Ruhatár kategória bejegyzései

Akaszd be kabátodat a ruhatárba és lapozz bele a programfüzetbe.

Már tízévesek lettünk!

„Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok” (Goethe)

Elrohant velünk tíz év. Fájdalmas szembesülni a rohan az idő igazságával, és belegondolni, hogy 2014. augusztusában, szinte napra pontosan az ideivel, nyaraltunk együtt először. Azt szokták mondani, hogy az a legjobb olvasmány, amit nem lehet letenni. Így jártam az Irka táborok tudósításaival. Miközben összeállítottam a tíz év anyagát, beleolvastam, javítgattam, teljesen hatása alá kerültem, nem bírtam abbahagyni az olvasását. Rám zúdultak az emlékek, éreztem az Ilonával közösen készített Mojito menta ízét, láttam lórit, a főszakácsot hagymát pucolni, és Mártát, ahogy süti az isteni bundás kenyeret reggelire. Nem szégyellem bevallani, megkönnyeztem a fotókon látva Katit, lórit és Pétert, akik már nincsenek közöttünk. Felröhögtem a feladatok láttán, aminek zömét már elfelejtettem, de most a beszámolók alapján érdekes volt felidézni. Az biztos, hogy a legérdekesebb, a Hitler-bajuszos, fehér, Leninfej szobor örökre beleívódott a retinánkba. Akkor bebizonyítottuk Csukás István mondását, miszerint bármiről lehet verset írni, nekünk még erről is sikerült.

Az idei, jubileumi táborozásra, augusztus 16-18-ig, már többedszerre Mátrakeresztesen, Béla nyaralójában gyűltünk össze. Ki-ki kedvére, ottalvással, vagy ahogy én jöttem, csak egy napra. A helyszín mit sem változott az évek során, a tornác horgolt angyalkái, bár sokat veszítettek üde fehérségükből, beleillettek a nosztalgikus hangulat megálltidő érzésébe.

Az ottalvók komótos reggelije után Magdival kezdődött az írói program. Borsik Miklós (1986) kortárs költő műveit olyan élvezettel tárta elénk, hogy már várom, hogy a nyári szünet után a könyvtárból megkaparinthassam az említett Átoknaptár (2020) és Futárlíra (2024) köteteket. Ezek mellett megemlítendő a Turista és zarándok címmel megjelent Kemény István munkásságát összefoglaló kiadvány, ami a JAK füzetek 200. darabjaként látott napvilágot Borsik és társai szerkesztésében. Magdi vicces világlátásnak nevezte a bemutatott verseket. Külön érdekesség, hogy az Átoknaplóban cím nélküli, számozott művek szerepelnek. Spiró György nagyon találóan úgy fogalmaz a könyvhöz írt ajánlójában, hogy a versek egy tudat „cikkanásai”, a Futárlírát egyszerre tartja „totál realistának és teljesen elvontnak”. Olyan érzésünk van, mintha a gondolatok állandóan kézben akarnák tartani az irányítást az úton levés állapotában észlelt, hiperrealista jelenségek fölött, amelyek így is képesek egyik pillanatról a másikra megakasztani az elme működését. Magdi ráhangolódásul pár verset fel is olvasott Eszter közreműködésével.

„Választunk egy beszédmódot, egy módszert, de nem érezzük, hogy ez a megtalált beszédmód, módszer lenne, talán mi is olyasmit mondanánk, ami a tárgyunk összes pozitív tulajdonságát magán viseli, ugyanakkor nem vers, hanem értelmező magyarázat” – így fogalmaz Borsik Miklós egy 2018-as kerekasztalbeszélgetés során, arra utalva, hogy a „sajátos figyelmet kérő szövegek” esetében a keresésnek kell szentelnünk magunk.

Magdi a versekhez hasonló hangulatot egy argentin írónő, Samanta Schweblin: A madárevő c. kötet novelláiban érzett. Az írónő hétköznapi keretek közé helyezve állít fókuszba teljesen mindennapos szituációkat, melyek egyúttal súlyos problémákat is boncolgatnak. Egy-egy novellát olvasva bizonyos pontig azt gondolja az ember, hogy egészen átlagos dologról szól, aztán hirtelen megjelenik benne valami, ami a valóságból kitaszítja az egész történetet, és egy sajátságos világba repíti. (moly.hu)

Borsikot pályatársa, Dunajcsik Mátyás 2015-ben a következőképpen jellemezte: „ő az a halkszavú, végtelenül figyelmes irodalmár, aki sokszor egészen addig nem tűnik ki a felolvasóestek és kritikai beszélgetések közönségéből, amíg el nem kezd beszélni, és pontos megfigyeléseivel, értő kommentárjaival helyre nem teszi a dolgokat. Vagy pont kimozdítja őket a helyükről.

A legérdekesebb verseket többször is felolvastattuk, hogy megértsük, végül megállapítottuk, hogy elég a hangulat, nem kell mindent megérteni. Íme az egyik a Futárlíra kötetből.  

Beszorultam két nyugalom közé

Hogy a világ nyüzsgés, azt ismételgeti a város
és az erdő, csak a fák között több a csend.
Vagy akkor jártam ott, amikor hazudozott
az ösvény, a lomb, a kéreg. Minden állat elbújt.
Futottam. Beszorultam két nyugalom közé,
helyben jártam, aztán a kalimpálás véget ért,
a béke körbevett. Véletlenül láttam
semminek. Összekevertem a békét
a semmivel, bocsánat. Hogy a világ nyüzsgés,
amiatt is elnézést kérek, ilyet nem állított
az ösvény, a lomb, a kéreg, amikor minden állat
elbújt. Futottam. Azt hittem, szétbarmolhatok
egy kupac szótagot: falevelek voltak.
Látszott a mező, rémisztgetett. Hogy a szálai
mennyibe fájnak, nem világos, ahogy az sem,
hogyan fizetek. A harkálycsőrpergésben
a tranzakciós költség némán vándorolt.
Közben tárt karok vártak, persze,
kifordult gyökerek gesztusaiban a majomszeretet.

A másik gyöngyszem az Átoknaplóból (50. oldal)

XII.

Jól érzi magát bőrében a ránc,
ahogy uralkodik az arcon.
Vetélkedik a kivilágított
pogácsák barázdáival.
A kalácsok előtt toporogsz,
kilépve a buszmeleg szélből,
a lábszárad fonta be. Hallgasd
végig a kezedben csörgő aprót.
A csarnok zajait utánozzák
az emberek, de többnyire túl
lassúak. Túl nehezek. Ott, a fal
mellett viszont megtalálod
a legkönnyebbiket. Ahol
nappali álmában pléddé
változik egy hajléktalan.

A feladat adta magát, a Borsik stílusú versek jelenleg még születőben, de a fent említett Leninfej óta biztos vagyok benne, hogy nemsokára remekműveket olvashatunk. Ennyi tömény líra után nem csoda, hogy elpilledtünk. Jólesett kicsit elvonulni és a Panninak készített meglepetés fotókönyvet dedikálni.

Béla, mint mindig, újfent remekelt az ebéddel, mutatom a jóllakott társaságot az asztal mindkét végéről fotózva.

S eljött az ebéd fénypontja, az ünnepi, csokis-málnás torta, tetején meringue habcsókokkal és tíz kicsi gyertyával. Az almákba szúrt tűzijátékkal Julika kedveskedett. Panni meghatottan, úgy láttam könnyezve fogadta a kettős köszöntést, hiszen a tábor jubileumán kívül neki is születésnapja volt aug. 12-én. A fotók önmagukért beszélnek.

A torta tömény csokija buján omlott szét ízlelőbimbóinkon, a málna friss gyümölcsössége remekül kompenzálta édességét, s a habcsók csillagjaival nemcsak látványában, de ízében is tökéletes harmóniát alkottak.

A szakmai program mindezek után nem igazán hiányzott, de hősiesen figyeltünk Pannira, aki az erotikus irodalom rejtelmeibe próbált bevezetni. Murakami és a kortárs magyarok, Bartis Attila, Krusowszky regényeiből felolvasott részletek alapján próbáltunk ráhangolódni a várható feladatra, ami természetesen egy erotikus jelenet megírása volt. Már önmagában ez sem könnyű úgy, hogy ne legyen vulgáris vagy pornográf, de ezt még Panni megfejelte pár ételfotó hozzáadásával. Lóri elégedetten bólogatott ránk mindezeket látva, ebben biztos vagyok. Fél óra gondolkodás után, vért izzadva megszültem egy több sornyi terjedelmű, már-már Krasznahorkai mondatot, amit nem most, hanem majd a többiekével együtt teszek közkinccsé. Mutatok két ínycsiklandó ételt, az enyém a steak lett.

A fotókönyvbe egy német költőtől idéztem: Ne szomorkodj, hogy elmúlt. Örülj, hogy megtörtént! (Ludwig Jacowoski). Remélem, még sok-sok évet tudunk ugyanilyen vidáman együtt táborozni, mint amilyenre az idei sikeredett Mátrakeresztesen. Köszönet a vendéglátónak és a résztvevőknek, hogy a tizediket méltóképpen megünnepelhettük együtt tizenhárman. Jövőre veletek ugyanitt! (vagy máshol).

„Vajon lehet-e valakit kevésbé szeretni attól, ha nem számolom a napok múlását.”

Könyvbemutató sárgában

Június 13-án Istók Anna: A szemérem határai c. novelláskötetének bemutatójára többen, köztük én is, komolyan vettük az írónő dresszkód felhívását, és az új könyv színéhez illően, sárgába öltöztünk. A tavaly sikeresen debütáló igazgatónő, Fóthy Zsuzsanna újra vállalta a beszélgetést, a „miért lett most novelláskötet” kérdéssel kezdve. Megtudtuk Pannitól, hogy a negyedik regénye egy idő óta félkészen várakozik, köszönhetően a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkári tisztséggel járó elfoglaltságának. Viszont jött az ötlet, legyen novelláskötet, hiszen az évek során rendszeresen publikált a Műút Nőtérfél rovatában, az Élet és Irodalomban, Tiszatájban, Apokrif kiadónál, és a Mozgóvilág folyóiratokban.

Panni szerint nem könnyebb novellát írni a regényhez képest, hiszen itt is bele kell ásnia magát az írónak egy-egy témába, mint például a kvantumelméletbe vagy a homeopátiába.

Mindezek illusztrálására Zsuzsa megemlített egy olvasói véleményt az Érints meg! antológiában 2017-ben megjelent Frissen pigmentált bűneink c. novelláról:

„Ebből egy büdös szót nem értettem… Ha valaki megkérdezné, mi volt ebben a novellában, elkezdenék neki hablatyolni a talplenyomatokról meg valami kiállításról, meg a totális baromságról…. Ez nekem magas.”

Az érthetőség kedvéért meg is hallgathattuk a művet. Érdekesség, hogy a témát Panni versben is feldolgozta. Íme, pár mondat a műből:

“A víz őrzi a test emlékét, persze. És tudom azt is, hogy a testünk nagy része víz, de ne hidd azt, hogy nem múlsz el rólam hamarosan. Hiszen mindig új test merül belénk, új rezgések keletkeznek, és újabb mintázatok olvadnak ránk és rajtunk keresztül az anyagba.”

Mit gondolnak, három kulcsszó alapján felismeri az író saját írását? Panni munkatársai feladták a leckét, néha nehéz volt a megfejtés.

Koronavírus, védőoltás, burok – Senki sem üresebb

Éhség, függőség, szerelem, kinyílik az ajtó – Böjt

Kívülállás, feszültség, nők – Családi ünnep

A szemérem határai könyv három részre tagozódik: anya, felnőtt nő, gyerekkor. Érdekes, hogy ezt a szokatlan beosztást tartotta jónak a szerkesztő is. Panninak a Mindig ezek a politikusok cím tetszett volna. Kedvencei a Flash, és a Blurred lines. Nagyon szereti a neves novelláit is: Hírnév, Becenév, Mindegy mi a neve, Csak neve volt. (Ez utóbbiról szerényen elhallgatta, hogy 1. helyezett lett az Irodalmi Jelen Novella 2015 pályázaton.)

Gratulálok az első novelláskötethez, és a derűs könyvbemutatóhoz. Mintha egy teadélutánon csevegtünk volna Pannival és Zsuzsával, a barátnőkkel, melyet Zsuzsa saját készítésű málnás-csokis muff tortája koronázott meg.  

Köszönjük a remek fotókat a könyvtár dolgozóinak.

A szemérem határai

Istók Anna új kötetének bemutatójára várjuk az érdeklődőket 2024. június 13-án csütörtökön, 17 órakor a gödöllői városi könyvtárba. A szerzővel Fóthy Zsuzsi fog beszélgetni, könyvtárunk igazgatója. A novelláskötetet Grecsó Krisztián így ajánlja az olvasóknak:

“Istók Anna humora, ahogy Mészöly mondta egykor Esterházyra, ontológiai derű. Kíméletlenül őszinte próza az övé, de ez nem jelenti azt, hogy kíméletlen lenne. Mindig van benne megengedés, elengedés, alázat. Nem akar kioktatni, bölcs és nem bölcselkedő, nem oktat, csak csodálkozik. Ezért jó olvasni. Istók Anna nem rajzol nagy tablókat, mert tudja, hogy nincsenek olyanok, legtöbbször közel megy, érezni az illatokat, látni a ráncokat, és nagy élvezet vele menni.”Istók Anna humora, ahogy Mészöly mondta egykor Esterházyra, ontológiai derű. Kíméletlenül őszinte próza az övé, de ez nem jelenti azt, hogy kíméletlen lenne. Mindig van benne megengedés, elengedés, alázat. Nem akar kioktatni, bölcs és nem bölcselkedő, nem oktat, csak csodálkozik. Ezért jó olvasni. Istók Anna nem rajzol nagy tablókat, mert tudja, hogy nincsenek olyanok, legtöbbször közel megy, érezni az illatokat, látni a ráncokat, és nagy élvezet vele menni.”

A helyszínen a kötet kedvezményes áron megvásárolható!

Az estére wc-ben maradt lányokat…

2024. június 7-én mutattuk be Kolozs Kitti Anna könyvét, mely a Honlap Magazin pályázatán nyert kiadást. Az urban fantasy zsánerbe tartozó regényről Szabó Fruzsi és Istók Anna beszélgetett a szerzővel. Az est különlegessége az volt, hogy mind Kitti, mind Fruzsi a Pusztítók nevű diák írókör tagjai voltak, Istók Anna tanítványai. Ahogy elhangzott az este, a tanítványok közül elsőként Kitti jutott el saját regény megjelentetéséig, a művet a gödöllői könyvesboltok árusítják.

Életek és parancsolatok  –  Betartani vagy kitartani?  

(Székely Csaba: 10  – a Radnóti Színházban)

Kép forrása: https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/10-2/

A 10 című darabra alapvetően azért figyeltem fel tavaly, mert egyetemi évfolyamtársam fia játszik benne. De érdeklődésemet egy másik dolog is fokozta az előadás iránt, az hogy a szerző és a rendező kolozsváriak. Mára jelentős változás állt be az erdélyi magyar értelmiség egy részének világ értelmezésében. Régebben úgy tűnt, hogy főleg egyfajta provinciális nemzeti megközelítés a jellemző magatartás, ezzel szemben mára már sokan lettek olyanok is, akiknek jóval nyitottabb és befogadóbb a magyarságtudatuk, mint a ma Magyarországon hatalmon lévőké.

Székely Csaba író és Sebestyén Aba rendező tíz ember egymásét keresztező élettörténetét mutatja meg. A közös origó egy Remény nevű lakótelep, ami akárhol lehet a szocializmust “megjárt” kelet-európában. Ez a közeg egy olyan ember gyűjtőhely, ahol könnyű egymással találkoztatni a látszólag nagyon eltérő élethelyzetű szereplőket, ahol könnyen kreálható véletlenszerűség. Székely csak számozza a figurákat, mint ahogy parancsolatokat szokták. A színen, a valóságot reprezentatívan tükrözni szándékozva, öt női és öt férfi sors kivonat bontakozik ki. 

Nyilvánvaló írói szándék, hogy  parancsolatok és a személyek “számozása” összefüggésben legyen. Végül is nem zavaró, hogy ez világosan látszó mélyebb tartalommal nem igazán telítődik meg az egyébként meglehetősen összetett darab építkezésben. Ennél a dimenziónál sokkal fontosabb a személyek közötti – térben és időben egyaránt szabadon ugráló – mozaikos megjelenítésben kibontakozó kapcsolatrendszer. Talán ez a darabban a legkidolgozottabb – jól működő –  konstrukciós elem, ami a valóság tényleges bonyolultságát hivatott ábrázolni. Ez a célkitűzés jórészt sikerül is. 

Úgy is felfogható a társadalom (vagy a szűkebb környezet), mint egy színház, ahol mindenki eljátssza a saját jeleneteit és nézi a többiekét. Ez zajlik a színpadon. Érdekes volt látni, hogy az éppen aktív szereplőket hogyan követik az éppen nem résztvevő színészek. Úgy tűnt nézőként is élvezték a játékot. 

A tízparancsolat sajátos szentencia gyűjtemény. Nem vitathatóan fontos együttélési esszencia, ami sok évszázados lepárlással keletkezett. Négy (spirituális) életviteli szabályt: Csak Isten igaz, Istent magát keresd, Szánj Istennek időt és Tiszteld szüleidet és hat (alapvető) tilalmat tartalmaz: Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj, Ne hazudj, Ne sérts más frigyét, Ne akard a másét. Ha az Isten kifejezést bármilyen élet-lényeget jelentő más fogalommal helyettesítjük a tartalom relevanciája nem változik.

A Radnóti Társulata (mint szinte mindig most is) csapatként működött. Minden “játékos” folyamatosan a pályán volt, csere nélkül játszotta végig a “meccset”. És minden elért “találat” közös teljesítmény volt. A jeleneteket jól koreografált kórusének kötötte egymáshoz.

Egyesként Baki Dániel egy autisztikus, intézetet megjárt, naiv fiút formál meg, aki a László Zsolt alakította nyolcas, kispályás hedonista álmodóval összefutva kergeti játékgépen a szerencsét. A kettes Pál András, mint az esztétika megszállottja jelenik meg, aki saját arcát alakítva keresi a szépséget és annak viszonyát a boldogsághoz. Majd feltűnik hármasként Berényi Nóra Blanka, mint fiatalon magát kiáruló, “karrierjét” pályaudvaron kábultan összerogyó roncsként végző kurva, aki kapcsolatba kerül a négyes Kováts Adél által játszotta doktornővel, akinek féktelen, elvakult bizonyítási vágya saját életét is nyomorítja. Közben megjelenik ötösként Márfi Márk mint jóképű, nagyravágyó “strici”, akinek nincsenek gátlásai, ha arról van szó, hogy szabaduljon a Remény lakótelepről. Az ő szerelme hatos, a Sodró Eliza által játszott lány, aki folyamatosan kéri „Édes Jézus” segítségét a létező világban való eligazodásához. Hetesként Lovas Rozi tűnik fel olyan “lakótelepi lányként”, aki az érvényesülést jól célzott férjhezmenéssel igyekszik elérni. Több van benne, de az “egyszerűbb utat” választja, amihez a boldogság csak „ferde úton” jár a már megismert nyolcas személyében. Közben megjelenik Schneider Zoltán által prezentált kilences, a férfi, aki meggazdagodott és nagykanállal eszi az életet, mégsem tud megelégedni. Ő hetes “álom lovagja” és mint kiderül egyes apja és nyolcas ifjúkori barátja. A tízes egy szabálytalan mégis archaikus „anya” Tóth Ildikó alakításában, aki művész (is) és, sok korábban megismert szereplőhöz fűzi viszony. A szereplők kapcsolatai olyan szövevényt alkotnak, aminek pontos ismertetése inkább zavarná az áttekintést, mint segítené. A viszony dzsungel szerepe az, hogy érzékeltesse a valóságos társadalmi létezés bonyolultságát, mint olyan környezetet, amelyben a tízparancsolatnak nincs reális esélye még a részleges érvényesülése sem. Mindezt az előadás úgy tárja a nézők elé, hogy közben egy pillanatra sem sugallja azt, hogy ne lenne fontos betartani a “törvényeket”. 

A már említett a jeleneteket egymáshoz és a parancsolatokhoz kötő oratórium szerű kóruséneklés mellett, a szereplők szelfiznek is, megörökített “arcaik” láthatók a játéktér feletti három nagy képernyőn, mozgó és álló képként, tovább bővítve ezzel az értelmezés dimenziót. A történetmesélés élőképes verbalitása így feliratokkal, előre felvett videókkal és fotóalbummal bővül, segíteni próbálva ezzel a mai mediatizált világ komplexitásának lehető leghűbb ábrázolását.

Feltétlenül meg kell említeni, hogy az előadás jól integrált része az élőben előadott zene. A Cári Tibor szerezte muzsika elemi erővel, szinte már-már sámánisztikusan hat. A két élőben, színpadi elemként folyamatosan jelenlévő zenész, Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter integráns részei a megjelenésnek, amibe időnként Sodró Eliza hegedű és Lovas Rozi fuvola játéka is besegít. Feltétlenül megemlítendő a jelmezeket tervező Bianca Imelda Jeremias és a díszlettervező Bartha József kreatív hozzájárulása az összképhez. 

Nem lehet egyik játszó színészt sem kiemelni, mind a tizen nagyon egyenletesen magas nívón játszanak és  kórusként is remekelnek. A tízparancsolatot latinul kántálják, a szövegét kivetítve is sulykolják, hogy a néző ne felejtse el, éppen mit nem tartanak be a “szereplők” és általában mit szeg meg folyamatosan az Élet.

A két felvonásban előadott mű végén a közönség hosszan és lelkesen ünnepelt. A Székely Csaba által jól kifundált Sebestyén Aba rendezésével tovább fokozott, bonyolult – néha nehezen átlátható -, de jól szervezett színpadi munka eredményeként létrejött a hatás.

Mostanában sokat járok színházba. Jól teszem, mert a jó Színház, mint amilyet most láttam, lehetséges Út a jelenléthez. Még a látottak hatása alatt, hazafelé a Tízparancsolat érvényessége járt a fejemben, pontosabban az, hogyan lehet olyan “törvényeket” hozni amelyeknek megfelelően lehet élni. A törvények megnevezik a “bűnöket”, de képesek-e meg is előzni elkövetésüket? Ha nem, mi más képes erre? Mi a büntetés és a bűnbocsánat helyes aránya? A 10 hatásosan vetette fel ezeket a kérdéseket.

Minden jó, ha a vége jó?

Megbocsátható-e Istennek a populizmus?

Kinek a tragédiája/komédiája, ami van? (EMBTRAG-Keressétek az Urat, amíg megtalálható!)

Ujj Béla színikritikája

Madách Imre Az ember tragédiája tinédzser korom egyik kedvenc drámája volt. De ahogy múlt (felettem?) az idő, egyre több kétségem támadt vele kapcsolatban. Azért időnként újra meg újra megnéztem színpadra állítási kísérleteit. Utoljára a Jankovics Marcell animációs változatával próbálkoztam, úgy tíz éve. Azóta nem.

Az ember tragédiája több mint százhatvan éve jelent meg. A magyar drámák közül az egyik legtöbbet játszott darab. A művel való első találkozásomkor nem zavart nyelvének archaikussága. Akkor még kihívásnak fogtam fel (mindent!), amit nem könnyen értettem. Később már fogyott a (vonatkozó) türelmem. A Katona József Színházban nemrég bemutatott EMBTRAG előadást talán éppen azért választottam mégis magamnak születésnapi ajándékul, mert olvastam, hogy Nádasdy Ádám – akinek nyelvhez való viszonyát osztom – “lefordította” mai prózára.

Bármi is inspirálta Madáchot a monumentális “történelmi” tabló megalkotására, maradandó megfogalmazása lett az ember saját létezése értelmével kapcsolatban felmerülő kérdéseinek, kétségeinek. Ha mindent isten teremtett, akkor felelőssé tehető-e mindenért, ami lett/van? (Vagy inkább felejtsük el, mint felesleges absztrakciót?) Ha tételezzük Istent (ahogy Madách tette), és Ő maga az időtlenség, akkor Lucifer az idő, ami (talán) az egyetlen olyan dimenzió, amely nem felfogható örökké létezőnek. A haladás, mivel időben történik, szintén értelmezhetetlen az örök Egy felől nézve, pedig ez az ember talán legfontosabb (nem materiális) mozgatóereje. Ezt ragadja meg hatásosan a szerző bizonyítva, hogy az igazi remekmű nemegyszer túlmegy alkotója szándékán.

A Madách Tragédiája a duális, kauzális gondolkodás lehetetlenségének és tehetetlenségének grandiózus példázata. A mechanikai világképe – amin az emberiség máig nem igazán tud túltekinteni – a kvantumfizika korában is része a valóságnak, de nem elég a létezés teljes megértéséhez. A dolgok túl egyszerűsítésére kiváló példa, ahogy sokan a nemiségről gondolkodnak (ma is). Egy emberi személy nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb “nemi spektrummal” bír, minthogy besorolható lenne a nő vagy férfi (duális) kategóriájába, mégis ez a nézet próbál dominálni elutasítva minden pontosító finomítást. A komplexebb megközelítés igényét jelzi, hogy az EMBTRAG-ban mind Istent, mind Lucifert nő alakítja. (Ráadásul anya és lánya!)

Az első (három) és az utolsó keretszínek bekerültek az EMBTRAG változatba is. Az előadás a történeti színeket egyrészt leegyszerűsítette, másrészt nyelvileg és tartalmilag közelebb hozta a mához. (Szándékosan nem használom az aktualizálás szót.) Ezt úgy tette, hogy nem sérült azok eredeti szelleme.

Székely Kriszta rendező, miközben értelmezi a madáchi szöveget, megtartja az eredeti mű gondolati lényegét, ebben a kényes egyensúlyteremtésben partnerre találva mind Nádasdy Ádám “mai prózára fordítóban”, mind Szabó-Székely Ármin dramaturgban. Az ábrázolt gondolati dualitások a kezdő keretszín(ek)ben az Isten – Lucifer, teremtő – teremtés, Isten – Ember, Paradicsom – Ember diskurzusokban, a “történeti” színekben az egyén – tömeg, test – lélek, mai én – múltbeli én, mostani eszmék – meghaladott eszmék, elmélet – valóság, tudás – hit fogalompárok ütközése által jelennek meg. A (le)záró keretszínben a kétségbeesés – remény néz farkasszemet egymással. Eredendő “problémája” a Tragédiának a befejezés “földhözragadtsága”.

A cselekmény állandó díszletéül egy kivilágítható, üveges (áru)vitrinek által uralt tér szolgál, közepén egy körüljárható pulttal. Ez az időtlen szupermarket, ami (a jelmezekkel együtt) Izsák Lili munkája, kis változtatásokkal képes felidézni a szerző által bejárni kívánt összes helyszínt. A szereplők ruhái is időn és téren átívelően jelképesek.

Az előadás pazar színészgárdát mozgósít. (Igaz, a Katonában könnyű jól meríteni.) Szirtes Áginak az Úrként sikerült megfosztania Isten figuráját a poros, közhelyes sallangoktól. Pálmai Anna rendkívüli beleéléssel képes úgy ábrázolni az árnyékként mindenhol jelenlévő Gonoszt, hogy nem prédikált példázatként, hanem megtapasztalt jelenségként áll elénk. Az a manapság bevett színreviteli megoldás, hogy egy ábrázolt személy változása nem a játszó színész maszkírozásával, hanem többes szereposztással valósul meg, bevált. A fiatal Ádámot Lengyel Benjámin, a középkorút Elek Ferenc, a meglettet pedig Bezerédi Zoltán alakítja. Mindhárman legjobb saját képességeiket adva bújtak bele az “első ember” nem könnyen megjeleníthetőre formált figurájába. Mentes Júlia hamvas, Rezes Judit érett Évaként méltó társnak bizonyulnak. (Annak ellenére, hogy Madáchnak nem erőssége az árnyalt nőábrázolás.) A többi megjelenő alakot életre keltő stáb tagjai: Béres Bence, Bodnár Erika, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Ujlaki Dénes, kivétel nélkül nagyszerűen formálják magukra a kapott (sok esetben újragondolt) figurákat.

Meg kell említeni, hogy a csoportos mozgások látványa különleges élményt adott. A Vadas Zsófia Tamara koreográfiájára épülő, a darabot indító és a színeket összekötő mozgásszínházi “betétek” jelentősen támogatták a hatást. Ugyanez mondható el Török Marcell belógó monitorokon megjelenő videó betéteiről, a Juhász András és Pető Gergő által létrehozott fényhatásokról, és a Csizmás András és Fodor Tamás játékhoz rendelt zenéiről és hangeffektektjeiről.

A több mint három óra “történelmi játék” gyorsan eltelt. A jól lezárt részek után, a két szünet jó alkalom volt az elgondolkodásra. A darab végén a hálás közönség többször is visszavastapsolta a láthatóan kedvvel játszó színészeket.

Ez az előadás annak a felismerésnek a tudatában készült, hogy az isten teremtette mechanisztikusan determinált világ, amelyben a valóság és annak grammatikai interpretációja sajátos logikán kívüli kapcsolatban van egymással, és ahol az ember dolga, hogy “küzdjön” és szolgálja-tisztelje az isteneket, nem restaurálható.

Az, hogy a szerző nem talált olyan felmutatható tudást, ami segíthetne az Embernek, nem zavarta a művét interpretáló társulatot abban, hogy azért megkíséreljen valamiféle “tanulságot” felmutatni a küzdés értelmeként. Végül is Madách a művében feltárt (lét)ellentmondásokat (jobb híján) az ember egyik fő evolúciós mozgató erejével, a szaporodási kényszerrel “oldja fel”. Ebben az előadásban is változtatás nélkül hangzik el a jól ismert mondat: “Anyának érzem, óh, Ádám, magam.” Isten ezzel (az akár demagógnak is nevezhető) kifejlettel “gyűri le”(?) Lucifert. Ez van, sugallja a színpadra állító, ezt kell szeretni, teszi hozzá a néző. Ma, mikor már több mint nyolc milliárd ember terheli a földet, a “létkérdések” megválaszolásának következő generációra hárítása nem lehet megoldás. Már nem elég “bízva bízni”. Az EMBTRAG előadás (saját kialakult előítéleteim ellenében is) azt bizonyította, hogy a Tragédia annak ellenére, hogy egy maitól sokban különböző korban, akkori világnézet által inspiráltan, egy nehéz életet élő szerző tollából született, ma is átélhető, aktuális figyelemfelhívás arra, hogy az embernek dolga van a létezésben. A Katona József Színház szájbarágós agitáció nélkül is képes eljuttatni Madách Imre keserű “üzenetét”. És (talán) hozzá tud járulni ahhoz is, hogy ne „a világ az ember nélkül kezdődött, és az ember nélkül fog véget érni” summázatban összefoglalt pesszimizmus uralkodjon el rajtunk, akkor sem, ha ma már egyértelmű, hogy az istentételezés (vélelmezett) populista pozitivizmusa kevés a túléléshez. Gyökeres változ(tat)ás kell. Nem elég, ha nézők vagyunk, fel kell menni a színpadra, és aktívan be kell kapcsolódni az (élet)játékba.

kiemelt kép: a színház honlapjáról

Kreatív írás

Írókörünk 15 éve működik, idén tagfelvételt hirdetünk az alkotni vágyó, irodalmat szerető gödöllői és környékbeli írók számára. Csatlakozz hozzánk, ha lapulnak versek, novellák a laptopod mélyén, ha szeretnél elkezdeni, vagy éppen befejezni egy regényt. Ha szeretsz az irodalomról beszélgetni, ha szeretnél kreatív írástechnikát tanulni, és ha szeretnél fejlődni az írásban.

Az IRKA íróműhelyében lehetőséged van fejleszteni íráskészségedet, szakmai visszajelzést és segítséget kapni irodalmi szövegeiddel kapcsolatban, részt venni egy olyan csapat életében, mely számtalan fórumon népszerűsíti az irodalmat és alkot: antológiát jelentet meg, felolvasóesteket szervez, kortárs költőket, írókat hív meg. Havi műhelytalálkozóinkat a gödöllői városi könyvtárban tartjuk.

Ha szeretnél alkotó csapatunkhoz csatlakozni, nem kell mást tenned, mint küldeni egy rövid bemutatkozást, valamint egy kiválasztott saját szöveget/szövegrészletet az istoka@gvkik.hu email címre, ahonnan rövid időn belül válaszolunk neked.

További információk a plakáton, illetve a fenti email címen.

T. BOGDÁNYI FRANCISKA EMLÉKKONCERT

Franci szinte alapítása óta tagja volt az Irkának, bár az utóbbi néhány évben elváltak útjaink. Jager Luca néven utoljára az Irka jubileumi antológiájába küldött szöveget, de még pár évig tevékenyen részt vett a szerkesztési folyamatokban, az egyik legkiválóbb lektorunk volt. Emlékére a Cavaletta Női Kórussal és a Turai Világi Kórussal közösen szervezünk fellépést, ahol Franci kedvenc kórusművei mellett elhangzanak majd az irkások tolmácsolásában Jager Luca szövegei is.

A koncert időpontja: 2023. június 23. péntek, 18 óra. Gödöllői Királyi Kastély Díszterem

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor a főnök kérdez

Szubjektív beszámoló az Elejétől a végéig c. könyvbemutatóról.

Március 17-én, a könyvtár újranyitásának másnapján, Istók Anna legújabb könyvének bemutatását Karsai Gizella handpan hangszeren elővarázsolt zenéje nyitotta meg. Ez a meditatív hangulat illett az eseményhez, hiszen Panni harmadik könyve, az Elejétől a végéig a zene regénye. Fóthy Zsuzsanna igazgató asszony köszöntőjében elárulta, nem kellett sokat törni a fejüket, hogy kivel kezdjék a könyvtári programokat, adott volt Panni, az író-kolléganő. A sors úgy hozta, hogy betegség miatt az igazgató asszony lesz a moderátor, aki Rettegj Panni! felkiáltással kezdte a debütálást, s egyben azon örvendezett, hogy végre kedvükre beszélgethetnek. Erre, bármennyire is hihetetlen, a mindennapokban nem sok idejük adódik.

 – Hogy lehet az, hogy a regény csak most jelent meg, pedig emlékszem, már két-három éve mesélted, hogy írod? – kezdte az érdeklődést Zsuzsa.

 – Akkoriban home officeban voltunk, ráértem – kacsintott Panni a főnökére, s elmesélte, hogy a covid időszak alatt minden kiadónál leállt az élet, sajnos csak tavaly nyáron szóltak, hogy elkezdődhet a szerkesztés. Tulajdonképpen a téma, a bántalmazás azóta már idejét múlttá is vált. A lektor kesztyűs kézzel bánt a művel, Panni jobban szereti a kritikusabb szerkesztést. Feketéné Bencsik Julianna szerint, aki már a kéziratot is elolvasta, jót tett a regénynek a javítás, főleg a befejezésben. Ebben egyetértettek a fiatal irkások is, szerintük letisztult a kamaszhang.

Zsuzsa kitért Panni írói munkásságára is, versei, novellái országos folyóiratokban való megjelenésére, rákérdezett, hogy készül-e a negyedik regény, és elismerően szólt arról, hogy Panni folyamatosan képezi magát, kurzusokra jár, mert szüksége van a feladatokra, az értő visszajelzésekre, kritikákra.

Azt, hogy mit jelent a regény címe, a da capo al fine zenei kifejezés, a kedves kolléganőjük, Győri Krisztina és zenekara, a Győri Band szemléltette. A hangulatos zenei betét után a regény egyes fejezeteinek QR kódja közül három dalt ismerhettünk meg. Megtudtuk, hogy a finn The Rasmus – In the Shadows az utolsó előtti fejezetben mindent megold, a The Offspring – Want You Bad szerint nem tudunk jól szeretni, és a pszichedelikus rock Red Hot Chili Peppers – Sick Love dalát Elton John is nagyra értékelte. Ennyi kulisszatitok után következett a kvíz, immár hagyományosan mobilon. Panni sokrétű kérdésekkel készült, nemcsak a regény kapcsán. Pl: mi a kedvenc itala mostanában, vagy: kinek a véleményét fogadja el? Ez utóbbin sokan elvéreztek, mert a senkiét gondolták evidensnek.

A fogadáson Panni kedvencével, a padlizsánkrémes szendvicsekkel, mákos és citrom tortával, és Gizinek az isteni krumplis pogácsájával kedveskedtek nekünk a szervezők. Köszönet érte!

Gratulálok a könyv megjelenéséhez és a szórakoztató könyvbemutatóhoz. Fóthy Zsuzsa igazgató asszony sikeresen debütált. Közte és Panni között érződött a sokévi harmonikus baráti viszony. Az időnként tettetett főnöki szigorral feltett kérdések és a válaszokban felcsillanó humoros élcelődés még inkább szórakoztatóvá és különlegessé tette az egész beszélgetést: Elejétől a végéig.