És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
illusztrációk: pixabay.com
– részlet –
Miután elbúcsúztunk a többi magyartól, mi Annemasse felé vettük az irányt. Afelé a csodálatos völgy felé, mely egy lapos fenekű katlanra hasonlít, melynek széleit hirtelen emelkedő magas hegyek alkotják. Mielőtt a városnézés után hazaértünk volna, unokáim kitalálták, felvonóval menjünk fel a Salevé hegyre, ott szeretnének még szaladgálni és fagylaltot enni. A fagyi lehetőségét én is örömmel fogadtam, de előtte megnéztem, látszik-e a hegycsúcs. Eszembe jutott az a nyári nap, amikor lent a völgyben olyan meleg volt, hogy majdnem hőgutát kaptunk, de mire felértünk, már köd takarta a csúcsot, egymást is alig láttuk. Az ecetszagú hideg köd szinte pár pillanat alatt ült le a csúcsra, akár csak egy hósapka, és nedvessége a bőrünkre tapadt. Még a hideg is kirázott, és pár méter megtétele után szinte menekültünk a lefelé induló felvonóba. Ezt nem szerettem volna megismételni.
Fent ragyogóan sütött a nap, ködnek, hidegnek nyoma sem volt. Genf szinte a lábunk alatt terült el, és a távolban a kék ég összeolvadt a kifli alakú tó vizével. Sokan voltak a lejtős hegyoldalban, ahol éppen egy fiatal nőt kötöttek be egy tandem repülés felszállásához. A nő az izgalomtól sikoltozott, de miután felszálltak, már nem lehetett hallani a hangját. Vagy elveszett a levegőben, vagy az eléje táruló látványtól még a lélegzete is elállt. Sokáig néztem, amint Genf felé szálltak, majd a növekvő távolság miatt egyre kisebb lett az ernyő, végül eltűntek.
– Egyszer, majd én is felrepülök! – kiabálta Zsombor, miközben nővérével futva indultak a fagyis felé.
(Megjelenés helye: Öt perc indulásig – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)
Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett! Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.
– részlet –
Egy ideig csendben álltak egymás mellett, nézték a napnyugtát. A nyári szellő hűvösre váltott, Maja önkéntelenül megborzongott pántos felsőjében. A hullámok bronzbarnán és haragos kéken tajtékzottak, csapkodásuk mégis megnyugtatóan hatott rá. Aggódnia kellett volna, hiszen legalább egy órányira voltak a leparkolt autótól, a hosszú sétától a lába is fájt, ehelyett örömmel fogadta teste jelzéseit. Nem csak a megtett kilométereket érezte, hanem azt is, ahogy a hátrahagyott érzések nyomán fellélegzik. Azt vette észre, hogy évek óta először nem haraggal, hanem szeretettel gondol a volt férjére. A ráeszmélés őt is meglepte, és mint annyiszor barátságuk hosszú évei során, azonnal Timihez fordult, hogy elújságolja neki. Barátnője mozdulatlanul nézte a tengert. Szokásával ellentétben most nem izgett-mozgott, hanem szinte kővé dermedve állt a homokos parton. Maja összekulcsolt karral figyelte barátnőjét, és valami azt súgta neki, hogy ismeretségük kezdete óta sosem álltak ennyire közel egymáshoz.
– Milyen volt a túra? – kérdezte Timit, aki mosolyogva fordult felé.
– Kurva nehéz – felelte.
Nevettek.
– Te miket láttál? – kérdezte a barátnője, és Maja felsóhajtott.
– Gyönyörű moszatos köveket, apró tiszta tengerszemeket. Sirályokat és valami fekete madarat, fogalmam sincs, mi volt, de lefényképeztem – sorolta, és elővette a mobilját.
– Én nem fotóztam, örültem, ha nem gurulok le a sziklákról – kuncogta Timi. – Azt hiszem, jó döntés volt, hogy nem jöttél velem. Ja, és Glencoe előtt még gyakorolni kell, mert ha ez nehéz volt, akkor ott mindketten ki fogunk purcanni.
– Tudom, ismerem a határaimat – mosolyogta el magát Maja.
(Megjelenés helye: Öt perc indulásig – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)
Csiki Krisztina – Szeret utazni. Írás közben, a mentális dimenzióban tett utazásai során legalább annyi impulzus éri, mint amikor testben is utazhat. Az életet egyetlen egybefüggő barangolásnak tekinti, és reményei szerint eljuthat az ismert világegyetem távolabbi zugaiba is, a modern technológiának köszönhetően talán nem csak gondolatban.
illusztráció: Rigó József
A fenti mondatból úgy tűnik, mintha egy működő állam működő egészségügye várna az egészségproblémáit megoldani kívánó polgárra. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az akut esetben jelentkezőknek időpontot kell kérniük ahhoz, hogy majd időpontot kaphassanak a szakrendelőkbe. De jelenleg a „normál” procedúra is akadályozott. Ellátás gyakorlatilag nincs. Egy egyszerű laborvizsgálat esetében az időpont kéréstől a vizsgálathoz jutásig, a pandémia előtti békeidőben is, több hét kellett. De az is csak akkor volt lehetséges, ha előtte a háziorvos már ellátott beutalóval. Az orvoshoz fordulásra buzdító nyilatkozó azt is mondta, hogy a kivizsgálás a sportolóknak különösen ajánlott, mielőtt folytatnák a további edzéseket. Megnyugtató, hogy a hivatásos sportolók, a lezárások ellenére is zavartalanul folytathatják a felkészülést és – ha covidosok lesznek – kivizsgálja őket a (sport)egészségügy. Hallom, hogy ők fontosak, mert idén olimpia lesz(?). Jó lenne, ha a profi élsport, nem a rendes ellátás rovására lenne prioritás. Arra mindenképpen szükségem lenne, hogy ha új kivizsgálásra nem is, de a kötelező éves szakorvosi kontrollra ne csak fél évvel(?) később mehessek.
részlet
Második évemet is sikerrel zártam a Sorbonne-n, és az éppen csak elegendő állami ösztöndíjat kiegészítendő, munkát vállaltam több tervezőirodában. Amikor már a lépcsők tervezése is ment (ez amolyan mérce a kezdőknek), szépen kamatozott szorgalmam. Havi kilencven-száz órás különmunkával megközelítettem otthoni élsportolói jövedelmemet. Beiratkoztam egy gépjárművezetői tanfolyamra. Aztán a vizsga előtti héten eszembe jutott Jutkának tett ígéretem, és úgy döntöttem, veszek egy Vespa robogót, és azzal meglátogatom. Châteauroux-ban van. Amilyen a szerencsém, a város előtt pár kilométerrel megállított két motoros zsandár. A papírjaim rendben voltak, csak a jogsi hiányzott. Összeszedve minden francia tudásomat, szívhez szóló történetben ecseteltem, hogy a szerelmemhez igyekszem, akit két éve nem láthattam, és már nem bírtam kivárni azt a négy napot sem, amikor jogosítványt kapok. Bizony, ismerni kell a franciák lelkét, és én jól beletaláltam. Innentől kezdve rendőri felvezetéssel mentem Châteauroux-ba. Csak azt kellett megígérnem, hogy visszafelé vonatra rakom a Vespát. (Persze eszemben sem volt, de szerencsémre nem találkoztam velük.)
(Megjelenés helye: Öt perc indulásig – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)
Bojár Cassino – Szkeptikus lírikus, aki anagrammát csinált a nevéből, aki az „utolsó békeévben” született, majd túlélte a világháborút, később egy forradalmat és egy rendszerváltást. Megélte a század- és ezredfordulót is. Van miről mesélnie.
emlékszem a közös sétáinkra
fogta a kezemet hazafelé
kisgyermek voltam
a málnaszörp ízét megőriztem
keze melegsége tenyeremben
reggel az a hír fogadott: meghalt
megszépült emlékek közt állok
itt hagyott pillanatképei
zakatolnak fejemben
még készült a feladatokra
de a halál megpöckölte homokóráját
lepergett ideje
a szorongató félelem
hozzám csapódott útitársként
gépiesen róttam tovább a napokat
(Megjelenés helye: Öt perc indulásig – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)
Almási Lajos – Sajószentpéterről indult fiatal felnőttként, majd Miskolc után megérkezett Gödöllőre. Számára minden újabb útban ott van az a csoda, amit Isten ad az embereknek, az motiválja őt, hogy ezt képes legyen átadni az olvasónak. Szeret olyan helyeken megállni, ahol más sohase tette még, legyen ez egy házrom, vagy csak egy kereszteződés, és azon tűnődik hány élete érintette ezt a helyet az elmúlt években, és szinte látja a lépéseik nyomát.
illusztráció: Rigó József
Szerencsére olyan korban élünk, amikor honfitársaink túlnyomó többsége nem élt meg háborút. Az a kisebbség, aki volt besorozott vagy önkéntes katona, tisztában van azzal, hogy a feltételezett ellenséget a tábornokok mindig könnyedén legyőzik. A feltételezett ellenséggel ellentétben – ami valóságos, csak éppen nem támad – a kitalált nem is létezik, ezért még kisebb dicsőség legyőzni. Egy normális emberi közösség nem keres folyamatosan ellenségeket, de felkészült és képes a valódi élet kihívásainak kezelésére. A vírus létezik, de nem ellenség, hanem megoldandó társadalmi, közegészségügyi feladat. Amely, mivel mindenkit érint, olyan megoldásokat igényel, amik mozgósítani képesek a polgárokat. A háborúban van katonaság és hátország, a pandémiában nem használhatók a katonai fogalmak, ezért azok sikeresen nem is alkalmazhatók. A járványok csak minden határon inneni és túli ember és társadalmi intézmény bevonásával leküzdhetők. A világ népei egészségének közös védelme nem csak nem háború, hanem még csak nem is sportverseny, ahol a célegyenes után, a célszalagot átszakítva, nyugodtan hanyatt lehet feküdni a füvön. A közegészség ügye folyamatos, rendszeres és szisztematikus békefeladat.
„Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Hegyi beszéd)
Boldogok, akik nem akarnak semmit,
akiknek jó a van, nem kell a lesz.
Boldogok a magányosok,
mert nem kell senkit féltsenek.
Boldogok a meg sem születettek,
a már megszületni sem vágyók,
nekik nem kell az életért sorba állniuk,
és sohasem lesz halálvágyuk.
Boldogok a mások helyett élők,
a mindent maguknak akarók –
könnyen ledobják majd magukról
ezt a megunt, szétszakadt élet-takarót.
Jeruzsálemtől nem messze a Kaperneum melletti hegy oldalában gyülekeztek az emberek. Pásztorok botjukra támaszkodva, szolgák és házi mindenesek, kereskedők, ráérős kufárok, koldusok, pénzváltók, vízhordó fiúk, földművelők és belső cselédek. Három-négy környékbeli, aki tanítványnak hívatta magát, azt mondta, ma megláthatják a varázslót, aki el fogja mondani a titkot. Azt senki nem tudta, mi történik majd utána. Ha már megtudták a titkos szavakat, mit kell csinálni vele? Vagy működik magától is? Látó lesz a vak? A félkarúnak újra kinő a karja? A leprásnak eltűnnek a foltjai, kisimul a bőre? A béna járni fog? Vagy majd találnak egy zacskó aranyat? Egy üvegcse életelixírt és örökké fognak élni? Mire lesz jó az a titkos varázsszó? És biztosan megtudják? Eközben megint új emberek jöttek, már ellepték a hegy oldalát.
Talán száz lépésre tőlük egy férfi ült a hegy oldalában, alakja beleveszett a szürkésfehér mészköves sziklafalba. Fehér kapucnis gyolcsköpeny volt rajta, derékkötője lazán fogta át a derekát. Nem vették észre. A
földön ült, háttal a tömegnek a kőfal felé fordulva, mozdulatlanul, keresztbe tett lábakkal, kezét a két térdén nyugtatta kifordított tenyérrel. Szeme csukva volt, meditált.
Már jó idő eltelt, a gyülekezet egyre hangosabban morajlott, egymást kérdezték, híreket cseréltek. Volt, aki felállt és csalódottan elindult vissza a városba. Néhányan csatlakoztak, de a többség még várakozott.
A meditáló férfi végre felállt, megfordult, lassan kinyitotta a szemét, és szétnézett a lenti tömegen. – Itt az idő – sóhajtott az égre nézve, és lassú léptekkel megindult a lentebb várakozók felé. Hirtelen csend lett, amikor észrevették. Mélységes, lélegzetvisszafojtott, várakozó csend. Minden szem az övét kereste. A férfi átérezte a néma várakozás kavargó mélységét. Tudta, hogy beszélnie kell, tudta, hogy el kell mondania a titkot, mert az emberek csak tőle várják, csak ő mondhatja meg nekik. És azt is tudta, hogy most még nem fogják megérteni, hogy bizonyságul az életét is oda kell adnia.
Amikor közéjük ért, karjait széttárta és hangosan szólt – szeressétek egymást és bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek.
illusztráció: Almási Lajos
Az „ország”, mint identitás képző fogalom, ellentmondásosan élhető meg a mai globalizált világban. Van jelentősége az országnak, mint hazának, de nincs a fő élet-meghatározó tényezők között. Túlhangsúlyozása inkább külsődleges szándékok jelzése, mint belső motiváció. A szuverenitás kevesek által igazán megértett absztrakt politikai és jogi fogalom. A politikai szuverenitás az adott közösségen belüli hatalombiztosítás gyakorlata. A jogi szuverenitás az adott közösségen belül létező legfőbb hatalom törvényekkel történő megalapozása. Az állami szuverenitás szükségképpen konfliktusban van minden más létező belső és külső szuverenitás igénnyel. Ezért időről időre hatalmi vágyak és harcok célpontja. A függetlenség és önállóság minden társadalmi szereplőnek, csoportnak fontos, de polgári alapjogként csak személyes szinten értelmezhető. A fő különbség nem a liberális és konzervatív felfogás között van, hanem az egyéni szabadságot, a magántulajdont tiszteletben tartó, a centralizációt ellenző – és az egyéni szabadságjogokat és a magántulajdont a „nemzet” nevében elvető, az állam szuverenitását hangsúlyozó gondolkodás között. Az utóbbit sokan államszocializmusnak is nevezik.
