Feketéné Bencsik Julianna bejegyzései

A gyermekkori álmok megvalósításából az évek során sok minden kimaradt. Hatvannyolc évesen jött el az a pillanat, amikor tollat ragadtam, és elkezdtem írni. Úgy éreztem, unokáimnak tudniuk kell, kik voltak és miként éltek elődeik. Miután megírtam első könyvem, maradtak még történeteim, sőt nyugdíjasként időm is van, ezért folytatom, amit elkezdtem: írok.

Feketéné Bencsik Julianna: Könyvnap, 2111

Ünnep van!  A 182. könyvhét első napja. 
A városi könyvtár felé sokan igyekeznek a gödöllői írók első antológiájának centenáriumára. Igaz, papírformában ma már alig jelenik meg könyv, de ez a sárga színbe öltözött antológia faximile kiadása – mely 2011-ben „A parkon át” címmel jelent meg – kivételt képez. Azóta már sok kötet jelent meg a gödöllői IRKA műhelyében készült alkotásokból.
Az ünnepi köszöntők után Tudósfalvi Benjámin irodalomtörténészt kérdezi a rendezvény moderátora, Kiss János.
 -  Professzor Úr! Kutatásai során mit sikerült feltárnia az első gödöllői antológia bemutatásáról?
 -  Sajnos, írott emlékünk alig van, mindössze egy újságcikk, a 2011. június 8-án megjelent Gödöllői Szolgálatból, amely csak arra utal, hogy ez a mű megjelent. Ezért megkerestem az akkori írók dédunokáit, és sikerült kiderítenem, miként zajlott az akkori ünnep.
 -  Kérem, ossza meg velünk kutatási eredményeit  - mondta izgatottan a moderátor.
 -  Ezért vagyunk most itt, hogy megemlékezzünk róluk! – szögezte le a professzor. – 2011. június 2-án, az akkori könyvnapi ünnepség megnyitóján az írók a közönséggel szemben félkörben ültek. 12-en! Igen, 12-en, mint az apostolok, mert ők is azok voltak, az irodalom gödöllői apostolai. Három éve Istók Anna vezetésével havonta találkoztak. Megvitatták, értékelték egymás írásait.  Időnként mestereik, Képes Gábor költő és Galántai Zoltán prózaíró útmutatásait követve átdolgozták és javították azokat, mígnem elérkezett a nagy nap, és be kellett mutatkozniuk. Egy kicsit szorongtak, szívük is hevesebben vert a közönség előtt,  de arcukat adták az írásaikhoz. Volt köztük 16 éves tanuló, egyetemista, tanár, mérnök, közgazdász, háziasszony és nyugdíjas, az élet különböző szakaszait ízlelő személy, akiket az írásra való késztetés kovácsolt egybe, egy jó kis csapattá. Amikor a közönség kíváncsi tekintete Képes Gáborra, az akkori moderátorra szegeződött, rövid bevezetője után megnevezte a szerzőket, akik röviden bemutatkoztak. Ezután kezdődött a felolvasás: vers – próza, igaz történet, fikció, szomorú és derűs írások, melyeket elismerő taps köszöntött. Az írók feszültsége lassan feloldódott, éreztél, megmérettetésük sikerrel járt. Felszabadultan, ismét felidézték a havi IRKA hangulatát, amikor Emerenczy Enid lakásán, a nagy asztalt körbe ülve teázgatás közben először olvasták fel a műveiket. A könyvnapi siker, ami még a levegőben is érezhető volt, lendületet adott a csapatnak, újabb és újabb írások születtek, melyeket mát nagyobb önbizalommal publikáltak.
 -  Hova vezetett ez az út? Milyen irodalmi értékeket teremtettek? – faggatta tovább a moderátor a professzort.
 -  Messzire! A most megjelent antológiájukat irodalomjegyzékkel egészítettem ki, melyben felsoroltam azokat a köteteket, melyeket együtt és külön-külön megjelentettek a száz év alatt. Számos verses kötet, novella gyűjtemény, kis- és nagyregény szerepel köztük. Visszatekintve, nem mindennapi dolgot vittek véghez, hiszen megalapoztak egy gödöllői irodalmi műhelyt, utat mutatva, hogy az akkori reklámok, valóság show és a szappanoperák világában is lehet és kell valami igényeset és maradandót alkotni.
 -  Köszönöm Professzor Úr, hogy megosztotta velünk az alapítók történetét, és most idézzünk fel pár gyöngyszemet abból a sárga első antológiából.

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Feketéné Bencsik Julianna: A kitartás nagymestere

Daisy azonnal az ajtóhoz rohan, amikor gazdája megközelíti azt. Bármilyen álmos, vagy csak lustán nyújtózkodik szőrös pokrócán, ez a mozdulat rögtön talpra állítja őt. Sötét, göndör bundájába belesimuló szénfekete szeme kíváncsian tekint a kijárat felé. A kulcsok zörgését és a póráz előkerülését vakkantásokkal üdvözli és már ugrásra készen várja a szabadságot jelentő ajtó kitárását. Szinte átrepül a kinti lépcső két foka felett, majd eszeveszett nyargalásba kezd. Jól nevelt kutyaként ugyan megáll minden útkereszteződésnél, bevárja gazdáját, aki utasításokat ad, merre menjen. Most a hegy oldalán levő fenyőerdő felé irányítják. Örömében körbe-körbe rohangál, s közben minden arra lakó macskát megkerget és megugat.
Szereti ezt az erdőt, a zizegéseket, a koppanásokat és a szél búgását a lombok között. Itt a lehullott fenyőtobozokkal is jól lehet játszani. Szájába veszi, jól megrázza, majd eldobja. Akkor a legboldogabb, ha az a lejtőre esik, és gurulni kezd. Mancsával tovább görgeti, majd utána szalad. Gazdája élvezi a játékosságát, ezért sokszor jönnek erre.
Jól megfuttatva érkeznek haza a családi házukba, ahol bármikor kimehet a kertbe, de az erdőt ez sem pótolhatja. Igaz, egy fenyőfa itt is van, de bánatára a lehulló tobozokat gazdája mindig összeszedi.
Hamarosan vacsorához ül a család. Daisy is megkapja kedvenc falatait, amit gyorsan felfal, majd a pokrócára ül. Nem fekszik rá, – mint általában az étkezések után – hanem szimatolva fürkész a gyerekek nyúlketrece felé. Lassan felkel és kúszva indul az alomnak használt szalmacsomaghoz. Ott leül és vár. A család kíváncsiam tekint tá, majd folytatják a vacsora közbeni társalgást.
Hirtelen nagy zaj támad. Daisy, mint az őrült rohan az ebédlőn át a nappali felé, közben mindent felborít, ami az útjába kerül, majd vészfékezve megáll a rökamié előtt, és leül a szőnyegre. A család megdöbbenve figyel fel rá, nem értik, mi ez a rombolás. Befejezve a vacsorát, kutyájukat korholva mindent a helyére tesznek, de ő rájuk sem horkant, csak mereven ül.
Mielőtt mindenki nyugovóra térne, kinyitják a kertbe vezető ajtót, hogy a kedvencük elvégezhesse a dolgát, majd választása szerint valamelyik családtagot a hálószobájába kísérje. Daisy azonban meg sem mozdul. Még mindig a szőnyegen ül és tekintete a rökamié alját kutatja.

Hajnali kettőkor az alvók nagy robajra ébrednek. Daisy dübörög a lépcsőn, majd gazdája szobájába ront be, egy egérrel a szájában. Lelkesen mutatja, mit fogott.
 – Ne tedd le – mondja az álmából ébredve, szinte nem is érti, amit lát – gyere, vidd ki a kertbe.
A nappaliba érve őrült rendetlenség fogadja őt, semmi sincs a helyén. Nagy csata lehetett itt, gondolja, miközben kinyitja a kertre nyíló ajtót. Daisy kirohan, és úgy teszi le a fenyőfa alá az egér hulláját, mintha az egy fenyőtoboz lenne, majd lepisili. Befelé menet megkönnyebbülten hallgatja gazdája dicséretét melynek hangszíne olyan, mint amikor kedvenc erdejében suttog a fenyves.

(Az írás a Minden jó, ha a vége jó? című IRKA felolvasóest alkalmából született 2023 decemberében, a feladat szerint minden szöveg utolsó pár szava egy ismert karácsonyi dal címe kellett legyen.)

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Feketéné Bencsik Julianna: Úton

Színek kavalkádjában ballagok
a hajnali ködöt már áttörte a nap
lónyálas felhők alatti léptem
a Pireneusok szikláin
úgy koppan mint üvegpohár 
amikor földet ér
a hegyek orma oly fehér
mint szájápoláskor a fogkrém
a lélek útján haladok 
felejteni a gyászt e fésűkagylós úton
Santiago felé
keresek valamit
talán önmagamat 
a krizantém ne csak a gyászt jelezze
az autó a tragédiát
harmóniámat megtalálva
süthessek csokitortát
újszülött unokám névnapjára
de zarándoklatom célja
még messze van.

Borítókép: Fekete József festménye
Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Feketéné Bencsik Julianna: Az erdő szomorú dala

vibráló fénnyel suhan alá
a színharmónián
a ragyogó napsugár
tűzárba borul az erdő
a fűrészek kvarcosan nyikorgó hangját
gyászos akkordok kísérik
belenyüszít a békés táj
fuvolafüttyös madártrilláiba
a környezet vitája

pusztul az erdő
zöldessárgán izzó foltokon
csak néhol lejti táncát
a légiesen tovasuhanó fény
a fűrészek sikoltozása bűntény

mi lesz ha eltűnik ez erdő
sárgákat szaggató tűzpiros
tarka virágok átható illata
madarak andalító dallama
a természet nyugalma

szélsüvítő sivárság köszönt ránk
színtelen illattalan fuvallatok
vad intenzitással száguldanak
a hajdani erdők kietlen helyén
ahol megszűnt az áttörő fény

(Feladat: Nagy Márta Júlia: Elígért lány című verseskötete alapján kellett modern szecessziós verset írni eklektikus témában, formában.)

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Feketéné Bencsik Julianna: Határokon át

– részlet –

Miután elbúcsúztunk a többi magyartól, mi Annemasse felé vettük az irányt. Afelé a csodálatos völgy felé, mely egy lapos fenekű katlanra hasonlít, melynek széleit hirtelen emelkedő magas hegyek alkotják. Mielőtt a városnézés után hazaértünk volna, unokáim kitalálták, felvonóval menjünk fel a Salevé hegyre, ott szeretnének még szaladgálni és fagylaltot enni. A fagyi lehetőségét én is örömmel fogadtam, de előtte megnéztem, látszik-e a hegycsúcs. Eszembe jutott az a nyári nap, amikor lent a völgyben olyan meleg volt, hogy majdnem hőgutát kaptunk, de mire felértünk, már köd takarta a csúcsot, egymást is alig láttuk. Az ecetszagú hideg köd szinte pár pillanat alatt ült le a csúcsra, akár csak egy hósapka, és nedvessége a bőrünkre tapadt. Még a hideg is kirázott, és pár méter megtétele után szinte menekültünk a lefelé induló felvonóba. Ezt nem szerettem volna megismételni.

Fent ragyogóan sütött a nap, ködnek, hidegnek nyoma sem volt. Genf szinte a lábunk alatt terült el, és a távolban a kék ég összeolvadt a kifli alakú tó vizével. Sokan voltak a lejtős hegyoldalban, ahol éppen egy fiatal nőt kötöttek be egy tandem repülés felszállásához. A nő az izgalomtól sikoltozott, de miután felszálltak, már nem lehetett hallani a hangját. Vagy elveszett a levegőben, vagy az eléje táruló látványtól még a lélegzete is elállt. Sokáig néztem, amint Genf felé szálltak, majd a növekvő távolság miatt egyre kisebb lett az ernyő, végül eltűntek.

– Egyszer, majd én is felrepülök! – kiabálta Zsombor, miközben nővérével futva indultak a fagyis felé.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

Feketéné Bencsik Julianna: A nap még kisüthet

illusztráció: pixabay.com

Nem én öregszem.

Csak a takarítás egyre nehezebb.

Pókhálózni, fel-, lemosni, porszívózni. Mindehhez van

Francos mai eszközöm, zsíroldó, alkoholos Clean,

Önjáró porszívó, mely a sarkokban is tisztít.

De az a régi padlóviasz, melyet parkettára kenve,

Kefével oly fényesre csiszoltam,

Hogy még a légy is korcsolyázhatott rajta,

Hiányzik.

Az illata! Ha azok újra meglennének,

Talán a kedvem is visszatérne.

 

Nem is öregszem.

Nordic walking botommal egyre gyorsabban megyek,

Végig szaladok a kiserdő útjain,

Ahol a fák összehajló ágai napernyőt fonnak fölém.

Utamat a madarak sokszínű trillája kíséri,

Csak a karmestert nem látom, aki levezényeli a szimfóniát.

A levelek között beszűrődik a napfény,

Áttöri a levegőt és aranysárgára festi.

Vajon meddig élvezhetem még?

 

Nem én öregszem. Gondolataim csapongva görgetik

Életem emlékeit. Fürgén fára mászok, viaskodom a tenger hullámaival,

Átölelem az unokám, a temetőbe sietek.

Öröm és bánat, siker és kudarc úgy kergeti egymást,

Mintha Az ember tragédiájának színhelyei lennének.

Küzdök az árral, bízom a szebb napokban.

Remélem, mielőtt köddé válok, még kisüt a nap.

 

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.

 

Feketéné Bencsik Julianna: Véletlen, avagy Oleg Shuplyak, ukrán festőművész felfedezése

fotó: Rimán Dorottya Gödöllői Fotós Kör

A véletlen már sokszor beleszólt az életébe. Ha követte sugallatát, mindig sikerrel járt. Amikor az udvarlója bemutatta a barátját, abból házasság lett, amikor nem vették fel az egyetemre, és egy ismerőse felajánlott egy munkalehetőséget, abból hivatás lett, amikor egyik hó végén elfogyott a pénze, pont akkor utalták vissza a túlfizetett gázszámla összegét. Sokszor elmondta barátainak: a véletlenekre oda kell figyelni, mert azok valamilyen céllal bukkannak fel.

Egyik alkalommal írótársaitól egy feladatot kapott: írjon egy novellát, amelyben a modern művészet fontos szerepet kap, mondhatni, főszerepet.

Először úgy gondolta, nem írja meg. Nincs kedve olyan dologgal veszkődni, amely nem indította be a fantáziáját. Igaz, szerette a festményeket, de csak azokat, melyekre már rátekintve is látta, mit ábrázolnak. Nem tetszettek a különböző színek alkotta, tárgynélküli képek, melyekből nem tudta kihámozni azt a lényeget, amiért a művész megalkotta őket. Nem nézett a színek mögé, nem indult el a képzelet útján, nem volt olyan kíváncsi és kreatív, hogy a hozzáértő művészek szemével meglássa annak a mondanivalóját. Úgy döntött, nem írja meg a novellát, és a feladatot el is felejtette.

Pár nap múlva kapott egy e-mailt, mely érdekes festményeket tartalmazott. Nem mindig nyitotta meg ezeket a küldeményeket, de most valami azt súgta, klikkeljen rá. Már az első kép szemlélése közben a lélegzete is elállt. Hosszasan nézte, és olyan részleteket látott meg benne, amiket eddig egyetlen képen sem. Az arckép az általa szeretett technikájú festményekre hasonlított, de mégis sokkal több volt annál. Percről-percre, új elemeket fedezett fel rajta, pedig ugyanazt a vásznat nézte. Ledöbbent. Nemcsak a festő ábrázolásmódján, hiszen pár pillanat után felismerte, hogy a festmény kisebb részletekből épült fel, hanem a megjelenő elemző látásmódján is, ami most hirtelen kitört korábbi szunnyadozásából.

Az első képet olyannak látta, mintha két festményt raktak volna egymásra. A kisebb volt felül, egy gyermekportrét ábrázolt, s az alatta levő nagyobból pedig egy ecsetet tartó kéz nyúlt fel a gyermekarc homlokához, mintha oda akarna még pár vonalat festeni. Gyorsan a következő képre kattintott, mely szintén egy arcképet ábrázolt. Amint tovább nézte, felfedezte, a portrén belül itt is több alaposan megformált és kidolgozott kép van, és tulajdonképpen ezekből a kis mozaikokból állt össze a portré.

Tovább klikkelve feltűnt Salvador Dali, John Lennon, Darwin, Fraud, Van Gogh és még sok híres ember portréja, melyeket elemezve, egy-egy tájképet látott sok-sok részlettel.

Shevchenko portréját sokáig szemlélte, és meglátott benne egy pásztorfiút, aki az idilli környezetben a nyáját legeltette. Amikor elemezni kezdte, észrevette a részleteket is. Shevchenko homlokát az ég fehér felhői, szemét egy-egy zsuppfedeles ház ablakai, szemöldökét a háztetők szalmái, orrát egy kiszáradt fatörzs, bajuszát fehér inges, hanyatt fekvő pásztorfiú adta, arcát pedig két-három kiszáradt és élő fa körvonalazta. A festő minden részletet kidolgozott, ezek külön-külön is élményt adó tájképek voltak.

A következő kép Newton portréja volt, akinek arckarakterét két görbén nőtt fa összeölelkezése formálta meg, piros-rózsaszín gömbös virágok alkották a szemét, a haját pedig a faágak zöld levelei adták. Orrát egy kisebb farönk rajzolta meg, melyből a szemöldök megformálására kinőtt két derékszögben elhajló faág, az orr alatti bajuszt az állán ülő olvasó fiú fehér haja adta, aki a kezében tartott könyvvel alakította ki a portré száját. A mellkasát takaró ruhát sárgás-zöld gyepfű jelenítette meg, melyen a gombdíszítések egy fa termései voltak.

Az ifjú festő az optikai illúziók nagymestere lehetett, mert a kép nézőjét a tudatalattija felszínre hozására ösztönözte. Egy pszichológus ezekről a képekről számos kérdést tehetne fel páciense lelkiállapotának elemzése közben: mit ábrázol, melyik részletet látta meg először, és a válaszokból hasznos következtetéseket vonhatna le.

Vagyis, ezek a képek nemcsak sokat mondó művészi alkotások, hanem az emberi elme kreativitásának a felkeltői. Alkotójuk Oleg Shuplyak, ukrán festőművész, akinek létezéséről és munkásságáról eddig semmit sem hallott, pedig képeit a világ több fővárosában már nagy sikerrel mutatták be. És mindez a véletlen folytán került el hozzá.

Feketéné Bencsik Julianna: Karanténleltár

Somogyvári Zsóka fotója (Gödöllői Fotós Kör)

Karanténleltár,
avagy mit csináltam a pandémia első fázisában

Szeretem a pörgős életet, amikor nyugdíjasként is vannak feladataim. Megyek, jövök, szervezek, intézkedem, találkozom a barátnőimmel, ismerőseimmel. Gyűlölöm, és nehezen viselem a bezártságot. Ekkor felborul a napirendem, kedvetlenül járkálok a lakásban, és még a korábbi otthoni programjaimból is kimarad néhány.
A „maradj otthon” szlogen bejelentése után, bevallom, bepánikoltam. Két hétig nem mertem kimenni az utcára, fiatalabb ismerőseimre bíztam a vásárlást, és a gyógyszereim kiváltását.
Napjaimat olvasással, rejtvényfejtéssel, az operatív törzs tájékoztatóival, különböző holmik selejtezésével próbáltam kitölteni. Később, amikor már az én korosztályom meghatározott időben kimehetett vásárolni, akkor a mögöttünk levő erdőben napi egy órát nordic walkingoztam, a madarak trillázása kísérte utamat.
A séta segített jobb hangulatba jönnöm, de mégis úgy éreztem magam, mint aki mocsárba pottyant, és a láp szívó hatására egyre mélyebbre süllyed a semmibe. Regényem írásával sem haladtam, hiszem a múzsám sokáig karanténban volt.
Elhatároztam, ezen változtatnom kell!
Kutató szemmel néztem szét a lakásomban, és rájöttem, pár dolgot rendbe lehet hozatni. Abban bíztam, hogy a szakemberekre talán nem kell hónapokat várni, két hét alatt minden felújítást le tudok vezényelni. Vagyis, szervezhetek! Az óvó szabályokat betartva – arcmaszk, kesztyű, távolságtartás, sűrű szellőztetés és fertőtlenítés –, sikerült mindent megcsináltatnom, amit évek óta halogattam. A mesterek egymásnak adták a kilincset, és jó munkát végeztek.
Sor került négy redőny cseréjére, két légkondicionáló készülék felszerelésére, az antikvárius látogatására, aki a könyvtárszobából huszonöt méternyi könyvet elvitt, négy szoba kifestetésére, és természetesen a függönyök kimosására és a nagytakarításra is.
Ezen teendők levezénylése mellett a két hónap alatt több könyvet kiolvastam, közel háromezer oldalt, és mintegy háromszáz telefonbeszélgetést folytattam le. Tíz rejtvényújság feladatait oldottam meg, és százötven kilométer utat tettem meg a kiserdőben.
Igaz, a felújítások alatt fizikailag elfáradtam, de legalább olyan dolog is történt, amiért hálás lehetek a karanténnak! Nélküle biztosan nem vállaltam volna be a lakásfelújítást.
Azóta minden nap beleszagolok a szobák friss festékillatába, és gyönyörködöm az átrendezésükben. Könnyedén húzom le a redőnyöket, és bármikor bekapcsolhatom a klímát. A könyvekben feltáruló történetek pedig segítettek lelkileg feltöltődni. Már csak a vírus eltűnését és a korlátozások teljes feloldását várom. Minél előbb szeretném visszakapni a régi, megszokott életemet.

Feketéné Bencsik Julianna: A Bari

illusztráció: Török Tamara Gödöllői Fotós Kör

Amikor Anna megszületett, sok-sok ajándékkal halmozták el a családtagok, barátok és az ismerősök. Kiságyában számtalan plüss és bárányszőrből készült állatka várta azt a pillanatot, amikor gazdájuk hozzájuk ér, megcibálja, esetleg meg is kóstolja őket. A hónapok teltek, a jó étvágyú Anna szépen gyarapodott, míg egy napon a szülők észrevették, hogy ágyában nem ott fekszik, ahová letették. Majdnem harminc centiméterrel arrébb, egy bárányszőrből készített Bari mellett szuszogott. Örültek, hogy gyermekük megkezdte a helyváltoztatást, de amikor már másodszor, sőt sokadszor is Annát ott találták, elgondolkoztak azon: vajon miért pont a Bari felé igyekezett? Feketéné Bencsik Julianna: A Bari bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

Ülök a számítógép előtt, írni szeretnék. Valami szépet, jót, e nehéz időben: felemelőt. Nem megy! Leblokkoltam. Pedig folytatnom kellene a már elkezdett írásomat, ráadásul most időmilliomos vagyok. Miért nem jön a múzsa, hogy homlokon csókoljon? Csak nézek ki a fejemből. Bekapcsolom a tévét, a vírustájékoztatót, és az írás helyett új szavakat tanulok: kontakt, home office, pandémia, mandiner, genom, stb. Hallom, mennyi a fertőzött, meggyógyult, halott, és hányan vannak karanténban. Lehet, hogy az én múzsám is ott van, esetleg már a lélegeztető gépen? Tűnődöm. Talán veszélyeztetett korú, netán krónikus betegsége is van? És egyáltalán van esélye, hogy meggyógyuljon? Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban bővebben…