Istók Anna: Justine óta tudjuk

Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás c. könyvének ajánlója

Illusztráció: Almási Lajos
Illusztráció: Almási Lajos

Egy szerelmi kapcsolatban a felek soha nem egyenlők. Az egyiknek mindig több a veszítenivalója, ő a gyengébb, mondhatni, ő az, aki jobban szeret. Aki birtokolni akarja a másik minden gondolatát, érzését, annak ellenére, hogy a másik erre nem is igazán vágyik, akinek esetleg terhes ez a ragaszkodás, ez a birtoklási vágy. Igen ám, de mi van akkor, ha az egyik fél okkal, sőt joggal hiszi azt, hogy birtokolhatja a másikat?

Amikor még volt illem és meghatározott szabályrendszer szerint zajlottak a társas kapcsolatok, amikor a legyező állásából következtetni lehetett a hölgy hajlandóságára, a férfi vizitjeiből annak udvarlási szándékaira, lényegesen egyszerűbb volt a dolog. Lehetett sejteni, hogy mik az elvárások, hogyan alakul a tartozik-követel oldal. Mikor lehet készülni házasságra, és mikor komolytalanok a szándékok. Az ember nem lépett át csak úgy határokat, mert következményei voltak. Így hát kevesebb volt az esély arra, hogy valaki jogtalanul formáljon jogot a másik érzéseire, illetve jogtalan módon rabolja el a gyengébbik fél szívét.

Merthogy a szerelemnek van egy csúnya tulajdonsága, amit az őseink még tudtak és igyekeztek is mindenféle írott-íratlan törvényekkel kivédeni: a szerelem hirtelen, ok nélkül támad fel, ellenben annál nehezebben lehet tőle megszabadulni. Márpedig ha felelőtlen módon olyan jelzéseket teszünk a másik felé, amit tévesen úgy értelmez, hogy az szerelem, akkor a csíra szárba szökken, elburjánzik és a jogtalan birtoklón erőt vesz az őrület. És innentől hiába vonogatjuk a vállunkat, hogy én nem úgy gondoltam, én csak udvariasságból mondtam azt, amit, a másik soha nem fog már hinni nekünk. Mert a szerelem második legrondább tulajdonsága, hogy azt hiteti el az emberrel, hogy pusztán a szerelem okán joga van birtokolni a másikat. Ha te szerelmes vagy egy másik emberbe, aki mondjuk egy ideig úgy tűnik, viszonozza az érzéseidet, akkor ez éppen elegendő indokot jelent számodra, hogy jogot formálj a másikra akkor is, amikor az már menne. Pedig jogtalanul teszed ezt, hiszen a szerelem nem elég jogalap arra, hogy birtokoljunk egy másik embert. Akkor sem, ha egy ideig kölcsönös volt.

A regénybeli Ester úgy hiszi, joga van birtokolni Hugot, csupán csak abból kifolyólag, mert szerelmes belé. Nem képes megérteni azt, hogy amit a férfi mond, az tényleg úgy van, nincs mögötte semmi hátsó szándék. A férfi nem tesz semmit, nem akar semmit. Merő udvariasságból nyújt néhány udvarias gesztust, amit a nő átértelmez és a szerelme jogán tovább táplálja birtoklási vágyát. És az olvasó csak sajnálni tudja Estert, mert nem érti meg azt, amit Lawrence Durrell Justine-je óta pedig tudunk, hogy az egész szerelem nem más, mint egy rohadt nagy fikció.

2 hozzászólás a(z) “Istók Anna: Justine óta tudjuk” bejegyzéshez

  1. “Az ember nem lépett át csak úgy határokat, mert következményei voltak. ”

    Ma is vannak… és/de sokan mégis átlépik a határokat. Mert megtehetik, mert tojnak a következményekre vagy bármi más ok miatt. Pl. szerelmesek lesznek 🙂

    Érdekes eszmefuttatás volt.
    A könyvről nagyon sokat nem tudtunk meg, de ez engem nem zavar.

  2. A fenti kommentben a megtehetiket kéretik idézőjelesen értelmezni, utalván a reklámra, amiben “megérdemelnek” dolgokat a fogyasztók. Mert amint az elemzés is érinti, ma már a nagy átlagot tekintve mások az erkölcsi körülmények.
    Off vége 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *