Filep-Pintér Eszter bejegyzései

Filep-Pintér Eszter: Desztináció

Végül eléri-e a célját?
a sziromba bújt
kétéltű élet 
megragadja-e a zsákmány
élénk lepkeszárnyát?
a sírokra fektetett krepp krizantém
témája lesz-e 
gyászos irománynak? 
a ködbe fordult szürke
Ford autó 
eléri-e végállomást a Park Avenue-n?
eléri-e célját az éjjeli kísértés 
a vágyott csokitorta, 
vagy a szájápolás diadala lesz 
új idő, új dala? 
eléri-e célját a lóarcú csapos
ha semmi kis lónyálat nyújt
de nincs rajta haszon?
eléri-e célját a pár órás újszülött
ha koccintanak üvegpoharat 
a pár órás nagyszülők? 
eléri-e a célját a vers, 
ha szavakat benyelve, rímet keresve
éppen nálad ér földet? 
végül eléri-e a célját a kultúra, 
ha eszméket túr a sárba, 
kútba dobja, ami szépen csengő 
üvegpohár volt valaha? 
végül eléri célját mindaz, 
aminek célja nem önmaga? 
eléri a célját mindaz, 
aminek célja nem önmaga. 

Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Istók Anna: Elejétől a végéig

(Fotó: Kovács Ibolya)

Nemrég tudtam meg, hogy az izlandiak különös szerelemmel tekintenek az irodalomra. A karácsonyi készülődés legfontosabb eleme a jó könyv vásárlása: a fodrásznál nem arról beszélnek, mit főznek karácsonykor, hanem hogy mit olvasnak az ünnepek alatt. A könyvtárlátogatók között is bizonyára sokan vannak így: vajon mit olvassak karácsonykor. Végre van idő a forraltboros, narancs– és fenyőillatú, villódzó karácsonyfa mellett elmélyülni egy könyvben, vagy legalább elolvasni az elejétől a végéig.

Elkezdtem hát, és be is fejeztem Istók Anna Elejétől a végéig című könyvét, ami a Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg. Különös élmény egy könyv születését nyomon követni, az előolvasástól, a borítóválasztáson át a dedikációig. Ha Panninak könyve jelenik meg, azt Irka tagként minimum kötelezően ajánlott olvasmánynak tekinthetjük.

A Prológust egyébként a végére hagytam. Elolvastam az első oldalt, és úgy éreztem, hogy a regény végén szeretnék visszatérni az elejére. In medias res, kezdjünk bele…

A fejezetek hol Eszter, hol Lilla szemszögéből mutatják be a történetet. Közben megjelennek más mellékszereplők, akik ugyanolyan jól kidolgozottak, mint a főszereplők, s talán szerethetőbbek is, mint a lányok. Olvasás közben jöttem rá, mennyire kinőttem már a kamaszkor szenvedéseiből: néha bizony megráztam volna a lányokat, beszóltam volna nekik, hogy hagyják már abba a szenvelgést, és kezdjenek el végre élni. De hát nem ez teszi éppen olyan szerethetően keserűvé a kamaszkort? Szeretni, csalódni, barátkozni, csalódni, lelkesedni, csalódni, bízni, csalódni. A felnőttekkel már kevésbé vagyunk elnézőek olvasás közben. Ha jól belegondolok, kevés a pozitív minta a könyvben. Lehet, hogy előttünk is.

Szerettem itt is – mint az előző könyvben–,  a tájleírásokat, az ismerős piacos élményeket, a magyar valóság leírását. De a könyv jó érzékkel túllép a mindentszeressünkamimagyar nézőponton, és a kellemesen ismerős és szerethető unikumok mellett megjelenik a közép európai levertség,  értékvesztettség, transzgenerációs feszültségek,  amit pont a fiatalok tudnának újraírni.

A szerelmi háromszög itt is megjelenik, de ez a könyv kerete inkább. A lányok és a férfi főszereplő döntéseiben óhatatlanul benne van a feldolgozatlan múltjuk, ami miatt a legtöbbször rosszul döntenek.

Ez a könyv is arról szól, hogy szembe kell néznünk a saját fájdalmainkkal, hogy az új csatáinkat már felkészültebben vívjuk meg és az új örömeinknek valóban örülni tudjunk.

Az Elejétől a végéig gyorsan olvasható könyv, könnyedebb és komolyabb részekkel, önmagunkkal való szembenézéssel, észrevétlenül kezdődő barátsággal, sok zenével és egy „utolsó kitartott hanggal”.

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Filep-Pintér Eszter: Egészen a nyugalom pereméig

(Borítókép: Szinvai Dániel)

Szédelegve megyek ki a folyosóra. Alig aludtam az éjjel. Egy kórházban csak az egészen fiatal gyerekek és az élettől egészen távolodó öregek tudnak aludni. Tekintetem a linóleumra mered: egy ötforintos darab mintha kiszakadt volna belőle. Alatta hosszú évek koszfoltja tűnik elő, mint egy lassan gyógyuló, újra és újra felszakadó seb. Akár a fiam füle a sok gennyel, váladékkal, ami nem hagyja nyugodni sem őt, sem engem.  Most már jó helyen vagyunk, nyugtatgatom magam. Hamarosan felnyitják a puha fejbőrt, és kitakarítanak minden betolakodót. Jó helyen vagyunk, ismételgetem.
Ki tudja, mióta állok a folyosón. Az idő az ilyen helyzetekben másképp pereg. A kezelés után kezembe adják a síró, fulladozó csecsemőt: mindenki dolgára siet. A főnővér Story magazint vesz a kezébe, én magamhoz szorítom a fiamat. Könnyes arca hálóingemhez tapad.  Hüppögése, zaklatottsága egészen a “saját” kórtermemig kísér. Ott aztán a mindig nyitott ajtó mögött szoptatni kezdem. Altató dallamok kúsznak a levegőben: “Körben az angyalok ülnek“, „Angyal jő, angyal jő, őrzi álmod ne félj”.  A percek lecsorognak a falakon, az idő mintha megállni készülne. 

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Filep-Pintér Eszter
Régen, csak reménykedtem a csodákban, ma már tudom, hogy vannak. Lépten-nyomon beléjük botlok, mert van, akinek a lépte-nyoma is egy csoda, akár vízen jár, akár vigasztal, akár együtt sír velem, akár egyszerűen csak szeret. Ezt a csodát kívánom én is tovább adni.

Filep-Pintér Eszter: Október 5.

Az ősz néhol epe színbe rejti az üdeséget
máshol bíborba borul a zsengezöld, 
lábam alatt sűrű homály az avar
ELÁRVULTUNK végképp. 
Napsugárredőn át lásd a fényt
az októberi színek ezernyi derűjét,
de lábad alatt ingoványos a föld
mocskos, áruló sárba dönt.  
ÁRVÁK lettünk, mi nemzetet nevelők. 
Sóhajunk fölfelé nem ér
talpunk a nemzetünk peremén
egyensúlyozunk, lélegzünk
de eltaszított, csúfolt béranyák lettünk. 
Csak téged vinnélek át, te drága gyermek
béranyád, aki az ölébe rejtett, 
taníts te minket, régiből teremts építő hitet
taníts te minket, te ezerszer leírt z nemzedék, 
taníts minket, hogy elnyomni a szívet, a józan észt
nem lehet, tanítsd te magad, ha már másképp nem lehet!

Filep-Pintér Eszter: A szelehalló és a Szörheteg

– Csuszbogonak jelentem, ma két franyudli nem jött iskolába. Az egyik betegség miatt musványlik, a másik a mai dolgozat miatt musványlik. – Erre a franyudlik közül néhányan nevetni kezdtek.  
– Köszönöm, üljetek le! – A két franyudli leült a helyére, csuszbogo pedig apró hatásszünetet tartva folytatta: 
– Most pedig kérem mindenki vegye elő a kákaporsát! 
– Kákaporsot mondott csuszbogo? – kérdezte egy franyudli. 
– Igen, jól hallottad! 
– A kákaporsot? – kérdezték többen. 
– Igen azt. Mindenki jól nézze meg magát benne! Aki szelehallónak látja magát, az beírhat a mai dolgozatra egy ötöst! 
– Egy ötöst? – kérdezték a meglepődött franyudlik. 
– Igen, egy ötöst. 
– S aki nem? – szólalt meg egésze halkan egy franyudli a leghátsó sorból. 
– Az addig nézze magát, amíg szelehallónak nem látja magát!
– De hát én nem vagyok szelehalló. 
– Mutasd csak a kákaporsod! Add csak ide! – csuszbogo odalépett a franyudlihoz, lehajolt mellé, belenézett a kákaporsba. 
– Odaadom az enyémet, az én kákaporsomban szelehallónak fogod látni magad, hidd el! – azzal csuszbogó odahozta a saját kákaporsát. 
– Nézzünk bele együtt! Ugye te is látod, milyen szelehalló vagy! Én annak látlak! Írd be nyugodtan az ötöst!

A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.

Filep-Pintér Eszter: Türkiz vagy lila?

Illusztráció: Pinterest

 

 

 

 

 

 

 

 

A körömdarabok úgy szállingózták a délelőtti napsütésben, mint a gránátkő csillogó pora. Könnyedén suhant az olcsó reszelő a géllakkos felületen. Egy kis pihenést ő is megérdemel – gondolta Dzsenifer – míg pár percre lehunyt szemmel, a napsugarakat magába gyűjtve, a sírkő szélén üldögélt. Mostanában állandóan csörög a telefon. Annyi a rendelés, hogy nem győzik teljesíteni. Néha vissza is mondanak egyet-kettőt, mert nem bírják szusszal.
Most legalább van egy szabad félórája, amikor végre kifestheti a körmeit. A főnök az okmányirodában gubbaszt: egyhamar nem várható. Otthagyta hát Dzsenifer a bódét – ahol a rendeléseket veszi fel telefonon –, és ráhelyezte narancsbőrős fenekét a minta sírkőre. Nem tudta eldönteni, hogy az ametiszt lila, vagy a türkiz legyen a befutó. Csillag mintákat ragasszon rá vagy cicákat? Nehéz döntés, mert hát, egész héten ezt kell majd bámulnia. A kliensek sem tudják könnyen eldönteni, hogy márványból vagy gránitból készüljön a sírkő. Fekete vagy inkább szürke legyen a színe, ovális vagy négyzetes a formája. Dzseni végül a lilát választja, de az egyik körmöt megcifrázza egy csík türkizzel.
Az első héten, mikor betanuló volt, azt mondta a Béla, hogy ezt a munkát nem szabad hazavinni. Felejtse el a könnyes arcokat, meg a szipogó hangokat: tárgyilagosnak kell maradnia! Semmi érzelem. Ez nem az a meló, ami széparcúaknak való. Éppen ezért választotta éppen őt.
Aztán mikor először hívta fel magához – a felesége persze nem volt otthon –, megmutatta a saját koporsóját a padláson: díszes bársonyhuzattal. A kopaszodó főnök arra bíztatta, hogy nyugodtan feküdjön mellé:
– Mindenkinek jár egy kis szórakozás a hosszú nap végén – mondta, majd hozzátette: – Hidd el, pár perc alatt a menyországba juttatlak!
– Oda eljuttat egy frontális ütközés is, Béla bá – válaszolta akkor.
Nem hiányzott neki az a szalonna szagú, izzadt mennyország, amit Béla igért. Megtanulta már leszerelni ezeket a fonnyadt bőrű sápadtakat.
Bezzeg a nevelőapját sosem tudta leszerelni, naponta többször rámászott. Aztán egy nap beütött a szerencse. Keresztbe állt a torkán egy méretes halszálka. Ha igaz a mondás, hogy az ember úgy hal meg, ahogy él, akkor nem a torkát kellett volna átfúrnia a szálkának, hanem a farkát. Na, annak a görénynek nem lett gránit sírköve. Nem volt arra se pénz, se akarat.
Dzseninek néhány szép hete volt, mielőtt kilakoltatták őket, aztán csak járta a falut, munka után. A sírköves volt a sokadik próbálkozása. Maga sem gondolta volna, hogy az üzlet így beindul. Neki csak a telefonokat kellett felvennie, meg leírni néhány fontos dolgot. A kliensekkel Béla vagy az asszonya beszélt.
Nem tudja még, mi lesz vele, ha véget ér a korona, s kevesebb lesz a meló. Sebaj, a nap süt. Chipsre, kólára, lakkra, néhány használt göncre még mindig futotta. Az az álma, hogy műkörmös legyen. Sok jó ötlete van, például a temetési körmökhöz.
– Műkörmös – rebegte szem lehunyva a sírkövön, miközben várta, hogy a türkiz és a lila megszáradjon. Csak azután következhet rá vékonyan a fekete szegély.

 

Filep-Pintér Eszter: Amikor…

Amikor úgy szeretsz, mintha először csókolnál,

mintha lennék crottin de Chavignol

zsírosan, lágyan omlok szét feszülő karodban

mintha lennék pikáns, zamatos túlérett nő,

kéjes harmatod után sóvárgó-reszkető.

Amikor úgy szeretsz, mint hamvadó zsarátnok,

mintha lennék óízű Gouda

elfonnyadt nyomata bíborló tüzes nyárnak,

mintha lennék évekig érlelt narancs burka

reszketeg sóvárgója az elrejtett vágynak.

Amikor úgy szeretsz, mintha törvénybe iktatnál

mintha lennék Parmigiano-Regian

szétporlok tebenned, ízem édesen kesereg

mintha lennék nélküled alkonyi lejtmenet

bús tanúja kérges, azelőtt omló jövőnknek.

(Feladat: Nagy Márta Júlia: Elígért lány című verseskötete alapján kellett modern szecessziós verset írni eklektikus témában, formában.)

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Izsó Zita: Éjszakai földet érés:

Hiszem, hogy a dolgok nem váratlanul történnek velünk. Hiszem hogy a velünk bekövetkező történések éppúgy rendeződnek, készülnek, mint a molekulák, más molekulákkal való találkozások alkalmával. Keresik helyüket,vonzzanak és taszítanak, löknek és közelebb húzódnak hozzánk. Éppúgy, ahogy könyvek, versek, még nem ismert hangok húzódnak közelebb hozzám, vagy taszítanak messzire.

Néhány éve – hála az Irkának – érzem, tudom, hogy jó verset olvasni olyan, mintha ünnepi vacsorára készülődnék. A legjobb alapanyagot keresem, alkalmat, időt, hogy valami tápláló jusson el hozzám a sok üres, semmitmondó poszt után. Hogy valami mélyen emberit fogyasszak: valamit, ami nem mindennapi, mégis a mindennapokról szól.

Sokszor megrettentem már a mai költészettől, ami érthetetlenül, élesen, acélosan meredt a semmiben, és úgy olvastam, mintha mezőgazdasági jelentést tanulmányoznék kínai nyelven.

Izsó Zita versei nem ilyenek. Mélyen emberiek, teljességgel érthetőek, élesek, fájóak. Nem pihentetni akar, hanem felébreszteni. Valamiért úgy éreztem a napokban, hogy Izsó Zitát kell olvasnom.

Verseskönyvet rendeltem hát tőle, egyszerre kettőt is. Kinyitottam a 2018-ban megjelent Éjszakai földet érés című könyv lapjait, várva, hogy mit üzen ma nekem. Mintha a ma történeseiről szólna: a háború borzalmairól, amik, úgy tűnnek, mindig aktuálisak: ostromról, behúzott függönyökről, félig rombolt házakról, befogadóállomásokról, határátkelésről. Csak a nevek változtak: Aleppó helyett Mariupol,

A molekulák, vadászgépek, országok rendeződnek, helyüket keresik, csak az emberek és a versek szeretnének megállapodni, nyugovóra térni egy puha kanapé ülésén.

Izsó Zita: Fakír

Az utolsó emléke Aleppóból a fakír volt.
Egy szövetpokrócon térdelt, és tört üveget evett.
Nem lett baja, bár a szilánkok felsértették a torkát,
a mutatvány után néhány hétig nem beszélt.

Nem sokkal később kezdődött a támadás.
A nők és a gyerekek nem tudtak mit csinálni,
ezért kétnaponta átrendezték a lakást,
az éjszaka hazaérő férfiak pedig mindig
megbotlottak a lábuk elé kerülő bútorokban.
A szülei egyre többet veszekedtek.
Elkezdték felfalni egymást, mint a halak
az akváriumban,
mert azóta nem lehetett tápot szerezni nekik.

Már hónapok óta tartott az ostrom.
Behúzott függönyök mögött éltek, alig volt fény,
eltelt vagy három nap és háromszáz éjszaka,
amikor az anyja tiltása ellenére kiment.
A szülei és a testvérei bent aludtak.
Hatalmas fényt látott,
métereket repült a légnyomástól.

Ahogy a földig rombolt házra nézett,
arra gondolt, mennyire megijedt,
amikor évekkel azelőtt
egy képtárban elvesztette a szüleit.
Akkor egy órán át sírt, most meg nem érzett semmit.
Csak a romokat és a kitört ablaküveget nézte,
és arra gondolt, ha most megvágná magát, nem fájna,
már teljesen érzéketlen lett, mint egy fakír.
Úgy kellett onnan elrángatni.
És amikor később kérdezték tőle, mi történt
mintha szilánkokat evett volna
nagyon sokáig nem beszélt.

 

Filep-Pintér Eszter: apaerdő

amoda lenn volt egy apám
jaj, de igen messze volt
közepibe a szívébe
zengő küllő nem jutott

gyökértelen fába bújtam
jaj de vágytam ott lenni
helyette a kerti eper
be akart már kormozni

hullámtalan érbe dőltem
jaj de vágytam ott úszni
túlfolyó apám a parton
be nem akart fogadni

Amoda fenn lesz egy apám
jaj de közel engede’
közepibe a szívébe
ott pihegek egyenest.

(A feladat Antal Balázs: Vad című kötete alapján készült: egy természeti jelenség tulajdonságaival kellett felruházni egy családtagot és ebből verset írni.)

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Filep-Pintér Eszter: Kifogások

Mikor láttalak fáradt voltál és sápadt,
mint a roppanós élet kérgétől megfosztott
kovásztalan kenyér.
Hoztam neked kuszkuszt, szárzellert,
lemosott céklát bélelt kosárban.
Madártej lötyögött legalul:
otthoni párája az édes vasárnapnak.
Tiszta konyharuhába csavartam az elvesztegetett időt,
hogy ne lásd árnyékát a mentegetőzésnek.
Többször átöblítettem
a befőttesüvegben dunsztolt kifogásokat,
amiért nem látogattalak:
gyerek, munka, háztartás, programok.
Miért akkor jövök,
amikor már nincs mit mondanod?
Állok a meggyűrt paplan mellett,
alatta szádból kihullt emlékek.
Kinézek az ablakon,
nem volt, aki összegereblyézze.
Miért hagytam abba az imádságot érted
cserélve tűnőre a szüntelent?
Kifogások helyett megfogom elárvult kezed:
halálodban is halványan mosolyogsz rám.
Taníts úgy számlálni napjaim, hogy
halomba hordjam lehullott emlékeid.
Taníts úgy számlálni napjaim, hogy
kezem lankadatlan utánad nyúljon,
akkor is, ha elfedi a paplan,
a mély, fekete paplan.

 

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.