Ruhatár kategória bejegyzései

Akaszd be kabátodat a ruhatárba és lapozz bele a programfüzetbe.

Életek és parancsolatok  –  Betartani vagy kitartani?  

(Székely Csaba: 10  – a Radnóti Színházban)

Kép forrása: https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/10-2/

A 10 című darabra alapvetően azért figyeltem fel tavaly, mert egyetemi évfolyamtársam fia játszik benne. De érdeklődésemet egy másik dolog is fokozta az előadás iránt, az hogy a szerző és a rendező kolozsváriak. Mára jelentős változás állt be az erdélyi magyar értelmiség egy részének világ értelmezésében. Régebben úgy tűnt, hogy főleg egyfajta provinciális nemzeti megközelítés a jellemző magatartás, ezzel szemben mára már sokan lettek olyanok is, akiknek jóval nyitottabb és befogadóbb a magyarságtudatuk, mint a ma Magyarországon hatalmon lévőké.

Székely Csaba író és Sebestyén Aba rendező tíz ember egymásét keresztező élettörténetét mutatja meg. A közös origó egy Remény nevű lakótelep, ami akárhol lehet a szocializmust “megjárt” kelet-európában. Ez a közeg egy olyan ember gyűjtőhely, ahol könnyű egymással találkoztatni a látszólag nagyon eltérő élethelyzetű szereplőket, ahol könnyen kreálható véletlenszerűség. Székely csak számozza a figurákat, mint ahogy parancsolatokat szokták. A színen, a valóságot reprezentatívan tükrözni szándékozva, öt női és öt férfi sors kivonat bontakozik ki. 

Nyilvánvaló írói szándék, hogy  parancsolatok és a személyek “számozása” összefüggésben legyen. Végül is nem zavaró, hogy ez világosan látszó mélyebb tartalommal nem igazán telítődik meg az egyébként meglehetősen összetett darab építkezésben. Ennél a dimenziónál sokkal fontosabb a személyek közötti – térben és időben egyaránt szabadon ugráló – mozaikos megjelenítésben kibontakozó kapcsolatrendszer. Talán ez a darabban a legkidolgozottabb – jól működő –  konstrukciós elem, ami a valóság tényleges bonyolultságát hivatott ábrázolni. Ez a célkitűzés jórészt sikerül is. 

Úgy is felfogható a társadalom (vagy a szűkebb környezet), mint egy színház, ahol mindenki eljátssza a saját jeleneteit és nézi a többiekét. Ez zajlik a színpadon. Érdekes volt látni, hogy az éppen aktív szereplőket hogyan követik az éppen nem résztvevő színészek. Úgy tűnt nézőként is élvezték a játékot. 

A tízparancsolat sajátos szentencia gyűjtemény. Nem vitathatóan fontos együttélési esszencia, ami sok évszázados lepárlással keletkezett. Négy (spirituális) életviteli szabályt: Csak Isten igaz, Istent magát keresd, Szánj Istennek időt és Tiszteld szüleidet és hat (alapvető) tilalmat tartalmaz: Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj, Ne hazudj, Ne sérts más frigyét, Ne akard a másét. Ha az Isten kifejezést bármilyen élet-lényeget jelentő más fogalommal helyettesítjük a tartalom relevanciája nem változik.

A Radnóti Társulata (mint szinte mindig most is) csapatként működött. Minden “játékos” folyamatosan a pályán volt, csere nélkül játszotta végig a “meccset”. És minden elért “találat” közös teljesítmény volt. A jeleneteket jól koreografált kórusének kötötte egymáshoz.

Egyesként Baki Dániel egy autisztikus, intézetet megjárt, naiv fiút formál meg, aki a László Zsolt alakította nyolcas, kispályás hedonista álmodóval összefutva kergeti játékgépen a szerencsét. A kettes Pál András, mint az esztétika megszállottja jelenik meg, aki saját arcát alakítva keresi a szépséget és annak viszonyát a boldogsághoz. Majd feltűnik hármasként Berényi Nóra Blanka, mint fiatalon magát kiáruló, “karrierjét” pályaudvaron kábultan összerogyó roncsként végző kurva, aki kapcsolatba kerül a négyes Kováts Adél által játszotta doktornővel, akinek féktelen, elvakult bizonyítási vágya saját életét is nyomorítja. Közben megjelenik ötösként Márfi Márk mint jóképű, nagyravágyó “strici”, akinek nincsenek gátlásai, ha arról van szó, hogy szabaduljon a Remény lakótelepről. Az ő szerelme hatos, a Sodró Eliza által játszott lány, aki folyamatosan kéri „Édes Jézus” segítségét a létező világban való eligazodásához. Hetesként Lovas Rozi tűnik fel olyan “lakótelepi lányként”, aki az érvényesülést jól célzott férjhezmenéssel igyekszik elérni. Több van benne, de az “egyszerűbb utat” választja, amihez a boldogság csak „ferde úton” jár a már megismert nyolcas személyében. Közben megjelenik Schneider Zoltán által prezentált kilences, a férfi, aki meggazdagodott és nagykanállal eszi az életet, mégsem tud megelégedni. Ő hetes “álom lovagja” és mint kiderül egyes apja és nyolcas ifjúkori barátja. A tízes egy szabálytalan mégis archaikus „anya” Tóth Ildikó alakításában, aki művész (is) és, sok korábban megismert szereplőhöz fűzi viszony. A szereplők kapcsolatai olyan szövevényt alkotnak, aminek pontos ismertetése inkább zavarná az áttekintést, mint segítené. A viszony dzsungel szerepe az, hogy érzékeltesse a valóságos társadalmi létezés bonyolultságát, mint olyan környezetet, amelyben a tízparancsolatnak nincs reális esélye még a részleges érvényesülése sem. Mindezt az előadás úgy tárja a nézők elé, hogy közben egy pillanatra sem sugallja azt, hogy ne lenne fontos betartani a “törvényeket”. 

A már említett a jeleneteket egymáshoz és a parancsolatokhoz kötő oratórium szerű kóruséneklés mellett, a szereplők szelfiznek is, megörökített “arcaik” láthatók a játéktér feletti három nagy képernyőn, mozgó és álló képként, tovább bővítve ezzel az értelmezés dimenziót. A történetmesélés élőképes verbalitása így feliratokkal, előre felvett videókkal és fotóalbummal bővül, segíteni próbálva ezzel a mai mediatizált világ komplexitásának lehető leghűbb ábrázolását.

Feltétlenül meg kell említeni, hogy az előadás jól integrált része az élőben előadott zene. A Cári Tibor szerezte muzsika elemi erővel, szinte már-már sámánisztikusan hat. A két élőben, színpadi elemként folyamatosan jelenlévő zenész, Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter integráns részei a megjelenésnek, amibe időnként Sodró Eliza hegedű és Lovas Rozi fuvola játéka is besegít. Feltétlenül megemlítendő a jelmezeket tervező Bianca Imelda Jeremias és a díszlettervező Bartha József kreatív hozzájárulása az összképhez. 

Nem lehet egyik játszó színészt sem kiemelni, mind a tizen nagyon egyenletesen magas nívón játszanak és  kórusként is remekelnek. A tízparancsolatot latinul kántálják, a szövegét kivetítve is sulykolják, hogy a néző ne felejtse el, éppen mit nem tartanak be a “szereplők” és általában mit szeg meg folyamatosan az Élet.

A két felvonásban előadott mű végén a közönség hosszan és lelkesen ünnepelt. A Székely Csaba által jól kifundált Sebestyén Aba rendezésével tovább fokozott, bonyolult – néha nehezen átlátható -, de jól szervezett színpadi munka eredményeként létrejött a hatás.

Mostanában sokat járok színházba. Jól teszem, mert a jó Színház, mint amilyet most láttam, lehetséges Út a jelenléthez. Még a látottak hatása alatt, hazafelé a Tízparancsolat érvényessége járt a fejemben, pontosabban az, hogyan lehet olyan “törvényeket” hozni amelyeknek megfelelően lehet élni. A törvények megnevezik a “bűnöket”, de képesek-e meg is előzni elkövetésüket? Ha nem, mi más képes erre? Mi a büntetés és a bűnbocsánat helyes aránya? A 10 hatásosan vetette fel ezeket a kérdéseket.

Minden jó, ha a vége jó?

Megbocsátható-e Istennek a populizmus?

Kinek a tragédiája/komédiája, ami van? (EMBTRAG-Keressétek az Urat, amíg megtalálható!)

Ujj Béla színikritikája

Madách Imre Az ember tragédiája tinédzser korom egyik kedvenc drámája volt. De ahogy múlt (felettem?) az idő, egyre több kétségem támadt vele kapcsolatban. Azért időnként újra meg újra megnéztem színpadra állítási kísérleteit. Utoljára a Jankovics Marcell animációs változatával próbálkoztam, úgy tíz éve. Azóta nem.

Az ember tragédiája több mint százhatvan éve jelent meg. A magyar drámák közül az egyik legtöbbet játszott darab. A művel való első találkozásomkor nem zavart nyelvének archaikussága. Akkor még kihívásnak fogtam fel (mindent!), amit nem könnyen értettem. Később már fogyott a (vonatkozó) türelmem. A Katona József Színházban nemrég bemutatott EMBTRAG előadást talán éppen azért választottam mégis magamnak születésnapi ajándékul, mert olvastam, hogy Nádasdy Ádám – akinek nyelvhez való viszonyát osztom – “lefordította” mai prózára.

Bármi is inspirálta Madáchot a monumentális “történelmi” tabló megalkotására, maradandó megfogalmazása lett az ember saját létezése értelmével kapcsolatban felmerülő kérdéseinek, kétségeinek. Ha mindent isten teremtett, akkor felelőssé tehető-e mindenért, ami lett/van? (Vagy inkább felejtsük el, mint felesleges absztrakciót?) Ha tételezzük Istent (ahogy Madách tette), és Ő maga az időtlenség, akkor Lucifer az idő, ami (talán) az egyetlen olyan dimenzió, amely nem felfogható örökké létezőnek. A haladás, mivel időben történik, szintén értelmezhetetlen az örök Egy felől nézve, pedig ez az ember talán legfontosabb (nem materiális) mozgatóereje. Ezt ragadja meg hatásosan a szerző bizonyítva, hogy az igazi remekmű nemegyszer túlmegy alkotója szándékán.

A Madách Tragédiája a duális, kauzális gondolkodás lehetetlenségének és tehetetlenségének grandiózus példázata. A mechanikai világképe – amin az emberiség máig nem igazán tud túltekinteni – a kvantumfizika korában is része a valóságnak, de nem elég a létezés teljes megértéséhez. A dolgok túl egyszerűsítésére kiváló példa, ahogy sokan a nemiségről gondolkodnak (ma is). Egy emberi személy nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb “nemi spektrummal” bír, minthogy besorolható lenne a nő vagy férfi (duális) kategóriájába, mégis ez a nézet próbál dominálni elutasítva minden pontosító finomítást. A komplexebb megközelítés igényét jelzi, hogy az EMBTRAG-ban mind Istent, mind Lucifert nő alakítja. (Ráadásul anya és lánya!)

Az első (három) és az utolsó keretszínek bekerültek az EMBTRAG változatba is. Az előadás a történeti színeket egyrészt leegyszerűsítette, másrészt nyelvileg és tartalmilag közelebb hozta a mához. (Szándékosan nem használom az aktualizálás szót.) Ezt úgy tette, hogy nem sérült azok eredeti szelleme.

Székely Kriszta rendező, miközben értelmezi a madáchi szöveget, megtartja az eredeti mű gondolati lényegét, ebben a kényes egyensúlyteremtésben partnerre találva mind Nádasdy Ádám “mai prózára fordítóban”, mind Szabó-Székely Ármin dramaturgban. Az ábrázolt gondolati dualitások a kezdő keretszín(ek)ben az Isten – Lucifer, teremtő – teremtés, Isten – Ember, Paradicsom – Ember diskurzusokban, a “történeti” színekben az egyén – tömeg, test – lélek, mai én – múltbeli én, mostani eszmék – meghaladott eszmék, elmélet – valóság, tudás – hit fogalompárok ütközése által jelennek meg. A (le)záró keretszínben a kétségbeesés – remény néz farkasszemet egymással. Eredendő “problémája” a Tragédiának a befejezés “földhözragadtsága”.

A cselekmény állandó díszletéül egy kivilágítható, üveges (áru)vitrinek által uralt tér szolgál, közepén egy körüljárható pulttal. Ez az időtlen szupermarket, ami (a jelmezekkel együtt) Izsák Lili munkája, kis változtatásokkal képes felidézni a szerző által bejárni kívánt összes helyszínt. A szereplők ruhái is időn és téren átívelően jelképesek.

Az előadás pazar színészgárdát mozgósít. (Igaz, a Katonában könnyű jól meríteni.) Szirtes Áginak az Úrként sikerült megfosztania Isten figuráját a poros, közhelyes sallangoktól. Pálmai Anna rendkívüli beleéléssel képes úgy ábrázolni az árnyékként mindenhol jelenlévő Gonoszt, hogy nem prédikált példázatként, hanem megtapasztalt jelenségként áll elénk. Az a manapság bevett színreviteli megoldás, hogy egy ábrázolt személy változása nem a játszó színész maszkírozásával, hanem többes szereposztással valósul meg, bevált. A fiatal Ádámot Lengyel Benjámin, a középkorút Elek Ferenc, a meglettet pedig Bezerédi Zoltán alakítja. Mindhárman legjobb saját képességeiket adva bújtak bele az “első ember” nem könnyen megjeleníthetőre formált figurájába. Mentes Júlia hamvas, Rezes Judit érett Évaként méltó társnak bizonyulnak. (Annak ellenére, hogy Madáchnak nem erőssége az árnyalt nőábrázolás.) A többi megjelenő alakot életre keltő stáb tagjai: Béres Bence, Bodnár Erika, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Ujlaki Dénes, kivétel nélkül nagyszerűen formálják magukra a kapott (sok esetben újragondolt) figurákat.

Meg kell említeni, hogy a csoportos mozgások látványa különleges élményt adott. A Vadas Zsófia Tamara koreográfiájára épülő, a darabot indító és a színeket összekötő mozgásszínházi “betétek” jelentősen támogatták a hatást. Ugyanez mondható el Török Marcell belógó monitorokon megjelenő videó betéteiről, a Juhász András és Pető Gergő által létrehozott fényhatásokról, és a Csizmás András és Fodor Tamás játékhoz rendelt zenéiről és hangeffektektjeiről.

A több mint három óra “történelmi játék” gyorsan eltelt. A jól lezárt részek után, a két szünet jó alkalom volt az elgondolkodásra. A darab végén a hálás közönség többször is visszavastapsolta a láthatóan kedvvel játszó színészeket.

Ez az előadás annak a felismerésnek a tudatában készült, hogy az isten teremtette mechanisztikusan determinált világ, amelyben a valóság és annak grammatikai interpretációja sajátos logikán kívüli kapcsolatban van egymással, és ahol az ember dolga, hogy “küzdjön” és szolgálja-tisztelje az isteneket, nem restaurálható.

Az, hogy a szerző nem talált olyan felmutatható tudást, ami segíthetne az Embernek, nem zavarta a művét interpretáló társulatot abban, hogy azért megkíséreljen valamiféle “tanulságot” felmutatni a küzdés értelmeként. Végül is Madách a művében feltárt (lét)ellentmondásokat (jobb híján) az ember egyik fő evolúciós mozgató erejével, a szaporodási kényszerrel “oldja fel”. Ebben az előadásban is változtatás nélkül hangzik el a jól ismert mondat: “Anyának érzem, óh, Ádám, magam.” Isten ezzel (az akár demagógnak is nevezhető) kifejlettel “gyűri le”(?) Lucifert. Ez van, sugallja a színpadra állító, ezt kell szeretni, teszi hozzá a néző. Ma, mikor már több mint nyolc milliárd ember terheli a földet, a “létkérdések” megválaszolásának következő generációra hárítása nem lehet megoldás. Már nem elég “bízva bízni”. Az EMBTRAG előadás (saját kialakult előítéleteim ellenében is) azt bizonyította, hogy a Tragédia annak ellenére, hogy egy maitól sokban különböző korban, akkori világnézet által inspiráltan, egy nehéz életet élő szerző tollából született, ma is átélhető, aktuális figyelemfelhívás arra, hogy az embernek dolga van a létezésben. A Katona József Színház szájbarágós agitáció nélkül is képes eljuttatni Madách Imre keserű “üzenetét”. És (talán) hozzá tud járulni ahhoz is, hogy ne „a világ az ember nélkül kezdődött, és az ember nélkül fog véget érni” summázatban összefoglalt pesszimizmus uralkodjon el rajtunk, akkor sem, ha ma már egyértelmű, hogy az istentételezés (vélelmezett) populista pozitivizmusa kevés a túléléshez. Gyökeres változ(tat)ás kell. Nem elég, ha nézők vagyunk, fel kell menni a színpadra, és aktívan be kell kapcsolódni az (élet)játékba.

kiemelt kép: a színház honlapjáról

Kreatív írás

Írókörünk 15 éve működik, idén tagfelvételt hirdetünk az alkotni vágyó, irodalmat szerető gödöllői és környékbeli írók számára. Csatlakozz hozzánk, ha lapulnak versek, novellák a laptopod mélyén, ha szeretnél elkezdeni, vagy éppen befejezni egy regényt. Ha szeretsz az irodalomról beszélgetni, ha szeretnél kreatív írástechnikát tanulni, és ha szeretnél fejlődni az írásban.

Az IRKA íróműhelyében lehetőséged van fejleszteni íráskészségedet, szakmai visszajelzést és segítséget kapni irodalmi szövegeiddel kapcsolatban, részt venni egy olyan csapat életében, mely számtalan fórumon népszerűsíti az irodalmat és alkot: antológiát jelentet meg, felolvasóesteket szervez, kortárs költőket, írókat hív meg. Havi műhelytalálkozóinkat a gödöllői városi könyvtárban tartjuk.

Ha szeretnél alkotó csapatunkhoz csatlakozni, nem kell mást tenned, mint küldeni egy rövid bemutatkozást, valamint egy kiválasztott saját szöveget/szövegrészletet az istoka@gvkik.hu email címre, ahonnan rövid időn belül válaszolunk neked.

További információk a plakáton, illetve a fenti email címen.

