– részlet –

Miután elbúcsúztunk a többi magyartól, mi Annemasse felé vettük az irányt. Afelé a csodálatos völgy felé, mely egy lapos fenekű katlanra hasonlít, melynek széleit hirtelen emelkedő magas hegyek alkotják. Mielőtt a városnézés után hazaértünk volna, unokáim kitalálták, felvonóval menjünk fel a Salevé hegyre, ott szeretnének még szaladgálni és fagylaltot enni. A fagyi lehetőségét én is örömmel fogadtam, de előtte megnéztem, látszik-e a hegycsúcs. Eszembe jutott az a nyári nap, amikor lent a völgyben olyan meleg volt, hogy majdnem hőgutát kaptunk, de mire felértünk, már köd takarta a csúcsot, egymást is alig láttuk. Az ecetszagú hideg köd szinte pár pillanat alatt ült le a csúcsra, akár csak egy hósapka, és nedvessége a bőrünkre tapadt. Még a hideg is kirázott, és pár méter megtétele után szinte menekültünk a lefelé induló felvonóba. Ezt nem szerettem volna megismételni.

Fent ragyogóan sütött a nap, ködnek, hidegnek nyoma sem volt. Genf szinte a lábunk alatt terült el, és a távolban a kék ég összeolvadt a kifli alakú tó vizével. Sokan voltak a lejtős hegyoldalban, ahol éppen egy fiatal nőt kötöttek be egy tandem repülés felszállásához. A nő az izgalomtól sikoltozott, de miután felszálltak, már nem lehetett hallani a hangját. Vagy elveszett a levegőben, vagy az eléje táruló látványtól még a lélegzete is elállt. Sokáig néztem, amint Genf felé szálltak, majd a növekvő távolság miatt egyre kisebb lett az ernyő, végül eltűntek.

– Egyszer, majd én is felrepülök! – kiabálta Zsombor, miközben nővérével futva indultak a fagyis felé.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett!  Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.

– részlet –

Egy ideig csendben álltak egymás mellett, nézték a napnyugtát. A nyári szellő hűvösre váltott, Maja önkéntelenül megborzongott pántos felsőjében. A hullámok bronzbarnán és haragos kéken tajtékzottak, csapkodásuk mégis megnyugtatóan hatott rá. Aggódnia kellett volna, hiszen legalább egy órányira voltak a leparkolt autótól, a hosszú sétától a lába is fájt, ehelyett örömmel fogadta teste jelzéseit. Nem csak a megtett kilométereket érezte, hanem azt is, ahogy a hátrahagyott érzések nyomán fellélegzik. Azt vette észre, hogy évek óta először nem haraggal, hanem szeretettel gondol a volt férjére. A ráeszmélés őt is meglepte, és mint annyiszor barátságuk hosszú évei során, azonnal Timihez fordult, hogy elújságolja neki. Barátnője mozdulatlanul nézte a tengert. Szokásával ellentétben most nem izgett-mozgott, hanem szinte kővé dermedve állt a homokos parton. Maja összekulcsolt karral figyelte barátnőjét, és valami azt súgta neki, hogy ismeretségük kezdete óta sosem álltak ennyire közel egymáshoz.

– Milyen volt a túra? – kérdezte Timit, aki mosolyogva fordult felé.

– Kurva nehéz – felelte.

Nevettek.

– Te miket láttál? – kérdezte a barátnője, és Maja felsóhajtott.

– Gyönyörű moszatos köveket, apró tiszta tengerszemeket. Sirályokat és valami fekete madarat, fogalmam sincs, mi volt, de lefényképeztem – sorolta, és elővette a mobilját.

– Én nem fotóztam, örültem, ha nem gurulok le a sziklákról – kuncogta Timi. – Azt hiszem, jó döntés volt, hogy nem jöttél velem. Ja, és Glencoe előtt még gyakorolni kell, mert ha ez nehéz volt, akkor ott mindketten ki fogunk purcanni.

– Tudom, ismerem a határaimat – mosolyogta el magát Maja.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Csiki Krisztina – Szeret utazni. Írás közben, a mentális dimenzióban tett utazásai során legalább annyi impulzus éri, mint amikor testben is utazhat. Az életet egyetlen egybefüggő barangolásnak tekinti, és reményei szerint eljuthat az ismert világegyetem távolabbi zugaiba is, a modern technológiának köszönhetően talán nem csak gondolatban.

részlet

Második évemet is sikerrel zártam a Sorbonne-n, és az éppen csak elegendő állami ösztöndíjat kiegészítendő, munkát vállaltam több tervezőirodában. Amikor már a lépcsők tervezése is ment (ez amolyan mérce a kezdőknek), szépen kamatozott szorgalmam. Havi kilencven-száz órás különmunkával megközelítettem otthoni élsportolói jövedelmemet. Beiratkoztam egy gépjárművezetői tanfolyamra. Aztán a vizsga előtti héten eszembe jutott Jutkának tett ígéretem, és úgy döntöttem, veszek egy Vespa robogót, és azzal meglátogatom. Châteauroux-ban van. Amilyen a szerencsém, a város előtt pár kilométerrel megállított két motoros zsandár. A papírjaim rendben voltak, csak a jogsi hiányzott. Összeszedve minden francia tudásomat, szívhez szóló történetben ecseteltem, hogy a szerelmemhez igyekszem, akit két éve nem láthattam, és már nem bírtam kivárni azt a négy napot sem, amikor jogosítványt kapok. Bizony, ismerni kell a franciák lelkét, és én jól beletaláltam. Innentől kezdve rendőri felvezetéssel mentem Châteauroux-ba. Csak azt kellett megígérnem, hogy visszafelé vonatra rakom a Vespát. (Persze eszemben sem volt, de szerencsémre nem találkoztam velük.)

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Bojár Cassino – Szkeptikus lírikus, aki anagrammát csinált a nevéből, aki az „utolsó békeévben” született, majd túlélte a világháborút, később egy forradalmat és egy rendszerváltást. Megélte a század- és ezredfordulót is. Van miről mesélnie.

emlékszem a közös sétáinkra

fogta a kezemet hazafelé

kisgyermek voltam

a málnaszörp ízét megőriztem

keze melegsége tenyeremben

reggel az a hír fogadott: meghalt

megszépült emlékek közt állok

itt hagyott  pillanatképei

zakatolnak fejemben

még készült a feladatokra

de a halál megpöckölte homokóráját

lepergett ideje

a szorongató félelem

hozzám csapódott útitársként

gépiesen róttam tovább a napokat

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021  A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Almási Lajos – Sajószentpéterről indult fiatal felnőttként, majd Miskolc után megérkezett Gödöllőre. Számára minden újabb útban ott van az a csoda, amit Isten ad az embereknek, az motiválja őt, hogy ezt képes legyen átadni az olvasónak. Szeret olyan helyeken megállni, ahol más sohase tette még, legyen ez egy házrom, vagy csak egy kereszteződés, és azon tűnődik hány élete érintette ezt a helyet az elmúlt években, és szinte látja a lépéseik nyomát.

Boszorkányok ábrázolása Martin Le France,

A helyszín festői. A már oly sokszor megcsodált Katedrális és kertje, a három gráciát ábrázoló díszkúttal. Nem méltó ehhez a szép környezethez semmiféle negatív esemény. Mégis megtörtént, pontosan úgy, ahogyan megfogalmaztam a versben. Ott kellett lennie egy boszorkánynak, hogy a bal lábamat teljesen magam alá gyűrjem. Az adott pillanatban nem a fájdalom dominált, hanem az ijedtség. Sántikálva félre húzódtam a bal bokám egyre növekvő duzzanatát nézve, s legjobban azon csodálkoztam, hogy senkinek nem tűnt fel sérülésem a Katedrális bejáratánál. Kicsivel több odafigyelést vártam a misére igyekvőktől, de az is lehet, hogy a boszorkány egy fátyolt vont körém, hogy ne láthasson senki. Félig ülve, félig fekve néztem a lenn virágzó bougainvillier bokrot, a szökőkutat, s arra gondoltam, mi lesz, ha elájulok, és senki nem veszi észre. Nem véletlenül jutott ez eszembe, hiszen kezdett elsötétülni előttem a tér, s a trópusi forróság lázas párájában már úgy éreztem, ég és föld között lebegek.

Másnap a vers megírta önmagát. Gondolkodás nélkül jöttek a mondatok a boszorkáról, aki meglökött, s padlizsánlila szoknyában suhant tova az óceánparti sétány, a Barachois felé. Kvízként elküldtem a verset írótársaimnak, kíváncsian várva a megfejtést. Kitalálják-e, hogy mi történt velem a trópusi hőségben, Luca napján misére várva a Katedrális előtt. Nagy örömömre rengetegen válaszoltak. Volt aki hosszan reagált, volt aki csak egy mondatban, s volt aki versben.  A helyszínhez csak tíz nap múlva merészkedtem el megnézni az ominózus bejáratot, ahol egy lépcsőfoknyit „léptem félre”. Minden rosszban, van valami jó: örültem, hogy ennyivel „megúsztam”, és megszületett a fenti versem a 2014-es Luca napjáról.

Réunion sziget vulkánja, a Piton de la Fournaise egyike a Föld ma legaktívabb és legszebb tűzhányóinak, azonban a gyakori kitörések ellenére sem tartják igazán veszélyesnek. A hozzá vezető út érdekessége a táj metamorfózisa.
Az autó időgéppé alakul, amikor átrobogunk a különböző földtörténeti korokon. Kezdetben még minden zöldellő, virágos, a legelésző szarvasmarhák láttán mintha az osztrák Alpokban lennénk.

Nem sokkal később egy cryptomeria-erdőn keresztül visz az út, majd a gazdag növényzet ritkulni kezd és sivatagi látvány váltja fel, a Plaine des Sables – homokmező, ahol már csak itt-ott egy-két hangafű búslakodik.

A kanyargós út mellett hatalmas sziklák sorakoznak. A talaj barnából fokozatosan vörössé válik.
Ilyen lehetett a sziget több millió évvel ezelőtt. A Pas de Bellecombe parkolótól már gyalog kell folytatnunk utunkat ezen a holdbéli tájon, a 2311 m magasan fekvő kilátóig. A panoráma lenyűgöző, egyedi, különleges. Egy 360 fokos körtérképen tanulmányozhatjuk a látványt, a helyszínt és néhány nagyváros, például Párizs, Moszkva, Sydney irányát is.

A kráter mentén több órás gyalogtúrákat is lehet tenni.Ilyenekre természetesen csak sportos előélettel rendelkezők vállalkozhatnak, nekem elég volt fentről megcsodálni az 1713-as kitörés kis vulkánkúpját, a Formica Leo-t.

Visszafelé újra átvágunk a homoksivatagon, a cryptomeria-erdőn, az „osztrák Alpokon”, majd megérkezünk a Vulkán háza múzeumhoz, a La Maison du Volcan-hoz.

Minden, amit a vulkánokról tudni lehet – mondhatjuk a múzeumról, hiszen nemcsak a Piton de la Fournaise-ről mutatnak be posztereket, maketteket, vitrinben lévő térképeket, tájékoztató filmet és háromdimenziós filmet is, hanem a világ minden táján előforduló vulkánokról is precíz, tudományos, áttekinthető ábrákat tanulmányozhatunk több órán keresztül. Nekem legjobban a kronológiai sorrendben leírt vulkánkitörések tetszenek, napra pontosa leírva a kitörések dátumait, és az áldozatok számát is.

A háromdimenziós film a speciális szemüvegen keresztül az újdonság erejével hat rám, hamar szívembe zárom a csúnya kis narrátor figurát, aki félelmetesen közelről sulykolja belém a vulkán-ismereteket. Egy életre megtanultam az akkori még legutóbbi kitörés dátumát: 2007. április 2. hétfő. A kitörések számát tekintve a Piton de la Fournaise a világ egyik legaktívabb vulkánja: tíz év alatt több mint húsz alkalommal lépett működésbe. (2009)

A Piton de la Fournaise kitörései 1972-2000-ig

illusztráció: a szerző fotói

illusztráció: pixabay.com

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle. (Forrest Gump)

Suhan a limuzin velem Buffalo felé. Kibámulok az ablakon, nézem a tájat, ami esztétikai élményt nem jelent, hisz zömmel a sztráda mellett visz az út.

– Csak egy keveset beszélek angolul – jelzem a sofőrnek elinduláskor, hogy társalgásra ne számítson, de feltételezem, hogy ezzel nagy csalódást nem okozok. Neki most az a feladata, hogy engem, egy lökött magyar turistát, épségben elszállítson a Buffalo-i reptérre. Igen, jól olvasták, lökött a legjobb kifejezés rám. Balek, gondolom önmagamról a kényelmes limuzin hátsó ülésén Buffalo felé suhanva, hisz ahelyett, hogy most New York látnivalóiban gyönyörködnék,vagy a Central Parkban sétálnék, limuzinnal utazom egyedül a Niagarától úgy, hogy nem is láttam közelről a zuhatagot. Nem sajnáltam rá időt, pénzt, fáradságot, és bevállaltam ezt az egynapos kirándulást repülővel New Yorkból. Hajnali hat óra óta talpon vagyok, hogy rápillanthassak a világ egyik legszebb természeti látványosságára, amiről eddig mindenki csakis szuperlatívuszokban mesélt. Nekem ma szó szerint valóban csak a rápillantás jutott ebéd közben, fentről, a Skylon Tower kilátótoronyból. Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában bővebben… →

A többször ismételt tumóró határozott volt, és ellentmondást nem tűrő. Nem volt mit tennem, mint elfogadnom, hogy most egy hotelben fogok aludni, és majd egy nap késéssel érkezem meg. Automatik – mondta a vilcser szervizes nő a mi lesz a csomagokkal kérdésemre. Első hallásra hihetetlennek tűnt, hogy amit Budapesten feladtam, automatikusan megérkezik Réunionra a jelenlegi bonyodalom ellenére is, de amikor egy angolul tudó magyar fiú megerősítette, hogy a bőröndjeinket most valahol tárolják, nekünk nem kell velük foglalkozni az út során, akkor már elhittem, hogy így lesz. Galló Kovács Zsuzsanna: A téma a Schiphol reptéren dekkolt bővebben… →

„ A téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte.”

A fenti mondás jutott eszembe most, amikor visszaidézem látogatásunkat a fővárostól mindössze hat kilométerre fekvő területen, melyet La Grande-Chaloupe -nak neveznek.1860 és 1936 között Réunionra több tízezer munkavállaló jött, főleg Indiából, Madagaszkárról, Comore-szigetekről, Mozambikból, Kínából és Európából is. A fertőző betegségek – himlő, pestis, kolera – megelőzésére a gyarmati hatóságok úgy döntöttek, hogy karanténköteles minden utas és a szállított áru is. A “lazaret” szó vesztegelő-intézetet jelent. Nincs nagy hírverése a kiállításnak, hiszen rajtunk kívül senki nem volt itt, néztek is ránk, mint a csodabogárra a kreol dolgozók. Már százötven éves ez a hely, olvashattuk a bejárati hatalmas transzparensen. Nekem különösen érdekes volt a régi orvosi iratokat látni, kézírásos feljegyzéseket, táblázatokat, az itt dolgozó orvosok fotóit, életrajzát, a fertőző betegségek számát, az akkor alkalmazott gyógyszereket, sőt még recepteket is felfedeztem. A terület makettje látható az alábbi fotón, érdekes, hogy a feliratokat mindenhol a földre festették.

