Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Tóth-Máté Erika: Nyögve nyelős

Már hajnalban felébredtem. Ma is valami furcsát álmodtam. Napok óta úgy érzem, éjszakánként megtörtént események részese vagyok.
Meleg, sós folyadékot éreztem a torkomban. Alig bírtam lenyelni. Felültem az ágyban, és csukott szám szegletében kicsordult a nyállal keveredett vér. Gyorsan zsebkendő után kaptam, nehogy bepiszkítsam az ágyneműt. Először azt hittem, egy zsebkendő elég lesz, de ahogy kinyitottam a számat, sugárban ömleni kezdett a véres folyadék.
Nem tudtam mire vélni, a pizsamám ujjával eltakartam arcomat, majd ijedten kiszaladtam a fürdőbe. A tükörbe nézve elképedten bámultam. Az arcomon, a hajamon, a fülem hajlatáig mindent vér borított. Víz után nyúltam, hogy lemossam magamról a rám száradt ragacsot. Mikor valamennyire megtisztítottam arcomat, kinyitottam a számat. Döbbenetes látvány fogadott.
A nyelvemből egy darab hiányzott. Mintegy két centivel volt kisebb, mint előtte. Valószínűleg leharaptam álmomban. Jól lehetett látni a felső fogam nyomait. Hányingerem lett.
Öklendezni kezdtem a mosdó felett. Epés, nyállal és vérrel keveredett sárgás folyadék tört fel belőlem, és kiesett a nyelvemből leharapott darab. Majdnem lecsúszott a lefolyóba, úgy kellett utána kapnom.
– Megvan- mondtam ki hangosan, illetve a torkomból előtörő hang „meh-mah” volt. Ennyit lehetett hallani. Érdekes módon egy szemernyi fájdalmat sem éreztem. És a vérzés is elállt. Fogtam a nyelvem darabját és beraktam a fogmosó pohárba.
Rendbe szedtem magamat, becsomagoltam a leharapott „részemet”, és elindultam, hátha valahol, valamelyik kórházban vissza tudják varrni a nyelvemet. De hogy fogom elmondani, nyelv nélkül, mi történt velem?

Tóth M. Erika: Irka alapító tag, az írást nemcsak hobbijának tekinti, mellékállásban
beszédíróként dolgozik. Szereti az abszurd, rövid írásokat, novellái és versei is tömören fejezik ki mondandóját.

Filep-Pintér Eszter: Kifogások

Mikor láttalak fáradt voltál és sápadt,
mint a roppanós élet kérgétől megfosztott
kovásztalan kenyér.
Hoztam neked kuszkuszt, szárzellert,
lemosott céklát bélelt kosárban.
Madártej lötyögött legalul:
otthoni párája az édes vasárnapnak.
Tiszta konyharuhába csavartam az elvesztegetett időt,
hogy ne lásd árnyékát a mentegetőzésnek.
Többször átöblítettem
a befőttesüvegben dunsztolt kifogásokat,
amiért nem látogattalak:
gyerek, munka, háztartás, programok.
Miért akkor jövök,
amikor már nincs mit mondanod?
Állok a meggyűrt paplan mellett,
alatta szádból kihullt emlékek.
Kinézek az ablakon,
nem volt, aki összegereblyézze.
Miért hagytam abba az imádságot érted
cserélve tűnőre a szüntelent?
Kifogások helyett megfogom elárvult kezed:
halálodban is halványan mosolyogsz rám.
Taníts úgy számlálni napjaim, hogy
halomba hordjam lehullott emlékeid.
Taníts úgy számlálni napjaim, hogy
kezem lankadatlan utánad nyúljon,
akkor is, ha elfedi a paplan,
a mély, fekete paplan.

 

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Bojár Cassino: Covid, kedvesem!

illusztráció: pixabay.com

Minap egy baráti társaságban a Covidra emeltem poharam. Furán néztek rám. Pedig én nagyon sokat köszönhetek neki. Mindenek előtt, hogy életben hagyott, ámbár ez nem csak rajta múlt. Még az elején voltam olyan szerencsétlen, hogy már nem sokan remélték a viszontlátásomat. Pesti kórház, lélegeztető gép meg minden. Ám volt egy ápolónő is, aki nem mondott le rólam. Amikor magamnál voltam, mindig őt láttam. Fáradt, kialvatlan tekintete biztatást sugárzott, fogta a kezem és húzott vissza, vissza az életbe. Megszerettem ezt a csodás, fekete szempárt, és éreztem még látni akarom, látnom kell őt. Azóta már a jegyesem.  A Covidtól kaptam.

Németh Anna: Béke

Már csak hárman maradtunk.

Nem baj, több süti jut nekem. Két réteg mézes tejbegríz és eperlekvár, három réteg előre sütött tészta, porcukorral meghintett mennyország. Komolyan, szerintem több mézeskrémest ettem eddig idén, mint valaha. A narancsos-fahéjas gyertyákból álló, adventi koszorú derengős, karácsony illatú fénybe vonja a nappalit. A legtöbb világosságot azonban az ikeás fenyő árasztja a sarokban. Szúrós tűlevelei műanyagon meredezve tartják az égősort, és a vörös-fehér díszeket.

Apa, anya, én és az érdes felületű, mégis süppedős kanapénk. Az első karácsony, hogy a nagycsalád többi tagja már nem akar, vagy már nem tud itt lenni. És ez így van jól. Ez így teljesen természetes. Ettől még nem fáj kevésbé, főleg, ahogy a mai nagytakarítás alatt a Bojtorján karácsonyi lemez sorai belekúsztak a fülembe, a lelkembe.

A mai nap nem olyan, mint más. A mai nap nem lesz senki hibás. A mai nap örömünnep vár ránk, és nem lesz vitatkozás.

A minden évben meghallgatott dal a bizonyíték számomra, hogy nem csak az elme tud emlékezni, a szív is. Valahogy mindennek ellenére körbeleng bennünket valami meleg, és kényelmes. Valami mosolygós. És a tudat, hogy holnap a többiekkel együtt ünnepelhetünk majd.

Béke. Béke van a házban, béke van a csendben, béke a gyertyalángban, drága szüleim szemében, ölelésükben, béke árad a világunkból már elköltözött nagyszüleim ilyenkor egyértelműen érezhető jelenlétéből. Még a mögöttünk lakó, folyton üvöltöző házaspárnál is béke van. Vagy csak nagyon csendben haragszanak egymásra.

Magamra öltöm ezt a békét, belekuckózom, mint egy puha takaróba, és el kell ismernem, hogy így, hármunknak, ugyanolyan varázslatos karácsonyunk van, mint az előző években.

Németh Anna, 18 éves, szerinte a karfiolnál csak a szappanoperák rosszabbak, odavan a kitalált világokért, és imádja a sajtot lekvárral, majdnem annyira, mint olvasni. Célja, hogy sose nőjön fel igazán, mert mind tudjuk, milyen bonyolultak a fölnőttek, és hogy a nyelve hegyével elérje az orrát. Bár saját bevallása szerint ez utóbbi kissé fontosabb.

Nádas Péter: Käsologie (Kórus tudományos továbbképzésen)

illusztráció: pixabay.com

Hajdan Gödöllő Városa mellett az Egyetem kórusa is voltunk. Így jutottunk el Giessenbe, a Justus Liebig egyetemre. A kórusok találkozója közben tudományos élményekben is részesülhettünk. Egyik fénypont Kielwein professzor Käsologie (Sajtológia), azaz sajtismereti előadása volt.
Bevonultunk az élelem tudományok egyik szentélyébe, azaz előadó termébe. Amely nem sokban különbözött a mi gödöllői I-estől V-ösig számozott előadóinktól. Egy lényegi különbséget – mely aztán szerephez is jutott – csak később tapasztaltunk meg. A padok írólapja ugyanis fölnyílt. Ennek egyik indítéka nyilván a gyors távozás lehetősége lehetett vészhelyzet esetén.
Most azonban semmi vész sem sejlett. Sőt, nagyon is barátságos körülmények fogadtak: kancsókban állt a vörösbor, tálcák halmozottan megrakva fehér kenyér kockákkal a padok írólapján csakúgy, mint a katedrán. A tanszéki segítők serege készen várta a prof belépőjét. A várakozás alig percnyi – talán éppen csak hatásfokozó volt.
Belépett. Tekinteteink áhítatos várakozással szögeződtek rá. Nekem két vonás tűnt föl hangsúlyosan; két “m”: mosoly és macskabajusz. Aztán szavaiból kitűnt, hogy mennyire odaadón kedveli szakterületét. Bevezetőül elmondta, hogy négy felvonásban négy-négy, vagyis tizenhat féle sajttal ismerkedünk meg a lágy fondü-sajtoktól az érett kemény fajtákig.
Intésére a segédcsapatok tálcákon szolgálták föl az első csoport négy lágy sajtját. Közben kedves professzorunk lelkesen beszélni kezdett róluk. Mondanivalója végén kóstolásra szólított föl. Közben nagy hévvel tárta szét karját. Sikerült is jó nagy pofont adni az előadói asztalon várakozó kancsónak, mely pörögve indult légi útra.
Nyicsevo! Azaz macht nichts! A legények egykedvű sürgéssel törölgettek s pótolták a veszteséget. Úgy látszott e közjáték mindennapos. Bizonyára. Mi meg kóstoltunk, hörpintettünk és majszoltunk. Szóval hamar otthonosan illeszkedtünk bele a sajtok szent szertartásába.
Az izgalom fokozódott. Valaki elejtett egy darabka kenyeret. Nyomban utána is kapott. A billenő asztallap méltányolta e buzgalmat s az előtte ülők nyakába zúdította a kancsó tartalmát. Ekkor valaki szintén fölpattant, hogy papír zsebkendő készletét a kárvallottaknak nyújtsa. Itt is elszabadult egy kancsónyi jobb sorsra érdemes bor.
Aztán itt is, ott is hasonló események zajlottak. Szerencsére egyre kevesebb bor tartalommal. Mert derekasan helyt álltunk. Mindez csöppet sem látszott zavarni sem a segédeket, sem magát a szeretett tudományába mélyedt professzort. A bemutató e közjátékoktól függetlenül óra pontossággal folyt le. A végére a sajtok ismeretével gazdagon, vörösbortól lucskosan, ― és az egyre érettebb sajtoknak hála ― illatosan tapsoltuk meg az esemény fő hősét, a változatlan kedéllyel és szerény mosollyal meghajolva távozó Kielwein professzort.

 

Bojár Cassino: Teremtéstörténet – Windows version

Illusztráció: pixabay

 

 

 

 

 

 

1./ Kezdetben teremtette az Úr a bit-et és a byte-ot. És teremté ezekből a SZÓ-t.

2./ És a SZÓ-ban 2 byte volt és nem létezett semmi más. És az Úr elválasztotta az Egyet a Nullától. És látta az Úr, hogy ez jó.

3./ És mondá az Úr: legyen ADAT, és így történt. És mondá az Úr: foglalja el az ADAT a neki megfelelő helyet. És megteremtette az Úr a floppy disket, hard disket és a compact disket. És látta az Úr, hogy ez jó.

4./ És mondá az Úr: legyen számítógép, ahová a floppy disket, a hard disket és a compact disket be lehet helyezni, és elnevezte hardvernek. És látta az Úr, hogy ez jó.

5./ És softwer még nem létezett akkor. De az Úr megteremtette a programokat, nagyokat és kicsiket, mindegyiket az ő fajtájuk szerint. És mondá az Úr: szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a memóriát.

6./ És mondá az Úr: teremtsünk programozót, és alkosson a programozó új programokat és irányítsa a számítógépeket, a programokat és az adatokat.

7./ És megteremtette az Úr a programozót, és elhelyezte őt a számítógépközpontban. És megmutatta neki az Úr a könyvtárszerkezetet, és mondá neki: használhatsz minden könyvtárat és alkönyvtárat, de soha ne használd a WINDOWS-t.

8./ És mondá az Úr: nem jó a programozónak egyedül. Álmot bocsáta reá, és kivéve egyik oldalbordáját másik lényt teremte belőle, aki felnéz a programozóra, aki szereti azt amit a programozó csinál, és elnevezte az Úr ezt a lényt felhasználónak.

9./ És ott volt a programozó és a felhasználó a csupasz DOS alatt, és látá az Úr, hogy ez jó.

10./ De Bill okosabb volt az Úr minden más teremtményénél. És Bill megkérdezte a felhasználót: mondta-e az Úr, hogy ne futtass egyetlen programot sem?

11./ És a felhasználó válaszolt: azt mondá az Úr, hogy használhatunk minden programot, minden adatot, de soha ne használjunk windowst, különben elkárhozunk.

12./ És mondta Bill a felhasználónak: hogyan beszélhetsz olyasmiről, amit még ki sem próbáltál? Abban a pillanatban, hogy a windows-t futtatod, olyan leszel, mint az Úr. Képes leszel bármit létrehozni egy egyszerű egérkattintással.

13./ És a felhasználó látta, hogy a windows gyümölcsei szebbek és könnyebb őket használni. És látta a felhasználó, hogy minden tudás haszontalan, mert a windows képes azt helyettesíteni.

14./ És a felhasználó installálta a számítógépén a windowst és mondá a programozónak, hogy ez jó.

15./ És a programozó azonnal elkezdte keresni az új drivereket. Megkérdezte őt az Úr: mit keresel? És a programozó válaszolt: új drivereket keresek, mert nem találom őket a DOS-ban. És mondá az Úr: ki mondta neked, hogy driverekre van szükséged? Futtattad a windowst? És a programozó válaszolt: bizony, mert Bill mondá nekünk, hogy az jó.

16./ És mondá az úr Billnek: Azért amit tettél gyűlölt leszel minden programozó előtt. És a felhasználó boldogtalan lesz miattad. És bűneidért mindörökre windowst kell árulnod.

17./ És mondá az úr a felhasználónak: azért amit tettél csalódni fogsz a windowsban, és az megeszi majd minden erőforrásodat. Lassú programokat kell majd használnod és örökkön örökké a programozó segítségére fogsz szorulni.

18./ És mondá az úr a programozónak: azért mert hallgattál a felhasználóra, soha nem leszel boldog. Programjaidban hemzsegni fognak a hibák, és ki kell javítanod őket újra és újra, az idők végezetéig.

19./ És akkor az Úr PC-t adott a kezükbe, kiűzte őket a számítógépközpontból, az ajtót bezárta és jelszóval védte le.

20./ GENERAL PROTECTION FAULT.

 

 

Bojár Cassino: A teremtő dilemmája

Illusztráció: Almási Lajos képe

 

 

 

 

 

 

Valamikor nagyon régen a Teremtő megteremtette az emberpárt. Mivel úgy gondolta, hogy valami szoftvert is ad hozzá, összeütött nekik egy programot. Ez igen egyszerű volt, de hát nem is kellett túlbonyolítani a dolgot, hiszen csak kettejüknek kellett. Ebben szépen megtervezte az időt, és mindazt, amivel azt okosan, kapkodás nélkül ki lehetett tölteni. Hosszú, felettébb emelkedett, lelket formáló fejezetekben fektette le a földi élet alapköveit, szabályait, törvényeit, és mindazt a nyereséget, amit általa nyer teremtménye. Hanem ahogy az ember sokasodott, mind többször kellett frissíteni a szoftvert. Próbálta tartani az eredeti elképzelését, de be kellett látnia, hogy a felhasználó túlnőtt rajta. A teremtménye folyton belepiszkált, mindenféle bővítménnyel egészítette ki, és már régen semmi tiszteletet nem mutatott a rendszergazda iránt. Megunta a hiábavaló figyelmeztetéseket, de a nagy reset előtt tett még egy próbát. Az utolsó figyelmeztető emilkéjébe eldugott egy vírust. Ez volt a covid-19. Most azt figyeli, menthető-e még a földi teremtménye?

Galló Kovács Zsuzsanna: Dávod 1970

A falu szélén
a töltésen
futottunk a kopott
sínek között,
pajtás, gyere katonának
énekelted nekem
évek múlva
kézen fogva
Zeffirelli Rómeó és Júliája
az olajszagú moziban
ugattak a kutyák
hazafelé a temetőn át
a sírok között
a fák mentén
sütött a Hold
a sokszínű csendben
szemüvegünk sután
összekoccant a csóknál
a kapualjban
tizenhétéves vágyam
átölelte patakszagú inged
pajtás gyere katonának
jobb dolgod lesz mint apádnak
nem kell kaszálni kapálni
csak a lányok után járni
szép volt a hangod
hallom ma is
a sokszínű csendben

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

illusztráció: pixabay.com