T. BOGDÁNYI FRANCISKA EMLÉKKONCERT

Franci szinte alapítása óta tagja volt az Irkának, bár az utóbbi néhány évben elváltak útjaink. Jager Luca néven utoljára az Irka jubileumi antológiájába küldött szöveget, de még pár évig tevékenyen részt vett a szerkesztési folyamatokban, az egyik legkiválóbb lektorunk volt. Emlékére a Cavaletta Női Kórussal és a Turai Világi Kórussal közösen szervezünk fellépést, ahol Franci kedvenc kórusművei mellett elhangzanak majd az irkások tolmácsolásában Jager Luca szövegei is.

A koncert időpontja: 2023. június 23. péntek, 18 óra. Gödöllői Királyi Kastély Díszterem

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor a főnök kérdez

Szubjektív beszámoló az Elejétől a végéig c. könyvbemutatóról.

Március 17-én, a könyvtár újranyitásának másnapján, Istók Anna legújabb könyvének bemutatását Karsai Gizella handpan hangszeren elővarázsolt zenéje nyitotta meg. Ez a meditatív hangulat illett az eseményhez, hiszen Panni harmadik könyve, az Elejétől a végéig a zene regénye. Fóthy Zsuzsanna igazgató asszony köszöntőjében elárulta, nem kellett sokat törni a fejüket, hogy kivel kezdjék a könyvtári programokat, adott volt Panni, az író-kolléganő. A sors úgy hozta, hogy betegség miatt az igazgató asszony lesz a moderátor, aki Rettegj Panni! felkiáltással kezdte a debütálást, s egyben azon örvendezett, hogy végre kedvükre beszélgethetnek. Erre, bármennyire is hihetetlen, a mindennapokban nem sok idejük adódik.

 – Hogy lehet az, hogy a regény csak most jelent meg, pedig emlékszem, már két-három éve mesélted, hogy írod? – kezdte az érdeklődést Zsuzsa.

 – Akkoriban home officeban voltunk, ráértem – kacsintott Panni a főnökére, s elmesélte, hogy a covid időszak alatt minden kiadónál leállt az élet, sajnos csak tavaly nyáron szóltak, hogy elkezdődhet a szerkesztés. Tulajdonképpen a téma, a bántalmazás azóta már idejét múlttá is vált. A lektor kesztyűs kézzel bánt a művel, Panni jobban szereti a kritikusabb szerkesztést. Feketéné Bencsik Julianna szerint, aki már a kéziratot is elolvasta, jót tett a regénynek a javítás, főleg a befejezésben. Ebben egyetértettek a fiatal irkások is, szerintük letisztult a kamaszhang.

Zsuzsa kitért Panni írói munkásságára is, versei, novellái országos folyóiratokban való megjelenésére, rákérdezett, hogy készül-e a negyedik regény, és elismerően szólt arról, hogy Panni folyamatosan képezi magát, kurzusokra jár, mert szüksége van a feladatokra, az értő visszajelzésekre, kritikákra.

Azt, hogy mit jelent a regény címe, a da capo al fine zenei kifejezés, a kedves kolléganőjük, Győri Krisztina és zenekara, a Győri Band szemléltette. A hangulatos zenei betét után a regény egyes fejezeteinek QR kódja közül három dalt ismerhettünk meg. Megtudtuk, hogy a finn The Rasmus – In the Shadows az utolsó előtti fejezetben mindent megold, a The Offspring – Want You Bad szerint nem tudunk jól szeretni, és a pszichedelikus rock Red Hot Chili Peppers – Sick Love dalát Elton John is nagyra értékelte. Ennyi kulisszatitok után következett a kvíz, immár hagyományosan mobilon. Panni sokrétű kérdésekkel készült, nemcsak a regény kapcsán. Pl: mi a kedvenc itala mostanában, vagy: kinek a véleményét fogadja el? Ez utóbbin sokan elvéreztek, mert a senkiét gondolták evidensnek.

A fogadáson Panni kedvencével, a padlizsánkrémes szendvicsekkel, mákos és citrom tortával, és Gizinek az isteni krumplis pogácsájával kedveskedtek nekünk a szervezők. Köszönet érte!

Gratulálok a könyv megjelenéséhez és a szórakoztató könyvbemutatóhoz. Fóthy Zsuzsa igazgató asszony sikeresen debütált. Közte és Panni között érződött a sokévi harmonikus baráti viszony. Az időnként tettetett főnöki szigorral feltett kérdések és a válaszokban felcsillanó humoros élcelődés még inkább szórakoztatóvá és különlegessé tette az egész beszélgetést: Elejétől a végéig.

Ujj Béla: Katartikus zombi (fel)támadás – Káli holtak a Katona Kamrában

Már jó ideje hallom sokaktól, olyanoktól is, akiknek véleményére adok, hogy “a Káli holtakat meg kell nézni”, “a Káli holtakat látni kell”. Most, hogy végre sikerült, már én is biztatom barátaimat.

A zombi-lét már nem csak divatos téma, mindannyian zombisodunk. Már csak az tud igazán ijeszteni, ha ez feltámadó halottakkal történik, hiszen egyre többen érzik úgy, hogy már nekik, itt élőknek sincs elég hely és tér. A helyiek már azt is egyre nehezebben viselik, ha jönnek máshonnan a nem ide/oda valósiak, a bebírók, gyüttmentek, a migráncsok.

Térey János azonos című regényét nem olvastam. Halála után sem ez volt az, amit kezembe vettem művei közül. De Dömötör András és Bíró Bence színpadra állítására ki voltam hegyezve, ezért már egy éve terveztem, hogy megnézem az előadást. A jegypénztárban második lettem a napi szabad helyre várakozók listáján, amikor délután bejutási lehetőség iránt érdeklődtem. Végül, amikor kezdés előtt visszatértem, érkezett egy hölgy, akinek volt két felesleges jegye. Az egyik nekem jutott. Nagyon jó helyre szólt.

Az előadott sztori közhelyes, igazi, mai (fő)városi (liberális) értelmiségi lelki hányás. Minden van benne: feldolgozatlan és megoldatlan társadalmi és nemzedéki problémák, gazdasági anomáliák, megélhetési/meggazdagodási útkeresés, vidék-főváros ellentét, családi válság, gagyi TV tömegkultúra, sznob elit színház, gyors sikervágy, korai kiégés, szerelem- és szeretet igény és képtelenség, értelmetlen rohanás stb. Sok a “markolás”, és eleve lehetetlen vállalkozás a “megfogás”. Igazi csoda, hogy az előadás ennek ellenére rendkívüli élményt adott. Ez alapvetően a színpadi adaptálás módjának és a játszó társulat kivételes színészi teljesítményének köszönhető. Megjegyzendő, hogy a “színház a színházban” (Hamlet, Haramiák), mint eszköz is jelentősen hozzájárul a hatáshoz.

A főszereplő Csáky Alex “fiatal sztárszínész” alakját Tasnádi Bence “fiatal színész ígéret” olyan kivételes hitelességgel alakítja, mintha saját magát formálná meg. Ez az egyszerre kívül és belül lét páratlanul hatott rám. Néha már saját fiamként láttam magam előtt a Kamra nyújtotta közelségből. Élete tényleg megelevenedett. Problémái tulajdonképpen (ha lehántjuk róla a konkrét díszleteket és jelmezeket) mindennapjainkból ismerősek. Amit látunk egyszerre paródia és tragédia. A néző nem a szövegre koncentrál, hiszen az olyan extremitások, mint a Kolozsváron játszódó „trianoni Hamlet”, fantáziátlan ötletecskék a “valódi” napi hírekhez képest, hanem a játszók gesztusaira. Például arra, ahogyan Rujder Vivien képes egyedül megjeleníteni Alex mindhárom fiatal nő kapcsolatát. Anya, vérmes szerető és vágyott, tiszta nőideál, ha kell. Mindhárom alakban (plusz a Hamletben és a Haramiákban) – bár nagyon különbözően – őrületesen szexi és kívánatos Nő. Fullajtár Andrea önazonos színész(nő). Anyasága, korosodó de ellenállhatatlan dívasága, Jászai Marisága színes lényének bölcs természetességén átszűrve bámulatos. Bán János nem eljátssza az “adódó” apa figurákat, hanem ő maga a kortól és kultúrától független apa- archetípus. A rákbetegség, vagy éppen túlvilági szellemség megjelenítése csak ujjgyakorlat számára. Puszta jelenléte is jól érezhető. Elek Ferenc ihletett jellemábrázolóként úgy lubickolt a színházi figurák (igazgató, rendező, színész) bőrében, mint delfin a vízben. Takátsy Péter fényevő, semmire (színészre, nézőre, világra) fittyet hányó, “öntörvényű művész” főrendezőként olyat alakít, hogy a jövőben a típussal találkozva ő fogja kísérteni a nézőt. Anélkül tipizál, hogy ítélkezne. Mészáros Béla idegesítő kolléga, tenyérbe mászó arcú, önkritikátlan, ostoba médiaszereplő, színikritikus, röhejes diszkós. Mindet remekül csinálja. Vizi Dávid brillírozik a nem szabványos (nem macsó), szorongó, helyét kereső, mai férfi figurákban. Dankó István zavarba ejtően hozza a jelenbe ágyazott, megfelelni tudó, időben érkező és a kellő helyen eleget nyújtó figurákat. Török Marcell, Kovács Bálint és segítői operatőri munkája illeszkedik a játékba, képeik “laterna magica” szerű hatásokkal egészítik ki az élő színházat. Minden szereplő láthatóan egymásra is rácsodálkozó élvezettel volt jelen szinte folyamatosan.

Az előadás fontos kelléke maga a Kamra, mint fizikai tér, aminek szinte teljes használata sokat ad hozzá az élményhez. Az egész előadás alatt látható terepasztal, mint bevont színhely nagyon találóan ábrázolja mai, nagyrészt a médián keresztül megélt világunk – a valósággal sokszor köszönő viszonyban sem lévő – virtualitását.

A közönség láthatóan jól “szórakozott”, amit a darab végén kitartó, hálás tapssal is jelzett. De (ahogy én láttam) a többség felfogta, hogy amit látott nem színházi-értelmiségi-szórakoztatóipari belügy, hanem az életünk. Kifelé tartva már “tudom”, a “zombik” minden fronton támadnak, de csapataink harcban állnak. Talán még nem lett mindenki zombi. Azzal a reménnyel jöttem fel az előadás végén a Kamra pincéből, hogy nem is lesz az. A lépcsőn a mellettem elviharzó Rujder Viviennek megköszöntem az előadást. (Rám vissza mosolyogva is ragyogó volt!). Egy biztos, ez az előadás úgy volt katartikus, hogy nem a tartalmával hatott.

Most úgy alakult, hogy nem autóval jöttem. Nagyon régen utaztam utoljára késő este HÉV-en. (Az előadás majdnem négy órás volt.) Kiderült, hogy van igazi Zombi apokalipszis. Egy gyűrött arcú, kopott, koszos ruhás, középkorú cigány férfi valamilyen szer(ek) hatása alatt agresszíven hangoskodni kezdett. A kocsi nagyon hirtelen kiürült, csak én maradtam. Odajött hozzám és elmondta, hogy most tényleg nem lopott a Sparban, és az sem igaz, amit az a “drogos kurva” állít róla, hogy dugott a saját húgával. Mire mondandója végére ért már könnyezve sírt. Azt mondta, látja, hogy én “tudom mi van”. Nem tudtam, de meghallgattam kéretlen gyónását, és próbáltam együtt érezni vele. (Nem igazán sikerült). Mielőtt leszállt, elfogadtam a kinyújtott kezét. Hazaérve azonnal gondosan kezet mostam (mint a koronavírus járvány óta mindig).

Elalvás előtt egy meglehetősen túlhasznált Shakespeare idézet villódzott halványuló tudatom kivetítőjén:

“Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:

Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében.”

Én a HÉV-en – talán a színház hatása miatt – jóembert próbáltam (el)játszani. Úgy aludtam el, hogy saját alakításommal nem igazán voltam elégedett.

“Vörös farok” (szándékos)

Ha Térey János érzékeny (dráma)íróként minden estéjét a HÉV-ven vagy vonaton töltötte volna (nem különböző színházi zsöllyékben), biztosan nem „színházmérgezést” kapott volna. De ezt egy halotton már csak feltámadáskor (ha lesz) lehet “számonkérni”.

kiemelt kép: a színház honlapjáról

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok könyvbemutató, amikor én lettem az egyik helyes válasz

December 20-án, a könyvtár rendezvénytermében az IRKA kilencedik könyvének bemutatójára gyűltünk össze nagy-nagy lelkesedéssel és megelégedéssel, hogy az idén is sikerült új kötetet létrehoznunk.

Az adventi hangulatot fokozta Karsai Gizella pszichedelikus zenéje, melyet egy különleges, handpan elnevezésű hangszeren adott elő. A handpan egy acélból készült ütőhangszobor. Ámulva hallgattam Gizi varázslatos dallamait, és az egyre kellemesebb meditatív állapotban szinte már el is felejtettem hol vagyok, amikor Istók Anna, az IRKA vezetője köszöntötte a közönséget. Heltai Zsófia moderátor egy szomorú eseménnyel kezdte a beszélgetést. Miért ajánlottuk a kötetet a nemrég, tragikus hirtelenséggel elhunyt kabai lóránt költő emlékének?

Lóri, 2013-tól öt évig volt az IRKA mentora. Kurzusaival, a nyári táborainkkal és egyéb rendezvényekkel felejthetetlen pillanatokat éltünk át vele, aki szerteágazó tárgyi tudásával, fanyar humorával és kitűnő pedagógiai érzékkel egyengette írói, költői ambícióinkat. Én konkrétan neki köszönhetem, hogy verseket írok. Az előszóban igyekeztünk méltóképpen megemlékezni a lórival eltöltött pillanatokról, versben, levélben, vagy csak szavakban.

Zsófi témaválasztás kérdésére Mersdorf Ilona elmesélte, hogy most az előző kötetekhez képest könnyedén megegyeztünk a csodában, ami nagyon szerteágazó, bármit jelenthet. Lehetőséget kaptak a hétköznapi dolgok és egyéb írások is. Az írókör költőitől pedig a semmi minden lírai fejezetben olvashatunk. Panni szerint ez utóbbi lett most hangsúlyosabb. Teljesen véletlenül a versek ívet alkotnak, a megszületéstől, gyermekkoron, kamasz-szerelmen, felnőttkoron át az elmúlásig. Szinvai Dániel grafikus, a kötet illusztrátora nagyon személyesnek érezte a műveket, érdekes, hogy zömében E/1-ben íródtak, emiatt választott hozzájuk portrékat. A borítón szereplő gyufaskatulya a kötet méretére is utal, kicsi, de annál csodásabb.

A kvízhez mobiltelefon applikáció kellett, így csatlakozni a mai világban már gyerekjáték. A közönség többségének sikerült is. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az egyik helyes válasz, miszerint nekem van a legtöbb művem a kötetben.

A fogadás csemegéivel mint már eddig is, most is kitettünk magunkért. Rengeteg zakuszkás és májas szendvics, krumplis pampuska, pisztáciás süti, a tipikus Bordeaux-i canelé és egyebek kínálták magukat kóstolásra.

Az estet a Könyvtári Angyalok kórusának karácsonyi koncertje zárta, megkoronázva az adventi hangulatot a kivilágított, kályhákkal fűtött udvarban. Még sok ilyen kellemes hangulatú könyvbemutatót kívánok magunknak! Jövőre veletek ugyanitt!

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok – könyvbemutató

A Gödöllői Városi Könyvtár és az Irka szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az év utolsó programjára! 🎄🎁🎄

A gödöllői írókör tagjai egy gyönyörű kötetet állítottak össze Szinvai Dániel illusztrátor segítségével. A könyv bemutatójára egy hangulatos ünnepségen kerül sor, mely egyben a gödöllői városi könyvtár utolsó idei programja is. 2022. december 20-án, kedd délután érdemes a könyvtárba ellátogatni, az Irka vidám, játékos könyvbemutatója mellett megtekinthető az illusztrátor kiállítása is, valamint színpadra lép némi forralt bor társaságában a Könyvtár angyalai kórus is.

Szeretettel várunk Mindenkit! Ünnepeljünk együtt! 🎄

Szinvai Dániel kiállítása

2022. decemberében jelenik meg a gödöllői írókör kilencedik antológiája, melynek illusztrálására Szinvai Dánielt kértük fel. A Csodák és egyéb hétköznapi dolgok kötet illusztrátora a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végzett 2019-ben, 2021-ben pedig a MOME IMAGE PRO tanfolyam keretein belül fejlesztette tovább az illusztrációs képességeit.

Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik, illetve tervezőgrafikát tanít a Corvin Rajziskolában.
Rendszeresen készít editorial illusztrációkat a 168 Órának, illetve nem rég jelent meg egy általa illusztrált novellás kötet a Pagony kiadónál, a Tilos Az Á könyvek között. Több könyvborító is a keze munkáját dicséri, és 2021-ben a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon megkapta a Silent book kategória díját, és a Legjobb pályakezdő illusztrátor különdíjat.

Az új Irka kötet illusztrációiból 2022. december 1-jén nyílik meg Szinvai Dániel kiállítása a Gödöllői Városi Könyvtár Infoterében. A megnyitóra rendhagyó módon a kiállítás legvégén kerül sor: 2022. december 20-án, kedden 18 órakor a helyszínen. Ennek oka, hogy a könyv bemutatója a karácsony előtti utolsó nagy programja lesz a könyvtárnak, ezen az alkalmon számos részletet megtudhatnak az érdeklődők a kötetről, valamint az illusztrátor munkásságáról is. A bemutatón nem csak megcsodálhatjuk a képeket, de könyv formájában megvásárolhatjuk és haza is vihetjük, kiváló karácsonyi ajándékötlet a szeretteinknek.

Szinvai Dániel kiállítása tehát 2022. december 1-20-ig látogatható a gödöllői városi könyvtárban, annak nyitvatartási idejében. Végezetül álljon itt egy rövid bemutatkozás, magától Danitól:

A grafika számos területével foglalkozom, különös tekintettel a narratív és illusztratív médiumokra. A hagyományos technikák vizualitásának és a modern digitális technikák sajátosságainak ötvözése éppen úgy érdekel, mint az illusztratív és tipográfiai megoldások egységbe foglalása, a funkció ás az esztétika egyenrangúsága. Számomra egy projekt mindig egy történet, egy komplex kis világ. Igyekszem, hogy amivel foglalkozom, az túlmutasson önmagán, és akár rajtam is. Minden projektnek a saját hangját keresem, a hozzá leginkább passzoló, legkifejezőbb stílust. De közben mindig én is teljes egészében benne vagyok egy-egy munkában, alkotásban. Így mindegyik alkotói folyamat egyben a saját hangommal való kísérletezés is.

https://www.facebook.com/szinvai.daniel.illustration