– részlet –

Nem sokat tudtam Miklós múltjáról, végtére is csak pár hónapja ismertem meg, de néha említette, hogy ő nem pesti, hanem egy nyírségi kis faluban nőtt fel, és húszévesen járt először a fővárosban. Már huszonhat volt, mikor munka miatt végül Kőbányára költözött. A falujáról csak ritkán mesélt nekem, de ha időnként rászánta magát, az olyan volt, mintha a szürke térkőbe fullasztott belvárosi téren átfújt volna a szél, amely mindent elmosó vihart ígért a nyári forróságban.

– Te nem is ismered igazán a csendet – mondta nekem komolyabb hangvételre váltva – mert egy állandó alapzajban létezel.

– Már miért ne ismerném? – akadékoskodtam.

Lekezelőnek éreztem a megállapítását, ezért megkértem, fejtse ki bővebben, mit ért csend alatt. Miklós kérdésemre kérdéssel válaszolt:

– Tapasztaltad-e már a déli hőségben beálló némaságot, mely annyira mély, hogy a gravitációnak magát megadó érett barack lehullása egy meteorit becsapódásának a hangjával ér fel?

Miklós ezt úgy magyarázta, hogy ebben a végtelen csendességben a hangok sosem sűrűsödnek zajjá, minden nesz értelemmel teli – a gyöngytyúk rikácsolása az idegen macska ólálkodását jelzi, a kavics csikordulása vendég érkezését. Ez a mindent körülölelő csend pedig násztáncot jár az időtlenséggel.

– Különös, de nem gondoltam akkoriban a múltra vagy a jövőre, csak úgy éltünk bele a világba, és az idő múlását egyedül a cseresznye, a meggy, a sárgabarack, és végül az alma, szilva és a szőlő érése jelezte.

– Nem értelek – mondtam neki. – miért jöttél el mégis, miért nem maradtál ott ebben a te néma örökkévalóságodban?

– Nem tudom – felelte. – Talán többre, a jövő lehetőségére vágytam.

Már az utcán álltunk, a borozó nyitott ajtajából kicsorgott a fény a járdára, indulni készültünk. Mint akinek csak most jut eszébe, még hozzátette, mintegy végszóként, hogy szűknek érezte maga körül a falu időtlen terét, amelynek határköveit az elhunyt és még élő családtagok végtelen sora alkotta. Meg tudná nekem mutatni azt a tornácos parasztházat, ahol még a dédszülei nevelték fel a hét gyereküket, köztük az ő nagyanyját is.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

 

Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.