Igen, és egyszer meghalok 
és nem leszek, csak puszta név, 
vagy az se, falevélvacok 
résekből egy szín visszanéz, 
nem lát meg ember, se madár, 
te sem, pedig súgom: „vagyok”, 
– bár torkom sincs, s hangom, akár 
az augusztusi csillagok, 
elég a lombbal, mielőtt 
szólhatnék… Fű, hamu dadog. 
Simítsd meg majd a levegőt 
testeddel, s tudd, hogy az vagyok.

Bella István (1940-2006) Kossuth és József Attila díjas költő, műfordító