Rébb Terézia bejegyzései

Rébb Terézia: Kebel leleplezés

Illusztráció:pexels

Aranka gyerekkorában égetnivaló kis boszorka volt, aki a nem túl következetesen kivitelezett büntetések alól újabb rosszalkodással igyekezett kibújni. Kamaszként hangos lázadó lett, aki szenvedélyes vitákban védte igazát körömszakadtáig, meglehetősen csendes szüleivel szemben. Csak akkor kezdte megtanulni az alázatot, mikor maga is anya lett, és gyermekei tükrözték vissza ifjúkori önmagát. Rébb Terézia: Kebel leleplezés bővebben…

Rébb Terézia: Ebsors

Vörös Eszter Anna: Búcsú
Vörös Eszter Anna: Búcsú

Túlságosan is ragaszkodni kezdtél hozzám, pedig én ezt egyáltalán nem akartam. Nekem fogadtál szót egyedül, pedig csak annyit mondtam neked: „gyere be”. Sosem szólítottalak másképp (lehet, hogy ez lett a neved?).

A kényszerű közelségben eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul, hatással voltál rám. Már alig érdekelt az elsivatagosodott virágoskert, a sáros teraszajtó, vagy a szétfeszített kerítéslécek. Már képes voltam csirkecsontot gyűjteni neked a munkahelyi ebédlőben és kutyatápot venni az utolsó konyhapénzemen. Egyszer azon kaptam magam, hogy egy termo nadrágból fekvőhelyet varrok neked a kutyaházba.

Mindezt a közös emlékek miatt. Hiszen már benne voltál minden péppé rágott zsebkendőben, széjjeltépett cipőnyelvben, minden besározott öltönyünkben, elhibázott reggelünkben.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Rébb Terézia: Az isteni porszem

Salvador Dalí: Gyöngy
Salvador Dalí: Gyöngy

Van az a találós kérdés. Senki és valaki élnek egy nagy házban. Senki elment vadászni, valaki madarászni. Ki maradt a házban? A kérdésre persze nincsen helyes válasz, nem jó a senki, és nem jó a valaki. Esetleg senki, aki voltaképpen valaki? Netán valaki, aki egyúttal senki? Nem. Az a jó válasz, hogy nincs válasz.

Egy barátommal filmet néztünk Szilveszter estéjén. Coco Chanel életéről szólt a film, mire a végén a barátnőm megjegyezte: – Látod, ő is milyen sokra vitte végül, pedig éppen olyan senki volt, mint te. Picit zavarodottan válaszoltam: – Általában a senkik viszik sokra.   Bevallom akkor nagyon rosszul esett az a megjegyzés. Valaki azzal vigasztalt később: végtére is mindannyian senkik vagyunk.

Ha küszködsz, senki leszel, ha küzdesz, lehetsz valaki. Mi a különbség? Talán az, ha valaki bármibe beleteszi a lelkét is, és nem csak csinálja vakon, mint egy gép… akkor valaki van abban, amit csinál, és ezért lesz őbelőle is valaki.

Tulajdonképpen nincs okom megsértődni. Igen, egy senki vagyok. Egy senki lánya. Apám ötven szorgos éve alatt rengeteg munkával avatta magát senkivé. Nem tudja senki, mennyi nyelés, fájdalom, izzadság kell hozzá, hogy azt a házat, amelyet valaki megálmodott, vagyis szűk körben publikált, azt ő, a kőműves megépítse.

Aki valaha hasonló cipőben járt az tudja, mennyi kreativitás kell hozzá, hogy ami papíron jól működik, az az anyag világában, esőben, hóban, sárban, köröm alá szorult hidegben létrehozva is biztosan jó legyen. Hogy mennyi ötlet veszett így kárba, nyilvánosságra hozatal nélkül, azt senki sem tudhatja. Igen, vér és verejték tapad minden épülethez. Úgy tűnik, kell nekik ez az áldozat. A senkik vére és verejtéke, mint a piramisoknál és a nagy falaknál.

Mi volt előbb, hogy senkinek éreztem magam, ezért senki lettem, vagy senkinek születtem és az maradtam. Vagy csak nem tudom elképzelni, hogy valaki leszek, ezért nem bírok átugrani abba az idősíkba, ahol valaki lehetek.

Az az igazság, hogy egyes senkik és porszemek azt álmodják, hogy az ő gyerekükből, is lehet majd valaki. Igen, ez az álom merész és szemtelen, de mégis az ilyen álmok egyszer beteljesülnek. Az én szüleim nem mertek ilyet álmodni. Még élnek mindketten, de még most sem mernek ilyet álmodni, inkább egy illedelmes, kishitű álmot álmodnak.

Álmodjatok rólam nagyot! Enélkül senki maradok, mert a senkik valakije, többnyire senki, ha nincs óriási lelki ereje kimászni ebből a hatalmas pókhálóból. Jól látja ezt, aki valakinek született, és ezért gondolhatja, hogy máris valaki. Őt már valakik, valakinek álmodták.

Én meg azért sem vagyok még valaki, mert ha az lennék, egyszerűen leperegnének rólam mások szódobálódzásai. Nem érdekelnének a jelzők, a nevek, a címek, a címkék. Tanulnom kell még, hogy valaki legyek, de nem az iskolapadban.

Egy porszem vagyok csupán, akit fél évszázad alatt egy-egy pillanatra felkapott a szél, de folyton leejtett. Sohasem repülhetek folytonosan, talán mert túl könnyű vagyok még, túl kevés. A szél is tudja, nem érdemes velem vacakolni. De ha egyszer végre szállok a szelek szárnyán, és elérek a nagy vízhez, ahol minden kezdődött, elveszek majd a tengerben, alámerülök a fenekére, bekerülök kagyló belsejébe. De a kagyló sem akarja ezt a porszemet.

Van Salvador Dalinak egy képe, a címe: Gyöngy. Gondolkodtam rajta, mit üzenhet a cím. Később rájöttem. Ha a gyöngyről lefejtenénk a mindenféle lerakódást, ami azt olyan selymes fényűvé teszi, a megkövült kagylónyálat, és ami marad nem több, csak egy kis piszok. Tökéletes porszem, ha úgy tetszik isteni. Mint az a lány a Dali képen.

Vállalom pillanatnyi senkiségem, vállalom a porszemet, aki vagyok, tudva, hogy bennem van a gyöngy lehetősége. Kezdem már érteni: csak akkor érhetek el oda, ha már eszem ágában sincs gyönggyé válni, ha megbékéltem a porszemmel, aki vagyok.

Akárki akármit gondol, ez lehetséges! Valaki tagadni fogja ezt, és valakik majd megmosolyogják kicsinyes álmodozásaimat.

De egyet biztosan tudok: senki sem tudhatja. Én magam sem.

(Az írás korábban megjelent a www.terezanyu.hu oldalon)

Rébb Terézia: Elcsúsztatás

Horváth Piroska: Kis lépés
Horváth Piroska: Kis lépés

 

 

 

 

 

 

 

 

Philip C. úr feltartóztathatatlanul vonult lefelé a lépcsőn. Méltóságteljesen lépdelt, ahogy királyi nevéhez és igazgatói pozíciójához illett. A titkárságvezető illedelmesen, néhány lépcsőfokkal lemaradva követte őt. A lépcsőház női és férfi parfümillat keverékében úszott. Egészen elkábultam. Rébb Terézia: Elcsúsztatás bővebben…

Rébb Terézia: Budapest négy tételben

tomko-adam-citadella-panorama
Tomkó Ádám: Citadella panoráma

 

 

 

 

Önkéntes                                                                                                                                   Egy csomót metrózni is kell, a Széll Kálmán térig. Amikor kiszállok, illendően fogad a tér. A szökőkút előbuggyan a térkövek közül, és térzenészek zendítenek hazai dallamokra. Aztán gyalog a Városmajorig, végig az Árkay Aladár sétányon:  – Elnézést, a klinikát keresem! Idegnyugtató és vérnyomáscsökkentő hatású ez a hely. Elmélázhatok. Mégsem! Hopphopphopphopp!!! Véletlenül a futók útjára tévedek, én, a lassú, látszólag céltalan hőlégballonos, és csaknem balesetet okozok, a céltudatosan szállók légifolyosóján. Aztán megtalálom a klinikát – sokat megélt, bölcs épület. Önkéntesnek jöttem. Adni szeretnék egy pohár vizet – jókor, ápolni szeretnék – jobban, használni szeretnék a legjobban. Hallottam, hogy gyengélkedik a város, beteg a szíve… Rébb Terézia: Budapest négy tételben bővebben…

Rébb Terézia: Egy szem iróniával

Fotó: pixabay.com
Fotó: pixabay.com

Lakodalomban vagyunk egész családommal egy helyi rendezvényteremben. Olyan előkelő puccba vágtuk magunkat, hogy ha összetalálkozunk a mosdóba menet, nem ismerjük fel egymást az első pillanatban. Apám jól vágott fehér frizurával az idős Tony Curtisre hajaz, bár a sört hidegen, s forrón csak a húslevest szereti. Most elég langyosan kísérgeti a frissen dauerolt, büszke tartású anyámat. Szegény fejének az egész hacuka és hacacáré módfelett terhére van. Alig várja, hogy engedélyt kapjon hazamenni.

Rébb Terézia: Egy szem iróniával bővebben…

Rébb Teri: Czirok Sepi visszatér

Horváth Piroska: Tanya (miniatűr)
Horváth Piroska: Tanya (miniatűr)

Sepi a családi ház öreg cirokseprője volt. Mi tagadás, korához képest elég jól tartotta magát. Azért lehetett így, mert őt még abban a korban készítette egy seprőkészítő, amikor az emberek még nem dobálták ki a tárgyaikat egyszeri használat után. Most értetlenül nézte, ahogy a lomtalanító kocsira került, egy törött lábú fotel, egy rossz mosógép és egy lyukas papírkosár mellé. A kiszolgált seprű nem értett semmit és végtelen szomorúságot érzett. Azt kívánta bárcsak történne valami csoda, hogy életének ne ilyen befejezése legyen. Rébb Teri: Czirok Sepi visszatér bővebben…