Hirtelen öregszem, mint az állat,

amely végét érezve,

elválik a többitől.

Úgy vonultam én is

e bánatból szőtt magányba.

A festék barnája megkopott,

fekete helyett őszbe öltözöm.

Hogy sirassam el azt, aki csak bennem élt?

(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresd bár újra meg újra,
ne fordulj meg, ne nézz a múltba,
mert előtted áll a végtelen,
melynek kezdete nem volt soha.
Mint szürkés-rózsaszín tüdő
ha ujjaid között sikamlik,
tapintani vágyod a semmit.
Talán egy este, vagy tétova hajnalon
a lét titkos bimbója felfakad,
átjárja illatával az életfa koronáját,
tündöklő jázmincseppeket hullatva alá.
Itt egy füge meztelen kérge felreped,
s ott mandula rügyek vágynak születni,
téli álmuk szűk ketrecéből.
Itt gyors szárnyakon repülnek álmatlan éjek.
Balra a fenyők alatt, egy üres vályú mellett
verebek versengnek, keresve morzsát
a szikkadt trágya alján.
Amott varjúk lesik az álmos kőfalat,
hol nem messze innen
magányos macska mereng magában.
Vágyna az elmúlt fénylő messzeségbe,
hajnalig csevegni régi cimborákkal,
újra látni a szikkadt, szomorú földek nászát,
és harmatos hajnalokon hallani ismét
suhanó szárnyak szívverését,
a végtelenség harmóniáját.

(Palimpszeszt Jónás Tamás Önkéntes vak című versére)

nem beszél, nem beszél
minden dolga elvetél
szeretne tán hogyha bírna
minden napját összesírja
útra viszi bánatát
bírja még tovább?

élni kell, élni kell
nagyon élni és állni fel
hitet keres és hallgató
ne fogadd őt be néma tó
legyen lelke szép lakás
nyissa ajtaját

 

A vers megjelent: GÖMB – IRKA ARTJÁRÁS – Egy kiállítás lenyomatai c. kötetben. Gödöllő, 2019

Pap-Klára Márta- Nyugdíjas pedagógus. Látószögének középpontjában az ember áll. Utazásai során is az emberekre fókuszál. Apró gesztusokat, beszélgetéseket megfigyelve írja rövid történeteit.

 

 

 

 

 

 

 

 

A körömdarabok úgy szállingózták a délelőtti napsütésben, mint a gránátkő csillogó pora. Könnyedén suhant az olcsó reszelő a géllakkos felületen. Egy kis pihenést ő is megérdemel – gondolta Dzsenifer – míg pár percre lehunyt szemmel, a napsugarakat magába gyűjtve, a sírkő szélén üldögélt. Mostanában állandóan csörög a telefon. Annyi a rendelés, hogy nem győzik teljesíteni. Néha vissza is mondanak egyet-kettőt, mert nem bírják szusszal.
Most legalább van egy szabad félórája, amikor végre kifestheti a körmeit. A főnök az okmányirodában gubbaszt: egyhamar nem várható. Otthagyta hát Dzsenifer a bódét – ahol a rendeléseket veszi fel telefonon –, és ráhelyezte narancsbőrős fenekét a minta sírkőre. Nem tudta eldönteni, hogy az ametiszt lila, vagy a türkiz legyen a befutó. Csillag mintákat ragasszon rá vagy cicákat? Nehéz döntés, mert hát, egész héten ezt kell majd bámulnia. A kliensek sem tudják könnyen eldönteni, hogy márványból vagy gránitból készüljön a sírkő. Fekete vagy inkább szürke legyen a színe, ovális vagy négyzetes a formája. Dzseni végül a lilát választja, de az egyik körmöt megcifrázza egy csík türkizzel.
Az első héten, mikor betanuló volt, azt mondta a Béla, hogy ezt a munkát nem szabad hazavinni. Felejtse el a könnyes arcokat, meg a szipogó hangokat: tárgyilagosnak kell maradnia! Semmi érzelem. Ez nem az a meló, ami széparcúaknak való. Éppen ezért választotta éppen őt.
Aztán mikor először hívta fel magához – a felesége persze nem volt otthon –, megmutatta a saját koporsóját a padláson: díszes bársonyhuzattal. A kopaszodó főnök arra bíztatta, hogy nyugodtan feküdjön mellé:
– Mindenkinek jár egy kis szórakozás a hosszú nap végén – mondta, majd hozzátette: – Hidd el, pár perc alatt a menyországba juttatlak!
– Oda eljuttat egy frontális ütközés is, Béla bá – válaszolta akkor.
Nem hiányzott neki az a szalonna szagú, izzadt mennyország, amit Béla igért. Megtanulta már leszerelni ezeket a fonnyadt bőrű sápadtakat.
Bezzeg a nevelőapját sosem tudta leszerelni, naponta többször rámászott. Aztán egy nap beütött a szerencse. Keresztbe állt a torkán egy méretes halszálka. Ha igaz a mondás, hogy az ember úgy hal meg, ahogy él, akkor nem a torkát kellett volna átfúrnia a szálkának, hanem a farkát. Na, annak a görénynek nem lett gránit sírköve. Nem volt arra se pénz, se akarat.
Dzseninek néhány szép hete volt, mielőtt kilakoltatták őket, aztán csak járta a falut, munka után. A sírköves volt a sokadik próbálkozása. Maga sem gondolta volna, hogy az üzlet így beindul. Neki csak a telefonokat kellett felvennie, meg leírni néhány fontos dolgot. A kliensekkel Béla vagy az asszonya beszélt.
Nem tudja még, mi lesz vele, ha véget ér a korona, s kevesebb lesz a meló. Sebaj, a nap süt. Chipsre, kólára, lakkra, néhány használt göncre még mindig futotta. Az az álma, hogy műkörmös legyen. Sok jó ötlete van, például a temetési körmökhöz.
– Műkörmös – rebegte szem lehunyva a sírkövön, miközben várta, hogy a türkiz és a lila megszáradjon. Csak azután következhet rá vékonyan a fekete szegély.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Régen történt. Még évtized sem múlott el a nagy háború óta. Hanem a hadakozás mégis folyt tovább. Hidegen. Így is nevezték: hidegháború. A világ csoportokra különült: két szembenállóra és egy közöttire. Idehaza hivatalosan imperialisták, béketábor és harmadik országok volt a fölosztás.
Minket az úgynevezett béketáborba szorított a győztes nagyhatalmak egyezkedése. Az ellenfelek hidegvérrel, elszántan, de alattomosan küzdöttek egymás ellen. Az akkori propaganda szerint a kapitalista államok háború kirobbantására törekedtek. A „béketábor” – persze – a békére. A népi akasztófa-humor erre ezt mondta: mi háború árán is megvédjük a békét!
Abban az évben jött egy ellenséges repülőgép körülnézni hazánk légterében. Vadászrepülőink lekényszerítették Kecskemétre. Később besorolták a MALÉV utasszállító flottájába. Végül egy sétarepülés során lezuhant Zuglóban.
Abban az évben vitték át a Pajtás – akkori nevén Beloiannisz – hajót a Balatonra. Ez még nem lett volna baj. De befogadó képességét minden további nélkül jóval nagyobbnak nyilvánították. Utassal telve fedélzetén éppen egy vitorlásverseny idején futott ki a nagy vízre. Mindenki a látvány felé néző oldalára tömörült. A hajó vészesen dőlni kezdett. Erre a tömeg megriadt és átfutott a másik oldalra. Ez már túl sok volt. Átfordult s a kirándulásnak gyászos vége lett.
Abban az évben terjesztették el a „gaz imperialisták” a burgonyabogarat a „béketáborban”. De rajtunk nem fognak ki! Az amerikai hadseregtől itt hagyott kis dzsipeket – mostanság a japán Szamuráj terepjárók emlékeztetnek rájuk – öblös torkú porozó gépekkel szerelték föl, aztán neki az ellenségnek! Mármint a bogaraknak. Az azóta rég betiltott, mérgező DDT por hatalmas felhőivel borították a határt.
Abban az évben, nyári munkaként középiskolás csapatok csatár-láncai járták a Dunántúl burgonya tábláit, hogy leleplezzék a lombok közt alattomosan pusztító ellenséget. Egyik rokonunk akkor épp a megyei növényvédő állomáson dolgozott. E kapcsolaton át kerültem veszprémi diákok bogár-kutató csapatába.
Levonatoztam Csopakra. Onnan Küngösre irányítottak, ahol a csapat éppen állomásozott. Az állami gazdaságban – az előző napi nagy zápor után – javában folyt a behordás. A learatott, kévékbe kötött búzát hordották be pőre kocsikon a cséplés helyére, a szérűre. A pőre kocsi sima rakfelületű lovas kocsi, melynek oldalait levették, gerendákkal toldották, hogy bővebben rakhassák a kévéket föl rá, azután le a szérűn.
Délben érkeztem. Az aratók, fogatosok ebédre igyekeztek a központ étkezőjébe. Megéheztem, oda tartottam hát én is. A címben említett kisegér is. Valahová sürgős útja lehetett, mert nagy vidáman potyázott egy kétlovas pőre kocsi tetején. Bizonyára élvezte a kényelmes, macskáktól biztonságos magasságban utazást, a fáradozás-mentes gyors haladást. Ihaj, csuhaj, sose halunk meg! – mintha cincogta volna is.
Hamarosan a majorság bejárati útjához értünk. Én gyalog a járdán, a kocsihajtó a rakodóval, meg az egérkével a falu fő utcájának úttestjén. Gyeplő sem rezdült, nem volt rá szükség. A lovak tudták, hogy ebédidő van, ismerték is a járást. Elkezdték a befelé kanyarodást. A bohó potyautas ekkor döbbenhetett rá, hogy nem a tarlóra, az ő ebédlője felé mennek. Mielőtt a kocsi fara túljutott volna a földút peremén, gondolkodás, körültekintés, mérlegelés nélkül lehuppant a…
A tegnapi zápor emléke híg iszapként maradt meg az útszéli, leveses tálnyi mélyedésben. Ploccs!, az egér bele. Nem is került többé elő onnan. A barátságosan langymeleg sár magába ölelte és fogva tartotta. A híg sár felszíne pár pillanat múltán kisimult.
Hát ennyi történt. Bús, de példázatos. Mint néhány nappal korábban a meggondolatlan viselkedés a túlterhelt hajón. Tanulság? Mindig nézzünk, lássunk és gondolkodjunk előre! A járművezetés meg az életvezetés sokban hasonló. A biztonságos vezetés hármas szabálya: tilosat soha! Kötelezőt mindig! Megengedettet módjával, előrelátással, körültekintéssel! Így vezessünk gépkocsit! Életünket százszor inkább e hármas szabály szerint!

Folyton felbukkannak
A színarany álmok.
Pedig eljöttükre
Már régen nem várok.
Ha a kék égboltot,
Felhők el nem fedik,
A hatalmas platán
Mindig megjelenik.
Vaskos törzse foszlik,
Felette szivárvány.
Madárrajok ülnek
Minden csupasz ágán.
Tudom ez nem mese.
Ez maga az élet.
Gyönyörű valóság
Nem csalfa igézet.

(Feladat: Nagy Márta Júlia: Elígért lány című verseskötete alapján kellett modern szecessziós verset írni eklektikus témában, formában.)

bársonyos reggeleken
a hófehér
gyöngyvirágkelyhekben
megbúvó esőcseppeket
bámultam a kertben,
s a magnólia bíbor szirmain
megcsillanó fényt

maradj otthon! mondták
s a megállt időben
fehér ködfátyol alól
néztem hiányod
mint ömlik magányom
ezüst poharába

 

 

 

 

(Feladat: Nagy Márta Júlia: Elígért lány című verseskötete alapján kellett modern szecessziós verset írni eklektikus témában, formában.)

Amikor úgy szeretsz, mintha először csókolnál,

mintha lennék crottin de Chavignol

zsírosan, lágyan omlok szét feszülő karodban

mintha lennék pikáns, zamatos túlérett nő,

kéjes harmatod után sóvárgó-reszkető.

Amikor úgy szeretsz, mint hamvadó zsarátnok,

mintha lennék óízű Gouda

elfonnyadt nyomata bíborló tüzes nyárnak,

mintha lennék évekig érlelt narancs burka

reszketeg sóvárgója az elrejtett vágynak.

Amikor úgy szeretsz, mintha törvénybe iktatnál

mintha lennék Parmigiano-Regian

szétporlok tebenned, ízem édesen kesereg

mintha lennék nélküled alkonyi lejtmenet

bús tanúja kérges, azelőtt omló jövőnknek.

(Feladat: Nagy Márta Júlia: Elígért lány című verseskötete alapján kellett modern szecessziós verset írni eklektikus témában, formában.)

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.