kiemelt címkével jelölt bejegyzések

D. Tóth Norbert: After karantén

illusztráció: pixabay.com

Az óra csörgése előtt ébredek,
még csend simogatja a nappali falait.
Hamarosan felbolydul a ház,
rajzfilm előtt álmos gyerekek pislognak.

A mai nap hosszú hetek után más
Öltözködés töri ketté a fetrengő rutint.
Újra kinyitja kapuit az ovi és bölcsi,
és bekebelezi a ház ricsajait.

Bánnom kéne?
Igen, nagyon.
Hiányozni fognak a reggeli veszekedések,
a kakaótól ázott kanapé.

A szőnyegbe taposott piskóta,
a falra fröcskölt szörp.
Hallani akarom a tányér, szék, asztal törését,
a sikító hiszti remegését az ablak üvegén.

Most itt ülünk mi szülők,
a csendestiszta délelőttben.
És próbáljuk magunkra erőltetni a hiányérzetet,
de nem megy, nem sikerül.

Ujj Béla: “A velünk született természetes intelligencia segít meghatározni, hogy mi a felelősségünk.” (mondatértelmezés)

 

 

 

 

illusztráció: Pixabay

Nem tudok betelni a nyelv rugalmasságával, és még mindig képes vagyok meglepődni a kommunikátorok ügyességén. Azért azt most is megjegyzem, mert nem lehet elég sokszor elmondani, hogy egy nyelvi közlés – ha úgy tetszik, egy mondat – célja az, hogy kommunikáljon, hogy nem-tudást szüntessen meg az érintett felek között. Manapság, amikor mindenki a mesterséges intelligenciáról beszél – többnyire anélkül, hogy tudná, mit is ért alatta – nagyon emberi a természetesség. Vannak, akik szerint az intelligencia azt a kreatív képességet jelenti, amit váratlan helyzetekben használunk. Olyankor az ember – látszólag előzmény nélkül – újat talál ki. A természetességet a ráhibázás adja. A felelősség ugyanakkor kitartó, elszánt törekvés, közös idea, egy cél elérésére, akár a külső hatások ellenében is. Akarat, hogy közreműködőként részt vegyünk a kívánt hatás okozásában. Jelenlét egy közösségi helyen, annak normái szerint. A felelősséget a gyakorlatban többnyire valamilyen társadalmi norma megsértése veti fel. Ezért egy működő társadalomban a felelősség nem bármilyen intelligencián, hanem közösen kialakított, elfogadott, elsajátított és alkalmazott értékeken, törvényeken alapul.

Filep-Pintér Eszter: Összeragadt percek

Illusztráció: Csősz-Rada Beáta (Gödöllői Fotós Kör)

Én tartós hullámot akartam
te tartós boldogságot.
A boltok ajtaja berozsdásodott:
nem vehettük meg, amire vágytunk.
Így hát a hokedlin ülve
kortyoltuk a tartós tejet
s mákszemeket válogattunk
a vöröslő lencsék közül.
– Most van időnk – suttogtuk:
újrakerekíteni a világot.
Te földgolyókat formálva,
mint játszó gyermek,
álomdarába forgattad
az összeragadt perceket.
Már a délután is ránk unt,
én csak szemelgettem a mákot,
s mire beesteledett,
szánkban megalvadt a boldogság:
– majd holnap –
vagy azután
kikerekítjük a világot.

Sütő Fanni: Északi pályaudvar

Suhajda Zsuzsa fotója Gödöllői Fotós Kör

Angelika kisasszony majdnem leesett az ülésről, amikor a vonat nagy kerékcsikorgás közepette megállt. Egy pillanatra kidugta a fejét az ablakon, de vissza is húzta, mert a sűrű füsttől rátört a köhögés. Nem ilyennek remélte első találkozását a székesfővárossal, de tudta, rengeteg ideje lesz felfedezni Budapestet a vőlegénye oldalán. A gondoltra összeszorult a szíve. Szerette volna elhitetni magával, hogy az izgalomtól vagy az örömtől, de nehezen ment. Egy könnycsepp gördült le az arcán,a füst csípte a szemét.

Visszaemlékezett a furcsa levélre, amit apja kapott egy ködös csütörtök délután. Egy eltűntnek hitt másod-unokatestvértől jött, aki állítása szerint hallott Angelika szépségéről, és szerette volna megkérni a kezét a fia számára. A boríték egy fényképet is rejtett, ami pont olyan homályos volt, mint az apja emlékei a távoli rokonról. De a levelet nehéz merített papírra írták, és a kecsesen kanyarított betűk mögött gazdagság sejlett. Hozományt nem kértek, nem is lett volna. Túl könnyűnek tűnt minden. Apja nehéz szívvel egyezett bele a házasságba, de más esélyük nem volt. Az öreget mar csak az a vágy tartotta életben, hogy a lányának jó férjet találjon, aki gondoskodik róla. Angelika megrázta a fejét, és összeszedte a kevéske holmiját. A vonat furcsán üresnek tűnt, a többi utas leszállt, amíg ő elbámészkodott.  Olyan volt, mintha egyedül lenne széles e világon. Sütő Fanni: Északi pályaudvar bővebben…

Ujj Béla: “A koronavírus pusztító hatással van a munkaerőpiacra.” (mondatértelmezés)

illusztráció: Pixabay

A munka nem dolog, hanem az Ember képessége az alkotásra. A munkaerőpiac szereplői az úgynevezett “közgazdaságtan” szerint a munkaerő: a munkát keresők (emberek), és a munkaadók: munkaerőt keresők (nem emberek: cégek és az állam). A munkavégzés, a kapitalizmusban, a korábbi fizikai vagy törvényi béklyóból, megélhetési kényszerré vált. Alapvető szempont, hogy a „munka” nem választható el az embertől. A piac – elméletileg – olyan hely, ahol egyenjogú szereplők, áruként viselkedő, egyenlő értékű dolgokat cserélnek egymással. Az árak – mértékként –, a kereslet, a vevők megjelenése, és a kínálat, az áruk felkínálása, függvényében változnak. A munkaerőpiacon munkaadók és a munkáltatók nem egyenrangúak. Pedig a felügyelő állam a polgáraié, nem a cégeké. Nem a régi állami eszközök rekonstruálására, hanem újak kialakítására van szükség. A politikusoknak fontos érteniük, hogy az emberek – akiket képviselnek – nem dolgozni, hanem megélni és hasznosan cselekedni szeretnének. A koronavírus az emberekre van pusztító hatással, a munkaerőpiacot nem ez a kór, hanem a mai gazdaság és politika félreműködése pusztítja. Jogai az embereknek vannak, nem a „munkaadóknak”.

Mersdorf Ilona: Piacnyitás (12)

 

 

 

 

illusztráció: pixabay.com

A piac maga az élet. Nem közgazdászokat idézek ezzel, inkább a nagymamámra gondolok, aki a hetivásáron szerezte össze a család asztalára kerülő terményeket. Más helyen és más időben, de ugyanúgy járok én is a standok között, számolgatom, mennyi almát vegyek az unokámnak, hány kiló spenótot főzzek szombatra a nagycsaládnak, mennyi füstölt parasztkolbászt fogyaszt el hét nap alatt a férjem, és mennyi csípős kecskesajt kell nekem. Mersdorf Ilona: Piacnyitás (12) bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: A Szent Anna templom és a vacoa

A Szent Anna templom évekig felállványozva állt, alig vártam már, hogy végre elkészüljön és megnézhessem. A kápolnában forgatták Truffaut: „A Missisippi szirénje” című filmjének esküvői jelenetét 1968-ban, Catherine Deneuve-vel és Jean-Paul Belmondo-val.

A Szent Teréz kápolna díszítését a helyi plébános, Dobem atya irányítása alatt, a nála katekizmust tanuló gyerekek faragták cementből, ők festették a halvány, zöld, sárga, lila és rózsaszín virágokat, búzakalászt, vízköpőket és angyalkákat. Elképzelhetjük, hogy mennyire aprólékos volt ez a munka, nem csoda, hogy évtizedekig készült, a gyerekek felnőttek közben. Örültem, hogy teljes pompájában csodálhattam meg ezt az egyedülálló, különleges, barokk stílusú műemléket. A kápolna halvány színeivel sajátos bájt sugárzott felém, felemelő érzés volt itt imádkozni. Szívesen maradtam volna még, de indulni kellett tovább a láva útján.

A Sainte-Rose-ban lévő L’Église Notre-Dame des Laves számomra megunhatatlan.  A tény, hogy nem pusztította el a láva 1977. április 11-én, s hogy ez a lávakőzet a mai napig körülveszi a templomot, ráléphetünk és megfoghatjuk, felejthetetlenné teszi az amúgy is érdekes trópusi környezetet. A templom vitrinjében a korabeli fotókat nézve láttuk meg, hogy a láva befolyt a templomba, de nem olyan mennyiségben, hogy teljesen betemesse. Az időjárás nem kedvezett nekünk, folyamatosan esett, de a borús idő ellenére is örültem, hogy újra itt lehettem. Az esernyős szűzanya szobor sajnos már nincs a régi helyén, 2014. január elején megrongálták. Réunion korábban megismert kedvező imázsán nagyot rontott ez a tény, ezek szerint itt is vannak vandálok, nem mindenki békés és barátságos.

régebben itt írtam erről:

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

A La Route des laves a térkép jobb szélén látható, sorrendben a 2004, 2001, 2002, és a 2007-es lávafolyás útján figyelhettük meg az egyre gyérülő növényzetet. Az eső elállt, s mire megettük az ízletes carinkat egy útszéli kerthelyiségben, már a nap is kisütött. Megállapítottam, hogy az egytálételükben, a cariban sehol a szigeten nem lehet csalódni. Bárhol, bármilyen húsból finom, és a tálalás is szemet gyönyörködtető. Itt most megkóstoltuk a vörösboros szarvaspörköltest – civet de cerf.

Az étterem rhum arrangé – ízesített rum választéka, amit digestive-ként kínálnak

A vacoa hím virágzata

Vacoát (Pandanus utilis) mindenhol látni a szigeten, a porózus talajt kedveli, jellegzetes növénye az óceánpartnak. Egyszikű, a csavartpálmafélék családjába tartozik, termése a pimpin, ami ehető, salátát készítenek belőle. Az esernyő alakú leveleiből kosarat, kötelet, hálót fonnak. A hím virágzatát most láttuk először.

A vacoa termése, a pimpin

Távozóban elszörnyedtünk a tövestől kitépett fán, amit az év eleji Bejisa ciklon hagyott maga után. Furcsa ennyire testközelből látni a ciklonok pusztítását.  (2014. febr.)

illusztráció: a szerző fotói

Truffaut filmelőzetese a Szent Teréz kápolna esküvői jelenetével

https://www.youtube.com/watch?v=AFsy8Kzd_fQ

Ujj Béla:“Van egy üzleti lelkem is.”(mondatértelmezés)

 

 

 

 

 

Suhajda Zsuzsa fotója Gödöllői Fotós Kör

Ami spirituális, nem üzlet. Ami üzlet, nem spiritualitás. A lélek nem test. A test nem lélek. A kurva nem szűz. A szűz nem kurva. Persze az előbbi trivialitások nem zárják ki a romlott szüzek, és a lélekkel, lelkiismerettel bíró üzletemberek létezését. Ismertem vállalkozót, aki a jógateremben a legjobb síelőnek, a sípályán a legjobb jógásnak mondta magát. Se síelni sem jógázni nem tudott jól, és üzletembernek is csapnivaló volt. Az üzletben ugyanolyan fogyatékosság a lélek, mint az imában az üzlet. Mindig gyanús, amikor valaki az üzletben a kölcsönös, jogszerű viszony helyett valami másra tereli a hangsúlyt. Az üzlet célja áruk, szolgáltatások előállítása oly módon, hogy azok vételéből, eladásából többletjövedelem, haszon keletkezzen. Ha egy ügyletből veszteség keletkezik, például adományoz, vagy gyereket nevel valaki, az nem üzlet. Az élet nem üzleti alapú működés. Alapvető tévedés jelenségeit hatékonysággal – ami a hasznot méri – jellemezni. A lélek az ember szellemi képességeinek összessége, a tudat kialakulása óta az anyagi létet mozgató életerő megtestesítője. Méltatlan összehozni egy olyan kérészéletű fogalommal, mint a profitcélú üzlet.

Mersdorf Ilona: Szabadságfok (11)

 

 

 

 

Által Anikó fotója Gödöllői Fotós Kör

 

Melegfront
Fűrészpor ízű az egy hete vásárolt rozsos kenyér, kifordul a számból. A vége, ami a celofán zacskóban maradt, kezd penészedni.
Nem lehet ebben a fülledtségben dolgozni, lehajolok, kitépek egy gyomot, aztán ölelgetem a fűzfa derekát, hogy ne ájuljak el. Inkább ne mértem volna meg a vérnyomásomat, most már határozottan rosszul vagyok. Mersdorf Ilona: Szabadságfok (11) bővebben…

Radnóti László: Szamárfül Newtonnak

 

 

 

 

Csősz- Rada Beáta fotója Gödöllői Fotós Kör

VILÁGSZÁM! – hirdette a takarékosan apró szórólap. (Ezek a szuperlatívuszok mindig gyanúsak és agyonhasználtak, ezért hosszas győzködésre döntöttem úgy mégis, hogy beadom a derekam.)

A cirkusz neve valahonnan ismerős volt, de Világszám-Tónióról még sohasem hallottam. Este hétkor pontosan kezdődött az előadás. Egészen tisztes nézősereg gyűlt össze, csak imitt-amott csúfoskodott egy-egy üres szék. Amióta a csodák házhoz jönnek mindenféle égi csatornákon, azóta egyre nehezebben élnek meg ennek a megvesztegethetetlen művészetnek a művelői. Az állatszámokat nem kedvelem, nem is nagyon figyeltem, inkább sajnálkoztam, de az akrobaták tökéletes koreográfiája és könnyedsége láttán szívesen tapsoltam, mert ez valódi teljesítmény. Itt nincsenek összeköttetések, felsőbb kapcsolatok, felmenők érdemei. Tudni kell a szakmát és kész. Még háló sem feszült a gyűrű alatt, igazi tétje volt minden mozdulatnak. Újabb két kutya- és galambszám után leoltották a lámpákat. Semmi zene, csak dobpergés hívta a reflektor fénycsóvájába Tóniót, aki már az első pillanatban megbabonázta a nézőteret. Hallatlan magabiztossággal, csupán testbeszédével adta tudtunkra: „én vagyok a legjobb!” Radnóti László: Szamárfül Newtonnak bővebben…