kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Nádas Péter: Éjfél

illusztráció: pixabay.com

Éjfél:Szerény, kicsi szó. Két szótag, öt hang. Mégis jelentős forduló pontja napjainknak. Előtte ma, utána holnap. Túljutva rajta: fordítva. Mikor is fordul át a ma holnapba? Köznapi fölfogásunkban pontosan 24:00:00 és 0:00:00 másodperc közt. Gyakorlatban e két másodpercet, mint határt el is hanyagoljuk. Hiszen mire kimondjuk, már több is eltelik belőlük. De az óra számlapja híven tájékoztat-e az éjszaka felező pontjáról? Igazat mond-e? Valóban ekkor feleződik az éj sötétje a Nap leszentülte és fölkelte közt? Itt aztán közbeszól a – hol is? Érdemes-e vitatni, hogy a zónaidő keleti és nyugati határán, vagy akármely más délkörén különbözik ez az éjt felező pillanat? S közben a műsort sugárzó hírművek oly magabiztosan közlik: „Éjfél van.” Nem szólva arról, hogy ezen állításukhoz–ámításukhoz névszói állítmány is ölég lenne: „Éjfél”… De özönlik a szó – hiszen ezt vélik föladatuknak – és igazság tartalmukat nem szoktuk kétségbe vonni. Hej, ha csak ez lenne az egy, a legfőbb bukfenc tájékozódásunkban!

 

Húsvét

Raffaello Santi: Krisztus feltámadása 1499

“Gyerekkoromban a húsvéti ünnepet megelőző napok tragikusan hatottak reám. Egyszerre megváltozott a levegő színe és íze: sápadtsággal, nemes és gyászos virágszaggal, gyertyafénnyel telt meg a levegő. A dominikánusok terén körmenetek vonultak el, zászlókkal, melyre a Gyermeket és a Bárányt hímezték, s a tót asszonyok fájdalmas hangon énekeltek, mintha valamilyen jóvátehetetlen gyász szakadt volna a világra. E napokban féltem és nem mertem az utcára menni. A misztériumok nemcsak a szertartásokban élnek. “Keresztények sírjatok” – énekelték a templomban, s ilyenkor mindig sírnom kellett. Mintha személyes közöm lenne a húsvéthoz, mintha a harangzúgásból, az énekből hozzám is szólana valami végzetes és magánügyszerű. Az emberben van valamilyen isteni anyag, ami nem pusztulhat el, s van benne emberi anyag, mely irtózatosan tud szenvedni. Ezt éreztem. Ezért féltem.” (Márai Sándor)

kiemelt kép: Raffaello Santi: Keresztre feszítés (Citta du Castello oltárkép)

Ujj Béla: Aktuális fogalompárok 3.

Horváth Piroska: Távol és közel

 

 

 

 

 

 

 

 

Beszűkülés és kitágulás

A létezés megfelelő feszessége a megtartódás alapfeltétele. Ha kevés a tónus, összenyomódnak, ha sok szétmállanak a dolgok. A világmindenség nagy részét a részecskék közötti űr tölti ki, a testesült dolgok abban mozognak. A tudomány azt állítja, hogy pontosan nem képes meghatározni mikor hol vannak. A szűkösség és tágasság dualitása a tudati, lelki, szellemi dimenziókat is jellemzi. Egyrészt minél nagyobb a tudás, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel, másrészt minél kisebb dologra koncentrál, annál pontosabban képes feltárulni. Az öntudatra ébredt én a külső és belső végtelen határán posztol. Az élet is egyszerre kiáradás és befogadás. A túlzott befelé irányulás veszélye az eltűnés, a mértéktelen tágulásé pedig a szertefoszlás. Mivel nem vagyunk egyedül, lehetőségünk van mások beengedésére, és másokba való behatolásra. A megmaradás alapfeltétele e két folyamat egyensúlya. Különben vagy megfagyottá sűrűsödünk, vagy azonosíthatatlanul ritkává válunk.

Élmény és trauma

Minél mélyebb vizsgálatnak vetjük alá az embereket érő hatásokat, annál nehezebb megkülönböztetni a jellegüket. Az élmény olyan tapasztalat, megélt esemény, átélt történés, amely mélyebb hatást tesz egy személyre. A hatás lelki eredménye egyformán lehet pillanatnyi benyomás és maradandó emlék. Az így tudatosult tapasztalás az elme működését, a gondolkodást és ítéletalkotást is érinti. Az élmény flow[1]-val is járhat. A trauma, ami maga is egyfajta „élmény”, a szervezetet érő hirtelen, erős hatás, ami megzavarja a megszokott testi és/vagy lelki funkciókat. Traumáról általában akkor van szó, ha a hatás kimutathatóan maradandó. A megrázkódtatásnál általában a negativitás is feltétel, bár vannak olyanok, akik pozitív traumákat is tételeznek. A tartalmas létezés nem kiküszöbölhető része a sokk. A megrendülés és olykor a szenvedés természetes. A stressz nem elkerülhető a tudatosult lények életében. Ne féljünk a traumától. Sok igazság van a mondásban: “Ami nem öl meg, az megerősít.” [2]

Bűn és büntetés

Bűnösek vagyunk-e, ha megszegünk egy törvényt, ami csalárd? Nézzük a bűnt magát. A bűn olyan cselekedet, tevékenység, kijelentés, gondolat vagy éppen mulasztás, amit valamilyen norma tiltottnak, hibásnak, rossznak, vagy elmarasztalandónak tart. Ha ezt egy (jog)államban törvény teszi, akkor az adott vétek büntetést von maga után. Annak, aki el akarja kerülni a büntetést, nem szabad megszegnie a törvényt. Régi elv: „Ignorantia juris non excusat.[3] Vagyis ismerni kell a szabályokat. Tudni, hogy egy adott tett „bűnös” vagy nem. Ez nem egyszerű. A hatalmon lévők megoldásnak gondolják hozni egy új szabályt, hogy amit tesznek az törvényes legyen. De ez nem megoldás, csak annak tűnik. Van egy hibája, a korábbi törvények létezése. A törvényesség alapkövetelménye a szabályrendszer ellentmondásmentessége. Ennek biztosítása a törvényhozók feladata. A szabályoknak betarthatóknak is kell lenniük, és nem lehetnek életidegenek sem. Nem betartható törvény megszegését csak a létrehozók büntetése követheti.

 

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Flow-%C3%A9lm%C3%A9ny

[2] https://www.citatum.hu/idezet/27143

[3] A törvény nem ismerete nem mentesít.

 

Maradj! Menekülj! – vendégünk volt Kun Árpád

2018. február 20-án a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ vendége Kun Árpád, József Attila-díjasmagyar író, költő, műfordító volt. Az estet a Magyar Széppróza Napja alkalmából szervezte a könyvtár, moderátor Istók Anna volt.

Maradj! Menekülj! – volt olvasható a plakáton a program címe, utalva egyrészt az író norvégiai lakhelyére, de mint kiderült – hiszen rögtön az est elején felolvasta maga a szerző a két verset – ez inkább a férfiak számára mutat útmutatást a nőkkel szembeni viselkedéshez. Kun Árpád ugyanis költőként kezdte irodalmi pályafutását, majd 2013-ban egyenesen berobbant a hazai kortárs próza élvonalába Boldog észak. Aimé Billion mesél című regényével, ami 2014-ben el is nyerte a rangos Aegon művészeti díjat.

A program első kérdése természetesen ehhez a könyvhöz kapcsolódott. A Boldog észak végén ugyanis egy epilógus olvasható, melyben megtudhatja a kedves olvasó, hogy a regény főszereplőjét a szerző egy barátjáról mintázta, akitől hosszas tanakodás után engedélyt kért az élettörténet magyarul való megjelentetésére. Kun Árpád még a levélváltást is hűen közli, sőt későbbi nyilatkozataiban maga számol be arról, hogy miként fogadta barátja a könyv hangos sikerét, és miként intézték el a norvég fordítást, hogy elolvashassák a saját élettörténetüket. A gödöllői esten végre megtudhatta a közönség, hogy Aimé Billion a valóságban nem létezett, mindez csak fikciós játék volt a szerző részéről.

Kun Árpád és a Megint hazavárunk

A fikció és valóság összekeverésében Kun Árpád odáig ment, hogy 2017-ben megírta a kitalált Kun Árpád életrajzi regényét Megint hazavárunk címmel. Az est során az író elárulta azt is, hogy Kun Árpád nem létezik, legalábbis az a Kun nem, akiről a regény szól.

A mintegy 40 fős közönség soraiban szép számmal ültek a könyvtár olvasókörének és írókörének tagjai, akik mindkét regényt, vagy a verseit olvasták, így sok kérdéssel elárasztották a szerzőt. Szóba került a testiség Kun Árpád-féle tabuk nélküli, természetes leírása, a norvégiai munkavállalók megbecsülése, maga a munka méltósága, de beszéltünk arról is, mennyire érzi magát idegennek Norvégiában vagy itthon.

Az est végén a szerző felolvasott egy részletet készülő új regényéből így a Kun Árpád rajongók megnyugodhatnak, mert lesz a két kötetnek folytatása, mely arról szól, miként boldogult a család Norvégiában.

Ujj Béla: Valamit nemcsinálni sokkal többféleképpen lehet, mint csinálni

Valamit nemcsinálni sokkal többféleképpen lehet, mint csinálni

(felhőtlen, személyes és bátorító méltatás)

Istók Anna első kötete az Éhes felhő a napot (Könyvmolyképző, 2017) . Azt mondják, ahhoz, hogy valaki profi legyen valamiben, vagy ahogy mondani szokták, valamit „tudjon”, legalább tízezer órát kell töltenie a dolog tanulásával és gyakorlásával. Ez körülbelül ezerkétszáz-ezerháromszáz munkanap vagyis hat munkaév, a mifelénk szokásos munkarenddel számolva. A szerző első „regénye” megjelenése előtt rászánta ezt az időt az írás elsajátítására. Tette mindezt úgy, hogy nem ebből él. De nem csak ez látszik meg a köteten, hanem az is, hogy a szerző szeret írni. A szövegen átsüt az igyekezet is, hogy megfeleljen a ma az írókkal szemben támasztott olvasó elvárásoknak. A szöveg mégis, minden szerkesztői kéznyom, és kánonba formázó szándék ellenére megőrizte a spontán, eredeti életigenlő őszinteségét. A dolgokra való egyéni, romlatlan és szemérmetlen rátekintés képessége teszi a szöveget eredetivé és számomra élvezhetővé. A mindenen átütő életszeretet és boldogulni akarás kiragyog a gondosan szabott keretekből. A könyvet olvasóban megerősödik, vagy éppen, ha mélyben van feltámad a remény, hogy mindegy mi volt és mi van, mindannyian tehetünk azért, ami lesz. Nekem ez a könyv arról szól, hogy felmenőkre, társadalomra, globális felmelegedésre, a politikára miegyébre mutogatás helyett meg kell próbálni saját módon élni. Arra is rávilágít, hogy a saját boldogságkeresésünk nem önzés, hanem ellenkezőleg hozzájárulás a többiek életminőségéhez. Életünk, sem másnak, sem magunknak, nem ajándék, csak, sokszor csak szenvedés árán kibontható lehetőség. Ujj Béla: Valamit nemcsinálni sokkal többféleképpen lehet, mint csinálni bővebben…

Tóth M. Erika: Máshol

 

illusztráció: pixabay

Már nagyon unom anyám állandó zsörtölődését. Tegyél rendet, mosakodj meg, tedd rendbe a körmöd, hogy nézel ki már megint, mi van rajtad – és ehhez hasonlóak. Egy nyári szünet miért nem telhet úgy el, hogy nem kell csinálni semmit. Nem azért szünet? De nem, anyám szerint nem. Még jó, hogy nincs mindig itthon. Kétnaponta jár dolgozni, váltásban. Addig van nyugtom, míg ő távol van. Akkor aztán délig az ágyban vagyok, gyorsan befalok valamit és irány a part. Nekem nincs testvérem, sőt igazából senkim sincs, mert anyám a válás után egyedül akart új életet kezdeni. Így kerültünk ide a parti kisvárosba, mi ketten. Senkit nem ismerünk még, barátaim nincsenek, mert nyári szünetben nehéz ismerkedni. Majd a suliban, ősszel. De nekem így is jó. Annyira izgalmas a tenger. Három hete, hogy ideköltöztünk, de még nem múlt el nap anélkül, hogy ne láttam volna a tengert. Lehet, hogy a tenger fog bennünket kihúzni a nyomorúságból. Lehet, hogy egy napon találok valamilyen értékes kincset. Kidobja a hullám, én pedig éppen ott állok a parton, a szokásos helyemen, a sziklák tövében és egyenesen a lábamhoz sodorja a víz. Egy elsüllyedt hajó rakománya partot ér. És én ott leszek, ott leszek, hogy az enyém legyen.

Elég lenne egy levél is melyben az áll, az írás megtalálójának százmillió rubelt ajándékozunk, csak el kell menni érte Moszkvába. Ennyi és semmi több nem kell. Palackban érkezhetne az írás.

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Curry és chilipaprika

Március 1-jén a szokatlan hideg tél és a városban éppen ekkor zajló lakossági fórum ellenére is megtelt a könyvtár rendezvényterme Istók Anna első regényének bemutatójára. Mi, irkások is szép számmal összegyűltünk, hogy gratulálhassunk Panninak, hiszen a könyvtári kollégákkal együtt mi is végigizgultuk a regény megjelenését.  Az est moderátora, Ocsovszky Zsófia írótárs és barátnő, Panni bemutatását a Műút irodalmi folyóirat Nőtérfél rovatában található önéletrajzzal kezdte: Galló Kovács Zsuzsanna: Curry és chilipaprika bővebben…

Éhes felhő a napot

Ha lemaradtál a budapesti bemutatóról, akkor itt a helyed!

Hol?                 A gödöllői város könyvtárban!

Mikor:            2018. március 1. csütörtök 18 óra

Ha már elolvastad, azért, ha még nem, akkor azért gyere el a gödöllői könyvtárba és tudj meg kulisszatitkokat a regényről és rólam:
például, hogy hanyadik regényem ez, ami megjelent és miért pont ez lett az első? Vagy miért kapott ilyen fura címet? Vagy hogy ki a kedvenc szereplőm és miért? És amúgy mi lesz a következő regényem témája?

Ha kíváncsi vagy a regény ízeire, azt is megkóstolhatod Andi kávézójában.

Szóval gyertek, éhesen vagy sem, várunk Ocsovszky Zsófival, aki vállalta, hogy “ízekre szedi” a könyvet.

Galló Kovács Zsuzsanna: Én kicsi kaméleonom

Vörös Eszter Anna:Kaméleon

Helló asszonyság ott a hintaágyon. Hagyja azokat a madarakat, a mauritiusi Merléket, elhiszem, hogy tetszenek a búbos fejükkel, olyanok, mintha sapka lenne rajtuk, de úgysem tudja lefotózni őket, hiszen villámgyorsan röpülnek a fenyőfa fölött.

Azt még megvárom, hogy készítsen pár képet a Cardinalról, a vörös begyű madárkáról, amelyik most szállt le a terasz melletti jázminbokorra, de utána engem figyeljen! Végre, észrevett.

Ott van a kerítésen!! – kiabálja, s hozzám igyekszik. Úgy csinálok, mintha nevetnék, és összevissza forgatom mindkét szememet, hogy érdekesebb legyek. A bőröm haragoszöld, festeni sem lehetne szebbet, harapófogószerű lábaimmal ügyesen kapaszkodom, és hosszú fogófarkamat a kerítés felső rúdja köré tekerem. Csak tudnám, az asszonyság milyen nyelven karattyol a fiatalabb nővel. Ilyent még nem hallottam, dallamos, pergő, és főleg hangos. A fejem hátsó oldalán lévő félkör alakú taréj tetszhet neki, hiszen erre mutogat most, miközben boldogan ujjong s egyre csak ezt hajtogatja:

Én kicsi kaméleonom! Én kicsi kaméleonom! Négy évet vártam rád.

Mondogatom, hogy itt, Réunion szigeten endorminak hívnak nem kaméleonnak, de úgy tesz, mintha nem hallaná, s folyamatosan a szemgolyómhoz közel tartja a fényképezőgépét. Még szerencse, hogy nem vakuzik, rendes tőle, ezek szerint tudja, hogy azzal ártana nekem.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Feketéné Bencsik Julianna: A húsleves

Illusztráció: pixabay.com
Illusztráció: pixabay.com

A mindennapi levesen nevelkedett magyar gyomor az olaszországi társasutazás ötödik napján már nagyon türelmetlenkedett. Hiába volt ízletes az első fogásként feltálalt paszta – vagy ahogyan ő érzékelte a szósszal leöntött makaróni – neki az aranysárgán csillogó, gőzölögve gyöngyöző húsleves hiányzott. Édeskés sárgarépával, puhára főtt marhahússal és cérnametélttel.

Nem volt válogatós, megette ő a pasztát is, de hogy minden nap ezzel kezdje az esti étkezést, felháborította. Igaz, a második fogás a mediterrán konyha különlegességeit tálalta fel, de a leves akkor is hiányzott. Az a fenséges lé, mely előkészíti, felmelegíti a gyomrot a főétel befogadására. Szenvedett. Gazdáját arra ösztönözte, tegye szóvá, hogy a magyar gyomornak húsleves kell!

Amikor az olasz szakács megtudta a gyomor kívánságát, megígérte, másnap vacsorára húslevest főz.

A következő nap izgatott várakozásában telt el. A gyomor már előre élvezte annak az áhított levesnek az ízét, illatát, melyet több napja nélkülöznie kellett.

A napi program során nagytakarítást végzett. Mindent megemésztett, mindent kiürített, hogy teljes nagyságát átadva fogadhassa be a várva várt húslevest. Terveket szőtt. Amint kihozzák a levest, riasztást ad a gyomorszáj kapujának a záróizmok azonnali ellazulására, így amikor majd megkezdődik a nyelőcső hullámos mozgása, engedi behömpölyögni a magyar gyomor számára oly kívánatos húslevest.

Türelmetlenül várta, hogy mielőbb vacsorához üljenek.

Este az ízlésesen megterített asztalon lévő halványzöld damaszt abroszt, az arany szélű tányérokat és a kristály poharakat szinte észre sem vette, csak a kanálcsörgésekre figyelt. Amikor meghallotta azok tétova csörömpölését, izgatottan várta az első falatokat.

A nyelőcső megmozdult, a gyomorszáj izmai kitágultak, és szabad utat engedtek a lefele igyekvő húslevesnek. A gyomor elernyedt, és felkészült a mennyei élvezetre.

Amikor az első falatot bekebelezte, hirtelen meghökkent. Felháborodottan összehúzódott, mint akit mélységesen megcsúfoltak. Nem érzékelte a sárgarépa édeskés ízét, és a puha marhahús markáns ízű fűszeres levében úszó cérnametéltet.

A mosogatólére emlékeztető falat hangos szörcsögéssel szaladt végig a tekergős utakon, s mikor elérte a gyomor bejáratát, az görcsösen összecsavarodott és egy keserű rángás kíséretében visszaküldte a szájnak a maggis vízben úszó, hússal töltött raviolit.