Bemutatkoznak a diák írókörösök – Szőke Csilla

Illusztráció: pixabay.com

Szerintem mindenki gyűlöl bevásárolni, aki hímnemű. Vagy aki normális. Mert mégis ki a rák megy szombat hajnali tízkor bármelyik központba is, ha sokkal értelmesebb dolgokat is tudna helyette csinálni???!!!

Nyilván én.

Az az igazság, hogy annyira lusta vagyok, hogy felőlem éhen is halhatnék, ha apám nem rángatna el minden szombat reggel a Tescoba amolyan csapatépítő program gyanánt. Persze élek a gyanúval, hogy igazából csak azért vagyok itt, mert gyorsabban végez, ha segítek. De jó. Komolyan még azzal se tisztel meg, hogy egy normális ruhát fölvegyen, ha már iderángatott. Ugyanaz a nyúzott fekete farmer, meg a hülye unicumos pólója, amit már vagy egy hete hord. Igaz, hogy én se tettem túl sok mindent azért, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy csöves, de legalább nem pizsamában jöttem el, ami haladás.

Ilyen értelmes gondolatokkal pusztítom a megmaradt agysejtjeimet, miközben egykedvűen pakolom a kosárba a tejet, meg a virslit. Chips, kóla, rágó, csoki – annyira nem érdekel, mit rakok a szatyorba. Apám úgyis megengedi. Mostanában szinte mindent megenged. Tudom, hogy nem szép dolog, de én ezt ki is használom. Épp ezért élénkülök fel annyira, mikor a digitális sorhoz érünk. Az apám természetesen csak a fejét rázza gondterhelten, amikor a kedvenc sorozatomból a legújabb részt az orra alá dugom. Ez nagyon drága – ráncolja a homlokát, és épp indulni készül, amikor bedobom az adu-ászt.

– Anya azt ígérte, hogy majd kapok egyet! – ez mindig beválik.

Végül csak elveszi a DVDt, és bedobja a kosárba a kaják mellé. Ezután végigálljuk a szokásos 3 km-es sort a kasszánál, mire végre szabadulhatunk. A kocsiba bepakolásnál kérdezek valamit apámtól, de ő szokás szerint nem velem foglalkozik. A hülye mobilja csörög, azzal babrál. Neked aztán teljesen mindegy mit mondok, úgyse figyelsz rám – fakadok ki haragosan, de ő csak a füléhez szorítja a telefont. – A virágos – int és félrevonul. Dühömben arrébb rúgok egy kavicsot, de közben nagyon is figyelek. – Igen, száz szál vörös rózsa… Keddre, igen..szöveg… – gondolkodik el, szavakat keresgél – búcsúzik tőled örök szeretettel fiad és férjed.

Feketéné Bencsik Julianna: A vendég

Vörös Eszter Anna: A Siker kapujában a Te arcod látom
Vörös Eszter Anna: A Siker kapujában a Te arcod látom

Kubában egy házban laktunk Ágiékkal, mi a huszonhetedik, ők pedig a tizenegyedik emeleten. Gyermekeink egy iskolába jártak, és sokszor találkoztunk a szálloda kertjében, ahova a hatalmas méretű fürdőmedence csábított némi felfrissülést ígérve. Ilyenkor – jegyrendszer lévén – nemcsak a boltunkban kapható áruk listáját osztottuk meg, hanem az egyéb családi eseményeket is. Ági elmondta, két hét múlva szabadságra mennek, de még nem tudják, kire bízzák a papagájukat. Rossz érzésem támadt, mivel mi pár hónapja jöttünk Kubába, és ő is tudja, ezen a nyáron még nem mehetünk haza, vagyis ránk tukmálhatja kis kedvencüket. No, nem, ezt nem vállalhatom, gondoltam, hiszen nem is láttam, mekkora ez a papagáj, és különben sem akarok semmi kötöttséget. Éppen elég lesz elviselni ezt a párás meleget, amikor a nyári esős évszakban özönvízszerűen egy óra alatt zúdul ránk 20-50 milliméternyi eső, s miután kisüt a nap, olyan sűrű páratakaró fedi le a várost, melyből kézzel is vizet lehet fakasztani.

– Gyere fel, és nézd meg! Nagyon aranyos, és beszélni is tud – mondta kedvesen.

Nem akartam megsérteni: úgy tettem, mintha érdekelne, és megígértem, mielőtt hazamegyünk, megnézzük a madarat.

Fél óra sem telt el, amikor beléptünk a lakásukba, ahol egy recsegő hang ezt kiabálta:

– Kurrrrva, kurrrva, kurrrva!

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Bemutatkoznak a diák írókörösök – Szigyártó Kinga

Illusztráció: pixabay.com

Amint itt ülök a tó melletti padon, és nézem a hullámzó vizet, eltűnődöm. Csaponganak gondolataim. Látom magam előtt a Balatont. Visszaköszönnek a nyári emlékek. Vajon a víz ott is így hullámzott? Elképzelem, amikor a Duna partján ülünk és nézzük a parlamentet. A víz békésen pihen medrében. Víz van itt és víz volt ott is. Mintha minden víz volna. Víz van előttem, és víz van a hátam mögött. Víz a gondolatom, és víz vagyok én is.
Elered az eső. A víz cseppekben folyik végig az arcomon, onnan a hajamra, majd végig a ruhámon és ahogy jött, úgy csöppen le a földre. A tó vize egyre erőteljesebben hullámzik, mintha gondolataim szele érte volna el. Az eszem már nem a szép emlékek mezején kalandozik. Ahol most jár, csak vihar van és víz. Víz minden. Víz az ég, víz a föld, vízből vannak a házak is. Mind rám akar zúdulni.

A víz magával ragad, lehúz a mélybe.  Különös, keserű álom ez, pedig csak vizet iszom benne. A víz mely méregként marja víztiszta testem. A víz mely egykor megmentett s most halálomat kívánja.
Gondolataimat már nem is én uralom. A víz átvette elmém fölött a hatalmat. A múlt nehézségeit mutatja meg nekem a víztükrön keresztül. Újraélem az összes kínt.

A víz megtisztít.
A víz nem méreg. A víz nem gonosz. A víz nem kívánja senki halálát. A víz az egyetlen mely segít. Túllendít a bánaton és nem ítél el. A víz mutatja a helyes utat.

Az eső eláll. Ki tudja mennyi ideje eshetett? Lassan haza kellene mennem, de nem vagyok képes rá. Még egy utolsó pillantást vetek a vízre. A vízre mely csónakon ringat, ha el akarok menekülni az élet nehézségeitől. A vízre, ami arcomba fröccsenve ébreszt tudatra. A vízre, amely átadja bölcs megfontoltságát. E szent vízre, mely sokszáz arcát megmutatja, és így is eltitkolja előled valódi énjét.

Ujj Béla: Fogalompárok (1/2)

Horváth Piroska: Vörös bolygó 1.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabadság és biztonság

A külső szabadság, amit köznapi értelemben szabadságnak nevezünk, életvezetésünk külső tényezőktől, kényszereitől való függetlenségét jelenti, vagyis azt, hogy belső indíttatásunkat érvényesítjük a külvilágban. A belső szabadság ugyanez saját magunkon. Fontos megérteni, hogy a szabadság és a biztonság összege meghatározott. Ha az egyik nő, a másik csökken. A csak elméletileg létező teljes szabadság teljes bizonytalansággal jár, hiszen nem veszi figyelembe a környezetet. Az ugyancsak elméletileg létező teljes biztonság pedig a szabadságot nélkülözi teljesen, hiszen egészen a környezet által determinált. A köztes, létező valóság a kockázat világa. Szabadságunk mértékének növelésével a biztonságunkat kockáztatjuk, fokozott biztonság igényünkkel pedig a szabadságunkat. Folyamatosan dönteni kell, merre mozdulunk. A felnőttség annak tudomásulvétele, hogy nincs olyan megoldás, ami egyszerre növeli a szabadságot és a biztonságot. Belső szabadságunk a miénk, minősége csak tőlünk függ.

Vevő és adó

A vásárlás valamilyen értelemben maga az élet. Az árukon keresztül kapcsolat és viszony a világgal. Abban a pillanatban, amikor az előző mondatot a tiranai piactéri kávézóban leírtam, odafutott hozzám egy hat év körüli szőke, copfos, aranyos kislány a közeli cukrászdából. Éppen azt akartam kifejteni, hogy a vásárlás személyközi kapcsolatpótlás, mikor rám nézett nagy kerek szemekkel. Ő még nem szégyelli, és nem pótolja mással az érdeklődését mások iránt, hanem cselekszik. Aztán még többször is oda-vissza futott, mindig előttem lefékezve. Megfordult a fejemben, hogy megszólítom, de aztán a nyelvi nehézségekre hivatkozva magamban, nem tettem. Valószínűleg jól döntöttem, mert nem biztos, hogy a környezet tettemet a kezdeményezésre adott válaszként értékelte volna, hanem cukros bácsinak néznek. A kislány közben elment a mamájával, én pedig visszatértem a vásárlás, és annak folyományaként a birtoklás kapcsolathelyettesítő jellegéről való elmélkedésre. Így vagyunk ezzel mi felnőttek.

Test és lélek

A tudomány a világ fizikai tulajdonságaival nem képes magyarázni a tudatot. Nagyon valószínű, hogy vannak önálló mentális jellemzők. Ha megkülönböztetünk testet és lelket, akkor sem szükségszerű, hogy egyik dominálja a másikat. Lehet, hogy békésen, kooperálva, demokratikusan léteznek együtt. A tudat materiális magyarázatához fizikai kiterjedést kellene hozzárendelni. De ez nem értelmező redukció vagy elimináció, hanem expanzió, a probléma kiterjesztése. Olyan elmélet kellene, amiben a szubjektívnek van objektív karaktere. Kérdés, hogy ez nem fából vaskarika-e. Lényegi dilemma, hogy test és tudat elválasztása csupán hiányos tudásunk következménye-e, vagy mélyebb összefüggések okozzák. Ha feltételezünk is valamilyen szoros összefüggést egy mentális jelenség és az agy fizikai-kémiai állapotai között, ezzel a tudat megértésében nem igazán jutunk előbbre. Ahogy a síkban nincs gömb, úgy a fizikán alapuló tudományokban sincs lélek. A teológiai dimenzió segíthet az ontológiai komplexitás kezelésében.

Bemutatkoznak a diák írókörösök – Kerék Rebeka

Illusztráció: pixabay.com

Olyan közel volt, hogy láttam az arcát. A keze a gépfegyverén pihent, egyből sortüzet nyitott volna, ha észrevesz a takarásban. A szívem zakatolt, az ereimben a vér zubogott, féltem hogy meghallják a zihálásomat. A tiszt elindult, tett néhány lépést, így a menedékemtől távolabb került. Fellélegezhettem.

Menj tovább kérlek – próbáltam sugallni a nácinak, hátha megfordul, és elhagyja az őrhelyét.

Az idő szaladt, teljesítenem kell a küldetést. A katonatiszt még mindig nem akart arrébb menni, nekem viszont muszáj volt eljutni a raktárba. Csak az a géppuska ne volna nála, szitává fog lőni!

Mindent kockára téve elindultam, és egy lépést tettem a fegyverraktár felé, már csak néhány méter kéne, és elérném. Hason fekve folytattam tovább az utamat, a por és a föld ízét éreztem a számban. A félelemtől a nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt, izzadság csurgott végig a homlokomon.  Végre!

A fegyverraktár ott magasodott előttem, a náci néhány méterre ácsorgott, és a horizontot kémlelte.

Most vagy soha, gondoltam. Kiszórtam a puskaport körben az épület falainál, majd meggyújtottam. A láng jelzésként villant az éjszakában. Egy lövés dördült, majd a tiszt ordítozva sortüzet nyitott rám. Valami eltalált, a fájdalom a lábamba hasított. Visszavonszoltam magam a menedékemhez, miközben az ellenségem oltani kezdte a tüzet. A bakancsával taposni kezdte a lángocskákat, de azok elharapództak, és a fegyverbázis égni kezdett. Micsoda gyönyörűség volt nézni, ahogy megsemmisülnek a fegyvereik!

De sajnos valami megszakította a győzelmi eufóriámat: egy hang hasított az éjszakába – az anyám hangja?

– Kicsim, gyertek be uzsonnázni, elég mára a játékból!

– Jövünk anya! – kiáltotta Bence, azzal eldobta a botot, amivel az előbb még a lángokat csépelte. Az uzsonna valahogy mindig szétszakította a győzelmemet a nácik felett.

Majd legközelebb szabotálom a muníciójukat.

Mersdorf Ilona: Másnaposság

Almási Lajos rajza

 

 

 

 

 

 

Másnaposság

Lehet, hogy kell ez a kis kesernyés utóíz egy jó szilveszteri buli után, amikor kicsit többet ettél, ittál, táncoltál vagy csak nevettél a megszokottnál. Ünnepelted az elmúlt évet, amikor sikerült. Amikor megláttad, megismerted, megszerezted, elkezdted vagy be is fejezted, amikor elérted azt, amit akartál.

Így van ez az írás mámorával is. Az alkotás láza régen elmúlt már, nem is emlékszel rá, milyen volt, amikor kavargott a fejedben az a sok gondolat – ami leírva tetszetős lett ugyan, de mégis, kicsit már idegen, nem csak a tiéd. És aztán jött az a sok minden, ami már nem teremtés, csak munka. Szerkesztés, javítás, nyomtatás, kiadás, bemutatás. Persze, jó kézbe venni a saját könyvedet, főleg, ha ez az első. De ráment ugyanannyi, sőt jóval több idő, mint az írásra. És az eufória mögött, amit el is vár tőled a világ, ott gyűlik az a keserű másnaposság-íz, hogy talán nem kellett volna ennyire elengedned magad, ennyit bulizni, mert mintha elvenne valamit abból az örömből, amit ünnepelsz.

Nehéz letenni azt a pezsgős poharat. Mert mi van, ha nem marad a boldogságból semmi, amikor kijózanodunk? Ha kiderül, hogy nem esik már jól az átforgolódott éjszaka után hajnalban elfogyasztott gondolatébresztő zöld tea? A sokadik egyre feketébb kávé? Ha nem lesz már ízük a hétköznapoknak? Ha jövőre nem lesz mit ünnepelnünk…

A legtöbb, amit tehetünk, hogy elfelejtjük gyorsan a pezsgő mámoros ízét is a másnaposság kesernyésségével együtt, és körülnézünk, hátha született szilveszter éjszakáján valaki vagy valami, ami átment bennünket egy újabb reggelbe. Ennél messzibbre tán nem is érdemes tekinteni.

 

Még ma reggel is…

Visszhangzik a koponyámban a Jingle bells, mintha egy pléhharangot kongatnának benne folyton, reggeltől estig. Minél inkább nem akarom, annál hangosabban szól. Fütyörészem a zuhany alatt, dúdolom főzés közben, hallgatom rádióban és hangszórókból, több mint egy hónapja. Még ha jó volna, akkor is émelyítene ennyi jóság. Még ha csodás volna is, agyonnyomna ennyi csoda.

Úgyhogy nem a karácsonyi csodát várom már, csak azt, hogy elmúljon végre ez a csilingelés, meg tudjam hallani ismét magam- és mások gondolatait.

Addig is számolok, hátha ez elnyomja a bőszen bokázó ritmust. Mennyi jogdíj járhat a Jingle bells szerzőjének? Bevásárlóközpontok plusz üzletek száma szorozva december harmincegy napjával, óránként minimum két alkalommal? Nyilván ő a leggazdagabb ember a világon… Talán ő az, aki kölcsönöket ad a nagyhatalmaknak.

Akkor már meg is guglizom: kik most a leggazdagabb emberek? Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Bill Gates, a Microsoft első embere. Warren Buffett, pénzügyi befektető, akármit is jelentsen ez. Na, végre, valami normális: Amancio Ortega, divatcég-hálózat. Mark Zuckerberg, ezt nem is kommentálom.

És persze megvan a Jingle bells szerzője is: az amerikai James L. Pierpont, meghalt szegényen és sikertelenül 1893-ban.

Mintha már nem is utálnám annyira azt a dalt.

 

És végül…

Úgy néz ki, a macskáim visszavonhatatlanul utálják az ünnepeket. Idegenek jönnek ilyenkor, és ők sértetten bemenekülnek a hálóban a franciaágy alá. Ott nem érik el őket a lelkesen visítozó gyerekek, a simogatásra vágyó felnőttek. Hűtlen gazdijuk meg a jöttmentekkel törődik, nem velük, akik az állandóságot képviselik az életében. Szemrehányóan pislognak ki a biztonságos homályból, szunyókálnak naphosszat, enni sem szívesen jönnek elő, az ivásról is lemondanak inkább. Teljesen szembemennek az ünnepi trenddel.

Kifinomult idegrendszerük már csírájában jelzi a bajt. Amint szokatlanul sürgölődni kezdek a konyhában, hosszasabban bőg a porszívó és elköltöznek a bútorok a megszokott helyükről, ők máris önkéntes száműzetésbe vonulnak.

Ma reggel előbújtak: végre vége!

 

Boldog új évet!

“A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.
Mit is akarok, még az élettől? – gondoltam, pezsgőspohárral a kezemben. – Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés?
Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?
Az évek elhozták ezt a titkot is: egy reggel felébredtem és megtelt vele az életem. Most minden egyszerűbb, érdekesebb és reménytelenebb. Az élet értelme az igazság. A tűnődés és a kétely, a kutatás és a kielégülés, a tévedések és káprázatok, a jelenségek, és az enyészet mögött van valamilyen közös értelem, mely sugárzik és áthatol mindenen. Ez az igazság nem tételes.” (Márai Sándor: Január)

Feketéné Bencsik Julianna: Karácsony fürdőruhában

illusztráció: pixabay.com

Kislány koromban az ünnepek közül a karácsonyt szerettem a legjobban. Szentestén a terített asztalt mindig sokan ültük körbe, és az Anyukám főzte töltött káposzta volt az ünnepi menü. Evés közben a felnőttek az újbort kóstolgatták, mi, gyerekek meg málnaszörpöt kaptunk. A mákos, diós bejgli elfogyasztása közben már nagyon vártam, hogy megszólaljon a Jézuska csengője, jelezvén, hogy megérkezett. Ilyenkor a karácsonyfán világító gyertyák, a fa tetejére helyezett Jézuska, és a színes gömbök látványa mindig elvarázsolt. A Mennyből az angyal eléneklése után áldott karácsonyi ünnepeket kívántunk egymásnak, és kibontottuk az ajándékokat.

Ezek megható pillanatok voltak, hiszen ekkor az adventi várakozás beteljesülése, és a szeretet jegyében gyűltünk össze, és köszöntöttük egymást.

Évek múltán, amikor már anya lettem, elhatároztam, én is úgy fogom előkészíteni és megünnepelni a szentestét, ahogyan azt a szüleimtől láttam. A fiam négyéves koráig nem is volt ezzel semmi probléma. De az ötödik karácsonyunk egészen másként alakult.

Fiatalok voltunk, és kalandvágyók, ezért elfogadtuk azt a felajánlott lehetőséget, hogy négy évig egy másik országban, egy másik földrészen éljünk.

Feketéné Bencsik Julianna: Karácsony fürdőruhában bővebben…

Bojár Cassino: Vasárnapi Jézuska

Illusztráció: pixabay.com

Ez az év nem jól indult. Bandi barátom a váci pszichiátrián feküdt már hetek óta és a felesége hívott, hogy talán ideje elbúcsúznom tőle. Sokáig halogattam, mert féltem így viszontlátni. Aztán egy hétfői napon, január harmincadikán, közös születésnapunkon mégis rászántam magam. A kórterem előtt kisebbik lányával találkoztam, aki apja születésnapját jött köszönteni, de őt sem ismerte fel. Persze engem se. Kerekes tolószékben ült, keze-lába hozzákötözve, üres tekintettel meredt maga elé, a semmibe. Leültem egy székre szembe vele, és félhangosan búcsúzkodtam. Tudtam, hogy erre nem lesz már több alkalmam. Együtt megélt, régi kalandokról beszéltem, a gimnáziumi bulikról, barátokról, akik már várják abban a másik világban.  A kövesbérci titkos bandatanyánk említésekor váratlanul rám emelte tekintetét, és alig érthetően motyogta: „vasárnap… a vasárnapig …” Szólni akartam valakinek, hogy megismert, hogy beszél, de mire fordultam volna, már megint csak egy üres tekintet meredt rám.

Szombaton halt meg.

A következő napokban sokszor eszembe jutott, próbáltam magyarázatot találni utolsó szavaira. Végül is arra jutottam, talán addig, vasárnapig akart élni. Valamiért fontos lett volna Neki.

Bojár Cassino: Vasárnapi Jézuska bővebben…

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.