“Az ökoszisztéma … egy önfenntartó, reciklizáló rendszer, mivel az együtt élő élőlények kölcsönhatásban vannak, egymást kordában tartják, például nem tud semelyik nagyon elszaporodni. Ez egy kölcsönös kontroll, körülbelül ez az ökológiai egyensúly lényege. Ebből elvileg senki nem tud kiugrani, na de nekünk, embereknek mégis sikerült, mert kiiktattuk a minket limitáló tényezőket.” *

(mondatértelmezés)

Az átlagember abban a tévhitben él – mert abban tartják -, hogy a(z anyagi) növekedés megoldás. A hatalom megszerzésére törekvők mindig jövőbeli megoldással szédítenek, pedig az nincs, csak az van, amit ma teszünk. Az emberi társadalomnak nincs más útja, mint az önkorlátozás. Mindenképpen korlátozni kell az ember szerepét az ökoszisztémában. Ennek két – párhuzamosan is működő – megoldása lehetséges: a túlnépesedés kezelése és a meglévő lakosság környezetterhelésének mérséklése. Az előbbihez tudatosítani kell, hogy néhány százezer ember is elég egy gazdag és sikeres kultúra fenntartásához. Az utóbbira példa a húsmentes étkezés és a jóval környezetkímélőbb életmód. Fontos az is, hogy a mérnökök és a jogászok ne ignorálják az ökológusokat. Nem kellene megvárnunk, hogy maga a természet nélkülünk oldja meg az általunk okozott problémát.

*https://index.hu/tudomany/2024/03/31/jordan-ferenc-okoszisztema-zold-balaton-globalis-felmelegedes-fogyasztas-fenntarthatosag/ 

“A legtöbb ember életében a szexuális intimitás kritikus tényező. Meghatározó a kapcsolatok minőségében és az élettel való elégedettségben. Nem csak arról van szó, ami a hálószobában történik. A dolognak több dimenziója van, mint bárki gondolná. A szexuális diszfunkció összefügg a mentális problémákkal, olyanokkal, mint a depresszió és a szorongás, de kapcsolatban van a fizikális egészség problémáival és a gyógyszer-használattal. Azoknak is vannak szexuális aggodalmai, akik problémái nem olyan mérvűek, hogy az nemi diszfunkciónak minősülne.” *

(mondatértelmezés)

Az anya nő, az apa férfi, ezért együttélésükből nem csak gyerekek következ(het)nek, hanem ösztöneik folyamatos “konfrontációja” is. A szexualitás megélése “veszélyes üzem”, ezért minden társadalom próbálja meghatározni tagjai számára “normalitásának” határait. A szabályozás fő területei az erkölcs és a jog. Az előbbi eszközei a tabuk, az utóbbié a törvények. A tudatosság nehezen terjeszthető ki a szexualitásra, az többnyire megmarad az alig kezelhető ösztönök uralma alatt. Ezért a tabuk és törvények tiltásai, büntetései helyett/mellett, az emberi létezésminőség javítása szempontjából alapvető, hogy a szexualitás, mint téma, része legyen a nevelésnek és legyen róla folyamatos diskurzus.

*https://www.medscape.com/viewarticle/1000229?ecd=a2a

“A legnagyobb dolog, ami megtörténhet velünk, hogy magyarnak születünk.”*

(mondatértelmezés)

A születésünk olyan “tettünk”, amiről biztosan nem mi tehetünk. Világra nem szabad akaratunkból jövünk. A felelősségünk azért, amit csinálunk, csak később kezdődik. Nem igaz, hogy az általunk elérhető legnagyobb dolog olyan valami, ami nem tőlünk függ. Az adott származási hovatartozás túlhangsúlyozása törvényszerűen vezet el mások leértékeléséhez, jött-mentnek, migránsnak minősítéséhez, ami elszigetel minket másoktól és a világtól. Pedig minden létező gondolatrendszer a világgal: a természettel és a társadalommal való békés, harmonikus és fenntartható együttlétezés kereteit próbálja összefoglalni. Egy ilyen (kívánatos) környezetben pedig nincs helye semmiféle megkülönböztetésnek, felsőbbrendűségnek az együttlétezők között. Ez egyszerre igaz az emberen kívüli természet és az emberi rasszok vonatkozásában. Biológiai értelemben az emberek egységes fajt képeznek, osztályozásuk, örökletes, földrajzi, nyelvi meghatározottságú csoportokra bontásuk nem az elválasztás eszköze kell legyen, hanem a jobb megértésüké. Az, hogy magyarok vagyunk, nem fátum és nem is kiváltság, hanem lehetőség, használandó képesség, adottság. Magyarként lehetünk polgárai Európának és a Világnak.

*https://444.hu/2024/03/15/itt-olvashato-teljes-hosszaban-orban-viktor-beszede

“… álmodni könnyű, és az emberek többsége igazából soha nem fog olyan lakásban lakni, amilyenben szeretne. Ez így is van, de az nagyon nem mindegy, hogy a valóság mennyire áll távol az elképzelésektől.” *

(mondatértelmezés)

Vannak olyan emberi élethez szükséges “jószágok” amelyek (még!?) nem piaciak. Levegőt (egyelőre) „csak úgy” vehetünk. Nem piaci termék. Ez már nem teljesen igaz az ivóvízre, ami nélkül szintén nem tudunk élni. Még vannak közcsapok, és kiránduláskor ingyen lehet inni egy forrásból, bár az erdő már biztosan valakié. Lakni is kell valahol, mert a testünk elhelyezése teret igényel és mert a hajlék nélküliség már (tulajdonképpen) tilos. Közben minden talpalatnyi föld valakié. Azzal sem vagyunk beljebb, ha köztulajdon (vagyis a miénk is), mert az bármikor magánosítható a mindenkori hatalom által. A közszolgáltatások (mint a szabad levegő vétel) köre pedig jogként meghatározatlan és egyre jobban szűkül, mert kisajátítják és piacivá teszik. Könnyen belátható, hogy az “ingatlanfejlesztés” – mint profitorientált, piaci, gazdasági tevékenység – a lakás biztosításának legfőbb akadálya. Az nyilvánvaló, hogy méltó, az életszükségleteket minimálisan kielégítő lakhatás közszolgáltatásként biztosítandó, amit csak emberközpontú (köz)hatalom képes garantálni.

* https://telex.hu/gazdasag/2024/03/07/lakas-lakhatas-ingatlan-haz-budapest-draga-megfizethetetlen-onkormanyzat

“… az adatokon, táblázatokon alapuló hókuszpókusz mellett szükség van a tudományos gazdaságpolitikai nézetek felett álló józan paraszti ész alapjain nyugvó tételekre.” *

(mondatértelmezés)

A józan ész – common sense – kifejezés az emberek többsége által helyesnek gondolt világlátás, nézőpont megnevezése. A paraszti változat esetén mindez a földművesekre szűkül. A kifejezés egyfajta közös, mindenki által megélhető érzéki, értelmezési tapasztalatra utal, amivel kapcsolatban a kollektív felfogáson van a hangsúly, nem a személyes tudatosságon. A cím négy tételt takar. “Mindig jobb, ha nekünk tartoznak, mint ha mi tartozunk másoknak. Mindig többet kell keresni, mint amennyit elköltünk. Jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni. Jobb, ha mi keresünk másokon, mint ha mások keresnek rajtunk.” Akárhogy: hitelezni, többet előállítani, mint amennyi kell, értelmetlenül dolgozni, másokon keresni – így együtt – jól hangzó, komplett, minden elvet nélkülöző szóhányás. A tételek nem józanok, nem parasztiak és nem ésszerűek. Ezt bárki beláthatja, aki tudományosan megvizsgálja őket. Vagyis a címbeli mondat és a vonatkozó tételek értelmes jelentés nélküli, manipulatív szómágia termékei. A kijelentő miniszterelnök pedig nem egy józan paraszt, hanem egy manipulatív politikus.

* https://index.hu/gazdasag/2024/03/04/orban-viktor-magyar-gazdasag-gazdasagi-elorejelzes-beruhazas-gdp-gazdasagi-novekedes-munkaeropiac-koltsegvetesi-hiany/

“… lemondunk az egyéni gondolkodásról, és az elvárásoknak teszünk eleget. Az éltet bennünket, ami a többséget élteti, arra vagyunk kíváncsiak, amire mindenki más, azt olvassuk, amit mindenki olvas, éppúgy gyűlölünk mindent, ami váratlan és rendhagyó, mint mindenki más … “*

(mondatértelmezés)

Nincs ember, aki nem akart már másra hasonlítani, vagy éppen mindenkitől különbözni. Van aki állítja, hogy “mindenki másképpen egyforma”, és van aki azt, hogy a “sokaság hasonlóan másmilyen”. A közmondások sem igazán segítenek, mert egyrészt “a hasonló a hasonlónak örül”, másrészt az “ellentétek vonzzák egymást”. A dolog tartalma a sokévszázados tömeg-elit fogalom párral írható le. A mai tömeg már nem a fizikai gyülekezet, hanem a tömeg(köz)média alanya. Nem saját testi tapasztalatai szerint orientálódik, hanem a tömeg(köz)média szimbólumai, diskurzusai, divatjai, programjai és sztárjai mintáiból. Ez a tömegindividualizmus okozza, hogy a mai ember “tömegebb”, mint amilyen bármikor valaha volt. Ma az kerülhet az elitbe, aki ki tud törni a véleménybuborékokból. A tömeg akkor funkcionál jól, ha alkalmas az igények és célok közös alakítására, az elit akkor, ha képes megfogalmazni és tudatosítani, hogy a tömeg alkotta társadalomnak mire van szüksége.

*https://24.hu/kultura/2024/02/19/foldenyi-f-laszlo-interju-guillotine-felvilagosodas-kultura-politika-parizs/