Fanni bejegyzései

Sütő Fanni (1990) költő, novellista, majdnem regényíró, alkalmi fordító és örök ügyfélszolgálatos. Kedvenc témáim az újragondolt mesék, a városok meg nem énekelt legendái és a mindennapok egyszerű csodái. Munkáimat magyarul és angolul is olvashatja a nagyközönség, többek közt itt: www.inkmapsandmacarons.com

Sütő Fanni: A naplementegyűjtő

pixabay.com

Május első éjjelén kezdődött. A májusfa még peckesen állt a főtéren, de a feltámadó szél már megkezdte merev egyenességét, és a szalagmaradványok fáradt pillangó módjára lebegték körbe. A nap lassan süllyedt a látóhatár mögé, buktában lángra lobbantva a tájat. A szívem a nappal együtt hullott a sötétség felé. Az esti lakoma után átugrottam a parázs fölött, egyenesen az egyik szomszéd legény karjaiba. Nevető, barna szeme volt, és arany szeplők pöttyözték az arcát. Más biztos örült volna, ha ilyen párra talál. Szegény unokatestvéremet a szőrös fülű kereskedő kapta el, aki mindig a lányok hátsójába markol, amikor azt hiszi, senki sem látja. Tényleg szerencsém volt. Mégis azt kívántam, bárcsak nyílt volna meg alattam a végtelen sötétség öle, nyelt volna el a föld, és zuhantam volna a semmibe. Tudtam volna szeretni a nevető szemű legényt, egyszer biztos. De nem most. Sütő Fanni: A naplementegyűjtő bővebben…

Sütő Fanni: Az igazi kincs

illusztráció: pixabay.com

Az aranyló búza közé ezüst szálakat sző a tekergő köd, lassan őszül a határ. Beletúrok a lábamnál tornyosuló kincshalomba, az aranyérmék hűvösen dörgölőznek a kezemhez, aztán kacagva elgurulnak, de a rubin szinte éget, a gyémánt pedig túl éles, elvágja az ujjam. Vér serken, de észre sem veszem. Vágyakozón nézek ki az ablak nehéz ólomüvegén túlra, a fák rezesen rezgő levelei táncolnak a szélben, alattuk sárga alma villan. Soha sem leszek olyan gazdag, mint a természet.

Volt egyszer egy király, aki olyan nagy országon uralkodott, hogy még a dunalépő cipőt viselve is napokig tartott volna a birodalom egyik végéből a másikba érni. Gazdagságáról messze földön is legendák keringtek, de még többet beszéltek három lánya szépségéről. Ragyogóbbak voltak, mint a nap, a hold és az esthajnalcsillag. Hiába volt sok udvarlójuk, apjuk mindet elhajtotta, nem akart gyermekei szépségén osztozni senkivel. Amikor a király harmadjára látta a Halált a bástya oromzatán sétálni, megijedt, hogy érte jött, így magához hívatta a lányait, hogy eldöntse, melyikük örökli a trónt. Sütő Fanni: Az igazi kincs bővebben…

Sütő Fanni: Külön

Hiányod hüvelykpercnyi űrt hagyott húsomban.
Jobb lesz így, tudom,
még serceg az elválásunk pontján a tompa fájdalom.
Álmatlan éjszakákon át búsultam
veled, és most nélküled.
Már pár órája elmentél,
a hűlthelyedből még szivárog a vér,
már sosem leszek egész nélküled.
De sosem hagyhatsz el teljesen,
a szekrény mélyén heversz holtan egy dobozban,
drága, hűtlen bölcsességfogam.

illusztráció:pixabay.com

 

Sütő Fanni: Óda a turbulenciához

Horváth Piroska: Felülnézet

 

 

 

 

 

 

 

 

Óda a turbulenciához

Mi lehet ez széles föld felett szebb dolog nálad,

drága turbulenciám?

a két órás fásult reptér-rutin után,

szekjuriti, csekin, s a fapados tehénkarám,

ahol túlsúlyos bőröndöm bújtatom sután,

„Tele van könyvvel!” sápadt el anyám,

„ez lesz a veszted.” És tessék, megint igaza van,

az egek téged küldtek büntiként.

De hát nem adhatok mást, mint lényegem,

és hát ez az esszenciám,

mint neked az, hogy a reggelit belőlem jól kirázod,

lesben állsz, a pillanatot kivárod, aztán lecsapsz.

Erről nem nyitok vitát.

Jobban térítesz, mint a jezsuiták.

Szalad a stewardess, lába remegő,

a gép hátuljában felbőg egy csecsemő,

mellettem a srác békésen szendereg,

míg lábát diszkréten rám tolja,

amott egy néni, szemében rettenet,

rózsafüzért morzsolva mormog egy imát,

bennem is spirituális reflexiót ébresztesz, nahát.

Huppanunk, s rögvest eszembe jut Ikarusz,

na nem a busz,

bár az is hasonlóan rázós lehetett.

Szó bennszakad, a szív félreketyeg,

ebben senki sem konkurenciád,

tubicám, mucikám, turbulenciám,

azért áj lávjú mégis,

hisz Magyarország felett kátyús még az ég is.

Sütő Fanni: Átváltozás

illusztráció: pixaby.com

Nyári hőségben olvad a számon a rúzs,
mint a hátsómon a zsír.
Már vagy két hete edzek.
Nincs már más rajtam, csak a csont meg a hús,
a flabélos, zumba meg sok
basmati rizs áldásos hatása
Norbival olvad az úszógumi, s a haspárna
És a hasábra vágott burgonyát,
Áramvonalaim zsíros zátonyát,
Egy kick-box mozdulattal sutba vágtam,
Cukorgyantázott lábam
Jól mutat forrónadrágban,
mert addig masszírozták
combomon a hájat,
míg vándorlásra adta fejét,
s az új lakhelyét
dekoltázsomba ágyazva találta meg.
Kész is a mestermű, eldobod az agyadat
Íme, én a bombanő,
és csak félig műanyag!

 

Sütő Fanni: 75. Szonett – A Bundáskenyérhez

illusztráció: pixabay.com

Sütő Fanni: 75. Szonett – A Bundáskenyérhez

Az vagy nekem, drága Bundáskenyér,
mint tavaszi zápor éhem sivatagán.
Gyomrom miattad örök harcban él,
Hisz veled sosem lehetek divatsovány.
Erős vagyok ugyan, de van pár hibám:
Ha megérzem lágy illatod a konyhán,
vonzó lankáid rögtön bejárja fantáziám
míg senyvedek a diéta poklán.
Szagod varázsa csordultig betölt,
S egy harapásodért is sorvadok.
Nem szabad! vagy mégis… az éhség úgy gyötör
Egy falatot… vagy kettőt bekapok…
Betojásaranyoztad az életem,
Felfaltalak, de mégis éhezem.

(Elhangzott a Feszes combok irodalmi borkóstolón)

Sütő Fanni: Éden Zoo, az utolsó menedék

Vörös Eszter Anna: Le a nyúlüregbe
Vörös Eszter Anna: Le a nyúlüregbe

Chopin egy nagy sóhaj kíséretében elindult, hogy friss ivóvizet öntsön az itatókba. A nőstény Orosz óriás hisztérikusan vinnyogni kezdett minden alkalommal, amikor közelebb ment hozzá. Pedig már igazán megszokhatta volna. Azt hiszi ez a szerencsétlen, hogy neki könnyebb azért, mert a rács másik oldalán áll? Egyik percben még fiatal kölyökként ugrándozott, játszadozott a végtelen lengyel mezőkön, aztán jött az a nagy fényesség meg az állandó eső. Utána pár napra pedig ez az átváltozás, ébredés, fejlődés. Ez az anomália. Chopin tudta, hogy ami velük történt, az természetellenes.

Bement a raktárba, és kibontott pár olajban tocsogó halkonzervet, majd a kifutók szélén levő fémtálkákba kaparta a tartalmukat. Ezek az ostobák ott a ketrecekben meg gyűlölik őket, nem értik, hogy ők csak meg akarják menteni őket a kihalástól. Persze nem igazán, csak úgy tessék-lássék módon, ahogy ők is csinálták, amikor még náluk volt a gyeplő. Megtették a minimumot, hogy elhallgattassák a lelkiismeretüket. A legrosszabb az, hogy látja a szemükben a hitetlenkedést és a félelmet, még így évek múltán is. És még mindig nem értik meg, hogy az Éden Zoo az ő érdekeiket szolgálja? Pedig értelmes faj voltak egykoron, miért ilyen nehéz a felfogásuk?

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Sütő Fanni: Papucsférj

 

Mersdorf Ilona: A vén kujon
Mersdorf Ilona: A vén kujon

Amikor már a harmadik testes, görögdinnye keblű asszony gyalogolt át a lábán, Zeusz kezdte úgy érezni, nem ér annyit a házsártos neje bűnbocsánata, hogy ő még egyszer az athéni piacra bedugja az orrát. Idegesítette az a sok hangoskodó halandó: az árusokkal harsányan alkudozó szolgálók, a tavernákon a vendégeket kiszolgáló karcos hangú kocsmárosnék és a zengőtorkú zenészek. A pergő athéni dialektus hangjai betöltötték az egész agorát. Az emberek egyre csak tülekedtek, hogy közelebb kerüljenek a friss áruhoz. Zeuszt például oldalba könyökölte egy kecskeképű uraság, ahogy a nyárszagú fűszereket kóstálta, és a sült húsos pultnál valaki ráfröccsente az olajat.

Ennyi szenvedést elviselni csak azért, mert elment egy hosszú munkahétvégére az egyik nimfával! Sütő Fanni: Papucsférj bővebben…

Sütő Fanni: Száműzetés

Vörös Eszter Anna: Lebegés
Vörös Eszter Anna: Lebegés

 

 

 

 

 

 

 

 

Száműzetés

A kozmosz-diszkosz perifériáján

lógok a semmiben. Hát mégis

lapos a Föld, s az egész világ!

Csak az emberek, ezek a két lábon

csoszogó csupasz csigák, látnak bele

mindenféle

háromdimenziós tendenciát.

Amikor megmondtam véleményem,

száműztek.

Egy majom csak ne beszéljen,

ne halljon, és ne lásson.

Legyen bölcs, kérőddzön banánon,

de minket ne kérjen számon!

Mindenki egyetértett,

Semmi kétség, zéró tolerancia van érvényben.

Harmadnapra kelve űrhajóba raktak,

ha olyan okos vagy nézd meg magadnak

a végtelent,

ha szerinted még mindig lapos!

Az a sok vaskalapos.

Ez meg szívás a négyzeten,

Itt folyik szét az életem, és senki sem látja,

csak a néma csillagok.

Ötletem sincs, mihez kezdjek.

Nem így képzeltem el az űrodüsszeiám,

engem nem vár otthon egy

Penelopé nevű orángután

vagy egy csinos csimpánzleány.

Nincs pénzem. Nem is volt:

egyetlen szerelmem a tudomány,

meglehetősen ostobán

erre áldoztam főemlős életem jó részét.

Fogy a levegőm.

Utolsó óráimban sem tör meg a hatalom,

hihetetlen.

Kiszáradt a szám.

Kockázatos már sokat beszélnem,

de szeretném, hogy a történetem fennmaradjon,

ezért veletek megosztom.

Talán hozzáadtam valamit az élet

sok ismeretlenes egyenletéhez.

Csend van.

A hangom a vákuum elnyeli.

A dátum nem számít,

a név csak egy helyiérték.

Ez tehát a végszó,

én mentem.

A történelem úgyis

a halottakat kedveli.

 

(Megjelent a Kis Lant folyóiratban)

Sütő Fanni: Rend a lelke

Vörös Eszter Anna_Az ezerszemű kastély
Vörös Eszter Anna: Az ezerszemű kastély

 

 

 

 

 

 

 

 

A csend finom porrétegként ült a lakáson, és ahogy elfordítottam a kulcsot a zárban, rögtön megcsapott a bútorápoló jellegzetes és régen érzett szaga. Ez csak egyet jelenthetett: anyám itt járt, amíg dolgoztam.

A tehetetlen pánik úgy csúszott le a gyomromba, mint valami rosszul megsütött tintahal darab. Nem azért költöztem el, hogy még egyszer megismétlődjön a tavalyi baleset. Akkor is minden a bútorápolóval kezdődött, és majdnem vége lett a világnak.

Valami szisszent mögöttem, amitől majdnem kiköptem az amúgy is nyugtalan szívem. Nagy levegőt véve fordultam meg, hogy szembenézzek az automatikus légfrissítő-adagolóval, ami reggel még egészen biztos, hogy nem volt ott. Megráztam magam, muszáj volt utánajárnom a dolgoknak, és kárfelmérést csinálnom. Talán még nem volt túl késő.

Térdre rogytam a szobám küszöbén. A mesterien berendezett káosz helyett az együgyű rend várt. Tudtam, hogy minden elveszett. Az olló, a fonál, a legyező és az orsó – mind egy kis varrókosárban csücsültek, ahelyett, hogy a megszokott őrhelyükön vigyáznák az univerzum békéjét. Szinte hallottam a Sötétség röhögését a dobhártyám mögött.

Az olló eredetileg az ágy alatt hevert, hogy elvágja az átjárót a rossz lelkek elől, akik szerettek a fénytelen és elhagyatott helyeken gyülekezni. A süllyedő nap fényében már láttam is a hemzsegésüket. A fonál a szekrényajtót volt hivatott őrizni, a fehér gyapjúszálak elkötötték a rossz emlékek útját, akik legszívesebben a szekrény mélyén felhalmozott dobozokban lapultak, és minden szekrénynyitásnál igyekeztek kiugrálni. A legyező az íróasztalom közepén járőrözött, hogy elhessentse a kételyt és az önmagamba vetett hit hiányát, de most összehajtott szárnyaival a kosár mélyére lapult. Csoda, hogy még állt a világ! Az orsót pedig a szoba közepéről szedték össze a kotnyeles ujjak, megállítva őt abban, hogy pörgesse az idő tengelyét.

Sikítva szaladtam be, és próbáltam visszadobálni mindent a helyére, de az elmémben sűrűsödő árnyak visszafordíthatatlan pusztulásról sugdolóztak.

(Az írás megjelent a Kis Lant folyóiratban)