Szabados Bettina bejegyzései

A női sorsközösség regénye – Szabados Bettina interjúja

Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine (Fotó: Kovács Ibolya)

Elejétől a végéig – da capo al fine címmel jelent meg Istók Anna író harmadik regénye, mely címéhez hűen különböző tereken és idősíkokon át, az elbeszélői pozíciók folyamatos váltakozásával hívja játékba az olvasót, hogy kezdje el újra és újra a történetet. A cselekményben a szereplők egymáshoz való viszonyukban jelennek meg, folyamatosan alakuló kapcsolataik mentén fogalmazzák újra önmagukat, keresik és veszítik el identitásukat. A személyes léttragédiák önmagába zártságát árnyalják a cselekmény felszínén megjelenő filozofikus, társadalmi, olykor aktuálpolitikai kérdések. A sajátosan hétköznapi, mégis elhallgatott történet mellett az elbeszélői technikákkal való tudatos játék, az olvasó elbizonytalanítása és a már biztosnak vélt tudás megkérdőjelezése teszik érdeklődésre méltóvá ezt a könyvet – megérdemelten. A szerzővel Szabados Bettina esztéta beszélgetett.

A könyv fülszövegében is olvashatjuk, hogy a regény talán a bántalmazás regénye, talán az árulásoké és megbocsátásoké, talán a barátságé vagy éppen a zenéé. Olvasás közben én is azt éreztem, hogy nehéz lenne egyetlen témát, vezérfonalat kiválasztani és annak mentén értelmezni a cselekményt. Mintha prizmát tartanánk a fény felé, amelynek felületén az igazság ezerféle színként törik meg. Miért lehet jobb a többszólamúság, mint az egyenes történetmesélés?

A többszólamúság általában összetettebb hangzást nyújt, a zenében az akkordok, a harmóniák, a diszharmóniák, a feloldások, az alá és fölérendelt szerepek, a kíséret és a szóló jelenlétének köszönhetően sokkal változatosabbá tehető a mű. Éppen így van az irodalomban is, minél több hang szólal meg, annál árnyaltabbá tehető a kép, ráadásul a különböző szólamok felelnek is egymásnak, megismétlik egymás szavait, csak éppen modulálnak közben, variálják a dallamot, a hangnemet, más részletet emelnek ki, más információra esik a hangsúly. A regény szerkezetileg egy olyan zenemű, melyben majdnem minden szereplő lehetőséget kap arra, hogy saját hangján szólaltassa meg a történetet, az olvasó pedig döntse el maga, melyik dallam a legkellemesebb a fülnek.

A cselekmény több különböző szálából egy mégis kiemelkedik – Eszter története. Eszter belső monológja és E/1-es elbeszélése teremt egy közvetlenséget közte és az olvasó között, míg a többi szereplőt majdhogynem tárgyilagosan, kívülről látjuk. Miért gondoltad úgy, hogy éppen Eszter történetének kell háttérül szolgálnia a többi párhuzamosan futó cselekményszálnak?

Ahogy említettem, a regény sokszereplős, bár nem mindenki kapott megszólalási lehetőséget. Ötnél húztam meg a lélektani határt, ennél több zavaró lett volna, azonban még sokan mások is alakítják a cselekményt. Az, hogy egyikük belső E/1-es nézőpontot kapott, annak köszönhető, hogy ő az egyetlen, akinek az idősíkját a múltba helyeztem, és egy kamaszlány hangját kellett visszaadnom, ez pedig könnyebb volt ezzel a technikával, de ettől ő még nem emelkedik ki főszereplőnek, egyenrangú a többiekkel. Ha főszereplőt kellene választanom, akkor én a zenét mondanám annak, hiszen a regény megírásakor az elsődleges szempont a zenei szerkezet volt; a da capo al fine átültetése a szövegbe. Ezzel kapcsolatban egy játék is el van rejtve az olvasó számára a könyvben.

A regény halmozza a fullasztó társadalmi problémákat. Olykor egyetlen léttragédia vetületei is felölelnek egy teljes elbeszélést, (gondolok itt Péterfy-Novák Éva Egyasszony vagy Apád előtt ne vetkőzz című könyvére, hogy kortárs példáknál maradjunk), míg itt a szocializmus látszatjóléte, a magyar rögvalóság, a bántalmazás, a fiatalkori alkoholizmus, mentális betegségek, az elmagányosodás, a külföld csalóka csábítása most csak néhány kiragadott probléma, melyre a regény reflektál. A szereplők mintha egy modernkori tragédiában ragadtak volna, ahol mind ők, mind az olvasó hiába várják a katarzist. Mennyire determinál a társadalmi valóság? Miért tartod fontosnak, hogy társadalmi problémák is ennyire hangsúlyos szerepet kapjanak egy kortárs regényben?

Nehéz helyzetben vagyok, mert romantikus regénynek címkézi a kiadó a könyvet, pedig a történet minden, csak nem romantikus, és ha az olvasó úgy nyitja ki, hogy most kikapcsol és olvasni fog egy heppienddel végződő, kellemes történetet, akkor a végén csalódott lesz. Az, hogy a regény a rögmagyar valóságban játszódik, ahol az említett társadalmi jelenségeken túl még a politika is megjelenik, számomra evidens, ettől lesz reményeim szerint elgondolkodtató, több olvasatú. A hely, ahol a történet játszódik, meghatározó, ha máshova tenném, nem működne, mert a szereplőket alakítja a történelem, a világ, a társadalom, az évtizedes problémák, amelyekkel együtt élnek, a 21. század eleji, vidéki Magyarországon, amit nem ismer senki, aki nem itt él. Egy külföldi, mint a regénybeli Tobias is, egzotikusnak tartja őket, hiszen: „[M]áshogy vannak kódolva, mint ő, más szavakkal beszélnek, más emlékekkel vannak telítve, más hangokra dobog meg a szívük, más tragédiák árnyékolják be a történelmüket. Az egyének talán képesek globalizálódni, de a népek soha, az összgenetikus élmények nem adhatók át az internettel, nem lehet egy egész nemzet múltját megosztani, mint egy fényképet, ahhoz túlságosan sokdimenziós a kép.” (Idézet a könyvből.)

A korábbi felsorolást, miszerint a regény a bántalmazás…stb. regénye is lehetne, szeretném kiegészíteni egy új szemponttal: női sorsközösség. A férfiak, ha meg is jelennek a regényben, leginkább a nők vetületében. Sokkal inkább csak sodródnak a nők döntéseinek következményeként, és habár olykor közvetetten alakítják egy-egy női szereplő sorsát, ez általában negatív tettként jelenik meg (az egyetlen kivétel Tobias, aki megpróbál fellázadni a neki kirendelt szerep ellen, ám nyelvi és kulturális okokból hamar elbukik). Miért kaptak másodlagos szerepet a férfiak a regényben? Miért tartod fontosnak, hogy a regény reflektáljon a női sorsokra?

Érdekes, hogy ezt mondod, más is megjegyezte a regény kapcsán, hogy a férfiak csak mellékszereplőnek tűnnek, nem valódiak, kidolgozatlanabbak, mint a nők. Én sokkal inkább azt éreztem írás során, hogy Tobias és Olivér, valamint Félvér és Rafael, hősök és antihősök alakítják a nők történeteit, a velük való kapcsolat, a hozzájuk való viszonyulás határozza meg a nők életét. Férfiként csak Tobias kapott saját megszólalási lehetőséget, de az eredeti változatban egyébként Olivérnek is volt hangja, csak nagyon eltolta a hangsúlyt a szerelmi szál irányába, ezért kivettem. Az sem véletlen, hogy a regény Tobias hangjával ér véget, nem pedig a főszereplőnek tartott nők egyikével, de abban valóban igazad van, hogy ezt a regényt lehetett volna még nagyon sokáig írni, megszólaltani benne a többi férfit is, és tovább árnyalni a képet, bonyolítani a dallamot. Ki tudja, hogy nem írom-e meg valamikor a folytatását… opus 2.

A regény kísérletezik az intermedialitással: a címből és a történetből adódóan is a zene állandóan jelen van a regényben. A kötetben megidézett konkrét zeneszámok egybecsengnek magával a cselekménnyel is. Hogyan/miért tud meglátásod szerint a zene egy többletértelmet adni a regényed számára?

Mint mondtam, a főszereplő itt a zene, nem csak a szereplők tevékenysége, munkája, hobbija és a megjelenő számok miatt, hanem mert szerkezetileg is így van felépítve. A da capo al fine egy zenei műszó, amit a kotta végére írnak oda, hogy ismételd meg a darabot az elejétől kezdve addig, míg eljutsz a fine szócskáig. Nem véletlenül lett a regény címe is ez, rengeteg motívum, helyszín, történet megismétlődik benne, az akácos pihenő, az osztálykirándulás, az első szerelmek, az öngyilkosságok, a menekülések, mind modulálódnak és visszatérnek picit elváltozva. Rengeteg a párhuzam a sorsokban, néha refrénszerűen ismétlődnek meg dolgok, néha alig felismerhetően, akár egy zeneműben. Már a lektorálási fázisnál tartottunk egyébként, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha már ennyire zenei a regény, ha ténylegesen is bekerülnének bizonyos számok a könyvbe, hogy meg lehessen hallgatni. Így lettek aztán QR kóddal beillesztve ezek, illetve készült egy Spotify album is a regény zenéiből.

+1 Hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve?

Elkezdtem már írni a negyedik regényt, ami bizonyos szempontból hasonlít erre, az ismétlődések itt is szerepet kapnak, de alapvetően ez most egy nagyon más történet lesz. Leginkább azért, mert úgy írom, ahogy jön a flow, nem foglalkozom cselekményvázlattal, dramaturgiával, karakterek kidolgozásával. Csak a gondolatok és a stílus számít, és a stílus kapcsán a műfajok keveredése is megjelenik majd benne, versek képében. Izgalmas szöveg számomra, mert végre úgy írok, ahogy mindig is szerettem volna: csak elengedem magam és írok, és irtó kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni.

Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine, Szeged: Könyvmolyképző Kiadó, 2022.

https://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/istok-anna-elejetol-a-vegeig-10707

Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.kiemelt

Szabados Bettina: Szerelem a tömegközlekedés idején

Károly az elmúlt tíz évben heti öt (néha hat!) napon keresztül összesen tíz órát utazott hévvel. Bátran állíthatjuk, hogy ez alatt az idő alatt kifinomult ismerőjévé vált ennek a tömegközlekedési eszköznek. Habár érzelmi kötődés annyi nem is, hacsak az undor és az utálat nem nevezhető annak, testi kapcsolat annál inkább kialakult közte és a hév között, azaz annak egy bizonyos tárgya között.

A hév ülése egy hétköznapi, jellegtelen eszköz – gondolnánk – de a napi 10 órás utazás intimmé varázsolhat bármilyen együttlétet. Károly esetében ez szokatlan módon nyilvánult meg.
Ülepe az elmúlt tíz év alatt tapasztalhatta más fenekek melegét; miután tulajdonosuk kellő idejű kotlás után felállt és Károly végre fáradtan lerogyhatott, kellemetlenül érezte ezt a különös kapcsolódási pontot. A testmelegen kívül az előző fenék benyomódási formájából meggyőződhetett a méretről is. Rossz szájízzel vette tudomásul, hogy napi kapcsolatba kerül így különböző fenekekkel és általuk tulajdonosaikkal. Minderről a hév
ülésének ergonomikus kialakítását és természetesen az aktuálpolitikát okolta.

A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének  Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.

Szabados Bettina: Az utolsó erszényesfarkas

– részlet –

Nem sokat tudtam Miklós múltjáról, végtére is csak pár hónapja ismertem meg, de néha említette, hogy ő nem pesti, hanem egy nyírségi kis faluban nőtt fel, és húszévesen járt először a fővárosban. Már huszonhat volt, mikor munka miatt végül Kőbányára költözött. A falujáról csak ritkán mesélt nekem, de ha időnként rászánta magát, az olyan volt, mintha a szürke térkőbe fullasztott belvárosi téren átfújt volna a szél, amely mindent elmosó vihart ígért a nyári forróságban.

– Te nem is ismered igazán a csendet – mondta nekem komolyabb hangvételre váltva – mert egy állandó alapzajban létezel.

– Már miért ne ismerném? – akadékoskodtam.

Lekezelőnek éreztem a megállapítását, ezért megkértem, fejtse ki bővebben, mit ért csend alatt. Miklós kérdésemre kérdéssel válaszolt:

– Tapasztaltad-e már a déli hőségben beálló némaságot, mely annyira mély, hogy a gravitációnak magát megadó érett barack lehullása egy meteorit becsapódásának a hangjával ér fel?

Somogyvári Zsóka: Fent

Miklós ezt úgy magyarázta, hogy ebben a végtelen csendességben a hangok sosem sűrűsödnek zajjá, minden nesz értelemmel teli – a gyöngytyúk rikácsolása az idegen macska ólálkodását jelzi, a kavics csikordulása vendég érkezését. Ez a mindent körülölelő csend pedig násztáncot jár az időtlenséggel.

– Különös, de nem gondoltam akkoriban a múltra vagy a jövőre, csak úgy éltünk bele a világba, és az idő múlását egyedül a cseresznye, a meggy, a sárgabarack, és végül az alma, szilva és a szőlő érése jelezte.

– Nem értelek – mondtam neki. – miért jöttél el mégis, miért nem maradtál ott ebben a te néma örökkévalóságodban?

– Nem tudom – felelte. – Talán többre, a jövő lehetőségére vágytam.

Már az utcán álltunk, a borozó nyitott ajtajából kicsorgott a fény a járdára, indulni készültünk. Mint akinek csak most jut eszébe, még hozzátette, mintegy végszóként, hogy szűknek érezte maga körül a falu időtlen terét, amelynek határköveit az elhunyt és még élő családtagok végtelen sora alkotta. Meg tudná nekem mutatni azt a tornácos parasztházat, ahol még a dédszülei nevelték fel a hét gyereküket, köztük az ő nagyanyját is.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

 

Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.

Szabados Bettina: Szonettkísérlet a boldogságról

A könyvesbolt polcain hanyag rendben
tornyosulnak az önsegítő könyvek:
a hegyi beszéd töredéke mindben.
Pénztárcabarát boldogság-receptek.

Napi két óra kell családi körben,
a kondiban is mozogjanak a gépek,
önmegvalósítás a munkahelyen.
Vegán, bio, környezettudatos ételek.

Mégis, a boldogságot meg nem lelem,
hiába a sok ready made, instant
javaslat s nemzetközi slow mozgalom.

Rejlik a boldogság, űzni nem lehet,
ígérget, csalogat, hív s összeroppant.
Utólag jövök rá, hogy boldog voltam.

Szabados Bettina szenvedélye a filozófia, a vitatkozás vagy a kettő kombinációja, a filozófiai dilemmákról való vitatkozás.

Szabados Bettina: Családi ruhásszekrény

illusztráció: pixabay.com

Nem én öregszem.* Csak a szüleim.
Összemennek, mint a rossz hőfokon mosott póló
s vasalatlan ruhaként ráncosodnak.
Színüket vesztik, akár az élénk piros
nyári blúz.

Nem én öregszem. Csak a nagyszüleim.
Eltűnnek a nagykabátban, lötyög rajtuk,
mint az egykor feszes bőr.
És mint ételfolt a kötényen, úgy szaporodnak
a májfoltok.
Ujjaik egyre nehezebben csíptetik a friss ágyneműt
a szárítókötélre.

Nem én öregszem. Csak szűknek érzem az általuk
rám szabott öltözéket. Mégis…
Mégis, szeretnék utoljára apám pulcsijába bújni és eltűnni,
szeretném még egyszer elszakítani anyám harisnyáját, ahogy betörőset játszunk.
Szeretném ismét csodálni nagyanyámat a molyirtó szagú bundájában
és szeretnék nagyapám negyvenhármas cipőjében elcsónakázni.

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.

Szabados Bettina szenvedélye a filozófia, a vitatkozás vagy a kettő kombinációja, a filozófiai dilemmákról való vitatkozás.