Nádašpétër bejegyzései

Hajdani fogkefém neve „Konok Peti” vala. Egy húron pendültem vele. Sok évtized múltán is ugyanaz maradtam, de sörte-hajam már csak gyér, azt is mintha lepné dér. Olykor-olykor írogatok, ha az írnivaló maga erőst rám parancsol.

Nádas Péter: Käsologie (Kórus tudományos továbbképzésen)

illusztráció: pixabay.com

Hajdan Gödöllő Városa mellett az Egyetem kórusa is voltunk. Így jutottunk el Giessenbe, a Justus Liebig egyetemre. A kórusok találkozója közben tudományos élményekben is részesülhettünk. Egyik fénypont Kielwein professzor Käsologie (Sajtológia), azaz sajtismereti előadása volt.
Bevonultunk az élelem tudományok egyik szentélyébe, azaz előadó termébe. Amely nem sokban különbözött a mi gödöllői I-estől V-ösig számozott előadóinktól. Egy lényegi különbséget – mely aztán szerephez is jutott – csak később tapasztaltunk meg. A padok írólapja ugyanis fölnyílt. Ennek egyik indítéka nyilván a gyors távozás lehetősége lehetett vészhelyzet esetén.
Most azonban semmi vész sem sejlett. Sőt, nagyon is barátságos körülmények fogadtak: kancsókban állt a vörösbor, tálcák halmozottan megrakva fehér kenyér kockákkal a padok írólapján csakúgy, mint a katedrán. A tanszéki segítők serege készen várta a prof belépőjét. A várakozás alig percnyi – talán éppen csak hatásfokozó volt.
Belépett. Tekinteteink áhítatos várakozással szögeződtek rá. Nekem két vonás tűnt föl hangsúlyosan; két “m”: mosoly és macskabajusz. Aztán szavaiból kitűnt, hogy mennyire odaadón kedveli szakterületét. Bevezetőül elmondta, hogy négy felvonásban négy-négy, vagyis tizenhat féle sajttal ismerkedünk meg a lágy fondü-sajtoktól az érett kemény fajtákig.
Intésére a segédcsapatok tálcákon szolgálták föl az első csoport négy lágy sajtját. Közben kedves professzorunk lelkesen beszélni kezdett róluk. Mondanivalója végén kóstolásra szólított föl. Közben nagy hévvel tárta szét karját. Sikerült is jó nagy pofont adni az előadói asztalon várakozó kancsónak, mely pörögve indult légi útra.
Nyicsevo! Azaz macht nichts! A legények egykedvű sürgéssel törölgettek s pótolták a veszteséget. Úgy látszott e közjáték mindennapos. Bizonyára. Mi meg kóstoltunk, hörpintettünk és majszoltunk. Szóval hamar otthonosan illeszkedtünk bele a sajtok szent szertartásába.
Az izgalom fokozódott. Valaki elejtett egy darabka kenyeret. Nyomban utána is kapott. A billenő asztallap méltányolta e buzgalmat s az előtte ülők nyakába zúdította a kancsó tartalmát. Ekkor valaki szintén fölpattant, hogy papír zsebkendő készletét a kárvallottaknak nyújtsa. Itt is elszabadult egy kancsónyi jobb sorsra érdemes bor.
Aztán itt is, ott is hasonló események zajlottak. Szerencsére egyre kevesebb bor tartalommal. Mert derekasan helyt álltunk. Mindez csöppet sem látszott zavarni sem a segédeket, sem magát a szeretett tudományába mélyedt professzort. A bemutató e közjátékoktól függetlenül óra pontossággal folyt le. A végére a sajtok ismeretével gazdagon, vörösbortól lucskosan, ― és az egyre érettebb sajtoknak hála ― illatosan tapsoltuk meg az esemény fő hősét, a változatlan kedéllyel és szerény mosollyal meghajolva távozó Kielwein professzort.

 

Nádašpétër: A Margita alól Ilka majorig

Egy köznapi út leírása

– részlet –

Így ért el vidékünk folyócskájának forrásvidékére. Átvergődött a lucskos, kusza pagonyon, s hamarosan – szinte meglepetésszerűn – széles útra került. Balról itt-ott néhány házikó, jobbról a lelkesen csobogó víz. A kövezeten immár kopogó léptekkel haladt, mígnem házak összefüggő sora közé ért. A viskókat a tehetősebbek nagy házai váltották föl, a csöndet meg a dolguk után siető lakók lovainak dübörgése foszlatta szét. Kocsinként száz-százötven ló ereje röpítette utasaikat kötelességeik felé.

A környék nyüzsgése fokozódott. Boltok, árut fuvarozó teherautók, s végül a környék lakosait szállító buszok is elődübörögtek. Bennük álmos emberek bóbiskoltak. Előbb a mindennapi mókuskereküket pörgetők, majd derék, iskolát nem kerülő fiúk s lányok zötykölődtek. Errefelé már járda is kínálkozott. Partja mentét, a házak, kerítések tövét sérült sörös dobozok, tépett, tartalmukat vesztett zacskók tarka tömege borította. A szemlélő csak arra gondolhat, hogy telve még pehelykönnyűek, de kiürülve ólomsúlyúak lettek tulajdonosaik kezében. Így érthető, hogy megkönnyebbülten hullajtották el akárhol.

Emberünk rendületlen folytatta útját. Áthágott visszhangos, föl nem fogható zeg-zugokkal cifrázott lakótelepi utakon. Szemével figyelmesen pásztázta a lába alá terülő út aszfaltját. Nem kíváncsiságból, csak óvatosságból. Érthetőn, nehogy útnak indítsa Karinthy kósza lányait, hideg cselédeit

Által Anikó: A Margitán

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Nádaspétër – Magyar anyanyelvű közép-európai. Született csavargó. Varsó-Belgrád és Inverness-Siraz beutazott területének tengelyvégei. Vén korára leülepedett a magyar falu és a magyar nyelv bűvkörében.

Nádašpétër: Vicces vers

illusztráció: Almási Lajos

Róka rege…

Volt egy róka.
Neve Réka.
Otthona a
kotoréka.

Kopó s vadász
keresheti,
rókavárban
mëg nem leli.

Kacsa, liba
száma apad
ravaszdinak
étke akad.

Egyik likon
befüstölnek,
sok másikon
menekülhet.

Nem tűrhetvén
nagy étvágyát,
elővëtték
tacskó fajtát.

Üreg csaták
büszke hőse,
bőszen rohan
lik-erődbe.

 Rövid csata
sikerrel jár:
élhet kacsa,
liba immár!

Nádašpétër: Nagymama

illusztráció: pixabay.com

A múló idő szele hullámokat hajt a vízën. Túlpartról indult kis fodrok erősödnek hintáztató hullámokká. Ahány hullám, annyi forma, fodor, tajték és csillogás. Átfutnak a tavon és az itteni homok padon utolsót csobbanva simulnak el. Emlékük mint csekély habcsík marad a part szegélyén. Nemzedékeink is hasonlón követik ëgymást.

Nagymama kemény, határozott ëgyéniség volt. Jelleme már zsënge lány korában mëgmutatkozott. Ha valamely kérdésben dönteni këllëtt, édësanyja, a dédi ráhagyta: –Fruzsina majd mëgmondja! Így is lëtt. Fiatalasszonyként sem változott. Első gyermëkük születése után mënesztëtte férjét mondván, hogy ő nem azért mënt hozzá, mert hiányzott valaki, aki parancsolgasson neki. Kisfiát a nagypapára bízta és elmënt ápolónőnek.

Ebben viszont kiválónak bizonyult. Hamarosan a főorvos mellé került, aki végig ragaszkodott hozzá, mint pontos, fáradhatatlan és mëgbízható asszisztenshëz. Az unokák már nyugdíjasként ismerték mëg. Önállón lakott a sziget ëgyetlen utcájának ëgyik ódon házában, vén platánokkal szegëtt út felén is túl. Nappal a hajóforgalom duruzsolása, éjszakánként baglyok huhogása tördelte a csöndet.

A város partjait összekötő hídról leágazás vezetëtt a szigetre. Onnan járt naponta ëgyszëm fia apró gyerëkeihëz. Igazíthatta volna kijárásait buszhoz is, de kemény jártú apró lépteinek nem jelëntëtt gondot a kétszer háromezër lépés, hozzá még a togyogás a gyerëkëkkel óvodáda, majd vissza. Ugyanígy a tóhoz, erődhöz kirándulások hét végekën.

Változott a helyzet. Előbb a bősz pártembër házigazda lakoltatta ki a fia családját. Ők a szigethëz félútra, nagymamához közelebb találtak lakást. Aztán a háború veszëdelme távoli mënedékbe űzte őket, míg a nagymama a viszonylag nyugodt szigetën zárkózott be. Néhány hónap múltán, a zivatar higgadásával visszarëndëződés jöhetëtt.

Otthon rëndetlenség fogadta őket. Nagymama most sem mënekült a munka elöl. Fáradhatatlanul bontogatta az udvar nagyon vegyes összetételű szemetét. Naponta jó korán kezdte. Ëgyik gyerëk – rëggel, az udvarra kijőve – mëgkérdëzte: –Mit csinálsz, nagymama? –Magyarán mëgmondva szart takarítok – hangzott a tömör válasz. Nagymama általában magyarán mëgmondta. Kivéve a gyerëkëk előtt titkolni këllő dolgokat. Nicht vor der Kinder!

Apuka a villásan elágazott mëggyfa ëgyik karján mind kijjebb kúszott a gyümölcs után. A fa ëgyszër csak mëgsokallotta: reccs! …leszakadt. Apuka az ággal ëgyütt talpra huppant. A lehasadt ág fölött terpeszben, mint győztes a harcképtelen ellenfélën, pár pillanatra mëgállt. Nagymama – föl se pillantva dolgából – ennyit kérdëzëtt: – Mi az, fiam? Lejöttél? A válasz kurtán csak ennyi volt: – Le, anyám.

A változó élet távolra sodorta a családot. Nemsokára sikerült nagymamát is hozzájuk költöztetni, az új otthon melléképületében lelt lakást. A létszámban és korban gyarapodó gyerëkëk közelről lëhettek részësei nagymama újabb viselt dolgainak, melyëket az agyi erek elhatalmasodó beszűkülése árnyékolt be. Testi ereje azonban mindvégig mëgmaradt. Így élt mëg végül kilencvenhárom évet.

 

Nádašpétër: Elvégezve

(Máté 27,45-51…60; és 28,5-7…20;
Márk 15,38…46; és 16,14…20;
Lukács 23,44-46…50-53; és 24,46-47;
János 19,30…38-42) és 21,1…14)

fëlmorajlanak a jelek
s a bámész nép rettent raján
félelëm uralkodik el

a beálló félhomályban
bűnére döbbenő tömeg
mellét verve oldalog el

míg a mëgtagadott király
mögöttük a kërëszt trónján
karját vérësen kitárja

függöny nem hull – ám széthasad –
a zárókép még hátra van:


hol a kősírba zárt halott
harmadnaptól nyája élén
örök létre ébred immár

 

illusztráció: Raffaello: Keresztre feszítés (1502 )

A vers megjelent  az “Érted vagyok” folyóiratban.

 

 

Nádašpétër: Fénykép GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Lőrincz Ferenc: Együtt-lét

Fotó: Braun Katalin

Nádašpétër: Fénykép

Gombnyomás, villanás. Az idő pillanattá, a látvány képpé merevült. A múlt látványát sík, lapos papírkép őrzi; tér s idő nélkül. Az idő – a Teremtő egyik nagy találmánya – suhan tovább. Csak előre, sosem vissza.

Tér. Gyermekkoromban térhatású képek mélységeit sanda üveg nézőkén át szemlélhettem. Képzeletem bejárhatta mélységeinek látszatát. Előtérben kerti pad, középütt virágágyás, háttérben bóklászó eb.

Idő. A múlt csak képzeletemben térhet vissza. Nyári szünet. Kerekező kiruccanás Rákospalotáról az addig csak hallomásból sejtett Gödöllőre. A Patkó hajtű kanyarja után hullámvasút az út. Partjain termetes cseresznyefák pirosló gyümölcsök özönével. Meg is szedtük ingünk öblét mind a hárman.

Lazán tekerve, csemegézve tekeregtünk keresztül a régi Gödöllőn. Macskaköves úton megkerültük a sejtelmesen idegen kastély egybefüggő, hatalmas kertjét a vasúti állomásig. Akkor még itt ágazott ketté az országút Valkó és Isaszeg felé.

Mesevilág emlékeimben; porban, csöndben… Ma mintegy alig hihető fakuló kép dereng vissza két emberöltő távolából.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

 

Nádašpétër: Játékos versek

 

Örömóda

Arám
arám
mögtanul
magyarul.

Ëgyet értünk,
ëgybekelünk.
Ëgyütt mögyünk.
Leköltözünk

Csanádba.
Családba’
örömünk
földerül.

Szigetëk

Adrián, Hadrián,
kerek kupac Adrián.
Hangzót vesztve ílyképpen lëtt
neve alig kimondható,

nyelvtörő Krk ― de borzasztó!

Ráckevén is van ám párja,
Peregi part neves tárgya!
Neve ugyan dalolható,
de nem kerek, se nem zátony:

hanem sziget: Kerekzátony!

Nádašpétër: Kettős mérce

Illusztráció: flickr.com

 

 

 

 

 

Kettős mérce

„Quod licet Iovi, non licet bovi.”

Rég ismerős kettős mérce.
Rég ismerős fordítása:
„Ami szabad Jupiternek,
az nem, bizony, az ökörnek!”

Van ám újabb áttétele:
Ami szabad az ökörnek,
Az nem szabad a tinónak!
Érvényës a kettős mérce…

Hát ha kettős lënne jérce?
Kakas miként herécëlje?
El van szabva hát e dolog!
Ketrecében bolond boldog…

Szada, 2019.Förgeteg hava 31.