illusztráció: pixabay.com

„Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél”

Borszonett

Furmint, hárslevelű és sárgamuskotály
házasságra léptek, ó, fenséges ízjegyek
születnek ekkor, mit élvezve ízlelek.
Benne van minden, mit érlel e táj.

Úri tor, kék penészes sajt, sült libamáj,
hízott kacsa, pompás fűszeres ételek,
gazdagon táplálják testemet, lelkemet.
Kései cuvée, mire most vágyik a száj.

„Bitang szép bor”, izmos test, savíz, szárnyaló,
szőlőt, körtét, mangót érez a kóstoló.
Színében sugárzó napfény, aranysárga.

Egzotikus gyümölcsök tömött sorokban,
citrusfélék, édes méz igéz e borban,
kóstoljuk hosszan, jövő szüretre várva.

Elhangzott 2019.  május 3-án a Bor-Sajt-Irka esten.

(Elképzelt eset egy nemlétező kenézlői borozóból.)

Vencelkém! Ne légy már olyan díszpinty,
Fröccsbe simán jó az Olaszrizling!
De, ha mégis hiányzik egy kis flanc,
Íme itt egy száraz Cabernet Franc.

Kellemes az Irsai Olivér,
Ma már úgysem jár a balsai rév.
De nem kell ám úgy elszomorodni,
Édesít rajtad a Szamorodni.

Ízlelgesd hát meg ezt a vén Aszút,
Elűzi a rettegett rézfa..út.
Esetleg innál egy jó kis Furmint?
Te tényleg nem ismered Niels Kurvint?

Megcsillant hátul a Csabagyöngye,
A tímár épp most hányja ki könnyen.
Íme itt egy zamatos Sauvignon,
Ez ugyanaz, amit a Szabi nyom.

Kóstolnál direkttermő Otellót?
Várj! Lassan nézz csak hátra ott egy ló!
Ja, nem is, az csak egy kék elefánt…
Ejha, Jó ütős ez a Balafánt!

Találunk neked valót, csigavér!
Mit szólsz például ehhez: Bikavér?
Hallod? A harang megint zakatol.
Nagyon régi fajtánk a Bakator.

Egyébként finom a Kékoportó.
Jól esik, ha vattát köpsz a portól.
Felfrissíthet téged a Kadarka,
Vagy két tucat fajtát elhadartam.

Légy szíves döntsd el! Góhér, Ezerjó,
Juhfark vagy Csóka? Itt egy ezres jó?
Vegyél egy decit vagy inkább kettőt,
Traminit, Hárslevelűt, vagy Zengőt.

Elhangzott 2019.  május 3-án a Bor-Sajt-Irka esten.

illusztráció: Bernardino Luini, 1532

Szabó T. Anna:

Mária mondja

Nézi egymást anya és gyermek.
Így csak a kisbabák figyelnek:
kíváncsian, mohón, merõn,
mindent értõn és ismerõn,
de végtelenül naivan –

Isten hozott, Isten küldött,
édes fiam, kisfiam.

Milyen a világ? Meg nem mondom:
dúdolok inkább, õsanya-módon,
megsimogatlak, megszoptatlak,
szívdobogással elringatlak.

Szeretet. Nem kell elmagyarázni.
Történhet veled és velem akármi:
én még tudom, te már tudod –
szemed nyugodtan lecsukod.

A régi világból
ez maradt,
Küklopszok
hajába akadt
rózsás lufik.

A Föld időtlen
pusztaság.

Látó szemek
hasadnak
a vak falakban,
az örökkévalóság
omladozik.

(A GÖMB alkotócsoport képeihez írt sorozatból)

Földobsz.
Visszahullok.
Ez nem akarat kérdése. Játszol velem. Játszol velem?
Gyerekként a kert. Az volt ilyen kusza, átláthatatlan.
Összefolyt benne minden, az ágak, a gyümölcsös, a fű,
Karomon a hangya, arcomon a sár.
Fölöttem az alkony.
Gyere vissza értem.
Emelj a csend fölé.
Csak egy érintés a bőrömön, hogy újra lássak.
Repülnöm kell ahhoz, hogy értelmet nyerjen a világ.
Szabályok, rendszerek, törvények bomlanak ki előttem.
Aztán lelöksz a porba.
Most azt játszom, hogy vak vagyok.

(A GÖMB alkotócsoport képeihez írt sorozatból)

Most varázsolok neked egy palotát, ha behunyod a szemed, megláthatod. Nagyon szép palota, van emelete, ajtaja és ablakai is. Mellette kis tó és fasor, benne pedig sok-sok meleg, simogató érzés. Ez a ház hatszögletű, és minden szögletében lakik egy korsóba zárt titok. A te féltve-őrzött titkaid. Ott bent a korsóban nagyon hideg és sötét van,  és félnek. De minden boszorkányos éjszakán, amikor az emlékezés szürke felhőit áttöri a nagy, fehér felismerés, te gyorsan ragadd meg az egyik korsót és öntsd ki az ablakon. Majd meglátod, egy kicsivel mindig könnyebb lesz…

(A GÖMB alkotócsoport képeihez írt sorozatból)

Nélküled 2.

Nélküled szomorúan kel fel a nap
örömtelenül áldoz le az égen
fakófényű csillagok a múltról mesélnek
mikor jövőnket tervezve néztük őket.
Messzire mentél élettelen fényed
hajnalban az ágyamra vetül
álmaimban simogatóan átölelsz
fülembe súgod vígaszod
vigyázol rám az elmúlt éveinkre
mely nélküled sivár és színtelen.
Fáj az ébredés az egyedüllét
az hogy nem látlak festeni
nem mosolyogsz rám nem vigasztalsz
nem fogod kezem nem szősz álmokat
csak képeidről a megfestett emlékeinkből
vigasztalóan rám nevetsz
mintha azt mondanád, itt vagyok veled.
Nézem ecsetvonásod piros narancsos színeit
a békét sugárzó tájat…
hol homályos szemem mindenhol téged keres.

illusztráció: pixabay.com

vegyrokonság

Még jóval azelőtt, hogy
utoljára vágtad volna rám
életed kurva nehéz vasajtaját,
tudtam, hogy minden
elveszik majd.
Mégis addig tartottam
számban az utolsó szót,
magamnál a
kimondás jogát,
míg szétmállva,
nyelvem két végén
lett belőle
keserű és édes.
Bomlik, éreztem közben tompán –
mondani épp lehetne még;
és nem fájt,
hogy közben cammogva
fogy az affinitás,
és nem fájt, pedig
loptad az időm.

Ülünk hordalékos partján
a semmilyen se életünknek;
lezárt tégelyben
a konyha két, távoli szegletén.

(Megjelent a Műút portálon 2015. augusztus 24-én.)