nem adsz és nem kapsz
mint fáradt madár
ring pehelysúlyú életed
a semmi holdfényes vizén
beleájulsz az édenbe
fehér leszel
színtelen
szelíd és
ostoba
fogaid közt kék tollak
csupaszon térsz magadhoz
arcod közepéből
csőr hegyesedik
elfogytak a szavak
a boldogság csak egy fogalom
kacagásod madárdal
végigcsendül a hegyen
https://www.facebook.com/istokanna
Szívem legyen olyan tiszta,
mint az áttetsző esőcseppek,
amit csak akkor látsz,
ha sötét dereng mögüle.
Szívem legyen békét teremtő,
szálljon homály igaznak hitt szememre
ha gyűlölet csapdos,
s szétcincálva hevernek a béke maradékai.
Szívem legyen a világ által üldözött,
legyek a másiknak más
és legyen ő nekem a másik,
akiért a te irgalmaddal lehajolok.
Szívem legyen mindig éhes rád,
és szomjazzam az Útra,
amin Veled botorkálhatok.
Szívem legyen könnyáztatta, hogy meglássam azokat,
akiknek fáj, de Veled mégis boldogok.
Szívem legyen ujjongásban jártas,
hogy örvendezni tudjak,
minden tékozló, vályúnál járt vándornak.
S ha éhezve, szomjazva
szelíden hazatérek,
Te nyiss ajtót kifehérített szívemnek.
Filep-Pintér Eszter
Úgy ír, ahogy kenyeret süt. Hosszan dédelgeti, simogatja, néha durván megcsapkodja, szeretettel készíti mások és maga örömére. S a kovász elvégzi idővel a maga dolgát.
Almási Lajos alkotása
Mindenről készíthető statisztika. A cím béli mondást legtöbben Churchillnek tulajdonítják, de mindegy is, hogy ki mondta. Tegyük fel, hogy valaki pontos nyilvántartást vezet saját nemi életéről. Nyilvántartja mind a társas, mind a magányos megoldásokat, de hiányosan tudja csak azonosítani a más elfoglaltságok közbeni spontánokat. Az adatokat azért gyűjti, hogy egy időszak végén feldolgozza. Biztosan kijelenthető-e, hogy hamisítatlan eredményekhez jut? A társsal történt aktusok heti gyakorisága az adatokból látszólag egyértelműen kiszámolható. De mi van a több aktusos extra esetekkel, azok hánynak számítanak? Ha egy hónapban csak egy alkalommal, de akkor négyszer, lehet-e heti gyakoriságúnak nevezni a dolgot? Persze a statisztika tudománya képes megkülönböztetni az előbbi eseteket. De, ha az önelemző csak arra kíváncsi, hogyan teljesít a többiekhez képest, akkor – mivel csak arról értesül, mások átlag heti hányszor művelik –, döntenie kell, hogyan értelmezi saját adatait. Marad az a megoldás, hogy az aktusok számainak összegét elosztja a hetekével. Azután, mivel maga “hamisított”, ha az eredmény valamennyire igazolja várakozását, belenyugodhat az adatelemzés eredményébe. Ilyen a statisztika.
„Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak”
Vedd elő a régi, talán még a nagymamád szekrényében jobb napokat látott, csíkos szélű ruha zsebkendődet.
Most ne gondolj arra, hogy ezt a francia boríték méretűre összehajtott, finom anyagot már mi mindenre használtad, hogy bekötötted fiad vérző lábacskáját, hogy bevizezve fejedre raktad hűsítő párnaként, hogy hosszúkásra hajtva meleg sót bugyoláltál belé és egyszer így, a füledre rakva vártad az enyhülést.
Vedd elő ezt a zsebkendőt, és képzeld el, ha lettél volna egyszer is az életben olyan mérhetetlenül szomorú, hogy pillanatok alatt könnyeid átáztatták volna ezt a finom anyagot. De, te sohasem adtál alkalmat magadnak, hogy sírjál.
Nem engedtél a kísértésnek.
A vigasztalást nem a sírástól vártad, sohasem.
A boldogságodat könnyeid nem zavarták, zsebkendőd nem telt meg a búslakodás testnedveivel.
Szagolj bele a zsebkendőbe, így összehajtva. Valami enyhe megszáradt levendula illat felsejlik benned?
Hajtogasd ki a zsebkendőt, tedd magad elé, majd rakd rá az arcodra.
Érezd a simogatást, ahogy leheleted áthatol a szálak közti réseken, hűsítő érzés lepi el szemeidet, orrodat.
Vigasztalódj könnyek nélkül, add át zsebkendődet egy sírónak.
Tóth M. Erika: Irka alapító tag, az írást nemcsak hobbijának tekinti, mellékállásban
beszédíróként dolgozik. Szereti az abszurd, rövid írásokat, novellái és versei is tömören fejezik ki mondandóját.
Három napon át megállás nélkül havazott. A vastag fehér felhők elnyelték a völgyet, a kis gerendaház odafenn a hegytetőn szigetté változott. Fanni úgy látta, már a fenyőfák is roskadoznak a rájuk nehezedő magánytól. A madarak is eltűntek, talán elbújtak az ágak sűrűjében, ahogy ő is a vastag függönyök mögött.
A negyedik nap elsöpörte a felhőket, a völgy ott volt ismét karnyújtásnyira, amikor kinézett az emeleti hálószoba ablakán. Végre olyan lehetett volna minden, mint ahogy olyan sokszor elképzelte, amikor arról ábrándozott, hogy a telet is itt fenn tölti majd a nyaralóban. Kiül a teraszra, betakarózik egy vastag gyapjúpléddel, sütteti az arcát a nappal, hallgatja a fenyőmagot csipegető rigók csármálását.
Most mégis minden más volt. Nem jószántából jött fel a hegyre, a kényszerű karantént töltötte itt, a városi panelben nem érezte biztonságban magát. A nyaraló kényelmes volt, húsz éven át alakítgatták, míg a gyerekekkel itt töltötték a vakációkat. A férje mindenhez értett, még kandallót is épített a földszinti nappaliba, bár egy pelletkazán kifűtötte az egész házat.
Fanni lement a konyhába, teát főzött, betett két szelet rozskenyeret a pirítóba, megetette a macskát, közben hangosan dohogott.
– Na, tessék, megint kiszórtad a ropid a padlóra, kezdhetem elölről a takarítást.
Ezzel teltek a napjai. Úgy tűnt, alig veti be az ágyat, főzi meg az ebédet, máris este van. A teraszon üldögélés mindig másnapra maradt.
– Hiába, hetven év az hetven év, semmi sem megy már úgy, mint azelőtt.
Estére sütött egy tepsi lekváros buktát, Lilit várta, aki csütörtökönként bevásárolt neki. Lili szép volt, fiatal, mégis egyedül élt ő is, a szomszédban, a pár éve épült luxusnyaralóban lakott.
Mióta ilyen korán besötétedett, gyakran borozgattak együtt a kandalló előtt. Lili finom borokat hozott, értett hozzájuk, ez volt a mestersége. Lent dolgozott a völgy híres borászatában, beszélgetés közben kiderült az is, hogy a volt férje a tulajdonos. A kislányuk lent lakott az apjával a faluban, csak a szünidőket és hétvégéket töltötte az anyjánál fenn a hegyen.
Idén már november közepén megkezdődött a téli szünet, a völgyben bezártak az iskolák a járvány miatt. December elején Lili felhozta a lányát, megkérte Fannit, napközben vigyázzon rá. A kislány komoly szemű, angyali gyerek volt, nem olyan rosszcsont, mint annak idején Fanni gyerekei. Az övéi naphosszat rohangásztak, fára másztak, birkóztak, hangosak voltak, és néha elviselhetetlenek.
Lili kislánya egész nap rajzolt, olvasott, fantasztikus játékokat talált ki. Volt egy aranyszínű labdája, abból jósolt Fanninak, mint egy kristálygömbből. Áttetsző fehér bőrével, vörös hajával és jégkék szemével olyan volt, mint egy kis druida.
Fannit gyerekkori önmagára emlékeztette a kislány. Egyik este, amikor ott aludt nála, árnyjátékot rendeztek, a falon sirályok röpködtek, kétfejű sárkányok vívtak csatát. Másnap a gyerek origamiból meghajtogatta a mese szereplőit, ott csapongtak a csilláron a fejük felett.
Fanni lehozta a padlásról a festőecsetjeit, vásznait. Egyik este épp a havas tájat festették mindketten, amikor Lili hazaért.
– Be kell költöznöm a városba. A volt férjem kórházba került, nekem kell tovább vinnem az üzletet, karácsony előtt van a főszezon. Rosszul mennek a dolgaink, el kellett adnom a nyaralót.
Fanni egyedül maradt, és ez a magány most olyan üres volt, mint még soha. Mintha eltűnt volna a ködben a völggyel együtt az egész világ. Szentestére feldíszítette a karácsonyfát, mint mindig, de nem gyújtotta meg a gyertyákat, csak ült a fotelben, kezében az üdvözlőkártyával, amit Lili kislányától kapott. Egy rózsaszín panelház töltötte ki az egész lapot. A sok sivár ablakon hidegen csillogott a lemenő nap fénye, egyikben ott állt egy kislány, egyedül.
Fanni is küldött nekik egy képet. A havas kertben magányosan álló házról, aminek ablakán együtt néznek ki, ők hárman.
(A novella egy kreatív írásfeladatként készült, a fenti képek alapján kellett egy rövid történetet írni úgy, hogy nem tudtuk, mi lesz a következő képen.)
Nem értem, miért háborodnak fel az emberek a mai fényűzésen, ha közben tömegével látogatják a „történelmi kastélyokat”, és vásárolják a róluk szóló könyveket. Miért irritálja ugyanazokat a mai méregdrága vécékefe, akik csodálják a hó híján són szánkózást. Mennyivel rosszabb az alagsori korcsolyapálya és edzőterem, mint a fedett lovarda. A táncterem, színházterem és kártyaterem minden „jobb főúri palota” kelléke volt. A mai „nagyságok” csak a régieket utánozzák, mert nincs képességük valami másféle kiteljesedés, nagyszerűség elképzelésére és megélésére, mint amit az „élet tanítómesterétől”, a történelemből tanultak. Nekem, amikor valaki a vagyont harácsoló főurak kastélyainak nagyszerűségét dicséri, mindig zsellér őseim jutnak eszembe, akiknek, nem kis mértékben a lakhatási körülményeik miatt, csak minden második gyermeke élte meg a felnőttkort. Nem tudom felfogni, miért nem értik meg a történelmi nagyság rajongói, hogy egyetlen pompás palota sem létezhet alávetett tömegek munkája nélkül. Bármely „kastély” csak szolgák hadával tud működni. Semmi nem fog változni, amíg a „történelem” figyelme a kastélyokra és lakóik életére korlátozódik.
illusztráció: pixabay.com
Réunion sziget vulkánja, a Piton de la Fournaise egyike a Föld ma legaktívabb és legszebb tűzhányóinak, azonban a gyakori kitörések ellenére sem tartják igazán veszélyesnek. A hozzá vezető út érdekessége a táj metamorfózisa.
Az autó időgéppé alakul, amikor átrobogunk a különböző földtörténeti korokon. Kezdetben még minden zöldellő, virágos, a legelésző szarvasmarhák láttán mintha az osztrák Alpokban lennénk.
Nem sokkal később egy cryptomeria-erdőn keresztül visz az út, majd a gazdag növényzet ritkulni kezd és sivatagi látvány váltja fel, a Plaine des Sables – homokmező, ahol már csak itt-ott egy-két hangafű búslakodik.
A kanyargós út mellett hatalmas sziklák sorakoznak. A talaj barnából fokozatosan vörössé válik.
Ilyen lehetett a sziget több millió évvel ezelőtt. A Pas de Bellecombe parkolótól már gyalog kell folytatnunk utunkat ezen a holdbéli tájon, a 2311 m magasan fekvő kilátóig. A panoráma lenyűgöző, egyedi, különleges. Egy 360 fokos körtérképen tanulmányozhatjuk a látványt, a helyszínt és néhány nagyváros, például Párizs, Moszkva, Sydney irányát is.
A kráter mentén több órás gyalogtúrákat is lehet tenni.Ilyenekre természetesen csak sportos előélettel rendelkezők vállalkozhatnak, nekem elég volt fentről megcsodálni az 1713-as kitörés kis vulkánkúpját, a Formica Leo-t.
Visszafelé újra átvágunk a homoksivatagon, a cryptomeria-erdőn, az „osztrák Alpokon”, majd megérkezünk a Vulkán háza múzeumhoz, a La Maison du Volcan-hoz.
Minden, amit a vulkánokról tudni lehet – mondhatjuk a múzeumról, hiszen nemcsak a Piton de la Fournaise-ről mutatnak be posztereket, maketteket, vitrinben lévő térképeket, tájékoztató filmet és háromdimenziós filmet is, hanem a világ minden táján előforduló vulkánokról is precíz, tudományos, áttekinthető ábrákat tanulmányozhatunk több órán keresztül. Nekem legjobban a kronológiai sorrendben leírt vulkánkitörések tetszenek, napra pontosa leírva a kitörések dátumait, és az áldozatok számát is.
A háromdimenziós film a speciális szemüvegen keresztül az újdonság erejével hat rám, hamar szívembe zárom a csúnya kis narrátor figurát, aki félelmetesen közelről sulykolja belém a vulkán-ismereteket. Egy életre megtanultam az akkori még legutóbbi kitörés dátumát: 2007. április 2. hétfő. A kitörések számát tekintve a Piton de la Fournaise a világ egyik legaktívabb vulkánja: tíz év alatt több mint húsz alkalommal lépett működésbe. (2009)
A Piton de la Fournaise kitörései 1972-2000-ig
illusztráció: a szerző fotói
A tengerre néző széles teraszról, az öböl felett a széljóslóan vörös,
ragadósan síkos aromájú naplementét nézem. A buja kert narancs virágai sűrű, émelygő cukorillatot árasztanak. A tágas nappali sárga burkolata még mindig őrzi a szúrós, fanyar nyersfa szagát. Csak a tapadósan nyúlószöldre váltó padlóburkolat választja el a háttérbe húzódó amerikai konyhát a ház központi terétől. A galériára fölhúzódó hálórész kékjeinek hideg árnyalatai hívogatók az esti forróságban. Az alatta megbújó fürdőszobát embermagas
ibolyaszínűen áttetsző, de átláthatatlan üvegfal övezi.
A házat három oldalról ölelő tengeri széltől védő, cserzett, alacsony tölgyfák alatt sűrű babér-sövény levelei zizegnek. Ülök az elhúzott teraszajtóban kedvenc ébenfa karfájú fotelemben és bámulom a látványt. Azzal a pillanattal, amikor a nap már csak vércsík a horizonton, nem tudok betelni. A kabócák hirtelen hallgatnak el. A beállt csendben a padló márványának szabálytalan darabjai halk zümmögésbe kezdenek, olyan időkről susognak, amikor még nem
ember járt rajtuk, csak a kidagadó tenger hullámai koptatták simára őket.
Almási Lajos alkotása
Minden polgár országa közvagyonának “résztulajdonosa” is. Az állam vagyonához, bevételéhez és kiadásához nem csak adófizetőként van köze. Egy modern demokráciában, minden, ami nem nevesített egyéni vagy csoportos magántulajdon: köztulajdon, aminek arányos hozama minden polgárt megilleti. Ez a megközelítés azért nem jogi, mert a jog alkalmi és esetleges. A természet, mint olyan, nem lehet(ne) magántulajdonban. Az állam jövedelme a szuverenitási körébe eső környezet használatából, saját vagyonának hozadékából és a hozzá tartozó természetes és jogi személyeik hozzájárulásából származik. Az állam, ami maga is egy sajátos jogi személy, nem fogyasztója a javaknak, hanem újra elosztja azokat polgárai között. Az elosztás közszolgáltatások – mint amilyen az igazságszolgáltatás, az oktatás, az egészségügy vagy az infrastruktúra –, és közvetlen anyagi juttatások: járadékok, segélyek vagy akár feltétel nélküli alapjövedelem formájában történhet. A magántulajdon léte tény, de nem evidencia. Ahogyan, az sem az, hogy a személyek hozzájárulása csak pénzbeli adó lehet, hiszen akár közvetlenül is bekapcsolódhatnak a közszolgáltatások nyújtásába
A Napgyermek tegnapi számában írta, hogy az új, afrikai Mars-3 kilövő alapozásakor időkapszulát találtak. Megállapítható volt, hogy a második évezred utolsó századának éveiből való. A talált adathordozó – akkori nevén pendrive – nagyon rossz állapotban került elő, már a nyelvezetének megfejtése is gondot okozott. Egy régen kihalt, a saját korában is csak kevesek által használt, igen bonyolult szóképektől, és ragoktól hemzsegő érthetetlen nyelven írták. Az igazi szenzáció az, hogy ha töredékesen is, de még az Európai Egyesült Államok kihalása előtti évtizedekbe enged betekintést.
A 941 vírushullámmal korábban kelt tudósítás szerint az emberiség mintegy 40 %-át 60 évnél idősebb egyedek alkották. Sőt voltak, akik a 80. életévüket is meghaladták. A korábbi ásatások során nem sikerült ilyen korú múmiát találni, ezért a Népegészségügyi Tanács fenntartásokkal fogadja a hírt. Általános vélemény szerint nincs releváns magyarázat arra, hogy az ilyen korú és minden bizonnyal inaktív egyedekre mi szüksége lehetett az akkori társadalomnak. Ezek létezését néhányan egyenesen a faj kihalás részének tekintik, ami majdnem be is következett. Hogy nem így lett, az a Világ Tanács elődjének és a faj kivételes kevert-reprodukciós képességének köszönhető.
A Világ Tanács megerősítette, hogy a töredék, az öröktörvény néhány korábbi passzusát rögzíti. Ezek közül is a gyermekvilág és a nemiség kérdéseit taglaló cikkelyek fontosságára hívta fel a figyelmet. Amint az öröktörvény harmadik fejezetének második és harmadik bekezdése rögzíti:
a./ a gyermekek hatodik életévük betöltésekor kötelezően elhagyják biológiai szüleiket és megkezdik a szexuálpatológiai gyakorlatok tantárgy elsajátítását.
b./ a biológiai érés évében – ami 9 és 11 év között következik be – meghatározzák kívánt nemüket és szakterületet választanak szellemi fejlődésük kibontására.
c./ a programozott nagykorúság elérésekor – betöltött 16. életévükben – az elért fizikai és szellemi szintjüknek megfelelően, megkezdik a társadalom egészére hasznos tevékenységüket valamelyik társbolygón.
Itt néhány súlyosan sérült, megfejthetetlen bekezdés következett, majd
f./ a negyvenedik életévüket betöltött egyedek választhatnak az eutanázia vagy a csillagporos út nevű program között. Az előbbieket miután inkompatibilissé váltak, 43 naponként integráljuk az általuk kért koordinátára, az utóbbiak beszállókártyát kapnak egy galaxis közi időkapszulába és megkezdhetik vissza nem térő utazásukat.
Amint a világtanács is megjegyzi, a kiolvasható szövegből is világosan kiderül, hogy a 405 földi évvel korábban meghozott globális törvények maradéktalanul beváltak, és biztosították fajunk fennmaradását.
Hajrá világtanács, hajrá ma élő lények örök szövetsége!
Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat. Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.
