Pecznik Éva: Add édesen az életed

túróshabos

Újra ugyanott vagyok. Hogy is van az a hasonlat a saját farkába harapó kígyóval? A dolgok körbeérnek, és ugyanott végződnek, ahol kezdődtek. Még jó, hogy nincs farkam! Bár az mindent megoldana. Akkor ÉN diktálnék, ÉN röhögnék a markomba és miattam rágnák a körmüket a luvnyák. Az olyan öreg csajok, mint én. Végül is harmincöt fölött mit akar még az ember? Pláne az ember lánya! Nem, már nem akarom megmutatni sem a világnak, vagy neki, vagy akárkinek. Igenis gyenge nő akarok lenni! Tessék nekem udvarolni, meghódítani, a kívánságaimat lesni! Na jó, egyelőre csak tessék engem hívni. Egy icipici telefoncsörgést akarok. Egy csörrenést, egy zörrenést, egy berregést, egy villanást legalább! Be fogok dilizni, ha ez így megy tovább.

Mit is mondott tapasztalt barátnőm? Tapasztalt? Röhej. Egy évvel idősebb, mint én. Na de tíz éve házasságban él, stabil, mindenreggelférfimellettébredős párkapcsolatban! Becsavarodok, nem gondolhatok folyton erre.

Szóval Tapasztalt szerint tevékenykedni kell.

Tenni-venni…

Jézusom, utálok takarítani, nem bírok most mosogatni, vasalni, padlót, WC-t súrolni.

Mit lehet csinálni, amikor nem hív „A” pasi?

Ugyanott vagyok. Vasárnap délután van, az ötszázadik undorító esős tavaszi vasárnap délután. Ilyenkor szoktak a legtöbben öngyilkosok lenni. Olvastam valahol, hogy március az öngyilkosok hónapja. Még többen zakkannak meg ilyenkor, mint karácsonykor. Na jó, én aztán nem leszek egy közülük! Tevékenykedni, csinálni valamit.

De mit?!

Lássuk csak, fürdőszoba – nem, nem bírok most egy ablaktalan helyiségben lenni. Nappali – itt bújtunk össze a kanapén még egy hete. Nem, erre a ronda narancssárga ülőgarnitúrára most nem bírok ránézni. Konyha – egy szem mosogatnivalóm sincs, már tegnap este kényszeresen mindent rendbe tettem, hátha…

Barátnőm, Tapasztalt szerint a jelenben kell élni. Abszolút a jelenben. Carpe diem. Jó, jó, de mit ragadjak meg?

A telefonom!

A nappaliban hagytam.

Hátha már hívott!

Hiú ábránd.

Oké. MOST megragadok valamit, ami nem a telefonom. Például itt egy mérleg. Tedd mérlegre az életed. Eddig mit adtál és mit kaptál? Hű, de ferdén áll! A rohadék. Elé öntöttem az egész életem. Gyöngyöt a disznó elé. Tapasztalt szerint jó nagy hülyeség volt lerohanni az elvárásaimmal. De könyörgöm, felnőttek vagyunk, mindketten negyven felé, legalább most indítsunk tiszta lappal egy kapcsolatot. Követel, tartozik. Persze, túl sok voltam. A férfiak ettől megijednek. Ne legyenek elvárásaid, legalábbis neki ne fogalmazd meg őket – mondta Tapasztalt. Csak irányítsd úgy az együttléteiteket, hogy rájöjjön, hogy ő IS rájöjjön, mit akarsz, ami talán neki is jó lehet. Szóval mérleg. Tényleg, miért is nem sütök valamit? Este átvihetném Angyalkának és Puttónak. A kis porszívótorkúak. Befalnak mindent, legyen az akármilyen édesség, nem is értem, sógornőm hogy bírja azt a sok főzést.

Anyám régi, jól bevált receptjei. Össze kéne már rendeznem ezeket a fecniket. Egy csinos kis receptkönyv. Mint egy dolgos-szorgos-takaros háziasszonynak. Majd ha az leszek. Ha valaki azzá tesz. Tapasztalt szerint senki nem tud kívülről segíteni az életeden. Saját magadnak kell eldöntened: akarsz hibátlan házitündér lenni vagy nem? Jók ezek a receptek így is, félbeszakított papírlapokon.

Túrós-habos. Ez egy jókedvű sütemény. Az ember lánya ilyet mosolygós kedvében készít és üdvözült arccal majszolja el. Én majd inkább csak majszoltatok – bár Angyalka és Puttó nem az a lassan nyammogós fajta, ha édességről van szó.

Tegyünk mérlegre 30 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 10 dkg porcukrot. Ezek nem találtatnak könnyűnek, mint én. Csak egyszeri testi-lelki életre voltam jó? Az utóbbi volt meg nekem, természetesen. Két egész tojás, egy tojás sárgája, másfél kanál sütőpor. Keverjük össze. Keveredjünk össze, de csak óvatosan, hogy utána könnyedén ki tudjunk belőle lépni. Ekkora marhaságot, Tapasztaltkám! Ha összekeveredsz, nem tudod, melyik vagy te és melyik a másik, hol kezdődik a kígyó és hol végződik a farka. Önmagadba harapsz. Mint Éva az almába és Ádám Évába. Hogy együtt tudjátok meg, mennyire nem bírjátok egymás nélkül!

De most csak nyugodtan keverj, gyúrj, semmi elvonatkoztatás. Különben is, szinte rögtön simítani kell, bele a tepsibe! Ezt az egész masszát, aranylik, mint a nap, de mégis amorf és nyers.

Istenem, mi ez a nem fogadott hívás? Hogyhogy nem csörgött ki ez az átkozott ketyere? Öcsém.

Persze, persze, átmegyek ma este, sütit is viszek, nem árulom el mit, legyen meglepi, de szeretni fogják! Jó, jó, nem úgy lesz, mint a múltkor, szegény kis lurkók, persze, nem maradnak éhen, nem kell pizzát rendelni, viszem az édességet, nyugodt lehetsz.

Jaj, de jó, valakik várnak, fontos vagyok, fontos lettem újra! Persze ez csak önámítás, de azért löttyintsük csak dudorászva azt a félliternyi tejet az egy tasak vaníliás pudingporra! Gyermekkorom ízei. Van, ami soha nem változik. Például, hogy lesem a telefon kijelzőjét, mint már annyiszor. Pedig csak lazán kéne. Lazán összekavarni, mint ezt a port a tejjel. Isa por es homu vogymuk. Hát pont ezért! Pont ezért kéne hívnia! Most, hogy újra összeakadtunk, negyven felé, éretten, felelősen, tiszta lappal. Egy nagy frászt. Csábítani-kábítani kell, úgy tenni, mintha. Közben mindketten tudjuk, hogy ez egy nagy játszma. Erre mindig szükség van?

Kis óvodás Angyalkám mesélte titokzatos arccal egy nap, hogy a Bence szerelmes belé, mert vele akarta kivinni a játékos kosarat az udvarra. Másnap már elszontyolodva hadarta, hogy mégsem, az egész csak azért volt, hogy az újdonsült lovag közelebb kerüljön Emmához, az ő barátnőjéhez. Már gyerekkorban is ezt kell csinálni? Na de épp ezért, mi felelős felnőttek, az élet viharaiban edzettek, nekünk erre már nincs szükségünk. Nyílt lapokkal, tisztességgel, stb.

Egy frászt.

Hová lenne az izgalom, a játék az egészből?

Akkor vagy a legszerelmesebb, ha vágyakozol.

Vágyom egy fél kiló túróra, hol bujkál a hűtő polcán? Megvagy! Keveredj 15 dkg porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral, 1 egész tojással és 3 tojás sárgájával. Hopp egy löttyintés a pudingos tejből. 1 dl étolaj kell még hozzá, hogy ne legyen száraz a túró. Be a sütőbe vagy 50 percre. Istenem, mit fogok csinálni majdnem egy órán át? Mit fogok csinálni a hátralévő életemben? Számolom az éveket, a ráncokat, a tapasztalatokat, a magányos vasárnap délutánokat. Ki csöngetett? Ki az, aki ilyenkor át akar jönni? Biztos a szomszéd Paula jött haza a pasijától, kéne neki a kulcs. Vigyáztam a lakásodra, drágám, senki nem akart betörni.

De most hirtelen rám törnek az alapérzések. Az öröm, a bánat, a félelem. Áthullámzanak rajtam az alapélmények. A meglepődés, a döbbenet, a csodálkozás, a szenvedély. Ott állt a pasi, aki nem csörgetett, de csöngetett. Sárga rózsával. Hab a tortán.

A süteményre se felejtsem a négy tojás fehérjét két evőkanál porcukorral felverni és a sütőbe visszatéve óvatosan aranybarnára szárítani. Csak arra kell vigyázni, nehogy túlságosan megégjen.

5 hozzászólás a(z) “Pecznik Éva: Add édesen az életed” bejegyzéshez

  1. Hogy-hogy?! Nem értem! Akkor végülis happy and, vagy mégsem? Sütünk tovább? Csak képzelődés volt? 🙂

  2. a vége szerintem abszolút kétértelmű és tökéletes befejezés: egyrészt utal arra, hogy a főhős hamarosan pont leszarja a süteményt, ami tutira oda fog égni, mert éppen mással lesz elfoglalva 🙂 de másrészt a szerző előrevetíti nekünk, hogy egy szerelmi kapcsolatban milyen sérülékenyek a felek, épp mint a sütemény tetején a tojáshab…

  3. Így van: egyrészt bármilyen vége lehet, illetve bárhogyan folytatódhat a történet, aszerint, amit az olvasó beleképzel. Valójában az utolsó mondat: “Csak arra kell vigyázni, nehogy túlságosan megégjen” a nő lelkére is utalhat, a kapcsolatok, a szerelem, a szerelmesek sérülékenységére. De azért Arany Jánossal is egyetértek (“Gondolta a fene”), mert amikor írsz nemigen gondolkodsz a mondatok jelentésén.

  4. bocsi, azt, hogy mi lesz a folytatás azt csak a szerző tudja, de az ajtóban sárga rózsával megjelent a pasi, szinte már akkor, amikor a nő letett róla, nekem emiatt egyértelmű a befejezés. Nagyon jó, hogy személyesen jelent meg, és nem csak telefonált, ez előre vetíti a kapcsolat jövőjét is. Persze minden igaz, amit írtatok, Éva zsenialitásának köszönhetően.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *