Feketéné Bencsik Julianna bejegyzései

A gyermekkori álmok megvalósításából az évek során sok minden kimaradt. Hatvannyolc évesen jött el az a pillanat, amikor tollat ragadtam, és elkezdtem írni. Úgy éreztem, unokáimnak tudniuk kell, kik voltak és miként éltek elődeik. Miután megírtam első könyvem, maradtak még történeteim, sőt nyugdíjasként időm is van, ezért folytatom, amit elkezdtem: írok.

Feketéné Bencsik Julianna: A nap még kisüthet

illusztráció: pixabay.com

Nem én öregszem.

Csak a takarítás egyre nehezebb.

Pókhálózni, fel-, lemosni, porszívózni. Mindehhez van

Francos mai eszközöm, zsíroldó, alkoholos Clean,

Önjáró porszívó, mely a sarkokban is tisztít.

De az a régi padlóviasz, melyet parkettára kenve,

Kefével oly fényesre csiszoltam,

Hogy még a légy is korcsolyázhatott rajta,

Hiányzik.

Az illata! Ha azok újra meglennének,

Talán a kedvem is visszatérne.

 

Nem is öregszem.

Nordic walking botommal egyre gyorsabban megyek,

Végig szaladok a kiserdő útjain,

Ahol a fák összehajló ágai napernyőt fonnak fölém.

Utamat a madarak sokszínű trillája kíséri,

Csak a karmestert nem látom, aki levezényeli a szimfóniát.

A levelek között beszűrődik a napfény,

Áttöri a levegőt és aranysárgára festi.

Vajon meddig élvezhetem még?

 

Nem én öregszem. Gondolataim csapongva görgetik

Életem emlékeit. Fürgén fára mászok, viaskodom a tenger hullámaival,

Átölelem az unokám, a temetőbe sietek.

Öröm és bánat, siker és kudarc úgy kergeti egymást,

Mintha Az ember tragédiájának színhelyei lennének.

Küzdök az árral, bízom a szebb napokban.

Remélem, mielőtt köddé válok, még kisüt a nap.

 

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.

 

Feketéné Bencsik Julianna: Véletlen, avagy Oleg Shuplyak, ukrán festőművész felfedezése

fotó: Rimán Dorottya Gödöllői Fotós Kör

A véletlen már sokszor beleszólt az életébe. Ha követte sugallatát, mindig sikerrel járt. Amikor az udvarlója bemutatta a barátját, abból házasság lett, amikor nem vették fel az egyetemre, és egy ismerőse felajánlott egy munkalehetőséget, abból hivatás lett, amikor egyik hó végén elfogyott a pénze, pont akkor utalták vissza a túlfizetett gázszámla összegét. Sokszor elmondta barátainak: a véletlenekre oda kell figyelni, mert azok valamilyen céllal bukkannak fel.

Egyik alkalommal írótársaitól egy feladatot kapott: írjon egy novellát, amelyben a modern művészet fontos szerepet kap, mondhatni, főszerepet.

Először úgy gondolta, nem írja meg. Nincs kedve olyan dologgal veszkődni, amely nem indította be a fantáziáját. Igaz, szerette a festményeket, de csak azokat, melyekre már rátekintve is látta, mit ábrázolnak. Nem tetszettek a különböző színek alkotta, tárgynélküli képek, melyekből nem tudta kihámozni azt a lényeget, amiért a művész megalkotta őket. Nem nézett a színek mögé, nem indult el a képzelet útján, nem volt olyan kíváncsi és kreatív, hogy a hozzáértő művészek szemével meglássa annak a mondanivalóját. Úgy döntött, nem írja meg a novellát, és a feladatot el is felejtette.

Pár nap múlva kapott egy e-mailt, mely érdekes festményeket tartalmazott. Nem mindig nyitotta meg ezeket a küldeményeket, de most valami azt súgta, klikkeljen rá. Már az első kép szemlélése közben a lélegzete is elállt. Hosszasan nézte, és olyan részleteket látott meg benne, amiket eddig egyetlen képen sem. Az arckép az általa szeretett technikájú festményekre hasonlított, de mégis sokkal több volt annál. Percről-percre, új elemeket fedezett fel rajta, pedig ugyanazt a vásznat nézte. Ledöbbent. Nemcsak a festő ábrázolásmódján, hiszen pár pillanat után felismerte, hogy a festmény kisebb részletekből épült fel, hanem a megjelenő elemző látásmódján is, ami most hirtelen kitört korábbi szunnyadozásából.

Az első képet olyannak látta, mintha két festményt raktak volna egymásra. A kisebb volt felül, egy gyermekportrét ábrázolt, s az alatta levő nagyobból pedig egy ecsetet tartó kéz nyúlt fel a gyermekarc homlokához, mintha oda akarna még pár vonalat festeni. Gyorsan a következő képre kattintott, mely szintén egy arcképet ábrázolt. Amint tovább nézte, felfedezte, a portrén belül itt is több alaposan megformált és kidolgozott kép van, és tulajdonképpen ezekből a kis mozaikokból állt össze a portré.

Tovább klikkelve feltűnt Salvador Dali, John Lennon, Darwin, Fraud, Van Gogh és még sok híres ember portréja, melyeket elemezve, egy-egy tájképet látott sok-sok részlettel.

Shevchenko portréját sokáig szemlélte, és meglátott benne egy pásztorfiút, aki az idilli környezetben a nyáját legeltette. Amikor elemezni kezdte, észrevette a részleteket is. Shevchenko homlokát az ég fehér felhői, szemét egy-egy zsuppfedeles ház ablakai, szemöldökét a háztetők szalmái, orrát egy kiszáradt fatörzs, bajuszát fehér inges, hanyatt fekvő pásztorfiú adta, arcát pedig két-három kiszáradt és élő fa körvonalazta. A festő minden részletet kidolgozott, ezek külön-külön is élményt adó tájképek voltak.

A következő kép Newton portréja volt, akinek arckarakterét két görbén nőtt fa összeölelkezése formálta meg, piros-rózsaszín gömbös virágok alkották a szemét, a haját pedig a faágak zöld levelei adták. Orrát egy kisebb farönk rajzolta meg, melyből a szemöldök megformálására kinőtt két derékszögben elhajló faág, az orr alatti bajuszt az állán ülő olvasó fiú fehér haja adta, aki a kezében tartott könyvvel alakította ki a portré száját. A mellkasát takaró ruhát sárgás-zöld gyepfű jelenítette meg, melyen a gombdíszítések egy fa termései voltak.

Az ifjú festő az optikai illúziók nagymestere lehetett, mert a kép nézőjét a tudatalattija felszínre hozására ösztönözte. Egy pszichológus ezekről a képekről számos kérdést tehetne fel páciense lelkiállapotának elemzése közben: mit ábrázol, melyik részletet látta meg először, és a válaszokból hasznos következtetéseket vonhatna le.

Vagyis, ezek a képek nemcsak sokat mondó művészi alkotások, hanem az emberi elme kreativitásának a felkeltői. Alkotójuk Oleg Shuplyak, ukrán festőművész, akinek létezéséről és munkásságáról eddig semmit sem hallott, pedig képeit a világ több fővárosában már nagy sikerrel mutatták be. És mindez a véletlen folytán került el hozzá.

Feketéné Bencsik Julianna: Karanténleltár

Somogyvári Zsóka fotója (Gödöllői Fotós Kör)

Karanténleltár,
avagy mit csináltam a pandémia első fázisában

Szeretem a pörgős életet, amikor nyugdíjasként is vannak feladataim. Megyek, jövök, szervezek, intézkedem, találkozom a barátnőimmel, ismerőseimmel. Gyűlölöm, és nehezen viselem a bezártságot. Ekkor felborul a napirendem, kedvetlenül járkálok a lakásban, és még a korábbi otthoni programjaimból is kimarad néhány.
A „maradj otthon” szlogen bejelentése után, bevallom, bepánikoltam. Két hétig nem mertem kimenni az utcára, fiatalabb ismerőseimre bíztam a vásárlást, és a gyógyszereim kiváltását.
Napjaimat olvasással, rejtvényfejtéssel, az operatív törzs tájékoztatóival, különböző holmik selejtezésével próbáltam kitölteni. Később, amikor már az én korosztályom meghatározott időben kimehetett vásárolni, akkor a mögöttünk levő erdőben napi egy órát nordic walkingoztam, a madarak trillázása kísérte utamat.
A séta segített jobb hangulatba jönnöm, de mégis úgy éreztem magam, mint aki mocsárba pottyant, és a láp szívó hatására egyre mélyebbre süllyed a semmibe. Regényem írásával sem haladtam, hiszem a múzsám sokáig karanténban volt.
Elhatároztam, ezen változtatnom kell!
Kutató szemmel néztem szét a lakásomban, és rájöttem, pár dolgot rendbe lehet hozatni. Abban bíztam, hogy a szakemberekre talán nem kell hónapokat várni, két hét alatt minden felújítást le tudok vezényelni. Vagyis, szervezhetek! Az óvó szabályokat betartva – arcmaszk, kesztyű, távolságtartás, sűrű szellőztetés és fertőtlenítés –, sikerült mindent megcsináltatnom, amit évek óta halogattam. A mesterek egymásnak adták a kilincset, és jó munkát végeztek.
Sor került négy redőny cseréjére, két légkondicionáló készülék felszerelésére, az antikvárius látogatására, aki a könyvtárszobából huszonöt méternyi könyvet elvitt, négy szoba kifestetésére, és természetesen a függönyök kimosására és a nagytakarításra is.
Ezen teendők levezénylése mellett a két hónap alatt több könyvet kiolvastam, közel háromezer oldalt, és mintegy háromszáz telefonbeszélgetést folytattam le. Tíz rejtvényújság feladatait oldottam meg, és százötven kilométer utat tettem meg a kiserdőben.
Igaz, a felújítások alatt fizikailag elfáradtam, de legalább olyan dolog is történt, amiért hálás lehetek a karanténnak! Nélküle biztosan nem vállaltam volna be a lakásfelújítást.
Azóta minden nap beleszagolok a szobák friss festékillatába, és gyönyörködöm az átrendezésükben. Könnyedén húzom le a redőnyöket, és bármikor bekapcsolhatom a klímát. A könyvekben feltáruló történetek pedig segítettek lelkileg feltöltődni. Már csak a vírus eltűnését és a korlátozások teljes feloldását várom. Minél előbb szeretném visszakapni a régi, megszokott életemet.

Feketéné Bencsik Julianna: A Bari

illusztráció: Török Tamara Gödöllői Fotós Kör

Amikor Anna megszületett, sok-sok ajándékkal halmozták el a családtagok, barátok és az ismerősök. Kiságyában számtalan plüss és bárányszőrből készült állatka várta azt a pillanatot, amikor gazdájuk hozzájuk ér, megcibálja, esetleg meg is kóstolja őket. A hónapok teltek, a jó étvágyú Anna szépen gyarapodott, míg egy napon a szülők észrevették, hogy ágyában nem ott fekszik, ahová letették. Majdnem harminc centiméterrel arrébb, egy bárányszőrből készített Bari mellett szuszogott. Örültek, hogy gyermekük megkezdte a helyváltoztatást, de amikor már másodszor, sőt sokadszor is Annát ott találták, elgondolkoztak azon: vajon miért pont a Bari felé igyekezett? Feketéné Bencsik Julianna: A Bari bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

Ülök a számítógép előtt, írni szeretnék. Valami szépet, jót, e nehéz időben: felemelőt. Nem megy! Leblokkoltam. Pedig folytatnom kellene a már elkezdett írásomat, ráadásul most időmilliomos vagyok. Miért nem jön a múzsa, hogy homlokon csókoljon? Csak nézek ki a fejemből. Bekapcsolom a tévét, a vírustájékoztatót, és az írás helyett új szavakat tanulok: kontakt, home office, pandémia, mandiner, genom, stb. Hallom, mennyi a fertőzött, meggyógyult, halott, és hányan vannak karanténban. Lehet, hogy az én múzsám is ott van, esetleg már a lélegeztető gépen? Tűnődöm. Talán veszélyeztetett korú, netán krónikus betegsége is van? És egyáltalán van esélye, hogy meggyógyuljon? Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: A furcsa fa GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Bányai Gizella: Jelenet

fotó: Braun Katalin

Feketéné Bencsik Julianna: A furcsa fa

Egy furcsa fa áll az alsó parkban,
mely egykor sebzetten várta,
hogy letört ágát felemeljék,
vihar dúlása után neveljék,
lombja az ég felé térjen
gyökere lent nyugodjon a mélyben,
árnyéka hűsítse a tájat,
ne legyen roncsoltan megfáradt.
Szokatlan fává növekedett
életnek-halálnak egyformán tiszteleg
magányos ugyan, de örömöt ad,
törzsén gyermekzsivaj fakad.
Része a rétnek, része a parknak,
örül minden madárdalnak
megsérült törzse átélt már sok telet
melyen tavasszal friss hajtás ered
hirdeti az örök megújulást
a sebzetten is valós megmaradást.

 Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Feketéné Bencsik Julianna: A makrancos és a hölgy

illusztráció:pixabay.com

A fehér autó gyorsan hagyta maga mögött a kilométereket. Lámpája fénye belehasított a sűrű éjszakába, megvilágította az utat. Az autópályán alig volt forgalom, a műszerfalon egyetlen parancsikon sem gyulladt ki, vagyis minden tökéletes volt. Amikor a városba ért, a szemafor pirosra váltott. Az autó megállt, majd lefulladt. Feketéné Bencsik Julianna: A makrancos és a hölgy bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Vízió

illusztráció: pixabay.com

A városba indult. Miután átment a felüljárón, meghallotta a HÉV sípoló jelzését, és ebből tudta, azonnal indul a szerelvény. Szaladni akart, de a lába nem engedelmeskedett. Integetni szeretett volna, hogy várjanak, de nem volt képes megmozdítani a karját. Kiabálni akart, de nem jött ki hang a torkán. Nem értette, mi történt vele. Amikor elment a HÉV, végtagjai lassan megmozdultak. Úgy gondolta, majd a parkon át besétál a város központjába. Elindult. Átment a zebrán, majd elhaladt a mozaikkövekkel kirakott kis tér díszes padsora mellett, mélyen beszívta az erdei fenyők mézgás illatát. Élvezte ezt az illatot, mely olyan üde és tiszta volt, mint a növények leveleit beborító hajnali harmatcsepp. Úgy érezte magát, mint a madár, amelyik kirepült a város zajából, és egy faágon megpihent. Leült az egyik padra, és elvarázsolta a csend. Csak a park rezdüléseit figyelte, megleste a kopácsoló harkályt, feketerigókat, csuszkát, pintyet, sőt még a verebeket is, amint repkedtek, vagy csőrükkel felcsipegették az apró magvakat. Szerette a természetet, az egyszerűt, a szépet. Feketéné Bencsik Julianna: Vízió bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Végsőkig elszántan

(Székely Bertalan Egri nők című festménye inspirálta gondolatok)

Az asszony elzárja a televíziót, lekapcsolja a villanyt. Fáradt, amint lefekszik, azonnal elalszik. A lakásra fekete, fojtogató csend borul. Az asszony álmában hadonászik, az ágytáblát rugdossa, mintha küzdene valakivel. Torkából sikolyra emlékeztető hangfoszlányok törnek elő. Felriad. Felül az ágyban, mélyeket lélegzik, lassan megnyugszik, majd újból álomba merül. Feketéné Bencsik Julianna: Végsőkig elszántan bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Borvacsora

 Isten hozott, de ki visz el
kedves vendég, ha itt eszel
s meglocsolod selymes borral
vidám, kiadós műsorral.

 

Van itt ezerjó és aszú
a hordóját nem rágta szú
testes, markáns íz tartalma
olyan, mintha simogatna.

Ahogy gurgulázva nyeled
Eszedbe jut sok-sok eset
mikor felettébb nevettél
vagy az asztal alá estél.

Aszú a királyok bora
kiknek mindig jól ment sora
hány puttonyos, már nem kérded
csak a bendőben sok férjen.

Hogy ki visz el, miért lényeg
hiszen sosem vagy te részeg
de ha az ördög várna rád
csak zendítsd meg a citerád.

illusztráció: pixabay.com
Elhangzott 2019.  május 3-án a Bor-Sajt-Irka esten.