kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Bojár Cassino: A teremtő dilemmája

Illusztráció: Almási Lajos képe

 

 

 

 

 

 

Valamikor nagyon régen a Teremtő megteremtette az emberpárt. Mivel úgy gondolta, hogy valami szoftvert is ad hozzá, összeütött nekik egy programot. Ez igen egyszerű volt, de hát nem is kellett túlbonyolítani a dolgot, hiszen csak kettejüknek kellett. Ebben szépen megtervezte az időt, és mindazt, amivel azt okosan, kapkodás nélkül ki lehetett tölteni. Hosszú, felettébb emelkedett, lelket formáló fejezetekben fektette le a földi élet alapköveit, szabályait, törvényeit, és mindazt a nyereséget, amit általa nyer teremtménye. Hanem ahogy az ember sokasodott, mind többször kellett frissíteni a szoftvert. Próbálta tartani az eredeti elképzelését, de be kellett látnia, hogy a felhasználó túlnőtt rajta. A teremtménye folyton belepiszkált, mindenféle bővítménnyel egészítette ki, és már régen semmi tiszteletet nem mutatott a rendszergazda iránt. Megunta a hiábavaló figyelmeztetéseket, de a nagy reset előtt tett még egy próbát. Az utolsó figyelmeztető emilkéjébe eldugott egy vírust. Ez volt a covid-19. Most azt figyeli, menthető-e még a földi teremtménye?

Kabai Lóránt: Moaré

Sok szeretettel várunk mindenkit 2021. október 1-jén pénteken 18 órakor a gödöllői városi könyvtárba.

Az Irka mentora, Kabai Lóránt lesz a vendégünk az Országos Könyvtári Napok nyitórendezvényén. Beszélni fogunk a legújabb kötetének, a Moaré születéséről, az el sem kezdett versekről, a fotózásról, a #mosthallottamakocsmában sorsáról, és még egy csomó mindenről.

 

Ujj Béla: “Nem akarok nagy összegeket hagyni a következő generációra. Szerintem az öröklés meglehetősen gusztustalan dolog (…) az én filozófiám az, hogy szabadulj meg a vagyonodtól, vagy ajándékozd el mielőtt végleg elmész.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A fenti mondat a tulajdonellenesnek nem nevezhető Egyesült Államokból származik, ahol növekvő tábora van ennek a gondolatnak. Az is elhangzott az egyik kőgazdag potenciális örökhagyótól, hogy azért nem hagyja gyermekeire megszerzett vagyonát, mert nem szeretné megfosztani őket a meggazdagodás meghatározó élményétől. Ezt az érvelést mifelénk az emberek nagy többsége nem érti. Szívtelenségnek, életidegenségnek, vagy szimplán komplett őrültségnek tartja. Ez megmagyarázható, mert az itt, ma a világra jövő gyermekek életkilátásait alapvetően határozza meg a szülők anyagi helyzete. Errefelé nyilvánvalóan nem elég “csak” iskoláztatni az utódokat, hanem előre biztosítani kell alapvető jövőbeli létfeltételeiket is. Ennek egyik módja lehet a vagyonhátrahagyás is. Az idézetbeli öröklés “gusztustalansága” alapvetően nem az érintett utódok helyzetére, a hozzájuk való viszonyulásra utal, hanem a vagyonátadás eme módjának társadalmi és természeti fenntarthatóság-ellenességére, arra, hogy a tulajdon szerepének újragondolása az életünkben elkerülhetetlen.

Írótábor beszámoló 2.0

Előzmények: https://irkave.gvkik.hu/gallo-kovacs-zsuzsanna-spanyol-lepcso/

Az idei Irka tábor kicsit nehezen indult, sokan az utolsó pillanatban mondták le, mert közbejött valami, de a végére kialakult a kemény mag, és igazán tartalmas és vidám együttlétre sikeredett ez is, ahogy azt már megszokhattuk az irka találkozókon.

Az első giccses (talán inkább közhelyes) feladathoz a házigazda, Ujj Béla várt minket egy fantasztikus installációval, ami meg is adta az alaphangulatot az íráshoz:

A giccses feladat során keletkezett giccstelen kifejezéseket a frottázs szöveg megírásához használtam fel.  Ez egy igazi csapatmunka volt, jól szórakoztunk, és végre tanultunk egy kiváló módszert arra, hogyan lehet kikerülni a közhelyeket.

A frottázs szöveg írásától kicsit tartottam, nem tudtam, mennyire fogják nehéznek találni, ezért egy szíverősítő elfogyasztásával vágtunk neki a feladatnak. A frottázsvers másnéven halandzsavers (Frottázs azaz átdörzsölés, a francia “frotter, frottez” szavakból jön. Képzőművészeti technika, melynek során érdes vagy térbeli kiterjedéssel rendelkező felületre helyezett papír felületén grafittal, szénnel, zsírkrétával, krétával stb. végzett dörzsölés hatására a felületi egyenetlenségek leképződnek.) jeles hazai képviselője Tandori Dezső. Mi mégis egy Kiss Judit Ágnes frottázsverset választottunk műfordításra:

Kiss Judit Ágnes: Kajmontara

 Ajha kajmontara, szikhaszami ráki,

ajha lái moszten kalkheszúmi vái,

Ajha khalle szonten? Ajha kajmontara?

Ráki mosszelúen vái laj mosztera.

 

Kan allún ráki szún, lúen te odrai,

Lúen te, trami te, szikkena lotrai.

Szikkena vitemon, lúen szala meton,

Szekhe kajmontara mossze. Ráki. Telon.

És akkor következzenek a fantasztikus műfordítások:

Filep-Pintér Eszter: Kajmontara variáció:

Ejha pacsirtalány, zengőhangú madár,
Ejha szépen dalolsz, aranyhangú vágy
Ejha merre lépdelsz, ejha pacsirtalány?
Madár voltál mindig, magasba felszállsz.

Ha madárként újra jössz, ne hozz nádat,
vádat se, esküt se, csókoddal itass át,
csókoddal ölelj, vádat messzire vesd el
Édes pacsirtalány, madárkám úgy szeress!

 

Winter-Karsai Gizella: Kajmontara

Ajjaj Kajmontara kősziklámnak éke,

Ajjaj nem jöhetsz már hozzám ölelésre.

Ajjaj, hova szálltál? Ajjaj Kajmontara!

Kincsem, üdvösségem, boldogságom ára?

 

Bár az Úr elszakít, megyek én utánad.

Szeretlek, becézlek, átölelem vállad.

Követlek utadon, el nem hagylak soha.

Ha te halálba mész, elrepülök oda.

 

Ujj Béla: Bajnokpara

Akkor, ha a bajnokpara elkap engem.
Akkor, ha a bronzéremért kell tekernem.
Akkor majd mit tegyek? Kihez fohászkodjak?
Mi képesít, hogy győzelemről álmodjak.

Húsz éve, hogy engem győzni dresszíroznak.
Edzéssel, szerekkel, sok mással kínoznak.
Ha nem nyerek olimpián egy aranyat,
Még nekem kell majd eltartanom magamat.

Istók Anna: Kajmánszív

Mily hős kajmánszív, mit tesztoszteron éget.

Mily tűztől okádik miattad a lélek.

Mily hagymázas lobogás ez? Mily kajmánszív?

Parazsak szunnyadó tüzén fakuló szín.

 

Édes pácokban puhára főzve pulzál.

Puha is, álmos is, arra kér, hogy púzzál.

Púzzál hangosan, a puha csend beterít.

Tüzes kajmánszívtől ánuszom sikít. Nyerít.

(Reméljük, a költőnek tetszenek majd a lefordított változatok).

A teljes programot nem tudtuk befejezni, inkább kötetlen társasozással zártuk a napot, és megtanultunk négyszeresen összetett szavakat gyártani a Fedőnevekben.

Az est nem végződhetett zene nélkül, a seregnyi finom falat mellett Winter-Kassai Gizella gitározott és énekelt nekünk egy saját musicelből.

Jövőre reméljük,  ismét találkozunk!

Ujj Béla: „A klímaberendezések kapcsán nem lehűtésről van szó, mivel lehűteni csak természetes módon tudjuk a lakásainkat, mégpedig fákkal. Ezért valójában nem lehűteni, hanem hűvösen tartani kell egy lakást.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A klímaberendezések többlet energiát hoznak a környezetükbe, nem hűtik, hanem valójában fűtik lakóhelyünket. Lehet, hogy a lakásunk hűvösebb lesz, de az utcánk melegebb. A nyári villamosenergia felhasználási csúcsok már meghaladják a télieket. És – a környezetkímélőnek mondott – áram termelése még ma is jelentős mértékű széndioxid kibocsátással jár, tovább fokozva a felmelegedést. A természetes megoldás mifelénk otthonaink hűvösen tartása lehet, aminek legkézenfekvőbb eszközei a növények, azok közül is leginkább az árnyékot adó lombos fák, amelyek nyáron szűrik, télen áteresztik a napfényt. De minden növény párologtat, ami – energiát vonva el – hűti élőhelyünket. Forróságcsökkentő lehetőség a vízfelületek növelése is, amellyel szintén mérsékelhető a hőség. A meglévő fákat és erdőket nem kivágni, hanem gondozni érdemes, ahol pedig nincsenek, újakat kell ültetni. Ha nem akarunk saját levünkben megfőni a hétköznapi és a szellemi “köztereken”, ezek kialakításához sokkal kevesebb rideg térkő és beton, és lényegesen több élő növény és vízfelület volna szükséges.

Galló Kovács Zsuzsanna: Gyászversek és Spanyol lépcső – szubjektív beszámoló az Irka napról

Könnyű Katót, jelen esetben Zsuzsát, táncba vinni, ha maga is akarja – jutott eszembe ez a régi magyar szólás, amikor Ilona kedvesen telefonált augusztus 7-én délután, hogy ne hagyjam ki az idei Irka napot.

Jó lesz kizökkenned a mindennapokból, és főleg felvidulnod közöttünk – biztatott, s ennek nem lehetett ellenállni. Amikor kicsit késve megérkeztem, Panni éppen Závada Péter második, a 2015-ben megjelent Mész című gyászverses kötetét ismertette. Az idézett sorok megérintettek. Egyszerűek voltak, és különlegesek. Külön érdekes, hogy a vers fölötti hívószavak oda-vissza irányuló nyilakkal jeleznek. A címkéket nézve többféleképpen is sorba állíthatók a versek.

nap » szem « kút

Remíz

Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta.
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.

süllyed » rés » űr

Bűnjel (1)

Leválasztom magamról
a hiányodat, mint egy foghíjtelket.

báb « fagy

Bűnjel (3)

Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak. Nem tudom,
te hiányzol-e, vagy csak az,
hogy eszembe juss

A versekben sok a személyes motívum, de ezekből semmi nem történt meg, vagy nem úgy történt meg. A szövegbe néhol utólag beleírt anya szó konkretizálja a gyászt, de sokszor keveredik a kedves elvesztésével.

A feladat adta magát: írjunk úgy gyászverset, amiben sokáig ne derüljön ki, hogy kinek az elvesztéséről szól.

Nesze neked felvidulás! – kezdtem összeszedni a gondolataimat. Anyukám velem volt, fiatalon és vidáman, ugyanúgy mint 1974 nyarán Rómában, az egyik legszebb helyszínen, a Spanyol lépcsőn. Az emlék gyönyörű volt, megszületett a mű, és az Irka nap végére, köszönhetően a Fedőnevek társasjátéknak, sikerült felvidulnom is.

Galló Kovács Zsuzsanna: Spanyol lépcső

Már nem rezzenek
össze minden
harangzúgásra
mint nyolc éve
vasárnaponként
este fél hétkor
magányosan
búcsú nélkül
hagytál el
álmomban
még visszajársz
színes ruhában látlak
a Spanyol lépcsőn
zúgnak a harangok
vajszínű táskád
horgolt csipkéjén
megcsillan a római nyár
ez volt a kedvenced
őrzöm a fiókban
a többi kacattal
porladó raffiabetéte
ujjaimra ragad
ha néha hozzáérek
 

Ujj Béla: „A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól!” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Mindenekelőtt említendő, hogy egy vasárnap este előzetes egyeztetés nélkül beadott, kedden megszavazott és szerdán hatályba lépő törvényt nem lehet ismerni. A törvény társadalmi eszköz, ami nem eseti előnyszerzésre való. Az alkalmazás – talán – legfontosabb feladata a közösen megfogalmazott nemkívánatos cselekvési kimenetelek elkerülése. Biztosan nem véletlen, hogy magyarul a törvény és a jog nem fejezhetők ki egy szóval. Aki normatívan közelíti meg a törvényességet azt kérdezi, hogy “mi legyen a törvény?”, aki analitikusan, azt, hogy “mi a törvény?” Egy bármilyen módú “szabályozás” akkor jó, ha megalkotása szükséges, egyszerűen alkalmazható és a kívánt hatást eredményezi. Nem feltétlenül előnyös bárkinek és nem korlátoz mindenkit. Egy törvényt nem hasznossága, hanem az általa teremtett módosult, közös életfeltételek minősítenek. Az írott és kanonizált jogszabályokkal ellentétben az erkölcsi törvények nem kikényszeríthetők, de a közérdekű hivatalos jogrend támogathatja őket. Amikor még a Néphadseregben fegyveres őrszolgálatot teljesítettem, azt sulykolták a parancsnokok, hogy ha mégis lőni kell, ne legyen minden golyó az áldozatban, mert a fegyverhasználat csak figyelmeztető lövéssel “törvényes”.

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Dávod 1970

A falu szélén
a töltésen
futottunk a kopott
sínek között,
pajtás, gyere katonának
énekelted nekem
évek múlva
kézen fogva
Zeffirelli Rómeó és Júliája
az olajszagú moziban
ugattak a kutyák
hazafelé a temetőn át
a sírok között
a fák mentén
sütött a Hold
a sokszínű csendben
szemüvegünk sután
összekoccant a csóknál
a kapualjban
tizenhétéves vágyam
átölelte patakszagú inged
pajtás gyere katonának
jobb dolgod lesz mint apádnak
nem kell kaszálni kapálni
csak a lányok után járni
szép volt a hangod
hallom ma is
a sokszínű csendben

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

illusztráció: pixabay.com

Ujj Béla: “A belterületen megjelenő és ott megtelepedő, a lakosság mindennapi életét zavaró, vadászható vadfajok helyzetéről és annak megoldásáról folyamatos szakmai párbeszéd zajlik az érintettekkel.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A mondat gyönyörű példája a hivatali zsargonnak, de bizonyítéka a nyelv határtalan rugalmasságának is. Tartalmilag arról van szó, hogy a nagyobb, látható vadállatok jelenléte az ember lakóhelyein és egyéb élettereiben nemkívánatos. Még senki sem hallott patkány vadászati engedélyről, a nyest határeset, a róka, a farkas már tárgyai a “párbeszédnek”, de az igazi fókuszban – mifelénk – a veszélyesnek tartott vaddisznó és medve van. A szintén nagytestű őzek és szarvasok – növényevőként – kevesebb félelmet keltenek. Az érintettek körébe a formális logika magukat a vadászható vadfajokat is belesorolja, de nem nagyon létezik olyan módszer, amivel az ő “véleményük” is becsatornázható lehetne a “párbeszédbe”. A kívánatos helyzet az, amikor legalább a “vadászható vadfajok” távol tartják magukat az ember élőhelyeitől. A kézenfekvő kölcsönösséget az nehezíti – vagyis inkább ellehetetleníti – hogy a homo sapiens a teljes Föld bolygóra igényt tart. Ezért – bár van benne némi lelkiismeret furdalás – az ember számára nem látszik más megoldás, mint a behatolók további “gyérítése”.

Karsai Gizella: A vajtartó

Valaha hófehér volt, vagy tört-fehér, amilyenek a nyers kerámiák. Nem tudom, hogy meddig várt rám a kis műhely polcán, amíg rátaláltam. Anyunak szerettem volna egy különleges ajándékot, ami még praktikus is, és minden nap eszébe jutok róla – mintha egyébként nem jutnék.

Igazán csak most tudom, hogy mennyit gondolhatott rám. Én festettem be a vajtartót. Szép, melegsárgára, Anyu kedvenc színére, japán rajzokra emlékeztető faágakkal, fátyolszerű levelekkel, bogyós virágokkal. Még egy kis katica is odakerült, teljesen véletlenszerű helyre, mintha most szállt volna oda.

Anyu nagyon örült neki. Használta is egy darabig. Aztán betette a vitrinbe, mert félt, hogy eltörik. Dísztárgy lett belőle. Anyu halála után, mikor végleg hazatértem, elővettem. Persze megkönnyeztem, amikor a kezemben tartottam, de csak titokban. A páromnak is elmeséltem, hogy ezt én festettem, Anyué volt és mostantól használni fogjuk.

Peti, az egyik unokám volt nálunk. Imádunk együtt lenni. Nagy alkotó, bármit lehet vele ügyködni. Hihetetlen fantáziája és káprázatosan ügyes keze van. Egy reggel a párom segített neki teríteni. Nagy, sietős mozdulatokkal tette szabaddá az asztalt. Valami csörrent.

– Ennek nem fogsz örülni! – nézett rám Peti, őszinte szemekkel.

– Majd megragasztom – igyekezett menteni a helyzetet a párom.

Oda sem néztem. Tudtam, hogy a vajtartóról van szó. Nem szóltam semmit, de nagyon fájt.

Azóta a vajtartó megragasztva, szép tisztán ott kuksol Anyu képe mellett a tálalón. Ismét dísztárgy lett belőle.

A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének  Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.