Szolnoki Irma bejegyzései

Szolnoki Irma: Felhők GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Pirók Irén: Hó-fehér-szó

fotó: Rimán Dorottya

Szolnoki Irma: Felhők

Elefántfűnek hívtuk. Szalmasárga színben hajladozott a szélben, úgy hívogatott, mint a tópart homokja: ülj le, pihenj egy kicsit. Magas, szálas, ritka virágú fű volt. Ki sem látszottunk belőle, amikor házi feladatként, a biológia órára, bogarakat kerestünk a tövében.

Utáltam a bogarakat. Soha nem lett volna meg a gyűjteményem, ha kedves barátnőm nem segít összefogdosni, és gombostűre feltűzni őket. Hosszú, fárasztó munka volt, de az Erzsébet park csodás fái, bokrai, jó levegője, feledtette velem a kellemetlenséget. Mire a bogarakat begyűjtöttük egy dobozba, jócskán elfáradtunk. Leheveredtünk a fűbe és bámultuk a kék égen, lassan kúszó felhőket. Képzeletünkben mindenféle alakot öltöttek. Egymás szavába vágva fedeztünk fel hol egy oroszlánt, hol egy mackó fejet, vagy éppen egy lovagi várat, a szél sodrásában állandóan változó felhőpamacsokban. Egy különös színházat láttunk, ahol halak, teknőcök úszkáltak, lovak, kutyák rohantak, bohócok nevettek, vagy éppen tündérek táncoltak. Gyermekkorom legérdekesebb játéka volt.

Nemrég nagy gyász ért. Kedves barátnőm eljött hozzám, hogy vigasztaljon. Hálás voltam, hogy nem kérdez, nem faggat, csak csendben ülünk a teraszon. Szemem az eget kutatta, mintha azokat keresném, akik már nem lehetnek velem. Hirtelen hűvös borzongás futott rajtam végig, az égen tarajos felhők vonultak, mintha emberek meneteltek volna egymás után, sorban.

– Nézd, gyászolók, az utolsó utat kísérik! – szóltam rekedten. Ő fel sem nézett, úgy mondta:

– Nem gyászolók. Oroszlánok, lesben állnak, vadra várva, éhesek. Csak a fejük látszik ki a fűből – tette hozzá és megszorította a kezem.

– Elefántfű – suttogtam halkan és csendben elsírtam magam.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Szolnoki Irma: Cím nélkül (az a bizonyos kékfrankos)

illusztráció: pixabay.com

Furcsa, szokatlan hangok törték meg a szeptemberi reggel csendjét. Az álmából ébredező egri domboldalt vidám gyerekzsivaj köszöntötte. Fürgén futkároztak a traktorok körül és kíváncsian várták a nagy kalandot, a szüretet. A borász hívta meg őket a szőlőjébe, összekötve a kellemeset a hasznossal. A gyerekeknek tanulságos játék, a felnőtteknek nagy segítség a sok apró gyermekkéz a hirtelen megérett szőlő szüreteléséhez. Szolnoki Irma: Cím nélkül (az a bizonyos kékfrankos) bővebben…

Szolnoki Irma: Augusztus 20.

a szerző fotója

kiemelt kép: pixabay.com

Nekem az augusztus 20. különleges ünnep, hiszen az ürömi Nagymamám is e napon született. A nyarat nála töltöttük az öcsémmel, a hatvanas évek iskolai szüneteiben. Sokat kellett dolgozni, segíteni, hisz ott volt a háztáji, az állatok és a dolgos mindennapok teendői. Nagymamám örült a segítségnek, én annak, hogy játszva tanulhatok. Anyám gondos tanításai mellé, beléptek Nagymamám és a paraszti életforma tennivalói, többek közt a kenyérsütés.

Élet. Így hívták otthon a búzát és a kenyeret. Különleges, mindenek felett álló helye volt az ételek között. Hamar megtanultam, minden morzsája kincs, eldobni belőle semmit nem szabad. Hát még, amikor először láttam, hogyan készül. Nagyapám lehozta a padlásról a zsákban az előzően már megőrölt búzát, a hófehér lisztet. Nagymama kovászt készített.

– Menj aludni pulyám – simogatta meg fejem – holnap korán kelünk. Pirkadatkor már dagasztjuk a kenyeret. Ha látni akarod, hogy készül, a kakassal ébredni késő lesz!

Késő is lett. Mire felébredtem, Nagymama már hófehér kendővel a fején, szitálja a teknőbe a lisztet. Felgyűrt ingujjal mosolyogva gyúrja egybe a kovászt, a sót, a krumplit és az életet. Kitágult szemekkel ijedten nézem a teknőt.

– Minek ez a sok liszt Nagymama? Ez rengeteg!

– Sok éhes száj jut erre a kenyérre pulya, s a kenyér egy egész hétre lesz!

– Egy hétig? Mi lesz abból egy hét alatt? – Szemem előtt megjelent a bolti kenyér, amit otthon eszünk. Na, ebből én biztos nem eszem a hét végén, nem fogják belém gyűrni, erre esküszöm!

Míg magamban dohogok, Nagymamám már serényen dagaszt. Reng a teknő a kezek súlyától, ahogy püföli, dagonyázza a tésztát. Féltem őt. Egyre szaporábban kapkodja a levegőt, zihál és fújtat. Néha felemeli kezét, figyelmesen öklére néz és dagaszt tovább.

– Ezt miért teszem kislyányom, tudod-e?

– Tudom!- dagadt keblem a büszkeségtől – Anyu tanította már nekem a fánk dagasztásakor. Akkor jó a tészta, ha a tálban van és nem az ujjamon. De Nagymama, hagyja abba, ömlik a víz a homlokáról, még a végén baja lesz. Mit csinálok, ha rosszul lesz itt nekem?

– Ha csöpög a padlás, kész a dagasztás. Tudod, így mondják Szabolcsban, mifelénk. Ha izzad a homlok, már jó a tészta, ezt jelenti.

Lágyan betakarja a tésztát, míg a szakajtókat előveszi. S jön a porciózás. Nézem az öreg, fáradt ujjakat. Hogy tudja mérleg nélkül ilyen pontosan kimérni! Nyolc szakajtó, nyolc egyforma adag. Takarja, bugyolálja a tésztát. Aludni küldi, hadd pihenjen, hadd dagadjon, míg a kemencét előkészíti. Szolnoki Irma: Augusztus 20. bővebben…

Szolnoki Irma: Ez nem csak egy kiállítás

Nemrég valaki közülünk hatalmas terhet vett a vállára. Csendben cipelte, zokszó nélkül hordta a szívében, gondolatai csak akörül jártak, hogyan tudná ezt a nagy megmérettetést a legjobban teljesíteni. Erőt adott hozzá a hosszú, sohasem múló szerelem és a kötelességtudat, ezt a munkát el kell végeznie! Kitartása, akaratereje sikerre segítette, a nagy munkát letette egy múzeumba, igaz Pásztóig kellett vinnie. Férje több festményét (nógrádi várak) és kagyló-csiga gyűjteményét a múzeumnak ajándékozta, az emlékkiállításra könyveiből, jegyzeteiből, szakcikkeiből, kitüntetéseiből, fényképeiből állított össze egy anyagot,
melyeket tárlókban láthat az odalátogató. Szolnoki Irma: Ez nem csak egy kiállítás bővebben…

Szolnoki Irma: Elveszett

Húsz évig tartott. Gyönyörű emlék minden perce. Szép hangja volt apámnak, zengő tenor. Sanyarú sorsa nem engedte, hogy komolyabban képezhesse, hát úgy edzette, hogy szinte mindig énekelt. Énekelt, ha öröm érte, ha fájdalom gyötörte. Tudta, hogyan kell vidáman, dalolva venni az akadályokat, és hogyan lehet nótaszóval elviselni a megpróbáltatásokat. Szolnoki Irma: Elveszett bővebben…

Szolnoki Irma: A kis Sokol rádió

Váratlanul jött a levél. Segítség kell a háztájiban. Az időjárás hamarosan rosszra fordul, a kukorica nem várhat, kapálni kell. Egy nap alatt kész a munka, ha mindenki jön. Megszokott dolog volt ez nálunk, ha a bajban a család, azonnal indulunk.

– Könnyű cipő, váltás ruha, kapát a nagymamáék adnak. Felesleges dolgot ne hozzatok. – Ennyit mondott anyám, mi pedig nagy buzgósággal raktuk össze öcsémmel a legszükségesebbeket. Lopva dugtuk el a holmijaink közé a kedvenceket. Mágneses sakk készlet a hosszú útra, ez öcsém mániája volt, és az én rögeszmém, a kis Sokol rádió. A fülhallgató és az adapter nem kell hozzá, hiszen a szántóföldön leszünk. Szolnoki Irma: A kis Sokol rádió bővebben…

Szolnoki Irma: Az első aktus

illusztráció: pixabay.com

Feritől kért tanácsot, mit, hogyan csináljon. Ez lesz az első, nem akarta elrontani. Feri nagyszájú, beképzelt és felvágott a sikereivel, ő biztosan tudja, mit kell tennie.

– Simogatod, rádobod az ágyra, betolod és kész. – intézte el pár szóval az aktus leírását Feri.

– Nem, nem lehet, hogy csak ennyi – töprengett, és még jobban elbizonytalanodott.

– Figyelj, – sajnálta meg Feri, és egy kis üvegcsét nyomott a markába. – Mielőtt betolod, kend be ezzel, de vigyázz, nem kell belőle sok. – azzal faképnél hagyta. Szolnoki Irma: Az első aktus bővebben…

Szolnoki Irma: Szerelemmagány kiállítás megnyitóról

 

Köszönöm ezt a csodálatos estét!

Nehezen szántam rá magam. Kati kiállítandó képei alá pár sor? A sok versíró mellett, én, egy novellás, hogyan írhatnék pár sorban valami értékelhetőt? Mégis nekifogtam egy kis gondolatot papírra vetni, de csak azért, mert nem szerettem volna kihúzni magam a közös munka alól egy ilyen mondvacsinált indokkal. És milyen jól tettem!

Öröm volt részese lenni ennek az egésznek. A kezdeti, lassan induló, sehogyan sem összeállni akaró, később egyre jobban kibontakozó valami, amiről még sejtésem sem volt, mi lesz majd belőle. Azután szépen rendeződni látszottak a dolgok, megszülettek a versek, Csiki Kriszti gyönyörű meghívót tervezett, Galló Kovács Zsuzsa és Istók Panni összefogta és egybefonta a sokszálas költőcsapatot. Az áprilisi IRKA lázas csapatmunkája, hogyan álljon össze a műsor, ki olvasson fel és mit, jó lesz-e így mindenkinek? Jó lesz, vágta rá mindenki a választ és vártuk a megnyitót. Szolnoki Irma: Szerelemmagány kiállítás megnyitóról bővebben…

Szolnoki Irma: Dundinella

illusztráció: pixabay.com

Nem tudta felhúzni a cipzárat, bármennyire is próbálta behúzni a hasát. Még egy utolsó kísérletet tett, majd szomorúan nyúlt a régi, kopottas farmer után. Sírva fakadt. Először randizott a fiúval, csinos, lehengerlő akart lenni, de győzött a háj, mely rendíthetetlenül terpeszkedett a pocakján.

Hányszor kérték a szülei, hogy kevesebbet egyen, tizenhat évesen, lánylétére, nem szabad így kinéznie. Az osztálytársai csúfolták, kinevették, gúnynevet is akasztották rá: Dundinella. Szolnoki Irma: Dundinella bővebben…

Szolnoki Irma: Madarak, fák, otthon

Vörös Eszter Anna: Szavak nélkül énekelni
Vörös Eszter Anna: Szavak nélkül énekelni

– Gyere csak, mutatok valamit!– szólt sejtelmesen, és a kalitkát kinyitva, ügyesen kivett egy kismadarat. Hatalmas tenyere puhán és finoman fogta, ujjai védőn ölelték körül. Látszott a madáron, nem új neki a dolog, biztonságban, jól érezte magát.

– Most odaadom neked, fogd meg egy kicsit – és már nyitotta is tenyeremet. Tiltakozni sem volt időm. Ijedten próbáltam megtartani, úgy ahogy tőle láttam. A madár megérezte az idegent és hevesen dobogott a szíve. Hirtelen sajnálni kezdtem a csepp teremtményt.

– Simogasd lágyan! Így – mutatta Keresztpapa. – Beszélj hozzá halkan, meglátod, szeretni fogod, csak fogadd el őt olyannak, amilyen. Nézd, milyen pici, milyen törékeny, mennyire fél. Nyugtasd meg, és örökre a tiéd lesz, úgy érzed majd, csak neked énekel.

Ahogy a kezemben fogtam a pihés kis jószágot, éreztem, lassan feléled, aprókat csipog, forgatja fejét, csőrével keresi ujjamat. Már nem utáltam, vártam, hogy szóljon, csiviteljen nekem. Mikor Keresztpapám visszatette a helyére, a madár felreppent a rúdra és vidáman csatlakozott a tollas kórushoz. Már nem zaj volt, már nem hangos zűrzavar. Ének volt, trillázó boldogság, mely melegséggel és szeretettel töltött el. Rádöbbentem Keresztpapám turpisságára. Megértette velem, milyen ember ő, és visszafogottságában is mennyire szeret engem, milyen fontos vagyok a számára.

– Én is szeretlek, Keresztpapa! Köszönöm! – kiáltottam és boldogan ugrottam a nyakába. Éreztem, ez a két hét életem legszebb nyara lesz.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft