Feketéné Bencsik Julianna: Brúnó

Fekete József: Búzamező (Mária tanya, Pásztó)
Fekete József: Búzamező (Mária tanya, Pásztó)

A nyári hőséget délután egy hidegfront váltotta fel. A hirtelen feltámadt szél felhőkkel érkezett, melyek bekebelezték és magukkal sodorták a tikkasztó meleget. Apa és fia kiment focizni az iskolai sportpályára. A nyolcéves gyerek már hetek óta nyúzta az apját, be akarta mutatni neki a focitáborban tanultakat, de az sohasem ért rá.

Már sokadszorra cselezte ki az apját, éppen az ötödik gólt készült berúgni, amikor megjelent a gyerekcsapat és a barna, rövid szőrű terrier. A kutya megiramodott a fiú felé, lába alatt porzott a fűszegény pálya. Ő magához szorította a labdát és dermedten nézett a kutya szemébe.

– Dobd el a labdát! Dobd el a labdát – kiáltoztak a gyerekek.

A fiú eldobta a labdát. A kutya őrülten rohangált vele, a füvön görgette, próbálta a fogai közé kapni, de nem tudott beleharapni, csak mardosta. Addig loholt vele, míg végül a labda a kapuban kötött ki.

– Hurrá, hurrá, gólt rúgtál, Brúnó! – ugrándoztak a gyerekek.

A fiú a kapuhoz ment, sírva vette fel a lapos labdát. Ezzel már nem lehetett focizni.

– Kié ez a fenevad? – kérdezte felindulástól remegve az apa.

– Judit nénié – sunyítottak a gyerekek.

A kutya már mutatta is az utat, berohant a nyitott kapun, és leült egy botra támaszkodó, fekete ruhás, idős nő mellé.

– Brúnó, Brúnó! Már megint rossz voltál! – korholta Judit néni.

– Megtámadta a fiamat! – lépett be a kapun az apa, de dühe mintha elillant volna.

– Szegény kicsikém! – cirógatta meg a még mindig szipogó fiút az asszony. – Tudja, Brúnó jó kutya. Senkit sem bántana. A fiammal minden nap órákig  labdáztak, de én nem bírok vele. Ő meg… már nincs velünk… – a kisfiúhoz hajolt, és megfogta a kezét – Gyere, válassz egy másik labdát magadnak. Itt a fáskamrában vannak Brúnó labdái.

A kutya először vakkantott, bohóckodva hempergett a fűben, majd a fiúra nézett, és elindult a kamra felé. Kinyitotta az ajtót, leült és várta, hogy labdázzanak vele. A fiú leguggolt mellé, simogatta a fejét, aztán felnézett az apjára:

– Apa, nem vihetnénk inkább Brúnót haza?

4 hozzászólás a(z) “Feketéné Bencsik Julianna: Brúnó” bejegyzéshez

  1. Gratulálok!
    Erre a novellára nemcsak az anyja, de a lektora sem ismerne rá. 😉
    Nagyon érdekes átalakuláson esett át, előnyére 🙂 !

    1. Sokat segítettetek abban, hogy átalakuljon. Mindenkinek köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *