Szolnoki Irma: Cím nélkül (az a bizonyos kékfrankos)

illusztráció: pixabay.com

Furcsa, szokatlan hangok törték meg a szeptemberi reggel csendjét. Az álmából ébredező egri domboldalt vidám gyerekzsivaj köszöntötte. Fürgén futkároztak a traktorok körül és kíváncsian várták a nagy kalandot, a szüretet. A borász hívta meg őket a szőlőjébe, összekötve a kellemeset a hasznossal. A gyerekeknek tanulságos játék, a felnőtteknek nagy segítség a sok apró gyermekkéz a hirtelen megérett szőlő szüreteléséhez.

A borász köszöntötte a gyerekeket, röviden elmondta a szőlészet történetét, majd kiosztotta a feladatokat. Kinek hová kell állnia, a szőlőt, hogyan kell a tőkéről levágnia, kinek melyik puttonyba kell a leszedett gyümölcsöt raknia. Minden kis csapat mellé egy munkást állított, aki a feladatot ellenőrizte és segítette a gyerekeket. Kiosztották az ollókat, késeket, de mielőtt a tőkékhez soroltak volna a borász csendet intett és így szólt:

– Annyit ehettek a szőlőből, amennyi belétek fér, de mohók ne legyetek! Senki se legyen tőle beteg. Ha végeztetek a munkával útravalóul is jócskán kaptok majd belőle. A kérésem az, egymásra vigyázzatok, és a munkára figyeljetek! Induljatok, előre is köszönöm a segítségeteket!

Boldog lármától visszhangzottak a sorok. Csattogtak az ollók, teltek a puttonyok. Az elszíneződött fogak árulkodón kéklettek a mosolyok mögött, bizonyítva, hogy édesre érett az idén a kékfrankos. Egy kisfiú kezéből kihullott egy fürt szőlő. Egy másik odaugrott felvette és visszatette a kétségbeesett, ügyetlenkedő tenyerébe. Kézen fogta őt és elvezette a puttonyig, majd együtt eresztették le a szőlőt a puttony rejtekébe. Amikor visszatértek a tőkéhez, pár gyermek csatasorba állt. Kézről kézre adták a fürtöket, megsimogatták, tapogatták a tömör szőlőszemeket, s egyet-egyet bekapva, ízlelgették az édeskés zamatukat. Egy másik fiú, majdnem a traktor alá lépett. Nem hallotta a közeledő járművet, de egy társa nagy kézlejtésekkel figyelmeztette a veszélyre. Vigyáztak egymásra, a tőkékre, a szőlőre. Élvezték a jó levegőt, a szabadságot és a munkát, mely az iskola kapuit egy napra megnyitotta a számukra. A borász elégedetten szemlélte a szüretelő gyermekeket. Egyiknek a fejét simogatta meg, a másik egy ölelést kapott, a harmadiknak a fülébe súgott pár kedves szót. A borászat munkásai sem tétlenkedtek. A puttonyok sietve ürültek, a must hamarosan kóstolásra készen várta az apró gyermeksereget. Finom falatokkal megterített asztalok és egy nagy köszönet búcsúztatta az alkalmi munkára hívott fiatalokat. A borász megköszönte a segítségüket, mindenkivel egyenként kezet fogott és ígérte, jövőre viszonozza a látogatást és felkeresi az iskolában a kis csapatot. Beszámol az eredményről, milyen lett a leszüretelt termésből készült bor.

A gyermekek buszra szálltak, a borász a préskádakat ellenőrizni ment. Nagy gonddal, odafigyeléssel dédelgette leendő borát. Mérte a mustfokot, várta, hogy kiforrjon, lefejtette a seprűről, személyesen ellenőrizte a palackozást. Számot vetett, osztott, szorzott, és erősen gondolkodott, vajon az újbornak milyen nevet adjon? A kész bor eladását is saját maga intézte. Az ebből befolyó összeget külön számlán gyűjtötte. Aztán egy reggelen útra kelt. Felkereste az iskolát. Az igazgató nem értette, amikor a borász, csendes szóval az asztalra tette a pénzt:

– Szeretném meglepni a gyermekeket és az iskolát, egy új játszótérrel, melynek minden darabját, a gyermekek által leszüretelt szőlő borából befolyó összegből állanám.

Az igazgató meglepetten állt, nem hitte, hogy ez igaz lehet. Erre a borász elővett egy díszes szalaggal átkötött palackot, és átadta az igazgatónak. Az, a címkére nézve, azonnal mindent megértett, de a meghatottságtól szólni sem tudott.

Most már csak egy dologgal vagyok adós, Kedves Olvasó! Miért nem adtam címet a történetnek. Az írásom egy elképzelt tudósítás, valós újsághír alapján.

Az iskola látás- és halláskárosult gyermekek iskolája. A borász segíteni akart az ott tanuló fiatalokon. Ezért hívta meg a diákok egy csoportját 2005-ben a kékfrankosa szüretelésére és a pincészetébe. Az akkor leszedett szőlőből készült borát róluk nevezte el, s a bor eladásából befolyt összegből az iskolának új, fajátszóteret építtetett. A gyermekek közt voltak némák, vakok és süketek. Így lett a flaskán álló díszes feliraton a kékfrankos bor neve:

Nem hall, nem lát, nem beszél”.

Elhangzott 2019.  május 3-án a Bor-Sajt-Irka esten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *