Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.

Végül eléri-e a célját?
a sziromba bújt
kétéltű élet 
megragadja-e a zsákmány
élénk lepkeszárnyát?
a sírokra fektetett krepp krizantém
témája lesz-e 
gyászos irománynak? 
a ködbe fordult szürke
Ford autó 
eléri-e végállomást a Park Avenue-n?
eléri-e célját az éjjeli kísértés 
a vágyott csokitorta, 
vagy a szájápolás diadala lesz 
új idő, új dala? 
eléri-e célját a lóarcú csapos
ha semmi kis lónyálat nyújt
de nincs rajta haszon?
eléri-e célját a pár órás újszülött
ha koccintanak üvegpoharat 
a pár órás nagyszülők? 
eléri-e a célját a vers, 
ha szavakat benyelve, rímet keresve
éppen nálad ér földet? 
végül eléri-e a célját a kultúra, 
ha eszméket túr a sárba, 
kútba dobja, ami szépen csengő 
üvegpohár volt valaha? 
végül eléri célját mindaz, 
aminek célja nem önmaga? 
eléri a célját mindaz, 
aminek célja nem önmaga. 

Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Az ősz néhol epe színbe rejti az üdeséget
máshol bíborba borul a zsengezöld, 
lábam alatt sűrű homály az avar
ELÁRVULTUNK végképp. 
Napsugárredőn át lásd a fényt
az októberi színek ezernyi derűjét,
de lábad alatt ingoványos a föld
mocskos, áruló sárba dönt.  
ÁRVÁK lettünk, mi nemzetet nevelők. 
Sóhajunk fölfelé nem ér
talpunk a nemzetünk peremén
egyensúlyozunk, lélegzünk
de eltaszított, csúfolt béranyák lettünk. 
Csak téged vinnélek át, te drága gyermek
béranyád, aki az ölébe rejtett, 
taníts te minket, régiből teremts építő hitet
taníts te minket, te ezerszer leírt z nemzedék, 
taníts minket, hogy elnyomni a szívet, a józan észt
nem lehet, tanítsd te magad, ha már másképp nem lehet!

– Csuszbogonak jelentem, ma két franyudli nem jött iskolába. Az egyik betegség miatt musványlik, a másik a mai dolgozat miatt musványlik. – Erre a franyudlik közül néhányan nevetni kezdtek.  
– Köszönöm, üljetek le! – A két franyudli leült a helyére, csuszbogo pedig apró hatásszünetet tartva folytatta: 
– Most pedig kérem mindenki vegye elő a kákaporsát! 
– Kákaporsot mondott csuszbogo? – kérdezte egy franyudli. 
– Igen, jól hallottad! 
– A kákaporsot? – kérdezték többen. 
– Igen azt. Mindenki jól nézze meg magát benne! Aki szelehallónak látja magát, az beírhat a mai dolgozatra egy ötöst! 
– Egy ötöst? – kérdezték a meglepődött franyudlik. 
– Igen, egy ötöst. 
– S aki nem? – szólalt meg egésze halkan egy franyudli a leghátsó sorból. 
– Az addig nézze magát, amíg szelehallónak nem látja magát!
– De hát én nem vagyok szelehalló. 
– Mutasd csak a kákaporsod! Add csak ide! – csuszbogo odalépett a franyudlihoz, lehajolt mellé, belenézett a kákaporsba. 
– Odaadom az enyémet, az én kákaporsomban szelehallónak fogod látni magad, hidd el! – azzal csuszbogó odahozta a saját kákaporsát. 
– Nézzünk bele együtt! Ugye te is látod, milyen szelehalló vagy! Én annak látlak! Írd be nyugodtan az ötöst!

A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.

A körömdarabok úgy szállingózták a délelőtti napsütésben, mint a gránátkő csillogó pora. Könnyedén suhant az olcsó reszelő a géllakkos felületen. Egy kis pihenést ő is megérdemel – gondolta Dzsenifer – míg pár percre lehunyt szemmel, a napsugarakat magába gyűjtve, a sírkő szélén üldögélt. Mostanában állandóan csörög a telefon. Annyi a rendelés, hogy nem győzik teljesíteni. Néha vissza is mondanak egyet-kettőt, mert nem bírják szusszal.
Most legalább van egy szabad félórája, amikor végre kifestheti a körmeit. A főnök az okmányirodában gubbaszt: egyhamar nem várható. Otthagyta hát Dzsenifer a bódét – ahol a rendeléseket veszi fel telefonon –, és ráhelyezte narancsbőrős fenekét a minta sírkőre. Nem tudta eldönteni, hogy az ametiszt lila, vagy a türkiz legyen a befutó. Csillag mintákat ragasszon rá vagy cicákat? Nehéz döntés, mert hát, egész héten ezt kell majd bámulnia. A kliensek sem tudják könnyen eldönteni, hogy márványból vagy gránitból készüljön a sírkő. Fekete vagy inkább szürke legyen a színe, ovális vagy négyzetes a formája. Dzseni végül a lilát választja, de az egyik körmöt megcifrázza egy csík türkizzel.
Az első héten, mikor betanuló volt, azt mondta a Béla, hogy ezt a munkát nem szabad hazavinni. Felejtse el a könnyes arcokat, meg a szipogó hangokat: tárgyilagosnak kell maradnia! Semmi érzelem. Ez nem az a meló, ami széparcúaknak való. Éppen ezért választotta éppen őt.
Aztán mikor először hívta fel magához – a felesége persze nem volt otthon –, megmutatta a saját koporsóját a padláson: díszes bársonyhuzattal. A kopaszodó főnök arra bíztatta, hogy nyugodtan feküdjön mellé:
– Mindenkinek jár egy kis szórakozás a hosszú nap végén – mondta, majd hozzátette: – Hidd el, pár perc alatt a menyországba juttatlak!
– Oda eljuttat egy frontális ütközés is, Béla bá – válaszolta akkor.
Nem hiányzott neki az a szalonna szagú, izzadt mennyország, amit Béla igért. Megtanulta már leszerelni ezeket a fonnyadt bőrű sápadtakat.
Bezzeg a nevelőapját sosem tudta leszerelni, naponta többször rámászott. Aztán egy nap beütött a szerencse. Keresztbe állt a torkán egy méretes halszálka. Ha igaz a mondás, hogy az ember úgy hal meg, ahogy él, akkor nem a torkát kellett volna átfúrnia a szálkának, hanem a farkát. Na, annak a görénynek nem lett gránit sírköve. Nem volt arra se pénz, se akarat.
Dzseninek néhány szép hete volt, mielőtt kilakoltatták őket, aztán csak járta a falut, munka után. A sírköves volt a sokadik próbálkozása. Maga sem gondolta volna, hogy az üzlet így beindul. Neki csak a telefonokat kellett felvennie, meg leírni néhány fontos dolgot. A kliensekkel Béla vagy az asszonya beszélt.
Nem tudja még, mi lesz vele, ha véget ér a korona, s kevesebb lesz a meló. Sebaj, a nap süt. Chipsre, kólára, lakkra, néhány használt göncre még mindig futotta. Az az álma, hogy műkörmös legyen. Sok jó ötlete van, például a temetési körmökhöz.
– Műkörmös – rebegte szem lehunyva a sírkövön, miközben várta, hogy a türkiz és a lila megszáradjon. Csak azután következhet rá vékonyan a fekete szegély.

Amikor úgy szeretsz, mintha először csókolnál,

mintha lennék crottin de Chavignol

zsírosan, lágyan omlok szét feszülő karodban

mintha lennék pikáns, zamatos túlérett nő,

kéjes harmatod után sóvárgó-reszkető.

Amikor úgy szeretsz, mint hamvadó zsarátnok,

mintha lennék óízű Gouda

elfonnyadt nyomata bíborló tüzes nyárnak,

mintha lennék évekig érlelt narancs burka

reszketeg sóvárgója az elrejtett vágynak.

Amikor úgy szeretsz, mintha törvénybe iktatnál

mintha lennék Parmigiano-Regian

szétporlok tebenned, ízem édesen kesereg

mintha lennék nélküled alkonyi lejtmenet

bús tanúja kérges, azelőtt omló jövőnknek.

(Feladat: Nagy Márta Júlia: Elígért lány című verseskötete alapján kellett modern szecessziós verset írni eklektikus témában, formában.)

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.