Lomb arató szeles ősz már
Tépdësi fák levelét, míg
Gyűlik e szőttes alattuk.
Mintha a Föld takarót most
Húzna vacogva magára.
Féreg e dús menedékbe
Búvik a tél fagya ellen.
Éhës a szárnyasok népe:
Bőszen utána kutatgat.
Szűkösen éltet e zsákmány
Mégis a léte függ tőle.
Ám aki gyűjt rideg télre
Bőven a nyári javakból –
Lángot az ég parazsából
Zsákol be tűzrevalónak:
Bízva mëgélhet a fagyban.
Tűz heve fűti lakását,
Étket a dús kamra ád.
Szada, 2016. XII. 4.
Váratlanul folytam bele. Erdélyiné, Kati barátnőm erősködött velem, hogy aki ilyen emaileket ír, mint én, annak az IRodalmi KerekAsztal tagjai közt a helye. Nem vettem komolyan az ötletet, mivel én nem írok semmit, csak levelezgetek. Nem értem rá, értelmét sem láttam, csak kívülről csodáltam a történéseket. Ő lelkesen mesélt készülő könyvről, felolvasó estről, és nem utolsósorban az IRKA – s barátokról és a novelláiról.
Vörös Eszter Anna: Tápláld önmagad
Nők. Magasak és alacsonyak, vékonyak és gömbölyűek, szőkék és barnák, sminkeltek és szemüveg mögé bújók. Egy közös van bennük: mindannyian izgatottak és kicsit elveszettek az előadóteremben: Úristen, kikkel lesznek összezárva hat napig?
Nők. Lányok és friss házasok, anyák és nagymamák. Elszántak, mégis bizonytalanok. Hullámvasúton ülnek: reggel fent, este lent. Vagy éppen fordítva. Attól függően, kivel beszélgettek utoljára: a férjükkel, vagy a Csoporttal. Igen, így, nagybetűvel. Mert ők nem egyszerűen nyolc vadidegen nő, akiket a sorsuk összeterelt. Olyan összecsengő rezgések alakultak ki közöttük már az első nap, amire csak nők képesek. Odafordulás és meghallgatás, kérdezés és tanácsadás.
Nők. Csacsogók és hallgatagok, kishitűek és magabiztosak – vagy csak annak látszók? A világ legtermészetesebb módján hozzák el és mutatják be férjüket, gyereküket, tudnak öt perc ismeretség után receptet cserélni, vagy épp a székelési szokásaikról beszélgetni. Őszinték és sebezhetők. Most összekapaszkodva egymásra támaszkodnak. Mert tanulni jöttek ide. Azt, hogy hogyan kell a férfiak uralta gazdaságban nőként vállalkozást indítani.
Nők. Fáradtak, mégis pozitív energiát sugároznak. Itt önmaguk lehetnek. Itt nem kell az álarc, a jópofi. Senkinek sem kell megmagyarázni, mekkora áldozat három hétvégét a képzésre szánni. Mert a tréner is nő.
Mennyi kiaknázatlan kreativitás, világjobbító szándék rejlik bennük! Mekkora hit és akarat, hogy igenis, képesek lesznek rá. Nem csak az önmagukban bujkáló, incselkedő kisördögöt, de a párjuk, a szüleik, a szomszédjuk, és az összes, magát hozzáértőnek gondoló, kéretlenül véleményt nyilvánító ember rosszallását is le kell gyűrniük. Dupla hátránnyal indulnak a vállalkozásban, mert nők.
Mégis, képesek lesznek megcsinálni. Hogy miért? Mert NŐK!
Almási Lajos grafikája
Ha tudná a szomorú bálna,
Hogy milyen jó a piros málna,
Mint ötven fokos párlat,
Már nem kínozná bánat,
Mivel csak ilyet inhalálna.
Kilökött a család – így lettem cseléd.
Jussom csak munka és szegényes ebéd
– semmi hála. De ha jön az éj ,
a nap halála, testem borsóhéj
mélyéből előgurul a lélek.
„Ne félj” súgja az éj, s én nem félek.
Mint jó szerető ölel az álom,
illó csodacipő dereng a lábon,
ringó csípővel táncolunk a bálon
s még reggel is az álom-waltzot járom.
Élet és álom – hamu és lencse,
szegény lányoknak nem jár szerencse.
De egy nap! Az álom valóság. Kiabál
a rikkancs ” A várban áll a bál!
Minden leány jöjjön, a herceg párra vár!
És a szívem dobban, remény lángja
lobban és fűt, mint a halotti máglya,
amin eddigi vágyaim égnek:
Egyszer, csak egyszer látszani szépnek!
Hajamban hamu, kemény a kezem,
rajtam már nem segít semmilyen selyem…
Rebben a homály, izzik a parázs
„Mindent megold egy bűbáj vagy varázs”
súgja az árny, e tündéri banya
régen nem látott ál-keresztanya.
„Egy csepp csoda itt, egy csöpp csáb amott
s hercegünk szíve már lángra kapott!”
Ragyog az arcom, hát mégis lehet,
hogy valaki meglát és engem szeret?
De mindez túl szép, hogy igaz legyen
hogy valaki vélem csodát tegyen.
A csoda sincs ingyen. Zálogot kérnek,
de mim van nékem, földi szegénynek?
„Ha nincsen rá pénz, a lelked is jó”
mosolyog rútul a tündér-anyó.
Azt nem lehet! A lelkem a kincsem,
lelkemen kívül más kincsem nincsen!
„Ugyan mit aggódsz, ha beléd szeret,
zálogod épségben visszaveszed!
Csak csókoljon meg, ez nem nagy dolog,
de siess, a mutató gyorsan forog!
Gyöngyöző könnyem a porba pereg,
mi lesz hát vélem, ha mégse nyerek.
Ráállok. Lám, már suhog a pálca,
szövődik máris a bűvös álca.
Semmiből szépség, ragyogó látszat,
szorít-szorít a hazug varázslat.
„Ne feledd lányom egy igazi csók”
indulnak rögvest az egér csikók.
Ölel az ülés, sütőtök puha,
feszül a húson a füstnyi ruha.
Élet és álom, hamu és lencse,
talán engem is érhet szerencse!
Befut a hintóm, várnak a szolgák,
mind csak szótlanul teszi a dolgát.
Dib-dob a szívem, tik-tak az óra,
hogy leszek otthon ma virradóra?!
Dib-dob a lábak, túl sok a lány,
tik-tok az óra – túl késő talán?
Nem tudom. A herceg felém se néz,
kemény a cipő, a kontyom nehéz.
Mi lesz most? A könnyem gyöngyként pereg,
sírok és sírok, mint hisztis gyerek.
A ruhám hófehér lélek szövet,
díszítik csillogó remény kövek.
Szép vagyok! Szép! De ez sem elég,
Talán a csoda itt semmit sem ér?
De talán mégis… A sors ma kegyes,
a herceg közel, tán engem keres.
Táncolunk. A zene hozzám simul.
Forgás. Fények. Arcom szépen pirul.
Végre sikerült! Édes nyugalom.
De a herceg arcán ül az unalom
és nem akar szeretni! A remény
csak haldokló, tünékeny tünemény.
Mi lesz most?! A lelkemért félek,
a pokolban a lélek-lékek mélyek,
és hideg van, mint anyám temetésén.
Átlépek az erkölcs levetésén
és a herceget szájon csókolom…
Az udvar is, a herceg is csak ámul,
de nem kérdi: Jössz drága, arámul?
Csak arcon üt és éget a szégyen,
átvágok hát a bámész köznépen.
Most el csak el, csak el innen végre,
minden szétfoszlott, mindennek vége.
Nem érdekel! A lelkem az enyém…
Szorít a ruha, a cipő kemény.
Nagy zokogás. Fakad a könnypatak,
égszakadás. Hasad a pirkadat
súlya alatt a nehéz éjszaka.
Kék villanás. Megcsap a kén szaga.
Vagy ez tömjén? Manapság nem tudni…
Jön a banya. Már túl késő futni.
„Keresztanya! Ne bánts, jaj, hagyj élnem!
Ma éjjel így is eleget féltem!”
„Mit sírsz lányom?! Hisz megvolt az a csók,
Bámultak téged a báró apók!
Tied a lelked, nem kellett soha,
nem én vagyok a gonosz mostoha!
De most jól figyelj, te ostoba lány,
ez egy lecke volt, fel sem tűnt talán,
de jegyezd meg, ez egy fontos dolog:
ki nem szeret cselédként, máshogy se fog.
Zsúfolásig megtelt a könyvtár rendezvényterme dec. 1-jén az IRKA 5. könyvének bemutatója alkalmával. Ahogy mondani szokták „még a csilláron is lógtak” az érdeklődők. Fülöp Attiláné igazgató kedves köszöntője után a vetítővásznon megjelent Vajek Andrea Álomkép c. videója, s elkezdődött L. Péterfi Csaba talkshowja. Igen kérem, nem túlzás e műfaji megállapításom, hisz a kabinetvezető frappáns kérdései, a sziporkázó válaszok és a közönség interaktív bevonása egy szórakoztató show műsort teremtettek.
Istók Anna, aki 2008 óta töretlen hévvel, kiapadhatatlan lendülettel, nagy-nagy szeretettel, türelemmel és szigorral vezeti az írókört, a moderátor első kérdésére – „Miért lett a könyv állatos, honnan jött az ötlet? ” – őszintén elárulta, hogy a tavalyi gasztrokötetük sikere után nehéz volt témát találni. A „Fő az irodalom” mind kivitelében mind tartalmában a csúcsok csúcsa lett. Ezt a nívót megismételni is nehéz feladat, nemhogy überelni. Nők, férfiak, állatok – adták a kezdeti munkacímet leendő könyvüknek, kissé tágan megjelölve a novellák, versek tartalmát. Mi lehetne érdekesebb az olvasónak, mint viszonyaink egymáshoz, barátainkhoz, netán ellenségeinkhez, a minket körülvevő természethez és a velünk együtt élő állatainkhoz. Galló Kovács Zsuzsanna: Darwin parázik – mi meg röhögünk bővebben…
Ha én lennék az udvari bolond
mindig igazat mondanék
mindenkinek megmutatnám
hogy mi a szép meg a jó
mindig vidám lennék és tréfálkoznék
és nem haragudnának rám az emberek
mindenki nevetne a másikon
de én addig mesterkednék
amíg mindenki megtanulna magán
is jóízűen nevetni
csak akkor hagynám abba
amikor a király megköszönné
hogy figyelmeztettem rá:
meztelen.
Ha udvari bolond lennék…
Azt mondták daganat. Rosszindulatú. Kezeltetniük kell az Országos Onkológiai Intézetben, és bízniuk benne, hogy legyőzik a kórt.
A Sváb hegy déli lejtőjének oldalában a rendszertelenül számozott épületeket magába foglaló dimbes-dombos területen még térképpel is nehéz a tájékozódás. Aki először jön ide, megszenvedi az utat, amíg célba nem ér. Az egymáshoz simuló épületek szinteltolásúak, és az egyes emeletek csak üvegajtós lifttel közelíthetők meg. A főépület első emeletéről üvegfolyosó vezet a kettes épület alagsora felé, számtalan kanyarral, automatikusan nyíló ajtókkal és belső liftekkel. Mire megtalálják az orvosukat, már azt sem tudják, merre vannak, de még fel kell keresniük a szimulátort, a Top-Ct, a Primust, majd egy kacskaringós liftezés után a Kobalt besugárzót is. Igaz, az orvosuk ide elkíséri őket, hozza a terápiás lapot, melyen a sugárzás dózisa és ideje van feltüntetve; a maszkot, melyen a besugárzási helyek vannak kijelölve. Rövid várakozás után a férj túlesik az első sugárkezelésen, és megkapja a Kilences sorszámot, valamint a nyolc óra húsz perces időpontot.
Feketéné Bencsik Julianna: A sugárterápia várótermében bővebben…
Önkéntes Egy csomót metrózni is kell, a Széll Kálmán térig. Amikor kiszállok, illendően fogad a tér. A szökőkút előbuggyan a térkövek közül, és térzenészek zendítenek hazai dallamokra. Aztán gyalog a Városmajorig, végig az Árkay Aladár sétányon: – Elnézést, a klinikát keresem! Idegnyugtató és vérnyomáscsökkentő hatású ez a hely. Elmélázhatok. Mégsem! Hopphopphopphopp!!! Véletlenül a futók útjára tévedek, én, a lassú, látszólag céltalan hőlégballonos, és csaknem balesetet okozok, a céltudatosan szállók légifolyosóján. Aztán megtalálom a klinikát – sokat megélt, bölcs épület. Önkéntesnek jöttem. Adni szeretnék egy pohár vizet – jókor, ápolni szeretnék – jobban, használni szeretnék a legjobban. Hallottam, hogy gyengélkedik a város, beteg a szíve… Rébb Terézia: Budapest négy tételben bővebben…
Gödöllő kultúrváros. Nem ritka itt a több nyelvet beszélő, művelt ember. Mégis, még mindig van, amivel meg tud lepni. Mersdorf Ilona: Többnyelvűség bővebben…
