Mersdorf Ilona: Évszakváltás (6)

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

 

 

 

Lehűlés
A Szembetamásék kocsija öt napja nem mozdul. Ott áll a kapun belül. Aggódnék, de esténként látom, fény szűrődik ki az ablakukon.
Egy éven át Tamás napi két műszakot dolgozott a házépítésen. Olcsón vették a telket, és azt, ami a rajta álló épületekből megmaradt. Az előző tulaj menni akart, azt mondta, átok ül a házon,  amikor beköltöztek volna, kigyulladt a tető. Majdnem a szomszéd házaké is. Hálóingben álltak a szomszédok az utcán, hajnalig, nézték, merre viszi a szikrákat a szél. Hetekig idejárt borzongani az egész falu. Az ablakunkból az elszenesedett gerendákra láttunk.
Tamás kéményépítő mester, nem ijedt meg az üszkös falaktól. Bontott, megperzselődött fákat vágott ki, fél év alatt eltakarította a romokat. Azután, főleg hétvégéken, jöttek a kőműves haverok, tetőfedők. Ősztől a víz-gáz szerelők. Közben Tamás a feleségével és a kisfiával az anyósékhoz költözött, eladták a régi lakásukat.
Egy éven át, pontban reggel hétkor itt állt a kapuban Tamás furgonja, este tízkor hajtott el. Olcsóbban jött ki, ha magát dolgoztatja, mint ha más mestereket fogad fel. Az asszony volt a pénzkereső. A kisfiú már óvodába járt. Tamás mindenkinek szívesen beszámolt az újdonságokról, meg is mutatta, hogy halad a munkával. Terveztük, hogy átjönnek majd családostul karácsony után, ha beköltöztek. Köszönésként azt kiáltottam oda Tamásnak, hogy na, mikor lesz az átadás? Már február van, már tavaszodik! Felkönyökölt a kerítésre, mondta, hogy éppen miért van újabb egy-két hét csúszás. Nincs kész a konyhabútor, szárad a festés.
Március 11-én kihirdették a veszélyhelyzetet. Észre sem vettük, hogy Tamásék beköltöztek, csak azt, hogy éjszakára is ott maradt az autó. Egy hete megjött a kutya is. A kisfiú kint játszott vele az udvaron, elmerészkedtek a kapuig. De aztán jött ez a rekordokat döntögető hideg, és azóta a kutyát se látom.
Úgy képzelem, hevernek mindhárman a nappaliban, nézik a tévét. A kutya elnyúlik a lábuk előtt. Élvezik a bezártságot.

Tavaszmentés
Fagy fenyeget az éjjel. Még ez is, sóhajtja a pesti szomszédasszony, a drótkerítés túloldalán. Fázósan húzza össze magán a télikabátját, azon is átsüvít a szél. Sapkában-kesztyűben levegőzik, járkál fel-alá.
Én csak a benti ruhámban futottam ki a kertbe. Viszek be pár szál tulipánt, falak közé mentem a tavaszt. Ha kiderül az ég, reggelre odalesznek a virágaim. Fagyzugos völgyben lakunk.
Levágok egy piros tulipánt. Egy sárgát. Egy cirmosat. Mi van a gyerekekkel, adogatjuk a szót a kerítés felett. Ugyanaz, mindkét oldalon. Nem láttuk őket egy hónapja. Budapest, munka, növekvő járványveszély.
Akkor már tegeződjünk, mondja Éva. Kint maradunk, míg ez véget nem ér.
Talán lesz majd olyan, hogy leülhetünk mind egy asztal köré, ütök fel egy magas labdát, aztán szaladok be a házba.
Az éjszakai fagy, az biztosnak látszik.

Nyár
Egyszercsak nyár lesz. Elsöpri az éjszakánként alattomosan visszakúszó telet a napsütés. A magnólia lerázza magáról a fagyott virágokat – idén nem fognak felrepülni az égbe, mint rózsaszín léghajók. De egy reggel majd arra ébredünk, hogy a szorosra zárt levélrügyekből kipattant a nyár.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *