kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Mersdorf Ilona: Élet és művészet

illusztráció: pixabay.com

Tudom, hogy rengeteg definíció létezik, de én azt fogadom el a legszívesebben, hogy a művészet önmagunk kivetítése a világba. Az, amit magunkból másoknak akarunk adni.

De ugyanakkor az a külön világ is, amit magunknak akarunk teremteni. Ilyenformán minden, amit úgy hozunk létre, hogy magunkat beleadjuk, művészetnek tekinthető. Szerintem. Ennek az értelmezésnek megvan az az előnye is, hogy rögtön elégedettebbek lehetünk magunkkal, mert így minden nap alkottunk valamit.

Ezt az egészet nem most, és nem itt, a falusi csendben találtam ki. Párizsban, az Orsay múzeumban, a Gauguin teremben álltam, amikor belém hasított a felismerés. Gauguin festményei a falon sokkal kevésbé tűntek a művész szerves részeinek, mint a kicsit csámpás, fából faragott dagasztóteknője, a virágdíszes ajtógerenda, a göcsörtös fatönkök, amiken ő és feleségei üldögélni szoktak, a Tahitin festett vásznak tanúsága szerint.

Ott éreztem úgy, hogy maga a tér, amit a művész teremtett maga köré, az a művészet. A valós tér mellett másodlagos, hogy le is festette azt a teret. Hogy valami mai hasonlattal éljek: a kettő úgy aránylik egymáshoz, mint az elfogyasztott ebéd fogásai, és a facebookra kiposztolt képük. Előbbi saját, összérzéki élmény, utóbbi a világgal megosztott része.

Gyakran jut eszembe az az élmény, hogy ott lehettem, a Gauguin-térben, annak részeseként. Most éppen azért idézem fel, hogy megnyugtassam magam: nem baj, hogy eltelt megint egy év úgy, hogy szinte semmit sem írtam. Mert a szó elszáll – a leírt szó talán kicsit lassabban –, de a tárgyak, amiket létrehoztam, azok maradnak.

Ez az új függöny, amin türkiz lufik repülnek felfelé, ez például legalább annyira elmond rólam valami lényegeset, mint a szavak, amiket leírok.

A faliszőnyeg, amit a kisunokámnak szőttem, tapintható valóság, ami túl fog élni engem. Évtizedekig ott lóghat majd a falán. Akár. Vagy előkerül majd minden nagytakarításkor és költözéskor, a kérdéssel együtt, hogy ki kell-e dobni, de nem lehet, mert emlékeket nem dobunk ki. Én legalábbis gondosan, bár talán értelmetlenül őrzöm őket.

Szóval a tárgyi valóság sem garancia az örökkévalóságra. Sőt, hangsúlyozottan benne van a múlandóság, a fizikai valójuk bármikor megsemmisülhet.

Akkor már mégis inkább a szó? Az lenne az, ami inkább megmarad? Kihez jut el, az egymásra zúdított szavak végtelen tengerében?

Ne gondoljunk inkább bele. Ragaszkodjunk az illúzióinkhoz. Gauguin sem festette volna meg a képeit, ha nem őrzi magában azt az álmot, hogy nagy festő lesz belőle. Pedig anélkül is boldog volt – vagy lehetett volna – ott, a meglelt szigetén.

 

 

 

 

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 39. Nem természetes személyiség, 40. Közművelődés

Almási Lajos: Álcában

39. Nem természetes személyiség. A kapitalizmus megszületése – és annak nyomán a mind nagyobb jelentőséggel bíró gazdasági társaságok létrejötte – a klasszikus jogi gondolkodás megváltozását is magával hozta. Egy gazdasági társaság önmagában (saját cégneve alatt) jogképes, jogokat és tulajdont szerezhet, kötelezettséget vállalhat, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. A jogi személyek jogalanyiságukat az államtól kapják. A korábbi „szocialista joggyakorlat” elfedte azt az igényt, hogy a jogi személyekkel szemben, a társadalmat védő rendelkezésekre van szükség. A jogi személyek sokasodása fontossá tette, hogy az általuk elkövetett azon cselekmények miatt, amelyekben a természetes személyek egyéni büntetőjogi felelőssége fennáll, legyen mód azt érvényesíteni, azon természetes személyekkel szemben, akik meghatározzák a jogi személy érdekeit, vagy a jogi személy rendelkezésére álló eszközzel bűncselekményt követnek el. Ennek gyakorlata csökevényes, pedig a helyzet országunkban alapvetően változott meg az 1988-ban hatályba lépő társasági törvénnyel, amely Magyarországon a rendszerváltással a gazdasági társaságok számának megsokszorozódását hozta magával. 1990-ben kb. húszezer jogi személyiségű gazdasági társaság működött országunkban, 2018 végén pedig több mint fél millió. Máig rengeteg probléma és konfliktus forrása, hogy nincs diskurzus, így konszenzus sem abban, hogy szabadsága és jogai csak természetes személynek lehessenek. Minden más származtatott társadalmi és jogi entitás, cég, állami intézmény vagy éppen család, törzs, nemzet, csak az őket alkotó személyektől kaphat „jogképességet”. Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 39. Nem természetes személyiség, 40. Közművelődés bővebben…

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 

„Óriási karácsonyfákra emlékszem, a lakás gyönyörű, nagy, magas szobájában, ahol mindig hideg volt. Ilonka nénivel együtt ragasztgattuk a színes papírfűzért, amit a Jézuskának elküldtek.

– Aki jó kislány volt egész évben annak a Jézuska visszahozza – mondták, s én ezt még az ajándékoknál is jobban vártam. Amikor a csengő csilingelésére berohantam, és  elém tárult a fa, rajta a színes papírfüzérrel, boldogan kiáltottam:

– Visszahozta!

A Jézuska szerint jó voltam.”

(Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu, részlet,  megjelent a Karcvonások kötetben)

 

Ujj Béla: Angyalok Amerikában opera – Fenséges romlott zene – avagy „Van-e bárkinek szöveges útmutatója a túlvilághoz?”

Eötvös Péter mupa.hu

Viszonylag hosszú csütörtöki munkanap után, mivel már hiányzott a „színház”, 2019. október 10-én, elmentem a Művészetek Palotájába, ahol estére Eötvös Péter Angyalok Amerikában két részes operájának magyarországi bemutatóját hirdették. A zenemű, amit először Tony Kushner hasonló című műve alapján, Mezei Mari átiratában, 2004-ben Párizsban játszottak, most osztrák–magyar koprodukcióban került színpadra. Ujj Béla: Angyalok Amerikában opera – Fenséges romlott zene – avagy „Van-e bárkinek szöveges útmutatója a túlvilághoz?” bővebben…

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 37. Kondukátor, 38. Önkormányzásvágy

Almási Lajos alkotása

37. Kondukátor. Nicolae Ceaușescu, a Román Kommunista Párt vezetőjeként, Románia diktátora volt 1965-től 1989 végéig. Magát „a Kárpátok géniuszának” neveztette. Mikor az 1989 decemberében Temesváron fellángolt nyílt elégedetlenség véres eseményekbe torkollott, az ország felkelt Ceaușescu és rezsimje ellen. A diktátor a saját támogatására összehívott tömeggyűlésén, megalomán elnöki palotája erkélyén azt élte meg, hogy a több százezres tömeg diktatúrája elleni tüntetéssé alakult. A fegyveres erők gyorsan átálltak a felkelőkhöz. Sokan tervezett puccsról beszélnek. A mindenható diktátor hatalma hihetetlen gyorsasággal foszlott semmivé. Feleségével együtt sietve távozott Bukarestből. Korábbi alattvalóik támogatása nélkül, végül már gyalog menekültek. Egy fővárostól nem messze levő városban elfogták, és a helyi laktanyába szállították őket. A létrejött új hatalom azonnal rendeletet hozott egy rögtönítélő katonai bíróság felállításáról. A sebtében lefolytatott perben a házaspárt egy sor, okiratokkal bizonyított népellenes bűntettben – köztük a temesvári sortűz elrendelésében – marasztalták el, és halálbüntetést szabtak ki rájuk, amit azonnal végre is hajtottak az épület udvarán. Bírái egy héttel azelőtt még mind az alárendeltjei voltak. A többség megérdemeltnek tartotta az ítéletet. Elővigyázatosságból álnéven temették el őket. Két évtized múlva DNS-ük alapján azonosították maradványaikat, pontot téve a lappangó kétségre, hogy tényleg meghaltak-e. Azóta már valódi nevük szerepel a sírkövön, az a név, ami sokak sajnálatára benne marad a történelemkönyvekben is.

38. Önkormányzásvágy. „A mai települési tanácsok lényegében az államhatalom helyi végrehajtó szervei, amelyek bürokratikus úton felülről szabályozottak, de amelyek funkcióiba „belekeveredtek” – a formális népképviseleti elemek közé – önkormányzati jellegű elemek is. A monolitikus hatalom körülményei között az önkormányzati elemek elsikkadnak, annak lebomlása közben, az önkormányzati elemek előtérbe kerülésével párhuzamosan viszont kiderült, hogy azok nem eléggé kiérleltek és az adott környezetben működésképtelenek, és gátolják a közigazgatás működését is. És el is érkeztünk a lényeghez: a működő helyi hatalom kettős jellegéhez, miszerint az egyidejűleg és párhuzamosan igényli az államiságból adódó közigazgatás helyi szintjének és a helyi önkormányzatnak szerves (együtt)működését. Ezzel szemben nemcsak az a baj, hogy az önkormányzás közel működésképtelen, hanem az is, hogy definiálatlan (és a mai fogalmakkal definiálhatatlan!). Azaz, ma nem különül el egymástól a közigazgatás és az önkormányzat! Ez azonban nem véletlen, mert az utóbbi (de facto) nem is létezik. Egy tény: közigazgatás nélkül nincs működő állam (sem gazdaság, sem társadalom, sem politika!). A közigazgatás a „felépítmény infrastruktúrája”, így az állam működésének egyszerre célja és eredménye. Az önkormányzat vonzó, elméleti társadalmi modell, amely, mint keret, lehetséges formája a települések állami létének is. A népképviselet organikus módjaként nem az egyszerű kontroll (már önmagában is szükséges!) lehetőségét kínálja, hanem az adaptív és dinamikus működés keretéül is szolgálhat. Az önkormányzás tehát vonzó és távlati lehetőség, amelyet célként kitűzni feltétlenül pozitív vállalás, de itt most nem realitás.”

(Gödöllői Mindenes, 1989/12 szám, Ujj Béla: Közigazgatás és önkormányzat – Ma és holnap)

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Árokba lépve

A világ veszélyes, a baleset lehetősége lappang az élet minden helyzetében és cselekedetében, ez a veszély és esély egyértelmű az emberi élettel. …a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban.” (Márai)

Mire Cilaos-ba értünk, a túrázásról végleg lemondtam. Nem volt meg bennem a kellő elszántság, a kellő akarat, és nem volt velem egy olyan ember, aki sulykolta volna belém, hogy „meg tudod csinálni!” Az biztos, hogy erős szuggesztivitás kellett volna ahhoz, hogy kizökkentsen a túlzott félelemből, de a szívem mélyén vágytam a segítségre.

Cilaos – a nyugodt kis falu, hófehér templomával – egykoron a szökött rabszolgák búvóhelyéül szolgált. A legenda szerint a Cirque de Cilaos „a hely amely nem hagyható el”, a malgas „tsilaosa” szó jelentése szerint.

Már megközelíteni is félelmetes hatalmas hegyeken és szakadékokon valószínűtlenül szűk alagutakon keresztül vezető úton. Az útikönyvek szerint négyszáz kanyar után érkezünk meg. Ahogy imbolyogtunk a szerpentinen, úgy éreztem, mintha egy mesekönyv oldalai elevenednének meg velem, s ezt az érzést csak fokozta az időnként szembejövő rózsaszín autóbuszok szürrealista látványa. Illett rá a Barbie busz elnevezés, ahogyan magunk között emlegettük.

Elsuhantunk a hegyoldalon kövekkel kirakott „Bienvenue Cilaos” felirat mellett, és elénk tárultak a tipikus színes kreol házak, és a piac melletti falatozó. A francia szokás szerint kézzel írt Plat du jour”, a napi menü az étkezde bejáratánál látható.

A Boucané baba de figue (füstölt szalonnás cari) nagyon finom volt. Sajnáltam, hogy a rizs és lencse már elfogyott, hiszen a Cilaos-i lencse a leghíresebb a szigeten.

Pihenésre nem volt idő, máris indultunk Madame Margaux botanikus kertjébe. A pici házacska melletti, ugyancsak picinek tűnő kertet alig találtuk meg, annyira elbújt a hatalmas hegyek között. A háziasszony a kreolok jókedvével és barátságosságával fogadott. A munkája iránti szeretete sugárzott lényéből, és ezt a lelkesedést nekünk is átadta kertjének bemutatásakor. Az őshonos és betelepített fák, növények, virágok közül már többet láttunk az elmúlt években, de sok újat is tanultunk a precízen kézzel írt táblákról és a kedves kertésznőtől. Még dicséretet is kaptam, hiszen a Bois de rempart láttán a tavaly Tevelave-ban tanultak eszembe jutottak: ez az a fa, melynek egyetlen levelétől elpusztulhat a tehén, és még a füstje is mérgező.

A hosszú séta végén jólesett a közös teázás. A citronell zöld tea kortyolgatása közben arra gondoltam, hogy ez a kert bizonyítéka annak, hogy mindegy hol élünk a világban, ha a munkánkban örömünket leljük.

A szálláshelyen megkóstolhattuk a házigazda saját termésű borát, és rácsodálkoztunk a cari és rizs főzésére szolgáló hatalmas alumínium edényekre, amiket kreolul marmit-nek hívnak. Már készülődtek az esti meglepetés bulira, amit a szomszédjuk tiszteletére rendeztek, elnézést kérve, ha kicsit zajosak lesznek majd éjszaka.

Jólesett sétálni a falusi utcákon, olyan érzéssel, mintha tegnap jártam volna itt, s közben nem is telt volna el két és fél év. Minden ismerős volt és örömteli, a hangulatos éttermek, házak, terek.
A vacsora fenséges volt, már megszoktuk, hogy a kreol ételek ízeiben ritkán csalódik az ember. Előételnek Chou-chou gratin-t választottam (susu csőben sütve).

főétel: kacsacomb rizzsel és a Cilaos-i lencsével

Hazafelé az Orion (Égi Vadász) csillagképet kerestük az égbolton. Felismertem a trapéz alakú négy fényt, a közepén átlósan lévő hármat is, de a kicsivel távolabbi kardot nem találtam. Talán túl sokat néztem a csillagokat, és ezért vonzott a közelben egy kivilágított kert. Lassú léptekkel közeledtem a kerítéshez, és ezzel a lassú mozdulattal estem le a mélybe. Én, aki annyira féltem a túrázástól, most egy másfél méter mély, beton árokban találtam magam. Fájdalmat nem éreztem, annyira hirtelen történt a zuhanás, hogy nem volt időm pánikba esni. A családtagok jobban megijedtek, azonnal beugrottak mellém, és segítettek kimászni.

Orion csillagkép forrás: wiki

Másnap kitört rajtam a „mitől menekültem meg” szindróma. Elképzeltem a lehetséges sérüléseket: zúzódás, rándulás, ficam, kéz- és lábtörések jöttek szóba, vagy akár csigolya és koponyatörés, lebénulás és agyrázkódás. A család eleinte türelmesen meghallgatott, de amikor már képzeletben az egyetlen lehetséges módon, mentőhelikopteren szállítottak a közeli kórházba, kellő határozottsággal véget vetettek képzelgéseimnek. Nem szabad aggodalmaskodni a meg nem történteken. A csodának kell örülni, hogy sértetlenül, csupán bal vállam elviselhető fájdalmával, megúsztam a mélybe lépést.

Amíg a családtagok délelőtt túráztak, én az L’Église Notre-Dame des Neiges-ben imádkoztam. A templom békéje alázatra és türelemre intett. Ahányszor ellátogatok Cilaosba, mindig megnézem az „árkomat”. Nekem ez a kis falu a világ másik felén örökre a csillagokat jelenti, amiket nézve, az Égi Vadászt keresve árokba léptem úgy, hogy észre sem vettem. (2011)

Illusztrációk: a szerző fotói

 

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 35. Drukkerlét, 36. MDF-piac

Illusztráció: Almási Lajos

35. Drukkerlét. Bármennyire is komoly dolog az élet, a társadalom működése felfogható egyfajta játéknak. Ez akkor is igaz, ha az emberek a játékra csak mint valamiféle önkéntes, nem kötelező, „szabadidős” tevékenységre tekintenek. Vannak olyanok, akik részt vesznek benne, és vannak, akik csak nézők. A drukkerek mindig és mindenhol sokkal többen vannak. Egy konkrét helyzetben fontos a kétféle hozzáállás aránya. Mikor a kelet-európai rendszerváltások lehetősége – váratlanul és az érintettektől függetlenül – megnyílt a térség országai, népei számára, minden ország saját karaktere szerint viselkedett. Prágában, Varsóban, de még Bukarestben is százezreket mozgatott meg a változásigény, nálunk tízezreket mozgósítottak a különböző szándékú „szervezők”. Magyarország történelmileg túlélésre rendezkedett be. Itt – rendre – az alámerülő, kibekkelő, a nézőtérről csak az alkalmas pillanatban a játékba beszállók érvényesülnek. Nem a Rákóczik nyernek, hanem a Grassalkovichok. Az emberek inkább a hatalom mellett, mint ellene vonulnak utcára. Uralkodásuk idején lépnek be mozgalmakba, pártokba. Az a tény, hogy aktívan legfeljebb csak néhány tízezren kapcsolódtak be a változtatásba, és a többiek bevonására csak erőtlen, gyorsan elhaló és meddő próbálkozások történtek, egyik legfontosabb oka a mai helyzetnek. A mindenkori hatalomra kerültek számíthattak erre a passzivitásra.

36. MDF-piac. A rendszerváltáskor a világban egyeduralkodó – nálunk is az összeomló szocialista (terv)gazdaság helyére törekvő – neoliberális gazdaságpolitika a piac mindenhatóságát hirdette. Akkor még kevesen látták, hogy valódi lényege éppen ellenkezőleg, a szélsőséges jogi eszközökkel történő piactorzítás. Ma már jól látható, hogy a cél nem az igények jobb kielégítése, hanem márkák megalkotása, és azok neve alatt, privilegizált körülmények között, a profittermelés. Az MDF-piacok, a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezésére, a városokban létrejött olyan piacterek és ott tartott vásárok voltak, ahol a mezőgazdasági termelők a kereskedelem kiiktatásával, politika által szervezetten, közvetlenül a fogyasztóknak értékesíthették termékeiket, főleg élelmiszereket. A rendszerváltás átmeneti viszonyai között, az élelmiszerek iránti kereslet és kínálat eltávolodott egymástól. A városokban élő, a változások következtében egyre nagyobb számban munkanélküli polgárok, bevételük mind nagyobb részét fordították az egyre dráguló élelmiszerek vásárlására. A mezőgazdasági termelők maguk is veszélybe kerültek, mert a terményeiket korábban felvásárló, és részben azokat exportáló cégek, a piac politikai eredetű beszűkülésével, majd összeomlásával tönkrementek, így a kereskedelem drágulásával találták szembe magukat. Az „elérhető árak” persze azt is jelentették, hogy ezeken a piacokon az egyébként is eladósodott állam sem igen jutott adóbevételhez. Ez a megoldás ideiglenesen segített a katasztrófa elhárításban, de nem támogatta a (szociális?) piacgazdaság intézményesülését.

Filep-Pintér Eszter: Poéme

A város, amelyet a helyiek egy évtizede még falunak neveztek, kényelmetlenül viselte új keletű, díszes rangját, igaz a régi köpönyöge már sehogy sem jött fel rá. A régi kukoricások helyére sorházak nőttek a földből, a kakasszó zavarni kezdte a városlakókat. A külterületen idegen hangzású szupermarketek csábították a vevőket. Néhány hősies faluvédő még állta a frontot, és viseletben vonult ki az ünnepnapokra, de új idők új dalai már ott visszhangzottak a parasztházak tornácain. A szerény főutcán havonta más vállalkozó kezdett reményteli üzletet. Bevétel helyett legtöbbször adósság várt rájuk.

A férfi itt nyitotta meg üzletét. Nem ez volt az első. Már jó néhány vesztes vállalkozás fűződött a nevéhez. Mivel a kudarcra volt berendezkedve, ez a bolt remekül illett a sorba. A férfi régi kapcsolatai révén jutott az apró üzlethelyiséghez, amely már jó ideje üresen állt, s az önkormányzat nem tudta hasznosítani. Először a cégtáblával bajlódott: agyagból formázta meg a betűket, és cseppet sem zavarta a betűk kancsalsága.

POÉME – ez állt rajta.

Néhány bátor és kíváncsi városlakó már az első napon beleskelődött, s mivel nem értették, mit is árul a tulajdonos voltaképp – a boltba betérve – zavartan nézegettek körbe.

A férfi, akinek kalapjai, könyvei, és saját gondolatai voltak, szívélyesen tájékoztatta a potenciális vásárlót:

– Verseket árulok. Higgye el, csakis a legjobb minőséggel dolgozunk.

– Verseket? – ámult a belépő.

– Jól hallotta.

– De hát az van odahaza is.

– Teljesen igaza van. Ebédhez való is van odahaza, mégis igénybe vesszük időnként az éttermi szolgáltatást. Vagy ha újabb példára vágyna: Asszony is van odahaza, mégis eljárnak a férfiak ide-oda.

Ez elgondolkodtatta a kérdezőt, és tovább kíváncsiskodott:

– Mit ajánl?

– Amint látja, a polcokon téma szerint sorakoznak az alkotások: versek állatokról, barátságról, türelemről, nőkről, sötétségről, félelemről. Kiválaszthatja a formátumot is: kérheti díszes lapra, vagy simára, szaténzacskóba, vagy lenvászonba, üvegburába, vagy bögrébe a reggeli kávé mellé. Árulunk hangos verset is, vagy olyat, amit a költő olvas fel. Természetesen ez a lehetőség csak azokra a kortárs írókra vonatkozik, akik élnek.

– De hát otthon is el tudom olvasni a verset, minek fizessek magának?

– Legyen őszinte önmagához: előfordult a mai nap, hogy elolvasott egy verset az otthonában?

– Természetesen nem – így a vevő.

– Természetesen – az eladó hangjában felfedezhető volt némi irónia. – Na látja, most megteheti. Soha vissza nem térő alkalom. Az első verset féláron kapja. Hétfőn Adyt árulom olcsóbban, kedden Kosztolányit, szerdán Csoórit, pénteken pedig a kortársakat. Néhány százasért az öné lehet. Csak egy kávé ára.

A bolt tulajdonosa elképzelte, ahogy nyitás előtt egy órával már sorban állnak a legújabb Kemény versért. Reménykedett benne, hogy Reményiket is viszik majd, mint a cukrot. Mosolygott, mikor arra gondolt, hogy hajnalban kel, mint a pékek, mert a városlakók nála kezdik a napot, hogy egy kis útravalót gyűjtsenek a reggeli csúcsforgalomhoz. Karácsony és húsvét előtt az istenes verseknek jól felmegy az ára, Valentin napon a szerelmeseké. Elképzelte, hogy a boltban árul majd verses bögrét, verses kötényt, verses naptárt, és pajzán versrészletekkel női alsóneműt.

Ha Amerikában nyitott volna meg a POÉME, ki tudja, talán a férfi megszerezte volna már első millióját, és újabb vállalkozáson törné a fejét. De a levegőben szálló kóros mennyiségű panasz-szmog hazájában máshogy alakult a történet.

Két hónap múlva a férfi elkezdte leszerelni a betűket a bejárati ajtó fölül.

Mégis valami különös jelenség indult el a lakosság körében. Előkerültek a poros kötetek a polcok hátsó sorából, és a helyi könyvesbolt elmondása szerint soha még annyi verseskötetet nem vettek, mint abban az évben.

– A francba. Már megint másnak csináltam jó üzletet – mondta a verses férfi, és bajsza alatt egy cinkos mosoly indult útjára.

Elővett a zsebéből egy lenvászonba csomagolt Pósa Lajos verset, és olvasni kezdte.

”Dalolj remény, dalolj aranyszívű madár, szegények dalnoka”.

Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval

Talán a hirtelen beköszönő zord tél, vagy a város Főterén éppen egy időben zajló Cimbaliband koncert miatt, a megszokottnál kissé kevesebb érdeklődő gyűlt össze december 2-án, a könyvtár rendezvénytermében, az „Artjárás, egy kiállítás lenyomatai” című könyv bemutatójára.

A kötet egy különleges kiállítás különleges katalógusa. A júniusban nyílt tárlatban két művészeti ág képviselői vállalkoztak arra, hogy egymást inspirálva alkotnak közös műveket az irodalom és a képzőművészet kellékeit felhasználva. Most egy harmadik művészeti ág csatlakozott a könyv megvalósításához: a fotográfia. Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval bővebben…

Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 33. Négyigen, 34. Címer

illusztráció: wiki

33. Négyigen. A nemzetközi politikai viszonyok megváltozása keltette helyzetben a „népgazdaság” fundamentumai megállíthatatlanul omladozni kezdtek. Az összeomlás kéznyújtásnyira volt, amikor négy ellenzéki párt arra a kezdeményezésre összpontosította erőit, hogy népszavazást kezdeményezzen a Munkásőrség megszüntetéséről, az állampárt vagyonelszámolásáról, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, és a köztársasági elnök választásának módjáról. Bár az első három kérdés, már akkor beláthatóan, magától is rendeződött volna, a népszavazást kikényszerítették, és meglehetős politikai felhajtás mellett meg is tartották. Egyetlen valódi eredménye az lett, hogy a közvetlen, nép általi köztársasági elnökválasztás lehetősége meghiúsult. Ez az erősen vitatható döntés máig hat. A népszavazás a népnek a közügyekben való részvétel illúzióját kínálta, másodlagos jelentőséggel bíró, tulajdonképpen álkérdésekben, miközben az alakuló elit a háttérben alkudozott a hatalmi feltételeken. A népszavazás kezdeményezői pedig jelentősen növelték ismertségüket és népszerűségüket. Az államelnök személyéről azóta a parlament dönt, azaz tulajdonképpen, hatalmi paktumok eredményeként, a pártfegyelemmel kötött többség.

34. Címer. A nemzeti jelképek ügye olyan téma, amihez minden magát politikusnak gondoló aktivista hozzá tudott és tud ma is szólni. Ebben a futball-szakértelemhez hasonlít, amivel mifelénk szinte mindenki rendelkezik. A létező szocializmus mindent átalakító aktivista buzgalma után, abban, akkoriban, szinte mindenki egyetértett, hogy a hatályos „kádárcímert” nem lehet tovább használni, hogy vissza kell térni egy hagyományos magyar címerhez. Abban azonban nem volt konszenzus, melyik korábbi változat az, ami egyszerre fejezi ki a hagyomány szerves folytatását, és a vágyott haladás irányát. A címerről népszavazást terveztek. Ám erre nem került sor. Végül két változat maradt meg alternatívaként, a koronás kiscímer és a Kossuth-címer. Az előbbi hívei azzal érveltek, hogy a korona államiságunk történelmi folytonosságát jelképezi, a magyar állam szimbóluma, nem a királyságé magáé. A koronátlan Kossuth-címert előnyben részesítők abban a változatban a nemzeti önrendelkezés, a szabadság és függetlenség, a demokratikus törekvések jelképét látták. Élénk vita folyt, döntés nélkül, majd hosszas ügyfektetés után a kérdést már az új parlament döntötte el, a nép bevonása nélkül. A korona mindenhova visszakerült.