Éj­fél el­múlt már. A vá­ros­ban még zúg­tak a ha­ran­gok. Min­de­nütt em­be­rek ölel­kez­tek e pil­la­nat­ban, fér­fi­ak és nők, óva­to­san, hogy az urak es­té­lyi ru­há­ját ne ma­sza­tol­ja pú­der­rel az al­kal­mi öle­lés. Egye­sek vi­sí­to­zó ma­lac far­kát szo­ron­gat­ták, me­ren­gő és ijedt arc­ki­fe­je­zés­sel. „Jobb lesz!” – mond­ták az op­ti­mis­ták. S az öre­geb­bek, óva­to­san: „Ne le­gyen rosszabb”. So­kan ha­lot­ta­ik­ra gon­dol­tak e pil­la­nat­ban. So­kan ezt gon­dol­ták: „Kész­pénz, egész­ség!” – s ti­tok­ban, két uj­jal, meg­érin­tet­ték az asz­tal fe­dő­lap­ját. […] Ter­mé­szet­tu­do­má­nyos szem­pont­ból az ólom­ön­tés mar­ha­ság. De a mi szem­pon­tunk­ból, akik itt ál­lunk két láb­bal az új idő­ben, s él­ni sze­ret­nénk, egy­ál­ta­lán nem mar­ha­ság, lá­tunk-e va­la­mi ked­ve­set és biz­ta­tót az ólom árny­kép­ében? Ez az ősi já­ték meg­mu­tat­ja, mi fajta vá­gyak él­nek ben­nünk. […] Em­lék­szem ólom­ön­té­sek­re, mi­kor az árny­kép csa­lá­di há­zat ígért, ve­ran­dá­val. Vagy be­tét­köny­vet, mint har­minc esz­ten­dő szor­gos és ta­ka­ré­kos mun­ká­já­nak ered­mé­nyét. Vagy fi­a­tal nőt, kar­ján két kö­vér gyer­mek­kel. Vagy uta­zást a ten­ge­ren. […] Per­sze, min­den­ki vár­ja, hogy sor­sa jobb­ra for­dul; de hin­ni nem ilyen egy­sze­rű. Hin­ni úgy kell, olyan erő­vel, hogy az ólom is meg­ol­vad­jon tő­le, s ár­nyé­ka en­ge­del­me­sen meg­mu­tas­sa vágy­ké­pe­in­ket. […] Ré­geb­ben dup­la­fe­de­lű arany­órát kí­ván­tak az em­be­rek, ezer hol­das bir­to­kot, s a te­te­jé­be jó egész­sé­get nyolc­van évig, száz­ezer fo­rin­tot, ked­ves és te­het­sé­ges uno­ká­kat, s köz­éle­ti tiszt­sé­ge­ket. […] Áb­ránd­ja­ink ma ne­ga­tí­vak. Ne mond­ják fel ál­lá­sun­kat, ne csök­kent­sék fi­ze­té­sün­ket, ne vi­gyék el adó­ba a zon­go­rát, ne emel­jék fel a ház­bért! Le­fe­lé li­ci­tá­lunk. Nincs kép­ze­lő­e­rőnk töb­bé. […] Gyá­vák va­gyunk a vá­gya­ink­hoz. […] A vi­lág asz­ta­la te­rít­ve van; nem a kész­let fo­gyott el, csak vá­gya­ink sat­nyul­tak. (Márai: Ólom­ön­tés)

Pilinszky János:

A fényességes angyal is

     Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.-
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.

https://www.facebook.com/share/r/19hFw6RvPv/?mibextid=wwXIfr

az álmok búvópatakok
kimossák az idő mélyéből
a gömbölyűre görgetett fájdalmakat
a kvarcosan metsző félelmeket

medrükben szikla
szülés és születés
homokká őrli őket
a feledés

– Borzasztó dolog meghalni (…).
– Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó… De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet… Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek… Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe. (Wass Albert: A funtinelli boszorkány)

Emericzy Enid (2014)

Erdélyiné Halász Katalin (2015)

Kabai Lóránt (2022)

Bogdányi Franciska (2022)

Nádas Péter (2024)

Mersdorf Ilona (2024)

kicsordult a könnyem
ma a Katedrálisban
a misén
nem gondolkozol
években mondtad
nemrég a telefonban
csodáltalak
milyen egyszerű ez

tizenkétezer kilométerre
tőled
ma a Katedrálisban
a misén
velem volt nyugodt hangod
miért most
kérdezem harminc éve halott
nagymamámat
mit mondana most Ilona
kérdezem majd ezentúl
ha nem tudom a választ

in memoriam N. P.
(természet és nyelv)

nehezen viselted
hogy anyagi hazádat
a természetet
és szellemi otthonodat
az anyanyelvet
a gyarló emberiség
balgán szennyezi
tisztaságuk visszaállítása
lett a szívügyed
mérnök létedre
megtértél a földhöz
amiből vétettél
tömegközlekedtél
kerülted a fogyasztást
magad termelted ételedet
közben másokat
szóval és énekkel tápláltál
és gyakran néztél fel az égre
ahova most megérkeztél
immár mindörökre

Nádas Péter, azaz Nádašpétër, a mi Péterünk, az Irka alapító tagja június utolsó napjaiban elment. Egyik utolsó versével búcsúzunk tőle.

Sorsív  

hetyke ifjúság 
hajlott, hálakész vénség 
kit jóság éltet 

Szada, 2024. förgeteg hava 25. (10:45)	 
Nádašpétër

Búcsúztatása a Veresegyházi Szentlélek templomban lesz, július 12-én 16.00 órakor.

Ünnep van!  A 182. könyvhét első napja. 
A városi könyvtár felé sokan igyekeznek a gödöllői írók első antológiájának centenáriumára. Igaz, papírformában ma már alig jelenik meg könyv, de ez a sárga színbe öltözött antológia faximile kiadása – mely 2011-ben „A parkon át” címmel jelent meg – kivételt képez. Azóta már sok kötet jelent meg a gödöllői IRKA műhelyében készült alkotásokból.
Az ünnepi köszöntők után Tudósfalvi Benjámin irodalomtörténészt kérdezi a rendezvény moderátora, Kiss János.
 -  Professzor Úr! Kutatásai során mit sikerült feltárnia az első gödöllői antológia bemutatásáról?
 -  Sajnos, írott emlékünk alig van, mindössze egy újságcikk, a 2011. június 8-án megjelent Gödöllői Szolgálatból, amely csak arra utal, hogy ez a mű megjelent. Ezért megkerestem az akkori írók dédunokáit, és sikerült kiderítenem, miként zajlott az akkori ünnep.
 -  Kérem, ossza meg velünk kutatási eredményeit  - mondta izgatottan a moderátor.
 -  Ezért vagyunk most itt, hogy megemlékezzünk róluk! – szögezte le a professzor. – 2011. június 2-án, az akkori könyvnapi ünnepség megnyitóján az írók a közönséggel szemben félkörben ültek. 12-en! Igen, 12-en, mint az apostolok, mert ők is azok voltak, az irodalom gödöllői apostolai. Három éve Istók Anna vezetésével havonta találkoztak. Megvitatták, értékelték egymás írásait.  Időnként mestereik, Képes Gábor költő és Galántai Zoltán prózaíró útmutatásait követve átdolgozták és javították azokat, mígnem elérkezett a nagy nap, és be kellett mutatkozniuk. Egy kicsit szorongtak, szívük is hevesebben vert a közönség előtt,  de arcukat adták az írásaikhoz. Volt köztük 16 éves tanuló, egyetemista, tanár, mérnök, közgazdász, háziasszony és nyugdíjas, az élet különböző szakaszait ízlelő személy, akiket az írásra való késztetés kovácsolt egybe, egy jó kis csapattá. Amikor a közönség kíváncsi tekintete Képes Gáborra, az akkori moderátorra szegeződött, rövid bevezetője után megnevezte a szerzőket, akik röviden bemutatkoztak. Ezután kezdődött a felolvasás: vers – próza, igaz történet, fikció, szomorú és derűs írások, melyeket elismerő taps köszöntött. Az írók feszültsége lassan feloldódott, éreztél, megmérettetésük sikerrel járt. Felszabadultan, ismét felidézték a havi IRKA hangulatát, amikor Emerenczy Enid lakásán, a nagy asztalt körbe ülve teázgatás közben először olvasták fel a műveiket. A könyvnapi siker, ami még a levegőben is érezhető volt, lendületet adott a csapatnak, újabb és újabb írások születtek, melyeket mát nagyobb önbizalommal publikáltak.
 -  Hova vezetett ez az út? Milyen irodalmi értékeket teremtettek? – faggatta tovább a moderátor a professzort.
 -  Messzire! A most megjelent antológiájukat irodalomjegyzékkel egészítettem ki, melyben felsoroltam azokat a köteteket, melyeket együtt és külön-külön megjelentettek a száz év alatt. Számos verses kötet, novella gyűjtemény, kis- és nagyregény szerepel köztük. Visszatekintve, nem mindennapi dolgot vittek véghez, hiszen megalapoztak egy gödöllői irodalmi műhelyt, utat mutatva, hogy az akkori reklámok, valóság show és a szappanoperák világában is lehet és kell valami igényeset és maradandót alkotni.
 -  Köszönöm Professzor Úr, hogy megosztotta velünk az alapítók történetét, és most idézzünk fel pár gyöngyszemet abból a sárga első antológiából.

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

A hang, ami nyivákol. Messze van ahhoz, 
hogy elérjem. Inkább süvöltök utána.
Hiába a sűrű ágak, mégis utolérem. 
Tarzanként szökellek, ismétlem a nevet.
Majdnem majom lettem. Valaki emlékeztet,
a majmok kihaló félben. Van még félszem. 
Testet váltok. Macsakaként somfordálok. 
De jaj nekem különleges angol kéknek. 
Tejet már nem ad tehén a réten. 
Ennem kell. Talán ha bogár és sváb, 
jut nekem élet a halál után. 
Halljátok, új hírt mondok. 

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

mikor nem tudok megszólalni
a csend ajándék
fakó szürke nappal
kopott szőnyeg előttem
vonakodó viszonyokról
ábrándozok a pillanatban
 
csak valahol egy rezdülés
megrántja vállam
nem láthatok senkit itt
képtelenség megmozdulni
mély illat árad valahonnét
csokorba szedett lehetőség
tudom az emlékek mozaikjai
szorongatnak fejem zsibbad
 
most az elmúlás sodor
és újra megérint
az általam ismert illat
a mézeskalács lassan szénné válik
és még mindig itt ülök
kezemben forró kávéval
szivarom lassan körmömre ég
az ajtó kivágódik és a hang
majd az illat belém áll…
Jöjjetek dicsérni…

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Almási Lajos
Életem első csodája Sajószentpéteren ért ahol egy erdőben sétálva, a fák között fényjátékot láttam a levelek között, számomra ez egy varázslatos találkozás volt a Szépséggel.