Nem is öregszem.*
Csak a borotválkozás tartana már tovább,
ha nem lenne szakállam. Derékszíjat
(110 +) nehéz találni a turkálóban,
ahol még mindig rám csodálkoznak a nők.
Ha találok is, mindig megfogadom,
már nem eszek meg mindent, ami elém kerül.
Nem is öregszem.
Hiszen a hallásom mára szelektívebb.
Egyre tökéletesebben szűri ki a zajból
a hozzám közeli hangokat.
Már csak azokat a mondatokat érzékelem,
amelyek még ma is csak nekem szólnak.
Meghallgatom. Mindig értem-e?
Nem én öregszem. A nők vénülnek körülöttem.
Már kevesüket hívnám fel egy teára.
Valamikor ellenállhatatlanoknak találtam őket,
érzékeimen nem tudtam uralkodni.
Hangjukat hallva már nem kell árbochoz kötni magam.
Énekük annyira nem vonz, hogy értük új partra szálljak.
Homérosz így szólt: Csak elbóbiskolt a vágy, de van. És én ebbe belenyugodhatnék…
Boldogan, ha tudnék!
*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki gyönyörű házban lakott feleségével, és kislányukkal. Ők voltak a legboldogabbak a világon, legalábbis szerintük.
Azonban a feleség megbetegedett, és a férj hamarosan egyedül maradt a kislánnyal.
Ahogy telt, múlt az idő, a férfi tudta, a lányának szüksége van anyukára, így elvett feleségül egy özvegyasszonyt, aki nemsokára be is költözött a két gyönyörű lányával, ám esetükben a szép külső sötét szívet rejtett. Aztán könnyek, tök, bál, cipő, happy end meg minden.
Ezt könnyű elmesélni. De amit én kapok, azt persze szinte lehetetlen. Valaki rohadtul utál engem a cégnél. Ráadásul ez az első saját projektem! Én narrálom a mesét is, meg minden, ami jelentős előrelépés a legutóbbi munkakörömhöz képest. Emlékeztek a mese jótevőjére, a Tündérkeresztanyára? Bizonyára. Ugyanis rendkívül hatásosan alakítottam a szerepet. Megszámolni sem tudom, hány különböző Hamupipőkén segítettem. Viszont ebben a mesélés dologban tapasztalatlan vagyok.
Ha már itt tartunk, úgy sejtem, sőt biztos vagyok benne, hogy amit éppen csinálok, azt nem lenne szabad… Hmm, ezért bajba kerülhetek, de nem mondjátok el senkinek, ugye gyerekek? Ezúton is elnézést kérek az esetlegesen a mesét hallgató felnőttektől, bátorkodtam a ‘gyerekek’ megszólítást használni, a céges statisztikák szerint átlagosan jóval magasabb a mesét hallgató gyerekek százalékos aránya, mint a…
Tessék? Elnézést, nem értem tisztán. Hogy hagyjam abba a fecsegést, és meséljek végre? Persze, hölgyem, azonnal! Ne, kérem ne szóljon a főnökömnek… Nem, igazán nem szükséges, hogy itt maradjon, és felügyelje a munkámat! Hát jó, látom, már helyet is foglalt… Akkor én… khmm… folytatnám is a mesét.
Tehát a kislánnyal borzasztóan bántak a mostohatestvérei, és apja hirtelen halálával a helyzet csupán rosszabbodott. Ahogy nőtt, a kislány szíve egyre nagyobb és nagyobb lett – jajj, nehogy szó szerint értsétek, gyerekek, ez azt jelenti, hogy jószívű lány lett belőle, aki annak ellenére is szerette mostohaanyját és testvéreit, hogy vele végeztettek minden házimunkát, és Hamupipőkének csúfolták a munkától folyton koszos arcocskája miatt. Ő is a személyzet tagjává vált, és kedvessége miatt nagyon megszerették a cselédek és inasok, csakúgy mint a házban lakó egérkék.
Azonban ahogy cseperedett fel a leány, annál… hogy is mondjam. Elnézést, de ha mar itt ül azzal a kritikus tekintettel, segíthetne is egy kicsit. Maga hogy mondaná el a gyerekeknek, hogy ez a Hamupipőke csúnya volt?! Igen, tudom, hogy nem ezekkel a szavakkal, de ne aggódjon, ezt majd kivágják… Hogy élőben megy?! Óh, hogy az a!
illusztráció: pixabay.com
Elnézést, ez esetben seperc alatt térjünk vissza a mesére. Szóval, ahogy a lány nőtt, külseje annál inkább elmaradottnak bizonyult a belső szépségétől, hogy úgy mondjam. Egy napon levél érkezett a házhoz, amiben minden hajadon lányt meghívtak a királyi palotába egy bálba, ahol a királyfi feleséget választ magának. Hamupipőke kétszer olyan szorgalmasan végezte a házimunkát aznap, mert azt ígérték neki, hogy ha mindennel elkészül, ő is jöhet. Egér barátai közben gyönyörű ruhát varrtak neki, hogy legyen mit felvennie. Azonban az utolsó pillanatban a mostohatestvérek irigységükben szétszakították a ruhát, így Hamupipőke mégsem mehetett a bálba.
Ahogy a kertben szomorkodott, egyszerre csak megjelent előtte a Tündérkeresztanyja. Elűzvén a lány szomorúságát, gyönyörű ruhát és arcot varázsolt Hamupipőkének, üvegcipellővel és tökhintóval.
A lány csodásan érezte magát a bálban, a herceg csakis vele táncolt egész este, ám amikor az óra elütötte a tizenkettőt, Hamupipőkének futnia kellett, hogy hazaérjen, mielőtt a varázslat véget érne, ahogy a Tündérkeresztanya a lelkére kötötte. A nagy sietségben elhagyta a fél üvegcipellőjét, de éppen időben hazaért, és visszaváltozott a csúnyácska lánnyá, lefeküdt a kandalló elé, és békésen aludt reggelig.
A herceg azonban tudta, hogy senki mást nem fog elvenni feleségül, neki a legszebb lány kell a birodalomban, ezért a fél üvegcipellővel házról házra járt, ám az semelyik lány lábára nem illett. Nagysokára elért a mi Hamupipőkénk házához. A lány nagyon izgatott volt, és mostohája megsejtette, itt valami turpisság történhetett, így ravasz módon bezárta Hamupipőkét a padlásszobába.
Azonban egér barátai kiszabadították, és mikor a herceg és kísérete már épp távozni készült, Hamupipőke befutott a szobába, és kérte, hadd próbálhassa fel ő is a cipellőt. A herceg ránézett, és felhúzott orral fintorgott egyet. Hogy ő, ezzel a csúfsággal táncolt volna?! Biztosan nem. Azzal a lendülettel kisétált az ajtón és Hamupipőke életéből, a lány pedig gondosan a háta mögé rejtette a bizonyítékot, a cipellő megmaradt felét, ami valamiért nem tűnt el a ruhával és a hintóval együtt. Ő aztán egy ilyen alakhoz nem akar hozzámenni. Mondjuk nem is csodálom, amekkora seggfej.
illusztráció: pixabay.com
Elnézést, elnézést, többé nem fordul elő, ígérem! Tehát soha nem nősült meg, mert nem talált olyan szép lányt, mint amilyen Hamupipőke volt a varázslat hatása alatt, így tudtán kívül megkímélte a birodalom hajadonjait egy esetlegesen vele letöltendő élettől.
A ház lakói le voltak sújtva. A mostohatestvérek szépségük ellenére vénlányként haltak meg, személyiségüket senki sem bírta elviselni. Hamupipőkét a házban lévő barátai megvigasztalták, a mosogatófiú, aki titokban már nagyon régóta szerelmes volt a lányba, hamarosan megkérte a kezét, és az üvegcipellő megmaradt felét eladva vettek egy csinos kis házat a következő faluban.
Hát ennyi volt a mese gyerekek, boldogan éltek, míg meg nem haltak, meg minden.
Valószínűleg nem fogtok több mesét hallani tőlem ezután, úgyhogy remélem, emlékezni fogtok erre, és a tanulságra is.
Mégis mi ez a gomb?! Fel is tudom szólítani őket? Komolyan? De jó! Na, hát akkor mondd gyermekem. Mi a tanulság?
– Hogy csak a szép lányok kapnak herceget?
Úgy tűnik, ez a munka valóban nem nekem való…
Németh Anna
Gödöllőn tanul, a kedvenc száma a négyes, és variációi. Négy testvére van, akiket imád, nemrég lépett ki a 4×4-es életévéből. Szabadidejében mesét néz, ír, lovagol, alszik, és szívesen fogyasztja a sajtot lekvárral. Most pedig éppen elérte, amit szeretett volna, ugyanis ez így 44 szó.
Mi célból beszél, aki ezt mondja? Lesz-e ember, aki e mondat után meg fogja hallgatni mondanivalóját? Valószínűleg csak azok, akiknek teljesen mindegy mit mond, mert csak a hangját akarják hallgatni, szövegének értelmével nem foglalkoznak. De elfogadható-e ez a mód a huszonegyedik században? A történelem során a nyilvános közlés érthetőségé nem volt mindig magától értetődő követelmény. A szóbeli mítoszok korában a sámánok többnyire nem emberi nyelven végezték a szertartást, azzal hatottak, amit csináltak, nem azzal, amit mondtak. Ez az írásbeliség előtt természetes volt. A korai kereszténységben már rögzített volt a tan, de a templomokban a papok latinul miséztek a csak saját nyelvükön értő, írástudatlan híveknek. Pedig ekkorra a tannak már volt kanonizált tartalma. E működés elég sokáig fennállt, egészen a vallásháborúkkal kivívott, anyanyelven történő szertartások bevezetéséig. A közpolitika korában – különösen egy demokráciában – a közéleti szövegek átláthatósága, validálhatósága nem nélkülözhető. De, ami még ennél is fontosabb, meg kell győződni arról, mennyire hitelesek annak a szónoknak a tettei, aki – saját bevallása szerint – szóban nem törekszik igazmondásra.
Nem én öregszem.* Csak a szüleim.
Összemennek, mint a rossz hőfokon mosott póló
s vasalatlan ruhaként ráncosodnak.
Színüket vesztik, akár az élénk piros
nyári blúz.
Nem én öregszem. Csak a nagyszüleim.
Eltűnnek a nagykabátban, lötyög rajtuk,
mint az egykor feszes bőr.
És mint ételfolt a kötényen, úgy szaporodnak
a májfoltok.
Ujjaik egyre nehezebben csíptetik a friss ágyneműt
a szárítókötélre.
Nem én öregszem. Csak szűknek érzem az általuk
rám szabott öltözéket. Mégis…
Mégis, szeretnék utoljára apám pulcsijába bújni és eltűnni,
szeretném még egyszer elszakítani anyám harisnyáját, ahogy betörőset játszunk.
Szeretném ismét csodálni nagyanyámat a molyirtó szagú bundájában
és szeretnék nagyapám negyvenhármas cipőjében elcsónakázni.
*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.
Szabados Bettina szenvedélye a filozófia, a vitatkozás vagy a kettő kombinációja, a filozófiai dilemmákról való vitatkozás.
Az emberiség mindig mítoszok szerint működött. A mítoszok érvényességvesztése – vagy ha úgy tetszik, az isten(ek) halála – azzal jár, hogy a közös jövőkép elveszik, aminek szükségszerű következményeként zajlik a civilizáció, és az azt alkotó kultúrák felbomlása. Új, közösen létrehozott és elfogadott jövőképre lenne szükség egy olyan környezetben, ahol evidenciává lett, a megegyezés szükségessége, mert megváltoztathatatlan tény a különbözőség. A tudomány által támogatott, a tudatosodásban megnyilvánuló felnőtt társadalommá válás állapotában nem járható út az új isten teremtés. Nem megoldás az sem, ha új sámánok kezdenek működni az új, virtuális emelvényeken. Egyértelművé vált, hogy a szellemi önmegvalósítás anyagi áldozathozatallal jár. Ezt nem elég prédikálni, az eddigi létezésmódon kell gyökeresen változtatni. Ehhez, ideaként, egy lehetőség a „szentség” minőségi újraértelmezése, olyan állapotként, amikor azért nincs vesztenivaló, mert nincs kielégítetlen szükséglet sem. Olyan szellemi egyensúlyi állapot kívánatos, amelyben a „szent” megelégedett magával és a világgal. Csak az a tett válik igazán hitelessé, ami a cselekvő belső hajtóerejéből fakad.
Kép forrása: https://www.facebook.com/otthonkommando/
talán hamarosan.
beköltözöm valaki
szövettel bélelt
négyszögletes
mellkasába
csomagolok.
mosott béltakarómba
csavarom
a rohasztott
ráncsütőket
a galvánozott fémvizelőt
az összecsukható székletet
csak a legfontosabbakat.
egy független nő
szakasztott érték
még húzom az időt
a falakon kiürülök.
majd ecetdarabból
csöpögő arany
fűmosó folyadékban ázom
és beleégek
a nagy szabálytalan
könyves körbe
a kamat ruházat
a fényes wc táska mellett
a kartondobozban
oda temessetek.
Szabó Fruzsi (ötvennyolcadik ezen a néven) felemás zoknikban kergeti a jövőképeit baráti kajaszünetekkel, és ha már végképp nincs mi tennie, kujtorog egyet, vagy napokat rajzol.
Kép forrása: https://www.facebook.com/otthonkommando/
Leveszel egy értéklapot. Megnézed. Visszarakod. Levennél még egyet, de beragadt. Megrántod… hopp, elszakadt. Gyorsan visszatuszkolod a helyére. Otthagyod a szakasztott értéklapot. A négyszögletes mellkashoz lépsz. Belenézel és kiveszel egy kamat ruházatot. Halk kopogás. Melléd suhant valaki. Apró mosolyt villant és tovább lép. Nézed, ahogy megy. Nézed, ahogy belép a szabálytalan könyves körbe. Nézed, ahogy megáll a dzsutatomáton és körbe néz. Fejezd be! Nem nézed tovább. Lerakod a kamatot. Haragszol magadra, mert megint bámultad. Azért odapillantasz. Eltűnt. Elszalasztottad. Ezért inkább hazamész.
Virág jelenleg külföldön egyetemista, de a koronavírusnak ’hála’ rész tud venni az online írószakkörökön. Most többnyire csak szórakozásból és gondolatai rendezése céljából ír, ezért nem is nagyon tudja elképzelni magát íróként a jövőben. Viszont szerencsére ez idővel változhat.
Egy járvány nem az egyén betegsége, hanem a társadalomé. Egy lakatlan szigeten a magányos hajótörött csak maga felelős az egészségéért. Genetikai és egyéb tulajdonságait, amelyek betegségekre hajlamosítják, nem tudja érdemben befolyásolni, de életmódja kockázatait igen. Persze az utóbbiak felismerése sem könnyű egyedül. Az egészségügynek éppen az a feladata, hogy abban támogassa az egyént, amire önmaga nem képes. De egészségesnek lenni akarni csak az egyén tud. A nyugdíjas vásárlási sáv bevezetése annak biztosítására szolgál, hogy a vírusbetegségre – a rendelkezésre álló adatok alapján – legfogékonyabb korban lévőket, a 65 évnél idősebbeket védjék a többiektől megkapható fertőzéstől. Ez egy felkínált lehetőség számukra. Hogy egyéb időszakok is nyitottak számukra, szabadságukat jelzi. A pozitív diszkrimináció ára, a többieknek a számukra biztosított sávból való kitiltása, nem elviselhetetlen teher. A felvetés, hogy sokkal több védett korú jár a nem számukra kijelölt időben nem tényszerű, sőt valótlan, pontosabban csak az ő kitiltásuk állapotához képest igaz. Azt jelzi, hogy a panaszkodó a saját javára akarja korlátozni mások jogait, úgy, hogy a dolog az ő szempontjából teljesen indokolhatatlan.
