– részlet –

Egyre meredekebb, egyre szűkebb a fehér sziklák között éppen csak felsejlő ösvény. Nem is igazi út ez, inkább egy turistajelzéssel ellátott lehetőség az előre haladásra a szakadék fölött magasló kőrengetegben. Eddig jó, eddig jó, mantrázom saját nyugtatásomra. Enyhe tériszonyom leküzdésére nem tekintek sem oldalra, sem felfelé. Teljes figyelmemet az éppen következő lépésre összpontosítom. Sokkal kevésbé ijesztő az egész, ha nem látom a hátborzongató összképet. Ahol cserbenhagy a térdem, férjem erős karja ránt feljebb. Apránként alábbhagy félelmem, lábam teszi a dolgát, csak szívem zakatol a próbatételtől. Aztán hirtelen felérek. Az utolsó lépéseket négykézláb teszem meg, majd lehuppanok a csúcsot jelző hatalmas fakereszt tövében.

Hagyom, hogy a megcsináltam! mindent elmosó örömhulláma járja át lelkem. Szemem lehunyva pihenek, szapora pulzusom lassan csillapodik. Nem gondolok semmire, elveszítem időérzékemet. Lebegek a mostban, a pillanat tökéletességében.

Nem tudom, mennyi idő telhet el így, míg végre kinyitom a szemem, és aznap először pillantom meg a tengert. A márciusi nap korán hanyatlani kezd, finom ködpárát vonva az Adria fölé. Glóriája megkettőződik az alig fodrozódó víztükrön. Végtelen nyugalom tölt el.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Szabó Anikó – Mindene az utazás. Úton lenni – ötven éve éppúgy, mint ma – egy életérzés számára: a megszokott környezetétől való eltávolodás kíváncsisággal fűszerezett izgalma. De jelenti a kilépést is a komfortzónából, ami új tapasztalatokhoz, megélésekhez vezet. Megannyi lehetőség a horizont tágítására, a rácsodálkozásra bonyolultságában is egyszerű világunkra.