Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Bojár Cassino: A vírus után 5 perccel

(Aktuális hívószavak: mutáció, vírus, virulékony, terjed, covid, variáns, góc, beágyazódik.)

Én már készítettem magamról másolatotokat (mutációt). Sőt! A másolataim is készítettek másolatot magukról. Ha a folyamat nem szakad meg, örök életű leszek. Ráadásul, ha a covid eltűnik, a másolataim azért megmaradnak. Ebből is látható, hogy mint többségemben idős, krónikus beteg, elképesztően előrelátó és virulékony vagyok.

Mivel magamról (most talán nem részletezném miért) több másolatot nem fogok készíteni, a meglévőkkel kell beérnem. Szkeptikus lévén csak azt hiszem el, amit látok (néha azt sem), tehát oda kell mennem, megnézni őket. Azért ez nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Az igaz, hogy már kimozdulhatok barlangomból és van egy négykerekűm is hozzá, de ezek a másolatok nem ültek meg a fenekükön, egy helyen, hanem terjedtek. Egy részük a fővárosban, más részük vidéken alakított ki magának gócot. És ezek ketten még humán variánsok voltak a harmadik részükhöz képest. Ők bezzeg földrészekkel odébb ágyazódtak be. Annyit nem tudok úszni, a repülőjegy meg drága.

Maradnak a közelebbi célok, ámbár a szándék és a valóság nem mindig járnak egy cipőben. Tavaly készültem a művházi nyugdíjas bálra, (a korábbiakról szép emlékeim voltak), aztán közbejött a vesztegzár. Pedig két éve megígértem egy fiatalos nagyanyónak, hogy majd jól megtáncoltatom. Szegény azóta is petrezselymet árul, ha csak az ördög nem kérte fel. Aztán lesz még IRKA, meg könyvbemutató, és talán végre egy osztálytali is összejön a megmaradtakkal, egy csendes budai kerthelyiségben. A szomszéd faluban, Pécelen lakó iskolatársam nem tudta kivárni. Pedig december 9-én a skype-on még azt írta: „remélem minden rendben lesz”. De már soha többé nem lesz rendben semmi.

Majd lesznek hangversenyek a kastélyban, és még mozi is lesz talán. És el ne felejtsek benevezni a városi asztalitenisz bajnokságra. Szép emlékem volt három éve a csapatbajnokság, ami éppen a szülinapomra esett.

Ha jól összeszámolom, mozgalmas hónapokra készülhetek, ha Isten, a kormány és a covid is úgy akarja.

Legyen meg az én akaratom.

Mersdorf Ilona: Prófécia

„Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Hegyi beszéd)

 

Boldogok, akik nem akarnak semmit,

akiknek jó a van, nem kell a lesz.

Boldogok a magányosok,

mert nem kell senkit féltsenek.

 

Boldogok a meg sem születettek,

a már megszületni sem vágyók,

nekik nem kell az életért sorba állniuk,

és sohasem lesz halálvágyuk.

 

Boldogok a mások helyett élők,

a mindent maguknak akarók –

könnyen ledobják majd magukról

ezt a megunt, szétszakadt élet-takarót.

Braun Katalin (Gödöllői Fotós Kör)

Bojár Cassino: A hegyi beszéd

Jeruzsálemtől nem messze a Kaperneum melletti hegy oldalában gyülekeztek az emberek. Pásztorok botjukra támaszkodva, szolgák és házi mindenesek, kereskedők, ráérős kufárok, koldusok, pénzváltók, vízhordó fiúk, földművelők és belső cselédek.  Három-négy környékbeli, aki tanítványnak hívatta magát, azt mondta, ma megláthatják a varázslót, aki el fogja mondani a titkot. Azt senki nem tudta, mi történik majd utána. Ha már megtudták a titkos szavakat, mit kell csinálni vele? Vagy működik magától is? Látó lesz a vak? A félkarúnak újra kinő a karja? A leprásnak eltűnnek a foltjai, kisimul a bőre? A béna járni fog? Vagy majd találnak egy zacskó aranyat? Egy üvegcse életelixírt és örökké fognak élni? Mire lesz jó az a titkos varázsszó? És biztosan megtudják? Eközben megint új emberek jöttek, már ellepték a hegy oldalát.

Talán száz lépésre tőlük egy férfi ült a hegy oldalában, alakja beleveszett a szürkésfehér mészköves sziklafalba. Fehér kapucnis gyolcsköpeny volt rajta, derékkötője lazán fogta át a derekát. Nem vették észre. A

Által Anikó: A Margitán

földön ült, háttal a tömegnek a kőfal felé fordulva, mozdulatlanul, keresztbe tett lábakkal, kezét a két térdén nyugtatta kifordított tenyérrel. Szeme csukva volt, meditált.

 

Már jó idő eltelt, a gyülekezet egyre hangosabban morajlott, egymást kérdezték, híreket cseréltek. Volt, aki felállt és csalódottan elindult vissza a városba. Néhányan csatlakoztak, de a többség még várakozott.

A meditáló férfi végre felállt, megfordult, lassan kinyitotta a szemét, és szétnézett a lenti tömegen. – Itt az idő – sóhajtott az égre nézve, és lassú léptekkel megindult a lentebb várakozók felé. Hirtelen csend lett, amikor észrevették. Mélységes, lélegzetvisszafojtott, várakozó csend. Minden szem az övét kereste. A férfi átérezte a néma várakozás kavargó mélységét. Tudta, hogy beszélnie kell, tudta, hogy el kell mondania a titkot, mert az emberek csak tőle várják, csak ő mondhatja meg nekik. És azt is tudta, hogy most még nem fogják megérteni, hogy bizonyságul az életét is oda kell adnia.

Amikor közéjük ért, karjait széttárta és hangosan szólt – szeressétek egymást és bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek.

Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat.  Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.

Karsai Gizella: Boldogok-e a boldogok, Uram?

Hadd kérdezzelek, hadd nézzek a szemedbe, amikor válaszolsz!

 Boldogok, akik szomorúak?

…a vidámak között, hogyan?

– Nem hiszem! Csak lesznek, amikor

megvigasztalják őket.

 

Boldogok a szelídek?

…az ordasok között, miképpen?

– Nem. Csak, ha majd övék lesz a föld.

 

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot?

…mert már az írmagja is kiveszett?

– Majd akkor, ha eltelnek vele.

 

Boldogok az irgalmasok?

…az irgalmatlanság földjén?

– Ha majd irgalmaznak nekik. Akkor igen.

 

Boldogok a tiszta szívűek?

… tisztátalanok gyűrűjében?     

– Majd akkor, ha meglátnak Téged, Uram.

 

Boldogok a békességben élők?

…a békétlenek, a csúfolók között?

– Majd, ha világossá válik, hogy ők is Isten fiai.

 

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért?

…a Te igazságodért, Uram.

– Övék a mennyeknek országa.

…s az ő igazságukért?                       

Az ő igazságukért, csak élni szeretnének. Csak élni, félelem nélkül, – mint a többiek – békességben.

Márai Sándor: A nőkről általában

illusztráció: pixabay.com

Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél.
És neked, aki a feleségem voltál.
És neked, te harmadik, tizedik, ezredik,
aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget,
egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
vigasztaltál, mikor magányos voltam,
elringattál, mikor a haláltól féltem.

Köszönet neked, mert szőke voltál.
És neked, mert fehér voltál.
És neked, mert a kezed szép volt.
És neked, mert ostoba és jó voltál.
És neked, mert okos és jókedvű voltál.
És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.

És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott testemnek,
mikor fáztam az élet magányában.
És neked, mert gyermeket szültél nekem.
És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.

És neked, mert kenyeret és bort adtál,
mikor éhes és szomjas voltam.
És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
És neked, mert testednek olyan illata volt,
mint a földnek az élet elején.

Köszönet a nőknek, köszönet.

Ujj Béla: Dombi motyogás (Hegyi beszéd parafrázisok)

A boldogság a szenvedés hiánya, csak pillanatokra lehetséges.

Boldogok, akik semmit sem hagynak hátra, mert nyugodt lelkiismerettel halhatnak meg.

Boldogok, akik nem éreznek, mert zavartalanul tudnak gondolkodni.

Boldogok az indulattalanok, mert tisztán látják azt, ami van.

Boldogok, akik nem ismerik az igazságot, mert van miért élniük.

Boldogok, akik hagyják történni a dolgokat, mert új lehetőségeket kapnak.

Boldogok a szándéktalanok, mert könnyebben talál rájuk az irgalom.

Boldogok a nem háborúzók, mert esélyük van a békére.

Boldogok, akik nem menekülnek, mert otthonukban lehet országuk.

Boldogok vagytok, hogy legalább miattam nem lesz rosszabb hely a Föld.

Az, aki nem akar jutalmat, örülhet és ujjonghat, mert biztosan nem csalódik.

Aki maga a só, azt már nem kell megsózni.

Fotó: Által Anikó (Gödöllői Fotós Kör)

Szabados Bettina: Szonettkísérlet a boldogságról

A könyvesbolt polcain hanyag rendben
tornyosulnak az önsegítő könyvek:
a hegyi beszéd töredéke mindben.
Pénztárcabarát boldogság-receptek.

Napi két óra kell családi körben,
a kondiban is mozogjanak a gépek,
önmegvalósítás a munkahelyen.
Vegán, bio, környezettudatos ételek.

Mégis, a boldogságot meg nem lelem,
hiába a sok ready made, instant
javaslat s nemzetközi slow mozgalom.

Rejlik a boldogság, űzni nem lehet,
ígérget, csalogat, hív s összeroppant.
Utólag jövök rá, hogy boldog voltam.

Szabados Bettina szenvedélye a filozófia, a vitatkozás vagy a kettő kombinációja, a filozófiai dilemmákról való vitatkozás.

Nádašpétër: Vicces vers

illusztráció: Almási Lajos

Róka rege…

Volt egy róka.
Neve Réka.
Otthona a
kotoréka.

Kopó s vadász
keresheti,
rókavárban
mëg nem leli.

Kacsa, liba
száma apad
ravaszdinak
étke akad.

Egyik likon
befüstölnek,
sok másikon
menekülhet.

Nem tűrhetvén
nagy étvágyát,
elővëtték
tacskó fajtát.

Üreg csaták
büszke hőse,
bőszen rohan
lik-erődbe.

 Rövid csata
sikerrel jár:
élhet kacsa,
liba immár!

Mersdorf Ilona: Szivárványélet

A szigetem a mindent egybemosó kékség közepén van, talán a világ origója. Illatos narancsfák közt áll a házam, belesimulva a domboldalba, kő, pala és fa tökéletes harmóniája. A teraszt befutja a sok zöld, fehér rózsák futnak fel rácsokon, kék hajnalkák csüngnek fürtökben. A szobák hűvösek, nyáron átjárja őket a tenger felől fújó szél. Télen vastag zsaluk zárják ki a tomboló szelet, a kandallóban akácfa hasábok égnek, a macskám dorombol az ölemben.

Esténként ibolyaszínű az ég – ahogy ehhez a desztillált mennyországhoz illik. Embert nem látok, még magamat sem, mert tükrök nincsenek. A lebukó nap vörös ködöt lehel a látóhatárra, mögötte talán még ott izzik valami a káoszba hamvadt világból.

Itt a szigeten csak állandóság van, én vagyok minden: hullám és part,
fűszál és fa, pince és padlás, asztal és ágy, és nincs is rajtam kívül
semmi. Az emlékek csendben megbújnak a sublódfiókban, évente egyszer engedem csak ki őket. Szilveszterkor koccintok velük, aztán visszacsukom a fiókot, és megint itt vagyok a jelenben, a színes szivárványélet közepén.