kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Rébb Terézia: Budapest négy tételben

tomko-adam-citadella-panorama
Tomkó Ádám: Citadella panoráma

 

 

 

 

Önkéntes                                                                                                                                   Egy csomót metrózni is kell, a Széll Kálmán térig. Amikor kiszállok, illendően fogad a tér. A szökőkút előbuggyan a térkövek közül, és térzenészek zendítenek hazai dallamokra. Aztán gyalog a Városmajorig, végig az Árkay Aladár sétányon:  – Elnézést, a klinikát keresem! Idegnyugtató és vérnyomáscsökkentő hatású ez a hely. Elmélázhatok. Mégsem! Hopphopphopphopp!!! Véletlenül a futók útjára tévedek, én, a lassú, látszólag céltalan hőlégballonos, és csaknem balesetet okozok, a céltudatosan szállók légifolyosóján. Aztán megtalálom a klinikát – sokat megélt, bölcs épület. Önkéntesnek jöttem. Adni szeretnék egy pohár vizet – jókor, ápolni szeretnék – jobban, használni szeretnék a legjobban. Hallottam, hogy gyengélkedik a város, beteg a szíve… Rébb Terézia: Budapest négy tételben bővebben…

Könyvbemutató

konyvbemutato

Mindenkit sok szeretettel várunk!

A kötet szerzői: Almási Lajos, Bojár Cassino, Braun Katalin, Csiki Krisztina, Emericzy Enid, Feketéné Bencsik Julianna, Galló Kovács Zsuzsanna, Istók Anna, Jager Luca, Kenéz Árpád, Kővágó Éva, Pap-Klára Márta, Mersdorf Ilona, Nádaspéter, Pataki Pál, Pecznik Éva, Rébb Terézia, Sütő Fanni, Szabó Anikó, Szolnoki Irma, Sztavridisz Alexandra, Tóth M. Erika, Ujj Béla, Vajek Andrea.

Ujj Béla: Kiáradás

Horváth Piroska miniatűrje
Horváth Piroska miniatűrje

 

 

 

 

 

 

Mielőtt kiáradt, be lehetett zárva, mert bár örökkévaló, korábban mégsem volt jelen. Az Egyben magában volt addig. Nem a feltámadt világosságból látszik, hogy már van, hanem azokból a tárgyakból és jelenségekről, amelyeket láthatóvá tesz. Amikor megjött, a mindigből a mostba, hirtelen viharként zúdult le. Mégis mindennapi természetességgel foglalta el valóságunkat. Üzenete jól felfogható szövegként hatol belénk, bármely nyelven is beszélünk. Úgy lesz sajátunk, hogy attól kezdve belőlünk néz vissza őszinte kíváncsisággal, önmagára. Szellem és lélek. Bizonytalanoknak biztosíték. Önelégülteknek kétely. Lebeg mind belsőnk, mind külsőnk felett. Megmutatja: ugyanazon ügy alanyai vagyunk mindkét létezésünkben. Önmagunkba térő belső ősvényünk testünkhöz kötött, életünk által meghatározott, mulandó, vágykényszerekkel megvert. Külső, az Egységhez vezető utunk, lélekvezérelt, szellem által dominált, örökkévaló, Abszolútnak alávetett. Mindez, magától értetődő igazságként, egyszerre gondolat, szó és tett.

Szabó Anikó: Kiolvasó

Illusztráció: pixabay.com
Illusztráció: pixabay.com

Hegy éneke lavina,

Tölgy éneke makkocska,

Völgy sóhaja fuvallat,

Felhő sóhaja zivatar.

Virág színe búzakék,

Tenger színe oly sötét.

 

Vihar éneke mennydörgés,

Szikla sóhaja repedés.

Nap éneke aranyló,

Hold sóhaja varázsló.

 

Tavasz színe simogat,

Bokor titka hívogat.

Barlang mélye rejt, ha kell,

Szivárvány ív égbe emel.

(A feladat ez volt: Mit énekel, sóhajt, suttog, beszél, kiált a Természet? Szólaltasd meg! Próbálj Te is hangutánzó vagy hangulatfestő szavakat, kifejezéseket találni hangjaira és jelenségeire Szécsi Magda: KIOLVASÓ című verse nyomán)

 

Feketéné Bencsik Julianna: Brúnó

Fekete József: Búzamező (Mária tanya, Pásztó)
Fekete József: Búzamező (Mária tanya, Pásztó)

A nyári hőséget délután egy hidegfront váltotta fel. A hirtelen feltámadt szél felhőkkel érkezett, melyek bekebelezték és magukkal sodorták a tikkasztó meleget. Apa és fia kiment focizni az iskolai sportpályára. A nyolcéves gyerek már hetek óta nyúzta az apját, be akarta mutatni neki a focitáborban tanultakat, de az sohasem ért rá.

Már sokadszorra cselezte ki az apját, éppen az ötödik gólt készült berúgni, amikor megjelent a gyerekcsapat és a barna, rövid szőrű terrier. A kutya megiramodott a fiú felé, lába alatt porzott a fűszegény pálya. Ő magához szorította a labdát és dermedten nézett a kutya szemébe.

– Dobd el a labdát! Dobd el a labdát – kiáltoztak a gyerekek.

Feketéné Bencsik Julianna: Brúnó bővebben…

Kusnyarikné Pap-Klára Márta: Lenne

Vörös Eszter Anna: A ház, amely sohasem alszik
Vörös Eszter Anna: A ház, amely sohasem alszik

 

 

 

 

 

 

 

 

Lenne egy város, ahol
mindenkinek lenne otthona,
az utcán mosolyognának egymásra
az emberek, a buszsofőr jó utat kívánna,
a hentes mindig kikeresné a legszebb karajt,

nem nevetne ki senki, ha lefújja a kalapomat a szél,
nem mondanák az idősek, hogy bezzeg az én időmben,
a felnőttek soha nem lennének türelmetlenek a gyerekekkel,
minden különbözőségre azt mondanánk, milyen szép színes a világ,
az autósok nem dudálnának a nénire, amikor nem ér át a zöld alatt a zebrán,
a szomszéd nem haragudna Buksira, mert hajnalban sokáig ugatott,
a kocsma előtt nem kellene a köpeteket kerülgetni a járdán,
a vadi új padba nem vésné bele Ricsi, hogy itt járt,
a fiatalok nem nyuggereznék le az időseket,
senki nem szólná le Nikolt a kék hajáért,
nem lenne átverés, bizalmatlanság,
mindenki mindenkit elfogadna,
azt mondanák az emberek,
de szép a mi városunk.
Ha lenne egy város.