Melegem van. Irtózatosan melegnek érzem minden porcikámat. Nem izzadok, csak a forróság jár át. Arra gondolok, végül is szeretem a meleget, már hozzászoktam.
Évekkel ezelőtt fejlesztettem ki ezt a képességemet, amikor magamra maradtam. Őrülten szerelmes voltam Igorba, ő meg elhagyott. Persze egy másik nő miatt. Belázasodtam akkor, feküdtem 40 fokkal a testemben, és jó volt. Azt mondtam magamnak, megtisztulok a tűzben és elégetem a múltat. Így lett. Ki kellett szaggatnom a hozzám tapadt szálait, szó szerint éreztem amint egy-egy igordarabot ¬– így neveztem el a bennem lévő, megmaradt szálakat –kitépek izzó testemből. Főleg a nyakamban éreztem ezeket az igordarabokat. Tóth M. Erika: Sz. bővebben… →

Szisszen a tű, ahogy átböki az anyagot. Cuppan az száj, ahogy nyálazza a fonalat. Percen a szú a fában, hallanánk, ahogy pereg a homok a homokórában – ha lenne a szobában. Lassulunk. Érezzük sorsfordító jelentőségét a mozdulatoknak. Van súlya a hallgatásnak és van ereje a szónak. Először csak a munkával kapcsolatos óvatos szójátékok, vicces megjegyzések hangzanak el. Próbálunk egymásra hangolódni, alakul a közösség. „Ahol ketten-hárman összejönnek a nevemben…” A szeretet jegyében vagyunk itt, megteremteni és adni akarunk valamit. Pecznik Éva: Hímzőkör bővebben… →

Nekem Apám mindig azt mondta: történjék bármi, nem kell gatyába szarni. Ezt egy életre megjegyeztem.

Hat és fél évesen félni is csak Estilától féltem. Egyrészt, mert személyesen soha nem láttam – a magas kerítés eltakarta -, másrészt, mert rekedtes, borzongató hangjától a hideg is kirázott. Pedig ez az Estila naponta, rendre megjött úgy öt óra tájban. Bojár Cassino: Estila bővebben… →

Be lehetett állni a tető alá, itt nem érhetett minket az eső, a szürkepala tetőn most is álmosan ereszkednek le az esőcseppek. Megkedveltem ezt a helyet. Nem túl szép mégis praktikus, sokat gondolkodtam azon, milyen módon lehetne felújítani. Mindig attól félek, ha megteszem, akkor elvesztem örökre azt a piciny illatot, amit még néha megsejtek, a hosszú tavaszi estében miközben hallgatom a madarak énekét. Még hallani a kapu záródását, ahogy lassan távolodsz. Azóta évek teltek nyomasztó magányban. Tudom a búcsú órái ezek, már csak kis időm van hátra, az asztalt az idén elő sem veszem, csak egy magányos széken helyezkedem el. Most lassú mozdulatokkal ezt is elteszem egy időre, már hallom a munkások zaját. Az idő elérkezett, búcsúzom. A szürke palatető emlék marad csupán.

A lány léptei ütemesen kopogtak az utcán, mint a múló másodpercek. A házak diszkréten elfordították a szemüket, a csillagok pedig a felhők sötét selymébe rejtették arcukat. Éjfél összehúzta magán bánat-vörös köpenyét, és megszaporázta a lépteit a kastély irányába, ahol a nővére, Príma, már a kapuban türelmetlenkedve várta visszatértét. Éjfélnek nem akaródzott hazamenni, a szive üres harangként kongott a mellkasában, és a szája sarkában egy bizonytalan csók emléke ült. Sütő Fanni: Éjfél bővebben… →

Amit én már korábban is sejtettem, azt egy 48 percig halott pap ki is mondta végre. Így tudhatjuk.

Az egyházszolga így fogalmazott. “A tény, hogy Isten valójában Szentanya, és nem Szentatya, egyáltalán nem zavar. Minden vágyamat teljesíti, még többet is. […] Isten nagy és mindenható, még ha nő is.”

Az egyház nem volt lelkes. „O’Neal atya tanítása a Szentanyáról elég nagy kavart okozott, annyira, hogy felettes érsekének sajtótájékoztatót kellett összehívnia. Sean P. O’Malley érsek szerint O’Neal atya csak halucinált a halálközeli élménye közben, mert Isten ’természetesen nem nő’. ” [1]

Az jut eszembe, hogy végül is nem mindegy? Ha mindenható, az lehet, aki és ami akar, miért ne akarhatna nő lenni?

[1] http://444.hu/2015/02/22/a-48-percig-halott-pap-szerint-isten-no/

Méz, méz, méz, termett méz, termett méznek áldottsága… Ez a gyerekdal motoszkál a fejemben, iskolai énekkarban azt hiszem én is énekeltem, de hiába erőltetem az agyam, a mézről egyetlen történet sem jut eszembe.

Mit is írhatnék róla? Mi a méz?

Rébb Teri: Mi a méz? bővebben… →