Kusnyarikné Pap-Klára Márta: Lenne

Vörös Eszter Anna: A ház, amely sohasem alszik
Vörös Eszter Anna: A ház, amely sohasem alszik

 

 

 

 

 

 

 

 

Lenne egy város, ahol
mindenkinek lenne otthona,
az utcán mosolyognának egymásra
az emberek, a buszsofőr jó utat kívánna,
a hentes mindig kikeresné a legszebb karajt,

nem nevetne ki senki, ha lefújja a kalapomat a szél,
nem mondanák az idősek, hogy bezzeg az én időmben,
a felnőttek soha nem lennének türelmetlenek a gyerekekkel,
minden különbözőségre azt mondanánk, milyen szép színes a világ,
az autósok nem dudálnának a nénire, amikor nem ér át a zöld alatt a zebrán,
a szomszéd nem haragudna Buksira, mert hajnalban sokáig ugatott,
a kocsma előtt nem kellene a köpeteket kerülgetni a járdán,
a vadi új padba nem vésné bele Ricsi, hogy itt járt,
a fiatalok nem nyuggereznék le az időseket,
senki nem szólná le Nikolt a kék hajáért,
nem lenne átverés, bizalmatlanság,
mindenki mindenkit elfogadna,
azt mondanák az emberek,
de szép a mi városunk.
Ha lenne egy város.
 

Egy hozzászólás a(z) “Kusnyarikné Pap-Klára Márta: Lenne” bejegyzéshez

  1. S ha lenne egy ház, mely néha aludna…
    Csodálatos együttest képez a különleges verssel, mely elsőként alakjával vonta magára figyelmemet. Én tán azt a megszakítást el is tüntetném a sorok között, s akkor a zebra fölött is, meg alatta is tíz-tíz sor volna.
    Vajon ez a vers is “házifeladat” volt? Mert ha igen, én ebből se kaptam volna átmenő jegyet. Ez viszont maximumot érdemel!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *