneketlen börtönben
szabadulást remélek

 Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

 

Mersdorf Ilona: Rejtett tehetség GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Dercsényiné Horváth Gabriella: Felkavaró

fotó: Braun Katalin

Mersdorf Ilona: Rejtett tehetség

Élmény a szombat reggeli piac. Az ilyeneknek, mint én, akik hét közben estig dolgoznak, különösen. A csarnok fala mellett paprikát szokott árulni egy férfi. Cserzett arcán látszik, hogy ő tényleg őstermelő.

Paradicsomot is hozott? Kérek abból is egy kilót! – csapok le a friss árura.

Már dél felé jár az idő, a férfi fáradt. Ahogy a szatyorba önti a paradicsomot, egy kigurul. Röptében elkapom.

Ez igen! – mondja az árus. – Maga biztosan valami olyan helyen dolgozik…

Tiltakozni akarok, hogy nem, nem vagyok cirkuszi zsonglőr. De aztán rábólintok. Valóban olyan helyen dolgozom, ahol az utolsó pillanatban, zsigerből kell a problémákat megoldani. Végre valaki méltányolja, hogy jól csinálom.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Nádašpétër: Fénykép GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Lőrincz Ferenc: Együtt-lét

Fotó: Braun Katalin

Nádašpétër: Fénykép

Gombnyomás, villanás. Az idő pillanattá, a látvány képpé merevült. A múlt látványát sík, lapos papírkép őrzi; tér s idő nélkül. Az idő – a Teremtő egyik nagy találmánya – suhan tovább. Csak előre, sosem vissza.

Tér. Gyermekkoromban térhatású képek mélységeit sanda üveg nézőkén át szemlélhettem. Képzeletem bejárhatta mélységeinek látszatát. Előtérben kerti pad, középütt virágágyás, háttérben bóklászó eb.

Idő. A múlt csak képzeletemben térhet vissza. Nyári szünet. Kerekező kiruccanás Rákospalotáról az addig csak hallomásból sejtett Gödöllőre. A Patkó hajtű kanyarja után hullámvasút az út. Partjain termetes cseresznyefák pirosló gyümölcsök özönével. Meg is szedtük ingünk öblét mind a hárman.

Lazán tekerve, csemegézve tekeregtünk keresztül a régi Gödöllőn. Macskaköves úton megkerültük a sejtelmesen idegen kastély egybefüggő, hatalmas kertjét a vasúti állomásig. Akkor még itt ágazott ketté az országút Valkó és Isaszeg felé.

Mesevilág emlékeimben; porban, csöndben… Ma mintegy alig hihető fakuló kép dereng vissza két emberöltő távolából.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

 

Ujj Béla: Megérkezésem GÖMB – IRKA – egy kiállítás lenyomata

Márvány Miklós: Tisztítótűz

fotó: Csiki Krisztina

Ujj Béla: Megérkezésem

minden mi volt
délibáb csak
jót és rosszat
sűrűsödő füst lep el
szürke homályból
tűzszikrák villannak
perzselőn
lobban a láng
élénkfehér jelenés
tűnik fel
tisztító tüze
vérvörös-narancssárga
körös-körül
élénk feketeség
abból ragyog elő
a tiszta fény

 Elhangzott de. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

 

Ocsovszky Zsófia: Evolúció: Sorozatfelvétel GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Posztobányi Péter: …és dúdol, dúdol…

fotó: Braun Katalin

Ocsovszky Zsófia: Evolúció: Sorozatfelvétel
egy
túl nagy a zaj.
sokadik a sorban,
még egy gyerek vagyok.
 
hét
Biciklin ülve felfelé mosolygok,
isten figyel.
Viharban, ha vakuz, ne pislogj.
 
tizennégy
negatív szűrés.
legjobb barátom a szomorúság.
 
tizenkilenc
saját tükörképem leszek
bizonyítom magam.
huszonegy
korai következtetés.
ha széttárom a lábam
-teszt-re-teszt-
bejön-e ott az egyetlenegy?
 
huszonhat
magam után itt hagyom neked
fotelban a langyos süppedést-
testmeleg egyenetlenség
leszek én benned.
 
harminc
lézer pontossággal vágok el
minden fontosnak tűnőt;
csak az épet metszem,
a halott szövet érintetlen marad.
Növeszt majd bele
új eret a kétségbeesés.
 
harmincegy
tévedek
 
harminchárom
tévedünk
 
harminchét
kritikus pont:
az ürességet célzom magamban.
nem lehet nem eltalálnom.
 
harminckilenc
hajszálvékony egyenes
a felező, ami elválaszt
az igazságtól.
Még mindig
korai a következtetés.
 
negyvenkettő
És dúdol, dúdol, mintha volna,
mintha volna, mintha volna
mintha élete az övé volna.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

 

 

 

 

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Egy kis kreol történelem

 

Szeretem a régi fotókat. A fenti 1900-ban készült, a Városházáról.

