Beszámoló Az év orvos költője 2015. pályázatról

Nem szoktam pályázni, de amikor megláttam az Irodalmi Rádió „Az év orvos költője” felhívását úgy éreztem, ott a helyem. Nem hagyhatom ki életemből ezt a lehetőséget, hiszen nyugdíjas orvosként pár éve versírással foglalkozom.
Február közepén kaptam a visszajelzést, melyben örömmel értesítettek, hogy  alkotásaimmal sikeresen szerepeltem, s ezzel esélyes lettem  Az év orvos költője 2015. díjra.

Márc. 12-én, szombat délután izgatottan közeledtem a budapesti XV. ker. Csokonai Művelődési Házhoz, a díjkiosztó ünnepély helyszínéhez. Lassan szállingóztak a résztvevők, közvetlenül kezdés előtt még csak félháznyian voltunk. A szervezők megvárva a későn jövőket, negyed óra késéssel kezdtek. Zsoldos Árpád az Irodalmi Rádió főszerkesztője köszöntőjéből megtudtam, hogy 152 pályázóból, 26-nak küldtek levelet, s most ezekből olvasnak majd fel párat az Irodalmi Rádió munkatársai. A prózával kezdenek, a versek a szünet után kerülnek csak sorra. Lélekben megnyugodva hátradőltem, s átadtam magam a novellák meghallgatásának. Megadták a módját, akik oklevelet és könyvajándékot kaptak, azokét mindet felolvasták. A bőség zavarában éreztem magam. Az idén négy helyezést osztottak ki, s a próza kategória harmadik helyezettje után jött a szünet, ami a tervezettnek a duplájára sikeredett.

Mire végre a versekhez értünk kissé fáradtan, de annál nagyobb izgalommal vártam az eredményt.
A versek bemutatása lényegesen pörgősebb volt a hosszú prózai műveknél. Az asztalon egymás tetején felhalmozott oklevelek a könyvajándékkal már majdnem elfogytak, amikor végre meghallottam egyik versem címét, s adataim megjelentek a kivetítőn is. Óriási élmény volt hallanom saját művemet! Ambivalens érzés vett úrrá rajtam, a mondatok, költői képek hol ismerősen, hol idegenül hatottam rám.
Márai szerint: „Az élet üres marad, ha nem töltöd meg valamilyen veszélyes és izgalmas feladattal.”
Számomra az orvos-költő pályázat megmérettetése izgalmas feladat volt, s bár nem lettem dobogós helyezett nincs bennem hiányérzet. Boldogan várom a megígért megjelenést az Irodalmi Rádió antológiájában.

Galló Kovács Zsuzsanna:

félve, finoman                                                                            

ha közelebb lennél
megérintenélek
félve, finoman
ne törjön el
a pillanat
kínai váza
tojáshéjporcelánja
átlátni rajta
oly vékony
mint az álom
arcod közeledni
látom s eltűnni
hirtelen mielőtt
megérintenélek

ha közelebb lennél
megmondanám végre
félve, finoman
ne értsd félre
fontos vagy
biztosan tudom,
fontos vagyok én is
elhinni vágyom
nem vagy tőlem távol
megtörténhet mégis
bennem van a kétely
elmúlik az élet
még mielőtt téged
megérintenélek

 

illusztrációk: a szerző fotói

 

 

 

 

 

 

Találkozásunk Piroskával

WP_000342

a szerző fotója

„Vannak emberek, akik beérkeznek az életünkbe, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Mások lábnyomot hagynak a szívünkben, és onnantól kezdve már nem ugyanazok vagyunk, mint voltunk.”
(ismeretlen szerző)

Horváth Piroskáról a fenti gondolat jutott eszembe találkozásunk után. Piroska közvetlen, barátságos lényéből korát meghazudtolóan sugárzott az életerő és az élet szeretete.
Elég volt mosolygós arcát néznünk ahogy sürgött-forgott körülöttünk elénk tárva festészetének remekműveit, hogy mi is ugyanazt a lelkesedést érezzük, mint ő alkotás közben. Megelevenedtek a színek előttünk, és nem győztünk válogatni a szebbnél szebb képekből.
Ilona beharangozó mondatán: „ senkit sem enged el üres kézzel” nevetek azóta is. Piroska elhalmozott minket, s mi boldogan megadtuk magunkat.
A festészet csak egyike Piroska tevékenységi köréből, kiállításokat szervez, szívügyének tartja a tapintható képeket a vakok és gyengén látók számára. Költőtársaival könyveket készít, hangoskönyvre mondja utazásait, és képeit felhasználva relaxációs CD-t gyárt. Évek óta blogot tart fenn, s jelenleg életrajzából regényt ír. Egy cseppet sem csodálkoztam, hogy színésznőnek készült, s ha nem is hivatásszerűen, de amatőr színjátszóként sok szép élményben volt része.
Köszönjük Piroskának a látogatást, a felénk sugárzó szeretetet, ami áradt derűs személyiségéből. Köszönjük a szívünkben hagyott lábnyomot. Piroskát megismerve vidámabbak és boldogabbak lettünk, kívánunk még sok szép tevékeny évet számára, és sok sok találkozást velünk a jövőben.

https://picasaweb.google.com/piroskaho/GodolloiTalalkozo

https://picasaweb.google.com/piroskaho/Kollazsok

 

 

 

Feketéné Bencsik Julianna: Fenyő a tölgyek között

Tomkó Ádám: Fényes rét
Tomkó Ádám: Fényes rét

Bolondos nyár volt. Hol egy hétig tartó harminchat fokos meleg, szikrázó napsütés, hol eső, hideg szél, borús hétköznapok. Az ősz is hasonlóan kezdődött, víztócsák és pocsolyák tarkították az utakat. Néha ugyan kisütött a nap, de éppen csak annyi ideig, hogy egy kicsit
szikkassza a sarat. A Mátra nyugati részén lévő nyaralóban már hetek óta tervezgették, ha jó idő lesz, felmennek a hegytetőre. Három generáció találkozott itt, nagyszülők, gyerekeik és unokáik. Szerettek itt lenni, mert a természet csodáinak élvezete elfeledtette velük a hétköznapok gondjait, fáradalmait.

Papa mindig azt mondta, ezek az ő hegyei, mert gyermekkori emlékei Pásztóhoz és ezekhez a hegyekhez kötődnek. Nagyinak pedig volt egy fenyőfája, amit jól lehetett látni a kisház teraszáról. Kimagaslott és elkülönült a hegytetőt beborító tölgyfáktól. Már az unokák is tudták, Papáé a hegy és Nagyié a fenyőfa. Most éppen oda készülnek, hogy felkapaszkodva a hegytetőre közelről is megnézzék, és szalagokkal díszítsék Nagyi fenyőfáját.

Feketéné Bencsik Julianna: Fenyő a tölgyek között bővebben…

Rébb Terézia: Egy szem iróniával

Fotó: pixabay.com
Fotó: pixabay.com

Lakodalomban vagyunk egész családommal egy helyi rendezvényteremben. Olyan előkelő puccba vágtuk magunkat, hogy ha összetalálkozunk a mosdóba menet, nem ismerjük fel egymást az első pillanatban. Apám jól vágott fehér frizurával az idős Tony Curtisre hajaz, bár a sört hidegen, s forrón csak a húslevest szereti. Most elég langyosan kísérgeti a frissen dauerolt, büszke tartású anyámat. Szegény fejének az egész hacuka és hacacáré módfelett terhére van. Alig várja, hogy engedélyt kapjon hazamenni.

Rébb Terézia: Egy szem iróniával bővebben…

Vendégünk Horváth Piroska festőművésznő

Horváth Piroska_arckép
Horváth Piroska: Digitális önarckép

Március 11-ei IRKA találkozónkon vendégünk lesz Horváth Piroska festőművésznő, akinek képei már többször gazdagították blogunk képzőművészeti anyagát.

Gyertek el, nézzétek meg eredetiben is a munkáit! Azt is megsúgom zárójelben, hogy megjegyezte, senkit sem enged el üres kézzel…

 

 

 

Horváth Piroska: Életem

Romániában, Erdélyben születtem, iskoláimat Kolozsváron végeztem, majd Besztercén tanítottam 28 éven át biológiát, kémiát, lélektant. Néhai férjemmel, Horváth Pál magyar irodalom tanárral a város magyar kulturális életében tevékenyen részt vettünk: színjátszó kör, irodalmi kör, népi egyetem, író-olvasó találkozók.

1985 óta Ausztriában, Riedben élek, ahol megvalósíthattam régi álmaimat: utazás a nagyvilágban, más tájak, népek, kultúrák megismerése.

Irodalommal is foglalkozom, könyveket készítek. Megvalósításaim: 16 fotókkal illusztrált útirajz, 37 hangoskönyv, 7 e-könyv M. Simon Katalin költővel: Egy kép egy vers, Színek és szavak, Pillanatok, Seres László költővel: Színes gondolatok, Megyek haza, Mersdorf Ilonával: Absztrakt miniatűrök (versek), Fábián Tibor lelkésszel: Gugyerák (glosszák).

http://piroska.jimdo.com/k%C3%B6nyvek/

2005 óta festek. 36 tárlatom volt (22 egyéni és 14 csoportos) – 7 országban: Románia, Magyarország, Ausztria, Németország, Svédország, Olaszország, New York.

Több száz képem található magángyűjteményekben a világ különböző részein: Románia, Magyarország, Ausztria, Németország, Olaszország, Svájc, Horvátország, Svédország, Hollandia, Brüsszel, Kanada, Egyesült Államok, Ausztrália, Thaiföld, Hongkong.

Közel 70 évesen kezdtem festeni, addig azt sem tudtam hogyan kell egy ecsetet kézbe venni, azóta meg mondhatni nem esik ki a kezemből.

Nem a valóságot másolom, azt vetem papírra, amit életem során magamba szívtam, feldolgoztam és tároltam; de nemcsak az egykori élményeket, hanem azt a színes érzelmi töltetet is, amellyel mostanig őriztem őket becsomagolva, lelkem mélyében.

Hosszú életem során mondhatni gazdag örökséget halmoztam fel, melyet most nemcsak festmények, hanem regény formájában is próbálok feldolgozni.

A festés számomra terápia és szórakozás, vagy méginkább játék. Játék a színekkel, formákkal, anyagokkal.

Kísérletező festő vagyok, szeretek mindig új eljárásokat kipróbálni, különösen, ha egyik-másik már a kisujjamban van, oly sokat gyakoroltam.

Festményeim a következő kategóriákba sorolhatók: Virágok, Szirmok, Tájképek, Absztrakt munkák, Szivárvány, Kék világom, Vörös bolygó, Touch me! (a látássérültek számára kidolgozott technika), Rezgések, Misztikum, Hangulatok, Sorsok, Digitális képek, Fekete-piros, Töröljük a múltat! Agytorna, Pipacsmező, Játék a színekkel, stb. Ezek közül leggazdagabb a Virágok sorozat. Ezért a Virágfestőnő névvel illetnek.

Képeimet fénymásolva és digitalizálva, megzenésített Galériákba foglalom és CD-re rögzítem. Időtartamuk 30-35 perc. Átlag 35-45 képet, valamint azok digitális változatait tartalmazzák. Eddig 90 egyéni Galéria született és 8 közös, más festőművészekkel: a barcelonai festővel, Bluebird-el, a riedi Kubinyi Papp Rozália festővel, valamint Terényi Ede kolozsvári zeneszerzővel.

Életrajzi adataim (részben) megtalálhatók az Erdélyi Magyar KiKicsoda 2010 lexikonban.

Elérhetőségeim:

http://www.horvathpiroska.com

http://www.piroska.jimdo.com

http://e-mail: horvath_piroska@hotmail.com

http://skype: horvathpiroska

Galló Kovács Zsuzsanna: A példaképem

DSCN0065

a szerző fotója

Galló Kovács Zsuzsanna: A példaképem

– Mit főzzek holnapra? – kérdezi, s már tervezi is a menüt. Elkészít recepteket a múltból, ahogyan annak idején a szülei csinálták, de ha nem tud valamit, megnézi a neten. Pogácsája hétországra szóló, süt islert is, ami órákat vesz igénybe, de őt ez nem zavarja. Palacsintái úgy sikerülnek, ahogy a „nagykönyvben” meg van írva, nem csoda, hisz kiméri a hozzávalókat, s fél órát pihenteti a tésztát sütés előtt.
– Csak semmi rohanás. A nyugdíjasnak már be kell osztania az erejét – tanácsolja nekem, de ő az aki nem pihen, levágja a füvet, mielőtt én észbe kapnék, dinnyéket cipel a piacról biciklivel, s autót vezet.
Minden érdekli, követi a politikát, imádja a tenisz közvetítéseket, muskátlit nevel, szőlőt és őszibarackot termeszt, lekvárt főz.
– Az öregeknek csak az ízekért szabad enniük, nem a mennyiségért – bölcselkedik.
Két éve bevállalta a tizenegy órás repülést a trópusokra, s ott esténként sakkozott unokavejével, és főzte nekünk a csirkepörköltet.
Sokat olvas, könyvajánlásaimat elfogadja, s még kortárs regényekkel is megbirkózik. Ha felolvasok műveimből, figyel és hallgat, ” nem értek hozzá “- tér ki a vélemény-nyilvánítás elől. Szeret mesélni a múltról. Örül, hogy megörökítettem őt Maszk című novellámban, amikor az érettségije előtt, a május elsejei ünnepségen egy vétség miatt majdnem kicsapták az iskolából. Tőle hallottam azt a háborús családi történetet is, mely a Kemence  versemet ihlette. Amikor bemondták a nevemet a díjátadón, láttam, törölgette a szemét. Ő az édesapám, a példaképem. Az idén lesz nyolcvanhat éves.

Sütő Fanni: Csipkefehérke

csipkerózsika life.ma

Sütő Fanni: Csipkefehérke

Szempillámon hamvad az álom,
lusta ünnepély volt a halálom:
mindenki telezabálta magát – s elaludt.

Holott, halottnak lenni művészet.
Hiába próbálkoznak mentalisták, bűvészek
amilyet én tudok, nem tud senki más.

Tetszhalál meg szimuláció,
Mint békacombot a stimuláció,
ugrasztana vissza a létbe a csókod.

Vérem fakasztotta rokka és orsó
Most magába zár egy plexikoporsó
És én csak várok, várok rád.

Hercegem, hol vagy már?
Tán utad nem leled
Jobb lesz ha sietsz, mert megunom s felkelek

Gödöllői Irodalmi Díj 2016

plak

“S az események, melyek az időben
Mindig egyformán vannak, voltak, lesznek,
Egymás után jövőnek látszanak.” (Czóbel Minka)

Idén ötödik alkalommal hirdetjük meg a Gödöllői Irodalmi Díjat Időkapszula címmel.

A pályázatra olyan irodalmi igényességgel megírt alkotásokat várunk, melyek
múlt, jelen és jövő kapcsolatát idézik meg, vagy a mai kor emberének üzenetét
küldik a jövőnek, de lehetnek fantasztikus vagy utópisztikus írások is egy
elképzelt, jövőbeni Gödöllőről.

A részletes felhívás a képre kattintva érhető el.

Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a zene

the-piano-lesson-1889

Pierre-August Renoir: A zongoralecke

Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a zene

Tízévesen kezdtem ismerkedni a zenével. Nagy áldozattal járt a faluból a közeli kisvárosba hetente kétszer bejárni busszal a zongoraórákra, de Ilus néni, a tanárnő rendkívüli egyénisége és a zene iránti szeretete kárpótolta a fáradalmakat.
Már az érdekes és örömteli volt nekem, hogy a hatalmas, ,,igazi” zongorán leüthettem a billentyűket, hiszen ez egészen más érzéssel járt, mint otthon a kis pianínón. Ilus néni megérezte bennem a rácsodálkozást a kis dolgokra, és észrevétlenül megismertetett a polgári életformával járó szokásokkal. Porcelán csészében teáztunk, s a maga sütötte linzerhez egy olyan pici tányért hozott, amire csak pár morzsa fért. Még most is emlékszem ennek a porcelán tányérkának az apró, halványzöld virágmintájára. Amikor Ilus néni zongorázott a dallam átjárta minden porcikámat s úgy éreztem lebegek, miközben a délutáni napfény táncot járt a félig lehúzott redőny résein. Ünnep volt számomra Ilus nénivel minden óra zenetanulásom nyolc évében, ami felejthetetlen szereplésekkel és sikerélménnyel is járt. A Gyulán megrendezett Erkel zongoraversenyen a harmadik díjat kaptam meg, s ez a bronzérem  ifjúságom legszebb emléke maradt. Ilus néni szerint előttem állt a zenei karrier. Szomorúan vette tudomásul, hogy az orvosi hivatást választottam  helyette. Biztatása tükrözi rendkívüli szeretetét:
– Jó orvos leszel, hisz van benned kitartás, szorgalom, és empátia.

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.