Rébb Terézia: Budapest négy tételben

tomko-adam-citadella-panorama
Tomkó Ádám: Citadella panoráma

 

 

 

 

Önkéntes                                                                                                                                   Egy csomót metrózni is kell, a Széll Kálmán térig. Amikor kiszállok, illendően fogad a tér. A szökőkút előbuggyan a térkövek közül, és térzenészek zendítenek hazai dallamokra. Aztán gyalog a Városmajorig, végig az Árkay Aladár sétányon:  – Elnézést, a klinikát keresem! Idegnyugtató és vérnyomáscsökkentő hatású ez a hely. Elmélázhatok. Mégsem! Hopphopphopphopp!!! Véletlenül a futók útjára tévedek, én, a lassú, látszólag céltalan hőlégballonos, és csaknem balesetet okozok, a céltudatosan szállók légifolyosóján. Aztán megtalálom a klinikát – sokat megélt, bölcs épület. Önkéntesnek jöttem. Adni szeretnék egy pohár vizet – jókor, ápolni szeretnék – jobban, használni szeretnék a legjobban. Hallottam, hogy gyengélkedik a város, beteg a szíve…

Az alkalmazkodás akadályozottsága

Akadály, hogy vidéki vagyok. A nyolcas buszon próbálok állva maradni. A BKV jól kommunikál, tudom hol vagyok, hová tartok. Menetidő szigorúan tartva! Ha testét csuklójánál egy bőrszíjon lógatva elbíró artista lennék, én is tudnám tartani magam. Pesten még sikerül, de Budán! A hegyre fel kanyart, és a hirtelen fékezéseket nem kultiválom. Ha megáll, villámsebesen ugrani lefelé. Glukozamint szedő fővárosiakkal nem versenyezhetek. Dohogok. A visszaúton másképp lesz! – fogadkozom. Mielőtt padlógázzal rajtolna a sofőr, és a Vészkijárat feliratba dőlnék, már helyet is foglalok…Sima ügynek tűnik. A lelépni készülő, jól öltözött nő mellett lazán elférek. – Megvárná, míg leszállok?! – mondja, és dühösen oldalba lök.

Írók városa

Nyertem egy könyvutalványt. Az Alexandránál lehet beváltani. Ismerősöm elfuvarozott az Andrássy útig. Izgalmas környék, csupa színház és könyv. Minden, amit szeretek. Csak a könyváruházat nem lelem. Kérdem a járókelőket. –Mindjárt az Írók boltja után. Írók boltja? Régen, mikor semmit sem tudtam az írásról, azt hittem, az írók boltjában kefíreket árulnak. Később mindent elfelejtettem a kefírekről, és ha megláttam egy feliratot, mondjuk Étkezési író, rögtön Stáhl Judit neve ugrott be. Hát így változtam át én, de Budapest a régi, számtalan író témadzsungele, és ezek a mesés helyszínek itt, bemutatják az életre kelt írást. Ja, és az utalvánnyal csodás, nyomdaillatú könyveket vettem.

Hadik lova csillogója

Azt mondod, kinyithatom a szemem, és egy szobor lovának heréit látom. Mesélsz, és én megkedvelem benned a harminc évvel korábbi srácot. A ló tökének fényesítése villanykaros kollégisták vizsgaszerencsét hozó hiedelme. Lázadás és babona, amiben nem hiszel, én meg azt mondom, hinni kell. Mennyien hitték, pedig a kar egzakt tudományokat oktat. Látod, minden iskolának kell legyen egy Abigél korsója! Az elmúlt idő patinát vert történetére, de Hadik András lovasszobrának gyakran érintett része már nem a műegyetemistáké, inkább a turistáké. Nem sért közszemérmet sem, de arcközelből, mégis, rendezetlen érzéseinkre világít rá, szabadlelkű ifjúságunkra emlékeztet, és megannyi titkot őriz, akár Salamon töklámpása.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *