Galló Kovács Zsuzsanna: IRKA nap Mátrakeresztesen 2015. július

opsS7nts0nythgOMBL_VdjxcmnkeSYhcaFuspw7Dlw4

fotó: Ocsovszky Zsófia

Egy júliusi napon elfogadva egyik írótársunk, Béla kedves invitálását, a Mátrában tartottunk írói alkotói tábort, ahol a kortárs költőnők közül Szabó T. Anna és Kiss Judit Ágnes költészetét ismertük meg. Az előadó, Márti szerint Anna a megtestesült harmónia, a fény költőnője, Ágnes harsányabb, vadabb, vagányabb, amit megzenésített verseinek előadása, a Vadon Nő c. rendezvény is bizonyított.

Galló Kovács Zsuzsanna: IRKA nap Mátrakeresztesen 2015. július bővebben…

Mersdorf Ilona: Az élet partján

 

Horváth Piroska: Kislány
Horváth Piroska: Kislány

Nemrég még ott álltam az – innen nézve – túlsó parton. Előttem volt a végtelen víztükör, amin át kellett kelnem, amit meg kellett hódítanom.
Tudtam úszni, de nem mertem nekivágni. Nem tudtam, milyen távol van a túlsó part, ahol ott van minden, amire vágyom.

Úgy gondoltam, alaposan fel kell készülnöm az utazásra.

Mersdorf Ilona: Az élet partján bővebben…

Ujj Béla: Recenzió Grecsó Krisztián Tánciskolájáról

“Az igazságról beszéltem, Jocókám, az igazságról.  A hazugság akkor is van, ha hallgatunk róla.” (91. o.)

8463078886_b4a760aa67_k
Tomkó Ádám: Füst

Grecsó sokkal tudatosabb szerző annál, hogy azt gondolhassuk, hogy a mákonykínálás véletlen allegória lenne. Nem az. Szerves része a táncnak. Az ő generációjának az előző generáció (apák, nagybátyák) – az én generációm – a legkülönbözőbb kábítószereket termesztették és főzték ki. A rendszervált/oz/ta/ás (kinek mi) ideje alatt, Grecsó “nagybátyái” rendesen hülyítették egymást és másokat ezekkel a „szerekkel”. Nem nagyon igényelte senki a józanságot. Főleg a számító haszonélvezők nem. Van is rendesen másnaposság. A magyar valóság jóval cifrább helyzeteket is hozott, hoz, mint a regény extrémnek tűnő jelenetei. Sorolhatnánk.

Ha minden regény önálló totalitás, akkor ez az extrémitás normális és hatékony eszköz valóságunk tükrözésére.

Ujj Béla: Recenzió Grecsó Krisztián Tánciskolájáról bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Tudod-e még a régi nőket? – felolvasóest

IRKA kortárs költői kurzus felolvasó estje febr. 28 020

Aki szeret szerepelni, és szokott is, nem értheti meg mit jelentett számomra a Kortárs költői kurzus felolvasó estje. A feladat: kiállni a nagyközönség elé magabiztosan, mikrofonnal a kézben elképzelhetetlen volt számomra, s ha valaki ezt pár éve megjósolja, hogy bekövetkezik, nem hogy nem hiszem el, hanem ki is nevetem. ,,Ha már lúd, legyen kövér” alapon két verssel is készültünk, a kurzust vezető költő, Kabai Lóránt választása alapján. Nekem elsőnek egy avantgárd versátirat jutott, amit könnyedén írtam meg házi feladatként, de most, igencsak nehezen memorizáltam a bonyolult szófordulataimat, és a hosszú, cikornyás mondataimat. Szerencse, hogy nem tudtam előre, hogy valamikor fel kell olvasnom, kár lett volna érte, ha nem így születik meg a vers. A hangulata alapján címéül egy zenei kifejezést választottam, decrescendo, aminek jelentése: fokozatosan halkulva. Igyekeztem ennek megfelelően előadni. Sikeresen átestem a tűzkeresztségen! Felülmúltam önmagam, s ez nagyon nagy érdem, hiszen tavaly májusban félénken, a nézők között elbújva a nevemet sem voltam hajlandó elmondani bemutatkozásképpen a Karcvonások antológia megjelenésekor.
Következzen most a mű, a Kassák Lajos avantgárd vers átiratom:

Galló Kovács Zsuzsanna: Decrescendo

Galló Kovács Zsuzsanna: Tudod-e még a régi nőket? – felolvasóest bővebben…

Csiki Krisztina: Metróangyal

megálló
Tomkó Ádám: Téli este

Nem merek felpillantani.

Tudom, mit gondolnak, érezni haragjukat, vágni lehetne.

Szinte teljesen üres a szerelvény, helyet foglalok hát a hosszú pad kellős közepén, a lehető legtávolabb a két szélen ülő személytől. Kínos csend ülepszik le a bűzzel együtt, melynek létezéséről tudomásom van ugyan, de már nem érzem. Érzékeim megszokták, orrom már nem facsarodik el, mint azoké, akik a szerelvényre föllépve alig leplezett undorral hőkölnek vissza. Egykedvűen várom, hogy az ajtók bezáródjanak.

Csiki Krisztina: Metróangyal bővebben…

Istók Anna: Ottlik Géza autója

lfsBizonyára minden emberi közösségben, legyen szó akár családról, baráti társaságról, munkahelyi, iskolai csoportról, netalán az internetről – kialakulnak olyan kifejezések, gesztusok, mozdulatok, melyeket csak az adott csoport használ és ismeri pontos, helyzethez kötött jelentését. Nevezhetjük ezt szlengnek, de mémnek is, mivelhogy ezek a jelentéstöredékek fontos részét képezik kultúránknak, és bár adott időben és közegben keletkeznek, az igazi mémek genetikusan öröklődnek.

Istók Anna: Ottlik Géza autója bővebben…

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.