Mersdorf Ilona bejegyzései

Erdélyhez köt a gyerekkor, az emlékek, amik azzá tettek, aki vagyok. Gödöllőhöz az írótársak, az IRKA közössége. Szeretek történeteket mesélni. Míg írok, úgy érzem, van kinek.

Emericzy Enid: Negyvennyolc, tíz, nullahárom

Negyvennyolc, tíz, nullahárom

Negyvennyolcban születtem. Nem 1848. Száz év. Magány. És októberben. Nem abban, egy másikban. És harmadikán. Mi három? A magyar igazság. Na, csak semmi komolytalankodás. Két dalra emlékszem ovis koromból. Farsang, én hóvirág vagyok: ”Nap felé fordulok, szirmaimmal nyújtózok.” Két sort elfelejtettem. A másik dalt még ma is tudom, végig:
„Mi tudjuk, ki volt nagy Le-e-nin, bölcs útmutató s jó apánk,
Ha élne, lágy mosolyá-á-val így szólna ma is hozzánk:
Nos, hogy vagytok, aprósá-á-gok, hát hogy vagytok, gyermekeim?
Mi szólnánk: boldogan é-é-lünk, hisz példánk te vagy, Lenin”.
Mindig éhesek voltunk az oviban. Chips, ropi, mogyoró meg ilyesmi a Holdban. A repeta mindig kevés. Emericzy Enid: Negyvennyolc, tíz, nullahárom bővebben…

Ocsovszky Zsófia: Örökhullám

Illusztráció: Horváth Piroska miniatűrje

 

 

 

 

 

 

Örökhullám
Anyunak

Úgy akarok rólad írni,
hogy ne kelljen írnom.
Beszélni rólad mindig,
mondani semmit.

Senki sem  bíztatott maradásra.
Minden elhallgatott azóta
örökhullámként verődik vissza.

Faltól – falig ér,

mint az a hang.

Karcol.

Ágak csikorgása
a kórházi szobád ablakán
kétezer tizenhét
február valahanyadikán.

Nem hívlak.
De most már gyere vissza.

Amit neked nem mondtam,
ne mondhassa senki.
Örökhullámként hordja a szív,
vagy amíg el nem felejti.

(Megjelent az Új bekezdés portálon 2018.02.16-án)

Mersdorf Ilona: Az időről

“Az idő illúzió, lefolyása okban-okozatban csupán érzékszerveink bizonyos berendezésének eredménye, s a dolgok valójában egy álló most- ban léteznek. ” (Thomas Mann)

Az idő az, ami valamiért mindig: nincs.

Azért, mert túl sokat dolgozunk, és másra már nem marad.

Azért, mert végre valami mást szeretnénk kezdeni – de előtte még ezt-azt gyorsan meg kell oldanunk.

Azért, mert túl sokat alszunk. Mert alig alszunk, és örülünk, hogy még egyáltalán megvagyunk.

Azért, mert egyszerre tíz dolgot kellene csinálnunk, és az idő ebben nem partner. Csökönyösen ragaszkodik a dialektikához.

Nem lehet vele kibékülni. Még jóban lenni sem.

Csak küzdeni vele, vagy inkább: ellene.

De mivel az idő folyik, mint a víz, ez reménytelen.

Csak úszunk, úszunk az ár ellen, és minél kétségbeesettebben erőlködünk, annál biztosabb, hogy beléveszünk.

Azt kellene valahogy megtanulni, hogy szépen, egyenletes tempóban együtt ússzunk vele. Kihasználva a kisebb sodrást a partok mentén, elkerülve az örvényeket. Néha talán beérve a sekéllyel – de legalábbis nem keresve a halhatatlanság végtelen mélységeit.

illusztráció: pixabay.com

Ocsovszky Zsófia: Bagatell

Tomkó Ádám: Éjjeli út

 

 

 

 

 

 

Bagatell

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.

Én sem akarok sok lenni:
benned ragadt kevés.
Schrödinger döglött és élő macskája
között véletlen idő,
Achilleus és a teknős közt
nem fogyó távolság,
gyújtóssá aprított út,
távoli pont felé tartó
párhuzamosok között
végtelenbe ragadt pici tér.

Mindenben a kevés.
Az épphogy.
A folyton
hajszálhiány.

(Megjelent a Műút portálon 2015. április 24-én)

Mersdorf Ilona: A nagy fogyás

illusztráció: pixabay.com

Elindult a cégnél a Nagy Fogyás program. A fitness teremben havonta mérték a testsúlyunkat és életmódtanácsokat kaptunk emailen.

Egy darabig nem történt semmi. Aztán, úgy fél év múltán, láttam néhány felismerhetetlenségig megváltozott embert. Gondoltam, írok egy cikket a csodás eredményekről az üzemi lapba, és elindultam interjúkat készíteni. Mersdorf Ilona: A nagy fogyás bővebben…

Mersdorf Ilona: Macskanyelvleckék

Vörös Eszter Anna: Őszi vasárnap
Vörös Eszter Anna: Őszi vasárnap

Csak nagyon hozzá nem értő emberek képzelik, hogy a macskák nyelve a nyávogás. Az csak eszköz a butább fajok megtévesztésére.

Egymás között a macskák testbeszéddel kommunikálnak. Ha nem akarunk teljesen kiszolgáltatottak lenni, jobban tesszük, ha mi is megtanuljuk.

Először is erősítsük meg a kettőnk közti bizalmat. Nem elég szeretni a macskát: meg is kell értetni vele, hogy szeretjük.

Ha ránk néz hipnotizáló macskaszemével, hajoljunk hozzá közel, és lassan csukjuk be a szemünket, mintha egyszerre mindkettővel kacsintanánk. Ez olyan, mint embereknél a puszi. Érdemes kipróbálni, a macska el fog olvadni tőle. Sacival mi ezt a mutatványt már odáig fejlesztettük, hogy néha viszonzásul mély érzéssel megnyalja az orrom hegyét. Ebből tudom, hogy közeli családtagjának tekint. Meg abból, hogy pont úgy fúrja be magát a poláromba, mancsával dagasztva az anyagot, halk dorombolással, ahogy a kiscicák bújnak az anyjukhoz.

A teljes tananyag (novella) elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Mersdorf Ilona: Másnaposság

Almási Lajos rajza

 

 

 

 

 

 

Másnaposság

Lehet, hogy kell ez a kis kesernyés utóíz egy jó szilveszteri buli után, amikor kicsit többet ettél, ittál, táncoltál vagy csak nevettél a megszokottnál. Ünnepelted az elmúlt évet, amikor sikerült. Amikor megláttad, megismerted, megszerezted, elkezdted vagy be is fejezted, amikor elérted azt, amit akartál.

Így van ez az írás mámorával is. Az alkotás láza régen elmúlt már, nem is emlékszel rá, milyen volt, amikor kavargott a fejedben az a sok gondolat – ami leírva tetszetős lett ugyan, de mégis, kicsit már idegen, nem csak a tiéd. És aztán jött az a sok minden, ami már nem teremtés, csak munka. Szerkesztés, javítás, nyomtatás, kiadás, bemutatás. Persze, jó kézbe venni a saját könyvedet, főleg, ha ez az első. De ráment ugyanannyi, sőt jóval több idő, mint az írásra. És az eufória mögött, amit el is vár tőled a világ, ott gyűlik az a keserű másnaposság-íz, hogy talán nem kellett volna ennyire elengedned magad, ennyit bulizni, mert mintha elvenne valamit abból az örömből, amit ünnepelsz.

Nehéz letenni azt a pezsgős poharat. Mert mi van, ha nem marad a boldogságból semmi, amikor kijózanodunk? Ha kiderül, hogy nem esik már jól az átforgolódott éjszaka után hajnalban elfogyasztott gondolatébresztő zöld tea? A sokadik egyre feketébb kávé? Ha nem lesz már ízük a hétköznapoknak? Ha jövőre nem lesz mit ünnepelnünk…

A legtöbb, amit tehetünk, hogy elfelejtjük gyorsan a pezsgő mámoros ízét is a másnaposság kesernyésségével együtt, és körülnézünk, hátha született szilveszter éjszakáján valaki vagy valami, ami átment bennünket egy újabb reggelbe. Ennél messzibbre tán nem is érdemes tekinteni.

 

Még ma reggel is…

Visszhangzik a koponyámban a Jingle bells, mintha egy pléhharangot kongatnának benne folyton, reggeltől estig. Minél inkább nem akarom, annál hangosabban szól. Fütyörészem a zuhany alatt, dúdolom főzés közben, hallgatom rádióban és hangszórókból, több mint egy hónapja. Még ha jó volna, akkor is émelyítene ennyi jóság. Még ha csodás volna is, agyonnyomna ennyi csoda.

Úgyhogy nem a karácsonyi csodát várom már, csak azt, hogy elmúljon végre ez a csilingelés, meg tudjam hallani ismét magam- és mások gondolatait.

Addig is számolok, hátha ez elnyomja a bőszen bokázó ritmust. Mennyi jogdíj járhat a Jingle bells szerzőjének? Bevásárlóközpontok plusz üzletek száma szorozva december harmincegy napjával, óránként minimum két alkalommal? Nyilván ő a leggazdagabb ember a világon… Talán ő az, aki kölcsönöket ad a nagyhatalmaknak.

Akkor már meg is guglizom: kik most a leggazdagabb emberek? Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Bill Gates, a Microsoft első embere. Warren Buffett, pénzügyi befektető, akármit is jelentsen ez. Na, végre, valami normális: Amancio Ortega, divatcég-hálózat. Mark Zuckerberg, ezt nem is kommentálom.

És persze megvan a Jingle bells szerzője is: az amerikai James L. Pierpont, meghalt szegényen és sikertelenül 1893-ban.

Mintha már nem is utálnám annyira azt a dalt.

 

És végül…

Úgy néz ki, a macskáim visszavonhatatlanul utálják az ünnepeket. Idegenek jönnek ilyenkor, és ők sértetten bemenekülnek a hálóban a franciaágy alá. Ott nem érik el őket a lelkesen visítozó gyerekek, a simogatásra vágyó felnőttek. Hűtlen gazdijuk meg a jöttmentekkel törődik, nem velük, akik az állandóságot képviselik az életében. Szemrehányóan pislognak ki a biztonságos homályból, szunyókálnak naphosszat, enni sem szívesen jönnek elő, az ivásról is lemondanak inkább. Teljesen szembemennek az ünnepi trenddel.

Kifinomult idegrendszerük már csírájában jelzi a bajt. Amint szokatlanul sürgölődni kezdek a konyhában, hosszasabban bőg a porszívó és elköltöznek a bútorok a megszokott helyükről, ők máris önkéntes száműzetésbe vonulnak.

Ma reggel előbújtak: végre vége!

 

Mersdorf Ilona: Könyvekről, szavakról

Mersdorf Ilona: Az ihlet jön
Mersdorf Ilona: Az ihlet jön

 

 

 

 

 

 

Nem tudom, mit csinálhattam akkor, amikor még nem tudtam olvasni. Úgy emlékszem, soha nem érdekelt más, csak a könyvek. A bennük élő világ sokkal valóságosabb volt, mint a saját életem.

Mások még az első szótagokat silabizálták, mikor én az Egri csillagokat olvastam. Még most is biztos vagyok benne, ott voltam én is azon a patakparton, ahol Gergő és Vicuska játszott, és Jumurdzsák ólálkodott a bokrok között. Mersdorf Ilona: Könyvekről, szavakról bővebben…