a chloroform szó kiolvasható

az alapító okirat

Réunion növényeiről, állatairól is megnézhettünk egy kiállítást. A gyógynövények, gyümölcsök precíz ismertetése a korongok alatt olvasható.

Réunion szigeten 2011-ben a Boucan-Canot – Saint-Leu partszakaszon öt cápatámadás történt. Közülük a legnagyobb megdöbbenést egy szörfbajnok halála keltette. Amikor közeledtünk a luxus hotel étterme felé, furcsa volt kihaltnak látni a tavaly még fürdőzőkkel teli partot. Azt, hogy most itt ebédelhettünk, végeredményben a cápatámadásoknak köszönhettük. A fürdési tilalom miatt annyira lecsökkent a turistaforgalom, hogy az éttermek kénytelek voltak különböző engedményeket kitalálni, így elérhetővé vált nekünk is, az egyszerű turistáknak, egy családi, vasárnapi ebéd.

Az étterem miliője naturális színeivel és egyszerű formáival elegáns volt, de nem kihívóan. Illett a hangulatba a bambuszokkal teli padlóváza, melynek élénk bordó árnyalata megbontotta a környezet sötét tónusát. A luxus áradt a modern berendezésekből, összhangban volt a sziget imázsával, hiszen a kihalt madár, a Dodo itt is jelen volt teljes „szépségében” a falon.

Vidám alaphangulatunkat fokozta az elegáns pincér keltette derültség, aki, hallva a magyar beszélgetést, éppen francia vejemtől kérdezte meg, hogy ,,beszélnek franciául?”.
A piros pezsgős koktél kortyolgatása közben csodálattal néztem az óceánt. A csillogó napfényben a lápis lazuli-kék vízen éppen úszott egy fehér vitorlás.

Amíg ismerkedtünk az ételek költői elnevezéseivel, meglepetésként a csinos kreol pincérnő mindenkinek egyforma falatkát hozott. Ez volt az előétel előtti fogás: rántott csirkeszárnytő zöldségpürén.Natúr, olívás, vagy fügés zsemlét választhattunk a pincérnő kosarából, és máris jöttek az előételek. A vörös pálmát direkt étkezésre termesztik a szigeten.( A fogások francia neveit az étlapról másoltam).

Előételem: Salat de palmiste rouge, condiment datte citron et gingembre brioche au Curcuma-Ginger – Pálmasaláta gyömbéres, kurkumás kaláccsal

Főételem: Tranche de gigot d’agneau de lait marinée et grillée, citron confit et menthe fraiche

A grillezett citromos, mentás báránycomb tökéletesen omlósra sikerült, a tetejére halmozott fűszerek domináns ízét a köretben szereplő töltött tésztácska semlegesítette. Kis aránytalanság látható a sült és a köret mennyiségében, úgyhogy az utolsó falatokhoz már csak fügés zsemle jutott.

Desszert: Papillote d’ Ananas Victoria parfumés à la fleur d’Hibiscus et Citronnelle Sorbet aux fruits de la passion

A celofánban tálalt meleg Viktória-ananászra a hideg passion-gyümölcs (maracuja) fagyit az asztalon csúsztatta rá a csinos pincérhölgy.

A luxus helyszín varázsa, a finomabbnál finomabb ételek, kedves emlék marad örökre. Ínyenc (gourmet) lehettem Boucan-Canot-ban, a cápatámadásokról elhíresült nyaralóhelyen.

illusztráció: a szerző fotói