Ocsovszky Zsófia: Becsapódás

A becsapódó kő zaja riaszt.
De nem is a zaja,
az idő;
míg leér, hat nap, nyugodtan várom.
De nem is az idő,
a becsapás szelídsége.

Te minden gyanú felett álló,
túlpartról fürkészed a lapos ívet,
hogy sikerült e gyönyörű dobás.
Libbenve száll, ellent sem állok,
nem számítok rá, hogy fájni fog.
Végül, hetedik napon
a becsapódás csendje ünnepi,
isten bennem teremti hiányod.
Hagyom, de meglep.
Úgy tudtam, rád már nem emlékezem.

és még csak nem is a szelídsége
hanem, hogy egyedül állok
a zuhanó kő alatt,
mindig egyedül.
ne tudnám, ki dobta.

Megjelent a Tiszatáj folyóirat 2018. decemberi lapszámában.

illusztráció: pixabay.com

 

Egy hozzászólás a(z) “Ocsovszky Zsófia: Becsapódás” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *