Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 35. Drukkerlét, 36. MDF-piac

Illusztráció: Almási Lajos

35. Drukkerlét. Bármennyire is komoly dolog az élet, a társadalom működése felfogható egyfajta játéknak. Ez akkor is igaz, ha az emberek a játékra csak mint valamiféle önkéntes, nem kötelező, „szabadidős” tevékenységre tekintenek. Vannak olyanok, akik részt vesznek benne, és vannak, akik csak nézők. A drukkerek mindig és mindenhol sokkal többen vannak. Egy konkrét helyzetben fontos a kétféle hozzáállás aránya. Mikor a kelet-európai rendszerváltások lehetősége – váratlanul és az érintettektől függetlenül – megnyílt a térség országai, népei számára, minden ország saját karaktere szerint viselkedett. Prágában, Varsóban, de még Bukarestben is százezreket mozgatott meg a változásigény, nálunk tízezreket mozgósítottak a különböző szándékú „szervezők”. Magyarország történelmileg túlélésre rendezkedett be. Itt – rendre – az alámerülő, kibekkelő, a nézőtérről csak az alkalmas pillanatban a játékba beszállók érvényesülnek. Nem a Rákóczik nyernek, hanem a Grassalkovichok. Az emberek inkább a hatalom mellett, mint ellene vonulnak utcára. Uralkodásuk idején lépnek be mozgalmakba, pártokba. Az a tény, hogy aktívan legfeljebb csak néhány tízezren kapcsolódtak be a változtatásba, és a többiek bevonására csak erőtlen, gyorsan elhaló és meddő próbálkozások történtek, egyik legfontosabb oka a mai helyzetnek. A mindenkori hatalomra kerültek számíthattak erre a passzivitásra.

36. MDF-piac. A rendszerváltáskor a világban egyeduralkodó – nálunk is az összeomló szocialista (terv)gazdaság helyére törekvő – neoliberális gazdaságpolitika a piac mindenhatóságát hirdette. Akkor még kevesen látták, hogy valódi lényege éppen ellenkezőleg, a szélsőséges jogi eszközökkel történő piactorzítás. Ma már jól látható, hogy a cél nem az igények jobb kielégítése, hanem márkák megalkotása, és azok neve alatt, privilegizált körülmények között, a profittermelés. Az MDF-piacok, a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezésére, a városokban létrejött olyan piacterek és ott tartott vásárok voltak, ahol a mezőgazdasági termelők a kereskedelem kiiktatásával, politika által szervezetten, közvetlenül a fogyasztóknak értékesíthették termékeiket, főleg élelmiszereket. A rendszerváltás átmeneti viszonyai között, az élelmiszerek iránti kereslet és kínálat eltávolodott egymástól. A városokban élő, a változások következtében egyre nagyobb számban munkanélküli polgárok, bevételük mind nagyobb részét fordították az egyre dráguló élelmiszerek vásárlására. A mezőgazdasági termelők maguk is veszélybe kerültek, mert a terményeiket korábban felvásárló, és részben azokat exportáló cégek, a piac politikai eredetű beszűkülésével, majd összeomlásával tönkrementek, így a kereskedelem drágulásával találták szembe magukat. Az „elérhető árak” persze azt is jelentették, hogy ezeken a piacokon az egyébként is eladósodott állam sem igen jutott adóbevételhez. Ez a megoldás ideiglenesen segített a katasztrófa elhárításban, de nem támogatta a (szociális?) piacgazdaság intézményesülését.

Filep-Pintér Eszter: Poéme

A város, amelyet a helyiek egy évtizede még falunak neveztek, kényelmetlenül viselte új keletű, díszes rangját, igaz a régi köpönyöge már sehogy sem jött fel rá. A régi kukoricások helyére sorházak nőttek a földből, a kakasszó zavarni kezdte a városlakókat. A külterületen idegen hangzású szupermarketek csábították a vevőket. Néhány hősies faluvédő még állta a frontot, és viseletben vonult ki az ünnepnapokra, de új idők új dalai már ott visszhangzottak a parasztházak tornácain. A szerény főutcán havonta más vállalkozó kezdett reményteli üzletet. Bevétel helyett legtöbbször adósság várt rájuk.

A férfi itt nyitotta meg üzletét. Nem ez volt az első. Már jó néhány vesztes vállalkozás fűződött a nevéhez. Mivel a kudarcra volt berendezkedve, ez a bolt remekül illett a sorba. A férfi régi kapcsolatai révén jutott az apró üzlethelyiséghez, amely már jó ideje üresen állt, s az önkormányzat nem tudta hasznosítani. Először a cégtáblával bajlódott: agyagból formázta meg a betűket, és cseppet sem zavarta a betűk kancsalsága.

POÉME – ez állt rajta.

Néhány bátor és kíváncsi városlakó már az első napon beleskelődött, s mivel nem értették, mit is árul a tulajdonos voltaképp – a boltba betérve – zavartan nézegettek körbe.

A férfi, akinek kalapjai, könyvei, és saját gondolatai voltak, szívélyesen tájékoztatta a potenciális vásárlót:

– Verseket árulok. Higgye el, csakis a legjobb minőséggel dolgozunk.

– Verseket? – ámult a belépő.

– Jól hallotta.

– De hát az van odahaza is.

– Teljesen igaza van. Ebédhez való is van odahaza, mégis igénybe vesszük időnként az éttermi szolgáltatást. Vagy ha újabb példára vágyna: Asszony is van odahaza, mégis eljárnak a férfiak ide-oda.

Ez elgondolkodtatta a kérdezőt, és tovább kíváncsiskodott:

– Mit ajánl?

– Amint látja, a polcokon téma szerint sorakoznak az alkotások: versek állatokról, barátságról, türelemről, nőkről, sötétségről, félelemről. Kiválaszthatja a formátumot is: kérheti díszes lapra, vagy simára, szaténzacskóba, vagy lenvászonba, üvegburába, vagy bögrébe a reggeli kávé mellé. Árulunk hangos verset is, vagy olyat, amit a költő olvas fel. Természetesen ez a lehetőség csak azokra a kortárs írókra vonatkozik, akik élnek.

– De hát otthon is el tudom olvasni a verset, minek fizessek magának?

– Legyen őszinte önmagához: előfordult a mai nap, hogy elolvasott egy verset az otthonában?

– Természetesen nem – így a vevő.

– Természetesen – az eladó hangjában felfedezhető volt némi irónia. – Na látja, most megteheti. Soha vissza nem térő alkalom. Az első verset féláron kapja. Hétfőn Adyt árulom olcsóbban, kedden Kosztolányit, szerdán Csoórit, pénteken pedig a kortársakat. Néhány százasért az öné lehet. Csak egy kávé ára.

A bolt tulajdonosa elképzelte, ahogy nyitás előtt egy órával már sorban állnak a legújabb Kemény versért. Reménykedett benne, hogy Reményiket is viszik majd, mint a cukrot. Mosolygott, mikor arra gondolt, hogy hajnalban kel, mint a pékek, mert a városlakók nála kezdik a napot, hogy egy kis útravalót gyűjtsenek a reggeli csúcsforgalomhoz. Karácsony és húsvét előtt az istenes verseknek jól felmegy az ára, Valentin napon a szerelmeseké. Elképzelte, hogy a boltban árul majd verses bögrét, verses kötényt, verses naptárt, és pajzán versrészletekkel női alsóneműt.

Ha Amerikában nyitott volna meg a POÉME, ki tudja, talán a férfi megszerezte volna már első millióját, és újabb vállalkozáson törné a fejét. De a levegőben szálló kóros mennyiségű panasz-szmog hazájában máshogy alakult a történet.

Két hónap múlva a férfi elkezdte leszerelni a betűket a bejárati ajtó fölül.

Mégis valami különös jelenség indult el a lakosság körében. Előkerültek a poros kötetek a polcok hátsó sorából, és a helyi könyvesbolt elmondása szerint soha még annyi verseskötetet nem vettek, mint abban az évben.

– A francba. Már megint másnak csináltam jó üzletet – mondta a verses férfi, és bajsza alatt egy cinkos mosoly indult útjára.

Elővett a zsebéből egy lenvászonba csomagolt Pósa Lajos verset, és olvasni kezdte.

”Dalolj remény, dalolj aranyszívű madár, szegények dalnoka”.

Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval

Talán a hirtelen beköszönő zord tél, vagy a város Főterén éppen egy időben zajló Cimbaliband koncert miatt, a megszokottnál kissé kevesebb érdeklődő gyűlt össze december 2-án, a könyvtár rendezvénytermében, az „Artjárás, egy kiállítás lenyomatai” című könyv bemutatójára.

A kötet egy különleges kiállítás különleges katalógusa. A júniusban nyílt tárlatban két művészeti ág képviselői vállalkoztak arra, hogy egymást inspirálva alkotnak közös műveket az irodalom és a képzőművészet kellékeit felhasználva. Most egy harmadik művészeti ág csatlakozott a könyv megvalósításához: a fotográfia. Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval bővebben…

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 33. Négyigen, 34. Címer

illusztráció: wiki

33. Négyigen. A nemzetközi politikai viszonyok megváltozása keltette helyzetben a „népgazdaság” fundamentumai megállíthatatlanul omladozni kezdtek. Az összeomlás kéznyújtásnyira volt, amikor négy ellenzéki párt arra a kezdeményezésre összpontosította erőit, hogy népszavazást kezdeményezzen a Munkásőrség megszüntetéséről, az állampárt vagyonelszámolásáról, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, és a köztársasági elnök választásának módjáról. Bár az első három kérdés, már akkor beláthatóan, magától is rendeződött volna, a népszavazást kikényszerítették, és meglehetős politikai felhajtás mellett meg is tartották. Egyetlen valódi eredménye az lett, hogy a közvetlen, nép általi köztársasági elnökválasztás lehetősége meghiúsult. Ez az erősen vitatható döntés máig hat. A népszavazás a népnek a közügyekben való részvétel illúzióját kínálta, másodlagos jelentőséggel bíró, tulajdonképpen álkérdésekben, miközben az alakuló elit a háttérben alkudozott a hatalmi feltételeken. A népszavazás kezdeményezői pedig jelentősen növelték ismertségüket és népszerűségüket. Az államelnök személyéről azóta a parlament dönt, azaz tulajdonképpen, hatalmi paktumok eredményeként, a pártfegyelemmel kötött többség.

34. Címer. A nemzeti jelképek ügye olyan téma, amihez minden magát politikusnak gondoló aktivista hozzá tudott és tud ma is szólni. Ebben a futball-szakértelemhez hasonlít, amivel mifelénk szinte mindenki rendelkezik. A létező szocializmus mindent átalakító aktivista buzgalma után, abban, akkoriban, szinte mindenki egyetértett, hogy a hatályos „kádárcímert” nem lehet tovább használni, hogy vissza kell térni egy hagyományos magyar címerhez. Abban azonban nem volt konszenzus, melyik korábbi változat az, ami egyszerre fejezi ki a hagyomány szerves folytatását, és a vágyott haladás irányát. A címerről népszavazást terveztek. Ám erre nem került sor. Végül két változat maradt meg alternatívaként, a koronás kiscímer és a Kossuth-címer. Az előbbi hívei azzal érveltek, hogy a korona államiságunk történelmi folytonosságát jelképezi, a magyar állam szimbóluma, nem a királyságé magáé. A koronátlan Kossuth-címert előnyben részesítők abban a változatban a nemzeti önrendelkezés, a szabadság és függetlenség, a demokratikus törekvések jelképét látták. Élénk vita folyt, döntés nélkül, majd hosszas ügyfektetés után a kérdést már az új parlament döntötte el, a nép bevonása nélkül. A korona mindenhova visszakerült.

 

 

Szigyártó Kinga: Sakk

illusztráció: pixabay.com

Két összeakadó szempár
Szikrázó, lobbanó vágy
“Igazán sakkozhatnánk”.

Gyere közel hozzám
Ne jöjjön a mentsvár
A munka mindig megvár
Rég sakkoztunk, kár

Őszbe hajlott élete már.
Szemét csendben lehunyhatná.
Majd elfelejti sorsát
És csak későn jön rá:
A sakk többé nem vár…

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 31. Hatalomértelmezés, 32. Stabilizáció

Almási Lajos: Sárkányreptetés

31. Hatalomértelmezés. “A politikai harc a hatalomért folyik! A hatalom mindenkinek mást-mást jelenthet, a szabad létezés feltételei feletti rendelkezéstől, a mások élete és sorsa feletti uralomig, igen széles az értelmezési skála. Aki azonban erejét politikai küzdelemre fordítva, azt állítja, ő nem a hatalomért, hanem – úgymond – a hatalom ellenőrzéséért harcol, az vagy nem érti, mit is jelent a hatalom, vagy egyszerűen nem mond igazat. A hatalom felelősség! Aki hatalmat akar, annak akarnia kell az azzal járó felelősséget is, és persze az elkövetett hibák, bűnök következményeit is. Ma nekem nem féken tartott „rossz” hatalomra, hanem tettre kész „jó” hatalomra van szükségem, és arra, hogy közösen, kompromisszumok árán, végre – de nem végérvényesen – kiizzadjuk, mi a „rossz”, és mi a „jó”! Az érdekek szerteágazók! Van, aki dolgozni, van, aki csak megélni akar. Az emberek színesek, de a nem-vörös, az nem szín; a vörös az, és persze a kék, a zöld, a sárga, stb. is! Jó, ha világos, ki mit nem akar, de tevékenység alapja csak az akarás lehet, nem akarásnak … a tisztánlátás hiánya a vége.” … „A belülről működő törvényt naponta kell újra alkotni…” (Gödöllői Mindenes, 1990/10 szám, Ujj Béla: Hatalom, érdek, erkölcs – Kiért/miért folyik a harc?)

32. Stabilizáció. A létező szocializmus gazdasága mély válságban vergődött. Elvétve voltak olyanok, akik ezt tekintették központi kérdésnek. Még inkább kisebbségben voltak az olyan, változást akaró gazdasági szakemberek, akik a politikai mellett a gazdasági feltételek alakítására is kellő hangsúlyt fektettek. Akik ellenzékinek nevezett politizálásukkal nem csak magukat hatalomhoz segítő illúziókat akartak kelteni, hanem bizalmat próbáltak építeni az emberekben az új, szükségképpen megváltozó gazdasági jövő iránt. Akik nemcsak akciókban, hanem mindennapi gyakorlati gazdasági teendőkben is gondolkodtak. Akik megoldást kerestek az elszabadult – elszegényítő – infláció megfékezésére, és a normális napi élethez szükséges, állami működéshez elengedhetetlen költségvetés-egyensúly megteremtésére. Akik felhívták a figyelmet az illúziókon alapuló társadalmi igények által mozgatott kereslet reális szinten tartásának fontosságára, és a termelést gátló árak felügyelt felszabadításának szükségességére. Akik figyelmeztettek a fennálló külföldi hiteltartozások újratárgyalásának felbukkanó lehetőségeire. Akik – nem utolsó sorban – megoldásokat kerestek az embereket irritáló hiánygazdaság rendszerszerű és felelős megszüntetésére. Voltak ilyenek, de nem ők és nem ezek a témák kaptak hangsúlyt és teret az átmenetben.

ARTjárás könyvbemutató

Nem múlhat el év a Gödöllői Városi Könyvtárban Irka felolvasóest nélkül. Az idei decemberi irodalmi estünk azonban különleges lesz, hiszen egy olyan kötetből fogunk felolvasni, mely három művészeti csoport közös munkájának gyümölcse: a GÖMB, a Gödöllői Fotós Kör és az Irka csoportoké.

A kötet egy különleges kiállítás különleges katalógusa. A júniusban nyílt tárlatban két művészeti ág képviselői vállalkoztak arra, hogy egymást inspirálva alkotnak közös műveket az irodalom és a képzőművészet kellékeit felhasználva, és egy harmadik ág csatlakozott a könyv megvalósításához: a fotóművészet. De vajon létezik-e átjárhatóság a művészetek között?


Aki eljön a felolvasóestre, belehallgat a művekbe, belelapozgat a gazdagon illusztrált kötetbe, választ fog találni a kérdésre.

Várnak mindenkit szeretettel a GÖMB, a Gödöllői Fotós Kör és az Irka tagjai!

A belépés ingyenes.

Kenéz Árpád: Intelem a Polgárhoz!

illusztráció: pixabay.com

Ha éppen erdőben jársz és Békés helyett Harsány s Heves a Beled,

Keresd meg hát a megfelelő helyed!

Itt nincsen csempézett terem,

Csak Földes zug, hol Komló terem,

Na meg Som, Gomba, Moha nő,

Lábatlan gyík futkároz s ugrál Szarvas ünő.

De vigyázz, azon terep, mi Siklós és Seregélyes,

Zavarhat dolgodban, hiába terebélyes!

Ha kucorodsz, rakd szét Sarud, le a Bugyival s fel a Bekeccsel,

De végbélszéllel a Madaras rétet ne keltsd fel!

Dolgod végeztével, ha nincs más zsebedben

csak Kulcs, Doboz, legyen a lapu eszedben!

Mit ott hagytál, tápként szívja be a talaj,

Jövőre halvány barna Fót árulkodik, mi is volt itt tavaly.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 29. Állam, 30. Ellenzéki

Almási Lajos: Zászló a kézben

 

 

 

 

 

 

29. Állam. Az emberek egy területen élő csoportjának szuverenitással, önállósággal rendelkező társadalmi intézményéről van szó. Feladata a helyi társadalmi és gazdasági viszonyok szabályozása, a külső védelem, és a társadalom életének szervezése, irányítása és vezetése. A változás alatt álló rendszert államszocializmusnak is nevezték, mert az állam, a “munkásosztályt” védve, jelentősen beavatkozott a gazdaság működésébe és a társadalom életébe. Eszköze lett a “szocializmus” megvalósításának. A “szocialista elmélet” ugyanakkor az állam, mint elnyomó intézmény, későbbi elhalását ígérte. A rendszerváltáskor, jelentőségéhez képest, kevés szó esett az állam szerepének elengedhetetlenül szükséges átalakításáról. Többnyire csak jelzős szerkezetben, jogállamként – esetleg jóléti államként – fordult elő a diskurzusokban. Az állam funkciói közé tartozik a kiegyensúlyozottabb jövedelem-újraelosztás. Ez adórendszeren, állami támogatásokon, transzfereken keresztül valósulhat meg. Feladata továbbá a természet védelme, használata és a közjavak elosztásának szabályozása, beleértve a közvetlen gazdasági szereplőként való szerepvállalást, azzal a céllal, hogy biztosítsa azokat a funkciókat, amelyekre a piac nem képes (oktatás, egészségügy, természetes monopóliumok kezelése stb.). Teendője a gazdasági (piaci) ingadozások kiegyenlítése is. A szabályozási funkció a szabályalkotást és a szabálybetartatást jelenti (jogszabályok, rendeletek, igazságszolgáltatás), külső és belső békefenntartással. Visszatekintve nyilvánvaló, hogy elmaradt a kívánatos állammodell megfogalmazása.

30. Ellenzéki. “Állampártrendszer párti-e, aki nem ellenzéki? Aki nem kedvelte, de egyéni érdekeit nem felejtve szolgálta a pártállam – többnyire fel sem ismert, idegen nagyhatalmi és rész-(osztály)-érdekre alapozott, ugyan egyre puhuló formában jelentkező, de utólag visszatekintve mindig tapintható – diktatúráját, és ezt a puhulással arányos méretű hangerővel „ki is nyilvánította” szűk baráti körben (!), az már ellenzéki? Aki a „polgárosodás zöldjeként” megjelent „a monolitikus gazdasági hatalom” jól körülhatárolt rezervátumaiban vagy repedéseiben, saját hasznú „növekedésével”, védetten tőkésedve, öntudatlanul omlasztotta azt, és ma már meggazdagodva politikai hatalmat is akar az eddigi rendszerben megszerzett(!) gazdaságihoz, az már ellenzéki? … Talán csak nem az akkori hatalom patriarchális (családi), rendi védőhálói felett, a biztos háttér tudatában vállalt, többnyire „ejnyebejnyeközeli” szintre szorított divatos „csínyek” elkövetője, fenegyereke az ellenzéki? … Talán csak nem a régi családi „y”-ok nosztalgiáihoz vonzódó, heraldikus szakértők bevonásával névjegyet készítő, volt tulajdonok listáit lebegtető, a „bugrisok hatalmát” megvető, a múltból csak a szépre emlékező, évtizedeket a múltba visszautazó az ellenzéki? Talán csak nem, az akkor még jelen (!) múltban „abszolút tettmentes steril, vegetáló társadalmi lény” az ellenzéki? Talán csak nem a „minden szelet fogó vitorlájú hajós”, „az eddig nyaltam, most rúgok vitéz”, az „elképzeléseinek megfelelő helyet kereső”, az „amikor lehet, szónok” az ellenzéki? Ugye nem?! Hát akkor ki, és mit akar az ELLENZÉKI?” (Gödöllői Új Mindenes, 1990/2 szám, Ujj Béla: Ami nem ment a pártállamban, az sikerült a “független” ellenzéknek?) A kérdés ma is nyitott.

Ocsovszky Zsófia: Recesszív

A müncheni átszállásnál pillantom meg a kék szemű férfit. Tetszik. Rögtön tudom, hogy része lesz az erre a repülőútra berendezett világomnak. Kiemelt helyet kap, fénylik. Szép új serleg a polcon. Lassan gyülekezünk a kapunál. Ki igyekvőn, fontoskodva, ki játékosan húzza gurulósát maga után. Szeretem nézni, mások hogyan utaznak. Amikor már elolvastam mindent, kinéztem a tájból a befogadhatót, a felhőkből a habot, mások megfigyelésével ütöm el az időt. Utastársaimra mint izgalmas velejárókra tekintek. Így összeadódva a táj, épület, közlekedési eszköz részeiként adják ki az utazás egységét. Caplatunk a gép felé. Együtt a csapat, összeállt az úti világ. Ocsovszky Zsófia: Recesszív bővebben…

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.