Méz, méz, méz, termett méz, termett méznek áldottsága… Ez a gyerekdal motoszkál a fejemben, iskolai énekkarban azt hiszem én is énekeltem, de hiába erőltetem az agyam, a mézről egyetlen történet sem jut eszembe.
Mit is írhatnék róla? Mi a méz?
fotó: Ocsovszky Zsófia
Egy júliusi napon elfogadva egyik írótársunk, Béla kedves invitálását, a Mátrában tartottunk írói alkotói tábort, ahol a kortárs költőnők közül Szabó T. Anna és Kiss Judit Ágnes költészetét ismertük meg. Az előadó, Márti szerint Anna a megtestesült harmónia, a fény költőnője, Ágnes harsányabb, vadabb, vagányabb, amit megzenésített verseinek előadása, a Vadon Nő c. rendezvény is bizonyított.
Galló Kovács Zsuzsanna: IRKA nap Mátrakeresztesen 2015. július bővebben…
Nemrég még ott álltam az – innen nézve – túlsó parton. Előttem volt a végtelen víztükör, amin át kellett kelnem, amit meg kellett hódítanom.
Tudtam úszni, de nem mertem nekivágni. Nem tudtam, milyen távol van a túlsó part, ahol ott van minden, amire vágyom.
Úgy gondoltam, alaposan fel kell készülnöm az utazásra.
“Az igazságról beszéltem, Jocókám, az igazságról. A hazugság akkor is van, ha hallgatunk róla.” (91. o.)
Grecsó sokkal tudatosabb szerző annál, hogy azt gondolhassuk, hogy a mákonykínálás véletlen allegória lenne. Nem az. Szerves része a táncnak. Az ő generációjának az előző generáció (apák, nagybátyák) – az én generációm – a legkülönbözőbb kábítószereket termesztették és főzték ki. A rendszervált/oz/ta/ás (kinek mi) ideje alatt, Grecsó “nagybátyái” rendesen hülyítették egymást és másokat ezekkel a „szerekkel”. Nem nagyon igényelte senki a józanságot. Főleg a számító haszonélvezők nem. Van is rendesen másnaposság. A magyar valóság jóval cifrább helyzeteket is hozott, hoz, mint a regény extrémnek tűnő jelenetei. Sorolhatnánk.
Ha minden regény önálló totalitás, akkor ez az extrémitás normális és hatékony eszköz valóságunk tükrözésére.
Ujj Béla: Recenzió Grecsó Krisztián Tánciskolájáról bővebben…
Nem merek felpillantani.
Tudom, mit gondolnak, érezni haragjukat, vágni lehetne.
Szinte teljesen üres a szerelvény, helyet foglalok hát a hosszú pad kellős közepén, a lehető legtávolabb a két szélen ülő személytől. Kínos csend ülepszik le a bűzzel együtt, melynek létezéséről tudomásom van ugyan, de már nem érzem. Érzékeim megszokták, orrom már nem facsarodik el, mint azoké, akik a szerelvényre föllépve alig leplezett undorral hőkölnek vissza. Egykedvűen várom, hogy az ajtók bezáródjanak.
Bizonyára minden emberi közösségben, legyen szó akár családról, baráti társaságról, munkahelyi, iskolai csoportról, netalán az internetről – kialakulnak olyan kifejezések, gesztusok, mozdulatok, melyeket csak az adott csoport használ és ismeri pontos, helyzethez kötött jelentését. Nevezhetjük ezt szlengnek, de mémnek is, mivelhogy ezek a jelentéstöredékek fontos részét képezik kultúránknak, és bár adott időben és közegben keletkeznek, az igazi mémek genetikusan öröklődnek.
