Az én rendszerváltásom kategória bejegyzései

Új (Ujj) rovatunkban a rendszerváltással kapcsolatos szubjektív emlékeket és gondolatokat oszt meg Ujj Béla tagunk.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 25. Infláció, 26. Dunaszaurusz

Almási Lajos rajza

 

 

 

 

 

 

 

 

25.Infláció. Nyilvánvaló – nem csak közgazdasági – igazság, hogy a bevételek és a kiadások egyensúlya nyújthatja a megélhetés biztonságát. Ez hétköznapian egy tőke nélküli polgárnál azt jelenti, hogy a bérének fedeznie kell a kiadásait. 1988-ban és 1989-ben a “fogyasztói árszint” hivatalosan is majdnem évi húsz százalékkal nőtt. A rendszer, ami éppen leváltás alatt volt, azon alapult, hogy az árak és bérek egyensúlyát bürokratikus úton teremtette meg. A dolgoknak nem az volt az ára, amennyiért előállították őket, és a dolgozók nem annyi fizetést kaptak, amennyi a munkájukért járt. A jólét növekedése, amit mindenki áhított, ebben a dimenzióban azt jelenti, hogy ugyanannyi/kevesebb munkával több/jobb javakhoz juthatnak az emberek. A “megvalósult szocializmus” úgy működött, hogy ezt az egyensúlyt nem az egyén szintjén, és nem csak piaci eszközökkel próbálta biztosítani. A bruttósítás mindenkit érintett, de keveseknek tűnt fel a megváltozott adórendszer lényege. Ami – a forgalmi adó (ÁFA) és a személyi jövedelemadó (SZJA) bevezetésével – az egyén szintjére mozgatta át ezt az egyensúlyozást. Evidencia, hogy többet elosztani csak több termelésből lehet. A rendszerváltó humán értelmiségiek semmit nem értettek ebből. Nekik mindegy volt, milyen jelzőjű állam fizeti ki a közalkalmazotti bérüket, csak az érdekelte őket, hogy ők ne járjanak rosszul. Az előrelátóbb rendszerváltók már az állami tőke magánosítására összpontosítottak, a várható privatizációra. Az infláció – ami mindig jövedelem átcsoportosítás – végezte el az átstrukturálás piszkos munkáját. Ez zajlott, miközben folyt a kerekasztalozás a “jogi megoldásokról”.

26.Dunaszaurusz. Durva, de találó, korabeli vicc. “Egy ember rohan az utcán zászlóval a kezében, és azt üvöltözi: Menstruáció, menstruáció, menstruáció! Valaki odalép hozzá és megkérdezi: Nem demonstráció? Azonnal érkezik a válasz: Mindegy, csak vér folyjon!” Ennél szelídebb, de ugyanarra a jelenségre utaló idézet későbbről: “Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Tapasztalati tény – bár volt néhány kivétel –, hogy az emberek sokszor olyan dologért mentek (mennek) nálunk utcára, ami messze nem a lényeg. A “Vízlépcsőt vagy demokráciát” jelszó komplett képtelenség. Legjóhiszeműbb értelmezés szerint is tudatlanság, de legvalószínűbben tudatosan felépített provokáció, amire a szocializmus által kiherélt szolidaritású és hiányos politikai műveltségű tömegek vevők voltak. Egy bő hozamú folyón épített vízlépcső a világban mindenhol, az USÁ-tól a Szovjetunióig, “megalomán” és természetátalakító volt. De az sem lehet véletlen, hogy a vízierőmű környezeti hatásait soha senki nem hasonította az olajkitermelés, vagy az atomenergia lehetséges ártalmaihoz. A rendszerváltáskor számtalan olyan valódi társadalmi probléma volt, ami tömegeket mozgathatott volna. A “Dunaszaurus” és a “falurombolás” elleni tiltakozó mozgalmak legjobb esetben is csak pótcselekvések voltak, amiken az aktuális és leendő “politikusok” kapva kaptak. Levezették velük a tömegindulatokat, hogy a háttérben “törvényes keretek között” megszülethessenek a szűk körben kialkudott „változtató megoldások”.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 23. Önszerveződő társadalom, 24. Városi tanács

Almási Lajos alkotása

23. Önszerveződő társadalom. „… nem hiszek a hivatásos forradalmárságban. Ha szervezethez elsődleges egzisztenciális érdekkel kapcsolódnak emberek, azok érdeke szükségszerűen tér el az önkéntes aktivistákétól, az egyszerű tagokétól. Egy (tömeg)szervezet nem válhat intézménnyé (egy párt sem!), ha azzá válik, megszűnt eredeti funkciójában létezni. A civil társadalom önszerveződő képessége az a talaj, amit meg kell teremteni, hogy abból kisarjadzhassanak, ill. esetleg abba beültethetők legyenek a társadalom szerves intézményei.” … „Az államnak és intézményeinek működnie kell, ez ma mindenkinek érdeke. De a hatalom gyakorlásának új módjait kell kialakítani, a saját képünkre formálva azt, de nem vágyaink, hanem a valóság alapján. A mindenkori hatalom ellenőrzését, korrigálását erős civil társadalom, és annak a hatalom gyakorlóitól független, szabadon szerveződő szervezetei kell végezzék, teret adva azoknak a gondolatoknak is, melyekből a jövő új lehetőségei kialakulhatnak.” … „Ma minden öntevékeny és a társadalmat erősíteni, szervezni képes erőre szükség van, mert hiányzik a bizalom abban, hogy másokkal együttműködve többet lehet tenni magunkért is. Közös forrásaink végesek, de nekünk itt kell egymás mellett és egymással boldogulnunk.” … „A helyi társadalmi intézmények hiányoznak, újjá és újra kell építeni őket.”

(Gödöllői Mindenes, 1989/5 szám, Ujj Béla: Az egyén, a szervezet és a társadalom – Miért kell nekünk önszerveződő társadalom?)

24. Városi tanács. A Népköztársaságban, 1985-től kezdve, a helyhatósági választáson már kötelező kettős jelölés volt. Akkor először, és még senki által nem sejtetten utoljára, minden tanácstagi pozícióra legalább két jelöltet kellett találni. Engem is, aki aktív voltam a helyi közügyekben, megkerestek, hogy vállaljam a tanácstag jelöltséget, a város egyik viszonylag új lakótelepén. Nyugodtan mondtam igent, mert a másik jelölt egy olyan tapasztalt elvtársnő volt, akinek komoly múltja volt már a közéletben. Eljött a választás ideje és kiderült, hogy rám szavaztak többen. Még nem volt olyan kampány, mint mostanában, csak néhány alkalom, amelyeken a jelöltek megjelentek és elmondták elképzeléseiket. Így lettem „önhibámon kívül” a városi tanács tagja. Nem számoltam azzal, hogy ahol egy nő és egy férfi indult, országosan, szinte mindenhol a férfi nyert. Ez a “szabályszerűség” utólag derült ki, a szavazatok adatait elemezve. De, ha már úgy alakult, igyekeztem jól végezni a feladatot, már csak azért is, mert a saját lakókörnyezetemről volt szó. A képviseletet társadalmi munkában, értsd anyagi díjazás nélkül láttam el. Annyi kedvezmény járt, hogy ha az ülések munkaidőben voltak, elengedtek a munkahelyemről. A tanács rendszeresen ülésezett, és a körülményekhez képest valamennyi nyilvánosságot azért biztosított a helyi közügyeknek. A tanácstagság, mint a képviselt lakótelepi lakosság hétköznapi ügyes-bajos dolgainak ügylefolyója, jó iskola volt az emberi természet megismeréséhez.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 21. Ellenzéki Kerekasztal, 22. Demokráciafeltételek

Almási Lajos alkotása

 

21. Ellenzéki Kerekasztal. Miközben a helyi értelmiség pártokat grundolt a terepen, a fővárosi jogászok létrehozták az Ellenzéki Kerekasztalt. Miközben az alakuló új mozgalmak, pártok az uralkodó pártot legitimációs hiányosságait hangsúlyozva támadták, a Kerekasztal, formálisan felhatalmazatlan, ad hoc, nehezen átlátható személyi összetételben állt fel. A helyi ellenzéki szervezetek minimális információval rendelkeztek a részletekről, és nem befolyásolhatták a tartalmakat. A “demokráciába való átmenetre” koncentrálás szükségszerűen vezetett a nyilvánosságot kizáró jogi voluntarizmushoz. A Kerekasztal az MSZMP-re és a személyi kérdésekre koncentrált, és nem a helyzetre és az emberekre. A még ki sem alakult többpártrendszeri politika nem a közügyintézés, az intézményekben gondolkodás, hanem a személyes mutyi felé indult el. Az azóta nyilvánosságra került részletek és a politika tényei nyilvánvalóvá tették, hogy a társadalom valódi gazdasági és társadalmi problémái, a helyi szervezetek igényei nem játszottak szerepet az EKA tárgyalásaiban. Semmilyen közös alternatív társadalmi jövőkép nem került felvázolásra, az alkudozás kizárólag a hatalomról szólt. A világpolitika nyújtotta változási lehetőséget a résztvevők többsége elsődlegesen személyes ambíciói kielégítésére használta, ez az akkori vitában is felsejlik, de igazán az azóta befutott pályájuk igazolja.

22. Demokráciafeltételek. „… a társadalom politikai kultúrájának fejlesztése csak az emberi személyiség önállóságának, tiszteletének, szabadságának és jogainak jegyében képzelhető el. Itt az előttünk álló legnagyobb feladat, az emberi jogok eddigi filozófiai értelmezésének megváltoztatása. Ennek olyan magatartás felel meg, mely szerint nem az embereknek kell az államot, a társadalom intézményeit szolgálnia, hanem fordítva! A szociális-társadalmi apátia felszámolásának ez a szemlélet az alapvető feltétele. Az emberi személyiség abszolút érték, az álammal és intézményeivel szemben. A szabadság a természetes állapot a korlátozással szemben. Az állam szerepe az emberek közötti kapcsolatok szabályozása, oly módon, hogy lehető legkevésbé korlátozzák egymás jogait és szabadságait. Az Emberi Jogok-nak az ember nembeli tartását kell biztosítania. Erre az embereket nevelni kell! A nevelés természetes kereteinek, így pl. a tömegkommunikációnak, az iskolának, a közművelődésnek, a társadalmi szervezeteknek, a gazdasági egységeknek, civil szerveződéseknek stb. elsődleges feladata a jogok tudatosítása. Csak a jogaikban otthonos, tudatos állampolgárok lehetnek a demokrácia alanyai és egyben biztosítékai, csak ők állhatnak ellen mindennemű monopolisztikus és így emberi jogokat szükségszerűen csorbító nyomásnak, teljesíthetik ki a társadalom szabadságát.” (Gödöllői Mindenes, 1989/2 szám, Ujj Béla: A személyiség és a törvény – az Ember és Jogai)

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 19. Újratemetés, 20. Kultúraértelmezés

Rigó József alkotása

19. Újratemetés. Egy normális világban a történések a maguk természetességében zajlanak. A dolgoknak nem a szimbolikus, hanem a valódi jelentése érvényesül. Születés és halál, mint kezdet és vég, természetes részei az életnek. A születés főképpen a megérkezőé, neki mindenképpen lehetőség, de a temetés már nem a meghalt eseménye, hanem a túlélőké. Újratemetni impotens pótcselekvés. Elhunytat tisztelni nem sírjánál, vagy máshol elmondott szép szavakkal lehet, hanem ügyei továbbvitelével. Valakinek a nagysága nem az újratemető tömeg számosságával, még csak nem is a panteonja méretével mérhető, hanem azzal, hogyan hat életműve az utódok gyakorlatára. A megkérdőjelezés ugyanolyan hasznos lehet, mint az elfogadás, ha hozzájárul a mindennapok kezeléséhez. Valakinek a nagysága nem emlegetésével, hanem műve hasznosításával száll követőire. Soha nem értettem, miért kell valaki halálának évfordulóját ünnepelni. Miért halálévfordulókon kell megemlékezni a már nem élő életéről, művéről? Halottakat ürügynek használni kegyeletsértő és tisztességtelen. Az 1989-ben újratemetettek ideáiból, gondolataiból, tetteiből nem csak hogy szinte semmi nem hasznosult, hanem a napi tudás részévé sem váltak, pedig lenne mit megszívlelni, vagy éppen vitatni belőlük. Én nem jártam, nem járok, és nem fogok újratemetésekre járni.

20. Kultúraértelmezés. A képességek jelentősége egy közösségben minden időben nyilvánvaló. Ami különbözik az, hogy éppen melyek a kívánatosak. A létező szocializmusban kívánatos volt a műveltség. Ez akkor is igaz, ha a kultúra mibenlétét a hatalom meg akarta határozni. Voltak támogatott, tűrt és tiltott tartalmak, de a népesség önművelését sokféleképpen elősegítette a rendszer. Az ingyenes oktatás, a hozzáférhető kulturális javak: könyvek, színház, mozi, akkor is fejlesztették az embereket, ha nem terjedtek ki mindenre és mindenkire. Gödöllőn is, mint sokfelé az országban a kulturális intézmények voltak azok, amelyek helyet adtak a gondolatok pluralitásának. Azok a személyek, akik a megváltozó nemzetközi feltételek következtében, maguk számára is váratlanul, cselekvőképes ellenzéki pozícióban találták magukat, túlnyomó részben, ennek a kulturális pezsgésnek köszönhették rendszerváltó helyzetüket. A formálisan politizálók késéssel, a tisztán érdekvezérelt szereplők pedig csak jóval később, a már nyilvánvalóan megváltozott helyzetben jelentek meg a helyi közéletben. Nálunk nem volt Szolidaritás mozgalom, mint a lengyeleknél, és hétköznapi otthoni polgári lét sem, mint a cseheknél. Az ellenzékiségben a “mit nem akarás” dominált a “mi mást és hogyan” felett, helyett.

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 17. Értelmiségiség, 18. Hatalomgyakorlás

Rigó József alkotása

17. Értelmiségiség. Rühes gebéből táltos paripa, parasztfiúból királyfi csak a mesékben lesz egycsapásra. Kevesen gondoltak a rendszerváltás hevében arra, hogy az önálló döntésről a viszonylagos biztonságért lemondott, lemondatott nemzedék nem vállal önként, könnyen felelősséget. Azok többsége, akik radikális fordulatot követeltek, az újraelosztók közé tartozott, nem igazán értették meg a termelők szempontjait. Ez nem azt jelentette, jelenti, hogy az értelmiségnek nincs szerepe, hanem azt, hogy az értelmiség nem független tényező. Nem az volt problémás, hogy történészek változtatták a gazdaságot, hanem az, hogy nem értették meg az őket felszínre dobó összefüggéseket, azt, hogy nem a történelemből következik a jelen, hanem a jelenből lesz történelem. Vitathatatlan, hogy a mindennapi élet egy folyam, ami a múlt hordalékát szállítja. Az is kétségtelen, hogy a valamilyen okból változást akarók csak abból dolgozhatnak, ami van. De a lehet, a lesz – ma nincs, és nem teljesen determinált. Elvesztett biztonságot csak megnyíló lehetőségek pótolnak, múlt állapotok restaurálásának ígérete nem eléggé inspiráló. A szabadság nem lehet cél. Az értelmiségiség nem státusz, hanem hozzáállás, ami napi feladatot jelent. A politizálás, mint civil tevékenység, fenntartása az igazi értelmiségi feladat, nem a hatalom megszerzése. Mert a hatalom nem cél, csak szükséges eszköz.

18. Hatalomgyakorlás. Vannak korok, melyek nem hagynak teret a bennük élőknek. És vannak olyanok, amiket lakói valamennyire sajátjuknak éreznek. Változások idején többnyire kegyelmi állapot uralkodik. A dolog valószínűleg összefügg a hatalom gyakorlásának módjával. A hétköznapokban az embereket legjobban frusztráló dolog az, amikor tudják, hogy nincs elég hatalmuk saját sorsuk irányítása felett. Az irritáció nem függ a felmerülő tartalom fontosságától. A tehetetlenség érzése önmagában nehezen elviselhető. Ha ismétlődően megszégyenítéssel párosul, sokszor válik betegítővé. Egy ép személyiségű ember egy ideig képes tolerálni a kívülről diktált, alternatíva nélküli kényszereket. De a már sérültek és a túlterheltek könnyen váltanak agresszióra. Az indulat iránya lehet visszaható, vagy éppen semleges, másra irányuló, de nagy valószínűséggel bekövetkezik a pillanat, amikor az ellehetetlenítő hatalom ellen fordul. Amikor a regnálók elvesztik belátó képességüket, vagy elfogynak befolyásolásra használható forrásaik, sebezhetővé válnak. Én magam soha nem akartam mások feletti hatalmat. Amikor változott a rendszer, arra vágytam, hogy forrása legyek egy hatalomnak, ami figyelembe vesz engem, ami személytelen, aminek nincsenek saját céljai.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 15. Átalakulás, 16. Kísértő múlt

Rigó József alkotása

15. Átalakulás. Sorra jöttek létre a helyi pártok, többségükben ugyanazok a figurák tűntek fel alapítóként. Mindenki kereste a “helyét”. Egy kisvárosban a közéletben aktív emberek akkoriban ismerték egymást. Nem voltak nagy meglepetések. A született helyzetkihasználók később jelentek meg, mikor már megtörténtek a változások. Amikor a fővárosban lezajlottak a nemzeti kerekasztal tárgyalások – amelyeken a résztvevők összetétele és a témák súlyozása a mai napig nem mondható egyértelműen érthetőnek –, felgyorsultak az események. 1989. október elején az addigi állampárt önszántából, belső harcok következtében „megszüntette magát”, de az ezt megszavazó küldöttek rögtön létrehoztak magukból egy új pártot, ami a demokratikus szocializmus és a versengő többpártrendszer hívének deklarálta magát. Én, miután aktívan képviseltem a reformok igényét a megszűntben, tagja lettem az új pártnak. A régi párt tagjainak túlnyomó többsége felszívódott. Az új helyi szervezetben nagyon kevés régi elvtárs, még kevesebb régi vezető maradt, és jöttek néhányan olyanok, akik addig nem voltak párttagok. Nem voltak illúzióim, de abban azért reménykedtem, most senki sem érdekből csatlakozik.

16. Kísértő múlt. Az akkoriban gyakori ellenzéki gyűlések egyikére az akkor még Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulájában került sor. A mindenkori meghívott vendégek és a helyi aktivisták lelkesedéstől fűtötten beszéltek a fennálló rendszer anomáliáiról, főleg arról, ami nem tűrhető, amin mindenképpen változtatni kell. Én is a felszólalók között voltam. A zsúfolt sorok mellett elhaladva két idős hölgy beszélgetésére lettem figyelmes. A társadalmi helyzetüket – akkor már szabadon kifejezhető módon – jelezni kívánó, elegánsan öltözött idős dámák észrevehetően engem néztek. Akkor értem hallótávolságra, amikor az egyik azt kérdezte a másiktól, “ez (így!) nem annak a cselédlánynak a fia?”, mire a másik azt válaszolta, “de, azé.” Az elcsípett párbeszéd-foszlány megdöbbentett. Harmincharmadik évemben jártam akkor, több diplomásként egyetemi doktori címmel rendelkeztem. Negyven év szocializmus után, egy “demokrata” politikai rendezvényen, valaki azt tartotta rólam fontosnak megjegyezni, hogy cselédlány volt az anyám. A tény maga igaz, a Horthy-rendszerben megárvult anyám cseléd lett, de a beszélgetés idején, már harminc év gyári munkás múlttal, nyugdíjas volt.

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 13. Visszahívás, 14. Képviseleti demokrácia

Almási Lajos alkotása

13. Visszahívás. Gödöllő 1966-ban városi rangot nyert. A város lakossága növekedni kezdett. A pest megyei 4. választókerületnek, amibe Gödöllő tartozott, az országgyűlési képviselője a korszak kevés országos jelentőségű női politikusainak egyike, egy idős elvtársnő volt. A vele kierőszakolt „választógyűlésen” sokan voltak. A rendezvény az ellenzék politikai akciója volt. Az akkoriban, a választott képviselők esetében, alkalmazott kötött mandátumhoz kapcsolódott a visszahívás intézménye. Ezt az addig soha nem alkalmazott jogi eszközt választotta fegyvernek az ellenzék. Akkor már kettős, MSZMP és MDF tag voltam. A fórum-tagok és helyi MSZMP- és egyéb vezetők nagyjából azonos arányban vettek részt a gyűlésen. Én az ország és a város gazdasági helyzetéért érzett felelősségéről kérdeztem a képviselőt. A gyűlés végén hangzott el a képviselőnő akkor sokat idézett kijelentése, hogy ő az országgyűlésben nem a népet, hanem a pártot képviseli. Azóta a „jog” bevett politikai fegyver, a visszahívhatóság megszűnt, és a képviselők pártokat képviselnek. A számonkérő szeánsz mindkét oldali résztvevői közül sokan futottak be olyan életpályát, ami ott még, sem maguk, sem a többiek által nem volt elképzelhető.

14. Képviseleti demokrácia. A szocializmus egyik jellegzetes vicc-motívuma volt, hogy a munkásosztály képviselői útján – értsd nem saját maga – fogyasztja a konyakot, maga inkább pálinkát iszik. Az áhított parlamentáris demokráciában a nép által választott képviselők hozzák meg a közügyekkel kapcsolatos döntéseket. Ehhez a kereteket alkotmány rögzíti, meghatározva a képviseletek hatáskörét, működési módját, hierarchiáját. A képviselő tehát nyilvánvalóan az őt megválasztókat, a népet képviseli. A demokrácia legfontosabb eleme a jog a választásra. Szavazni lehet egyvalakire is, de választani csak alternatívákból lehet. A képviseleti demokrácia feltétele az ellenzék szabadsága, vagyis az aktuális rendszer alternatíváinak létezése, beleértve a közvetlen demokráciát és intézményeit is. A képviselet a nagy közösségek működéséhez szükséges technikai elem. A demokrácia – vagy másképpen népuralom – olyan rendszer, amelynek feltétele minden ember közügyekben való részvétele. Az, hogy maga döntsön: konyak, pálinka vagy egyéb mellett, és tisztában legyen azzal is, hogy mások döntései számára is korlátot jelentenek majd.

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 11. Megfigyelés, 12. Szigorúan titkos-2

Almási Lajos alkotása

11. Megfigyelés. Végzettségem szerint informatikus vagyok. Meglehetősen korán, még az internet elterjedése előtt, igaz először csak ösztönösen, tisztába lettem azzal a ténnyel, hogy az elektronizált információk nem, vagy csak rendkívüli erőfeszítésekkel – ha ugyan egyáltalán – titkolhatók el. Ezt a tényt, különösen a humán értelmiségiek, mai napig nem igazán fogták fel. Annak, hogy soha nem lettem „fészbukos” ez is oka, de nem ez a fő. A fő az, hogy nem gondolom, hogy el lehet tekinteni kapcsolatok azon antropomorf sajátosságától, hogy az ember véges számú kapcsolat kezelésére képes. Az afeletti interakció kezelés puszta látszat, vagy ha úgy tetszik, a viszonyok marketingje. A megfigyelés, legyen a megfigyelő akár személy vagy szervezet, mindenképpen koncepcionális, vagyis célirányos. Bár technikailag, ma már, totálissá tehető, ezen a területen nehezen értelmezhető a teljesség. A tudomány a gondolatok fürkészése felé halad. Nekem, mint egyénnek, nem marad más, mit tudomásul vennem ezt az átvilágíthatóságot. Tudatában vagyok, hogy megfigyeltek és megfigyelnek. Azt elvárom, hogy megfigyelőim velem is tudassák, ha megértettek.

12. Szigorúan titkos-2. „Az MDF gödöllői szervezete a közgyűlés (aug. 25.) során olyan határozatot hozott, hogy az MDF-hez tartozás politikailag ellentétes bizonyos pártok, szervezetek vezetőségében vállalt funkcióval (MSZMP, HNF, SZOT). Ezért azok a személyek, akik ilyen funkciót betöltenek, választani kell, hogy az MDF tagjai kívánnak-e maradni.”

A Gödöllői Ellenzéki Klub 1989. szept. 22-én 18 h-kor megtartott rendezvény keretén belül előadást tartott Roszik Gábor lelkész. Elmondta, hogy a szept. 26-án kezdődő országgyűlésen Király Zoltánnal közösen fognak interpellálni a pártvagyon ügyében. Követelni fogják a pártvagyon azonnali zárolását, ill. a magyar nép felé történő elszámolását.”

1989. szeptember 25-én tudomásunkra jutott, hogy az elmúlt hetekben a gödöllői MDF, SZDSZ és FIDESZ tagjai ún. „Ellenzéki Klubbot” hoztak létre, amelynek otthont a művelődési központ ad. Ennek létrehozásával lehetőségük nyílt arra, hogy a Soros Alapítványtól anyagi támogatást kapjanak a klub működéséhez. Megbízható adataink szerint a már így befolyt, illetve a jövőben átutalásra kerülő összegeket saját céljaik: pl. választási előkészületek stb. megvalósítására fordítják.”

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 9. Írásmesterségem, 10. Kettős tagság

Almási Lajos alkotása

9. Írásmesterségem. Felmerülhet a kérdés, hogy az íráshoz magához „honnan veszem a kopasz bátorságot”. Azt tudom, legalább magamnak, rögzíteni, hogy az elmúlt tizenöt évben, igaz meglett korban kezdve, megfelelő mennyiségben és időfelhasználással tanulmányoztam és állítottam elő szövegeket ahhoz, hogy legalább annyira „felsőfokú végzettségű szöveggyártónak” nevezhessem magam, mint ahogy egy huszonéves hívja magát bármilyen területen „diplomásnak”. Igaznak tűnik a vélekedés, hogy egy átlagos műveltségű és képességű ember tízezer óra – ezerkétszázötven munkanap –, vagyis öt munkaév alatt bármilyen szükséges emberi feladatra való képességet felsőfokon el tud sajátítani. Nem lesz zseni, csak profi, ami elég akár életcélnak is. Nem tudom, mi az „írástudók felelőssége”, sőt már az is nehezen megfogható, mit jelent és mit nem ma az írástudás. Azzal is tisztában vagyok, hogy ma több az író, mint az olvasó. Mint ahogy azzal is, hogy az olvasók többsége nő, aminek örülök. Egyébként: az író a tejföl köpülésekor, a vaj kiválása után visszamaradó savanyú folyadék. Hommage à EP – hogy még jobban elássam magam egyeseknél.

10. Kettős tagság. A gödöllői pártalakulás egyik sajátossága, hogy voltak olyanok, akik több párt alapításában is szerepet vállaltak. Ezt akkoriban még nem tartottam furcsának. Azt a tényt, hogy lehetőség nyílt a többpártrendszer kialakulására, egyértelműen szabadságom növekedéseként éltem meg. Számos próbálkozás kellhet, hogy megtalálja valaki az igazit. Szomorú tény, hogy a lehetőségek mellett is, mára sokan maradtak- és vannak ma is egyedül. Én magam, aki az akkor uralkodónak nevezett MSZMP tagja voltam, az MDF tagkönyvére is korán szert tettem. Olyan volt a helyzet, hogy még egyik szervezet sem zárta ki a másik tagságát. Kettős tagságom időszakában sokféle hatás ért. Sokakkal találkoztam, akik MDF alapítónak mondták magukat. Tanulságos élményekkel gazdagodtam. Ez vezetett oda, hogy úgy döntöttem, abból a szervezetből lépek ki, amelyik először kifogásolja, hogy a másikban is tag vagyok. Ez az MDF volt, ahol – talán – én voltam az első, aki ellen etikai vizsgálat indult a nyilvánosan vállalt kettős tagság miatt. Így már szabadon, a közben megalakult MSZP-t választottam.

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 7. Világlátásom, 8. Szigorúan titkos-1

Almási Lajos alkotása

7. Világlátásom. Életemben elég sok időt töltöttem külföldön ahhoz, hogy legyen tapasztalatom a népek és országok különbözőségéről. Tudom mit jelent az idegenség, és tisztában vagyok vele, hogy létezik megváltoztathatatlan másság. Saját fejem épsége bánta, amikor megtapasztaltam az alkalmazkodás lehetőségeinek határán álló falakat. Ma már azt is tudom, hogy – bár már egyáltalán nem gondolom, hogy az „osztályhelyzet” determináló – viszonyulásaimat befolyásolják felmenőim. Bár érdekes módon éppen az ettől a determinációtól való megszabadulás ígérete volt a szocializmus egyik vonzóereje számomra, mégis érzem református jobbágyparaszt anyai és polgárosodott ács mesterember apai felmenőim bennem maradt hatását. Talán ez az, ami alapvetően plebejussá teszi világlátásomat. A plebejusok harcok árán lettek szabad emberek, akik rendelkeznek polgárjogokkal, anélkül hogy előkelő születési kiváltságokkal bírnának. Egyik legfontosabb értéknek ezt az egyenlőséget tartom. Plebejus az, aki nem is akar megkülönböztetést. Vonz a kívülállás, de nem vagyok kívülálló

8. Szigorúan titkos-1. Már jóval később, előkerültek a titkos iratok. „A Gödöllői Ellenzéki Kör 1989. szept. 2-án és 3-án konferenciát rendez: „Politikai stratégia – választási taktika” címmel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A konferencián előadást tartanak: Roszik Gábor országgyűlési képviselő és az MDF, az SZDSZ, valamint a FIDESZ felkért előadói. A szept. 2-i program szerint Roszik Gábor nyitó előadása után plenáris ülésen a választási stratégia és taktika, valamint a választójog témakörben terveznek előadásokat. Szept. 3-án három szekcióban üléseznek a résztvevők. „A” szekció témája: választási stratégia és taktika. „B” szekció témája: kampányszervezés- és menedzselés. „C” szekció témája: a választások jogi kérdései, kampányetika. A Gödöllői Ellenzéki Kör vezetői szept. 3-án beszámolnak a gödöllői választási tapasztalatokról, valamint dr. Raffay Ernő és dr. Debreczeni József országgyűlési képviselők is felszólalnak. Az információ forrása által részünkre továbbított fénymásolat szerint 125 db névre szóló meghívót készített a Gödöllői Ellenzéki Kör, amelyeket az MDF gödöllői szervezetének bélyegzőjével adtak postára.”