Szolnoki Irma bejegyzései

Szolnoki Irma: Cím nélkül (az a bizonyos kékfrankos)

illusztráció: pixabay.com

Furcsa, szokatlan hangok törték meg a szeptemberi reggel csendjét. Az álmából ébredező egri domboldalt vidám gyerekzsivaj köszöntötte. Fürgén futkároztak a traktorok körül és kíváncsian várták a nagy kalandot, a szüretet. A borász hívta meg őket a szőlőjébe, összekötve a kellemeset a hasznossal. A gyerekeknek tanulságos játék, a felnőtteknek nagy segítség a sok apró gyermekkéz a hirtelen megérett szőlő szüreteléséhez. Szolnoki Irma: Cím nélkül (az a bizonyos kékfrankos) bővebben…

Szolnoki Irma: Augusztus 20.

a szerző fotója

kiemelt kép: pixabay.com

Nekem az augusztus 20. különleges ünnep, hiszen az ürömi Nagymamám is e napon született. A nyarat nála töltöttük az öcsémmel, a hatvanas évek iskolai szüneteiben. Sokat kellett dolgozni, segíteni, hisz ott volt a háztáji, az állatok és a dolgos mindennapok teendői. Nagymamám örült a segítségnek, én annak, hogy játszva tanulhatok. Anyám gondos tanításai mellé, beléptek Nagymamám és a paraszti életforma tennivalói, többek közt a kenyérsütés.

Élet. Így hívták otthon a búzát és a kenyeret. Különleges, mindenek felett álló helye volt az ételek között. Hamar megtanultam, minden morzsája kincs, eldobni belőle semmit nem szabad. Hát még, amikor először láttam, hogyan készül. Nagyapám lehozta a padlásról a zsákban az előzően már megőrölt búzát, a hófehér lisztet. Nagymama kovászt készített.

– Menj aludni pulyám – simogatta meg fejem – holnap korán kelünk. Pirkadatkor már dagasztjuk a kenyeret. Ha látni akarod, hogy készül, a kakassal ébredni késő lesz!

Késő is lett. Mire felébredtem, Nagymama már hófehér kendővel a fején, szitálja a teknőbe a lisztet. Felgyűrt ingujjal mosolyogva gyúrja egybe a kovászt, a sót, a krumplit és az életet. Kitágult szemekkel ijedten nézem a teknőt.

– Minek ez a sok liszt Nagymama? Ez rengeteg!

– Sok éhes száj jut erre a kenyérre pulya, s a kenyér egy egész hétre lesz!

– Egy hétig? Mi lesz abból egy hét alatt? – Szemem előtt megjelent a bolti kenyér, amit otthon eszünk. Na, ebből én biztos nem eszem a hét végén, nem fogják belém gyűrni, erre esküszöm!

Míg magamban dohogok, Nagymamám már serényen dagaszt. Reng a teknő a kezek súlyától, ahogy püföli, dagonyázza a tésztát. Féltem őt. Egyre szaporábban kapkodja a levegőt, zihál és fújtat. Néha felemeli kezét, figyelmesen öklére néz és dagaszt tovább.

– Ezt miért teszem kislyányom, tudod-e?

– Tudom!- dagadt keblem a büszkeségtől – Anyu tanította már nekem a fánk dagasztásakor. Akkor jó a tészta, ha a tálban van és nem az ujjamon. De Nagymama, hagyja abba, ömlik a víz a homlokáról, még a végén baja lesz. Mit csinálok, ha rosszul lesz itt nekem?

– Ha csöpög a padlás, kész a dagasztás. Tudod, így mondják Szabolcsban, mifelénk. Ha izzad a homlok, már jó a tészta, ezt jelenti.

Lágyan betakarja a tésztát, míg a szakajtókat előveszi. S jön a porciózás. Nézem az öreg, fáradt ujjakat. Hogy tudja mérleg nélkül ilyen pontosan kimérni! Nyolc szakajtó, nyolc egyforma adag. Takarja, bugyolálja a tésztát. Aludni küldi, hadd pihenjen, hadd dagadjon, míg a kemencét előkészíti. Szolnoki Irma: Augusztus 20. bővebben…

Szolnoki Irma: Ez nem csak egy kiállítás

Nemrég valaki közülünk hatalmas terhet vett a vállára. Csendben cipelte, zokszó nélkül hordta a szívében, gondolatai csak akörül jártak, hogyan tudná ezt a nagy megmérettetést a legjobban teljesíteni. Erőt adott hozzá a hosszú, sohasem múló szerelem és a kötelességtudat, ezt a munkát el kell végeznie! Kitartása, akaratereje sikerre segítette, a nagy munkát letette egy múzeumba, igaz Pásztóig kellett vinnie. Férje több festményét (nógrádi várak) és kagyló-csiga gyűjteményét a múzeumnak ajándékozta, az emlékkiállításra könyveiből, jegyzeteiből, szakcikkeiből, kitüntetéseiből, fényképeiből állított össze egy anyagot,
melyeket tárlókban láthat az odalátogató. Szolnoki Irma: Ez nem csak egy kiállítás bővebben…

Szolnoki Irma: Elveszett

Húsz évig tartott. Gyönyörű emlék minden perce. Szép hangja volt apámnak, zengő tenor. Sanyarú sorsa nem engedte, hogy komolyabban képezhesse, hát úgy edzette, hogy szinte mindig énekelt. Énekelt, ha öröm érte, ha fájdalom gyötörte. Tudta, hogyan kell vidáman, dalolva venni az akadályokat, és hogyan lehet nótaszóval elviselni a megpróbáltatásokat. Szolnoki Irma: Elveszett bővebben…

Szolnoki Irma: A kis Sokol rádió

Váratlanul jött a levél. Segítség kell a háztájiban. Az időjárás hamarosan rosszra fordul, a kukorica nem várhat, kapálni kell. Egy nap alatt kész a munka, ha mindenki jön. Megszokott dolog volt ez nálunk, ha a bajban a család, azonnal indulunk.

– Könnyű cipő, váltás ruha, kapát a nagymamáék adnak. Felesleges dolgot ne hozzatok. – Ennyit mondott anyám, mi pedig nagy buzgósággal raktuk össze öcsémmel a legszükségesebbeket. Lopva dugtuk el a holmijaink közé a kedvenceket. Mágneses sakk készlet a hosszú útra, ez öcsém mániája volt, és az én rögeszmém, a kis Sokol rádió. A fülhallgató és az adapter nem kell hozzá, hiszen a szántóföldön leszünk. Szolnoki Irma: A kis Sokol rádió bővebben…

Szolnoki Irma: Az első aktus

illusztráció: pixabay.com

Feritől kért tanácsot, mit, hogyan csináljon. Ez lesz az első, nem akarta elrontani. Feri nagyszájú, beképzelt és felvágott a sikereivel, ő biztosan tudja, mit kell tennie.

– Simogatod, rádobod az ágyra, betolod és kész. – intézte el pár szóval az aktus leírását Feri.

– Nem, nem lehet, hogy csak ennyi – töprengett, és még jobban elbizonytalanodott.

– Figyelj, – sajnálta meg Feri, és egy kis üvegcsét nyomott a markába. – Mielőtt betolod, kend be ezzel, de vigyázz, nem kell belőle sok. – azzal faképnél hagyta. Szolnoki Irma: Az első aktus bővebben…

Szolnoki Irma: Dundinella

illusztráció: pixabay.com

Nem tudta felhúzni a cipzárat, bármennyire is próbálta behúzni a hasát. Még egy utolsó kísérletet tett, majd szomorúan nyúlt a régi, kopottas farmer után. Sírva fakadt. Először randizott a fiúval, csinos, lehengerlő akart lenni, de győzött a háj, mely rendíthetetlenül terpeszkedett a pocakján.

Hányszor kérték a szülei, hogy kevesebbet egyen, tizenhat évesen, lánylétére, nem szabad így kinéznie. Az osztálytársai csúfolták, kinevették, gúnynevet is akasztották rá: Dundinella. Szolnoki Irma: Dundinella bővebben…

Szolnoki Irma: Madarak, fák, otthon

Vörös Eszter Anna: Szavak nélkül énekelni
Vörös Eszter Anna: Szavak nélkül énekelni

– Gyere csak, mutatok valamit!– szólt sejtelmesen, és a kalitkát kinyitva, ügyesen kivett egy kismadarat. Hatalmas tenyere puhán és finoman fogta, ujjai védőn ölelték körül. Látszott a madáron, nem új neki a dolog, biztonságban, jól érezte magát.

– Most odaadom neked, fogd meg egy kicsit – és már nyitotta is tenyeremet. Tiltakozni sem volt időm. Ijedten próbáltam megtartani, úgy ahogy tőle láttam. A madár megérezte az idegent és hevesen dobogott a szíve. Hirtelen sajnálni kezdtem a csepp teremtményt.

– Simogasd lágyan! Így – mutatta Keresztpapa. – Beszélj hozzá halkan, meglátod, szeretni fogod, csak fogadd el őt olyannak, amilyen. Nézd, milyen pici, milyen törékeny, mennyire fél. Nyugtasd meg, és örökre a tiéd lesz, úgy érzed majd, csak neked énekel.

Ahogy a kezemben fogtam a pihés kis jószágot, éreztem, lassan feléled, aprókat csipog, forgatja fejét, csőrével keresi ujjamat. Már nem utáltam, vártam, hogy szóljon, csiviteljen nekem. Mikor Keresztpapám visszatette a helyére, a madár felreppent a rúdra és vidáman csatlakozott a tollas kórushoz. Már nem zaj volt, már nem hangos zűrzavar. Ének volt, trillázó boldogság, mely melegséggel és szeretettel töltött el. Rádöbbentem Keresztpapám turpisságára. Megértette velem, milyen ember ő, és visszafogottságában is mennyire szeret engem, milyen fontos vagyok a számára.

– Én is szeretlek, Keresztpapa! Köszönöm! – kiáltottam és boldogan ugrottam a nyakába. Éreztem, ez a két hét életem legszebb nyara lesz.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Szolnoki Irma: Életem legtanulságosabb karácsonya

Az ajándékot a Jézuska hozza. Ezt hallottam mindenkitől kisgyermekkoromban. Nem értettem, s egyre csak azt mondogattam a szüleimnek, hogy nem lehet. Hogy vihetné az ajándékot minden kisgyereknek egyszerre, ugyanazon az estén? Nem. Nem lehetséges.

– A Jézuska jó előre odaadja a szülőknek az ajándékokat, és ők teszik Szenteste a karácsonyfa alá. – mondta édesapám, és így már elfogadtam azt a tényt, hogy az ajándékot tényleg a Jézuska hozza.

Mégsem hagyott nyugodni a dolog. Öcsémmel, szót fogadó, jó gyerekek voltunk, de kíváncsiak is, és a mindennapi életünkbe egy kis kópéság is belefért.

– Mi van, ha a Jézuska már elhozta az ajándékokat? – dugtuk össze fejünket az öcsémmel, amikor egy délután egyedül maradtunk otthon. – Akkor itt van valahol? Keressük meg!

Nem is gondoltunk bele, hogy mit teszünk. Feltúrtuk a szekrényeket, kibeleztünk minden fiókot, bebújtunk az ágy alá, még a padláson is kerestük, de nem találtunk semmit.

– Gondolkozzunk, hol lehet – huppant mellém a szőnyegre, csalódottan az öcsém. Sóhajtva bámult a plafon felé, és meglátta a nagy bőröndöt a szekrény tetején. – Ez az! A Jézuska nem bírta el a sok ajándékot, és biztosan a bőröndben hozta. – kiáltotta boldogan. Székre álltunk, belekukucskáltunk és ott volt! Mennyi doboz! Ennyi ajándékot még soha nem kaptunk!

Szolnoki Irma: Életem legtanulságosabb karácsonya bővebben…

Szolnoki Irma: Szavak

Kovács Sándor_Piactér

illusztráció: Kovács Sándor: Piactér

Szavak

Meghatározói életünknek. Az első, gügyögve kimondott szó, és az utolsó, halk sóhajtás. Amit a két szó közt eltelt időben mondunk ki, jellemzi egész lényünket, tetteinket, gondolatainkat.

Szeretek játszani a szavakkal. Egyenként kimondani őket, hallani a ritmusukat. Elgondolkodni azon, miért éppen ezt jelenti a szó, és vajon, ki mondta ki először és miért? Szolnoki Irma: Szavak bővebben…