Mersdorf Ilona bejegyzései

Erdélyhez köt a gyerekkor, az emlékek, amik azzá tettek, aki vagyok. Gödöllőhöz az írótársak, az IRKA közössége. Szeretek történeteket mesélni. Míg írok, úgy érzem, van kinek.

Mersdorf Ilona: Cséplés Füzesen

Annyi élet van ezen a képen, hogy inkább filmnek látom, mint pillanatfelvételnek. A háttérben inget-bő gatyát viselő férfiak hányják vasvillával a búzakévéket a cséplőgépbe. A nők talán épp az ebédet hozták, rajtuk tiszta ruha van.

Cséplés Füzesen, ezt a címet adtam a képnek. Nagyapám fiatalkoráról szól, őt mégsem ismerem fel rajta, és ettől még izgalmasabb. Az biztos, hogy ő az egyik főszereplő, de hogy melyik a két cséplőgépen pózoló fiatalember közül, azt nem tudom. A szőke, aki az olajozókannát tartja a magasba, mintha meg akarná keresztelni a masinát? Vagy a másik, aki az embermagasságú lendkerék előtt áll, és színpadias mozdulattal nyúl a kormánykerék felé?

Egyikük sem hasonlít arra az emberre, akit én ismertem. Nekem nagyapám az a kopasz, mosolygós arcú, kefebajuszú kis öregember, akinek a meséire úgy emlékszem, mintha velem történtek volna.

Ezt a történetet is ismerem. Hol volt, hol nem volt Tatának egy cséplőgépe. 45-ben eladta, mielőtt elrekvirálták volna, de a háború előtti években épp volt, és ennek köszönhette a szép legényéletét.

Kapósak voltak, ő és a tót barátja, a Tóni. Mindenfelé hívták őket csépelni, még a szomszéd falvakba is, fel egészen Királykegyig. Ott is aludtak a gép mellett, a szalmában. Egyik oldalt a lányok, asszonyok, másik oldalt a férfiak. A lányok jártak el vízért a kútra, esténként, amikor letették a munkát. A legények meg kísérték őket. Sok minden megesett azokon a nyári éjszakákon, a csillagos ég alatt.

Tatának is volt szeretője, egy szép román lány. Ő lehet az, ott a kép közepén. Az a babaarcú, karcsú, az azsúrozott kötényben. Olyan magakelletőn teszi csípőre a kezét, mint aki tudja, hogy mindenki őt nézi majd a képen, még száz év múlva is.

Nagymama rosszallóan ingatta a fejét, mikor nagytata a szeretőjéről beszélt. Én élvezettel ízlelgettem az új szót, azt is Tatától tanultam meg, hogy mit jelent. A királylányos mesékben nem volt szó együtt hálásról, szalmáról, ilyesmiről. Nem tudtam elképzelni, mi történik attól, hogy első látásra megszerették egymást, addig, hogy ásó, kapa, s a nagyharang választja el őket.

Tatát a szép szeretőjétől az anyja választotta el. Mintsem hogy szegény lányt vegyen el, inkább elvitette a fiát katonának. Két évig nem várt az a lány, mással járt csépelni, mire Tata hazakerült. Tata bánatában ivott, még a gép mellett is, egyszer majdnem leszakította a karját az a nagy lendkerék. Az első bálján megkérte tizenhat éves nagyanyám kezét. Ő is ott van már ezen a képen, csak nem lehet észrevenni a széplány mellett.

Pár évvel később ismét csináltatott Tata egy cséplőgépes képet. Azon már rajta van a négyéves anyám és az öccse is. De nagyapámat azon a képen sem ismerem fel. Még mindig nem elég öreg ahhoz, hogy hasonlítson az igazi önmagára, aki az én Tatám.

Kolozs Kitti: Az erdő lelke

Vörös Eszter Anna alkotása www.facebook.com/eyciirartshopandgallery

Már akkor tudom, mekkorát vétek, amikor meghúzom a ravaszt. Az ütőszeg lecsap, a töltény pedig belevész az éjszakába. Remélem, hogy örökre ott marad, és soha nem látom viszont. Főleg nem egy másik élőlénybe fúródva. Nagyot szitkozódok, amikor a rengeteg mélyéről felreppennek a madarak és néma csend támad. Eltaláltam valamit… Kolozs Kitti: Az erdő lelke bővebben…

Mersdorf Ilona: Piacnyitás (12)

 

 

 

 

illusztráció: pixabay.com

A piac maga az élet. Nem közgazdászokat idézek ezzel, inkább a nagymamámra gondolok, aki a hetivásáron szerezte össze a család asztalára kerülő terményeket. Más helyen és más időben, de ugyanúgy járok én is a standok között, számolgatom, mennyi almát vegyek az unokámnak, hány kiló spenótot főzzek szombatra a nagycsaládnak, mennyi füstölt parasztkolbászt fogyaszt el hét nap alatt a férjem, és mennyi csípős kecskesajt kell nekem. Mersdorf Ilona: Piacnyitás (12) bővebben…

Mersdorf Ilona: Szabadságfok (11)

 

 

 

 

Által Anikó fotója Gödöllői Fotós Kör

 

Melegfront
Fűrészpor ízű az egy hete vásárolt rozsos kenyér, kifordul a számból. A vége, ami a celofán zacskóban maradt, kezd penészedni.
Nem lehet ebben a fülledtségben dolgozni, lehajolok, kitépek egy gyomot, aztán ölelgetem a fűzfa derekát, hogy ne ájuljak el. Inkább ne mértem volna meg a vérnyomásomat, most már határozottan rosszul vagyok. Mersdorf Ilona: Szabadságfok (11) bővebben…

Mersdorf Ilona: Kockázatfelmérés (10)

 

 

 

 

illusztráció: pixabay

Dolgozó nőként nem tudtam kiteljesedni a gasztronómia területén. Sütemények helyett pohárban szivárványcsíkosra rétegezett pudingokkal kápráztattam el a gyerekeimet. Nyugdíjasként sem lett belőlem egy süti-mama. De ha a lányom – a telefonban – felsóhajt, hogy milyen jó lenne olyan darázsfészket enni, amilyent óvodás korában a sarki péknél sütöttek, akkor nekifogok. Mersdorf Ilona: Kockázatfelmérés (10) bővebben…

Mersdorf Ilona: Ünnepeink (9)

Nagy Lászlóné fotója, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Fanni most lesz tíz éves. Egy hónapja nem látta már anyucit. Kedden és szerdán skype-on együtt tanulnak, a többi napon anya a kórházban dolgozik.
Apánál jó. A kertben van hinta, és ugrálóasztal is, amit Fanni a tavalyi születésnapjára kapott. A Cirmi cica is csak az övé. A házba sajnos nem viheti be, de ott a sok plüsi, nekik süt-főz, terít meg ágyaz Fanni. Mióta a kistesója át tud bújni a mászóalagúton, vele is lehet már játszani. Mersdorf Ilona: Ünnepeink (9) bővebben…

Mersdorf Ilona: Színek és tervek (8)

Által Anikó fotója, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Így kéne élni. A hinta lengésével mérve az időt, figyelve a bougainvillea színeváltozásait. Reggel a fázósan gyűrött szirmok lilásak voltak. Most, hogy átsüt rajtuk a déli nap, pipacsvörösen világítanak. Az alsó néhány virág a levelek árnyékában, korallpiros. Várom, milyenek lesznek majd este, mikor lemegy a nap. Mersdorf Ilona: Színek és tervek (8) bővebben…

Mersdorf Ilona: Mi mennyi (7)

 

Illlusztráció: Pixabay

 

 

 

 

 

Távol? Közel?

Három szemüvegem van. Egy közellátó, egy távollátó és egy olvasó.
Főzéshez a közellátó a legjobb, nem szeletelem bele az ételbe az ujjamat.
Evéshez is, látom, mi van a tányéromon.
Kapáláshoz, metszéshez is az a legbiztonságosabb.
A laptop képernyőjén csak akkor nem folynak össze a betűk, ha azt használom.
Mindenhez, ami karnyújtásnyi távolságra van tőlem, a közellátó szemüvegem kell.
Az olvasószemüveg, az a kedvenc könyvemmel együtt hever – helyettem – a hintaágyon, a kertben.
A távollátót, azt napok óta nem keresem. Minek. Nincsenek előttem távlatok. Mersdorf Ilona: Mi mennyi (7) bővebben…

Mersdorf Ilona: Évszakváltás (6)

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

 

 

 

Lehűlés
A Szembetamásék kocsija öt napja nem mozdul. Ott áll a kapun belül. Aggódnék, de esténként látom, fény szűrődik ki az ablakukon.
Egy éven át Tamás napi két műszakot dolgozott a házépítésen. Olcsón vették a telket, és azt, ami a rajta álló épületekből megmaradt. Az előző tulaj menni akart, azt mondta, átok ül a házon,  amikor beköltöztek volna, kigyulladt a tető. Majdnem a szomszéd házaké is. Hálóingben álltak a szomszédok az utcán, hajnalig, nézték, merre viszi a szikrákat a szél. Hetekig idejárt borzongani az egész falu. Az ablakunkból az elszenesedett gerendákra láttunk. Mersdorf Ilona: Évszakváltás (6) bővebben…

Mersdorf Ilona: Húsvét (5)

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

Ünnepi készülődés
– Kimehetnétek kedden a telekre, anyjus. Elrejtenétek pár dolgot a bokrok alatt, hogy Bori megtalálja.
– Nem vettünk csoki nyuszit. Lemenjünk a boltba?
– Nem, dehogy. Fessetek meg néhány műanyag labdát.
– És miért kedden menjünk?
– Három nap a dekontaminációs időszak. Mi a gyerekekkel pénteken megyünk ki.
– Berci-baba el fog felejteni. Egy hónapja nem látott.
– Hát el. Mersdorf Ilona: Húsvét (5) bővebben…