Nem véletlenül kezdem régi képpel ezt a visszaemlékezésemet, hiszen most gondolatban visszamegyünk a múltba és megnézzük, hogyan éltek a 19.században a kreol családok. Nem kell mást tennünk, mint végigsétálni a város fő utcáján, a Rue de Paris-n. Illik rá ez a név, hisz Reunion sziget hivatalos fővárosa Párizs, de a régi nevei Grande, Royale és Imperiale rue is tetszenek. Idegenvezetőnk egy fiatal, kreol, mindig mosolygó férfi, aki lelkesen adja át ismereteit nekünk, az érdeklődő turistáknak. Ilyen élményben sem volt még ezidáig részünk, hogy csak hármunknak legyen külön idegenvezetője.

Kérem jöjjenek velem egy rendhagyó történelemórára!

Ismerkedésünket a kreol történelemmel a régi városháza melletti parkban kezdjük, egy kellemes, szeptemberi, verőfényes délelőtt. Könnyű szellő lengedez, szemben velünk a nap sugarai aranysárgára színezik a Bois de Senteur, (illatos fa) leveleit. A szél rezgésétől olyan hangzást adnak a levelek, mint amikor a nők folyamatosan beszélnek egymással, ezért a népi neve „lanque de femme”, francia tudás nélkül is érthető: nő nyelve. Máris tanultunk valami érdekeset.

A Városházát 1846-ban kezdték el építeni, és csak 1860-ban készült el. Impozáns épület a gyönyörű oszlopaival és az Óratoronnyal. A restaurálása 2001-ben történt. Ma ancien Hotel de Ville-nek, régi Városházának hívják.

A történelemóra kezdetét veszi az első kérdéssel: tudjuk-e kik fedezték fel a szigetet, és milyen név változásokon ment keresztül? Mindenkinek elsőre a Bourbon név jut eszébe, de a kezdet nem ez. Idegenvezetőnk végigvezeti a korokat teljes részletességgel, jegyzeteltem, figyeljenek, nagyon érdekes.

A 11. századba nyúlik vissza felfedezése, arab hajósok Dina Morgabin, Nyugat-szigetnek nevezik.

Azt a portugál hajóst, aki 1507-ben megpillantotta, ismerjük név szerint, Diego Fernandez Pereira. Mivel ez a nap február 9-e, Apollónia napja volt, ezért lett a sziget neve Ilha Santa Apollonia.

Mascarin, English Forest és Pearl Island nevek után jöttek a franciák, 1638 körül, ekkor lett

Ile Bourbon, a hatalmon lévő Bourbon dinasztia után. Lakatlan volt ekkoriban. Annak kipróbálására, hogy élhető-e a sziget 12 francia rabot hoztak ide, és évekre itt hagyták őket. (Soha rosszabb száműzetést.)

1663-ban 15 önkéntesről szól a fáma, akik közül ketten franciák, a többiek madagaszkáriak voltak, és még azt is tudják, hogy három nő volt közöttük. Ekkorra datálják az első gyerek megszületését a szigeten.

1665-ben Étienne Regnault kormányzóval érkezik húsz telepes, Pál napján, ezért nevezték el a megérkezésük helyszínét Saint Paul-nak, s ezért ez a város lett utána száz évig a sziget fővárosa.
A forradalom idején, 1794 körül keresztelik Ile de la Reunion-ra, ami szó szerinti fordításban egyesítést, összegyűlést jelent, ezzel is kifejezve a sok nemzet, etnikum és vallás együttélését.

1806-tól pár évig viselte a Bonaparte nevet, majd ismét Ile Bourbon lett. A rabszolgák felszabadításához kötik a Reunion név deklarálását, 1848. december 20-at, amit azóta is megünnepelnek. Gyönyörű 17-18.századi térképeket mutatok most Önöknek, és remélem ötöst adtak nekem a fenti összefoglalásért.

A városháza épülete kívülről nagyon tetszik, most megnézzük belülről is. Már a bejárati oszlopcsarnoka láttán elmondhatom, hogy gyönyörű. Az előcsarnok és a folyosók kockás mozaikpadlója tipikusan réunioni jellegzetesség – ez ismerős látvány nekünk, hiszen a magyar verandákon, falusi konyhákban hasonló kövezet volt. Az emeleten megcsodálhatjuk a házasságkötő termet. A zászlón az emblematikus szalmafarkú madár, a paille en queue (pájenkö) látható.

A városháza nyugalmat sugároz az udvarban csordogáló bronz szökőkútjával, a velencei tükörrel díszített báltermével, és a portán kedélyesen beszélgető kreolokkal, akiknek ráérős mentalitásából nem lehet megállapítani, hogy itt dolgozók vagy ügyintézésre várók.

Az állandó kiállításon, ami a sziget történetéről, a város polgármestereiről és egyéb érdekességekről szól, sajnos a szó szoros értelmében végigfutunk. Hiába látom meg a fotót Belmondoról hófehér öltönyben, és Catherine Deneuve-ről menyasszonyi fátyolban, ennek tanulmányozására most nincs idő. Természetesen utánanéztem, hogyan kerülnek ők ide, a sziget hírességei közé. Francois Truffaut 1969-ben a La Siréne du Mississippi filmjét forgatta itt kettőjük főszereplésével.

Most látom, hogy a többiek itt hagytak engem, lemaradtam e kis kitérő miatt, siessünk, mert most kezdődik az igazi séta. A Rue de Paris egy jelkép, hiszen a kreol építészet gyöngyszemei közül tizennyolc palota található ezen az utcán. A CINOR ( Communauté Intercommunale du Nord Reunion) nevű szervezet mindet felújította, így manapság teljes szépségükben csodálhatjuk meg a kreol architektúra remekeit. Természetesen csak néhányat nézünk meg belülről is. Mindjárt az első egy nevezetes épület, a Déramont-Barre villa, ahol 1838-ban a múzeum névadója, a költő Léon Dierx, és 1924-ben Raymond Barre, a későbbi miniszterelnök született. A ház a francia forradalom idején épült, homlokzata szimmetrikus, hátul fedett zsindelyes. A kertben lévő három szökőkút szimbolizálja a gazdagságot, láthatjuk a fotókon a ház fa díszítőelemeinek jellegzetes csipkézettségét.

A 19. századi városi életformát egy nagypolgári család fotóin, és életnagyságú poszterein keresztül ismerjük meg a Carrére házban, ami jelenleg turisztikai irodaként működik.

Raphael Carrére, cukornád nagykereskedő 1905-ben vásárolta meg az 1820-ban fából épült földszintes házat, s mivel öt lánygyermeke született, ezért emeletet építtetett rá.

A módos kreol család eleganciáját tükrözi a szobák bútorzata, kárpitjai, az ablaküvegek szecessziós hangulata. A nagyméretű poszterek látványa olyan, mintha a múlt alakjai életre kelnének mellettünk.

A kert bejáratánál egy 1920-as meghökkentően nagy poszter fogad, mind az öt lánnyal. Érdekesség, hogy közülük csak a legkisebb ment férjhez. A házban a családi fényképek mellett az utca kreol házainak történetét, felújításuk folyamatát egy állandó kiállítás, a „Rue de Paris, kreol családok kertek és a hátsó udvarok” címmel látható. Céljuk, hogy helyreállítsák az eredeti utcaképet a felújított kreol házakkal és megőrizzék az utókornak. Egyedülállóan különleges ennyire belelátni egy család életébe, a fotókon látni a divat változását, visszatérését. Különösen tetszenek az anya, Amélie cipői, ruhái, akár manapság is hordhatnánk őket.

Az udvar pavilonjai, a konyha és a személyzet lakóhelyének bemutatása és a kert fűszernövényei és egzotikus virágai fokozzák csodálatunkat a kreol miliő iránt. Szívesen éltem volna itt, ebben a környezetben, a 19. században. A kert virágai közül a Hamupipőke virágot mutatom meg Önöknek. Azt, hogy hasonlít-e a híres cipellő alakjára, azt a képzelőerejükre bízom.

Megható érzés visszatérni a múltba a Maison Carrére kiállítás segítségével, és elképzelni a kreol életformát. Amikor a kijáratnál a család dédunokái futnak felém egy 1955 – ben megörökített fotó- poszteren, visszaintegetek nekik, mintha élőben látnám őket.

Bonne journée les enfants!

A harmadik palota amit megnézünk a Villa du Departement. A kertben látható a sziget legmagasabb Royal pálmafája. Az épület jelenleg a Conseil Général (Általános Tanács) székhelye. Idegenvezetőnk szerint ez a legszebb villa az utcában. Itt nézzük meg a kreol villák „leselkedőhelyét”, ahonnan észrevétlenül láthatóak a járókelők. Itt nem padon ültek az asszonyok kinn a ház előtt, mint a magyar falvakban, hanem a kert egyik sarkában épített fedett hely szolgálta ezt a célt. Ahány ház, annyi szokás.

A séta a befejezéséhez közeleg. Elfáradtak? Még megcsodáljuk az Artothéque (Művészeti Könyvtár) kertjében álló impozáns szökőkutat, és már csak az utcáról nézünk be a Léon Dierx Múzeum kertjébe.

Megérkezünk a Jardin de L’État -ba, az Állami Kertbe. Amikor elterveztem ennek a sétának az elmesélését, azt hittem unalmas, száraz ismeretanyag lesz a visszaemlékezés, és még azon is gondolkoztam, hogy egyáltalán nekifogjak-e. Nem bántam meg. Élveztem minden percét, amint írás közben újra sétáltam Önökkel Saint -Denis fő utcáján, a Rue de Paris-on, ami maga a megelevenedett kreol történelem. Pihenjünk most a kertben, és gyönyörködjünk a szökőkút tavirózsáiban.

http://www.mi-aime-a-ou.com/saint_denis_rue_de_paris.php

illusztrációk: a szerző fotói

 

 

Csiki Krisztina: Csillagtalan GÖMB – IRKA – egy kiállítás lenyomata

Szentiványi – Székely Enikő: Mindenek felett

fotó: Csiki Krisztina

Csiki Krisztina: Csillagtalan

Sorra hunytak ki a csillagok, egymás után tűntek el a csillagképek a nyári égboltról: a Delfin, a Pegazus, a Hattyú, a Kefeusz, a Sárkány. Az Ökörhajcsár volt az utolsó, ami egy ideig megpróbálta beragyogni a nyugati eget, azonban a sötétség még a távozó lelkeket begyűjtő Arkturusz narancssárga, időtlennek hitt fényét is kioltotta. Dani nem félt, miközben a föld árnyékba borult. Tudta, hogy ez a világ rendje. Az anyja mindig azt mondta neki, fény nélkül árnyék sincs, árnyék hiányában pedig semmitől sem kell félned. Dani nyugodtan kivárta, hogy leteljen az Életkönyvben megjövendölt száz nap, melynek végére a sötétség mindent magába nyelt, és csak akkor indult útnak. Csiki Krisztina: Csillagtalan GÖMB – IRKA – egy kiállítás lenyomata bővebben…

Almási Lajos: Dermedten GÖMB-IRKA- egy kiállítás lenyomata

Sz. Jánosi Erzsébet: Artjárás

fotó: Braun Katalin

Almási Lajos: Dermedten

ezek azok a reggelek
amikben nem mozdulnék
önként az utcára
sínylődött éjszakán túl
az ágyamon fekszem
a matracom sem barát
fájó háttal indulok
keresem a kiszáradt szavakat
dermedt testem érzése
majd az első kávé felold
könnyebb lesz a folytatás
szónoklatok mosolya
vágy hogy meleg irodában
megérezzem a gondolatokat
az indulatszavak otthon
maradtak párnáim közt
boldogan megyek tovább

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Bojár Cassino: Betörpöltem

Almási Lajos alkotása

Az ember a teremtés/természet – választható opció – csúcsterméke. Különleges, egyedi, értékes. Saját teljesítményével nyomot hagy – miben is? – a többi emberben és a természetben. Sőt a látszólag élettelenben is. Az emberek egy csoportja építi a világot, más csoportja élvezi az épített világot, és van csoport, amelyik rombolja a világot. Az egyed rendelkezésére álló idő behatárolt és nem kiszámítható. Ezért nem vesztegethet el egyetlen percet sem, csatlakoznia kell valamelyik csoporthoz. Nagyobb részt saját döntése szerint.

Azért ez elég összetett program.

Tegnap álmomban értékelnem kellett az életemet. Különösen az ismertség, vagy remélt hírnév szempontjából. Kaptam egy centimétert hozzá. Egy centiméter egy évnek számított, és az volt a feladat, hogy mérjem meg, mennyire voltam hasznos egyede az emberiségnek, számíthatok-e az emlékezetükre? Például helyezzem el magam az idővonalon, és arányítsam történetemet a többiekéhez. Soha nem voltam jó matekos – tanár úr én készültem, stb. – de azonnal éreztem, hogy ez valami beugratós kérdés. Az emberiség kb. hetven millió éves, tehát ennyi centiméter van mögöttem. Aztán jön kb. nyolcvankettő, amit úgy-ahogy megismertem, majd ezt követően még további végtelen számú centi. Mármost, ha nem ismerhetem az elkövetkező centik mennyiségét, nem tudom arányítani ahhoz, amit ismerek. Rémlik, ha egy egyenletben valótlan szám van, az egész mehet a levesbe.

Tejfeles, csipetkés, fejtett bablevest szeretnék, ha kérhetem.