Már elmúlt hatvan, amikor életében először, hosszas hezitálás után, vett körömlakkot. Nem a mostani divat szerinti harsány színűt, hanem amolyan diszkrét, alig látszó rózsaszínt.

Csak az érzés miatt, hogy neki is lakkos a körme. Soha nem szerette a nagy körmöt, mindig tövig vágta, állandóan sikálta a körömkefével. A főzéshez ez elengedhetetlen volt. Most is inkább a lábára gondolt, amikor hosszas válogatás után a Rossmannban a leértékelt áruk közül kiválasztotta azt a gyöngyházfényű rózsaszínt. Kusnyarikné Pap-Klára Márta: Körömlakk bővebben… →

Van olyan mondás, hogy a fák állva halnak meg. Nálam a cserépkályhában mindig fekve végzik, csak úgy férnek be. Az erdőben is fekve korhadnak el. Az ablakomból látható patakparti diófa néhány éve egész nyáron leveletlen maradt. Látszólag elpusztult, aztán következő évben mégis kihajtott. Azóta is állva él. Szerencséje volt, senki sem fogott rá fejszét. A fák többségét élve vágják ki. Hullva már nem értékesek, fekve pedig lassan enyésznek el. Manapság, bár nem használják, vigyázzák a kidőlt törzseket, leesett ágakat is az erdők új tulajdonosai. A rőzsegyűjtőket sokszor várja rendőr az erdőszélen. Nem tudom, miért lenne jó állva meghalni. Meghalni sehogyan sem jó. Legfeljebb időszerű, ha elfogyott az élet lehetősége. Aki még tud állni, ne a halállal foglalkozzon, hanem az élettel. Egyébként élni sem mindig állva kell, jó néha fekve, ülve lenni is. Van olyan, amit állva nem lehet, vagy nem jó csinálni. Az állás egy az élés állapotai közül. Nincs köze a halálhoz.

Eget lesve

Fecskék, hol késtek?

Tavaszunk híjas, míg ti

itt nem cikáztok.

Nyár-nyitány

Ficserkél, szálldos

számtalan kicsi fecske

– nyárias a kép.

Esti vadászat

Fecskék cikáznak

lángoló felhők alatt

– Nap leszentül.

Tomkó Ádám: Tájkép

A magyar nép kissé pajzán,
Utazz át csak sok kis falván.
Kezdd az utad Mogyoródon!
Ne Tökölj, várnak már (K)ondón!

Ha Heréd csak Halimbál,
Gyalókán nyalókálj!
Fityeházán meg csak fityeg?
Már így nem lesz sok Kölked.

Kamacsra vágysz kamacsolni?
Kakasdra meg kakaskodni?
Öttömösre ötöt tömni?
Farkaslyukán lődörögni?

Vedd elő a lőcsöd Lőcsén
Kókán, ha kókadt, üvöltsél!
Kurityánban kurtyizánok
Megmutatják Farádot.

Lánycsók után jön az Ajak,
Apácatornán átutazz!
S ha Bugyi mellett visz el utad,
Pornóapátit ki ne hagyd!

Cseszd a kurdot Cseszneken,
Kúrd a csehet Kurdon!
Utazgass csak lengén,
Makkoshotykán hetykén!

(A vers megjelent a Karcvonások antológiában, 2013 Gödöllő)

Csónakföld császára azt álmodta, hogy országa dübörög. Reggel elmesélte álmát a főudvarmesternek. A főudvaronc elmondta, barátjának a Csónakföldi Idők főszerkesztőjének. Az sebtében terjedelmes cikket közölt az ország dübörgéséről. Elolvasta azt a Csónakföldi Távirati Iroda vezetője. A CSTI azonnal hivatalos közleményt adott ki a dübörgésről. A Hajóharsona rádió a CSTI-re hivatkozva közölte a hírt: Megállíthatatlanul dübörgünk. Mikor a császár ezt meghallotta elégedetten nyugtázta, hogy már az álmai is teljesülnek.

Ha a didzseridu lenne a feladvány a „Legyen Ön is milliomos” című vetélkedőben, valljuk be, nagy fejtörést okozna, melyik definíciót is válasszuk a megadott négy választási lehetőség közül. Indiai város? Serdülő lány lovári nyelven? Egy különleges szexuális póz a Káma Szútrából? Ősi ausztrál hangszer?

Nos, aki az utolsóra szavazott volna, az találta volna el a helyes megoldást. Miért jutott eszembe ez a monoton hangokat kibocsátó, hosszú, egyenes fadarab? Egyrészt azért, mert egy unalmas vasárnap délután a teraszon üldögélve meghallottam a hangját. A szomszéd különc srác szólaltatta meg, aki maga faragja ezt a hangszert. Mindig is tudtam, hogy nem hétköznapi szomszédokkal vagyunk körülvéve, de ez engem nagyon is inspirál. Például a didzseridu hangjáról eszembe jut az ember ősi szabadságvágya és az emberi hang hatalma. Pecznik Éva: Didzseridu bővebben… →

Ha kék fehér és lila színekre gondolok,

úgy érzem, visszatért gyermekkorom:

mikor kéklő, fehér tarajos vízben úsztam

a túlparton lila virág van, súgta

az enyhén fuvolázó szellő

a kék égen kószált egy fehér felhő

rám mosolygott és tele volt a zsákja

éltemet adó reményteli lánggal.

A túlparton egy ifjú várt reám

illatfelhőben úszott kezében a virág,

szeme kékje olyan volt, mint tavasszal az ég

szikrázó mosollyal tekintett felém,

mikor partot értem, odajött hozzám

felettünk átsuhant egy fehér fényfoszlány

Ő rám nézett, de csak ennyi hangzott el:

Neked szedtem és egy köszönet.

Zita, a fiatal régésznő most is, mint minden este, Csipkerózsika várának tornyában állt. Mikor a kutatócsoportok hazamentek és csend lett, ő eljött ide gondolkodni.

Még kicsi lány volt, amikor felfedezték az első régészeti célból készült légi felvételeken, hogy a Zemplén egyik csúcsán, a növénytakaró alatt egy vár áll. Akkor döntötte el, hogy régész lesz – el akart jutni a várba. Persze, azt senki sem gondolta volna, mit rejt és hogy ennyi idő után sem lesz megoldás.

Kővágó Éva: Csipke Rezső bővebben… →

Láss! (CCLV…CCLVIIII.)

Álomkór gyilkol

Afrikában – semmi ez

tévéhez képest.

Korunk bujtató

homokja: bambuláda

– bűvölten nézzük.

Kertünk gyom veri,

rest agyunkat sűrű gyep

– szellemünk foszlik.

Önállóságunk

köldökzsinóron, tespedt

éltünk tova száll.

Észre se vesszük:

jó Csönd Herceg tiprásra

emelte talpát…