Richter Anikó: tűnő idő

Felsír a szél, mint kapuba kitett
vacogó, fázó, lila újszülött.
Tovatűnt autó ablakát,
Hunyt szemű házak homlokát,
fásliba kötözi a tejfehér köd.
 
Távolból fölsejlik
akár egy csálé csokitorta
az alvó kisváros barna dombja.
Csatakos foltokban olvad a
szürke hó.
Kék karámban szunnyad
egy kiscsikó.
Lába gyönge még,
épp csak ácsorog.
Anyja fölnyerít. Lónyál csorog.
 
A sűrű ködlepel
szanaszét szakad
vad szél szór
krizantém szirmokat.
Virágok fehére őrzi
a tűnő időt.
Befednek mindent.
Házakat, tájat, kiscsikót
és kapuba kitett
kis csecsemőt.
 
Pitymallik lassan.
S mint szájápolás után a
fogkrém maszatját őrző
üvegpohár
Úgy sejlik elénk lágyan a 
derengő, tél végi táj. 

Az írás órai műhelyfeladatra készült: 8 adott szó felhasználásával kellett egy tájleírást adni egy választott képhez. A nyolc szó: szájápolás, krizantém, köd, autó, lónyál, újszülött, csokitorta, üvegpohár 

Richter Anikó
Az ötvenes évek elején születtem, majdnem áldozatául esve a ténynek, hogy megkereszteltek. Csoda-e, hogy mégis itt, e világban hetvenkedhetek? Életművem a pedagógus pályán töltött fél évszázad, valamint mesebeli három lányom, és az unokák. Ötcsillagos nagymamaként is hobbim az írás, gyerekversektől az ötpercesekig.

Egy hozzászólás a(z) “Richter Anikó: tűnő idő” bejegyzéshez

  1. A feladat (adott szavak) jobb helyre nem is kerülhettek. Értelem, érzelem és a pedagógusi tisztaság van benne. Megérintett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *