Ötvenhat novemberi világgá menetelem történetét már ismerhetitek, hanem a folytatással adósotok vagyok.
Néhány hetes bécsi tartózkodás után a francia követségen sikerült elhitetnem, hogy életem egyetlen vágya építészmérnöknek lenni – ami igaz –, és ehhez éppen a Sorbonne-on akarnék diplomát szerezni – ami lehetőség. Bojár Cassino: A Châteauroux-i eset (Alex történetei) bővebben…
Nincs olyan fontosember-interjú, amelyben a megkérdezett el ne mondaná, mennyire lényeges számára, hogy együtt legyen a családjával. Ez a kijelentés többnyire akkor hangzik el, mikor már kiderült, hogy a sikere odaadó, komoly munka eredménye, ami minden idejét lefoglalja. Többnyire az is kiderül, hogy a szükséges jelentős, olykor erőfeletti erőfeszítések miatt alig marad ideje másra. Esetenként arról is szó esik, hogy egyáltalán nem marad szabadideje. Ilyenkor a nyilatkozó már olyan hősként tűnik fel, aki feláldozza magát a munka oltárán. Ekkor logikusnak tűnik a következtetés, hogy nem jut ideje szeretteire sem. Érdemes belegondolkodni abba is, mit jelent az, hogy szabadidő. Mitől, milyen kényszertől, rabságtól szabad? Csak nem a munkának nevezett tevékenységtől? Az is megfontolandó, hogy a családdal milyen időt töltünk. Szabadot? Hogyan nevezhető legfontosabb társadalmi alapegységnek egy olyan közösség, amire csak akkor jut idő, ha marad szabad? És egyáltalán, kategorizálható-e a valódi jelenlét ideje?
illusztráci: Pixabay
Távol? Közel?
Három szemüvegem van. Egy közellátó, egy távollátó és egy olvasó.
Főzéshez a közellátó a legjobb, nem szeletelem bele az ételbe az ujjamat.
Evéshez is, látom, mi van a tányéromon.
Kapáláshoz, metszéshez is az a legbiztonságosabb.
A laptop képernyőjén csak akkor nem folynak össze a betűk, ha azt használom.
Mindenhez, ami karnyújtásnyi távolságra van tőlem, a közellátó szemüvegem kell.
Az olvasószemüveg, az a kedvenc könyvemmel együtt hever – helyettem – a hintaágyon, a kertben.
A távollátót, azt napok óta nem keresem. Minek. Nincsenek előttem távlatok. Mersdorf Ilona: Mi mennyi (7) bővebben…
Évekkel ezelőtt ismertünk meg a Gödöllői Irodalmi Díj kapcsán, ahol több alkalommal is értél el helyezést verssel, novellával. Az Irka munkájában is részt vettél/veszel, igaz már inkább csak online módon, hiszen Párizsba költöztél. Írásaidban mindig is vonzódtál a fantasztikumhoz, sajátos sütőfannis stílusod van, most megjelenő kötetedben, a Csudapest Világvégében is ennek a szenvedélyednek hódoltál. Hogyan jött az ötlet, hogy kötetbe rendezd ezeket az írásokat és milyen tematika mentén alakulnak a fejezetek?
Már tavaly összeraktam a kötetet, csak különböző okok miatt késett a megjelenése. A kijárási korlátozás bevezetésével aztán úgy döntöttünk, eljött az idő. Szerencsém volt egyébként, mert még viszonylag az elejét csíptem el az ingyentartalom-dömpingnek, így talán több figyelmet kaptam, mint az ezután megjelent művek. Csudapest világvége – interjú Sütő Fannival, a könyv szerzőjével bővebben…
Réunion sziget flórájának bemutatását két kedvencemmel kezdem. Egyik ámulatból a másikba estem, amikor karnyújtásnyira tőlem elém bukkant magas, sudár törzsével és ernyő-alakú ágaival a Fougére arborescente, a páfrány-fa, ami őshonos itt.
Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága 1. rész bővebben…
Kevés ártalmasabb félreértés van, mint azt gondolni, hogy az élet értelme a munka. A „becsület és dicsőség” jegyében végzett munka nem természetes. A munka az embernek jóval több teher, mint amennyit a létfenntartása indokolna. Az oroszlán, ha nem éhes, nem vadászik. Ez különösen igaz a hím oroszlánra, aki, ha teheti, inkább a nőstényekkel vadásztat. Az emberek azért dolgoznak – csinálnak olyasmit pénzért, más hasznára, amire nekik közvetlenül nincs szükségük –, mert a mai világban így tudják biztosítani a megélhetésüket. A középkorban egy jobbágy, akinek eszébe sem jutott, hogy vannak emberi jogai, lényegesen kevesebb időt töltött munkával, mint egy mai “munkavállaló”. A természet bizonyos javakat ellenszolgáltatás nélkül ad. Ezt a társadalom is képes megtenni, mert az ember jóval többet tud teremteni, mint amire szüksége van. Nem a jövedelem, még csak nem is a “munkahely” a lényeg, hanem a megélhetés. Munkakényszer helyett, mindenkinek elegendő megélhetést biztosító társadalomra lenne szükség, ahol az emberek az elidegenedett munkától megszabadulva tehetnének – akár jót is – egymásért.
illusztráció: pixabay
Lehűlés
A Szembetamásék kocsija öt napja nem mozdul. Ott áll a kapun belül. Aggódnék, de esténként látom, fény szűrődik ki az ablakukon.
Egy éven át Tamás napi két műszakot dolgozott a házépítésen. Olcsón vették a telket, és azt, ami a rajta álló épületekből megmaradt. Az előző tulaj menni akart, azt mondta, átok ül a házon, amikor beköltöztek volna, kigyulladt a tető. Majdnem a szomszéd házaké is. Hálóingben álltak a szomszédok az utcán, hajnalig, nézték, merre viszi a szikrákat a szél. Hetekig idejárt borzongani az egész falu. Az ablakunkból az elszenesedett gerendákra láttunk. Mersdorf Ilona: Évszakváltás (6) bővebben…
Tagadhatatlan, hogy a félbehagyottság nemkívánatos.Valamit sikeresen befejezni tudni dicséretes dolog. A grafológusok szerint, az i-ről hiányzó pont figyelmetlenséget, feledékenységet jelez. A „felteszi az i-re a pontot” szólás az elvégzett munka sikeres befejezésére utal. A dolog szépséghibája esetünkben, hogy az idézett mondat a tisztifőorvostól származik, aki nagy valószínűséggel azt akarta mondani, hogy nem a mostani járvány ölte meg áldozatait, hanem az csak befejezte a munkát, mert az elhunytak egyébként is halálos betegek voltak. Filozófiailag igaza lehet, hiszen az élet maga – ha tudomásul veszi valaki, ha nem – halálos kór, amibe eddig még mindenki belehalt. De jó-e „dicsérni” a korona vírust, hogy okos és figyelmes, hiszen megtalálja a pontatlan i-ket? Az igazi inkább az lenne, ha az illetékes úgy fogalmazna, hogy abból kiderüljön, nem a vírussal mutat empátiát, hanem áldozataival, és az a törekvése, hogy egyéb bajok ellenére, minél tovább megóvható legyen minden élet. Mert inkább maradjon az i pont nélkül, minthogy bárki idő előtt meghaljon.
illusztráció: pixabay
függöny nem hull – ám széthasad –
a zárókép még hátra van:
Ünnepi készülődés
– Kimehetnétek kedden a telekre, anyjus. Elrejtenétek pár dolgot a bokrok alatt, hogy Bori megtalálja.
– Nem vettünk csoki nyuszit. Lemenjünk a boltba?
– Nem, dehogy. Fessetek meg néhány műanyag labdát.
– És miért kedden menjünk?
– Három nap a dekontaminációs időszak. Mi a gyerekekkel pénteken megyünk ki.
– Berci-baba el fog felejteni. Egy hónapja nem látott.
– Hát el. Mersdorf Ilona: Húsvét (5) bővebben…
