Fanni bejegyzései

Sütő Fanni (1990) költő, novellista, majdnem regényíró, alkalmi fordító és örök ügyfélszolgálatos. Kedvenc témáim az újragondolt mesék, a városok meg nem énekelt legendái és a mindennapok egyszerű csodái. Munkáimat magyarul és angolul is olvashatja a nagyközönség, többek közt itt: www.inkmapsandmacarons.com

Sütő Fanni: Külön

Hiányod hüvelykpercnyi űrt hagyott húsomban.
Jobb lesz így, tudom,
még serceg az elválásunk pontján a tompa fájdalom.
Álmatlan éjszakákon át búsultam
veled, és most nélküled.
Már pár órája elmentél,
a hűlthelyedből még szivárog a vér,
már sosem leszek egész nélküled.
De sosem hagyhatsz el teljesen,
a szekrény mélyén heversz holtan egy dobozban,
drága, hűtlen bölcsességfogam.

illusztráció:pixabay.com

 

Sütő Fanni: Óda a turbulenciához

Horváth Piroska: Felülnézet

 

 

 

 

 

 

 

 

Óda a turbulenciához

Mi lehet ez széles föld felett szebb dolog nálad,

drága turbulenciám?

a két órás fásult reptér-rutin után,

szekjuriti, csekin, s a fapados tehénkarám,

ahol túlsúlyos bőröndöm bújtatom sután,

„Tele van könyvvel!” sápadt el anyám,

„ez lesz a veszted.” És tessék, megint igaza van,

az egek téged küldtek büntiként.

De hát nem adhatok mást, mint lényegem,

és hát ez az esszenciám,

mint neked az, hogy a reggelit belőlem jól kirázod,

lesben állsz, a pillanatot kivárod, aztán lecsapsz.

Erről nem nyitok vitát.

Jobban térítesz, mint a jezsuiták.

Szalad a stewardess, lába remegő,

a gép hátuljában felbőg egy csecsemő,

mellettem a srác békésen szendereg,

míg lábát diszkréten rám tolja,

amott egy néni, szemében rettenet,

rózsafüzért morzsolva mormog egy imát,

bennem is spirituális reflexiót ébresztesz, nahát.

Huppanunk, s rögvest eszembe jut Ikarusz,

na nem a busz,

bár az is hasonlóan rázós lehetett.

Szó bennszakad, a szív félreketyeg,

ebben senki sem konkurenciád,

tubicám, mucikám, turbulenciám,

azért áj lávjú mégis,

hisz Magyarország felett kátyús még az ég is.

Sütő Fanni: Átváltozás

illusztráció: pixaby.com

Nyári hőségben olvad a számon a rúzs,
mint a hátsómon a zsír.
Már vagy két hete edzek.
Nincs már más rajtam, csak a csont meg a hús,
a flabélos, zumba meg sok
basmati rizs áldásos hatása
Norbival olvad az úszógumi, s a haspárna
És a hasábra vágott burgonyát,
Áramvonalaim zsíros zátonyát,
Egy kick-box mozdulattal sutba vágtam,
Cukorgyantázott lábam
Jól mutat forrónadrágban,
mert addig masszírozták
combomon a hájat,
míg vándorlásra adta fejét,
s az új lakhelyét
dekoltázsomba ágyazva találta meg.
Kész is a mestermű, eldobod az agyadat
Íme, én a bombanő,
és csak félig műanyag!

 

Sütő Fanni: 75. Szonett – A Bundáskenyérhez

illusztráció: pixabay.com

Sütő Fanni: 75. Szonett – A Bundáskenyérhez

Az vagy nekem, drága Bundáskenyér,
mint tavaszi zápor éhem sivatagán.
Gyomrom miattad örök harcban él,
Hisz veled sosem lehetek divatsovány.
Erős vagyok ugyan, de van pár hibám:
Ha megérzem lágy illatod a konyhán,
vonzó lankáid rögtön bejárja fantáziám
míg senyvedek a diéta poklán.
Szagod varázsa csordultig betölt,
S egy harapásodért is sorvadok.
Nem szabad! vagy mégis… az éhség úgy gyötör
Egy falatot… vagy kettőt bekapok…
Betojásaranyoztad az életem,
Felfaltalak, de mégis éhezem.

(Elhangzott a Feszes combok irodalmi borkóstolón)

Sütő Fanni: Éden Zoo, az utolsó menedék

Vörös Eszter Anna: Le a nyúlüregbe
Vörös Eszter Anna: Le a nyúlüregbe

Chopin egy nagy sóhaj kíséretében elindult, hogy friss ivóvizet öntsön az itatókba. A nőstény Orosz óriás hisztérikusan vinnyogni kezdett minden alkalommal, amikor közelebb ment hozzá. Pedig már igazán megszokhatta volna. Azt hiszi ez a szerencsétlen, hogy neki könnyebb azért, mert a rács másik oldalán áll? Egyik percben még fiatal kölyökként ugrándozott, játszadozott a végtelen lengyel mezőkön, aztán jött az a nagy fényesség meg az állandó eső. Utána pár napra pedig ez az átváltozás, ébredés, fejlődés. Ez az anomália. Chopin tudta, hogy ami velük történt, az természetellenes.

Bement a raktárba, és kibontott pár olajban tocsogó halkonzervet, majd a kifutók szélén levő fémtálkákba kaparta a tartalmukat. Ezek az ostobák ott a ketrecekben meg gyűlölik őket, nem értik, hogy ők csak meg akarják menteni őket a kihalástól. Persze nem igazán, csak úgy tessék-lássék módon, ahogy ők is csinálták, amikor még náluk volt a gyeplő. Megtették a minimumot, hogy elhallgattassák a lelkiismeretüket. A legrosszabb az, hogy látja a szemükben a hitetlenkedést és a félelmet, még így évek múltán is. És még mindig nem értik meg, hogy az Éden Zoo az ő érdekeiket szolgálja? Pedig értelmes faj voltak egykoron, miért ilyen nehéz a felfogásuk?

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Sütő Fanni: Papucsférj

 

Mersdorf Ilona: A vén kujon
Mersdorf Ilona: A vén kujon

Amikor már a harmadik testes, görögdinnye keblű asszony gyalogolt át a lábán, Zeusz kezdte úgy érezni, nem ér annyit a házsártos neje bűnbocsánata, hogy ő még egyszer az athéni piacra bedugja az orrát. Idegesítette az a sok hangoskodó halandó: az árusokkal harsányan alkudozó szolgálók, a tavernákon a vendégeket kiszolgáló karcos hangú kocsmárosnék és a zengőtorkú zenészek. A pergő athéni dialektus hangjai betöltötték az egész agorát. Az emberek egyre csak tülekedtek, hogy közelebb kerüljenek a friss áruhoz. Zeuszt például oldalba könyökölte egy kecskeképű uraság, ahogy a nyárszagú fűszereket kóstálta, és a sült húsos pultnál valaki ráfröccsente az olajat.

Ennyi szenvedést elviselni csak azért, mert elment egy hosszú munkahétvégére az egyik nimfával! Sütő Fanni: Papucsférj bővebben…

Sütő Fanni: Száműzetés

Vörös Eszter Anna: Lebegés
Vörös Eszter Anna: Lebegés

 

 

 

 

 

 

 

 

Száműzetés

A kozmosz-diszkosz perifériáján

lógok a semmiben. Hát mégis

lapos a Föld, s az egész világ!

Csak az emberek, ezek a két lábon

csoszogó csupasz csigák, látnak bele

mindenféle

háromdimenziós tendenciát.

Amikor megmondtam véleményem,

száműztek.

Egy majom csak ne beszéljen,

ne halljon, és ne lásson.

Legyen bölcs, kérőddzön banánon,

de minket ne kérjen számon!

Mindenki egyetértett,

Semmi kétség, zéró tolerancia van érvényben.

Harmadnapra kelve űrhajóba raktak,

ha olyan okos vagy nézd meg magadnak

a végtelent,

ha szerinted még mindig lapos!

Az a sok vaskalapos.

Ez meg szívás a négyzeten,

Itt folyik szét az életem, és senki sem látja,

csak a néma csillagok.

Ötletem sincs, mihez kezdjek.

Nem így képzeltem el az űrodüsszeiám,

engem nem vár otthon egy

Penelopé nevű orángután

vagy egy csinos csimpánzleány.

Nincs pénzem. Nem is volt:

egyetlen szerelmem a tudomány,

meglehetősen ostobán

erre áldoztam főemlős életem jó részét.

Fogy a levegőm.

Utolsó óráimban sem tör meg a hatalom,

hihetetlen.

Kiszáradt a szám.

Kockázatos már sokat beszélnem,

de szeretném, hogy a történetem fennmaradjon,

ezért veletek megosztom.

Talán hozzáadtam valamit az élet

sok ismeretlenes egyenletéhez.

Csend van.

A hangom a vákuum elnyeli.

A dátum nem számít,

a név csak egy helyiérték.

Ez tehát a végszó,

én mentem.

A történelem úgyis

a halottakat kedveli.

 

(Megjelent a Kis Lant folyóiratban)

Sütő Fanni: Rend a lelke

Vörös Eszter Anna_Az ezerszemű kastély
Vörös Eszter Anna: Az ezerszemű kastély

 

 

 

 

 

 

 

 

A csend finom porrétegként ült a lakáson, és ahogy elfordítottam a kulcsot a zárban, rögtön megcsapott a bútorápoló jellegzetes és régen érzett szaga. Ez csak egyet jelenthetett: anyám itt járt, amíg dolgoztam.

A tehetetlen pánik úgy csúszott le a gyomromba, mint valami rosszul megsütött tintahal darab. Nem azért költöztem el, hogy még egyszer megismétlődjön a tavalyi baleset. Akkor is minden a bútorápolóval kezdődött, és majdnem vége lett a világnak.

Valami szisszent mögöttem, amitől majdnem kiköptem az amúgy is nyugtalan szívem. Nagy levegőt véve fordultam meg, hogy szembenézzek az automatikus légfrissítő-adagolóval, ami reggel még egészen biztos, hogy nem volt ott. Megráztam magam, muszáj volt utánajárnom a dolgoknak, és kárfelmérést csinálnom. Talán még nem volt túl késő.

Térdre rogytam a szobám küszöbén. A mesterien berendezett káosz helyett az együgyű rend várt. Tudtam, hogy minden elveszett. Az olló, a fonál, a legyező és az orsó – mind egy kis varrókosárban csücsültek, ahelyett, hogy a megszokott őrhelyükön vigyáznák az univerzum békéjét. Szinte hallottam a Sötétség röhögését a dobhártyám mögött.

Az olló eredetileg az ágy alatt hevert, hogy elvágja az átjárót a rossz lelkek elől, akik szerettek a fénytelen és elhagyatott helyeken gyülekezni. A süllyedő nap fényében már láttam is a hemzsegésüket. A fonál a szekrényajtót volt hivatott őrizni, a fehér gyapjúszálak elkötötték a rossz emlékek útját, akik legszívesebben a szekrény mélyén felhalmozott dobozokban lapultak, és minden szekrénynyitásnál igyekeztek kiugrálni. A legyező az íróasztalom közepén járőrözött, hogy elhessentse a kételyt és az önmagamba vetett hit hiányát, de most összehajtott szárnyaival a kosár mélyére lapult. Csoda, hogy még állt a világ! Az orsót pedig a szoba közepéről szedték össze a kotnyeles ujjak, megállítva őt abban, hogy pörgesse az idő tengelyét.

Sikítva szaladtam be, és próbáltam visszadobálni mindent a helyére, de az elmémben sűrűsödő árnyak visszafordíthatatlan pusztulásról sugdolóztak.

(Az írás megjelent a Kis Lant folyóiratban)

Sütő Fanni: Hamu és lencse

Vörös Eszter Anna: Aranysziget
Vörös Eszter Anna: Aranysziget

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilökött a család – így lettem cseléd.

Jussom csak munka és szegényes ebéd

– semmi hála. De ha jön az éj ,

a nap halála, testem borsóhéj

mélyéből előgurul a lélek.

“Ne félj” súgja az éj, s én nem félek.

Mint jó szerető ölel az álom,

illó csodacipő dereng a lábon,

ringó csípővel táncolunk a bálon

s még reggel is az álom-waltzot járom.

Élet és álom – hamu és lencse,

szegény lányoknak nem jár szerencse.

 

De egy nap! Az álom valóság. Kiabál

a rikkancs ” A várban áll a bál!

Minden leány jöjjön, a herceg párra vár!

És a szívem dobban, remény lángja

lobban és fűt, mint a halotti máglya,

amin eddigi vágyaim égnek:

Egyszer, csak egyszer látszani szépnek!

 

Hajamban hamu, kemény a kezem,

rajtam már nem segít semmilyen selyem…

Rebben a homály, izzik a parázs

“Mindent megold egy bűbáj vagy varázs”

súgja az árny, e tündéri banya

régen nem látott ál-keresztanya.

“Egy csepp csoda itt, egy csöpp csáb amott

s hercegünk szíve már lángra kapott!”

Ragyog az arcom, hát mégis lehet,

hogy valaki meglát és engem szeret?

De mindez túl szép, hogy igaz legyen

hogy valaki vélem csodát tegyen.

A csoda sincs ingyen. Zálogot kérnek,

de mim van nékem, földi szegénynek?

“Ha nincsen rá pénz, a lelked is jó”

mosolyog rútul a tündér-anyó.

Azt nem lehet! A lelkem a kincsem,

lelkemen kívül más kincsem nincsen!

“Ugyan mit aggódsz, ha beléd szeret,

zálogod épségben visszaveszed!

Csak csókoljon meg, ez nem nagy dolog,

de siess, a mutató gyorsan forog!

Gyöngyöző könnyem a porba pereg,

mi lesz hát vélem, ha mégse nyerek.

Ráállok. Lám, már suhog a pálca,

szövődik máris a bűvös álca.

Semmiből szépség, ragyogó látszat,

szorít-szorít a hazug varázslat.

“Ne feledd lányom egy igazi csók”

indulnak rögvest az egér csikók.

Ölel az ülés, sütőtök puha,

feszül a húson a füstnyi ruha.

Élet és álom, hamu és lencse,

talán engem is érhet szerencse!

Befut a hintóm, várnak a szolgák,

mind csak szótlanul teszi a dolgát.

Dib-dob a szívem, tik-tak az óra,

hogy leszek otthon ma virradóra?!

Dib-dob a lábak, túl sok a lány,

tik-tok az óra – túl késő talán?

Nem tudom. A herceg felém se néz,

kemény a cipő, a kontyom nehéz.

 

Mi lesz most?  A könnyem gyöngyként pereg,

sírok és sírok, mint hisztis gyerek.

A ruhám hófehér lélek szövet,

díszítik csillogó remény kövek.

Szép vagyok! Szép! De ez sem elég,

Talán a csoda itt semmit sem ér?

De talán mégis… A sors ma kegyes,

a herceg közel, tán engem keres.

Táncolunk. A zene hozzám simul.

Forgás. Fények. Arcom szépen pirul.

 

Végre sikerült! Édes nyugalom.

De a herceg arcán ül az unalom

és nem akar szeretni! A remény

csak haldokló, tünékeny tünemény.

Mi lesz most?! A lelkemért félek,

a pokolban a lélek-lékek mélyek,

és hideg van, mint anyám temetésén.

Átlépek az erkölcs levetésén

és a herceget szájon csókolom…

 

Az udvar is, a herceg is csak ámul,

de nem kérdi: Jössz drága, arámul?

Csak arcon üt és éget a szégyen,

átvágok hát a bámész köznépen.

Most el csak el, csak el innen végre,

minden szétfoszlott, mindennek vége.

Nem érdekel! A lelkem az enyém…

Szorít a ruha, a cipő kemény.

Nagy zokogás. Fakad a könnypatak,

égszakadás. Hasad a pirkadat

súlya alatt a nehéz éjszaka.

Kék villanás. Megcsap a kén szaga.

Vagy ez tömjén? Manapság nem tudni…

Jön a banya. Már túl késő futni.

“Keresztanya! Ne bánts, jaj, hagyj élnem!

Ma éjjel így is eleget féltem!”

“Mit sírsz lányom?! Hisz megvolt az a csók,

Bámultak téged a báró apók!

Tied a lelked, nem kellett soha,

nem én vagyok a gonosz mostoha!

De most jól figyelj, te ostoba lány,

ez egy lecke volt, fel sem tűnt talán,

de jegyezd meg, ez egy fontos dolog:

ki nem szeret cselédként, máshogy se fog.

Sütő Fanni: Vadász és préda

Horváth Piroska: Tánc
Horváth Piroska: Tánc

Momi legszívesebben letépte volna magárál a ruhát, amibe a két bennszülött lány félórával ezelőtt beletuszkolta. Nem elég, hogy a nagy melegben a bőre csúszós volt az izzadtságtól, a száraz fűből szőtt koktelruhától még viszketett is. Már öt perce tipródott a szafari bár ajtajában, hogy ne szaladjon-e vissza a kellemesen hűvös párducmintás selyemruhájáért. Biztos volt benne, hogy ebben a fűszőnyegben inkább fonnyadt szobanövenynek tűnik, mint csábító ragadozónak. Végül úgy döntött, mégsem öltözik át. A ruhát Madame Pampa küldte, és ő tudja, mire harapnak itt a halak. Utolsó találkozásukkor a Madame azt ígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen Mominak becserkészni egy nagyvadat. Sütő Fanni: Vadász és préda bővebben…